1. A Magyar Tudományos Akadémia épülete (színezett litográfia, XIX. század második fele)

1858. február 27-e a magyar tudományos élet gyásznapja. Ekkor iktatták be a Magyar Tudós Társaság, a későbbi MTA nemzeti létét fenyegető, az osztrákok által 1853 októbere óta szorgalmazott alapszabály-változtatásokat. „Többek között ki volt hagyva, hogy az akadémia magyar nyelven művelje a tudományokat.  Az akadémia, új elnökével, gróf Dessewffy Emillel az élen mindent elkövetett, s Deák Ferencz hatalmas tollával feirt a koronához, hogy az akadémia megrendszabályozása véget érjen. Ennek daczára az új alapszabályok életbe léptek, az akadémia tagjait a cs. k. főparancsnokság nevezte ki, s a hatalom részéről minden megtörtént, hogy Széchenyi nagy alkotása nemzetellenes irányba forduljon.”[1] 

2.  Párducfejű napmadarat ábrázoló egynyelvű feliratos  buzogányfej (égetett agyag, Tello, British Museum)

Az osztrák Toldy/Schédel Ferenc (1805-1875), a késmárki cipszer Hunfalvy/Hunsdorfer Pál (1810-1891) már az Akadémián volt. Aztán jöttek a többiek… Budenz, Simonyi, Munkácsi/Munk stb.

A tudományos tekintélynek számító Hunfalvy 1848-49-ben a magyar országgyűlés tagja, a debreceni parlament egyik jegyzője volt. Követte a képviselőházat Szegedre majd Aradra. Míg a 48-asok bujdosásra kényszerültek, életüket, szabadságukat mentették, ő békén visszavonult, és 1850-ben amnesztiát kapott.

3. Hunfalvy és Ujfalvy

Nagy szolgálatot tehetett az osztrákoknak, hogy megúszta az üldöztetést, s fényes karriert futhatott be: 1850-től haláláig az Akadémia főkönyvtárnoka, 1865-67-ben a képviselőház, a kiegyezés után a főrendiház tagja. Az országgyűlés munkájáról továbbíthatott  adatokat az osztrákoknak, hogy így megjutalmaztatott?

Levelezéséből és 1857-ben az Akadémián tartott Bábel Tornya[2] c. előadásából kiderül, jól ismerte a francia, angol tudósoknak a sumir/akkád és a turáni nyelvek rokonságáról, továbbá a magyar-sumir nyelvhasonlításairól szóló elméletét. Ismertette Oppertnek az ékiratok megfejtésével kapcsolatos munkásságát. Semmit nem hallgatott el, sőt elismerőleg szól róla. S meglepetésre ő is turáninak, későbbi szóhasználattal ural-altájinak tartotta a magyar nyelvet. Előadása végén több kifejezésre (hal, fül, kéz, ország, faj stb.) vonatkozóan egyetértett a magyar-turáni nyelvhasonlítással, de nem tudta megállni, hogy e körbe a finnugor nyelveket be ne vonja.  Ebben van némi igazság, ám a magyar az elsődleges, s mindenik finnugor nyelv e közvetítő sumir utódnyelv átvétele. 

Hunfalvy az udvarias helyeslésen, és a sumerológia eredményeinek tárgyilagos bemutatásán túl, elárulta, hogy a finnugor nyelvek bevonásával ugyan, de egyetértett a sumir-turáni rokonsággal: „… a személyi névmás[3] (pronomen personale), melly annyira szerepel az igékben, felette hasonló az ural-altaji és az árja, vagy ind-európai nyelvekben; de az már az ékiratokban kifejtett szumir vagy akkad nyelvben is megvan, a mellyet ural-altajinak mondanak. Ez a szumir nyelv pedig nem lehetne fiatalabb még a védák nyelvénél sem, mert hisz előbb teremtett magának írást, mint az.”[4]

4. Turán területe IV-VI. században

Merészen idézte Lenormantot: „Általában nevezetes történelmi tény az, hogy a míveltség  nem a szanszkrit, vagy … a legtökéletesebb nyelvű népeknél kezdődött, hanem Sinaországban, Mezopotámiában , az Euphrates és Tigris közén, meg Egyiptomban. A sinai míveltség hatása nem érte a Földközi tengert, de a mesopotomiai (assyriai, babyloniai) megelőzte az egyiptomit, s ez terjedett Phoeniciára, Görögországra s így az európai népekre. A mesopotomiai kezdet pedig nem az assyriaiaknál és babyloniaknál, hanem az ezeket megelőzőturán nyelvű népnél támadt, a mellytül azok elfogadták az írást. I. Sargon Kr. e. 1900 körül fogadá el a sémi hitet a régi turán hit helyébe.”[5]

1870 után Hunfalvy a sumir-magyar nyelv egybevetésével, összehasonlításával nem foglalkozott. Ha következetesen kitartott volna korábbi véleménye mellett, akkor a magyar tudományos élet nem fulladt volna bele a finnugor elméletbe, a „halszagú atyafiság”-ba, mely mind nyelvészetileg, mind őstörténetileg kerékkötője lett az átfogó, tárgyilagos magyar eredetkutatásnak.

1876-ban Magyarország Ethnográphiája c. munkájában a finn-ugor nyelvészeti anyag közé még becsempészte és egyetértően idézte Oscar Peschel (1826-1875) német földrajztudóst és néprajzost, hogy további kutatásokra van szükség: „Mielőtt a Kr. e. tizennyolczadik században a sémi khaldeusok uralkodni kezdettek Babyloniában, az Euphrates torkolatján egy birodalom létezett volt, Úr nevű fővárossal, mellynek királyai nem sémi nevűek. Ott találták ki a legrégibb ékírást, az úgynevezett szumir-akkad írást, amellybül származott az assyriai-babyloniai…„ Ezt az ős népet turánnak nevezik, inkább ural-altajinak mondható… mert, úgy látszik, közelebb áll a finn ághoz, mintsem a törökhöz… Kár hogy az akkád vagy szumir nyelvnek kinyomozása egészen az assyriai-babylonai nyomozások által föltételeztetik. Sokáig lesz tehát, míg teljes bizonyosságot nyerünk, de akkor meg is lesz fejtve az ethnographiának legérdekesebb rejtvénye.”[6] 

5. Az un. agyagtű, kúpos részével az épület agyagfalába nyomandó "burkolat-csempe” (Bible History Online)

Hunfalvynak két arca volt. Az egyiket kifelé, külföld felé mutogatta, ezért elismeréssel szólt a sumerológusokról, a másikkal befelé gonoszkodott. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a kiváló tudományos felkészültségű angol Sayce és Rawlinson, a francia Oppert és Lenormant, a német Delitzsch és a többiek nem a levegőbe beszélnek, s igaz Müller Miksa által turáninak nevezett számos szkíta, köztük a magyar és az akkád/sumir nyelv közti rokoni, leszármazási kapcsolat. Rossz fényt vetett volna rá, ha tudós létére a bizonyított eredményeket semmibe veszi.  

Lenormantnak a „A káldeaiak ősi nyelve” (La langue primitive de la Chaldée) c. könyvét francia nyelvű levélben elismeréssel és egyetértéssel üdvözölte. Sajnálkozott, hogy idős korára való tekintettel nem mélyedhet bele a sumir nyelvészeti összehasonlításokba. Ám bíztatja a tudóst győzzön meg mindenkit az akkád (sumir) nyelv igaz jellegéről.

Minden bizonnyal Halévy-re utalt, hiszen akkor már dúlt a „harc” a sumir nyelv és nép létezését kétségbevonó halévysták és ellenzőik között.

Hunfalvy bizonyára nem számított arra, hogy e levelét Lenormant közzéteszi[7], mégpedig azért, hogy a másik köpönyegforgató, a szintén Párizsban élő magyarországi Ujfalvy Károly Jenő (1842-1904), néprajzos, nyelvész elutasító véleményével ütköztesse.

Ujfalvy hatalmas karriert futott be. Földrajzi munkásságáért megkapta a Francia Becsületrendet, itthon meg a Ferenc József rendet.  Kezdetben a Revue de Philologie et d’Ethnographie c. folyóirat igazgatójaként támogatta, sőt kiegészítette Oppert és  Lenormant megállapításait. A népek vándorlása[8] c. könyvében sumir és a turáni nyelvkutatás új távlatait csillogtatta meg: „…a sumir-akkád nyelv nem közös anyja a turáni nyelveknek, hanem testvérük, s ha a sumir nyelv teljesen ismert lesz, akkor ez az összes turáni nyelv közös eredetét bizonyítandja.”  

1874-ben Ujfalvy a francia Philologiai Társaság alelnökeként, minden bizonnyal Halévynak, a Társaság elnökének hatására fokozatosan elfordult a sumemrológiától, s kezdte durván támadta Lenormantot és  a sumir-turáni nyelvrokonítási elméletét.

Ujfalvyból hiányzott a német Friedrich Delitizschre jellemző vonás, a tudomány iránti alázat: Delitzsch eleinte egyetértett Lenormanttal, és több német egyetemen sumerológiai előadásokat tartott, mondván az akkád/sumir nyelvnek a turáni nyelvekkel való rokonsága nem utasítható el. Idővel mégis elfogadta Halévy azon véleményét, hogy a sumir nyelv nem létezett, ezért nem is lehet tanítani, s beszüntette sumir nyelvi előadásait.  Ám a francia ásatásokon előkerült egynyelvű táblák kétségbevonhatatlanul meggyőzték a sumir nyelv létezéséről, és Halévy bánatára, folytatta sumerológiai előadásait. Delitzsch képes volt arra, amire nagyon kevesen, hogy a tudományos eredmények és bizonyítékok hatására korábbi elméletén keresztüllépve beismerje tévedését.  

Hunfalvy idehaza a másik arcát mutatta: Ádáz dühvel támadott mindenkit, aki a finnugrizmus mindenhatóságát kétségbe merte vonni. „… Hunfalvynak Batu káni szerepe volt: feldúlt és elégetett minden hagyományt. A hun rokonságot merőben megtagadta, s Atilla magyar dicsőségét bedobta az Akadémia szemetesládájába.”[9]

Mivel vásárolták meg? Csak találgatni lehet.

Pálfordulását minden bizonnyal az Akadémián az osztrákok magyarellenes, magyargyűlölő politikáját képviselő Budenz szorgalmazta.  

Budenz József (1836-1892) Hunfalvy pártfogoltjaként[10] került az Akadémiára. 22 éves korában kezdett magyarul tanulni. Német létére, döcögő magyar nyelvtudása dacára „anyanyelvük ismeretére”, jobban mondva megrontására tanította a magyarokat. Annak ellenére, hogy Magyarországon nagy karriert futott be, nemigen kedvelte a magyarokat: „Az ember könnyen elveszíti a kedvét Magyarországon, ha olyan haszontalan dolgokkal foglalkozik, mint a magyar nemzet nyelvének kutatása.”[11]

Míg Európában Lenormant 1883-ban bekövetkezett haláláig a tudósok a sumir nyelv megfejtésén és a nyelvtanának a magyar, ill. a turáni nyelvek alapján való összeállításán fáradoztak, addig nálunk az MTA mereven elzárkózott az új sumir-babiloni-asszír nyelvészeti felfedezésektől, és teljes egészében a magyar nyelvnek a finnugrisztika páncéljába való beleerőltetését szorgalmazta.  

Lenormant halála után a német Fritz Hommelen és Delitzschen kívül már alig akadt a sumerológiának teljesen elkötelezett tudós, aki következetesen felvette volna a harcot a halévysták ellen.  

Halévy kiváló szószólóra lelt a magyarországi zsidó-iszlamista Goldzieher Ignáczban, az orientalista kongresszusok szinte állandó magyarországi küldöttében.  Goldzieher soha nem foglalkozott ékírással, nem értékelte a mezopotámiai ásatások eredményeit. Halévy „szemüvegén” keresztül ismerte meg a sumerológiát; nem vezérelte más, mint a fajtársa és annak munkássága iránti vak tisztelet.

Az 1892-es londoni Nemzetközi Orientalista Kongresszusról való beszámolóját a sumir kérdéssel kezdte. Keresetlen szavakkal mutatta be Halévy elméletét, miszerint sumir nép, nyelv, műveltség, vallás nem létezett. Kihangsúlyozta, az ellenpárt meghajolt Halévy elmélete előtt, és így a sumir kérdés immár nem létezik.  

A magyar nyelvészek e jelentés elhangzása után fokozatosan visszahúzódtak. Merészségnek számított a sumirnak még az említése is. Néhány próbálkozáson kívül nemigen akadt magyar finnugrista nyelvész-akadémikus, ki Hunfalvy nyomdokain merészen felvállalta volna a finnugor, de legalább az ural-altáji nyelvek sumirral való kapcsolatának vizsgálatát. Aki a magyar nyelvnek a finnugoron kívül más keleti nép nyelvével való hasonlóság, rokonság mellett állt ki, tudományos felkészültsége kétségbevonásának (Vámbéry Ármin), kiközösítésnek, elhallgattatásnak (Szentkatolnay Bálint Gábor), gúnyolódásnak (Cserép József) tette ki magát.

6. Vámbéry/Wamberger Ármin (1832-1913)  dervis öltözékben -  Szentkatolnai Bálint Gábor  (1844-1913)  - Cserép József (1858-?)

A világégések során idegenbe szakadt (Padányi Viktor, Götz László, Bobula Ida, Badiny Jós Ferenc stb.) és az itthoni (Varga Zsigmond) tudós-magyaroknak köszönhető, hogy feléledt a sumerológia;  s lassan-lassan, ha nem is az Akadémián, de közkinccsé lett a magyar-sumir egyenesági leszármazásnak a XIX. században  már bizonyított elmélete.

Sajnos az emigrációs nagy öregek mára már eltávoztak. Néhány kivételtől eltekintve az utódaik tudtukon kívül sikamlós talajra tévednek azzal, hogy, hogy másodkézből való munkák alapján dolgoznak, nem pedig az eredetiekből, miként Halévy tette. Összetévesztik a sumir és a szemita asszír-babiloni szavakat, összekeverik az ókori keleti népek tárgyi emlékeit, felcserélik a nyelveiket, összekeverik a népeket, emiatt az érvelésükben elemi logikai hibákat vétenek, S ezzel a hivatalosított nyelv- és történelemtudomány képviselőinek valós  nemtetszését váltják ki.[12]   

[1]A magyar nemzet története. Szerk. Szilágyi Sándor, I-X.,  Atheneum Irodalmi és Nyomdai R. Társulat, Budapest, 1898., X. köt. 492-493. pp. 

[2] Budapesti Szemle, 1857. I. köt., 424-444. p. 

[3] személyes névmás

[4] Hunfalvy Pál: Magyarország Ethnographiája, A. M. Tud. Akadémia Könyvkiadó Hivatalában, Budapest, 1876. 31-32. pp.

[5]Lenormant, Francois: La langue primitive de la Chaldée et les idiomes touraniens, Maissoneuve & C^ie Éditeurs, Paris, 1875., 321. p.

[6] Peschel, Oscar: Völkerkunde, Verlag von Duncker & Humblot, Leipzig, 1874., 533-534 pp. Hunfalvy fordítását ld. Magyarország ethnographiája, 41. p.  

[7] Revue de philologie er d’etnographie, 1876/2. 78. p.

[8] Ujfalvy de Mező-Kövesd, CH. E. de: Les migrations des peuples et particuliérement celle des Touraniens, Maissoneuve & C^ie Libraires-Éditeurs, Paris, 1874., 102.p.  

[9] Gárdonyi Géza

[10] Habsburg-Tescheni Albert Frigyes Rudolf Albert (1817-1895) főherceg javaslatára Hunfalvy pártfogoltjaként került Budenz az Akadémiára.  

[11] Budenz August Ahlqvist, finn nyelvésznek 1870-ben írt leveléből, In: Makkay János: Az indoeurópai népek őstörténete, Gondolat, Bp. 1991.

[12] A sumir nyelvitáról szóló cikkek vezérfonala Érdy Miklós: A sumír, ural-altáji, magyar rokonság kutatásának története, Gilgamesh, New York, 1974. c. könyve.

A törökországi Drinápolyból (ma: Edirne) Párizsba származott Joseph Halévy megjelenése az ékiratos szövegek megfejtésében különös visszafejlődést, megtorpanást, meddő helybenjárást eredményezett. Csípőből tagadta a sumir népnek és nyelvnek még a létezését is. Valójában az új tudományág, a sumerológia kerékkötője lett. Pontosan azért tudott ellenérvekkel, sokszor durva támadásokkal fellépni, mert alaposan ismerte a szakirodalmat, a bukaresti zsidó tanintézményekben szerzett ismeretei képesítései folytán tisztában volt az ókori közel-keleti népek műveltségével, és kiválóan tudott magyarul.

Joseph Halévy, a sumerológia kerékkötője (mishauzan.over-blog.com)

Az 1874-ben kiadott dolgozatában megírta a sumir nyelv cáfolatát. "Nevéhez fűződik a sumir elmélet elleni, több évtizedes vita, hogy a mesébe való mindaz, amit a szumir-akkád nyelvről, vallásról és a művelődésről beszelnek; ilyen soha nem volt Chaldeában; az ékiratok azon neme, melyből a szumir-akkád népre és nyelvre következtettek, nem egyéb, mint a közönséges asszír-babiloni nyelvírásnak a közönséges ékírástól eltérő symbólikus módja"[1]

Szerinte az ókori mezopotámiai városok agyagtábla könyvtáraiból előkerült kétnyelvű sumir-babiloni, illetve -asszír ékiratos táblák, szószedetek, írásmutatványok azonos tartalmú szövegei közül az egyik szemita, a másik a babiloni-asszír papok titkos nyelvén íródott. Mondván, nem is lehetett másképp, hiszen Mezopotámiát a legkorábbi időktől kezdve szemita népek lakták.

A két ellenfél idősebb korban

 François Lenormant (1837-1883), a sumerológia védelmezője és Joseph Halévy (1827-1917), a sumerológia ellenlábasa

Az új nyelv elleni váratlan támadás a tudományos életben nagy feltűnést keltett, hiszen a XIX. sz. utolsó harmadára már teljességgel elfogadták a sumir nép és a nyelv létezésének bizonyítékait.  A nyelv feltárásának és az ékiratos szövegek fordításának húsz évig tartó menete megtorpant. A tudósok felhagytak a szövegfejtéssel és álláspontjuk megvédésére kényszerültek. Minden erejüket a sumir nyelv és a nép létezésének régészeti és nyelvészeti bizonyítására fordították.

A Halévy által emlegetett kétnyelvű, asszír és valamilyen titkosírással írt szövegek szószedeteknek bizonyultak. Oppert nyílt vitában kérdezte meg tőle, hogy az agyagtáblákra a szemita asszír mellett miért kellett a papok titkos nyelvén is leírni a szöveget, hisz bármelyik babiloni-asszír írástudó anélkül is könnyedén elolvashatta, és megérthette volna. Vajon ki másnak szólhatott a „titkosírással” írt szöveg, ha nem egy másnyelvű népnek, a sumirnak? (Oppert sem tudott magyarul, ennek ellenére elismerte, hogy a turáni nyelvek közül a magyar közel áll sumirhoz. Mátyás Flórián[2] levélben hívta fel a figyelmét a sumir „a magyar ősi nyelvezet szavainak”[3] hasonlóságára.)

Sumer és Akkád (Az ókorban a Tigris és az Eufrátesz külön mederben folyt a sumir városállamokig nyúló Perzsa-öbölbe.)

A korai történelmi időkben Sumert és Akkádot a turáni fajú sumirok lakták. Kb. Kr.e. 3200-tól az Arab-sivatag felől a könnyebb élet reményében folyamatosan szivárogtak Mezopotámiába a szemita nomádok. A sumirokat Babilónia déli részére, Sumerba szorították le. Ez nem jelenti azt, hogy a szemiták mellett Észak-Babilonban, azaz Akkádban ne éltek volna sumirok. Az agyagtábla-szótárak tették lehetővé Babilónia sumir őslakosai és a betolakodott, az országot meghódított szemiták közti nyelvi érintkezést. Sumirok voltak a kiszolgálók, a mesteremberek, rabszolgák stb, a szemiták meg a rossz értelemben vett uraik, uralkodóik.

Pl. a „kutyafej” képjelére visszavezethető UR olvasatú ékjel jelentése főnévként: őr, kutya; igeként: tart, ragad, kerget; csupa kutya-tulajdonság. Ezen kívül jelent még „ember”-t is, mégpedig olyan embert, akinek a feladata az őrzés, a megtartás. A jel hangzósítása és a jelentése megfelel az „úr” szavunknak. A magyar úr nemcsak uralkodik, felügyel, hanem óvja-védi háza népét, családját, a rátestált vagyont, s kutyakötelessége a róluk való gondoskodás.     

Halévy emberére akadt François Lenormant, francia akadémikusban, aki a sumir és a turáni nyelvekről szóló könyvében[4] kiállt a sumir létezése és turáni eredete, nyelvrokonsága mellett. Bizonyításai Riedl Szede[5] német nyelvű magyar nyelvtanának, továbbá a nyelvemlékeink[6] bizonyító felhasználásával a magyar nyelv szerkezetére, logikájára támaszkodtak.

Riedl Szende magyar nyelvtana

A sumir nyelv a szemita babiloni-asszír nyelvtől nemcsak a szókincsében, hanem a szógyököktől világosan elkülönülő toldalékok, jelek ragok, képzők meglétében is különbözik. Csak annyiban szemita, hogy a szó- és szótagjeleket a szemita babiloni-asszír papok használták, de a saját nyelvükön olvasták. Egyszerűen átvették a sumirok feltalálta írásrendszert (a gazdasági és az állami berendezkedést is), anélkül, hogy valami újat tettek volna hozzá. Erre mondta Samuel Noah Kramer, hogy az agglutináló sumir nyelv úgy illik a flektáló szemitára, mint a rosszul szabott ruha.

Ám el kell ismerni, hogy a bonyolult írásképű, a vonalas írás és az ékírás közti un. átmeneti ékjelek egyszerűsítése a szemita-babiloni írástudók érdeme.

Kétnyelvű (sumir-asszír) tábla-töredék - egy-egy oszlopon belül az első a 90 fokkal elforgatott sumir vonalas jel, a második az assszír ékjel (agyag, Kujundsik/Ninive, Nimród palota)[7]

A magyar nyelvet ismerő Halévy egyik fő érve volt, hogy mind a sumirban, mind a szemita nyelvekben előragok vannak, a turáni nyelvekben pedig nincsenek. Csakhogy a magyar nyelvben nemcsak a felsőfok „leg” képzője, hanem az összes igekötő előragnak tekinthető. Pl. a sumir MU igei előrag (helyesebben előtag) a magyarban a „meg” igekötőnek felel meg, s mindkét nyelvben befejezetté teszi az igét. 

A MU.DU jelentése: megépít. A megkezdett cselekvés eredményes, az illető tevőlegesen be is fejezi, amit elkezdett. 

Halévy a bizonyítékok hatására érveit egyre-másra módosította, de elméletét, miszerint a műveltségteremtő nép nem turáni, hanem kizárólag szemita volt, 43 éven át, egészen a haláláig mereven védelmezte: Semmibe vette a francia és az angol tudósok, Hincks, H. Rawlinson, Oppert és mások  kb. két évtizedes sumir nyelvészeti kutatásait és eredményeit, semmibe vette a régészeti feltárásokat. Kijelentette, csak akkor fogadható el a sumirok létezése, ha egynyelvű, azaz sumir nyelven írt táblákat is felfedeznek.  

S lőn!

1880-ban Ernest de Sarzec[8] a Basra-i francia alkonzul feltárta a mezpotámiai Satt el Hai csatorna partján Gudea városát, a Kr.e. IV. évezredtől legalább 2 ezer évig lakott SIR.BUR.LA.KI[9], „a bőséges fény földjének helye”[10]  nevű sumir várost. Számos Gudea-szobor, pecséthenger, feliratos kagylóhéj, és kb. 30 ezer egynyelvű, kizárólag sumir nyelven írt agyagtábla és –töredék került elő. 

Úr-Ningirsu kagylóba vésett sumir nyelvű névjegye; jól látszódik SIR.BUR.LA.KI város vonalas írásos neve ( de Sarzec gyűjtemény, Louvre, Paris)

A kb. Kr.e. 2200 táján elpusztított, lerombolt, felégetett település azon kevés ókori város közé tartozik, amelyet soha nem építettek újjá, a területére soha nem épült sem város, sem falu, de még ház sem. A leletek a pusztulás pillanatát őrizték. (A XX. századi iraki háborúk idején amerikai bombák és lövészárkok szabdalták fel, tették tönkre a föld megőrizte emlékeket.)[11]

Az egynyelvű táblák ékesen bizonyították a toldalékoló nyelvű sumir nép létezését. Halévy a sumir nyelv létezését illetően kénytelen-kelletlen beismerte tévedését[12], de azt, hogy a sumir turáni nyelv lenne, továbbra is tagadta; mereven kitartott a szemiták műveltségteremtő elsősége mellett.

A sumir nép és a nyelv létezését nem tudta ugyan megcáfolni, de a nemzetközi tudományos világot közönyössé tette a turáni eredet és a magyarral való mindennemű kapcsolat iránt. A magyarországi tudós körökben e közöny teljességgel eluralkodott, hovatovább teljes tagadásba ment át. Magyarországon még ma is merészségnek és gúnyolódás tárgyának számít mindennemű sumir-magyar műveltségi kapcsolatnak még az említése is.    

Lugalanda, a trónfosztott lagasi uralkodó pecsétje (de Sarzec gyűjtemény, Paris, Louvre)

François Lenormant Joseph Halévynak a francia tudósok körében felháborodást keltett állításait nemcsak visszautasította[13], hanem komoly érvekkel bizonyította is, hogy a mezopotámiai turáni népnek számtalan, a korai történelmi korokból való tárgyi emléke került elő, s a nyelve meg valóságosan beszélt nyelv volt.

1870-ben Archibald H. Sayce, angol tudós elsőként fordított le egy egynyelvű, 12 soros sumir szöveget. A táblán nem volt semmiféle fordítást megkönnyítő asszír szövegmagyarázat vagy, szószedet.

 Lenormant fiatalkori képe (festmény?)[14]

François Lenormant (1837-1883), a Francia Nemzeti Könyvtár régészeti tanszékének professzora, a Francia Akadémia tagja készítette el az első összefüggő, rendszerezett sumir nyelvtant[15]. Természetszerűleg felhasználta hozzá az előkerült kétnyelvű táblákat. E táblák az asszír fordítással együtt sumir szavakat és önálló szóként is használt toldalékokat tartalmazták. Érdekes, hogy e táblákon semmigéle igékre vonatkozó leírás, ragozási sor nem volt. Az igék toldalékolását, vagyis az igeragozást a megfejtett szövegek alapján következtette ki. Emellett észrevette, hogy a sumirok és a turáni népek hitvilága azonos nyugszik. (A magyar vonatkozását majd Varga Zsigmond[16], református teológia-professzor  bizonyítja Az ötezer év távolából c. könyvében.)

  François Lenormant: Káldea ősi nyelve és a turáni nyelvjárások

Lenormant kutatási eredményeit 1902-ben Berlinben tartott előadásában[17] a korábban Halévy-párti Friedrich Delitzsch fényesen igazolta. Tárgyi emlékek alapján bizonyította, hogy a világ teremtésének története, a Vízözön, a bűnbeesés és számos más hitrege a sumiroktól származik, a szemita babilóni-asszírok tőlük vették át, s onnan a zsidókon keresztül jutott a keresztényekhez.

Lenormant  bevallja, hogy állításait sokkal jobban alá tudná támasztani, ha a magyar nyelvtudása nem lenne oly fogyatékos. Korai halála megakadályozta, hogy jobban megismerje, és a sumerológiai kutatásaihoz alaposabban felhasználja nyelvünket anélkül, hogy magyar barátja és tudós-munkatársa, Galgóczy János, a nemzetközileg elismert amatőr-sumerológus nyelvismeretét igénybe vette volna. Nemsokkal a halála előtt harmadszor is Budapesten járt, hogy magyar nyelvtudását gyarapítsa. Elvesztése nemcsak a Halévy-elmélet ellenzőinek táborát gyengítette, hanem a magyar nyelvtudománynak is óriási veszteséget jelentett. Utána alig akadt külföldi, aki a sumir-magyar nyelvi és műveltségi leszármazás mellett oly felkészülten és tárgyilagosan kiállt volna. Néhány magyar tudós, Nagy Géza (1855-1915), régész, néprajzos, az MTA levelező tagja,  Ribáry Ferenc (1827-1880), történész, Mátyás Flórián (1818-1904), történész, nyelvész az MTA tagja, és Galgóczy János (1838-1920) közíró és mások, ha megtették, az MTA-t és magyar tudományos életet uraló finnugristák részéről teljes elutasításban részesültek.     

Joseph Halévy kilencven éves korában halt meg. Volt ideje bőven, hogy szakadatlan propagandával, magyar nyelvtudásának ellentétes irányú felhasználásával, a véleményét, miszerint "a  sumir és a turáni nyelveknek semmi köze nincs egymáshoz", elterjessze és bevigye a köztudatba.

Elméletét az MTA teljes egészében elfogadta.  A szaktekintélynek számító Halévy két magyarországi követője, a Párizsban működő Újfalvy Károly, és az Akadémián ténykedő Goldzieher Ignác a magyar nyelvismeretüket arra használta fel, hogy minden erejővel megcáfolja a magyar és az újonnan felfedezett nyelv és nép közötti, bizonyított és nyilvánvaló rokonságot.

[1] Nagy Géza: Tanulmányok a szumirokrúl, Ethnografia, IX.evf. 1888. 29. p.

[2] Mátyás Flórián (1818-1904) történész, nyelvész, heraldikus, az MTA tagja.

[3].Szepessy Géza: A magyar-sumér rokonság első hivatalos vitája jegyzetei” c. kiadatlan kéziratból.

[4] Lenormant, François: La langue primitive de la Chaldée et les idiomes Touraniens (A káldeaiak ősi nyelve és a turáni nyelvek), Maisonneuve, Paris, 105-146. pp. 

[5] Riedl, Anselm Mansvet (Szende): Magyarische Grammatik, Wilhelm Braumüller k.k. Hofbuchhändler, Wien,

[6] Halotti Beszéd, Margit legenda, Huszita Biblia.

[7] Transaktions of the Society of Biblical Archeology, Vol. VI., 1878. Jan.

[8] Heuzey, L. – Ernest de Sarzec: Découvertes en Chaldée (Felfedezések Káldeában), Leroux, Paris, 1884-1912.

[9] Mai arab nyelven: Tello, a korabeli szemiták Lagas-nak hívták. 

[10] Az öbölháborúk idején a város romjainak közelében az amerikai repülőgép-radarok, a helyi lakosok által ismert, megszilárdult, megüvegesedett, un. obszidián talajréteget észleltek. Szétbombázták. Az őskori kifutópálya nyomát mindörökre eltüntették.. A város minden bizonnyal homokos talajt borító megszilárdult, üveges rétegről kapta a „fény földrevetülésének helye” nevét. Hasonlóképp járt Szippar, Napváros melletti un. üveghegy is.

[11] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005. 9. p.  

[12] Halévy, Joseph: La sumerisme et le historien babylonienne historique, Paris, 1884.

[13]Lenormant: La langue primitive de la Chaldee. Maisonneuve, Paris, 1875

[14] pesaventoromano.blogspot.com

[15] Lenormant, François: Études Accadiennes, in Lettres Assyrologiques, Maisonnevue, Paris, 1873-1879.

[16] Varga Zsigmond: Ötezer év távolából, Bertók L. Bizománya, Debrecen, 1942.

[17] Delitzsch, Friedrich: Babel und Bibel,1902. I.13-án Berlinben a Német Keleti Társaságnál megtartott előadás. (magyarul: Babylonia és a Biblia, Atheneum, Budapest, 1903.)