Nagyon sok szeretettel kívánok minden kedves barátomnak, olvasómnak, ismerősömnek áldott békés ünnepeket!

 

Valamikor télidőben, az távoli ókorban Sirburlakiban, a fény földrevetülése városának templomában, az ötven háza templomban a sötétség fénnyé változott.


42922affae39bc5cdb458b2cb5c45dfe.png

A teremtő Istent jelentő egyes szám álló ékjele egy anatóliai kancsón. Az ék tetején Isten és ember között közvetítő égi madár. (Hacilar II., Anatolia Kr. e. 5500-5200, Történeti Múzeum, Ankara, Törökország - pbase.com)

A fény nyomán a teremtő Isten egy akaraton levő, egy irányba tartó „magarum” népe egymás kezét fogva szembeszállt a sötétséggel, s diadalmasan elhárította a hazájára ácsingózó gonosz, ellenséges erők ármánykodásait. Mihelyst az egyetlen isteni akaratot követők elengedték egymás kezét, s hagyták, hogy az eladdig egységes szívükbe és fejükbe betörjön, befészkelje magát az idegen, ellenséges erők sugallta kétely és eluralja az ármány, elbuktak, s szeretett hazájukból menekülésre kényszerültek.

Mióta világ a világ a kései utódaiknak, a magyarságnak számtalanszor meg kellett küzdenie az elveszejtésére szövetkező, szervezkedő gonosz erőkkel.

Higgyük, hogy népünk az ősök példáján okulva az Isten fényességét, az égi fényt követve, egymás kezét fogva legyőzi az elveszejtésére szövetkezett sötét erőket és megőrzi hazáját és a magyarságát!  

 

138683055_uwigskc2.jpg

Egymásba fonódó kéz (szobortöredék, bronz, Urartu/Öményország, Kr. e. 8-7. sz., Történeti Múzeum, Ankara, Törökország - pbase.com)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://martonveronika.blog.hu/api/trackback/id/tr2213524059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása