020219-39-history-ancient-mesopotamia-civilization.jpg

 

Sumir szántóvetők (pecséthenger-nyomat - brewminate.com). Baloldalon a „kenyér” kettőzött jele, jobbra alatta a „föld” vonalas jele. Bár a második jel felismerhetetlen, mégis feltételezhető, hogy a pecséthenger-nyomat vetéselőkészítő szántást ábrázol)   

  

A következő cikkekben néhány sumir és magyar szó közös eredetével,  érdekesnek ígérkező megfejtésével[1] foglalkozom. Teszem ezt, hogy a kedves Olvasóban tudatosítsam anyanyelvünk régiségét, nyelvtana változatlanságát és változhatatlanságát, amelyet mostanság próbálnak az idegenszívű, idegen nyelveket beszélő írástudók több-kevesebb sikerrel módosítani. Némelyek úgy vélik, ha idegen szavakat, kifejezéseket szuszakolnak a magyar nyelvbe, műveltebbnek tűnnek. Mások idegen szavak, szószerkezetek stb. használatával  iparkodnak anyanyelvünket érthetetlen zagyvalékká változtatni, hogy mielőbb feledjük a magyar észjárást, veszítsük el magyarságtudatunk maradékát.

 

Csak egy kis szórend! (Magyar Nemzet, MTI hír)

 

Eredeti szöveg:

„Ismét rendkívül magas tengerár zúdult tegnap Velencére, három nappal a rekordmagas dagály után, amelynek következtében az olasz kormány szükségállapotot hirdetett a dózsék városában.”[2] (MTI)

Javított, módosított változat:

Tegnap, három nappal a rekordmagas dagály után ismét rendkívül magas tengerár zúdult Velencére. Emiatt az olasz kormány a dózsék városában szükségállapotot hirdetett ki.

 

A sumir nyelv számos gyöke, szava, szószerkezete visszaköszön a mai magyar nyelvben. A megfejtés nem egyszerű logikai-nyelvtani gyakorlat. A sumir szótári szavak latinbetűs átírására épülő jószándékú okoskodó elemzések számos félresikerült megfejtést eredményezhetnek.

Figyelembeveendő, hogy sumir és a magyar nyelv közötti mintegy 5000 évnyi távolság alaposan fellazította anyanyelvünket. Ezidő alatt számos szó, kifejezés keletkezett, vagy más nyelvekből vétetett át. Ám nemegyszer kiderül, hogy az állítólagos közvetítő nyelv is a sumir nyelvből örökölte, vette át. Lehet vitatkozni, melyik az elsődleges.

 

ninsun.jpg

 

Urukban istennőként tisztelt NIN-SzUN, Gilgames anyja, SIR.BUR.LAki város védistenője  (szteatit dombormű-töredék, kb. Kr. e. 2350,  Louvre, Paris – commons.wikimedia.org)  

 

  

nin.jpg

 d ~Istent jelentő szócsoport meghatározó

 

  NIN  ~ nő + ruha (összetett jel) = felöltözött asszony, úrnő

 

 SUN ~ vadtehén

 

 A dNIN.SUN név jelentése: (Vad)tehén úrnő, azaz istennő.

A NIN a „nő” és a „ruha” összetétele. Tehát a megfelelő, alkalomhoz, ranghoz illő öltözéket viselő asszony az úrnő.  A SUN jelentése vadtehén. Ezesetben nem az „állat” jelentés az elsődleges, hanem a tehén legjellemzőbb tulajdonsága, a tej. A tehen(ek) nemcsak a borjaikat, hanem az embereket is ellátták tejjel. Anyaként NIN.SzUN istennő is szoptatott, táplálta a fiát, Gilgamest. E tápláló feladatköre miatt tisztelhették SIR.BUR.LAki, azaz Lagas városában.

NIN-t, vagyis az úrnőt,  tisztelet övezhette. A kifejezés magyar megfelelője a „néni”. E megszólításban az idős asszonyoknak, a "néniknek" kijáró tiszteletadás rejlik.

Meggyőződésem, hogy a Kr. e. 5600-5200 éves tatárlakai korongok[3] (amulettek) készítőinek nyelve jócskán, mondhatni évszázadokkal megelőzte a sumirt. Ám e kevés írásjel nem elegendő a nyelv megismeréséhez, visszaállításához, ezért a szófejtéseknél, a nyelvtani azonosságok vizsgálatánál a milliónyi agyagtábla megőrizte szövegemlékeket kell alapul venni. A mi szerencsénkre és a sumirok szerencsétlenségére a hódító sémita népeknek kénytelen-kelletlen meg kellett ismerniük az őslakosság nyelvét, hogy a tudásukat felhasználhassák, őket meg szolgasorban tarthassák.  

x x x

Szófejtésekkel, sumir-magyar szóhasonlításokkal sokan foglalkoznak. A sumir szavak a latinbetűs átírása alapján a magyar szavakkal egybevágó kifejezéseket ragadnak ki: Mondván, ez már megvolt a sumirban. Íme, a két nyelv hasonlóságának (rokonságának) újabb ékesszóló bizonyítéka! Teszik ezt anélkül, hogy megvizsgálnák a sumir vonalas jel, illetve a babiloni-asszír ékjel valós jelentését[1], s ha összetétel, az alapszavakat. S csak átabotában nézik meg, hogy a régi és az új, a szavak eredetét feltáró (etimológiai) szótárak mit írnak a vonatkozó magyar, illetve az idegen kifejezés eredetéről. Ezeket elmulasztva könnyű kisiklani. Így lett az indoeurópai és az újlatin nyelvekben  járatos  szófejtők értelmezésében az asszír-babiloni „Anu” férfiistenségből „anya”. A kisiklás oka, hogy a név magánhangzóra végződik, ami az újlatin nyelvekben általában nőnemű, másrészt a latin betűs átírás hangzósítása meg szinte egybevág a magyar „anya” szóval.

A szófejtés leggyakoribb buktatója maga az anyanyelv. Kisebb vagy nagyobb mértékben mindenkit befolyásol annak az államnak a nyelve, ahova a sors kegyéből vagy kegyetlenségéből született, pl. indoeurópai nyelvi környezetbe. Ezért a magánhangzóra végződő szavakat óhatatlanul, szinte ösztönösen nőneműnek érzi. Ha pedig magyar az anyanyelve, akkor meg szinte adódik az „Anu = anya” összeboronálás.

Így járt a marcona „Anu isten” is.

 

  a.jpg

A-nu isten szobra (sumir/akkád kor, Esnunna/tell Asmar, Kr.e. 2900-2600, gipsz, bitumen, kagyló, kő, 29,5x125x10 cm, Metropolitan Museum – metmuseum.org)

 

A-nu, az akkád istenkör  égben lakozó legmagasabb rangú istensége.   A sumir AN isten megfelelője. Mind a vonalas, mind az ékjelének olvasata AN, jelentése isten, ég, magas, tiszta. A d –vel jelölt latinbetűs átírás jelentése: istennevek előtt álló szócsoport-meghatározó, hangzósítása: dingir.

 

an.jpg

A sumir AN jel önmagában istent is jelent, míg a sémita akkád A-nu nem. Ez utóbbinál mind az ékjeles, mind a latin betűs átírásban elébe kell tenni az istent jelentő szócsoport meghatározót. Az asszír-babiloni jel latinbetűs átírása:  il.

A kétféle írásképű jel jelentése ugyanaz.

 

d_vagy_il.jpg

 

Szócsoport meghatározóként "dingir" a  sumir olvasat, az asszír-babilonié meg "il". Az első csillagforma jel sumir vonalas írással, a második új-asszír ékírással  íródott. (A mai szótárak az új-asszír ékjeleket veszik alapul.)  

A akkád-babiloni-asszír istenkörben ilA-nu istenén nevében mind az „il” előtag, mind a  név második része a "nu" istent jelent.

isten-viz_nemz.jpg

 A szótár az ilA-nu név többféle értelmezését valószínűsíti; a szövegkörnyezetet alapul véve csak egy fogadható el:

  • Víz: Utal a csapadékszegény Mezopotámiában nagybecsben tartott éltető vízre.

  • Atya: A főisteni szerepkörnek teljesen megfelel. Az emberek és az istenek atyja, ám ez nem derül ki a név jelentéséből.

  • Nemző (atya v. isten): A minden élőt (és élettelent) létrehozó.

  • Istenatya, atyaisten - Birtokos jelzős szerkezet: aty(j)a, az isten(ek)é. A magyar anyanyelvűek e kifejezésből kiérzik a többes számot.  

  • Én, az isten: A sok közül melyik? A sumirok a teremtőt imádták, a többi istent tisztelték.   

  • Én, az istenek istene: A névbe beleolvastatik az il szócsoport meghatározó. Az „isten” szó kettőzése erősíti a többes számot.

A szószerkezet jelentése:  én, az istenek istene, esetleg én, a nemző isten.

Összefoglalva: Az „anu”, pontosabban az ilA-nu kifejezés nem utal semmiféle nőre, asszonyra; nem jelent anyát, hanem férfiistenség, a sémita akkád-babiloni-asszír főistennek, az istenek istenének a neve.

A sumir szövegeket értelmező, megfejtő nyelvészek anyanyelve elenyésző kivétellel indoeurópai volt. Néhányan (Lenormant, Rawlinson stb,) felismerték, hogy francia, illetve angol anyanyelvük korlátozza a sumir nyelv helyes értelmezését, s elkezdték a magyar nyelvet bevonni a szövegfejtésbe. Lenormant magyar tanácsadója Galgóczy János volt, Henry Rawlinsoné pedig Ipolyi Arnold.

A szomszédos országok indoeurópai, ill. újlatin  nyelvei (szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, német) megkülönböztetik a nemeket. Ki tudja, milyen meggondolásból mindenik névszót, lett légyen természetes nem vagy élettelen tárgy, fogalom, valamelyik a természetes nem nyelvtani kategóriájába  sorolják.

Így

  • a német kislány semlegesnemű: das Mädchen; pedig a világrajövetelkor egyértelműen megállapítható a gyermek neme.

  • a szlovák, cseh hős, -a-ra végződő hímnemű szó: hrdina. A hősök általában férfiak. Vajon a régiségben a tót nők között is voltak hősök?

  • a román gazda nőnemű: g’azdă. A románoknál „a nők viselték volna a nadrágot”? Aligha. Inkább a magyar eredetű gazda szó -a végződése miatt került e kifejezés a nőnemű román szavak közé.

erd-01-103.jpg

Román pásztorok (mek.oszk.hu)

 

Vajon az MTA által hivatalosított, szláv jövevényszavakhoz sorolt „gazdá”-t vissza lehet-e csalogatni a magyar nyelvbe?

 

(Folytatása következik!) 

 

[1] A szófejtésekhez Labat, René: Manuel d’Épigraphie Akkadienne, Imprimerie Nationale, Paris, 1948. és Deimel, Anton: Sumerisches Lexikon, Verlag des Päpstlichen Bibelinstituts, Roma, 1928. I-IV. kötetét használtam.  

[2] Újabb magas árhullám érte el Velencét. In: Magyar Nemzet, 2019. november 16., szombat

[3] Merlini, Marco: La scrittura é nata in Europa? (Az írás Európában született?), Avverbi Editore, Roma, 2044. 289.p. In: Marton Veronika: Nimród, a hun-magyarok őse, Matrona, Győr, 2017.,138-143. pp.   

Kedves Olvasóim! Kedves Érdeklődők!

 

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy 2019. okt. 24-én Zalaegerszegen a

Göcsej Baranta Haditorna Kör Sportegyesület meghívására a Hazatalálás Szabadegyetemen

 

Világkorok –Világkatasztrófák

 

c . előadást tartok.

 

Hely: Megyeháza, Deák Ferenc-terem, Zalaegerszeg Korsztolányi Dezső u. 10,

Idő: 2019. október 24., 17.30-19.30.

 

6offe.jpg

A Föld kontinensei az ókori szerzők és a néphagyományok alapján

 

Az előadás ismertetése:

A Földünkön időről-időre pusztító kataklizmák következménye egy-egy műveltség, világkorszak vége, pusztulása, ám a túlélők élniakarása új világ kibontakozását eredményezi. Feltehetően jelenleg is ily történések részesei vagyunk, hisz a világot sújtó természeti csapások igencsak megszaporodtak. Az ember ezeket elkerülendő keresi, kutatja, vajon, mi okozza a természeti csapásokat. Megdönthetetlen bizonyítékokra nemigen lel, ám a Földben, a régészeti leletekben, a régvolt eseményekről szóló legendákban, mítoszokban, benne rejlik a válasz. Lefejtve róluk a mesebeli burkot, előbukkan a valós történet, s nemegyszer a bármikor megismétlődhető katasztrófát kiváltó ok.

A vetített képes előadás a kezdetektől a legutóbbi vízözönig bezárólag mutatja be a teremtett és az anyaszülte ember életének folyását. Néhány ókori szerző (Sanchuniathon, Bérósszosz, Manethón) megmaradt műve és más források (Szent Biblia, ékiratos vízözön-történetek, néphagyományok) alapján a tíz vízözönelőtti ősatyára, illetve korra leosztva összegzi az emberiség történetét.

Az emberiség egyetemes és egyetlen határozott történelmi emléke a Föld minden részét érintő, kb. 12 ezer évvel ezelőtti Vízözön. Ám az ókori szerzők, az ékiratok és a világ népeinek hitregéi, hagyományai több világkorról és több, a földi életet elpusztító katasztrófáról tudnak.

A földtörténet bizonytalan ősidejében a négy őselem, a tűz, a víz, a szél és a föld külön-külön vagy együttesen súlyos, a föld arculatát jelentősen megváltoztató katasztrófákat okozott. Darabokra, kontinensekre szakadt az eladdig egységes őskontinens. A Naprendszerünkével együtt megváltozott a Föld forgásának és a napkörüli keringésének ideje. Az emberiségnek nemcsak az életkörülménye, hanem az emberi egyedek „számlált” életkora is módosult.

A Teremtő a gonosz, bűnös emberiséget esetenként ezután is pusztító, világrengető őselem-csapással sújtotta. Ám a kozmikus, illetve a tűz, a szél és a víz okozta földi eredetű katasztrófa néhány túlélője éppen elegendő volt ahhoz, hogy továbbvigye az emberi fajt.

A magyarság október hatodikán emlékezik meg az 1848-49-es szabadságharc aradi vértanúiról. 1848 decemberétől 1850 nyaráig velük együtt különféle vádakkal legalább 150-160 és honvédet és civilt végeztek ki.

Ám e gyásznapon illő megemlékezni azokról az ismert és ismeretlen áldozatokról, hősökről, kik hazánk, fennállása óta akarva, akaratlanul életükkel lakoltak hazaszeretetükért. Meghaltak, mert szerették a hazájukat, népüket, szerették a földet, mely otthont, kenyeret adott nekik. Milliók pusztultak el az I. és a II. világháborúban. Ezreket kínoztak halálra és öltek meg a kommunisták és a Lenin fiúk a „Tanácsköztársaság” idején. Az 1956-os forradalom megtorlásaként a Kádár kormány 225 forradalmárt ítélt halálra. 75-80 emberrel többet, mint 1848 decembere és 1849 nyara között az osztrákok.

… és ezután? Vajh’ mennyi áldozat lesz még ezután?  

 

 800px-congress_of_verona.jpg

A Szent Szövetség 1822 évi veronai kongresszusa (karikatúra – hu.wikipedia.org)

 

A Szent Szövetség égisze alatt, az osztrákok megsegítésére, a magyar szabadságharc elfojtására minden oroszok cárja 1849. június 16-án rendelte el a  több, mint 1 millió fős orosz sereg Dukla-szoros felöli „általános előrenyomulását Magyarország felé”.

Június 17-én indultak a „Sírból sírba”, vagyis a határszéli Grab, magyarul „Sír” faluból, hogy megássák Magyarország sírját. Miklós cár kíséretében déli 12-kor értek a magyar határt jelző kettős dombhoz. Este hatkor már 45 ezer kozák volt magyar területen…

Megkezdődött magyar forradalom- és szabadságharc utolsó felvonása. 1849. augusztus 13-án a magyar sereg letette a fegyvert Rüdiger orosz tábornok csapatai előtt.

 

gorgey-torzskara.jpg

Görgey törzskara (budai honvédek.hu)

 

„1849. augusztus 17-én a cár visszaszólította a hadait.” Csak két hónapra engedélyezte a magyar hadjáratot, nehogy Napoleon katonáihoz hasonlóan a hazafelé tartó muszkák az orosz télben halálra fagyjanak. A „magyar vérrel jóllakott szibériai medve lassú cammogással indul hazafelé”. Paszkievics hada augusztus 30-án hagyta el Magyarországot…, októberre az utolsó orosz is eltávozott.

Görgeynek csak két hetet kellett volna várnia a fegyverletétellel…!

Vajon, miért kellett sietnie?

Ha vár, honvédsereg katonái esetleg a komáromi várvédőkhöz hasonló emberséges elbírálásban részesülhettek volna: Klapka még másfél hónapig kitartott. 1849. szeptember 27-én a várvédők szabad elvonulását kicsikarva adta fel Komárom várát.

Paszkievics herceg, a cári hadak fővezére a távozása előtt levelet intézett Ferenc József császárhoz. Kérte, kegyelmezzen meg a fogoly honvédtiszteknek.

paskievics.jpg

Paskievics, varsói herceg, a cári hadak főparancsnoka (arcanum.hu)

 

A tizennyolc éves Ferencz József császár állítólag hajlott volna a kegyelemre, de Grünne főhadsegéd és Schwarzenberg osztrák főminiszter lebeszélte.

Így esett, hogy a magyarországi rendcsinálás vezérének kinevezték és teljhatalommal ruházták fel Haynaut, a tébolyodott szörnyeteget. Nem a forradalom- és szabadságharcban való részvét mértékétől, nem az egyén politikai elveitől, sem az osztrák uralomnak ebből származó veszélyétől, hanem kizárólag Haynau szeszélyétől és hangulatától függött a foglyok és elítéltek sorsa.

 

1_1.jpg

Julius Jacob von Haynau (wikimedia.commons)

 

„Jellemének főalapvonása: a kegyetlenség”,- írja egy volt osztrák tiszt – „A csatamezőn sokszor lehetett látni, a mint megáll az elesett katonák véres tetemeinél, és gyönyörködik a haláltusájukon. Ha rájött a düh (pedig sokszor rájött), ilyenkor képes lett volna a saját édes apját is a vérpadra hurcolni.”

Haynau a „bresciai hiéna” igyekezett megfelelni „vihodár”, azaz hóhér hírének.  Mihelyt magyar földre lépett rögtön elkezdte működését „hű társa” a bakó: Budapesten, Aradon, Kassán, Nagyváradon, Pozsonyban, Temesvárott, és Nagyszebenben vérbíróságot, azaz rögtönítélő bíróságot állítottak fel.

 

39794.jpg

Gr. Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése (Pest, Újépület, mult-kor.hu)

 

Mihelyt Paszkievics herceg, akitől némileg tartottak az osztrákok, hiszen Görgey nem az osztrák, hanem a cári sereg előtt tette le a fegyvert tartanak, hazafelé indult, nyomban megkezdődött a szabadságharc résztvevőinek, támogatóinak nagyarányú és szervezett üldözése.

Kiadatott a parancs a honvédek összefogdosására. A foglyokat Arad, Lipótvár, Eszék, Pétervárad, továbbá Olmütz, Theresienstadt, Königrätz, Josefstadt, Kufstein börtöneibe, Pesten az Újépületbe zárták.

Haynau terve az volt, hogy Sarkadon, Pesten, Gyulán, Aradon őrzött kb. ötvenezer hadifoglyot „… összetereli, s addig kartácsoltat közéjük, míg csak valamennyi el nem pusztul.”

Még Schwarzenberg, a „vérszomjúhozó herceg” is elborzadt e pokoli tervtől: „Nem ilyesmit mégsem szabad tenni!

S kiadatott a parancs: Magyarország különféle vidékein kóborló honvédek és huszárok, mind a befogadók az osztrák hadtestekbe besorozandóak, szállítmányokba gyűjtendők és kellő kíséret mellett Grácba szállítandók.

Így a közkatonáknak, ha a szabadsága nem is, de az élete megmaradt.

A főtiszteknek nem kegyelmeztek.

1849. október 6-án tizennégyszeres gyilkosság történt: Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, Aradon Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knézic Károly, Láhner György, gróf. Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, lovag Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, gróf. Vécsey Károly honvéd tábornokot, Kiss Ernő honvéd altábornagyot, Lázár Vilmos honvéd ezredest.

 haynau.jpg

Arad miatt Londonban megverték Haynaut. A tömeg elől egy hálószobába rejtőzött (24.hu)

 

[1] Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története, V. kötet, (1856-) Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) kiadása, Budapest, 1894. és Marton Veronika: Hol rejtőznek a magyar táltosok, Matrona, Győr, 2013. 144-162. pp.  nyomán.

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy a Maghar Akadémia meghívására a trianoni békediktátum közelgő 100 évfordulójának megemlékezésére

2019. október 10-én, csütörtökön, Budapesten

 

Jaj, a legyőzöttnek!

-

Trianon, 1920. június 4.

c.  előadást tartok.

Budapest, VIII. Horánszky utca 13. (H13) 

2019. október 10, csütörtök, 18.00-20.00-ig

 

letoltes.jpg

1124 éve, mióta a magyarság visszatért a Kárpát-medencébe útjában állt és áll a világ különféle politikai érdekcsoportjainak, ezért elhatároztatott, el kell tűnnie, legalábbis életképtelenné kell zsugorodnia. El kellett tűrnie, hogy az I. világháborút lezáró trianoni békediktátummal elvegyék területének 2/3-át és népességének 3/5-ét. Nagy-Magyarország nemzetiségei a hazánk testéből kiszakított területeket nem harccal, hanem cselvetéssel, hazugságokkal, a történelmi tények hamisításával szerezték meg, és adták a kezére az alig 100 éves államiságra visszatekintő országaiknak. S ehhez a I. világháború un. győztes hatalmai (USA, Anglia, Franciaország és Olaszország...) hozzájárultak.

A vetített képes előadás bemutatja a trianoni „békeszerződés” előzményeinek kulisszatitkait, továbbá rávilágít az I. vh. állítólagos győzteseinek, a „dédelgetett” nemzetiségeknek magyarpusztító törekvéseire, csalásaira, hamisításaira, melynek eredménye hazánk megcsonkítása lett.

 

948-ban VII. Konsztantinosz Porphürogennétosz, bizánci császár udvarába követként érkezett Bulcsu harka és Tormás/Tarmacsu, Árpád dédunokája.

  c0691kd71281.jpg

Bulcsú vezér 948 körül Bíborbanszületett Konstantin császár udvarában megkereszteltetik (13. századi görög miniatúra - Magyarország története képekben, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1971, 28. p., 1. kép.)

 

Elmondásuk alapján jegyezte fel a tudós császár, hogy a magyarok nevét „…nem turkoknak mondották, hanem valami okból sabartoiasfaloi (Σαβαρτοιασφαλοι) néven nevezték…”[1]  Ám nem fejtette ki, hogy „mind a’ Lebédiában élő magyarok, mind a’ persiai határok mellé  Lebédiából kivándorlott magyarok” mely okból viselték a „sabartoiasphaloi”  nevet.

 

constantine_vii_dining_with_tsar_symeon_of_bulgaria.jpg

VII.Konsztantinosz Porphürogennétosz bizánci császár és Simeon bolgár cár találkozása (XIII. századi görög miniatúra, írás: arameus – en.wikipedia.org)

 

A „perzsiai határok” említése Párthiára utal, s „annyit jelent mint a’ párthiai magos hegyek, s a’ közöttük található keskeny ut, vagy is régi szólás szerént kapu és szorúlat által mentt, és bátorságban élő nép. A’ régiek az ilyetén szoros és igen keskeny  utakat závár, vagy kapu (portae, pylae, claustra, clusurae) névvel illették.”[2]

Természeti környezetbe vetítve a Pártus Birodalom bukása után a kaukázusi, vagyis a magas hegyek között élő népek kihasználva a természet adta lehetőségeket az ellenséges szasszanida perzsa, majd később az arab behatolás megakadályozására a hegyszorosokat, szurdokokat, vízfolyásokat „závárral, zárral, ajtóval” zárták, reteszelték el. Esetenként felfogták a vizet, és az ellenség megjelentekor rájuk eresztették.

A „závár”, a vízfolyás elrekesztése a 955-ös Lech mezei csatában is feltűnik, amikor Augsburg lakói a Lech-folyó elrekesztett vizét zúdították Bulcsú, Lél és Súr csatára készülődő seregeire.   

Kézai Simon krónikaírónak lehetett valami halovány sejtése a závárról, hiszen szkítiai őshazáról Justinus és Konsztantinosz Porphürogennétosz „sabartoiasfaloi” meghatározásával egybevágó leírást ad: Ugyanis olyan természet oltalmazta  fekvésű, hogy egyetlen igen kicsiny helyen lehet betalálni/bejutni.[3] Thuróczy „a magyarok régebbi története szerint” vagyis az elveszett ősgeszta nyomán  hasonlóképp írja le az őshazát, anélkül, hogy megnevezné a „závártő”-t: „Olyan védett a fekvése, hogy egyetlen helyen, egy igen kicsiny gázlón van csak odavezető út.”[4]    

Ha a szűk hegyszoros, szurdok nem záratik, nem reteszeltetik el, akkor  kapu, v. nyílás marad. Magyar nyelvterületen kapunak nevezik a szűk sziklaszirtek közé zárt szorost. A Duna szűk sziklaszoroson, a Vaskapun át hagyja el a Kárpát-medencét Erdélyből Magyarországra a Meszesi-kapun át vezet az út.  Ám egyiken sincs závár, egyik sincs „elreteszelve”. A závár tehát nem teljesen fedi a „kapu” értelmét.

 

szilagy-1-224.jpg 

A Meszesi kapu (Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája, VI. k., Kiadja Szilágy vármegye közönsége, Zilah, 1904, 224. p. )

 

A sabar-toi-asphaloi kifejezés hármas szóösszetétel: 1. sabar/savar/zavar - závár; 2. toi - tői, tövi, 3. asphaloi/axphalos - bátorságos, erősített, védett (–os görög toldalék)[5] 

Pápai Páriz Ferenc 1767-ben megjelent szótárában a ’závár = pessulus, vectis, repagulum’ kifejezés jelentése’retesz zár, ajtó’.[6]

A „kapu” kifejezés sumir/asszír erdetű szóösszetétel, Sumer és Akkád kb. 150 évig tartó sémita-asszír uralom idejéből származik, amikor a könnyebb megértés végett az eredeti sumir szóhoz hozzáillesztették az asszír megfelelőjét. A sumirok utódnépei e kifejezést vitték magukkal. Hasonlóak  a mai cigány nyelvhasználatban fordulnak elő, amikor a beszélők egyidejűleg használják a cigány kifejezést és a magyar megfelelőjét.

Mind a sumir KA, mind az asszír pu jelentése ’száj’, vagyis nyílás.

 

kapu.jpg

 A „sabartoiasphaloi” kifejezés középső szavában a ’toi’-ban a magyar tői, tövi szó rejtezik. Földrajzi értelemben magyar nyelvterületen a hegyek alját/lábát/kezdetét, továbbá a vizeknek a nagyobb vizekbe, folyókba való befolyásait nevezik ’tő’-nek: hegytő (ma inkább a hegyláb), Marcaltő stb. 

Az összetétel harmadik szava az "–asphaloi", görögös toldalékkal ’asphalos’ jelentése bátorságos, erősített védett.[7]

A Pártus Birodalom bukása után a pártus lakosság a perzsa dinasztiaalapító I. Artaxerxes üldözése elől az északi, a Kaukázus-vidéki méd, szaka és más szkítafajú népeknél  talált menedéket. A nyugat felé menekülő pártus harcosok meg szívesen beálltak a rómaiakhoz, csakhogy a hazájukat elpusztító  nagy ellenség, a szasszanida perzsák ellen harcolhassnak. Ők alkották pártus légiókat.

 

dara.jpg 

Dara városa (Pártus Birodalom Kr. e. 247 – Kr. u. 224 ?- worldhhistory.weebly.com)

 

Arszak, a Pártus Birodalom megalapítója, első uralkodója több várost, várat, többek között az „Apaortenon hegyen Dara városát.”[8], a szinte bevehetetlen erődítményt alapította. A környéket magas szirtek övezik, a hegy tövétől a várhoz a szorosokon keresztül vezető keskeny utakon, kapukon, závárokon lehet feljutni, vagyis a vár „závártői erősség” (savartoi-asphali) volt. E „vidéknek olyan a fekvése, hogy sem jobban védett, sem kellemesebb nem lehetne. Ugyanis mindenfelől meredek sziklák veszik körül, így őrzéséhez nem volt szükség védelmezőkre, a körülötte elterülő föld pedig oly termékeny, hogy saját erejéből is dúsan terem, és forrásvizekben meg erdőkben oly gazdag, hogy a vizek bőségesen öntözik, az erdők pedig a vadászat gyönyérével ékesítik.”[9]

A perzsáknak ellenálló, a hazájukban maradt pártusoknak a keskeny závárral lezárható szurdokon át megközelíthető Dara vára és környéke volt az utolsó menedéke.

A „sabartoiasfaloi” „[a hegy]tő erősített  zára, kapuja”, amelyen át Dara várához lehetett feljutni.

Perzsiában a „zár, závár” földrajzi név a „zoar, tzur ~ zur” (hegyszoros, kapu) alakban tűnik fel.[10] A kifejezés a magyar nyelvből kikopott „kapu, zár” jelentésű „závár” szóval függ össze, melynek hátravetett értelmező jelzője a „erősített, védett” jelentésű „asphalos” szó.

Nem azonos a hasonló hangzású „szabad - szabir” szóval, amelynek előzménye a több évezreddel korábbi, a sumir/akkád korból való Subartu.

Procopius e hunokhoz csatlakozott szkítafajú  népcsoportot „a szabir hunok nemzetség”[11]-ének nevezi. A Kr. u.  IX. században élt Theophanész a Kr. u. 508. év eseményeiről szólván említi, hogy a hunokat akkoriban sabirnak hívták[12], s Szibéria névadói lettek.  

A „sabartoi asphaloi” kifejezés nem népnév, hanem földrajzi név. Valamely földrajzi területhez való tartozást jelent; a terület jellegzetességének nevét  viseli, mint az erdélyi, muraközi, várvidéki stb. Ezért mondhatta Bulcsú és Tormás, hogy a magyarság „sabartoiasphaloi” illetőségű, vagyis  a „závártői erődítmény” népe.

Midőn Ardasír perzsa katonái kb. három évig tartó ostrom után nagynehezen bevették Dara várát, a  pártus védők és a lakosok elmenekültek.  A Kaukázus északi részén és  az Aral-tó vidékén élő szkítákhoz, a a királyi hunokhoz, a szakákhoz,  továbbá az örményekhez  csatlakoztak. A két kaukázusi kapu, a Derbenti-szoros és az Alán/Darjal-szoros závárján át be-be törtek Perzsiába, hogy a szasszanida perzsák, majd az arabok ellen harcoljanak.  

Szkítafajú rokonaikkal a Volga és a Don torkolata közti széles mezőkön létrehozták Dentü-Mogyer[13]/[Dentumagyaria[14]/Dontövi Magyarországot. Idővel megelégelvén a Kazár Birodalom zsidózó főségét Lebédiában, majd Etelközben tűntek fel, és  hun-magyarként a Kárpát-medencében telepedtek meg. (Dentumagyaria legkeletibb települése a Kaukázus tövétől északra a Kuma-parti Madsar/Madzsar[15] város volt.)  „Závártői” népnevüket Párthiából vitték magukkal, és némi kiejtés-változattal a bizánci követjárásig meg is tartották.

 

coin_of_arsaces_i_of_parthia.jpg

Arszak, a Pártus Birodalom megalapítója és első uralkodója (pártus érme - v.wikipedia.org)

 

[1] Konstantinosz Porphürogennetosz: De administrando imperio 38.c.; De Thematibus et de administrando Imperio, recogn. Imm. Beckerus, Bonnae, 1840. 168. p. In: Jerney i.m. 227.p.

[2] Horvát István: A’ szlavinokról, az az: kérkedőkről…, Petrozai Trattner J. M. és Károlyi István, Pesten, M.DCCC.XLIV (1844), 95-96. pp.

[3] Situm enim naturalem habet munitum, ut in solo locello paruissimo (M. Simonis de Keza Chronicon Hungaricum, Budae, Cap. 1. pag. 34.  

[4] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Helikon K., Budapest, 1986, 20. p.  

[5] Horvát István: Rajzolatok a’ magyar nemzt’ legrégiebb történeteiből, Pest, 1825. 54. p.                                   

[6] Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium latino-hungaricum… faximile, Universitas Kvk. Budapest, 1995. závár címszó ,

[7] Horvát István: Rajzolatok i. m. 54. p.

[8] Iustinus Marcus Iunianus kivonata Pompeius Trogus művéből, Helikon, Bp.,1992., 294. p.

[9] Iustinus i. m. XLI., Kv. IV-VI.  294-295. pp.

[10] Jerney János keleti utazása, Pesten M.DCCC.LI, 229-234. pp. nyomán.

[11].  Procopius: De bello Persico, Lib. I. cap. 15. Ed. Cit. Tom. I. p. 74. In: Jerney i. m. 242. p.

[12] Theophanes Chronographia, Bonnae, 1839. in 8., Tom. I. pag. 269., In: Jerney i.m. 244. p.

[13] Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Budapest, 1975., 81. p.

[14] Padányi Viktor: Dentumagyaria, Püski Kvk., Bp. 

[15] Timur Lenk mongoljai pusztították el. Nagy Katalin cárnő korában a megmaradt köveiből építették Jekatyerinburg erődítményét. Madsar városának már alig van nyoma.

 

 

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

A Tatai Nyugdíjas Klub meghívására 

2019. szeptember 16-án, Tatán

 

Jaj, a legyőzöttnek! -Trianon,1920. június 4.

 

c. előadást tartok.

 12.jpg

 Trianoni képeslap

 

Hely: Magyary Zoltán Művelődési Központ, 2890 Tata, Váralja u. 4.

Idő: 2019. szeptember 16., hétfő,  15.00-tól

 

Mindenkinek, aki szereti a hazáját fáj, hogy az igaztalan trianoni döntéssel Magyarország területét és népét feldarabolták. A múltat, be kell vallani, a hazánkon ütött sebeket orvosolni/orvosoltatni kell!

A vetített képes előadás bemutatja a trianoni „békeparancs” előzményeinek kevéssé ismert eseményeit, továbbá rávilágít az I. vh. állítólagos győzteseinek, a „dédelgetett” nemzetiségeknek magyarpusztító törekvéseire, csalásaira, hamisításaira, melynek eredménye hazánk megcsonkítása lett.

 

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség!

 

A XVII. században a magyarság számára még nem volt kétséges, hogy a hunok, az avarok és a magyarok, sőt a nyugati középkori források tanúsága szerint a pártusok a szkítasághoz tartozó egyazon nép. A különbség köztük csak annyi, hogy nem egyidőben érkeztek a Kárpát-medencébe.

 

parthe36.jpg

Jellegzetes szkíta hun-magyar férfifej (III. Artabán pártus uralkodó aranyérméje – antikforever.com )

 

Kr. u. 228-ban a A 475 évig fennálló soknemzetiségű Pártus Birodalom bukását  nem a külső ellenség, a cselszövő Róma, hanem a dél-pártiai perzsa tartományok satrapáinak, perzsa tartományfőnökeinek felkelésbe torkolló összeesküvése okozta. Azzal kezdődött, hogy Ardasir, a becsvágyó perzsa Perzisz tartományban levő családi birtokát megnövelte, hogy a szomszédos pártus satrapákat megölette, földjeiket elfoglalta.

 

 iran-naqsh-i-rustam4-6-728.jpg

 

Ahuramazda a szalagos gyűrüvel (koronával?) avatja királlyá a szászánida perzsa Ardasírt (sziklavéset, Ardasír/I. Artaxerxész Naqsi-i Rustam–i síremléke – slideshare.net)  

 

A perzsákat életben hagyta. A hatalom és a vagyon megcsillogtatásával a saját pártjára állította és az uralkodójuk elleni fegyveres lázadásra ösztökélte őket. Holott a perzsák és más nem pártus, nem szkítafajú hatalmasok az elnéző és kegyes pártus királyok alatt növelhették a vagyonukat, gyarapodhattak, szaporodhattak, mívelhették a nyelvüket, szabadon gyakorolhatták a vallásukat.[1]  

A Pártus Birodalom romjain megalakult szászánida Perzsa Birodalom királyáról Ardasír/I.Artaxerxészről (224-239) ezt nem lehet elmondani. A pártusokat és a  nagykirály híveit családostul száműzte a kijelölt internáló-tartomány perzsa felügyeletű táboraiba. Addig kellett ottmaradniuk, míg híthű perzsákká és Zoroaszter-hívőkké nem váltak.[2]

 

artaban_v_1.jpg

V.Artaban, pártus nagykirály (érme, uralk.: 216-224 - gw.geneanet.org)  

 

Ismerős eljárás! Ugyanezt tették a magyarság kebelén megerősödött nemzetiségek, hogy a trianoni diktátum után Nagy-Magyarország romjain létrehozzák országaikat. Kis Magyarország rovására ugyanígy cselekednek a megerősödött, meggazdagodott idegenszívűek és kiszolgálóik, sőt összeharácsolt vagyonuk bástyái mögül még le is nézik a magyarságot.  

Midőn Ardasír Artaduktától, V. Artabán pártus nagykirály feleségének perzsa udvarhölgyétől megtudta a király álmát, miszerint az életét és a birodalmát lázadásban veszti el,  összehívta a perzsa hatalmasokat, és fegyveres harcra bujtotta őket. A perzsák két nagy csatát veszítettek, és egy álló esztendeig csetepatéztak a pártus nagykirály seregével.[3]   

Az ekkor már Artaxerxésznek nevezett Ardasír követelte V. Artabántól, hagyjon fel a kilátástalan harccal, és ne áldozzon fel több pártus és perzsa vért, mert Irán népei már nem engedelmeskednek neki, egyébként is tudja, hogy megálmodta az Arszakidák bukását. V. Artabán felháborodásában, hogy a királynéja Artaduktának elárulta az álmát, elrendelte, végezzék ki.  Artaxerxésznek meg azt válaszolta, inkább meghal, semmint a birodalmát egy rabszolga kezére juttassa.[4] (A Pártus Birodalom fennállása idején ez volt a második eset, hogy királyi vért ontottak. Mindkettő hazaárulás miatt történt !)

A döntő harmadik csatában V. Artabánt ellenséges perzsa íjász hátulról lelőtte.

A király és vezér nélkül maradt pártus nép szétszéledt. Az otmaradottak beolvadtak a szászánida Perzsa Birodalomba. Sokan a Római Birodalom perzsa határvidékén húzták meg magukat.  Némely ókori történetíró gudamacarok/guda magaroknak nevezte őket.[5]  Javarészük átköltözött a Kaukázuson túlra, a Kuma folyó vidékére és csatlakoztak a hunokhoz, majd a magyarokhoz. 

A Pártus Birodalomban a hivatalos nyelv az északnyugati arszakida/pártus nyelvjárás volt. Számos személy, földrajzi és méltóságnév magyarul is jól érthető kifejezés, beszélő név.

Ardasir szeretőjének a neve pontosan kifejezi a kapcsolatukat: Artadukta vagyis Arta dugta. (Azonos helyen képzett zöngés és zöngétlen mássalhangzók felcserélhetőek: k-g.)

Satrapa (tartományfőnök) : sátor-apa, sátorban lakó nagycsalád feje, atyja.                                      

Gudarz, pártus nagykirály – minden terve, szándéka kudarcot vallott.

Kislak – perzsiai település, stb.

A Párthus Birodalom végóráiban Párthia hét északi tartományának lakossága a világ négy tájára szóródott. Jutott belőlük bőven a hunok és a honfoglaló magyarok közé.

A magyar nyelv mindmáig megőrizte a palócsághoz tartozó néhány pártiai eredetet sejtető népcsoport, a barkó, a matyó, a tahó és a való gányó nevét. Jobbára a Felvidéken, Borsod-, Gömör- és Heves-vármegyében éltek és élnek.

Nyelvük a délebbi magyar vidékek lakóinak a nyelvétől nyelvjárásban különbözött/különbözik. Ez okozhatta, hogy mára a tahó és a gányó gúnyoros csúfnév lett, mint volt valaha a barkó és a matyó is.

 

barko_viselet.jpg
Gömöri (barkó) népviselet[6]

 

Barkóknak nevezik a régi Gömör-vármegyében élő palócokat. E név esküvel való fogadkozásban is előfordul: Barkó úgy se![7] = Barkó úgy segéljen![8] A régiségben e név valamelyik istenségként tisztelt személy neve lehetett. A Pártus Birodalomban szokványos volt a különleges képességgel megáldott, az ország és a nép javát szolgáló emberek istenként való tisztelete.

A kalandos úton Magyarországra került barkók őseit, a baktrokat Hérodotosz az afrikai Lübiából származtatja: I. Dareiosz óperzsa király Barke városát vádolta hű embere, Aszkeszilaiosz meggyilkolásával. Kilenc hónapnyi hasztalan ostrom után Amasis[9], a perzsa gyalogság vezére a vár bevételére csalárd tervet eszelt ki: Éjjel árkot ásatott, fadeszkával, földdel álcázta. Másnap tanácskozni hívta a barkeieket. A titkos árok felett esküvének, míg a föld, ahol állnak úgy marad, ahogy van, az eskü fönnáll. A barkeiek beleegyeztek, hogy illő adót fizetnek, s ennek fejében a perzsa had nem okoz zavart. Bízván az esküben kivonultak Barkéból, megnyitották a kapukat, hogy az ellenség szabadon járjon-keljen.

(A szkíták legendás jóhiszeműsége és hiszékenysége sodorta őket bajba, mint annyiszor a magyarságot is!)

A perzsák, hogy az esküjük ne kösse őket, lerombolták az álcázott hidat, s iszonyú vérengzést vittek végbe. Dareiosz a város megmaradt lakosait rabszolgaként Perzsia keleti részén egy faluba telepítette,[10] amit a régi lakhelyük után Barkénak neveztek. Az új hazájukban megsokasodván Baktria tartomány névadói lettek. Az emléküket Balkh, Baktria fővárosának a neve őrzi.

A pártus nemzethez tartozó baktrok a Pártus Birodalom bukása után a királyi szkítákhoz csatlakoztak, és a honfoglaló magyarok népcsoportjaként a Kárpát-medencébe jöttek. A leszármazottjaik a felvidéki Gömörben, a mai Szlovákiában élnek.

Matyó a mátraaljai palócok neve. „Matieni” néven Hérodotosz is említi őket. A Halüsz/Halas folyó jobb partja és a Kis-Zab folyó közt, Kappadókia és Kilikia közt, a kurd hegyekben volt a hazájuk. A lakhelyük után kappadokiaiak vagy phrügiaiak lehettek, bár tőlük különböztek.[11] 

220px-matyo_menyecske_1911_1.jpg

 Matyó menyecske (1911, Mezőkövesd – hu.wikipedia.org)

 

Pliniusnál a matieni nép már a Kaszpi-tengernél, a massageták szomszédságában bukkan fel. A Párthus Birodalom bukása után innen vándoroltak más rokonfajú népcsoportokkal együtt a Kárpát-medencébe.

 

osztrak-magyar.jpg

Matyó üstökös ház (Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben – tankönyvtár.hu)  

 

A szótárakban, lexikonokban a tahó szó még népcsoport-névként sem fordul elő. A magyar nyelv gúnynévként viszont használja: Te tahó! S akire rásütik, az mafla, ostoba, ügyetlen ember. Valószínűleg a sajátos, a magyartól kissé eltérő palócos nyelvjárásuk miatt kapták csúfondáros a népnevüket. Jerney[12] szerint ők a közép-ázsiai daa, daha/daka nép utódai. A klasszikus írók sokszor említik őket. Európába szakadt népcsoportjuk a dák. A dák nem a románok őse, hanem a pártusokkal vérrokon szkíta nép volt. Kr. e. 108-ban az erdélyi Decebal, dák uralkodó a pártus rokonnép szövetségét kereste a nagy ellenfél, Róma ellen.[13] A pártusok sereget indítottak Dácia megmentésére. Útközben kapták a hírt, hogy Trajanus, római császár bekebelezte Dáciát (Erdélyt), Így a pártus had visszafordult. (A vérségi kapcsolatban valami lehetett, mert különben Decebal aligha kérte volna az Erdélytől távoli pártus segítséget!)  

 

cosoni.jpg

Dák aranyérme (daciangold.blogspot)

 

Az Óxosz/Amu-Darja és a Jaxartész/Szir-darja vidékén élő harcias, a lakhelyét gyakran változtató szkítafajú daha népcsoport mindig segítette a rokonvérű pártusokat és a királyaikat: „…az Arszakida vérből származó, a daháknál nevelkedő Artabanust [tőlük] hívták”[14] a pártus trónra.

A „daa, daha” kiejtve valóban hasonlít a „tahó”-hoz. (A magyarban az azonos helyen képzett zöngés és zöngétlen mássalhangzók felcserélődhetnek: dt; így lett a daha = tahó.)

A gányó a dél-alföldi dohánykertész csúfneve. A dohányföldeket mindenféle ággal, giz-gazzal kerítették be, hogy az apróvadak ne tegyenek kárt bennük. Innen származik a magyar nyelv „összegányol, hebehurgyán összetákol” kifejezése.

 

011_a_dohanykertesz_tudomanya_clip_image002.jpg 

Dohányszárító pajta (Újkígyós, sulinet.hu)

 

A szakirodalomban nincs nyoma, hogy a gányó valamely népcsoport neve lenne. Ennek ellenére Jerney János[15] említi a gányókat. A tahókkal együtt felvidéki magyar népcsoporthoz tartozhattak, akiket a hegyvidéki sovány föld nem tudott eltartni, ezért az Alföldre szegődtek dohánykertésznek. (A Békéscsaba környéki Újkígyós eredetileg gányófalu volt.[16])          

 

(A pártusokról bővebben ld. Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai - A magyarság nemzetalkotói, Matrona, Győr, 2010. c. könyvet)

 

[1] Schneiderwirth, A. j. herman: Die Parther oder das neupersische Reich unter den Arsaciden, Verl. Dunkelber, Heiligenstadt, 1874,  176-179. pp.

[2] Tabari: Geschichte der Perser, Araber zur Zeit Sasaniden, E.J. Brill in Leyden, 1879. 8. p.

[3] Tabari i. m. 6-7. pp.

[4] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010. 114. p.

[5] Horváth István: Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből, Trattner, Pest, 1825, 82. p.

[6] Istvánffy Gyula: Palócz néprajzi tanulmányok, Budapest, 1894.

[7] Teljességgel megegyezik a Dunántúlon használatos „istenuccse” mondással. Az „uccse” tehát az „úgy segéljen” szólás régies, tájnyelvi alakja lehet. 

[8] Czuczor Gergely - Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862., I. köt., 439. p.  

[9] „Amasis” beszélő név = a mázas. A magyar a negédes képmutatóra mondja: mézes-mázos.

[10] Hérodotosz/ Herodotos történeti könyvei, I-IX., A Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest, 1893. IV. kv. 200-205., 137-139. pp.

[11] Hérodotosz i. m. V. kv. 49, 52., 173, 177. pp.                                

[12] Jerney János’ keleti utazása a magyarok’ őshelyeinek kinyomzása végett, I-II. Pest, M.DCCCLI, (1851),  225. p.

[13] Cantu, IV. köt. 200. p.

[14] Tacitus összes művei, I-II., Európa Kvk., Bp., 1980., II. köt., Évkönyvek, II. kv. 3.

[15] Jerney i. m. 300. p.

[16] A dohánykertész tudománya – sulinet.hu

 

A középkori német források népünket a hunokkal és az avarokkal egyetemben a pártusokkal azonosítják. A XIX. századi történetírók meggyőződéssel hirdették, hogy a 895-896-ban a Kárpát-medencébe költöző magyarok a pártusok utódai. 

 map_sassanian_empire.jpg

Pártus Birodalom (Kr.e. 100 körül – realhistoryww.com)

 

A hon-visszafoglalás után Európában a Kárpát-medencei magyarságot azonosnak tartották a pártusokkal. A 955-ös Lech-mezei „német győzelemről” szóló históriás ének több ízben pártusnak nevezi a magyarokat.

A csata előtt I. Ottó a későbbi német-római császár ekképp bíztatja a katonáit: „Mert midőn a hír röpíté, hogy az ungáriusok (magyarok) ellene fegyvert fogának, már a part mellett állának fölfegyverkezve. A városokat, szántóföldeket, falvakat szerteszét pusztíták. Az atyák siraták a fiaikat, s a fiak anyja mindefelé száműzetik. Mit én, mondá Ottó, késlekedőnek látszódjak a párthusoknak? Intem a’ lassú vitézeket. Míg kések, addig nőttön nő a veszély. Szakasszátok félbe a késést, és a párthus ellenségnek velem álljatok elébe… A’ francus űz, a pártus fut… A vértől vöröslő Liquus (Lech) a párthus „győztest” mutatá a Dunának. Kis erővel legyőzetve a párthus: előbb is, utóbb is diadal lőn.”[1]

 

lechfeld1457.jpg

A Lech-mezei csata (Hektor Mülich (1415-1490) illusztrációja,  Sigmund Meisterlin: Nürnberg város története.1457., Staatsbibliothek Augsburg - upload.wikimedia.org)

 

A fenti szöveg a magyar népnevet egyszer említi, különben mindendig pártust mond. A középkori Európában, a Német-Római Birodalomban a magyarokat mind ungarus, mind a pártus néven ismerték.

 

partus_ferfifej.jpg

Szembetűnő hasonlatosság - Pártus herceg (bronzszobor részlet, Sami, Khuzisztán)[2] – Szent László győri hermája[3]

 

Orseolo Péter („aki német vala”[4]) XI. századi életrajzírója Pannónia lakóit pártusnak nevezi: „A pártusok lakják Pannonia javarészét.”[5]

Hazánkban máig tartja magát az a vélemény, hogy a magyaroknak nincs közük a pártusokhoz, mivel az elnevezésük egyetlen magyar nyelvemlékben, történetírónál nem fordul elő. Ezt megcáfolja az Országos Széchenyi Könyvtár őrizetében levő I. András király korabeli imádságok szövegében (1365. Fol. Hung. I) a pártus őseink „bardus” változatban előforduló neve: „…szent jeles harcosok, németvágók, BARDUS ősöltők erős szent jeleseik…”[6]

 

andras.jpg

I.András király korabeli imák (1046, fóliáns, OSZK)[7],

Zsámboki János[8] „A magyarok dolgairól” c. művében pártusnak nevezi a magyarokat.

Stephanus Byzantinus  szerint  „A pártusok hajdanán szkítiai atyafiság volt.”[9]

Suidas, a X. századi lexikografus kijelenti, „a pártusok ugyanazok, mint a szkíták”[10], és eszerint a magyarság is.

 „A hun-magyarok hajdan az örményektől, a perzsáktól és Aria többi népétől általában chus, chusan és chusita néven neveztettek, kiket a görög és római írókból saca, daha, massageta, scytha neveken ismerünk, laktak pedig a Kaszpi-tenger dél-keleti partjain az  Óxosz és a Jaxartesz folyóktól öntözött tájékokon, délszakról a Paropamisus hegységig és Indiáig terjedtek, keletről a nagy sivatag válaszotta őket Chínától, az Áltai hegység pedig a mongol-tatár fajtól. A Chus néptörzsnek egyes ágai átköltöztek az  Óxoszon inneni vidékre, és az …ariai vagy irani népek közt foglaltak helyet, közülök legmélyebben ékelték bé magukat ezek közé a Párthusok, kik utóbb a daha felekezetbeliek segítségével Arszak vezénylete alatt a syro-macedonok uralmát Bactriában megdöntvén a honszerző Arszak családjából királyokat adtak a Perzsáknak, Örményeknek, Medusoknak, Indo-scytáknak és a chusoknak vagy Hun-magyaroknak, és ekképp a tág értelemben vett ariai faj összes népeit egy nagy világbirodalomban egyesítették.”[11] Eszerint a magyarság, sokkal inkább árja, mint bármelyik, magát árjának tartó (indo)európai nép!

Az ókorban a magyarság  elődeit különféleképpen nevezték: Ptolemaiosz mazorani[12], Plinius mazacar[13] néven utalt rájuk. A Kr. u. IV. századi perszepoliszi feliratokon unnuk.[14] E „nép” hazája az  Óxosz és a Jaxartész vidéke, Parthava és Aria tartomány volt. Atyafiságan laktak együtt itt a dahák, a daha-párnik/avarok, a szakák, a massageták/királyi szkíták, a hunok. Mindnek volt saját neve, függetlenül attól, hogy az ókori források hogyan nevezték őket. Csakúgy, mint a Felvidéken a palócsághoz tartozó  barkókat, a matyókat, gányókat és a tahókat, akik a magyar krónikák említette 108 hun-magyar nemzetséghez tartoztak. 

Az ókori szerzők „a közép-ázsiai hun-magyar népeket…, az  5. sz. előtt Kr. u. a görögök chus, hun, mazar és egyéb nemzeti nevükön nem ismerték, hanem általában szkítáknak, név szerint daha-, szaka-, massageta szkítáknak nevezték”[15] Az örmények, a perzsák és a kínaiak chusnak, chusannak chusitának hívták őket.[16] A dahákhoz sorolták az aparnikat[17], vagyis az avarokat. A kusokat a Biblia Chám fia Chustól származtatja; utódaik afrikai  és az ázsiai etiópok, vagyis a kusok. Hazájukat, az Kusita Birodalmat[18] a Vízözön szétválasztotta, így maradtak a kusok Ázsiában, India határvidékén.[19] Thuróczy[20] a magyarok elődeiről szólva az ázsiai etiópok (kusok) hazáját egyenesen Kis-Indiába teszi. 

Az ókori írók a különféle szkítafajú népeknek jobbára nem a saját népnevét, hanem a velük kapcsolatban álló szomszédos népek görög, római, bizánci névadásait őrizték meg. A görögök a Kr. u. V. századig a kusokat általában szkítának nevezték. Később a szkíta név egyre ritkábban fordul elő, majd megszakad. A helyébe a szasszanida perzsákkal szintén örök háborúságban álló hun lép.

 

pic_s_c_scythian_20art_ritual_20of_20brotherhood_20kul_20oba_20kurhan.jpg

Szkíta vérszerződés (arany, Kul-Oba kurgan – enciclopediaofukraine.com)

 

Valójában az történt, hogy ismert lett e nép saját neve. A források felhagytak a görögök szkíta elnevezésével, és helyette a saját vagy más népek adományozta népnevüket, a hunt használták. Attila hunjaitól való megkülönböztetéstül ephtalita- és cidarita hunoknak, esetleg keleti hunoknak nevezték őket.

Az ókori írók egyivásúnak tartották a közép-ázsiai szkítafajú népeket:

- A szkítákhoz tartozó sok népnek a pártusokkal egyenlő [hatalmi] állása volt.[21]

-  „A massageták, kik Balkhban laknak, a chusok”.[22]

- A kínai írók daháknak hívták a pártusokat, a baktrokat és a szakákat..[23]

- A szaka szó a chus név elferdítéséből származik.[24]

- Az örmény forrásokban a hun nép hol chus, hol ephtalita. A görögben viszont  hun, annak félreismerhetetlen jeléül, hogy a „chus és hun… egy nép.”[25]

- Az Európába, a Kárpát medencébe vándorolt avarok a szolgáik voltak a Perzsia határszéleinél lakott valóságos avaroknak; megkülönböztetés végett ál-avaroknak (pseudo-avares) hívták őket.[26]

- A Perzsia melléki avarokat a bizánc írók hun meg turk néven illették:. „A Kr. u. VI. század végén a keleti avar birodalomnak a törökök által történt felforgatása után a keleti-avarok közül egész csapatok vonultak be Európába, és egyesültek az európai avarokkal.”[27]

 

375px-parthian_king_ashur.jpg

Ismeretlen szkíta/pártus király terrakotta mellszobra (Pergamon Museum, Berlin, dailyhistory.org)

 

- Az ókori írók a szaka/saca-, daha-, massageta-szkítáktól származtatják a pártusokat, kiket az örményeknél kusoknak, és azonosak a hun-magyarokkal.[28]

- „A szogdok, a dahák, a massageták, a szakák ugyanazon nép.”[29]

Dio Cassius[30] a pártus nép történetének kivonatában hasonlóan vélekedik: „A pártusok elpártolván a szkítáktól Médiában és azzal határos lakatlan tájékokon telepedtek meg. Kezdetben jelentéktelen nép voltak, és majd a medusoknak, majd a pezsáknak, majd a Bactriában uralkodó syro-macedonoknak hódoltak. A II. században Kr. e. Arszak vezérlése alatt a seleucidák ellen fellázadt görög tisztviselőket, egyiket a másik után megtámadták, tartományaikat elfoglalták, végre magát Seleucust megverték, és ekkép urai lettek fél Ázsiának.”

Arszak, az első pártus király a Parthava tartománybeli szkíták támogatásával verte le a makedónokat. Ezért hálából és tisztességből az országát Párthiának, Párthus Birodalomnak nevezte el. Ezt tette a méd-perzsa származású II. Kürosz, kit a médek ellenében a perzsák támogattak, ezért országának a Perzsia nevet adta

Byzantinus szerint a „szkíta” kifejezés jelentése „vas”[31]; eszerint a „szkíta” merő fordítása a „vas” szónak. Ennek bizonysága a magyarországi Vas-megye neve.

A logika szerint a földrajzi név általában a vonatkozó terület legjellemzőbb tulajdonságát, esetleg az ottani népek illetőségét tükrözi. Csakhogy Vas-megyében sehol nincs vas, és vasércbányászat sem volt soha. Tehát marad a lakosok régi „vas” neve. A megyét a honfoglalás korában a besenyők lakták. A besenyő összetett szó, az első rész a „bes” nem más, mint a vas szónak a régiségben szokásos b-vel ejtett változata. 

Magyarország megszállását, a magyarság tönkretételét szorgalmazó idegen érdekközösségek munkálkoásának eredménye, hogy ezekről mitsem tudunk, ezen ismeretek hiányoznak a tankönyvekből. 

 

[1] Ebert, Friedrich Adolf: Ueberlieferungen zur Geschicht, Literatur und Kunst der Vor- und Mitvelt, Band I., Waltherschen Buchhandlung, Dresden 1826. 81-82. pp.

[2] Régészeti Múzeum, Teherán, Irán, colledge: The Parthians, Thames and Hudson, London, 1967, 12. 

[3] A szent László Herma 400 éve Győrött, Győri  Egyházmegyei Könyvtár és Kincstár, Győr, 2007.

[4] Petthő Gergely: Rövid magyar Krónika, Cassán, 1729. 22. p.                                                       

[5] Mabillon, Jean: Acta Sanctorum Ordinis S. Benedicti in saeculorum classes, 9 Bde., Vita S. Petri Urseoli, Venedig 1733-1738., Tom VII. p. 851., In: Jerney János’ keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett, Parthia, II. k. Pesten, a’ szerző’ tulajdona, M.DCCCLI II. köt., 165. p.

[6] Marton Veronika: I. András korabeli imák, Matrona, Győr, 2006., 153. p.

[7] L.m.f.

[8] Samboki (Sambucus/Zsámboki) János: Rerum Ungaricarum Appendix, In: Bonfinii Historia Pannoniae – Caloniae Agripp. [Köln], 1680, 556. p.

[9] Byzantinus, Stephanus: [Ethnica oder] de Urbibus, Lipsiae in Libraria Kuehniana, MDCCCXXV (1825/1494), in voce Parthiaei, 675. p. 

[10] Suidae Historica, Basileae Heruag. Per Eusebium Episcop. (1581), parthi címszó, 733. 19. 

[11] Lukácsi Kristóf: A magyarok őselei és hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők alapján, I-II., A Szamosújvári Árvaház tulajdona, Kolozsvár, 1870. I. 35-36. pp.

[12] Ptolemaiosz, Klaudiosz: Cosmographiae. Incunable, 1478., faximile: Carthographia-Cosmographia, Amsterdam, 1966. = Theatrum orbis terrarum, Bd. 2. Vol. VI. 

[13] Plinius, Caius Secundus: Die Naturgesichte des Caius Plinius Secundus, Übersetzt G. C. Wittstein, Band I-II. , Buch I-VI.  Druck u. Verlag von Gressner – Schramm, Lepzig, 1881., Buch XII-XXI. Ueberseßt und erläutert Dr. Ph. H. Külb, Verl. Harduini, Stuttgart, 1853.  Buch VI. 7., 421. p.

[14] Fejér, Georgius (Fejér György): Aborigines et incunabula Magyarorum, In: Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis, Budae, 1829-1844.

[15] Lukácsi i. m. I. 35. p.

[16] Lukácsi i. m. II.277. p.

[17] Strabón: Geógraphika, Gondolat, Bp. 1977.  XI. VIII. 2.,  543. p

[18] Marton Veronika: Nimród, a hun-magyarok őse, Matrona, Győr, 2017. 21- pp.

[19] Lukácsi i.m. II. 278-279. pp.

[20] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk. 1980., 24. p.

[21] Plinius i.m. Buch VI. Kap. 29. 456. p. 

[22] Asolich: Örmények története 2. kv. 3. fej. In: Lukácsi i. m. II. 290. p.

[23] De Guignes, Joseph (Deguignes): Histoire generale des huns, des Mongoles, des Turcs el des autres Tartres occidentaux, 3 vols. Desaint & Saillant, Paris. 1757.

[24] Calmet: Commentaire littéral, historique et moral sur la Règle de S. Benoît, Paris, 1734. 10. p.

[25] Lukácsi i. m. I. 36. p.

[26] L.m.f.

[27] Theophylactus Simocattes: VII. 3.,  Lukácsi  i. m. II. 64. p.

[28] Lukácsi i.m. I. 286. p.

[29] Christophori Cellarii supplementi - Q. Curtius de rebus gestis Alexandri Magni, Liber I-X., In: Quintus, Curtius Rufus: Alexandergeschichte : Die Geschichte Alexanders des Großen. Übers: Siebelis, Johannes, Phaidon, Essen/Stuttgart, 1987. B. VI. Abs.III/3

[30] Dio Cassius: (Cassius, Dio Coccenianus): Römische Geschichte (Romanica Historia, Lib. I-LXXX.), 80 Büchern, Weidmann, Berlin, 1895-1901., XXXVI. (Pompeius)

[31] Stephanus Byzantinus: De urbibus. In: Jerney i.m. 303-304. pp.

 

Ez írás bemutatja, hogy a hódító parancsszavára az eladdig bátor, fegyverforgató, szabadságszerető nép önérzete tartása, ősi szokásai miként váltak semmivé. A jó élet, a harciasság mindennemű kiiktatása, a nemi eltévelyedés és az állandó szórakoztatás/szórakozás révén az idegen érdekeket kiszolgálók irányította nép akaratnélküli, degenerált bábként eltűnt, szinte a „saját akaratából” felszívódott. II. Kürosz leleménye óta a népek leigázásának, eltüntetésének lassú, de eredményes módszere a „panem et circensés”.[1] Ez elvnek a mai magyarság is szenvedő részese.

Krőzust, Lüdia királyát hatalma tetőpontján érte utol a végzete, magasra jutott, nagyot zuhant. Szolón jövőbelátása betelesedett.  

 

5be2e42595c25.jpg 

Krőzus (?) (mázas tál - factsanddetails.com)

 

Krőzus értesülvén, hogy II. Kürosz, az Óperzsa Birodalom megalapítója nagyatyja, Asztüagész, méd király trónját elfoglalta, birodalmát perzsa tartománnyá tette, mérlegelte, hadat indítson-e a perzsák ellen. Krőzusnak Lüdia királyaként semmi baja nem volt a perzsákkal, rokonként, sógorkén igen, hiszen a testvérnénje, Arüénisz, a méd király felesége volt.

A végzettől vezérelve jósdákhoz fordult: „Menjen-e Krőzus háborúba a perzsák ellen…?” Két jósda majdnem azonos válaszáról emlékeznek a források: „Hadat víva a perzsák ellen, egy nagy birodalmat fog elpusztítani…” Ám azt nem közölték, melyik birodalmat. Krőzus úgy vélte, a perzsákét. Saját országa elvesztését számításba sem vette.


220px-delphi_tripod.jpg

 Háromlábú „harang-kráter” fölé hajló Püthia (részlet, Kr. e. 330, Régészeti Múzeum, Delphi – en.wikipedia.org)

 

Újabb kérdéssel fordult a Delphoi-i jósdához: „Uralma sokáig áll-e fenn?” Püthia ekképp válaszolt: „Ha az öszvér lesz Média királya, akkor menekülj,… ne állj meg, és ne szégyellj gyáva lenni!” A jóslat hallatán Krőzus így okoskodott: „A médeken ember helyett soha nem uralkodik öszvér,  így az utódai soha veszítik el az uralmukat.”[2]

Krőzus rosszul értelmezte Püthia szavait, mert az öszvér a méd királylány és a perzsa szolga felemás nászból született II. Kürosz volt. 

 

lydian_235x0-is-pid6677.jpg 

Ajándékot vivő lüd férfi (részlet, Apadana-i palota lépcsőfeljárója, Persepolis –livius.org)

 

Krőzus hadai átkeltek a lüd-perzsa határfolyón, a Halison (Halas) és betörtek az Óperzsa Birodalomhoz tartozó Kappadókiába. Ártatlan lakosokat hurcoltak fogságba, földjeiket elpusztították. II. Kürosz is támadásba lendült. Ptériánál csapott össze a két sereg. Hatalmas harc volt, mindkét oldalon nagy volt a veszteség, ám a csata eldöntetlen maradt.[3]

Krőzus látván, hogy a serege kisebb, mint a perzsáké, visszavonult Szardiszba, a megerősített fővárosba. Egyiptomi, babiloni, spártai stb. szövetségeseihez követeket menesztett, hogy öt hónap múlva seregestül csatlakozzanak a seregéhez. Ostoba módon a perzsák ellen harcolt zsoldosait elbocsátotta, ezzel maga gyöngítette meg a haderejét. Gondolta, II. Kürosz nem meri támadni a lüd fővárost, hiszen egyetlen nép sem volt akkor Ázsiában a lüdnél férfiasabb és derekabb. Kiválóan használta az íjat. A csatában inkább a nemzeti fegyverét, a harci bárdot, vagyis a fokost és a hosszúnyelű dárdát részesítette előnyben.

  

asia_minor_ez.jpg 

Halas/Halys/Halüs folyó (Kappadókia, Törökország -  thesecondachilles.files.wordpress.com) 

 

Kürosz megtudta, hogy Krőzus megcsappantotta a katonáit, s még mielőtt a lüdiai sereg a szövetségesekkel együtt újra hadirendbe tudott volna állni megtámadta Szardiszt.[4]

A főváros előtti szabad mezőn csaptak össze. II Kürosz Meghagyta a katonáinak ne öljék meg Krőzust. Mivel a híres lüd lovasoktól, összegyűjtette a tevéket és fegyveres katonákat ültetett a hátukra. Midőn csatára került sor, a tevék szagától a lüd lovak megbokrosodtak. A lovakról leugrált lüd katonák gyalogos támadását a perzsák visszaverték. Krőzus maradék hada a városfalak mögé menekült. Tizennégy napig tartó ostrom után esett el Szardisz. A vár bevételekor egy perzsa katona rárohant az előtte ismeretlen Krőzusra. Krőzus néma fia észrevette, és ijedtében visszanyerte a hangját: „Ember, ne öld meg Krosisot!” Azóta tudott beszélni a királyfi.[5]  

 

cyrus_1.jpg

Kherubszárnyas II. Kürosz („Hemhem” koronás óperzsa uralkodó /Kr. e. 580-529) dombormű, Pasargada, Irán - realhistoryww.com)

 

A lüd király elveszítette a fővárosát. Ő meg perzsa fogságba esett. II. Kürosz máglyát rakatott, és felvezettette rá Krőzust és 14 lüd ifjat, hogy győzelme jeléül feláldozza, továbbá meg akart győződni arról, hogy a lüdeket az istenük megmenti-e. (Ti. a perzsák vallása tiltotta a szentnek tartott tüzet ilyetén módon megszentségtelenítsék!)

Krőzusnak A máglyán eszébe jutottak Szolón szavai: „Senki sem mondható boldognak az élők között.” Pontosan úgy történt, ahogy a bölcs mondta: A nagy gazdagságból, a nagy magasságból a legnagyobb szerencsétlenségbe zuhant, ráadásul magával rántotta népét és országát.

  1024px-kroisos_stake_louvre_g197.jpg

Krőzus a máglyán (vázakép, Louvre, Paris – da.wikipedia.org)

 

Szolón neve hallatán II. Kürosz hiába akarta eloltatni a máglyát, nem sikerült. Krőzus észrevéve, hogy a perzsa király megváltoztatta a szándékát, Apollón napistenhez fohászkodott. Csoda történt. Az ég derült volt, szél sem fújt, hirtelen mégis nagy zápor kerekedett, s eloltotta a tüzet.

Így menekült meg Krőzus és a 14 lüd ifjú a máglyahaláltól.

Kürosz felismerte, hogy a lüd király az istenek kegyeltje, s megkérdezte: Miért indított hadat Perzsia ellen? Krőzus azt válaszolta, hogy a rossz végzete és a hellének istene ösztönözte a hadjáratra. Kürosz  tisztelete jeléül maga mellé ültette. Krőzus megkérdezte tőle: Mit buzgólkodik itt ez a perzsa csapat? Mire a perzsa király így felet: Városodat zsákmányolják, s elrabolják a kincseidet.”

Krőzus így szólt: „Nekem már semmim nincs többé, a tiedet viszik el. A perzsák szegények, elbizakodottak, ha megengeded, hogy zsákmányoljanak, aki legtöbbet viszi el, az lázad fel ellened. Szedesd el tőlük, amit magukkal hoznak! A tizedét ajánld fel Zeusznak, akkor a katonák nem háborognak!”[6] Kürosz a meghódított városokba helytartókat ültetett. Nem sanyargatta a lakosokat, csak az évi adót kellett tetszésük szerint befizetni. A Paktüasz, a Szardiszban székelő lüdiai helytartó felkelést szított a perzsák ellen.[7]

 Kürosz II. midőn hírét vette, azt mondta Krőzusnak: „Téged, ki több voltál mint apjok, magammal hoztalak, de meghagytam a városaitokat és most csodálkozom a lázadásukon…. ezért az összes lüdöt eladnám rabszolgának.

Krőzus, hogy megmentse népét, így felelt:„Bölcsen szóltál, mégse add át magad … a haragodnak. Ne dúld fel ezt a régi várost, mely mind az előbbi, mind a mostani eseményekben ártatlan. Ezelőtt én voltam a tettes az én fejemre szállt a csapás”, most „Paktyes a bűnös, őrá bíztad Sardist, őt büntesd meg! Bocsáss meg a lüdiaknak… Tiltsd meg …, hogy harczi fegyverekkel lássák  el magukat; parancsold meg, hogy ruhájukra köpenyt… öltsenek, magas csizmákban járjanak; …gyermekeiket cythéra- és hárfajátékra és kereskedelemre tanítsák! Így csakhamar… a férfiak asszonyokká válnak, semmiképp sem lesznek félelmetesek.”[8]

Krőzusnak e tanáccsal kettős szándéka volt: Egyrészt, a perzsa nagykirály haragját elfordítani a lüdökről, mert az ilyen élet még mindig jobb a rabszolgaságnál, másrészt, hogy a népére pusztulást hozandó minden lázadásnak elejét vegye. II. Kürosz hallgatott rá: Lefegyverezte a lüdöket, elvette harci ménjeiket, felmentette őket a hadviselés alól. Így rövidesen elszoktak a fegyverektől, el a harctól. Idővel elfeledték a régi időket, őseik nagy tetteit.

Ekképp lett a korábbi legharciasabb, legbátrabb lovasnépből a legelpuhultabb, élvhajhász népség, mely megérett a pusztulásra, ami be is következett. Még az erkölcsösnek igazán nem mondható görögök is lenézték őket. Kürosz II. parancsa jó talajra talált, hiszen a lüdök a harciasságuk mellett hajlamosak voltak a bujaságra. Korábbi királyaik sok bűnös szenvedélyt és nemi eltévelyedést parancsszóval erőltették a népre. A herélés lüdöknél szokásban volt. Az epheszoszi templomban a papok heréltek szolgáltak. Az istennő ünnepén extázisukban az ifjak saját magukat csonkították meg. hogy némely kereskedő, széptermetű fiúkat kerített hatalmába, kiherélte, aztán elvitte Sarsdisba…[9], s jó pénzért eladta őket. A lüd leányoknak hozományukat összegyűjtendő Blatta (Mylitta/Astarté) istennőjük tiszteletére a templomcsarnokokban, ligetekben, áruba kellett bocsátaniuk magukat az idegeneknek, sőt a rabszolgáknak. Ez a babiloni szokást követi, miszerint a férjhezmenetelük előtt a hajadonoktól szüzességük feláldozását követelte. Blatta istennőt a leányok állig felfegyverkezve tánccal tisztelték.[10]

A perzsa király megengedte Krőzusnak, hogy a jósdához forduljon: „Nem szégyelli-e az isten, hogy Krőzust háborúra ösztökélte?” Püthia így felelt: „A kiszabott végzet elől az istenek sem menekülhetnek. Krőzus ötödik elődje, Güges bűnéért lakol, ki kézre kerítette az uralkodást, bár nem illette meg.”[11]

Krőzusnak megmaradt az élete. Vagyona egy részét megtarthatta. Lakhelye az Óperzsa Birodalom távoli részén fekvő Barka városa lett. Ott, ha nem is királyként, de királyhoz hasonlóan élhetett.  

Krőzus az óperzsa királynak adott jó tanácsával népe pusztulását ideig-óráig elodázta. Ám olyan erkölcsi fertőbe sodorta, melynek vége, ha nem is a „pokol”, de a maradéktalan eltűnés lett; hiszen a „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

 lud_szoveg.jpg

Lüd-arameus kétnyelvű szöveg (Felső: lüd - A magyar rovásíráshoz hasoló.  Alsó: arameus - a héber elődnyelve. Jézus Krisztus nyelve az arámi volt!)[12]

 

 [1] Kenyeret és cirkuszjátékokat! – Deciumus Iunius Iuvenalis szatírái/Saturae,  Akadémiai K. Bp., 1964. 10.81.  

[2] Hérodotosz i. m. I. 53-55., 25-26. p.

[3] Hérodotosz i.m. I.76., 35. p.

[4] Hérodotosz i. m. I. 77- 80. 36-38. pp

[5] Hérodotosz i. m. I. 58., 40. p.

[6] Hérodotosz i.m. I. 88-90, 42-43. pp.

[7] Hérodotosz, III. 120.

[8] Hérodotosz i. m. I. 155-157., 67-68. pp.

[9] Hérodotosz i.m. III.48, 179. p. VIII.105. VIII.105, 126-127. pp.

[10] Pausanias: Description of Greece, B. Bell and Sons, London, 1912, Book Book IV. Chapter 31. 7., VII. Chapter 2, 4-5, 8-12. pp.

[11] Hérodotosz i. m. I. 90-92, 42-43. pp.

[12] Cook, Stanley A: A Lydian Aramaic Billingulal, The Journal of Hellenic Studies, 1917. 77.p.


Az 57 évig uralkodó II. Alüattész  a lüdöket szerencsés háborúkkal a Kis-Ázsia a leghatalmasabb népévé tette. Békében meg a birodalom ügyeit intézte. A legigazságosabb és a legbölcsebb királyuk emlékét a lüdiaiak kegyelettel őrizték. Nagy halottjukat a Hermus-folyó vízén túl, a főváros Szardeisz/Sardis fellegvárával szemközti köves lapályon temették el. E síremlék „az egyiptomi és a babyloniai műveket kivéve minden mást hatalmasan felülmúl”.[1] 

 

alyattes1_tomb_1.jpg

Alüattész, méd király sírját rejtő tumulus/kurgán  (mai látkép, 360x61 m - en.wikipedia.org)

 

Alüattész kisebbik fia, Kroiszosz/Krőzus Kr. e. 563-ban, harmincöt évesen került Lüdia trónjára. A ióniai asszonytól született bátyja, Panteleon támogatóit eltávolította, a vezérüket, Lüdia leggazdagabb emberét kínpadra vonta, vagyonát elkobozta. Aranyaiból busásan juttatott Apollón napisten epheszoszi és thébai templomának.

Egyeduralkodóként okosan folytatta atyjának a kisázsiai görög városok elleni harcát. Az ősatyja, Gyges kezdte háborúságának ügyes alkudozással és óvatos engedékenységgel vetett véget. Ezzel a hatalom legmagasabb csúcsára emelte országát.

Szövetséget és barátságot kínált Milétosz városának. E szövetséggel Krőzus megosztotta a görög városok laza egységét. Észrevétette velük, hogy nem pusztulást akar, sőt kedvező feltételeket kínál: Befejeztette a milétoszi Artemisz templom átalakítását, arany kegytárgyakat adományozott a templomnak. A többi görög városnak is méltányos megadási feltételeket szabott. Nem kívánta a városkapuk megnyitását, hanem megelégedett a lüd főség elismerésével és az évi adófizetéssel. Elrendelte, hogy a tengerparti görög városok a lüdiaiaknak szabad kereskedést, s ha akarják, szabad letelepedést biztosítsanak.[2] A görögök lakta szigeteket békén hagyta, mert a tengerparti görög városok segítsége nélkül nem látta biztosnak a győzelmét.

 

dp109257_krozus_aranyermeje_1.jpg

Krőzus aranyérméje (Metropolitan Museum of Art, New York – open.edu)

 

Tisztelte a görögök isteneit, s gazdag adományokban résesítette a szentélyeiket. Többször előfordult, hogy a lekötelezettjeit busásan megjutalmazta. Egy epheszoszi kereskedőt szekér arannyal jutalmazott meg, egy athéni nemest behívott a kincseskamrájába; megengedte neki, hogy annyi aranyat vigyen, amennyit csak akar.[3] Roppant bőkezűen foglalkoztatta a görög művészeket. A görögök hálával fogadták Krőzus templomi ajándékait: „Kroisos baráti erénye soha nem megy feledésbe!”[4] 

Jeles görög férfiakat is szívesen látott az udvarában. Több napig tartotta magánál Szolónt, a hét görög bölcs egyikét. Hérodotosz[5] jegyezte fel kettejük beszélgetését: Krőzus megmutatta Szolónnak palotája kincseit, drágaköveit, díszöltönyeit, edényeit. Azután eltelve saját sikereitől és az elismeréstől, amelyeket a görög városok körében kivívott, s amelyekre az ősei hiába törekedtek, megkérdezte tőle:  

  • Kit tart ő, a sok világot bejárt Szolón, a legboldogabb embernek?

Szolón az athéni Tellust mondta a legboldogabbnak. Derék fiai és unokái voltak, kik mind túlélték; mert a legnagyobb fájdalom az, ha az utódok előbb halnak meg. Hosszú élet után szép halállal távozott. Kr. e. 580 körül szülővárosáért, Athénért, az elűzött athéni király, II. Pandion megarai hívei ellen vívott harcban esett el az Athéntől 18 km-re levő Eleusisnál.

 

solon_w310suweydie_mosaic_seven_sages_12_solon_nmb.jpg

Szolón (mozaik, Baalebek közelében, Suweydiében feltárt római villából, Nemzeti Múzeum, Libanon, Beirut - open.edu)

 

„Solon mivel sok szép dolgot mondott Tellosról, felbosszantotta Kroisost, ki aztán kérdést tett fel”, remélve, hogy a második legboldogabb ő lesz, ám Szolón a második helyet az argoszi Cleobisnak és Bitonnak adta. A testvérek nem voltak túl tehetősek, de a szükségleteikre futotta. Ám oly erősek voltak, hogy mindketten megnyerték a versenyeket. Héra ünnepén a kocsihúzó fehér tehenek nem jöttek be időben a mezőről, pedig az anyjuk templomba készült. A fiai felvették a jármot, és az anyjukat a 45 stádiumra[6] levő templomba vontatták. Az ünneplő argosziak dicsérték a fiúk erejét, a nők pedig boldognak mondták az anyát, kinek ilyen gyermekei vannak. Ekkor Cydippe papnő, a fiúk anyja Héra szobra előtt imádkozott és áldozatot mutatott be. Kérte, az istennőt, hogy a gyermekei, kik annyira megtisztelték, részesüljenek a legfőbb jóban, mi embernek juthat.  Az áldozat és a lakoma után a két fiú elaludt a templomban, és nem ébredt fel többé.

Az embert tehát a legfőbb jó, ami érheti az életben a ”sápadt halál, ami egyaránt kopogtat be szegények kunyhóin és királyok palotáin”. (Horatius)

Krőzus csodálkozott: A szerencsét, amelyben ő királyként részesült Szolón semminek tartja, hiszen még a közönséges emberekkel sem állítja egy sorba!

„ Ó, Kroisos! olyan embert kérdezel te ki az emberi dolgok felől, a ki tudja, hogy az isteni lény irigy és állhatatlan…” Ó, Kroisos!  Te… nagyon gazdag vagy és sok nép fölött uralkodol…” De boldognak most még nem mondhatlak „mielőtt nem tudom, hogy szép véget ért-e az életed… A nagyon gazdag nem boldogabb annál, kinek csak egy napra van kenyere, ha a sors nem engedi meg neki, hogy minden szép birtokában halhasson meg. Sok dúsgazdag ember ugyanis boldogtalan, viszont sokan szerény vagyon mellett is boldogok.”[7]  

Az ember élete „mindig ki van téve a szerencse forgandóságának, ezért ne csodáljuk senki boldogságát, míg szerencséje megváltozhat. A jövő mindig változásokkal terhes, s csak azt tarthatjuk boldognak, akinek boldogságát az isten élete végéig meghagyta.”[8]

 

suweydie_mosaic_seven_sages_02_nmb.jpg

Suweydie-i római villa mozaik-padozata (Nemzeti Múzeum, Beirut - livias.org)

 

A gazdag, de szerencsétlen embernek két előnye van a szerencsés szegénnyel szemben. A gazdag  kielégítheti a vágyait, és könnyebben elviselheti a „baleseteket”. A szegény kevésbé, és nem tud úgy ellenállni a sorscsapásoknak, mint a gazdag, ám védelmet talál abban, hogy jól van, rendben van minden körülötte: Egészséges, jó gyermekei vannak, szép külsőnek örülhet. Ha az életét is jól fejezi be, akkor boldognak mondható.

A halála előtt boldognak senki nem nevezhető, csak szerencsésnek. E „jó tulajdonságokat emberi lény bizonyára nem egyesítheti magában, valamint egy ország sem képes minden szükségletet a maga erejéből nyújtani önmagának, az egyiket bírja, de a másiknak híjjával van… Sok embernek megmutatja ugyan az isten a boldogságot, de csak azért, hogy azután gyökerestül felforgassa”[9]

Szolón ezzel elbúcsúzott a megsértett királytól, akit nem sikerült bölcsebbé tennie.

Ezidőben a lüd fővárosban tartózkodó Aiszoposz, a meseíró „tanácsképpen így szólt a bölcshöz:

  • Hidd el, Szolón, a királyoknak vagy mondjunk minél kevesebbet, vagy minél kedvesebbet!

  • Zeuszra mondom, nem – felelte Szólon -, hanem vagy minél kevesebbet vagy minél hasznosabbat![10]

Szolon távozása után az isten nagy csapással sújtotta Krőzust.

Fiai közül Atys/Atüsz, a nagyobbik kortársai között mindenben az első volt, mindenben győzedelmeskedett, a kisebbik süketnéma nyomorék volt. Az apa megálmodta, hogy szeretett fia, Atüsz halálát ércfegyver okozza. Ez intés miatt, ijedtében nemcsak megházasított a fiát, hanem harcolni sem engedte, sőt minden szúrófegyvert elzárt előle. Midőn Atüsz lakodalmára készülődtek Midasz király unokája, a száműzött frígiai Adrastos/Adrasztusz[11], aki véletlenül megölte a testvérét, Sardisba érkezett, hogy az ország szokásai szerint tisztulásban részesüljön.

 

sardisaerialrotator.jpg 

Szardeisz/Sardis létképe (légifelvétel - alumni.berkeley.edu/california-magazine)

 

Krőzus elvégezvén  a tisztító szertartást, befogadta az idegent. A tisztító szertartás mind a lüdiaiaknál, mind a görögöknél azonos volt: A bűnös szó nélkül leül a házigazda tűzhelyéhez. Kardját a földbe szúrja, arcát kezébe rejti. E jelek adják tudtára a házigazdának az idegen kérelmét; mire az malacot áldoz, ennek vérét más italáldozatokkal együtt a bűnös kezére önti, s egyúttal Zeuszhoz fohászkodik; majd a bosszúállás véres istenőit, az  erinnüszokat /erynniseket engeszteli ki süteményekkel; s csak ezután tudakozódik a bűnös neve és bűne után.[12]     

 

800px-sacrifice_boar_louvre_g112_1.jpg

Malac feláldozása - Tisztító szertartás (tondo/beillesztett kerek kép, attikai vörösalakos amfóra, Kr. e. 510-500, Louvre -  en.wikipedia.org)

 

Ekkortájt Mysiában nagy vadkan pusztított; az ottaniak nem bírtak vele. Kérték Krőzust, válogatott ifjakkal és kutyákkal küldené hozzájuk a fiát, Atüszt, hogy elpusztítsák a vadkant. Krőzus nehezen bocsátotta el újházas fiát, de Atüsz ekképp érvelt: A háborúban mindig dicsőséget aratott, most meg az atyja visszatartja! Mit szólnak majd ehhez a polgárok, mit a fiatal felesége? 

Krőzus elbeszélte a fiának az álmát, ám Atüsz azt hozta fel, a vadkannak nincsen sem keze, sem vas szege. Így Adrastos gondjaira bízva elbocsátotta a fiát.

A mysiai Olümposzon a vadkant minden oldalról körülfogták, csak úgy röpködtek rá a kelevézek. Adrastos fegyvere elvétette a célt, és Atüszt terítette le.

Adrastos kérte a lüd királyt áldozná fel őt a halottnak. Krőzus azt válaszolta, a halott már ki van engesztelve, mert Adrastos maga magát ítélte halálra. Az atya illő temetést rendezett a fiának, ám Adrastos mégis megölte magát Atüsz sírján.

Így teljesedett be Krőzus álma.

Krőzus két évig gyászolta a fiát, ám sógora, Asztüagész méd király bukása és a perzsák növekvő hatalma felrázta őt a gyászából, és végzetes háborút indított az óperzsa II. Kürosz ellen.


4506_artemis_templom_sardis_1.jpg

Artemis templom romjai (Sardis, Kr. e. 300, Nyugat-Törökország, - ancient.eu)

 

[1] Hérodotosz/Herodotos történeti művei, I-IX., a Magyar Tudományos Akadémia Kiadványa,  Budapest, 1892, I. 93. 44. p. 

[2] Hérodotosz i. m. I. 27, 16. p.; VI. 37, 132. p.

[3] Hérodotosz i. m. VI. 125.,

[4] Des Pindaros Werke, Verlag von Ernst Fleischer, Leipzig, 1846, 68. p. 

[5] Hérodotosz i. m. I. 29-33, 16-19. pp.

[6]  1 ógörög stádium = 600 láb, vagyis 184,87 méter. 

[7] Hérodotosz i. m. I. 32. 18-19. pp.

[8] Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok, I-II., Magyar Helikon, Bp., 1978,  Szolón – Publicola, I. 201. p.

[9] Hérodotosz i. m. I. 32. 18-19. pp. 

[10] Plutarkhosz i. m. I. 201. p.

[11] adrastos – kikerülhetetlen

[12] Apollonios/Apollonii Rhodii Argonaticorum, Libri IV/690-700., ex Officina Elzeviriana, Lugd. Batavorum [Leiden, Hollandia],  anno CIC ICC XLI [1641], 446 p.