Kedves Olvasóm, kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy 2018. márc. 1-én a

Magyar Világ Baráti Kör

szervezésében  bemutatom a

Nimród, a hun-magyarok őse

c. decemberben megjelent könyvemet.

Idő: 2018. márc. 1., csütörtök, 17.30-20.00

Hely: 1067 Budapest, VI. Csengery u. 68. (Fáklya Klub) 

Leopárdöves futó alak (fresko-részlet, Çatal Hüyük - biblical. anthropology)

Az előadás rövid ismertetése:

A vetített képes előadás a kusita/szkíta Nimródnak, a magyarság hivatalosan elhallgatott ősatyjának Bibliában és a magyar krónikákban leírt származását, életútját, továbbá uralkodásának az Ószövetségből ismert és az ókori írók munkáiban megbúvó eseményeit mutatja be. A Biblia szerkesztői Nimródhoz egyetlen népet sem rendeltek, holott Noé minden leszármazottjához egy-egy ókori nép kötődik. Ennek oka, hogy a „Nimród” méltóságnév. A jelentése a „Napisten párduckölyke”. Jelképe, az isteni újjászületést jelentő párducbőr a nép(ek) mindenkori legnagyobb hősét, félistenként tisztelt első uralkodóját illette meg. Idővel a „nimród” méltóságnév és a jelképe, a „párducbőrös kacagány” kettévált. A párducbőrrel felövezett néphősök eredeti személynevét a „nimród” méltóságnév váltotta fel. A krónikák és a magyarság emlékezete az ősatya neveként megőrizte a Nimród méltóságnevet; a jelképével, a párducbőrös kacagánnyal pedig felövezte, hon-visszafoglaló vezérét Árpádot.

Nimród életének eseményei legalább annyira hihetetlenek, mint az ószövetségi történetek. A különbség az, hogy a papság által legalább kétezer éve sulykolt bibliai eseményeket az emberek gondolkodás nélkül elhiszik, míg Nimród valós történetét nem.

A Vízözön után Noé utódai, továbbá a világ más részén megmaradt embercsoportok egyre sokasodtak, szaporodtak, és lakhelyet kerestek maguknak. A Biblia Noé leszármazottjaival nevesíti a szétvándorló népcsoportokat.

A legutóbbi Vízözön után Mezopotámia Örményország felől népesedett be. Több hullámban érkeztek a különféle embercsoportok, és fokozatosan foglalták el a folyók menti termékeny területeket. A bibliai Bábel tornyáról és a nyelvek összezavarodásáról szóló történet meseszerűen, a bábeli torony összeomlásával indokolja az azonos nyelvű és fajú népek különféle népcsoportokra való bomlását.

1. Noé bárkájának iszlám ábrázolása (mogul miniatúra, XVI. sz. - wikipedia.org)

Noé leszármazottjai, fiai és unokái az egyetlen Nimród kivételével mind egy-egy nép névadója, ősatyja lett. Hozzá nem kötődik egyetlen nép sem. A Nimród név valójában titulus, s bármelyik ókori kiválóság, népvezér, hős megkaphatta e kitüntető nevet, és viselhette a „nimrud”-ot, az isteni újjászületés jelképét, a párducbőrt. Idővel az illető saját neve elfelejtődött, s mind a kortársai, mind az utókor a Nimród méltóságnevét őrizte meg.

A nem sémita káldeusok, a szkíták[1] az Örmény-fennsíkot érintve a Kárpát-medencéből vándoroltak az Eufrátesz és a Tigris termékeny síkságára, és keveredtek a Vízözönt túlélt ős-szkítákkal, vagyis a kusitákkal[2].

A tévedések elkerülése végett, a sémita népek mezopotámiai megjelenését megelőzően Mezopotámia Vízözönt túlélt lakosságához, Nimród kusita-szkíta népéhez két, szintén szkíta népcsoport csatlakozott. Az őslakosságot a régészet Ubaid-i, az Aral-tó környékéről érkezetteket Uruk-i, a Kárpát-medencéből csatlakozott népet Jemdet-nasr népnek nevezte el.[3]

2. Noé családja, (Nürnbergi krónika, Morse Library, Baloit College, USA -  davidderrick.files.wordpress.com)

Arábia lakosainak javarésze Örményország északi részéről, a Kur folyó vidékéről származónak vallja magát. A sémita törzsek is az örmény hegyekből indultak, és a Tigris folyását követve húzódtak Mezopotámába. Szíria és

Noéfia Sémnek öt fia volt: Elám, Assur, Arpachsád, Lud és Arám. Mindegyik egy-egy népcsoport névadó atyja lett.

Arpachsádnak hívják a Tigris felső folyásánál, a folyó keleti partján fekvő vidéket, ahol az örmény fennsík több lépcsőben száll alá a síkság felé. Ettől délre fekszik Assur, a Tigris és az iráni hegyek közt elterülő dimbes-dombos vidék. A harmadik fiú Elam a népével délebbre, a Tigris alsó folyása és az iráni hegyek közt elterülő vidékre költözött. Vitatott, hogy az elamita népesség teljes egészében sémita lett volna. Arám (jelentése felföld) utódai uralták a Közép- v. Földközi-tenger menti Ugarittól, továbbá az Eufrátesz középső folyásától (Mári) a Tigrisig elterülő vidéket. Lud (görögül a lídiai) népe Kis-Ázsiába vonult, és a nem sémita lídek közé vegyült. Lud a letelepedett sémiták főembere lett.

Bérósszosz, Marduk isten babiloni templomának papja a Folyamköz alsó részének megnevezésére a Káldea és a Babilon elnevezést felváltva használja. E terület sémita/bibliai neve Sinear, ismertebb szóhasználattal Sumer. A sumer, helyesein sumir népnév először Hammurabi törvényoszlopán fordul elő, korábban nem. A sumir nép önmagát KI.EN.GI (én a földre küldött/jött) néven említi.

A vízözönelőtti káldeus királyok örökösei lévén Sineár papságát káldeusoknak nevezték. Ez elnevezés mélyen gyökerezhetett a napkeleti népek tudatában, még az óperzsák, a pártusok, sőt az szászánida perzsák is káldeusnak hívták a külön kasztot képező papjaikat. Ők fogadták az isteni kinyilatkozásokat, és továbbították az emberek felé. Ők mentették meg, illetve Szipparban ők rejtették el a szent iratokat. Ők végezték az áldozati szertartásokat, bölcsességükért és kegyességükért az égbe szállhattak, miként a vízözön káldeus történetében Xisuthros, az Ószövetségben meg Noé. Sinearba, azaz Sumerba való érkezésük után ők közvetítve a teremtő isten, Enlil akaratát, és visszaállították a királyság vízözönelőtti intézményét. Nem véletlenül írja az ékiratos királylista, hogy a vízözön után „a királyság leszállt a mennyből, a magasztos Korona és a királyság trónja ismét leszállt a mennyből. Tökéletesre formáltatott minden istenfélő szertartás és a hit ereje…”.[4] 

3. Ókori és egy mai bordeaux-i dog (Sipparban talált töredékes óbabiloni agyagtábla. Kr.e. 2000-1600, British Museum ancient.eu  és egy dog-vadászkutya – kutyafajtak.hu)

Sippar városa (mai arab neve Abu Habbah) mind a vízözön előtt, mind a vízözön után egyházi székhely, a papi tudás központja volt. A papjai életüket az isten(ek) szolgálatának szentelték, a hivatásuk apáról fiúra szállt. A csillagászatban is minden más nép papjait, jósait felülmúlták. A csillagok hosszú megfigyelése és a mozgásuk pontos ismerete arra képesítette őket, hogy az országoknak, az uralkodóiknak, a népeknek, sőt az egyes embereknek is megjósolják a jövendőt. Ezt esetenként olyan találó volt, hogy minden emberi tehetséget felülmúlt.

A folyamközi nép káld/káldeus elnevezését támasztja alá egy Kr. e. 3500 körüli időből származó sumir-akkád pecséthenger képe és felirata.

A  pecséthenger szövege közli az öt alak beszélő nevét. A kisméretű terherhordó alakok felett öt keretben öt vonalas jellel írt név van. Mindegyikhez egy-egy nép, népcsoport tartozik. Ezért nevezték e táblát „Népek táblájá”-nak. A jobbról balra, felülről lefelé elsőként olvasandó nevet a jelek feletti erőteljes pont jelzi.

4. A népek táblája – a középső alak tartja a legmagasabban a kormánypálcáját. A két első lefelé fordítja, nyilván ők a legyőzöttek, negyedik alak kezében nincs pálca, az ötödiknek van ugyan, de alacsonyabban, övmagasságban, de felfelé tartja, ő lehet a szövetséges. (Akkád (?) pecséthenger-nyomat, Kr. e. 3500/3000)[1]

Az ókori keleti népek nagy előszeretettel használták (és használják ma is) a beszélő neveket. Ez azt jelenti, hogy a gyermekeket, az uralkodókat, de még a földrajzi területeket, országokat, hegyeket, vizeket a rájuk legjellemzőbb nevekkel illették. Nyomokban megvan ez a magyar névalkotásában is: Piros, Barna, Gyöngyike stb. A magyar népmesékben szintén. A nagyerejű mesehőst Vas Lacinak, a pusztán száguldó lovast Szépmezőszárnyának, a másikat Csinosomdrágának stb. hívják.

A „káld” elnevezés a sumir korba nyúlik vissza. A népek táblája pecséthenger tanúsága szerint az akkád korban a Folyamköz legnagyobb uralkodója egyben népének névadója  KAL.DU, a föld, az ország első hercege volt.  Innen származik Káldea és a káld nép neve. (Nem keverendő össze, a kb. Kr.e. 500-tól fennálló, az Új-Káldeus, mai szóhasználattal Új-Babiloniai Birodalommal. A lakosság nem volt sémita, de az sémita asszírokkal való hosszú együttélés, illetve rabság során eredeti toldalékoló nyelvét elhagyva sémita nyelven beszélt.)  

A kép középpontjában erős karját előrelendítő, kormánypálcáját a vállához emelő pomponsipkás férfialak áll. A két első férfi leigázott lehet, hiszen látszik rajtuk, különösen az elsőn a visszafojtott düh. A két utolsó inkább szövetséges lehet.

KAL.DU, „a föld hatalmasa/hercege” izmos karját tüntetőleg kifeszíti, kormánypálcáját felfelé tartja, jelezvén ő a vezér, az uralkodó. Nem alaptalanul azonosítják Nimróddal, a vízözön utáni első koronás uralkodóval.

Jobbról az első alak BIL.KU_r.U, a „régi félelmetes idegen/ellenség”.  Elől áll, hisz a szkítafajú népek régi szokása, hogy azokat küldték előre, akikben kevésbé bíztak, hiszen azokat kellett szemmel tartani. Az első alak az egyetlen fegyveres. Felajzatlan nyilat tart a kezében. Feltehetően meghódított, leigázott országelső lehetett, mert kormánypálca van a kezében, amit sokatmondóan nem lefelé, hanem alattomosan, fenyegetően kissé felfelé tart. Öltözéke a sémita asszírokét formázza, bár ezidőben az asszírok még seholsem voltak, egy-két sémita kereskedő legfeljebb mutatóba járt északra az elamitákhoz.  Az első alak felhajló orrú saruja elamita viseletre vall. Az elamiták a síkvidéki sumiroknak esetenként komoly ellenfelei voltak.

A következő alak neve URU[1].GAL.LU,  a  „vérszerinti, vagyis királyi vérből való nagy ember”.  Uralkodó mivoltára utal a kormánypálca. A kezében levő lefelé mutató pálca behódolásra, legyőzöttségre utal. Öltözéke ugyanolyan, mint a középső alaké. Talán rokonok, fivérek voltak. Elképzelhető, hogy trónviszály miatt került kellett behódolnia. Az URU.GAL.LU szó a magyar „uralkodó” kifejezés előzménye lehet, mégha behódolt  nép vezérlakjáról van is szó, miként a kormánypálca sugallja.

5. A helyi hagyomány a 800 m magas sziklára épült vár Nimródé, a „hatalmas vadász”-é volt.   (XIII. sz., Hermon hg.,  Izrael, 10 km-re délkeletre a szír határtól – wikipedia.org)

KAL.DU, a föld hatalmasa, első embere maga elé utasította a meghódított népek vezetőit, azokat, akikben nem lehetett megbízni. Izmos karját fenyegetőleg feléjük lendíti, miközben erősen figyeli őket. Mindez látszik hármójuk testtartásán, arckifejezésén.

6. A szkíta királyok (bizánci aranyérme, Kr. u. 662-667 - numisbids.com)

A szkítafajú népeknek, köztük a hun-magyaroknak is szokása volt, hogy a meghódítottakat katonáskodásra, elővéd-harcra fogják. Mivel nem bíztak bennük, ők lettek az állandóan szemmel tartott előőrsök. A középkor végére a csatlakozott, hódolt népek megbízhatatlansága miatt Magyarföldön ez megváltozott.  A magyarság, ha győzni akart, kénytelen volt a saját hűséges katonáit elővédbe küldeni. A határvédő harcokban, a szabadságharcokban egyre többen estek el, egyre fogyatkoztak a magyarok. A XX. századra az eredetileg színmagyar területeken a nemzetiségek létrehozták az önálló nemzetállamaikat. A magyarság azokért a területekért ontotta a vérét, amelyet a sokasodó idegenek játszi könnyedséggel, csalárdsággal elraboltak, megszereztek maguknak.

A KAL.DU a mögötte álló két alaktól, ME.GIR-től és US.KU.ZU-tól   szemmelláthatóan nem tart, nem is ügyel rájuk. Tökéletesen megbízhat bennük.

A negyedik alak mintha írótáblát tartana a kezében. Nevének olvasata ME.GIR, a jelentése „nagy szövetséges”. A ME.GIR elsődleges jelentése „szövetséges”. Az asszírok több évszázaddal később átvették e kifejezést, és az írnokokra alkalmazták. A szó asszírul dub.sar, a jelentése is „írnok”. Való igaz, hogy az asszír írnok szó ékjelei ugyanezek, de az asszírok a sumir írástudó papokat nem tekintették sem szövetségesüknek, sem papnak, hanem alantas szolgának.

A magyar anyanyelvűek hajlamosak arra, hogy a meg, mag kezdetű r-re végződő szavakban népe „magyar” nevét lássa. Ezért el lehet játszadozni a gondolattal, hogy a ME.GIR név lágy mássalhangzóval ejtve „megyir”, s innen már csak egy lépés a „megyer”, magyar. Esetleg „megír valamit” jelentésű is, hiszen az asszírok az írnokokat nevezték így. Sajnos nem ismert, hogy a régiségben miként ejtették a sumirok és az asszírok stb. a szavakat, ezért mindkét feltételezés merő találgatás.  

Jobboldalon az utolsó alak, US.KU.ZU, a hűséges idegen támasz. A neve azt sugallja, hogy tökéletesen megbízható, szövetséges, ezért áll leghátul.

A görögök a szkítákat „uskuzu”-nak hívták. Az ókori világban legendáshírű volt a szkíták (hun-magyarok) szavahihetősége, megbízhatósága, szövetségeseihez való hűsége. KAL.DU fejedelemnek ME.GIR és US.KU.ZU valóban hűséges szövetségese lehetett, ha a háta mögé engedte őket.  

A pecséthengeren a férfialakok faji hovatartozását az öltözékük és az arcvonásuk tükrözi. Az első kettő erősen sémita, KAL.DU és a mögötte levő két férfi meg nem. Úgy tűnik ezen alakok a korabeli népek egy-egy jellegzetes képviselői.  

Jelentős időkülönbséggel észak felől Mezopotámiába kettős bevándorlás történt. Az ősszkíta lakosságra először a rokonfajú kusita nép, majd a sémita települt rá.

Az ázsiai kusitákat a Vízözön elszakította az afrikai Núbiát is magába foglaló anyaországtól. A Nimród vezette népcsoport megkerülve az akkor még vizes-vizenyős Arab-félszigetet, a Sinai-fészigeten át északra kanyarodva a Taunus hg. felől ereszkedett le a Folyamközbe. Az Eufrátesz déli részén telepedett le, s hatalmas műveltséget hozott létre.  Az e területre beözönlő fajidegen sémiták a Tigris mentén vonultak lefelé. Az Ószövetség a sémita bevonulást helyezi előtérbe.

Tévedés, hogy a káldeusok, vagyis a kusiták az új-asszír kor végén jöttek volna le a hegyekből, s foglalták volna el a Folyamközt. (A Kr. e. VII. században az un. új-káldeusok valóban az északi hegyekből húzódtak le Mezopotámiába, hozták létre az Új-Káldeus, mai szóhasználattal az Új-Babilóniai Birodalmat.) Ám az első káldeusok, vagyis az kusita-szkíták már több évezreddel korábban, Mezopotámia benépesítésekor jelen voltak. Ők alkották a toldalékoló nyelven beszélő sumirok egyik ágát. Az Eufrátesz alsó folyásánál, a Hammurabi/Hammurápi, amorita-babiloni uralkodó korától Sumernak (KI.EN.GI) és Akkádnak (KI.URI) nevezett területen éltek. A közéjük települt idegenek térhódításával az északi terület, Akkád idővel teljesen elsémitásodott. Korunk tudósai a ragozó nyelvű sumir őslakosoktól megkülönböztetendő akkádnak kezdték hívni a Sumer nagyszámú sémita lakosságát.

7. Sumer és Akkád (itsanoptionok.blogspot.com)

[1] URU – nem keverendő össze az ugyanilyen olvasatú „falu, város, városállam” szóval.

[1] Hommel, Fritz: Geschichte Babyloniens und Assyriens,  Grote’sche Verlagsbuchhandlung, Berlin, 1885. 206. pp. 

A Vízözön átalakította a föld korábbi arculatát. A víz elsöpörte az emberiség minden korábbi tudását. A megmenekült bárkalakók megdöbbenhettek a változáson, s eleinte talán azt sem tudták hova kerültek.  Csekélyebb, személyreszabott tudásunkkal teremtették meg a túlélés lehetőségét. Ennek némi nyoma ősrégi térképek formájában ma is fellelhető.

A Nagy Ararát hósipkás csúcsa (s8int.com)

A Teremtés könyvében[1] Noé bárkája 4000 m magasságban az Arax-folyó menti Ararát hegyen feneklett meg. Az Ararát valójában két hegy. Az 5165 m magas Eğri dağ(i) tetejét jégsapka borítja.  A név jelentése: a „bárka hegye”. A török „dag” szó hegyet jelent. E szó a magyar „daganat/duzzanat szóban köszön vissza, ami közös sumir eredetre vall. A kisebbik csúcs, a Küçük Ağrı Dağ(ı) 3925 m magas, az elnevezés szószerinti jelentése: Kis-Ararát. A török „küçük” kifejezésben a magyar „kicsi” szó köszön vissza. Emlékeztetve arra, hogy Altáj hg. vidékén a szkíta magyarság ősei és törökök elődei, olyannyira, hogy a korabeli perzsa, arab történetírók elődeinket is a türköknek tartották.

A latin betűs átírású sumir DAG kifejezés elsődleges jelentése: „háló”; a másodlagos: „kiterjedés”. Tehát sem hegyet, sem daganatot nem jelent. Első olvasatra el is lehetne a vetni a sumir-török-magyar szavak közti összefüggést. Ám jól belegondolva a háló, akár vad-, akár halfogó (a vízben) hólyagszerűen kidagad.

 A „háló” sumir vonalas jele is érzékelteti a „kiterjedés” jelentést

E tartalmi kapcsolat köti össze a török „hegy”, a magyar „daganat” és a sumir „kiterjedés” szót. A nyelv csodája, hogy hosszú évezredek ellenére mind a magyarban, mind a törökben megtartotta „dag” hangalakot, s ezzel, több más kifejezéssel együtt betekintést nyújt anyanyelvünk tartalmi gazdagodásának folyamatába.

Az Ararát perzsa neve Kūh-e Nūḥ, a jelentése „Noé hegye”. Némely régész nem ért egyet azzal, hogy Noé bárkája az Ararát oldalán kötött ki, mondván a babiloni feljegyzések az iraki Kurdisztánban levő Nisir- hegyet említik. A Korán, a mohamedánok szent könyve (11.46) meg a Dzsudi/Jūdī-hegyet[2] (valójában azonos az Araráttal) tartja a bárka megfeneklési helyének.[3]

Valami igazság lehet abban, hogy az Ararát volt a bárka kikötési helye, mert Nahicsevánt, az Araráttól délre eső várost Josephus Flavius, ókori zsidó történetíró Apobaterionnak, „Noé partraszállási helyé”-nek nevezi.[4]

Noé az hegy oldalán az Arguri településnél oltárt épített, ahol a megmenekülésükért  hálaadó áldozatot mutatott be. Itt  ültette az első szőlőt.[5]  A középkorban az Ararát lankáján levő mintegy ezer örmény falu a török hódításnak, öldöklésnek esett áldozatul. Az utolsónak megmaradt települést, az  Arguri örmény városkát földrengés pusztította el. Azóta a szent hegy oldalán nincs település, esetleg a kurd pásztorok tévednek arra.

Az Araráthoz közeli örmény főváros, Jereván nevének jelentése is a bárka kikötésére utal: „az első megjelenés helye”.

E hagyományok miatt tartják az örmények az Ararát-hegyet és a környékét, vagyis Ararát tartományt a világ bölcsőjének, az özönvízutáni műveltség kiindulópontjának. A katasztrófát túlélő bárkalakók az utódaik innen, Örményország felől származtak szét a világba.  

Az ókori hurrita nyelvű Urartu-királyságról nevezték el a hegyet Ararátnak. Az Urartu-ban beszélt nyelv, a hurrita a magyarhoz hasonlóan toldalékoló. A mai források finoman kaukázusi nyelvnek tüntetik fel, jobbára elhallgatják toldalékoló/ragozó voltát. Némelyik urartui királynak még a neve is magyarosnak tűnik 

2. Urartu I. Ruzsa király korában (Kr.e. 715-713)

A Biblia alapján szinte kizárólagosnak tartatik, hogy Noé bárkalakói voltak az egyedüli túlélők.  Kizárt, hogy rajtuk kívül ne lettek volna menekültek, és ne jutottak volna el Afrikába és Európába, sőt Amerikába.  Csak éppen a zsidó írástudók vallásos könyvei őrizték meg a Világ teremtése, a Vízözön stb. legaprólékosabb leírását. A II. babiloni fogság idején a káldeus királyok jóvoltából idején jutottak hozzá az ékiratos feljegyzésekhez. A talált történeteket a zsidó hiedelemvilághoz és a vallásfelfogáshoz idomítva építették be a szent könyveikbe és a judeo-keresztény Bibliába.

A Biblia áttekinthetően és ellenőrizhetően írja le a mai népek származását, faji és nyelvi hovatartozását. Felsorolja Noé leszármazottjait. Közli a nevüket, és utal arra melyik, hova, a világ mely részére költözött.

A Teremtés könyvének 10. fejezetéből kitűnik, hogy eléggé gyorsan benépesítették a földet.

A Noé utódai által belakott területek leírása olyan részletes és életszerű, mintha tudósítás lenne. Kellett lennie valaminek vagy valakinek, aki az elszakadt népcsoportok között a híreket adta-vette, a széttelepülők között a kapcsolatot fenntartotta. A távoli területek közti kapcsolattartás feltételezi, hogy e hírközlők nemcsak a benépesített területek földrajzát ismerték, hanem az odavándorolt népet is.  Pontosan tudták és rögzítették, mely népcsoport hova ment. A Biblia vallási könyv lévén nem írja, de a Föld felméréséhez meglehettek  mind a „szakemberek”, mind a kapcsolattartó (hírközlő?) „eszközök”.

Noé fiai és utódai nem találomra, hanem a Biblia említette földrajzi és személynevekből ítélve jól átgondolt terv szerint széledtek szét a földön. Ehhez ismerniük kellett minden földet-vizet, tudni kellett hol, melyik terület lakható, melyiket kell elkerülni. Ennek egyetlen módja a földmérés, a föld feltérképezése volt. (A Biblia Péleg esetében el is szólja magát, hiszen földmérőnek tünteti fel.[6])

Az egész bolygóra kiterjedő földmérésnek kevés, de komoly bizonyítékai ma is fellelhetőek. Megmaradt több, az özönvíz előtti és utáni földrajzi állapotot mutató térkép, illetve –töredék. Ezeket igen pontos, ősrégi földabroszokról az ó-, de inkább a középkorban másolták, rajzolták. E térképeken a földrajzi szélesség és hosszúság, továbbá a föld domborzatának ábrázolása messze meghaladta a korabeli, vagyis a középkori térképészek képességeit, ismereteit.

3. Piri Reis 1513-ban rajzolt világtéképének töredéke (Library of Topkapi Palace Museum, Bilkent University, - erisi.com)

A  világ egyik legérdekesebb és legszebb térképe, un. Piri Reis térkép. 1929-ben isztambuli (Konstantinápoly) Ókori Múzeumból, a régi Topkapi szerájból került elő. 1513-ban Piri oszmán admirális legalább 20 régi térképről szerkesztette és rajzolta meg. Az egyik alaptérkép macedoniai Nagy Sándor idejéből való. Néhányhoz a Ptolemaiosz-térképek adatait használta fel.  Több térképet kapott az Újvilágot, vagyis Amerikát megjárt, 1501-ben török rabságba került spanyol tengerésztől. A tengerész a szabadulása fejében Piri kapitánynak adta Kolumbusz Kristóf Amerika felfedezéséhez használt térképeit. (Kolumbusz a térképeket és a hozzájuk tartozott feljegyzéseket a portugáliai Alcantara kolostor-könyvtárában találta. Úgy vélte körbehajózva a földet eljut Indiába, helyette Amerikát fedezte fel. Vasco da Gama is itt kutatott, mielőtt világkörüli útjára indult volna.)

E töredék valójában egy nagy világtérkép harmadrésze, a többi elveszett. A térkép Dél-Amerika keleti, Afrika nyugati és az Antarktisz északi partvidékét ábrázolja.[7] A 300 évvel később felfedezett déli kontinens rajza teljesen pontos. Meglepő, hogy az Antarktisz partvonulatát jégmentesen ábrázolja. Minden eddigi vizsgálat szerint az Antarktisz Kr. e. 4000 körül volt jégmentes.[8]

A térkép Maud királynő földjét (Antarktiszt) jégsapka nélkül ábrázolta. E földrész létezéséről csak 1819 óta tud a világ, akkor fedezték fel, ennek az 1513-ban készült térképen rajta voltak még a jégmező alatti szárazulat pontos határvonalai. 

A Piri-Reis-féle térkép az Antarktiszon igen részletesen ábrázol egy 1952-ben felfedezett, s még ma is alig ismert hegyláncot. Eszerint Piri-nek olyan forrás-térképpel kellett rendelkeznie, amelyeket olyan emberek készítettek, aki még azelőtt jártak a délsarki földrészen, mielőtt a jég elborította volna. A térkép valós adatokon alapult. Nem tűnt hamisításnak, hiszen sem 1513-ban, a készítéskor, sem 1929-ben a megtaláláskor nem rendelkeztek olyan földrajzi tudással (a jég alatti hangvisszaverődésen alapuló mérési módszer), amelyet e térkép tükrözött. 

A térképen Dél-Amerika és Afrika a helyes földrajzi hosszúságon van feltüntetve, annak ellenére, hogy a. XVI. században, a térkép készítésekor még becslés alapján jelölték a földrajzi hosszúságot; csak kb. 200 évvel később tudták csak a helyes hosszúságot pontosan megállapítani. 

A Piri Reis-féle térkép középpontja az alexandriai-délkör (a mai keleti hosszúság 30. foka) és a Ráktérítő kereszteződése. Az ókori görög térképek mindegyike az alexandriai délkörön alapul. Ez alátámasztja a török kapitány azon állítását, hogy a forrástérképek némelyike Nagy Sándor korából való.

4. A mai Dél-Amerika és a Piri Reis térkép összehasonlítása (crystalinks.co)

A régi görög térképeken a föld felületének gömbsíkon való ábrázolása Eratoszthenész Kr. e. III. századi görög polihisztor 4,5 %-os, (téves) túlbecslésén alapul. Ez eltérés mindenik középkori térképen megvan, a Piri Reis-en pedig nincs. Tehát olyan térképről másolták, amelyeket nem Eratoszthenész méretezése alapján készítettek, hiszen a térképen egyáltalán nem voltak téves adatok! A forrástérkép a történelemelőtti kor olyan fejlett társadalmának terméke lehetett, amely messze felülmúlta az arab világ, a középkor, a reneszánsz kori hajósok térképészeti ismereteit. Közép- és Dél-Amerika partjai mentén a pontos földrajzi szélesség és hosszúság meghatározásával a Marajo szigeteket, sőt az Amazonas torkolatát is feltünteti, amelyet 1513-ban még fel sem fedeztek. 

A kemalbőrre rajzolt térképen az oszmán-török nyelven arab írásjelek szerepelnek.  Az egyik bejegyzés szerint a térkép 919-ben (iszlám időszámítás) készült, ami megfelel a keresztények 1513-as évének.[9]

Piri Reis 1528-ban rajzolta második világtérkép csak egy kis töredék. Grönland, Észak-Amerika partvidéke, Labrador és Új-Fundland, továbbá Florida, Kuba, Jamaika északi partja látszik rajta.[10]  

5. Piri Reis második világtérkép-töredéke

Haci Ahmed Muhiddin Piri Reis, vagyis Piri kapitány (1465/1470-1553) Szolimán török szultán tengerész-admirálisa navigátor, földrajztudós, térképrajzoló és –gyűjtő volt. 1553-ban a szultán feltételezett árulása miatt lefejeztette.

Piri Reis volt a szerzője az először 1521-ben megjelent 434 oldalas 290 térképet tartalmazó Tengerek könyvének, a Kitāb-ı Baḥrīyé-nek.    A térképgyűjteményt Piri Reis halála után még használták.

6. Kitāb-ı Baḥrīye, A tengerek könyve – Marseille kikötője (Piri Reis térképgyűjteménye - deacademic.com)

Piri térképén igen pontos a földrajzi szélesség és a hosszúság, pedig az ő korában még nem léteztek a földrajzi hosszúságot mérő, csillagászati megfigyelésen alapuló műszerek. Kolumbusz Kristóf sem mérte a födrajzi hosszúságot; a földrajzi szélesség mérését is háromszor kísérelte meg, az is pontatlan volt. Kubát pl. a Ráktérítő fölé helyezte, holott alatta van.[11]

A Piri Reis térképen kívül más az ősi idők tudásán alapuló térképek is felbukkantak. E leletek azt sugallják, hogy a régi kultúrák földmérői bejárták és jól ismerték az egész földet.  

Az 1531-es Orontius Finnaeus térképén az Antarktiszon másfél km vastagságú jégpáncél borította folyókat mutat. Látszik, hogy a forrástérkép készítése idején a központi rész már jegesedett.[12]

7. Antarktisz (részlet Orontius világtérképéről - alienpolicy.com)

Az 1559-es Hadji Ahmed térképen még megvan a jégkorszaki Szibériát és Alaszkát összekötő földnyelv.

A Zénó-testvérek 1339-es térképén Grönland jégmentes, az 1380-ason változaton már nem.  

Egy régebbi török térképről másolt 1737-es Bauche-térkép jégmentesen ábrázolja az Antarktiszt. Az 1513-as Piri Reis és az 1569-es Mercator térképen már csak a partvidék jégmentes.

8. Mercator, Rumold világtérképe, 1587 (upload.wikimedia.org)

Ptolemaiosz északi féltekét ábrázoló térképéről kitűnik, hogy a jégmező Grönlandon már előrehaladt, a dél-svédországi és az észak-németországi jégfolyók meg visszahúzódóban vannak.

A történelemelőtti földméréseket röviddel az özönvíz után kellett elvégezni, amikor a szárazföldek jelenlegi formája kezdett kialakulni, még mielőtt a sarkokon a jég felhalmozódott volna.

Ezek akkor készülhettek, amikor a sarkkörök jegesedése épphogy elkezdődött és emberi életre még alkalmas lehetett.

A középkori térképek mindegyikét az ókori, mezopotámiai, egyiptomi, görög és római műveltséget megelőző ősrégi művelt társadalmakból forrástérképeiről másolták, szerkesztették. E társadalom képviselői a maihoz hasonló vagy nagyobb térképészeti tudással rendelkeztek, ismerték a föld pontos méretét, a méréseikhez a gömbháromszögtani ismereteket, mai szemmel is korszerű térképészeti ábrázolásmódokat használtak. E régi társadalomnak rendelkeznie kellett olyan szervezettel, kormányzattal, mely a nagyszabású térképészeti munkát összefogta. Feltehetően e központi szervezetet, irányítást próbálta Nimród visszaállítani.  

Ezek a térképek javarésze a vízözönelőtti földmérők munkájának eredménye. E térképeket minden bizonnyal kézről kézre adták, másolták, miként Piri Reis tette.                                                                                                                        

[1] Mózes I. könyve. 8.4.

[2] Korán: 11.46. - iranicaonline.org – Endyclopaedia Iranica

[3] iranicaonline.org – Endyclopaedia Iranica

[4] Josephus, Flavius: Jüdische Altertümer, Marix Verlag, Wiesbaden, 2004,  I/3. 5, 22. p.                                         

[5] Hellrung, Carl Ludwig: Conversationslexicon für Weintrinker und Weinhändler, Bd. I. Verl. F. Richter, Magdeburg, 1838, 50.p.

[6] Mózes I. könyve, 10. 5., 21, 25,

[7] Mesenburg, Peter, Kartometrische Untersuchung und Rekonstrukton der Weltkarte des Piri Re’is 1513), Cartographica Helvetia, 2001., No. 24. 5. p.

[8] Habgood, Charles H.: Die Weltkarten der alten Seefahrer, Zweitauseneins Verl. Frankfurt a/Main, 2002. 17. p.

[9]Sezgin, Fuat: Geschichte des  arabischen Schrifttums, Bd. XIII. Institut für Geschichte der Arabisch-Islamischen Wissenschaften, Frankfurt a/Main, 2007. 129. p.

[10] Brotton, Jerry: Trading Territories Mapping der frühen modernen Welt, Picturing History, Reaction Books, London, 1997, 108. p.

[11] Kahle, Paul: Die verschollene Kolumbuskarte von 1498 in einer türkische Weltkarte 1513, Walter de Gruyter, Berlin-Leipzig, 1933.

[12] xoom.virgilio.it