Emléma - Csillaghegyi Polgári Kör.jpg

 

A pártusok, a magyarság nemzetalkotói

 

c. előadást tartok 

 2013. szeptember 4-én 17:30-kor

a Csillaghegyi Közösségi Házban

1039  Budapest, Mátyás király út 13-15.

 Az előadás ingyenes!

Mindenkit szeretettel várunk.

Az előadás ismertetése:

A Pártus Birodalom mostohagyermeke a történetírásnak. Az általános, főleg a magyar történelmi munkák szinte meg sem említik. Jó esetben néhány bekezdést, oldalt írnak róla. Sem az érdemeiket, sem a történelmi nagyságukat nem értékelik.  

A XIX-XX. században  az izgalmas pártus-római csatározások és egy-két birodalomépítő nagy király történetét dolgozták csak fel. Pedig a középkorban tudott volt, hogy a magyarság elődei a pártusok. A középkori német és bizánci források a magyarokat a hunokkal és az avarokkal egyetemben a pártusokkal azonosították. A Magyarország megszállását, a magyarok tönkretételét századok óta szorgalmazó idegen érdekközösségek munkálkodásának eredménye, hogy a népünk elfeledte pártus elődeit.  

Kezdetben a pártusokat a médek majd az achaimenidák (óperzsák) uralták, végül makedóniai Nagy Sándor hódította meg őket. Kr. e. 247-ben a Szeleukida uralom idején első királyuk Nagy Arszak megalapította a Oártus Birodalmat, a legnagyobb és a leghosszabb ideig fennálló közel-keleti birodalmat. A királyaik céltudatos politikával, szövetségkötésekkel, a szomszéd népek viszályainak ügyes kihasználásával területileg és politikailag növelték az országukat.

A Párthus Birodalom csillaga akkor kezdett hanyatlani, amikor minden katonai erejét latba vetette a római területszerző hadjáratok kivédésére, s közben nem ügyelt a Birodalom perzsa tartományurainak hatalmi törekvéseire. A köztük levő ellentét nemegyszer polgárháborúvá fajult, amely meggyengítette a nagykirály hatalmát, és perzsa hatalomátvételhez vezetett. Kr. u. 228-tól a Párthus Birodalom végérvényesen elenyészett. A pártushű lakosság megöletett vagy elismerte a perzsa főséget vagy tömegével menekült a szomszédos szkítafajú népekhez. Az utódaik a szkíta-magyar nemzetségekkel együtt Dentu-Magyarián át a Kárpát-medencébe költöztek, és a magyarság nemzetalkotóivá lettek. Némely nemzetségük, a barkó, a matyó, a tahó és a gányó bizonyítottan a Felvidéken telepedett le.

A Párthus Birodalom csodálatos tárgyi és szellemi műveltségét a szkítaságnak az Arszakida királyok kiváló erkölcseivel párosult szellemi és katonai ereje teremtette meg. Ezért egyetlen más népnek, műveltségnek sincs joga a történelmüket elhallgatni, a pártus népet lebecsülni és lenézni. A kései magyar utódoknak kötelességük megismerni az életüket, a viszontagságaikat, a történelmüket, hazájuk megvédéséért vívott küzdelmeiket. Okulni kell a sorsukból, hogy a magyarság ellenálljon és felvegye a harcot a „cukroszacskóba csomagolt” idegen hódítás ellen, nehogy Magyarország csak a nevében maradjon magyar.

A bejegyzés trackback címe:

https://martonveronika.blog.hu/api/trackback/id/tr535452914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2013.09.29. 12:15:28

Anonymus gestájában Önödbéli (adiabenei) királynőről beszél! Korabeli, torzult emlékezet?

Avatar 2013.10.10. 21:49:50

@marton veronika:
>>Az említett rész szószerint: "Vgek...duxit (ducit)uxorem in dentumoger filia(m) eunedubeliam ducis nomine emesu. = Ügyek... feleségül vette Dentü-Mogyerban Önedbeli(a)vezérnek Emes nevű leányát. (Anonymus,81.p.)
Szó nics arról, hogy Emese királynő lett volna; a szöveg szerint Ügyek vezér leánya volt.<<

Szó sincs arról, hogy Ügyek lánya lett volna; a szöveg szerint Ügyek felesége volt. :) (És az idézőjel zárása kimaradt.)

marton veronika 2013.10.10. 22:07:11

@Avatar:
Köszönöm az észrevételt.
Emese "Ügyek vezér leánya volt" teljesen egyértelmű elírás, hiszen az előző mondatból kiderül, Ügyek felesége volt.