I. András koronázása (Képes Krónika)

A mai magyar irodalomtörténet az 1192-95 között III. Béla, magyar király korában írt a Pray-kódexben talált „Halotti Beszéd [és Könyörgés]”-t tartja az első magyar nyelvű szövegemléknek. Holott ennél kb. 150 évvel korábbi az un. I. András király korabeli Imák. A kettő közti különbség, hogy a Halotti Beszédről 1770-ben, a finnugrizmus derengésekor a jezsuita Pray György történetíró számolt be, míg az Imákról Jerney János, nyelvtörténész 1854-ben, s akkorra a magyar akadémiát már beborította az osztrák köd. Ha e nyelvemlék valamelyik európai országban került volna elő, a híre bejárta volna a fél világot, csakhogy Magyarországon, magyar nyelven bukkant fel.  Ezért keltették hamisítvány voltát, nemcsak idegenek, hanem elismert magyar nyelvészek, művelődéstörténészek.

Karácsony közeledtével nemzeti érzéseinket megerősítendő mutatnám be Önöknek ez alig ismert nyelvemléket, nyelvünk régiségének, kiforrottságának ékes bizonyítékát, anyanyelvünk csodáját. Méltán lehetünk rá büszkék. A szövege megindító és szomorú. Imába foglalt átok.  Vatára, a XI. századi idegen hódítás, az erőszakos keresztény hittérítés ellen kirobbant magyar nemzeti felkelés vezetőit, az ősi szokások és a régi vallás híveit átkozza meg. 

E cikkben bemutatom az I. András király korabeli imák valódiságáról immár százötven éve folyó, lassan csendesedő vitát. Idézek irodalomtörténészeket, akik mindennemű vizsgálat nélkül hamisítványnak nyilvánították, és másokat, akik komoly érvekkel álltak ki az valódisága mellett. Eredeti voltát eleinte senki nem vonta kétségbe, sőt a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára féltett nyelvemlékként őrizte. Ám az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után, az MTA nemzetellenes irányítása idején Toldy Ferenc irodalomtudós véleménye nyomán a hamisítványok közé sorolták. Szakszerű felülvizsgálata, ellenőrzése mindmáig várat magára.  A régi magyar nyelvemlékek közt nincs megemlítve, a magyar iskolákban nem tanítják, pedig némely irodalomtudós szerint a 1846-ban, I. András magyar király koronázása előtti évben íródott.   

1842-ben Klagenfurtban Literáti Nemes Sámuel régiségárus több más könyvvel együtt vásárolt egy „negyedrétalakú, bőrhártyára írt, mindössze 155 levelet magában foglaló… a XIII. században készült Breviárium[1]”-ot eladta Jankovich Miklósnak. A halála után a „Jankovich’ Diplomaticai gyűjteménnyel egyetemben a’ Magyar Nemzeti Múzeum’ birtokába került, hol [1851]-ben mint ritka nemzeti ereklye őriztetik.”[2]. Jerney János a tábláról a magyar és a latin nyelvű bőrhártyákat lefejtette. Kiderült, hogy a magyar szöveg I. András király korabeli, a Halotti Beszédnél megállapíthatóan régebbi három latin nyelvű tagmondattal, ill. mondattal megtört magyar nyelvű szövegemlék.

Ilyen lehetett a Breviárium…[3]  (A képen jól látszik a bekötésre használt fóliáns keskenyen visszahajtott széle)

A Breviárium  „háta… bőrhártyával van behúzva, tábláját pedig ősnyomati … vallásos dolgokat tárgyazó levelekből összeraggatott boríték képezi: minek külsejére mind a’ két tábla’ színén ismét bőrhártya-boríték lőn ragasztva, oly módon hogy a’ fölső, vagyis a’ könyv előlapjánáli oldalán magyar, alsó vagy véglapjánáli részin latin szövegü elég homályos régi irat vehető észre; következőkép e’ két külső borítéki hártya a’ könyvvel, vagy annak tartalmával legkisebb kapcsolatban sem áll, hanem észrevehetőleg ujabb időkben alkalmaztatott táblaborítékaul.” [4]

A lefejtett, viszonylag durva bőrhártyák egyenlő vastagságúak. A mellső oldaluk sárgásdrapp; a ragasztásnyomok alig látszódnak. A hátoldaluk sötétebb vöröses drapp; ezeken több a ragasztásnyom.

1. A Breviárium belső borítóján levő 15,5/17,6x20,2 cm-es bőrhártyán levő magyar nyelvű szöveg (a visszáján latin)

Az előlapról lefejtett bőrhártya színén egy XI. századból származó két különálló, de egymással egybefolyva írt 21 soros magyar nyelvű ima van. A  visszáján levő 19 soros latin szöveg haloványabb. A magyar nyelvű szöveg kiválóan olvasható, magyar nyelven jól érthető.  A nehézséget csak a korabeli, a maitól teljesen eltérő, de rövid idő alatt megszokható betűformák jelentik. S akkor az olvasó előtt feltárul egy csodálatosan fogalmazott, zengzetes magyar nyelven írt szöveg, amit csak néhány helyen tör meg egy-egy latinos szó.

A Breviárium hátsó borítója is bőrhártyából készült.  Mindkét oldalán jól olvasható 18-18 soros latin nyelvű szöveg látszik. Különös, e bőrhártya és a rajta levő latin szöveg eredetiségét senki nem vonta kétségbe; hosszú évek szorgos „munkájának” eredményeképpen csak a magyar nyelvű szöveget kiáltották ki hamisítványnak.  

Jerney János az MTA-nak 1854-ben bemutatott A nyelvkincsek az Árpádék  korszakából c. II. közleményében az Imákat rézmetszet-másolatban tette közzé. 

2. A magyar nyelvű szöveg Jerney féle rézmetszet-másolata

Jerney vizsgálata szerint a Breviárium első borítóján levő latin/magyar nyelvű szöveg csergubacs tintával íródott, a latin sorok piros cziromfestékkel (cinóber?), miként a Halotti Beszéd. A betűk formája és a bőrhártya eredeti. „Ez iromány a’ diplomaticai szabályok szerint a’ kor kivánatainak mindennemű kellékeit a homlokán viselő régiség.” Elvégezvén az írástani egybevetést, megállapította, a betűformák hasonlóak, a tartalom nem azonos, egyik a másiknak nem fordítása[5]

Szombathy Ignác (1865) tanár szerint a két iromány valódi 11. sz-i régiség; de nem eredeti, hanem egykorú másolat, vagyis dupplikcatum…. A betűk mindkét hártyán rideg kis írásból (literae minutae) állanak, ami a 12-ik század előttre mutat… Pontozás, ékezés, mondatválasztás nincs benne, tehát az írás még régibb időből való. „A hártya szövegének írója nem lehetett az ima szerzője… A hártya durva, aligha volt hivatalos egyházi használatra szánva, hanem valamely magán egyén az imákat lemásolta betanulás, vagy családi vagy más kisebb kör számára előolvasás végett… maga a téma, a [széles körben elterjesztendő egyházi átok] feltételezi, hogy több példányban forgott és így másolatok és ezek másolatai keletkezhettek.”[6]

A XIX. században I. András király korabeli imák eredeti hártyáját az elsőkét elolvasó Szabó Józsefen[7], továbbá Jerney Jánoson és Szombathy Ignácon senki nem vizsgálta meg. Ennek ellenére a valódiságáról az 1848-49-es szabadságharc óta vitáznak. A már említett tudósok az eredetiségét nem vonják kétségbe, sőt megerősítik a XI. századi voltát.  A magyar nyelvtudomány viszont azóta is Literáti hamisítványának tartja, bár a hamisítvány-pártiak meg sem kísérelték a nyelvemlék alapos pergamen-, tinta- és írásvizsgálatát.

Toldy Ferenc irodalomtörténész az 1851-es kiadású magyar irodalomtörténetében[8] még nem vonta kétségbe az Imák valódiságát: A Halotti Beszédhez „kor szerint legközelebb áll két, hártyára írt imádság ’hogy András király a keresztyén hitben megmaradjon’, melyet legelőször Jerney János ismertetett meg az akademiában…, és 1049. és 1054. között készültnek tart.

Toldy véleménye idővel megváltozott. 1862-ben az irodalomtörténete harmadik kiadásában már gyanúsnak[9] találta, 1872-ben meg kijelenti:“alig kétséges, hogy az ima Literáti Sámuel gyártmánya”.[10] Tehát Toldy, az irodalomtörténet 1852-es, első és az 1872-es, utolsó kiadása közti röpke húsz év alatt eljutott az Imák valódiságának elismerésétől a teljes tagadásig.

Megjegyzem, Toldy véleményének megváltozása fokmérője, hogy osztrák parancsra mily ütemben vették át az idegenek a magyar tudományos élet és az Akadémia magyartalanító irányítását.

Lóskay Bekény (1863) bencés művelődéstörténész szerint a hártya „tentája elsárgult…, hogy néhol csak a képzelet teremthet betüket a puszta nyomokon[11].”

Fejérpataky László (1878) historikus és oklevéltani író egyenesen Literáti hamisítványának tartja az Imákat: „…gyanús az írás; ingadozó kézről tesz  tanúságot… Gyanus az imák nyelve is… a kifejezései szokatlanok, erőltetettek, világosan látható, hogy a koholó erőnek erejével… keresett mennél szokatlanabb, régiesnek látszó kifejezéseket, hogy hitelesség mázát kenhesse reá.”[12] 

Észrevehető, hogy a Tihanyi Alapítólevél a helyhatározókat főnevekkel és határozószavakkal (feherwaru rea, holmodi rea), az Imák meg ragos főnevekkel (hazuctul, feuldun) fejezi ki. Tehát az Ima szebb magyarsággal íródott. Ebből kitűnik, hogy az írnok, ill. a szöveg fogalmazója magyar anyanyelvű lehetett, annak ellenére, hogy a szöveg latinos műveltségéről is árulkodik.

A XIX. század végétől ez iromány elleni aknamunka tovább folyt; a viták nevetségességbe torkolltak.

Tóth Béla (1899) a Magyar ritkaságok[13] c. könyvben koholmánynak minősítette. Literáti Nemes Sámuelnek felrótta, nem tudni, hol született, nemesi származása sem deríthető ki. Bár a Nemzeti Múzeum számos régiségét megvásárolta, az András kori ima mégis az egyik hamisítványa.

Tehát, azért hamisítvány, mert szegény Literáti nem volt nemes, és urambocsá’, még régiségkereskedő is volt.

Pintér Jenő (1930) irodalomtörténész Literátit szélhámosnak, félműveltnek, hamisítónak nevezi. „Ez erdélyi származású régiségárus többízben beutazta Magyarországot s Ausztriát,…gyűjtötte a történeti és természeti ritkaságokat, s a régiségeit a maga gyártmányaival is gyarapította… Jerney meg nem vette figyelembe, milyen tudatlan elírások s nyelvi furcsaságok éktelenkedtek a szövegben.”[14]

Pintér „tudatlan elírások és nyelvi furcsaságok éktelenkednek a szövegben” megjegyzését Novotny Elemér cáfolta meg: „A szövegben lehetnek elírások, de helyesebb ezeket XI. századi szokványos szövegfordulatoknak tartani.”

A korabeli írnokok lassan, alaposan dolgoztak, ezért írásközbeni hebehurgyaság kevésbé feltételezhető, mint manapság. Többszáz éves szövegben nem ildomos írnoki tollhibát, elírást feltételezni. A jelenkori szemlélőnek mindig abból kell kiindulnia, hogy ő téved! Az írnok tudta, mit ír. Ezen kívül, nem helyes a XIX. századi, de a mai magyar nyelvi jelenségeket sem visszavetíteni a XI. századba. 

Pintér Szabó Károly történész józan kritikájára hivatkozik, mondván Az I. András korabeli Imákról mint „szövegkoholmányról lerántotta le a leplet. ”[15].

1866-ban Szabó Károly A régi hún-székely írásról c. munkájában kritikának sem mondható néhány sort valóban írt az Imákról. „Én részemről, mióta ezen irományt Jerney munkája után megismertem, mindig koholmánynak tartottam...”[16] Bevallása szerint Jerney tanulmányát és a rézmetszet másolatot vizsgálva alakult ki e véleménye. Az eredetiség kétségbe vonása, elutasítása Jerney János „legnagyobb hűségben”[17] készült rézmetszet-másolatán alapult.

Tehát Szabó Károly, tisztességesen bevallja, az eredeti fóliánst nem is látta, hallomásra és a másolatra épített.

Toldy Ferenc akadémikus elutasító és Szabó Károly jóhiszemű véleménye alapján az Imák hamisítvány volta terjedt el. Toldyt „hiába kérte Szombathy Ignác a hártya hamis voltát megerősítő… okok, illetve bizonyítékainak megjelölésére” [18], nem történt meg!

A XX. század végefelé Tompa (Techert) József[19] nyelvész, a korabeli véleményekre, szövegmásolatokra alapozva kijelentette, a szövegben sok a nyelvi furcsaság. Literáti a kódexeket forgatta, a hamisításhoz szükséges anyagot ebből merítette. Vagyis, ha az anyag nincs meg a kódexekben, nyelvi furcsaság, ha megvan, a kódexek forgatására vall. Akár így, akár úgy, mindenképpen hamisítvány. Két munkájában említi az Imákat, de nem szól, hogy az eredeti fóliánst megvizsgálta volna. 

Sárkány Kálmán[20], jogász minden elérhető adatnak utánanézve értékelte a megjelent véleményeket és kritikákat, és megindokolta az Imák valódiságát. 

Novotny Elemér[21], jogász tárgyilagosan bizonyította az Imák valódiságát, és cáfolta a kétkedést sugalló véleményeket. Megjegyzi, „dr. Pataki János tud. kutató, kódexszakértő megvizsgálta a bőhártyát, és megállapította, hogy az valódi. Erről nyilatkozatot adott. Olvasatommal kapcsolatban – amelyből egyes részeket… bemutattam – pedig közölte, hogy ahhoz sem hozzátenni, sem elvenni valója nincsen.” Pataki János említett írására nem sikerült rábukkannom. 

E cikk az „I. András király korabeli Imák” c. könyvem rövid és részleges kivonata. A könyv megírásához felkutattam minden vonatkozó megjelent tanulmányt, újságcikket, kritikát, értékelést. Megkíséreltem feltárni a szöveg XI. századi keletkezésének történelmi hátterét

.

Az I. András király korabeli imák c. könyv borítója

Az imákban előforduló személyek mindegyike a XI. században élt, s a kereszténység magyarországi terjesztésének részeseként vagy szenvedőjeként I. András magyar király kortársa volt. András a koronázása előtt a római kereszténység iránti elkötelezettségét bizonyítandó íratta a két imádságot, s átkoztatta meg benne Vatát, a nemzeti felkelés vezetőjét: „garázda lófő Vata, pörös bogumil, törvénye urunknak ne szabadítsa meg a gyehennából!”[22]

Kerestem a magyarázatot, vajon mi indíthatta I. András királyunkat az Imák megíratására. Vázoltam népünknek a magyarellenes érdekeket kiszolgáló, az országunkat az idegenek szabad prédájává tevő uralkodói ellen folyó küzdelmét. Igyekeztem rávilágítani a háttérben már akkor megbújó idegen érdekcsoportok és a magyarországi kiszolgálóik hazánk gazdasági, erkölcsi, területi és nyelvi megsemmisítését célzó nemzetközi ténykedésre. Jerney János idézett szövegmagyarázata alapján pásztáztam végig a szöveget. Művelődéstörténeti szempontból értelmeztem a szavakat, szószerkezeteket, mondatokat. Mindezek alapján teljes mértékben egyet lehet érteni a valódiságát hirdető tudósok véleményével: Az Országos Széchenyi Könyvtárban a Literáti-hamisítványok közt őrzött[23] 1046-ban írt nyelvemlék, ha nem is elsődleges fogalmazvány, de korabeli eredeti „másodlat” és megbecsült a magyar nyelvű szövegemlékeink közt lenne a helye. 

 Melléklet: 2 részben közlöm az Imák kinagyított képét, hogy jobbAN lehessen olvasni a szöveget. Az első rész utolsó két sora, és a második rész első két sora azonos. M.

[1] Breviárium: katolikus papi zsolozsmás könyv.

[2] Jerney János: Magyar nyelvkincsek az Árpádék korszakából.  Második közlemény, mely I. András kir. korabeli 800 éves imádságokat tartalmazza, Kiadta a’ Szent-István-Társulat Pesten, 1854, 4. p.

[3] Breviarium Romanum gedruckt bei Johannes Guerilius Venedig 1609, Méret: 14,7 x 11 x 6 cm

[4] Jerney János i. m. és  Szombathy Ignác: Böngészet legrégibb nyelvemlékünkben = Tanodai Lapok, 1865. 19. évf. 215-217. pp. alapján. 

[5] Jerney i.m. 11. p., és az I., II. tábla.

[6] Szombathy i.m. 216. p.

[7] Századunk, 1844. Pozsony, 7. sz. 

[8] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Emich és Eisenfels Kv.nyomdája, Pesten, 1852.

[9] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Pest, 1862. I. k. 77. p.

[10] Novotny Elemér: Sumer-magyar, Duna Kvk. Vállalat, Svájc, 1977. 62-63. pp. 

[11] Lóskay Bekény i.m. 90. p.

[12] Fejérpataky László: Irodalmunk az Árpádok korában, Rudnyánszky A. Könyvnyomdája, Bp. 1878. 23. p.

[13] Tóth Béla: Magyar ritkaságok = Curiosa Hungarica, Az Atheneum Irod. És Nyomdai R.T. kiadása, Bp., 1899. 5-10. pp.

[14] Pintér Jenő magyar irodalomtörténete, I. köt., Stephaneum nyomda és könyvk., Bp, 1930., 724. p.

[15] Pintér Jenő i.m. 724. p.

[16] Szabó Károly: A régi hún-székely írásról. Második közl. 123-124. p. In: Budapesti Szemle, Első közlemény, 1866. V. köt. 115-143. pp., Második közl.  1866. VI. köt. 106-130. pp. 

[17] Szombathy i.m. 215. p.

[18] Novotny Elemér i.m. 63. p.

[19] Tompa József: Művészi archaizálás és nyelvemlékhamisítás 1772-1873 közt, MTA Nyelv- és Irodalomtud. Oszt. (I.) Közleménye, XXIV. köt., Akadémiai Kiadó., Bp. 1967. 112. p. és  A művészi archaizálás és a régi magyar nyelv, Akadémiai K. Bp. 1972. 53, 97, 289. pp.

[20] Sárkány Kálmán: Koholmány-e az I. András-korabeli magyar imádság? In: Magyar Történelmi Szemle, II. évf. 1971. 2. sz. Buenos Aires,

[21] Novotny Elemér i.m. 57-76. pp.

[22] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006, 63. p.

[23] OSzK jelzet: 1365. Fol. Hung. I.

Tisztelt Olvasóim!
A minap a facebookon levelet kaptam. Válaszoltam is, de úgy tűnik, nem jutott el a küldőhöz.. A felvetett kérdések és a válaszaim lehet, másokat is érdekelnek, ezért felteszem a facxebook-ra és a blogomra. Sajnos nem tudom megkérdezni a feladót, közölhetem-e a nevét (ti. a levél végén csak egy M betű van), ezért csak a nevek betűjeleit közlöm.

"PSZ
2014. december 1. 21:17
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: TM
Dátum: 2014. december 1. 18:50
Tárgy: RE: A sumir nyelv-vita és az előzményei - I. rész
Címzett: XY"

A  PSZ-től kapott levelet kimásoltam. A feltett "kérdés" után következik a vonatkozó VÁLASZ. A válasz befejeztét (MV)- vel zártam. Előfordul, hogy némelyik több felvetésre is vonatkozik. A levél küldője általában idéz a cikkemből, de „idézőjellel” nemigen jelzi.

Sumirok (Tell Asmar, Irak Múzeum Bagdad)

ÍME:

1770-ben Koppenhágában a magyarországi Sajnovics János a jezsuita Hell Miksával együtt, a csillagászati megfigyelések mellett folytatott nyelvészeti tanulmányok eredményeképpen, megírta a finnugrizmus alapművének számító összehasonlító nyelvészeti munkáját a "Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse" (Koppenhága, 1770). A finnugrizmust ennek hatásara karolta fel és terjesztette a Magyarországra bevándorolt, német, osztrák, cipszer stb. értelmiség.

Ez nem stimmel. Tessék elolvasni Sajnovics könyvét. Nem erről ir.
Nem a bevándorolt németek terjesztették, hanem a császári udvar!!!! Ezt kellene körüljárni, hogy mi köze volt ehhez a sok jezsuitának.
A németeket mindez nagyon nem érdekelte.

VÁLASZ:
Valóban nem „német”-et kellett volna írnom, hanem helyette svábot, szászt. Egységes német államként Németország 1871 óta létezik. Előtte, a halódó német-római császárság területén fejedelemségek, hercegségek voltak. A magyar középkorban a német nyelvterületről rengeteg német vándorolt Mo-ra. Nem az osztrák császári udvar (ha intézménynek tekintjük) terjesztette a finnugrizmust, hanem a megbízásából az idegenek, az idegen származásúak köréből kerültek ki a finnugrizmus terjesztői, a magyarság bomlasztói: Budenz német volt, Hunfalvy szepességi szász (cipszer), Goldziher zsidó…
Sajnovics, Hell Miksa jezsuita volt. Gondolja, hogy „VII. Keresztély, dán király kezdeményezésére és Mária Terézia megbízásából” szervezett norvégiai expedícióban magánemberként vettek volna részt? A jezsuitáknál szigorú rend és engedelmesség uralkodott... (MV)

"Tisztelem az urak álláspontját, de én, azonban mint miniszter, az ország érdekeit nézem, s ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el. Mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát".[6]

Azóta már kiderült, hogy bármennyit is keresték, ezt a Trefort idézetet sehol nem lehet eredetiben megtalálni. Tehát nem állja meg a helyét.
Érdemes a témáról Bakay Kornél nagyon alapos tanulmányát elolvasni, sok félreértést tisztáz: Hogyan lettünk finnugorok.

Trefort Ágoston

VÁLASZ:
Az idézett megbeszélés nem bizonyítható, de a rákövetkező események rácáfoltak, mert a magyar állam nem támogatta a déli származáselmélet kutatóit. Bakay Kornél említett tanulmányát ismerem. (MV)

Henry Rawlinson (1810-1895), angol diplomata, majd asszirológus a Közel-Keleten valamilyen szkíta nyelven írt ékiratos feliratokat talált. Megállapította, hogy az ékiratok nyelve Elam és Médea (Mada) szkíta nyelvével rokon. Valószínűleg az első káldeusok is szkíták voltak. A babiloni szkítákat a nép akkádnak nevezte. Az asszírok a régi szkíta jeleket megtartva, minden egyes ékjelnek a saját nyelvükön új értéket adtak, vagyis a jeleket a saját anyanyelvükön olvasták. Később, amikor a sémiták kerültek előtérbe, a szkíták két főfaját, a sumirt és az akkádot egymástól már megkülönböztették.

Ez elég zavaros. Honnét tudta, hogy szkita feliratok, miután MÁIG nem tudjuk, hogyan beszéltek a szkiták, mivel nyelvemlék nem maradt fenn? Cask feltételezések vannak, de még az sem biztos, hogy 1 nyleven, vagy több nyelven társalogtak. Honnét lehetett tudni, hogy Elam és Médea nyelve szkita volt? Kik voltak a káldeusok?

VÁLASZ:
Ha Rawlinsonhoz és másokhoz hasonlóan ismernők néhány keleti nyelvet, fel sem merülne e kérdés. Nem véletlenül indultak ki az óperzsa háromnyelvű feliratokból. Egy-egy felirat szövege mindhárom nyelven ugyanazt jelentette. (A hieroglifák esetében a háromnyelvű Rosette-i kő írása volt a megfejtés kulcsa).
A XIx. században káldeusnak nevezték az ékírást használó népet, mert a görögök és a Biblia által említett Káldea területén találták meg a leleteiket. Később fogadták el a „sumir” nevet.
Miért gondolja, hogy nem maradt fenn a szkíta nyelvből semmi? Éppen H. Rawlinson értekezett a méd nyelvről, Ázsia tele volt szkítafajú népekkel: szakák, türkök, ujgurok, pártusok stb. (MV)

Háromnyelvű, óperzsa, babiloni, elamita feliratú pecsétnyomó (Persepolis)

A kháldok (magyarosan káldeusok) egy ókori mezopotámiai sémi félnomád nép voltak az i. e. 9. században, amikor először feltűnnek az asszír forrásokban. Később ők adták az Új-babiloni Birodalom vezető rétegét. Valójában nem önálló nép, hanem azarámiak egyik törzse, amely Dél-Mezopotámiában telepedett le. A népnév a babiloni Ḫaldû országnévből keletkezett, mint annak lakóira vonatkoztatott jelző. Ezt a görögök Χαλδαία és χαλδαιος alakban vették át. Innen a latinba chaldaeus formában ment át, amelyből a magyarban a „kháldeus” vagy „káldeus” kiefejezés kialakult. A k(h)áld népnév ennek rövidített változata.

VÁLASZ:
A káldeus elnevezésről: Egy korábbi cikkemben bemutattam az un. népek táblájának nevezett kb. Kr.e 3400-3200-ból származó pecséthenger-nyomatot (5 férfialak). A középsőt KAL.DU volt. Jelentése: a föld feje, a föld elseje (első embere). Innen származhat a káld elnevezés. A káldeus népség eredetileg arameus, mások szerint arámi törzsszövetséget jelentett. Kr.u. 850 táján vándoroltak Dél-Mezopotámiába. Kr.e. 625 táján dinasztiát és birodalmat hoztak létre: Méd támogatással szétverték a gyenge, halódó Új-Asszír Birodalmat. Ez volt a régies szóhasználattal az Új-Káldeus Birodalom (ma jobban szeretik az Új-Babiloni Birodalom nevet használni). A káldeusok birodalmának a perzsák vetettek véget. Woolley írja, hogy e káldeusok szemita nyelven beszéltek, de fajilag nem voltak szemiták, s őrizték elődeik (sumir) hagyományait. (MV)

Ma egy keleti keresztény egyházat neveznek káld vagy káldeus egyháznak, amelynek azonban etnikailag vagy nyelvileg nincs közük az ókori kháldeusokhoz.

Valahol azt olvastam, hogy a káldeusok volt a papi retag. Minden esetre, ha cask a i.e. 9. században jelentek meg, a sumérokhoz nem lehetett sok közük.

Káldeus férfi török nemzeti öltözékben

VÁLASZ:
A káldeusok az Óperzsa Birodalomban és Párthiában papi kasztot, réteget alkottak. Az antikvitásban (médek, óperzsák, görögök stb.) káldeusnak hívták az asztrológiában és a különféle tudományokban jártas babiloni tudósokat. 

Igaza van, a mai káld egyház csak a nevében káldeus, egyébként nem. A sumir eredetileg szkíta nép volt, ezzel minden tudós egyetértett. (MV)

A babiloni szkítákat a nép akkádnak nevezte.
Ezt végképp nem értem. Honnét lettek hirtelen babiloni szkiták, a akkádokról meg tudjuk, hogy semi nép volt…

VÁLASZ:
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a cikk a XIX. századi nyelvvitákról szól. Akkoriban a ma sumirnak nevezett népet akkádnak, kasd-szkítának (=káld-szkíta) stb. nevezték. A XIX. sz. 80-as éveitől Oppert javaslatára kezdték Mezopotámia "őslakóit' sumirnak hívni. Ez elnevezés kiszorította az "akkád" nevet. A sumir név elfogadásával egyidejűleg megegyezés történt, hogy a Folyamközbe beszivárgott és a sumirokat leigázó első szemita népcsoportot, akik eleinte rabszolgák, vagyis szolgák voltak, akkádnak nevezzék. (Megjegyzem, a rabszolga kifejezést nem helyes használni, hiszen a mai szóhasználatban kissé más.) Ezek voltak a feketefejűek, I. Sargon népe.
A babiloni szkíta elnevezésben a babiloni anakronizmus. Ti. a sumir korban (kb. Kr.e. 3300-2800 közt sem Babilon városa, sem Babilónia (először szemita városállam majd Birodalom) nem létezett. Minden bizonnyal a XIX. századiak azért használták e későbbi elnevezést, hogy behatárolják mely területről, mely népről van szó. Ezt manapság is megteszik. Pl. Néhány évezreddel korábban magyarokról beszélnek, holott népnévként akkor még nem létezett. Ezért használom pl. a magyar helyett a "magyarok elődnépe" kifejezést. (MV)

Becsülöm Marton Veronikát, de azért lehetne óvatosabb az átmásolásoknál.
M.

VÉGEZETÜL:
Ha a XIX. századi v. régebbi írókat idézek, ha a korabeli tudós-vitákról írok, a korabeli szakkifejezéseket használom. Ha mindegyiket megmagyaráznám, parttalanná válnának a cikkeim. Évek óta írom, és teszem fel a blogra az írásaimat, írom a könyveimet. Pl. A káldeusokról "A pártusok, a sivatag lovagjai", a sumirok korábbi névváltozatairól a "A sumir kultúra története”, az ékírások megfejtéséről pedig „Az ékírás története” c. könyvemben írtam. (MV)
Köszönöm a figyelmüket! (MV)