Kedves Olvasóim, kedves érdeklődők!

 2014. június 11-én Budapesten

Táltosnak pedig születni kell…

címmel  tartok előadást .

Hely: Magyarok Háza, Budapest, V. Semmelweis u. 1-3.

Időpont: 2014. június 11., szerda, 18.00-20.00-ig.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Dolichenus.jpg

Dolichenus jelvény

Az előadás ismertetése:

 

Mostanság megnőtt az ezotéria, a beavatottak számára hozzáférhető ismeretek, a túlvilág, a titokzatosság iránti érdeklődés.  Némelyek leleményes bűvészkedéssel ki is használják embertársaik hiszékenységet, a misztikumra való fogékonyságát, mondván, felülről jövő réges-régi táltos-sugallatokat közvetítenek. S nekiállnak jósolni, jövendölni, jól-rosszul tanítani. Ez önjelölt „táltosok” nagyon távol állnak a „táltosságtól”; hiába állítják az ellenkezőjét, hiába zenélnek hozzá, valahogy mégis hamisnak tűnnek.

 

Az előadás a magyar krónikák, legendák, az ókori szerzők írásai, feljegyzései és a nép emlékezete, a népmesék, népdalok alapján tárja fel a régi magyarok hitét, továbbá a táltosaiknak az emberek és az Atyaisten közti közvetítő szerepét. 

 

A régi magyarok vallása nem volt megkeverve babonákkal, és más testiségre utaló mítoszokkal. Nem voltak bálványimádók, mint más pogány népek, épített templomaik sem voltak, mint a keresztényeknek. Imádni csak a legfelsőbb lényt, a Teremtőt, imádták. Öreg fák aljában, patakok, csermelyek, folyók mentén, nagy lapos kövek mellett áldoztak neki. Látható megnyilvánulását, a kelő napot a szabad ég alatt papjaikkal, a táltosokkal együtt mély áhítattal várták.

 

Táltosnak születni kellett és kell, képzés által táltos senki nem lehet. Több évezredes összesűrűsödött, ösztönös tudással, természetfeletti erővel rendelkező táltosokat, természetfeletti lények választják ki. Az anyjuk méhében kapták táltos tudományukat, amit a világrajövetelük után szerzett tudással egészítettek ki. Minden időben ők voltak a tudók, a nyilatkozók, akik Isten végzéseit közvetítették az emberek felé. Tanácsadással, orvoslással, jövendöléssel foglalkoztak. Testet-lelket gyógyítottak. Szavaikban, tetteikben nyoma sem volt a hamisságnak, s az utóbbi ezer év alatt elburjánzott álságos számításnak.

 

A táltos, tátos név feltűnik az ókori Egyiptomban (Thot isten), Föníciában (Thouth), a kurdoknál (dédes papok), Indiában (Buddha Tát melléknevében) stb.; minden olyan népnél, akikhez a magyar elődöknek bármi köze volt.   

 

1920. január 17-én tudta meg a magyarság, hogy Trianonban a világ hatalmasai gyűlölködve és gonosz akarattal kierőszakolják az I. világháborút lezáró magyar „békefeltételek” 1920. június 4-i aláírását, Magyarország halálos ítéletét. Az élősdi, martalóc cseh, román szerb szövetségesek kedvéért a trianoni döntnökök balkanizálták Európát.

Trianoni képeslap.jpg

Trianoni képeslap

A könnyenhívő magyarokat a saját nemzetiségei árulták el, azok, akik Nagy-Magyarországon érlelődtek nemzetté. Trianonban csúszással-mászással, hazugságokkal, vérlázító embertelenséggel, arcpirító szélhámossággal kaparintották meg a magyar államtesthez tartozó területeket az állampolgáraival együtt. Egyszerűen beleültek a készbe, anélkül, hogy megdolgoztak volna érte. Pedig haza és nemzeti műveltség csak ott és akkor jön létre, ha az ember dolgozni kénytelen érte; anélkül minden rablás.

1920-ban a magyarság lassú sorvadásra ítéltetett.  Szomorúbb sorsot aligha szabhatott volna ki a nemzetnek a magasságos Atyaúristen. A haza helyzete nehéz, mondhatni kilátástalan lett. A két világháború között Isten segítségével népünk életrevalósága, hazaszeretete és erős akarata, és nem utolsósorban a magyar un. hortysta vezetés túlsegítette a létét veszélyeztető válságon. Magyarország fejlődött, erősödött és megmaradt, olyannyira, hogy a leszakított részek magyarságába is lelket tudott önteni.

Jules Michelet, francia történetíró Magyarországról alkotott véleményét sajnos kevesen osztják: „Európa soha sem hálálhatja meg Magyarországnak azt a szolgálatot, amelyet azzal tett, hogy a saját testével védelmezte a török és tatár ellen. Mialatt a magyar gátat emelt a barbár betörés elé, nyugaton a művészetek szabadon virulhattak. A tűzvonalon túl a harci zaj dúlt…”

Európa ezt elfelejtette, vagy nem is tudta, hogy a magyar természet, a katonás szellem, a munkabírás, a nemes gondolkodás, az idegenekkel szemben tanúsított türelem, a szerzett műveltség magasan az utódállamok fölébe helyezi a Magyarországot.

A reformkor magyar főurai, báró Wesselényi Miklós, gróf Széchenyi István és sokan mások beutazták Nyugat-Európát. Ismerték az ottani viszonyokat, sok barátra tettek szert, akikkel megismertették a hazájukat, Magyarországot. Ezek egyike lehetett François Coppée (1842-1908) francia költő, aki egyik versében kiválóan jellemezte az egyszerű, gerinces magyar embert.

A magyar

Benkó István gróf volt a magyar síkságon,

Hüvelykén türkiszkő lángolt haloványon,

Mely a török jöttén hagyta színét, mondják

Elverte bolondul ősei vagyonját.

Igazi nábob volt ő. Egyszerre megjelen

Cselédei közt az aratóünnepen,

Gyémánttal, zafirral, rubinttal kivarrva.

Tündökletes, ékes, remek díszmagyarba.

Mentéjére pedig szeszélyes-szaggatott

Rendbe csupa nehéz aranyat aggatott,

Hogy amikor táncol, jobbra meg balra lép,

Lehulljon a földre s fölkapkodja a nép.

Szedik a zsellérek, egy csöppet se restek,

És hogy az aranyak mind a földre estek,

A nemes uraság nyomban odafordul

Egy öreghez, aki csak néz a sarokbul.

Karakán magyar volt, lobogós az inge,

Pörge a kalapja, kesely-orra szinte

Szigorú a fehér bajsza fölött. „Látja,

Kendnek is adnék már valamicskét bátya –

Mondotta István gróf- ingerkedve véle,

De elkelt az arany, nincs is semmiféle

Mért nem jutott kendnek ilyen drága holmi?”

Az agg szólt: Mivelhogy nem tudok hajolni.”

 Öreg bihari parasztember.jpg

Bihari magyar paraszt

(Sajnos Trianonban a béketárgyalásra érkezett magyar küldöttséget háziőrizetben tartották, nehogy a magyarokkal rokonszenvező franciák és a francia sajtó megneszeljen valamit Magyarország készülő szétdarabolásáról. Csak gr. Apponyi Albertnek, a magyar küldöttség vezetőjének, idős korára való tekintettel engedték meg, hogy a fr. rendőrség felügyeletével egészségügyi sétát tegyen.)  Treaty_of_trianon_negotiations.jpg

Gr. Apponyi Albert a trianoni béketárgyaláson

A sok viszontagság közepette mára a magyar ember megfáradt, erényei csorbultak. A többség elköveti a régiek hite szerinti legsúlyosabb vétket: közönyös. Közömbös az embertársai, az ország baja iránt. Ennek érzékelhető megnyilvánulása, hogy nem ment/megy el szavazni. A közöny beláthatatlan következményekkel jár. Degeneráltak, terheltek, gonosztevők és félőrültek bomlott agya uralkodik a fáradt tehetetlenek felett. A megadásból nincs visszaút. Ezért meri megtenni a nemzetközi zsidó pénzvilág érdekeit kiszolgáló, magyar köntösben tetszelgő idegenszívű vezetés és a nemzetáruló hírközlés, hogy átformálja a magyar lelket, megtörje erkölcsét, rontsa-bontsa anyanyelvét.

Alig néhány évtizede Magyarországon a nemzetköziség és a világpolgárság égisze alatt a faji és a nemzeti érzést a múlt szükségtelen és kellemetlen maradványaként üldözték. Mondván a szabadkereskedelem és a világgazdaság minden nemzeti és faji különbséget eltöröl; a népek feladják nemzeti mivoltukat és testvérekké lesznek. Selyempapírba csomagolva ugyanez a célja az Európai Uniónak. Ám a nemzeti hagyománnyal rendelkező európai népek (köztük a magyar) faji és a nemzeti jellege, a hazájához való ragaszkodása soha el nem évül, soha nem tűnik el. Ennek őrzője a hazaszeretet, amely a nemzetben az, ami a testben az egészség.  Hazaszeretet nélkül nincs nemzet, csak horda. A magyarság pedig nem horda, még nem, mert a szíve mélyén él a hazája iránti szeretet.  

Évszázadok alatt az eladdig önálló utakon járó magyar nemzetet és az irányítóit Ausztria leszoktatta az önállóságról, az orosz megszállás meg különösképp. Népünk a sok harcot vívott a szabadságáért, de felszabadulni igazán soha nem tudott. Mikor végre felszabadult, nem volt benne köszönet, mert kalandorok, és gonoszok kezébe került a nemzet, az ország vezetése. Visszataszító, nyomorúságos és kicsinyes pártvezérek tombolnak a piacon, lopnak és hazudnak, bomlasztják a sarjadzó nemzeti egységet. Pedig a magyar nemzet jövendője, megmaradása, a nép élniakarása előbb-utóbb kikényszeríti, hogy a nemzet elkötelezett vezetői öntudatos nemzeti politikával visszatérjenek az ősök által kitaposott, rég elhagyott ösvényre, melynek a végén ott van, ott ragyog Nagy-Magyarország.   

Román katonák Budapeseten 1919-ben.jpg

Román szuronyos katonák 1919-ben Budapesten

Magyarországot a természet egységesnek és oszthatatlannak rendelte, tökéletes földrajzi egység, amelyet nem lehet megbontani. A határait ideig-óráig lehet megváltoztatni. A szuronyokkal megrajzolt határok csak addig maradnak meg, amíg az erőszak fenn tudja magát tartani. Szuronyokra nem lehet ülni; örökké tartó erőszakot nem ismer a történelem.

Mindaz, amit Trianonban alkottak a világ urai mulandó.  A magyar „békeszerződés” gyönge és gyáva emberek műve. Tudván tudott, amit az emberek elrontottak, a történelem önmagától helyrehozza, ha minden erőnkkel segítjük, és megfogadjuk gr. Széchenyi István tanácsát: „Keresztény jótevőségünkben higyjünk minden emberről jót; pénz, kereskedés, alkotmány dolgában mindenkiről pedig a legrosszabbat – úgy fogunk ezen s a más világon boldogulni.”  

Győr, 2014. június 4.