Mezopotámiában a Vízözönt túlélt Ubaid népcsoport közvetlen közelében északról érkezett újfajta, nép telepedett le. Nem hódítóként, de teljesen kialakult civilizációval jött e földre, ismerte a földművelést, a fémmegmunkálást és az írás tudományát. Az első telepesekkel karöltve megteremtette Uruk városáról, a legáttekinthetőbb régészeti lelőhelyről elnevezett un. Uruk-i műveltséget.  

1. Jellegzetes hálószoknyás uruki alakok (pecséthenger-nyomat, Uruk-kor, Kr.e. IV.évezred vége, Delaporte: Catalogue des cylindres, Hachette, Paris, 1920-1923, p.106.) 

A Tigris és az Eufrátesz övezte síkságot a közelmúltban tellek, azaz több tízméteres dombocskák tömkelege törte meg. (Ezek nem természetes domborzati képződmények voltak, hanem mindenik egy-egy hajdani teleplést, házak, templomok, paloták romjait, maradványát rejtette. Az iraki háborúban a  javarészük menthetetlenül megsemmisült.) Irakban ma is napon szárított vályogtéglából építkeznek. A vályogház, ha karbantartják akár száz évig is megmaradhat, ám elhanyagolva, ha víz, eső éri hamar sárrá omlik össze. A régi ház helyén elegyengetett törmelékre újat építettek/építenek; s padlózata egy-két méterrel magasabbra kerül, mint az előzőé. Ha ez eljárás évszázadokon át ismétlődik, a település helyén dombok, tellek alakulnak ki.

Az első Ubaid kori telepesek falvait több méternyi törmelék, vízrakta üledék választja el a későbbi, írott dokumentumokat is felmutató „korai történelmi” városok maradványaitól.

A Vízözön történetét megörökítő, eddig előkerült legrégebbi ékiratos tábla[1] szerint öt város vészelte át a nagy áradatot, mert utána „a királyság, a magasztos korona és a királyság trónja újra leszállt az égből”. A megmaradt városok szétosztattak a nagy istenek között. Eridut NU.DÍM.MUD[2], a bölcs vezér kapta, Bad-Tibira IN.NA.NA[3] úrnőé lett, Larak PA.BIL.SzAG-nak jutott, Szippart a hős UTU kapta, Suruppakot pedig SzUD.

Az ásatások tanósága szerint más mezopotámiai település, UR, Lagas, Kis, továbbá Uruk, a bibliai Erek (ma Warka) is túlélte a vízözönt.

2. AN templom, az un. fehér templom lépcsőfeljárós romjai  (Kr.e. 3200 körül)[4]

A német ásatások igazolták, hogy Uruk már a Kr. e. VI. évezredben lakott volt. A legnagyobb homokdomb (tell) borította IN.AN.NA templom padlószintjétől kiindulva szerpentinszerűen kiképzett, mintegy  kb. 180 m mély aknát ástak. Lefelé haladva mindenütt cserépedény-töredékek, vályogtéglák és kőeszközök kerültek elő. Az akna azon hatalmas, mocsaras rétegig nyúlt le, amely a Vízözön után éppen felbukkant a Perzsa-öbölből. Az alját borító gyékényfonat maradványa az áradat utáni első építkezés nyomát jelezte. Ti. a Perzsa-öböl menti vizenyős területen a leendő építmény alapzata alá még ma is a felvizesedést megakadályozandó vastag „gyékényszőnyeget” fektetnek. 

Urukban, Gilgames városában XVIII települési réteget tártak fel. (A szakirodalom római számmal jelöli az egyes rétegeket, és arab számokkal az egyes fokozatokat, időszakokat.) Ez a város lett a XIV-V. műveltségi réteg névadója, melyek alapján határozták meg a mezopotámiai történelemelőtti és történelmi műveltségek korát, egymásutániságát és időrendjét.  A XIV-VIII. réteget a korai Uruk korszaknak nevezik, és Kr. e. 3800-3500-ra datálják; a VII-V. réteget, azaz a késői Uruk korszakot Kr.e. 3500-3200 közöttire becsülik. Az ásatások a Mezopotámia szerte fellelhető településeken ugyanazon műveltségi rétegek ugyanazon sorrendjét igazolták.

Urukot az angol William Loftus fedezte fel 1849-ben. Mind az angolok, mind a németek több feltárást végeztek. A kutatóaknák elérték a legalsó település-rétegeket, de a kutatási eredményeket érdemben nemigen használták fel, mert csak a Kr. e. III. évezred első felére összpontosítottak. Így az alsóbb műveltségi szintek leleteinek kora hozzávetőlegesen állapíttatott meg (magyarán elsikkadt). Ezért tartja magát az a tévhit, hogy a sumirok csak a Kr. e. IV. évezred végén, kb. 3200 körül jelentek meg a Folyamközben, holott a tárgyi leleteik alapján Kr.e. 6000-5000 körül élt lakosságot már sumirnak lehet tekinteni.[5]  (A közelmúltig Magyarországon is hasonló volt a helyzet. A régészek mindenekelőtt a római korra összpontosítottak, s elhanyagolták a korábbi v. a későbbi korokat. Köszönet a bátrabbaknak, akik dacoltak a hivatalosított állásponttal, hogy egyre inkább kiteljesedjék hazánk, népünk történelme.)  

A legalsó, a XVIII-XIV. réteg fekete-sárga, un. al-Ubaid kori kézzel formált kerámia edények között  a XIV. rétegben másfajta kerámia tűnt fel. Jóideig a két edénytípus együtt fordult elő, majd a kézzel formált egyre kevesebb lett, végül a XI. rétegben teljesen eltűnt[6]; felváltotta a korongolt és finoman polírozott kékesfekete-szürke-vörös un. uruki kerámia.

Mezopotámiába a másodikként érkezett telepesek eredeti hazájáról, (feltételezés szerint Chorezmről) továbbá  Kr. e. IV. évezred második felének valóságos eseményeiről, művelődéstörténeti és néprajzi összefüggésekről az Enmerkar és Aratta ura[7] c. eposz tudósít. Az uruki Enmerkar Inanna istennő beleegyezésével meg akarta hódítani a „hét hegyen és hét völgyön túl” fekvő Arattát. Csakhogy Aratta is Inannának, „minden ország istennőjének” városa volt, s a javaslatára háborúság helyett megindult követjárás eredményeképpen gabona, fém, a feldolgozáshoz értő mesterek, drágakő, építőanyag küldetett Urukba. A városok egy-egy legerősebb bajnokának párviadala megegyezést jelentett, mert a két országban az állatok sokasodtak, az emberek békében éltek. A nagy távolság ellenére az eposz szerint mind Uruk, mind Aratta Inanna istennő városa volt. Ez azonosság szoros művelődésbeli kapcsolatot jelentett, hiszen „az Uruk-kor elején nem volt etnikai változás Mezopotámiában”.[8]

3.  Szakállas papkirály (30,5x10,4x7 cm, mészkő, kb. Kr.e. 3300, Louvre, Paris, de. wikipedia.org)

Ez azt jelenti, hogy a település a Vízözön előtt és után folyamatosan lakott volt, s időről-időre más vidékekről származó (pl. Chorezm, Turkesztán, Anau[9]) telepesekkel töltődött fel.[10] A kerámia stílusok változása, a fazekaskorong felfedezése és használata stb. azt mutatta, hogy az új hagyományokkal rendelkező új telepesek az első jövevényekkel békésen összeolvadtak, s létrehozták az Ubaid-it felváltó un. Uruk-i műveltséget.

E korban tűnik fel a szamár vagy ökör vontatta kerekes kocsi. Megjelent a fémmegmunkálás.  A bevándoroltak korábbi hazájukban, Kelet-Anatóliában[11] a rézérc-lelőhelyek közelében éltek, s ismerték a fémmegmunkálást. Onnan szállították a deltavidékre a nyersanyagot, hogy a saját, folyamközi kovácsaik öntéssel, kalapálással készítsék el a fém használati eszközöket. Az Uruk-korban nagy becsben tartották az értékes rézből készült tárgyakat. Nemcsak a mezőgazdasági eszközök, hanem a luxustárgyak is rézből készültek. A korabeli sírokban elvétve találtak fémszerszámokat. Az elhasználódott, elkopott fémsarlókat nem tették az elhunyt mellé. a fémet beolvasztották és új szerszámot készítettek belőle.  Az Ubaid-korból viszont garmadával kerültek elő ép és töredékes agyagsarlók, mert a nem megfelelő hőmérsékleten kiégetett agyag könnyen tönkrement, eltört, szétmállott.

4. Sarló  (égetett agyag, kb. Kr. e. 3000, Field Museum, Chicago, de.wikipedia.org)

Kiválóan megmunkálták a köveket. A messzi északról szállított mészkövekből rakták le a  a templomok, paloták stb. alapjait. A fél- és a drágakövekből ékszereket készítettek, és különféle használat tárgyak díszítéséül használták fel. A templomok és a házak romjai között számos kőedényt találtak.

A második bevándorlók elég okosak voltak ahhoz, hogy az Ubaid-koriak vívmányait ne semmisítsék meg, hanem felhasználják és továbbfejlesszék. Erről tanúskodnak a feltárt épületmaradványok.

Urukban (és másutt) a szerény kunyhók mellett hatalmas templomokat tártak fel. A település központja a templom, illetve a templomi negyed volt.  

A nagyszabású építkezéseket csak jól szervezett és összehangolt irányítással lehetett megvalósítani. Ez pontos és szakavatott mérnöki munkát, az anyagok beszerzése, szállítása, az ezernyi tégla formálása sok-sok kétkezi munkást és mesterembert igényelt, akiket élelmezni kellett. A jól megművelt, öntözött föld, a termékeny talaj bő termése biztosította az élelmezést. 

A korabeli mérnökök által pontosan megtervezett uruki (és más) zikkurat sarkai a négy világtáj felé mutattak. A tetején eredetileg kicsiny kápolna volt, ahova az istenség alászállhatott az egekből, és az isten szolgái, vagyis a papok pedig (a saját kényük-kedvük szerint, miként ma is) kinyilatkozták az akaratát.

Mind az épületek elrendezése, mind a felhasznált építőanyag, sőt a műszaki megoldás mind az Ubaid-, mind az Uruk-korban hasonló, szinte azonos volt. A változásokat a részletek jelentették. 

Uruk legkorábbi zikkuratjának a magja bitumennel összeragasztott sárcsomókból készült. A napon szárított agyagtégla-burkolat rétegei közé azonos távolságban nagy üres agyagkorsókat építettek be, melyek nyílásait a fal síkjával egyvonalban levágták, és betömték. Így a fehér meszes falat vízszintesen fekete, a korsószájnak megfelelő körök mintázták.

Ez egyszerű módszer az Uruk-korban úgy változott, hogy az épületek falazatát nem agyagkorsókkal, hanem  színes égetett „agyagtüskékkel” díszítették és erősítették meg.. A templomi negyed épületeinek homlokfalát, a teraszoszlopokat vörös, fekete égetett agyag és elefántcsont mozaikberakás borította.  Nagyméretű, napszárította agyagtéglából rakott falakra mintegy 10 cm vastagságú nedves agyagréteget vittek fel. E nedves agyagba égetett agyag-kúpokat (tüskéket) nyomtak. A falból kilátszódó színezett fejek együttese adta a mozaik-mintázatot.

5. Vörös-fekete-fehér mozaikburkolatú oszloptöredék, (Uruk,  IN.AN.NA templom, Kr.e. IV. évezred vége, upload. wikimedia. org)  

Később e „tüskedíszes” falakat, hasonló technikával készített embert és állatot formázó, dombormű-szerű figurákkal törték meg.

Az Uruk-kor különleges és legjellegzetesebb találmánya volt a kőedény-gravírozás.  A német Uruk-expedíció kb. 120 cm-es alabástromváza darabjait, és más kővázákat talált a későbbi un. Jemdet-Nasr kori rétegben, Inanna istennő templom-negyedében levő kincsesházban.

6. Az uruki váza elő – és hátoldala (Uruk, IN.AN.NA templom, Kr.e. IV. évezred vége, kb. 105 cm)[12]

A ma Uruk-korinak tartott, darabokra tört vázát teljes szépségében állították helyre.  (Az Uruk-kori besorolás kétséges, hiszen a lelet a későbbi Jemdet-Nasr rétegből került elő, s e műveltség a Kárpát-medencéből került Mezopotámiába.)

A váza sima háttér-felületéből kiemelkedő finom vonalú mintázat gravírozással készült. A vázán körbefutó többsávos mintázat a korabeli élet egyes jeleneteit ábrázolja. Legalsó hullámos sáv az életadó vizet jelképezi, a következő a korabeli gabonanövényeket, datolyapálma-hajtásokat mutatja. Felette rackajuhok, kosok, möndölöcskék, a középső sávban korsókat, élelemmel megrakott tálakat, kosarakat cipelő mezítelen emberalakok vonulnak. Legfelül körmenet-szerű elrendezésben A terhet cipelő állatokon jól látszódnak IN.AN.NA istennő leányai, a kecses, fátylas, az állatokat óvó-védő nőalakok majd Inanna istennő papnője előtt a megrakott tállal hajbókoló szolga.

A német feltárók egy sérült agyagkorsóban alabástrom férfiszobrot találtak. Minden bizonnyal egy kegyeletből újratemetett uralkodó szobra lehetett, ui. a szobor mintegy kétezer évvel régebbi, mint az agyagedény.

7. Agyagkorsóban levő alabástrom-szobor[13]

Szintén az Uruk-korinak tartják az iraki háború elején a bagdadi Nemzeti Múzeumból eltűnt, majd rejtélyes módon visszakerült, az ókori művészeti albumokból közismert női márványfejet.

8. Az „uruki asszony” (alabástrom, életnagyságú,22 cm, kb. Kr.e. 2800, National Museum, Iraq)[14]

 A késői Uruk-korban jelent meg az írásbeliség. Eleinte néhány képjelből álló beszolgáltatási és javadalmazási, azaz gazdasági feljegyzések, táblák készültek.

9. Gazdasági tábla (agyag, késő Uruk-kor-Jemdet-Nasr kor, Kr. e. IV. évezred vége, Louvre, Paris, Mesopotamien, Bechtermünz Verl., 1998)

Az írás megjelenése miatt nevezik az uruki műveltség második szakaszát  korai történelmi kornak.

Kedves Barátaim, tisztelt Olvasóim!

Nagyon sok szeretettel kívánok Önöknek áldott Karácsonyt és boldog, nyugalmas, sikeres Új évet!
Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel, s megnézték/megnézik a cikkeimet.

M.