Kedves Barátaim!

2014. március 29-én, szombaton 10.30-kor hagyományos Koppány-megemlékezés lesz a somogyvári Kupa-várnál , majd 10.30-kor a Szentesica-forrásnál levő Koppány emlékhelyen.

Találkozás a somogyvári Romkert bejáratánál 9.00-9.30 között.

Beszédet mond: Cey-Bert Róbert Gyula és Marton Veronika.

Ebéd Buzsákon a Hársfa étteremben, fürdési lehetőség pedig Csiszta- fürdőn lesz.

Részletesebb tájékoztatás a 36/302602848 és a 06/30/9129151-es telefonszámon.

Az ebéd és szükség esetén a szállás megrendelhető a 06/30/9129151-es telefonszámon.

Minden érdeklődőt, résztvevőt szeretettel várnak a szervezők. 

A Kupa-vár  madártávlatból (Somogyvár, Romkert)

Mezopotámia térképe (régészeti lelőhelyek és a mai városok)

A Babilontól 40 km-re észak-keletre levő Jemdet Nasr lelőhely három dombocskából áll. Ezek közül kettőből a Kr.e. 604-562-re datált új-káldeus, Nabukodonozor-korabeli feliratos téglák kerültek elő, míg a harmadikból a Kr.e. 3200-2900 közt élt népcsoportra jellemző, vonalas írásos pecséthengerek tömkelege, és több díszesen festett agyagedény.

1. Vörös-fekete kerámia edény (Field Museum, Chicago)[1]

 A sivataggal határos domb szélén kb. 3,5 m mélyen ihatatlan vizű kútra és a környékén a maga korában pocsolyás sík terület nyomaira bukkantak. A maga korában az esős időszak végén, márciusban, áprilisban e dágványt ellepő dús növényzet a szarvasoknak elegendő élelmet biztosított. A feltárt kút vize annyira ihatatlannak bizonyult, hogy a francia Watelin vezette 1923-1924 évi ásatáskor dolgozó munkásoknak kb. 25-30 km-ről kellett ivóvizet szállítani.[2] Így volt ez az ókorban szerte Mezopotámiában. A korabeli gazdasági táblákon nyilvántartották a szolgák, munkások sör-fejadagját. Nem azért kaptak, ittak sört, mert annyira jól ment a soruk, hanem mert a víz, ha nem a templomok tiszta forrásából származott, betegséget okozott.

A Jemdet-Nasr nép emlékeit őrző domb kb. 90x50 méteres templom vagy lakóépület keskeny evezőlapát-szerű agyagtéglából rakott falmaradványait rejtette. Az építmény három oldalán szobák sorakoztak, a negyedik lehetett a bejárati rész.

A ház melletti homokos részből vörös-fekete, geometrikus mintázatú korsó,  vaddisznót formázó szobrocska került elő, továbbá a kor legjellemzőbb leletei, az állatalakos, dombormű-szerűen megformált un. áldozati edények, 150 db részben kiégetett vonalas írásos agyagtábla stb. A domboralakos edények oldaláról kinyúló, életszerűen megformált állatfejek, növények a külön lettek megmunkálva, és a nyers agyagedényekre utólag lettek ráillesztve, agyaggal rátapasztva; s csak azután égették ki az edényeket.

 2. Búzakalászos bikalakos áldozati edény (Ur, szteatit, 13,5x6 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)[3]

 A tulajdon jelzésére szolgáló pecséthengerek már az Uruk-korban felbukkantak, de csak a Jemdet-Nasr korban kezdték az írnokok a gazdasági és egyéb táblák hitelesítésére használni.                                                                                                                                                                                     E korban fejlesztették ki a pecséthenger-metszők az un. „brokát stílus”-t. Az efféle pecsételőkön nem volt sem írás, sem ábra, hanem csak a mai brokátszövetek mintázatához hasonló véset.

 3. „Brokát” stílusú pecséthenger és nyomata[4]

 Szinte ezzel egyidejűleg jelentek meg a pecséthengereken a különféle ember- és állatalakok. Az aprócska, akár 1-2 cm-es kő vagy féldrágakő-hengerekbe vésett negatív kép ismertetőjelül szolgált (akár a mai pecsételők), majd a képek mellett megjelentek a vonalas írásos jelek is. Úgy tűnik a geometrikus mintázatú pecséthengerek nem elégítethették ki az igényeket, vagyis az egyre több és több pecsételő pecséthengerre és többféle mintázatra volt szükség.[5] 

Az ásatások a Kr.e. 3000-re datált rétegben óriási tűzvész nyomát fedezte fel. A települést tűzvész pusztította el. A lakosság elvándorolt, nem tért vissza. Soha nem építették ujjá, nem építkeztek rá. A leletek a pusztulás pillanatát őrizték meg. A szomszédos két dombocska viszont a már említett kb. 2000 évvel későbbi építményeket és a sorozatos ráépítések nyomát őrizte.

A Jemdet-Nasr korra jellemző leletek más településen, de ugyanarra a korra datált rétegekben is feltűntek. Ez arra utal, hogy a Kárpát-medencéből a Balkánon át érkezett népesség Mezopotámia-szerte elterjedt. A Tatárlaka-i táblácskákhoz és az un. Tiszai-kultúra leleteihez[6] (sarlós isten) hasonlókat találtak e népcsoport feltételezett vándorlási útvonalán, Délvidéken (Vinca-kultúra) Bulgáriában, Görögországban, a Kykládokon[7], Törökország északi részén, végül Mezopotámiában, sőt azon túl is.

Urukból került elő az egyik legszebb, kimagasló művészi érzékkel összerakott kagyló- és lazúrkő-berakásos korsó.

 4. Csőrös áldozati kancsó (Uruk, lazúrkő, kagylóberakás berakás, 14x7 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)[8]

 A mészkő áldozati kanna csőrös kiöntőjét két remekbe formált oroszlán veszi közre. Az oldalán tehenek álldogálnak. A kanna formája feltűnően hasonlít a magyar Alföldön használt csőrös aratókannákra.

 5. Oroszlán és bikaalakos áldozókanna (Uruk, mészkő, 20,3x11,5 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)  

A német Uruk-expedíció a Jemdet-Nasr rétegből kiásott Inanna templomnegyed kincsesházában találta meg a világhírű domborműves un. Uruk-i alabástromvázát. A vázát négy sávban a mindennapi életből vett jelenetek díszítik.[9]

A Jemdet Nasr korszak hatása megmutatkozott az egyiptomi I. dinasztia alapítása előtti időszak alkotásain. Az egyiptomi művészi alkotások stílusa, kivitelezése, sőt a palatáblák díszítő elemei is mezopotámiai eredetűek.[10]  

6. Namrer (vagy Menes), Alsó-és Felső-Egyiptom egyesítője táblájának hátoldala (pala, 64 cm, Hierakonpolis, Felső-Egyiptom, Kr. e. 3000 előtt, korai dinasztiák előtti kor, Kairói, Egyiptomi Múzeum)

 Az urukiban még nem, de Kr.e. 3000-től, a Jemdet-Nasr korszakban az Arab-félsziget felől egyre-másra kis szemita csoportok jelentek meg, és a könnyebb élet reményében húzódtak a jól megművelt Folyamköz belseje felé. Eleinte csak egy kis helyért a karámban, az éhezőknek egy kis lepényért, csak ezért, csak azért kuncsorogtak. Aztán egyre jöttek és sokasodtak. Majd szószerint kitúrták az Obeid, az Uruk-i és a Jemdet-Nasr népcsoport együtteséből kialakult sumir népet a földjéről, házából, az ország irányításából. Elvették a földjét, kertjét, vizét, átvették a műveltségét és az irányítást. (A szemita-amorita Hammurabi törvényei másról sem szólnak). A szemiták megjelenésével kezdődött a sumir nép élethalálharca a megmaradásért (Kramer). Az évezredek során a föld- és a területfoglalási módszer mitsem nem változott, csak mostanság repülővel érkeznek.[11]

A XIX. század 70-es éveiben Joseph Halévy, a Drinápolyból Párizsba szakadt asszirológus és néprajzkutató kezdte a sumir nép és nyelv egykori létezését tagadni. Tudós körökben hosszú évtizedekig erről vitáztak. Végül a régészeti felfedezések eldöntötték, hogy a toldalékoló nyelvű sumirok igenis voltak, éltek, sőt a mindmáig ható műveltségteremtő szerepük is vitathatatlan. A Halévy módszer, a sumirok létezésének teljes tagadása ma már nem járja, de azt még tagadják, (a legerőteljesebben Magyarországon), hogy a mai magyar nép, több más népcsoporttal egyetemben az egyenesági leszármazottjuk.

A külországi tudós körökben a módszer változott, de a cél, a szemita kulturális elsőbbség mindenáron való elfogadtatása, ugyanaz maradt.

A XX. század második negyedében két kiindulási feltételt állítottak fel, amit a régészeti tények, leletek ellenében mindenáron igyekeznek fenntartani és bebizonyítani.

Az egyik csoport azt vallja, hogy nem a sumirok, hanem a szemita népek voltak Mezopotámia őslakosai. Feltételezik: A sumirok csak az Uruk kor végén, jóval a szemiták, az un. protoakkádok után vándoroltak volna be Mezopotámiába. Semmibevették azon régészeti bizonyítékokat, miszerint az Ubaid-kori telepesek és az utódaikhoz csatlakozott Uruki és Jemdet-Nasr népesség hozta létre a sumir magasműveltséget. A feltárt településeken az Ubaid kortól a Jemdet-Nasr korba való átmenet folyamatos és töretlen volt, s azonos népességre utalt.[12] A szemita elsőbbségi betelepülés elméletének legfőbb indoka a városok, városállamok ősrégi neve volt: UR, KIS, URUK (örök), ERIDU (eredő, eredeti). Azóta beigazolódott, hogy egyik elnevezés sem szemita, hanem a mai magyar nyelven is érthető elnevezések.

A protoakkád elmélet Samuel Noah Kramertől származik, mondván „lehetséges, hogy a sumirok megjelente előtt szemita pásztorok vándorolgattak keresztül kasul Mezopotámián”.

A másik csoport szerint „elképzelhető, hogy már az Ubaid korban lehettek ősszemiták Mezopotámiában, illetve a közvetlen környékén.

7. Vadászfegyver szállítása szamárháton (Assur, dombormű-részlet Assurbanipal palotájából, Kr.e. 669-631)[13]

 Ezt igen gyenge lábon álló nyelvészeti eszemefuttatás próbálja alátámasztani: A sumirban a szavak alapjelentése főleg a mássalhangzókhoz tapad, eszerint a sumir nyelvnek közel kellett állnia a hamita-szemita nyelvekhez, amelyekben szintén a mássalhangzók határozzák meg a szó jelentését.[14] Ez amolyan fából vaskarika magyarázat, mert a legtöbb nyelvben a szavak jelentéshordozói a mássalhangzók. A magánhangzóknak pedig nyelvtani és szóképzési szerepük van. A toldalékoló (ragozó) nyelvekben a szavak magánhangzó változásai az alapszó jelentésétől kissé eltérő jelentésű szavakat eredményeznek; pl. a magyarban: bab, báb, bib(e), bub.

Mindkét megállapítás messzemenően ellentmond a régészeti felfedezéseknek. Kiegészítendő még azzal, hogy nem a sumir nyelv állt közel a szemita nyelvekhez, hanem az ősidőkben pidginizált formában ezekbe került át sok sumir nyelvi elem. Ez a magyarázata a magyar és a finnugor nyelvek nagyon távoli, de kimutatható kapcsolatának. A magyar elődök toldalékoló nyelvét közlekedő nyelvként használták a finnugor népek.

A hírközlő eszközök segedelmével ez elv alapján angol szavakkal, mondatszerkezetekkel szándékosan és mesterségesen rontatik meg a magyar anyanyelvünk. A sok „okézás és soppingolás” stb. után mostanság kapott lábra a „Jó napot (kívánok)!” helyett a „Szép napot! Pedig a magyar embernek lehet „jó napja” akkor is, ha odakünn esik az eső, de „szép napja” csak akkor, ha süt a nap.

[1] Schmökel, Hartmut: Das Land Sumer, Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 1956. Abb. 11.

[2] Watelin, L. Ch.: Excavations at Kish, III. 1923-1924, Paul Geuthner, Paris, 1924.

[3] Woolley, Leonard: Mesopotamien und Vorderasien, Holle Verlag, Baden-Baden, 1961., Abb. 9.

[4] Weber, Otto: Der Alte Orient, Hinrichsch’sche Buchhandlung, Leipzig, 1920. 116. p.

[5] A pecsételők összefoglaló története. In: Marton Veronika: A napkeleti pecsétnyomók és pecséthengerek, Matrona, Győr, 2004. c. könyvében.

[6] Jungsteinzeit in Ost-Ungarn, Frankfurt am Main, 1990., 59. p.

[7] Gimbutas, Marija: The Goddesses and Gods of old Europe, University of California Press, Berkeley, Los Angeles, 1996.,

[8] Hrouda, Barthel: Der Alte-Orient, Bertelsmann, Verl., München, 1991., 242. p.

[9] Schmökel, Hartmut: Úr, Assur, Babylon, Europäischer Buchklub, Stuttgart, 1955., 26-27. pp.

[10] Langdon, Stephen: The early Chronology of Sumer and Egypt, and the similarities in their Culture; In: The Journal of Egyptian Archeology, Vol. VII. London, 1921., 134, p.

[11] Ld. Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matrona, Győr, 2004., 2008.

[12] Amiet, Pierre: Die Kunst des Alten Orient, Herder, Freiburg, Basel, Wien, 1977. 522. p.

[13] bibelwissenschaft.de

[14] Christian, Victor: Beiträge zur sumerischen Grammatik, Verl. Roher, Wien, 1957, 12. p.