Nemrégiben kaptam egy érdekesnek ígérkező, 2011 óta az interneten kerengő dolgozatot[1].  A cikkíró felhívja a figyelmet Lipin-Belov[2] „Az ékírás regénye c. könyv néhány érdekességére, sőt le is fordít egy mondatocskát. 

Lev_Lipin_Avraam_Belov__Glinyanye_knigi.jpg

1. Az 1956-os orosz kiadás

 A sumerológiában-asszirológiában járatlan olvasó bizonnyal felujjong a „Mezopotámiai magyar nyelvemlékeink – Magyar mondatok mezopotámiai kő- és agyagtáblákon” c. cikk olvastán: Csodálatos, hogy mindezt magyarul lehet olvasni és érteni!

Ám korai az öröm, mert a szerző legalább akkora tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot, mint a jóhiszemű olvasó. Sőt, megkockáztatom még jóhiszeműnek sem tartható, mert övön aluli ütést mér a magyar nyelvre. Ha elfogadnók e dolgozatban írottakat, akkor tálcán kínálnók a finnugrászoknak, semitológusoknak (és még ki tudja kiknek) utolsó megmaradt kincsünket, édes-ékes magyar anyanyelvünket.

Miért?

A sok félremagyarázás mellett a szerző legsúlyosabb vétsége, hogy latin betűs átírású szemita-asszír mondatot igyekszik mai magyar nyelven értelmezni anélkül, hogy mellékelné, értelmezné az eredeti ékírásos mondatot.

Az asszírok szemiták voltak; a nyelvük az afroázsiai (sémi-hámi) nyelvcsaládba tartozik, ahova a héber.  A magyar nyelv pedig az ural-altáji nyelvcsalád altáji ágába, ahova a sumir.[3]  A latin betűs átírással írt asszír nyelvű mondatocska magyar nyelven való olvasása a magyar nyelv szemita/sémi voltát bizonyítaná, ha tudná, de nem tudja.  A szerző erőlködése valójában nem bizonyít semmit, hiszen az asszír szavakat kicsavarja, a betűket ide-oda tologatja, kicseréli vagy megcseréli, a szavakat összetöri, hogy valami értelmezhető süljön ki belőle.

Tanárkodása idején Arany János  a tanítványai szórakoztatására hasonló elven készített képrejtvényt.  

Arany János.jpg

             hat ház              kör  ül         sás              kacsa          patkó         vályog

 A szótaghatárok és szóközök áthelyezésével a szavakból az alábbi mondatocska kerekedett:

Hat ház körül sáskacsapat kóvályog.      

Csakhogy Arany János mindezt magyarul terre, nem úgy mint, az ismeretlen cikkíró, aki egy asszír mondatocskát minden szótári segedelem nélkül gyúrt át magyarrá.

(Az alábbiakban a cikk eredeti mondatai, bekezdései vastag betűsek, a vonatkozó észrevételek pedig nem. A szövegből nem az elírás, hanem a pongyola fogalmazás miatt kimaradt szavak, névelők [szögletes] zárójelbe kerültek.)

Magyar mondatok mezopotámiai (= mezőföldi) kő- agyag-táblákon.  

E címben nemcsak értelmezési, hanem helyesírási hiba is van. Ha „mettlachi” (magyarosan metlahi) vagyis „kőagyag” lett volna az íráshordozó, akkor a kifejezés összetétel, és egybe kellett volna írni.  Csakhogy Mezopotámiában kőtáblára is vésték és puha agyagtáblába is nyomogatták a jeleket; ezért a „kő- és agyagtáblán” lett volna a helyes.

A „mezopotámiai” melléknév „mezőföldi”-nek való értelmezése, bármennyire is hasonlít a magyarra, bizony nem állja meg a helyét. A „mezo” ~ μεσο görög eredetű szó, különféle szóösszetételek előtagjaként használatos. Jelentése: közép. Ha „mező”-nek tartanók, akkor mit kezdenők a többi „mezo, mezzo” előtagú szóval?  Pl. mezolitikum (a kőkorszak középső szakasza), mezzoszoprán (középszoprán – olasz közvetítéssel) stb. A  szóösszetétel második tagja a „ποταμίός”  is görög eredetű. A jelentése folyó, nem pedig föld.  A Mezopotámia összetétel földrajzi név, görögül Μεσοποταμία, magyar jelentése: Folyamköz.

Amidőn Asszíria királya elrendelte, hogy [a] ninivei könyvtára számára… minden ékírásos tábláról vegyenek másolatot… és [a]  beküldésük előtt jelről-jelre hasonlítsák össze az eredeti példánnyal….

E bekezdés a cikkben is említett orosz szerzőpáros L. Lipin-A. Belov: Az ékírás regénye 70-71.oldalán levő szöveg rövidített változata. Az asszír király (illett volna a nevét megjegyezni) valóban nagy „könyvgyűjtő” volt. A könyvtára számára összeszedette, összeíratta a régi táblákat.

… szerepel azokon ugyanaz a mondat, amit a mai mezopotámiai tudósok megfejtettek és ábécés átírásukban így hangzósították; KIMA LABIR, ISU SATIRMA BARI. Értelme: Régi eredetijéről leírva és ellenőrizve (Lipin L - B[elov]: Az ékírás regénye Budapest, 1956. 170 sk).

Az ékiratos szövegek megfejtésében az európaiakon kívül (Paul Haupt, német; Francois Lenormant, francia stb.) „mezopotámiai tudósok” is részt vettek, de ők inkább irakiak (pl. Fuad Safar), irániak stb. voltak.  A könyvet Borzsák István oroszról fordította magyarra; ezért az említett mondat, a „kima labirisu satirma bari” cirill betűs volt, ami a magyar változatban értelemszerűen latin betűkkel lett leírva.  

Az eredeti ékírásos szöveg cirill betűkre, majd latin betűkre való átírása legalább két hibalehetőséget hordoz magában. Ti. az ötvenes években a cirill betűk átírása nem volt szabályozva, mint manapság. Nagyobb volt a fordítói szabadság. Ezért nem lehet vakon hinni, hogy az átírás valóban megfelel a hangzósításnak. Arról nem is szólva, hogy a hangzósítás, a kiejtés 5000 év távolából mindig kétséges és hozzávetőleges.  Mennyivel könnyebb lenne, ha lett volna magnó, rádió…, de nem volt.   

A könyv szerint az idézett mondat helyesen: kíma labírisu satirma bári. A cikkíró a labirisu-t önkényesen két szónak vette, holott a könyvben egy; maga a mondat meg csupa kisbetűs, központozási jelek nélküli ékezetes szó; az ékjel-határokat feltehetően a szóközök jelzik.

 A szakirodalom megkülönbözteti a sumir és a babiloni-asszír ékiratok átírását.  A sumirt nagybetűvel (vagy vastagon), az ékjel-határokat ponttal, a babiloni-asszírt kisbetűvel, az ékjel-határokat pedig kötőjellel kell jelezni, illetve írni. Az sem mindegy, hogy az eredetileg ékjelekkel írt szavakat rövid v. hosszú magánhangzóval írják át. Ti. mind az asszírban, mind a sumirban nagyon sok azonos latin hangzósítású,  de más-más írásképű (ékjeles) és jelentésű   szó van, amelyeknek. A latin betűs átírása ugyanolyan. Az átírásban a jelentésváltozatokat hosszú, illetve rövid magánhangzóval, illetve a szó utáni alsó indexes számok jelentik. (A magyarban ezek az azonos alakú szavak: ér, vár stb.)

babyltablet.jpg

2. Ékírásos csillagászati tábla (holdfogyatkozás leírása) Assurbanipal Ninive-i könyvtárából

 

Írástechnikailag megvizsgálva ezt… a négy szóval kifejezett mondatot, amely első pillanatra valamely idegen nyelv beszédjének tűnik [fel], a következő észrevételeket tehetjük.

- Az első szó végén hiányzik a befejező orrhang (N, NY), amit a fonetikus írásban - tudjuk - nem kellett külön jelölni, de mai helyesírásunkkal végzett átírásban igen.

Vajon, honnan tudja a cikkíró, hogy az első szó, a kima végéről hiányzik valamilyen nazális, azaz orrhang? A könyv a mondatocska egyik szavának sem közli az ékjeles változatát.  Anélkül pedig igen nehéz ellenőrizni és felülbírálni az átírást.

- A második szóként adott részleg valójában nem egy szó, hanem kettő: LAB IR.ISU.

Zavaró ez a megfogalmazás. A „részleg” bizonyára a szótagok együttesét akarja jelenteni. Bár a fenti kifejezés a könyvben egybe van írva (labirisu), a cikk szerzője önkényesen felbontotta, s csinált belőle „LABIR, ISU”-t. Továbbá nehogy az olvasó a szemének higgyen, közli, hogy az eredeti egybeírás valójában két szót takar, tehát az „ISU”-val együtt három szó (esetleg szótag?).  Az asszírok, a sumirokhoz hasonlóan rövid szavakat használtak. Egy ékjel egy szót, nem pedig szótagot takart. Elképzelhető a labirisu valójában több, legalább öt szóból, azaz ékjelből álló kifejezés: la-bi-ir-is-su, esetleg la-ab-ir-is-u, amit egybeolvastak. Ám ékjelek nélkül még találgatni sem ildomos.

kikötözött foglyok.jpg

4. Asszír katonák kegyetlenségei - Kikötözött foglyok (asszír dombormű részlet, Ninive, British Museum)

 - Miután már dereng előttünk a mondat értelme, azt is észrevesszük, hogy az átíró a harmadik szó elejébe beolvasztotta a nem odavaló, hanem külön írandó ,és' kötőszót.

Félreértés ne essék, a „SATIRNA” kifejezésről van szó. A szerző bizonyára a szókezdő „S” betűt gondolja „és” kötőszónak. Ha a satirna s mássalhangzóval kezdődik, miért nem odavaló? Vajon ki érti?  Dereng valakinek?

- Az utolsó BARI szót viszont, akárcsak a LAB szót, lágy hanggal (B) oldotta fel, holott ezúttal annak kemény ikerhangjára (P) van szükség.

A „BARI” szó első betűje a b, a képzés helye szerint zöngés ajakhangot, a képzés módja szerint zárhangot jelöl. A „(B)” nem „lágy hang”, nem lágy mássalhangzó.  A magyarban lágynak tartják a két betűvel jelölt gy, ty, ny mássalhangzót.  A „(P)” valójában a b mássalhangzó zöngés párja.

Felmerül a kérdés, vajon miért van szükség az írott a b helyett írott p-re. Csak nem azért, hogy értelmes mai magyar szót lehessen fabrikálni belőle? A beszédben nincs jelentősége. Hiszen ha valaki gyorsan beszél, vagyis hadar, gyakorta felcseréli a zöngés és zöngétlen mássalhangzókat; a  b helyett p hallik, anélkül, hogy értelemzavaró lenne. Ám az írásban szigorúan meg kell különböztetni, mert nem mindegy, hogy baba vagy papa.   

Ha ezeket az észrevételeket figyelembe vesszük, a száz meg száz esetben szereplő mezőföldi (sic!) = mezopotámiai mondat így alakul:  KIMANY LAP IRISU és ATIRMA PARI.

Minő csoda, egyetlen ékjel értelmezése nélkül a könyvben idézett   kima labirisu satirma  bari”, latinbetűs asszír nyelvű  kifejezésből némi csűrcsavarral, betűtologatással „KIMANY  LAP IRISU   és ATIRMA  PARI”  lett.

Most már látjuk, hogy magyarul van, csak éppen hangrendbe kell ugrasztani a magánhangzókat és máris tudjuk, hogy a kőtáblák átírását ellenőrző írnok széljegyzete, Magyar grafikával így hangzik: Kemény lap írása és átírómé pár.

Vajon, honnan látjuk? Vajon mit ért a cikkíró a „hangrendbe kell ugrasztani a magánhangzókat” kifejezés alatt?

A hangrend az illető szóban levő magánhangzók magasságának és mélységének függvénye. A magyarban a szavak lehetnek mély (lap), magas (kemény) és vegyes (írás) hangrendűek.

Tehát a cikkíró szerint ugrasztani kell, mégpedig hangrendbe, hogy „magyar grafiká”-jú legyen: 

  • A „KIMANY”-ban az í hangot e-vé változtatta, hogy illeszkedjék az a-hoz; az eredmény „kemény”. (Kissé furcsa, hogy az illeszkedés elölről történik, holott jobbára mindig az utolsó, a hátsó illeszkedik az előtte levőhöz; legalábbis a magyar észjárás szerint. Ám legyen! )

  • A ’LAP” önálló szóként megúszta, sehova, semmihez sem kellett ugrasztani.   

  • Mi van az „IRISU”-val? Hogyan is illeszkedett e vegyes hangrendű szó? A két i magas, az u mély hangrendű. A második í hang mély hangrendű á-ra, és az u hang a-ra való cseréje a szó hangrendi besorolását nem változtatta meg. Vegyes hangrendű maradt, mint annak előtte. Ám a csereberének meglett az eredménye, a magyarul érthető „írása kifejezést eredményezte  

  • A „S” bizonyára félt egyedül, azért kellett mellé keríteni egy é-t. Pedig tudvalevő, a magyarban az „s” önmagában is kötőszó, egyedül is megállta volna a helyét.

  • Az „ATIRMA” is vegyes hangrendű, még a változtatásokkal is az maradt. Ám az első a ~ á és az utolsó a ~ é cserével,  az ó-nak a r és a m  közé való beszuszakolásával  (egyedül az i maradt) létrejött az újszülött,  az átírómé.  

  • Szegény „BAR” sem úszta meg, pár lett belőle.

Ez pedig kitűnő magyar mondat, pontosan azt jelenti; hogy az eredeti példány és ez átíró másolata egymással megegyezik.

A kínkeservesen kierőszakolt mondat, a  Kemény lap írása és átírómé pár valóban kitűnő.  Csak az nem érthető, miért kellett így megbukfenceztetni a magyar nyelvet, hiszen mindennemű csűrcsavar nélkül az asszír mondatnak is ugyanaz az értelme: A szövegellenőrzés igazolta, a régi és az másolt szöveg azonosságát, vagyis „Régi eredetijéről leírva és ellenőrizve”.  Megkockáztatok egy sanda sejtést: Ha a cikkíró nem tudta volna, hol fordul elő, és mit jelent ez a mondat, ezen értelmet hozta volna ki belőle?  

Nem igaz tehát a sumerológusok világgá kürtölt elmélete, hogy a suűmér (sic!) nyelv semmi más nyelvhez nem hasonlít, páratlanul álló jelenség, utód nélkül kihalt idióma.

king-hunting-2-o.jpg

5. Assurbanipal (vadászati jelenet, dombormű részlet, Assurbanipal ninivei palotájából, British Museum)

 Ezzel valóban egyet lehet érteni. A bökkenő csak az, hogy a szöveg, illetve a mondatocska nem sumir, hanem asszír, mégpedig új-asszír.  A kételkedést eloszlatandó: Assurbanipal, az Új-Asszír Birodalom uralkodója parancsára, az uralkodási ideje alatt Kr.e. 668-631 (?) táján másolták a táblákat. Az írnokok is asszírok voltak. Ekkortájt a kétezer évvel korábban élt sumir népnek hírmondója sem maradt a Folyamközben. A nyelvük olyan holt nyelv volt, mint ma a latin. Az asszír másolók a sumir szövegeket úgy-ahogy érthették, hiszen a táblák képjel-szerű vonalas írással íródtak, ami sokatmondóbb volt, mint a semmihez sem hasonlító ékjelek.  

A sumér= szem-úr nyelv, ha rendesen olvassák, és úgy írják át ábécére, amint kell, jól érthető magyar nyelv!

E megállapítás elemzésével, értelmezésével a a következő cikk foglalkozik. 

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, [és] a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, [a] képek forrása [az] internet[en] szabadon bemutat[ható ott] képe[i k].)

Dr. Baráth Tibor[4] kiváló és alapos felkészültségű tudós volt, könyvét érdemes elolvasni.

E cikk jó példa arra, hogy „nem mind arany, ami fénylik”, vagyis nem minden ókori mezopotámiai ékírásos szöveg sumir, lehet asszír, babiloni…, óperzsa, sőt még pártus is; s az eredeti ékjelek nélkül mindennemű megfejtési próbálkozás zsákutcába torkollik.     



[2] L. Lipin – A. Belov, Az ékírás regénye, „Művelt Nép” Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Bp. 1955.

[3] Schlözer (1735-1809) Sémről, Noé fiáról nevezte e nyelvcsaládot séminek.  Az ural-altáji nyelvcsalád urali ágához tartoznak a finnugor és a szamojéd, az altáji ágba a török, a mongol és a mandzsu-tunguz nyelvek. Az un. turáni elmélet szerint (és ez a helyes) e nyelvcsaládba tartozik a sumir és a magyar nyelv.

[4] Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete – Egyesített kiadás, Somogyi Zoltán K., USA, 1997.  

 

Mezopotámiában a Vízözönt túlélt Ubaid népcsoport közvetlen közelében északról érkezett újfajta, nép telepedett le. Nem hódítóként, de teljesen kialakult civilizációval jött e földre, ismerte a földművelést, a fémmegmunkálást és az írás tudományát. Az első telepesekkel karöltve megteremtette Uruk városáról, a legáttekinthetőbb régészeti lelőhelyről elnevezett un. Uruk-i műveltséget.  

Cylinder_seal.jpg

1. Jellegzetes hálószoknyás uruki alakok (pecséthenger-nyomat, Uruk-kor, Kr.e. IV.évezred vége, Delaporte: Catalogue des cylindres, Hachette, Paris, 1920-1923, p.106.) 

 

A Tigris és az Eufrátesz övezte síkságot a közelmúltban tellek, azaz több tízméteres dombocskák tömkelege törte meg. (Ezek nem természetes domborzati képződmények voltak, hanem mindenik egy-egy hajdani teleplést, házak, templomok, paloták romjait, maradványát rejtette. Az iraki háborúban a  javarészük menthetetlenül megsemmisült.) Irakban ma is napon szárított vályogtéglából építkeznek. A vályogház, ha karbantartják akár száz évig is megmaradhat, ám elhanyagolva, ha víz, eső éri hamar sárrá omlik össze. A régi ház helyén elegyengetett törmelékre újat építettek/építenek; s padlózata egy-két méterrel magasabbra kerül, mint az előzőé. Ha ez eljárás évszázadokon át ismétlődik, a település helyén dombok, tellek alakulnak ki.

Az első Ubaid kori telepesek falvait több méternyi törmelék, vízrakta üledék választja el a későbbi, írott dokumentumokat is felmutató „korai történelmi” városok maradványaitól.

A Vízözön történetét megörökítő, eddig előkerült legrégebbi ékiratos tábla[1] szerint öt város vészelte át a nagy áradatot, mert utána „a királyság, a magasztos korona és a királyság trónja újra leszállt az égből”. A megmaradt városok szétosztattak a nagy istenek között. Eridut NU.DÍM.MUD[2], a bölcs vezér kapta, Bad-Tibira IN.NA.NA[3] úrnőé lett, Larak PA.BIL.SzAG-nak jutott, Szippart a hős UTU kapta, Suruppakot pedig SzUD.

Az ásatások tanósága szerint más mezopotámiai település, UR, Lagas, Kis, továbbá Uruk, a bibliai Erek (ma Warka) is túlélte a vízözönt.

AN templom terasza.jpg

2. AN templom, az un. fehér templom lépcsőfeljárós romjai  (Kr.e. 3200 körül)[4]

 

A német ásatások igazolták, hogy Uruk már a Kr. e. VI. évezredben lakott volt. A legnagyobb homokdomb (tell) borította IN.AN.NA templom padlószintjétől kiindulva szerpentinszerűen kiképzett, mintegy  kb. 180 m mély aknát ástak. Lefelé haladva mindenütt cserépedény-töredékek, vályogtéglák és kőeszközök kerültek elő. Az akna azon hatalmas, mocsaras rétegig nyúlt le, amely a Vízözön után éppen felbukkant a Perzsa-öbölből. Az alját borító gyékényfonat maradványa az áradat utáni első építkezés nyomát jelezte. Ti. a Perzsa-öböl menti vizenyős területen a leendő építmény alapzata alá még ma is a felvizesedést megakadályozandó vastag „gyékényszőnyeget” fektetnek. 

Urukban, Gilgames városában XVIII települési réteget tártak fel. (A szakirodalom római számmal jelöli az egyes rétegeket, és arab számokkal az egyes fokozatokat, időszakokat.) Ez a város lett a XIV-V. műveltségi réteg névadója, melyek alapján határozták meg a mezopotámiai történelemelőtti és történelmi műveltségek korát, egymásutániságát és időrendjét.  A XIV-VIII. réteget a korai Uruk korszaknak nevezik, és Kr. e. 3800-3500-ra datálják; a VII-V. réteget, azaz a késői Uruk korszakot Kr.e. 3500-3200 közöttire becsülik. Az ásatások a Mezopotámia szerte fellelhető településeken ugyanazon műveltségi rétegek ugyanazon sorrendjét igazolták.

Urukot az angol William Loftus fedezte fel 1849-ben. Mind az angolok, mind a németek több feltárást végeztek. A kutatóaknák elérték a legalsó település-rétegeket, de a kutatási eredményeket érdemben nemigen használták fel, mert csak a Kr. e. III. évezred első felére összpontosítottak. Így az alsóbb műveltségi szintek leleteinek kora hozzávetőlegesen állapíttatott meg (magyarán elsikkadt). Ezért tartja magát az a tévhit, hogy a sumirok csak a Kr. e. IV. évezred végén, kb. 3200 körül jelentek meg a Folyamközben, holott a tárgyi leleteik alapján Kr.e. 6000-5000 körül élt lakosságot már sumirnak lehet tekinteni.[5]  (A közelmúltig Magyarországon is hasonló volt a helyzet. A régészek mindenekelőtt a római korra összpontosítottak, s elhanyagolták a korábbi v. a későbbi korokat. Köszönet a bátrabbaknak, akik dacoltak a hivatalosított állásponttal, hogy egyre inkább kiteljesedjék hazánk, népünk történelme.)  

A legalsó, a XVIII-XIV. réteg fekete-sárga, un. al-Ubaid kori kézzel formált kerámia edények között  a XIV. rétegben másfajta kerámia tűnt fel. Jóideig a két edénytípus együtt fordult elő, majd a kézzel formált egyre kevesebb lett, végül a XI. rétegben teljesen eltűnt[6]; felváltotta a korongolt és finoman polírozott kékesfekete-szürke-vörös un. uruki kerámia.

Mezopotámiába a másodikként érkezett telepesek eredeti hazájáról, (feltételezés szerint Chorezmről) továbbá  Kr. e. IV. évezred második felének valóságos eseményeiről, művelődéstörténeti és néprajzi összefüggésekről az Enmerkar és Aratta ura[7] c. eposz tudósít. Az uruki Enmerkar Inanna istennő beleegyezésével meg akarta hódítani a „hét hegyen és hét völgyön túl” fekvő Arattát. Csakhogy Aratta is Inannának, „minden ország istennőjének” városa volt, s a javaslatára háborúság helyett megindult követjárás eredményeképpen gabona, fém, a feldolgozáshoz értő mesterek, drágakő, építőanyag küldetett Urukba. A városok egy-egy legerősebb bajnokának párviadala megegyezést jelentett, mert a két országban az állatok sokasodtak, az emberek békében éltek. A nagy távolság ellenére az eposz szerint mind Uruk, mind Aratta Inanna istennő városa volt. Ez azonosság szoros művelődésbeli kapcsolatot jelentett, hiszen „az Uruk-kor elején nem volt etnikai változás Mezopotámiában”.[8]

 szakállas ffi -.jpg

3.  Szakállas papkirály (30,5x10,4x7 cm, mészkő, kb. Kr.e. 3300, Louvre, Paris, de. wikipedia.org)

 

Ez azt jelenti, hogy a település a Vízözön előtt és után folyamatosan lakott volt, s időről-időre más vidékekről származó (pl. Chorezm, Turkesztán, Anau[9]) telepesekkel töltődött fel.[10] A kerámia stílusok változása, a fazekaskorong felfedezése és használata stb. azt mutatta, hogy az új hagyományokkal rendelkező új telepesek az első jövevényekkel békésen összeolvadtak, s létrehozták az Ubaid-it felváltó un. Uruk-i műveltséget.

E korban tűnik fel a szamár vagy ökör vontatta kerekes kocsi. Megjelent a fémmegmunkálás.  A bevándoroltak korábbi hazájukban, Kelet-Anatóliában[11] a rézérc-lelőhelyek közelében éltek, s ismerték a fémmegmunkálást. Onnan szállították a deltavidékre a nyersanyagot, hogy a saját, folyamközi kovácsaik öntéssel, kalapálással készítsék el a fém használati eszközöket. Az Uruk-korban nagy becsben tartották az értékes rézből készült tárgyakat. Nemcsak a mezőgazdasági eszközök, hanem a luxustárgyak is rézből készültek. A korabeli sírokban elvétve találtak fémszerszámokat. Az elhasználódott, elkopott fémsarlókat nem tették az elhunyt mellé. a fémet beolvasztották és új szerszámot készítettek belőle.  Az Ubaid-korból viszont garmadával kerültek elő ép és töredékes agyagsarlók, mert a nem megfelelő hőmérsékleten kiégetett agyag könnyen tönkrement, eltört, szétmállott.

agyagsarló, Uruk.jpg

4. Sarló  (égetett agyag, kb. Kr. e. 3000, Field Museum, Chicago, de.wikipedia.org)

 

Kiválóan megmunkálták a köveket. A messzi északról szállított mészkövekből rakták le a  a templomok, paloták stb. alapjait. A fél- és a drágakövekből ékszereket készítettek, és különféle használat tárgyak díszítéséül használták fel. A templomok és a házak romjai között számos kőedényt találtak.

A második bevándorlók elég okosak voltak ahhoz, hogy az Ubaid-koriak vívmányait ne semmisítsék meg, hanem felhasználják és továbbfejlesszék. Erről tanúskodnak a feltárt épületmaradványok.

Urukban (és másutt) a szerény kunyhók mellett hatalmas templomokat tártak fel. A település központja a templom, illetve a templomi negyed volt.  

A nagyszabású építkezéseket csak jól szervezett és összehangolt irányítással lehetett megvalósítani. Ez pontos és szakavatott mérnöki munkát, az anyagok beszerzése, szállítása, az ezernyi tégla formálása sok-sok kétkezi munkást és mesterembert igényelt, akiket élelmezni kellett. A jól megművelt, öntözött föld, a termékeny talaj bő termése biztosította az élelmezést. 

A korabeli mérnökök által pontosan megtervezett uruki (és más) zikkurat sarkai a négy világtáj felé mutattak. A tetején eredetileg kicsiny kápolna volt, ahova az istenség alászállhatott az egekből, és az isten szolgái, vagyis a papok pedig (a saját kényük-kedvük szerint, miként ma is) kinyilatkozták az akaratát.

Mind az épületek elrendezése, mind a felhasznált építőanyag, sőt a műszaki megoldás mind az Ubaid-, mind az Uruk-korban hasonló, szinte azonos volt. A változásokat a részletek jelentették. 

Uruk legkorábbi zikkuratjának a magja bitumennel összeragasztott sárcsomókból készült. A napon szárított agyagtégla-burkolat rétegei közé azonos távolságban nagy üres agyagkorsókat építettek be, melyek nyílásait a fal síkjával egyvonalban levágták, és betömték. Így a fehér meszes falat vízszintesen fekete, a korsószájnak megfelelő körök mintázták.

Ez egyszerű módszer az Uruk-korban úgy változott, hogy az épületek falazatát nem agyagkorsókkal, hanem  színes égetett „agyagtüskékkel” díszítették és erősítették meg.. A templomi negyed épületeinek homlokfalát, a teraszoszlopokat vörös, fekete égetett agyag és elefántcsont mozaikberakás borította.  Nagyméretű, napszárította agyagtéglából rakott falakra mintegy 10 cm vastagságú nedves agyagréteget vittek fel. E nedves agyagba égetett agyag-kúpokat (tüskéket) nyomtak. A falból kilátszódó színezett fejek együttese adta a mozaik-mintázatot.

450px-Pergamonmuseum_Inanna_01.jpg

5. Vörös-fekete-fehér mozaikburkolatú oszloptöredék, (Uruk,  IN.AN.NA templom, Kr.e. IV. évezred vége, upload. wikimedia. org)  

 

Később e „tüskedíszes” falakat, hasonló technikával készített embert és állatot formázó, dombormű-szerű figurákkal törték meg.

Az Uruk-kor különleges és legjellegzetesebb találmánya volt a kőedény-gravírozás.  A német Uruk-expedíció kb. 120 cm-es alabástromváza darabjait, és más kővázákat talált a későbbi un. Jemdet-Nasr kori rétegben, Inanna istennő templom-negyedében levő kincsesházban.

 

alabástromváza.jpg

6. Az uruki váza elő – és hátoldala (Uruk, IN.AN.NA templom, Kr.e. IV. évezred vége, kb. 105 cm)[12]

  

A ma Uruk-korinak tartott, darabokra tört vázát teljes szépségében állították helyre.  (Az Uruk-kori besorolás kétséges, hiszen a lelet a későbbi Jemdet-Nasr rétegből került elő, s e műveltség a Kárpát-medencéből került Mezopotámiába.)

A váza sima háttér-felületéből kiemelkedő finom vonalú mintázat gravírozással készült. A vázán körbefutó többsávos mintázat a korabeli élet egyes jeleneteit ábrázolja. Legalsó hullámos sáv az életadó vizet jelképezi, a következő a korabeli gabonanövényeket, datolyapálma-hajtásokat mutatja. Felette rackajuhok, kosok, möndölöcskék, a középső sávban korsókat, élelemmel megrakott tálakat, kosarakat cipelő mezítelen emberalakok vonulnak. Legfelül körmenet-szerű elrendezésben A terhet cipelő állatokon jól látszódnak IN.AN.NA istennő leányai, a kecses, fátylas, az állatokat óvó-védő nőalakok majd Inanna istennő papnője előtt a megrakott tállal hajbókoló szolga.

A német feltárók egy sérült agyagkorsóban alabástrom férfiszobrot találtak. Minden bizonnyal egy kegyeletből újratemetett uralkodó szobra lehetett, ui. a szobor mintegy kétezer évvel régebbi, mint az agyagedény.

  Uruki férfi vázában.jpg

7. Agyagkorsóban levő alabástrom-szobor[13]

 

Szintén az Uruk-korinak tartják az iraki háború elején a bagdadi Nemzeti Múzeumból eltűnt, majd rejtélyes módon visszakerült, az ókori művészeti albumokból közismert női márványfejet.

alabástrom női fej.jpg

8. Az „uruki asszony” (alabástrom, életnagyságú,22 cm, kb. Kr.e. 2800, National Museum, Iraq)[14]

 A késői Uruk-korban jelent meg az írásbeliség. Eleinte néhány képjelből álló beszolgáltatási és javadalmazási, azaz gazdasági feljegyzések, táblák készültek.

  agyagtábla Louvre.jpg

9. Gazdasági tábla (agyag, késő Uruk-kor-Jemdet-Nasr kor, Kr. e. IV. évezred vége, Louvre, Paris, Mesopotamien, Bechtermünz Verl., 1998)

Az írás megjelenése miatt nevezik az uruki műveltség második szakaszát  korai történelmi kornak.

 



[1] Poebel, Arno: Historical and Grammatical Texts, Vol. V., Univ. Museum, Philadephia, 1914. Tab. I., In: Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011., 10-11. pp.

[2] Az ékiratos teremtés-mítosz egyik bolygó-istene. In: Marton Veronika: A káldeai teremtés-mítosz, Matrona, 2009, Győr, 118-120. pp.

[3] IN.AN.NA/IN.NI.NA a sumir anyaistennő (a későbbiekben Istár), PA.BIL.SZAG Ninib, az istenek hőse, a vadászat és a harc istene (esetenként Nergal), UTU/UD a napisten, SUD volt Marduk ill. Dumuzi. In: Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011., 10-11. pp.

[4] Schmökel i. m. Tafel 3.

[5] Lloyd, Seton: Die Archäologie Mesopotamiens von der Altsteinzeit bis zur persischen Eroberung, Verl. Beck., München, 1981. 47. p.

[6] Lloyd i. m. 44. p.

[7] Kramer, Samuel Noah: 00Enmerkar und der Herr von Aratta / Enmerkar and the Lord of Aratta, University Museum, University of Pennsylvania, 1952.

[8] Götz László: Keleten kél a Nap, Püski, Bp. 1994., 701. p.

[9] Tolsztov, Sz.P. : Az ősi Chorezm, Hungária, Bp. 1950., 76-77.p.  

[10] Woolley, Leonard: Mesopotamien und Vorderasien, Holle Verlag, Baden-Baden, 45. p. nyomán.

[11] A másik réz-lelőhely a Kárpát-medencében, Erdélyben volt!

[12] Woolley i.m. Abb.11. és André Parrot: Sumer u. Akkad, Beck Verl., München, 1983)

[13] Keiser, Helen: Die Stadt der grossen göttin, Walter Verl., Olten, 1967. Bild 22.

[14] Schmökel, Hartmut: Ur, Assur,Babylon, Europäischer Buchklub, Stuttgart, 1955., Tafel 11.

Kedves Barátaim, tisztelt Olvasóim!


Nagyon sok szeretettel kívánok Önöknek áldott Karácsonyt és boldog, nyugalmas, sikeres Új évet!
Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel, s megnézték/megnézik a cikkeimet.

M.

Nimrud ivory Syrian court beauty.jpg

 


 

süti beállítások módosítása