Kedves Olvasóim!

Az ANTANTÉNUSZ naphívogató gyermekversike megfejtésével kívánok Önöknek áldott húsvéti ünnepeket!

Balatoni napkelte (Egry József festménye - irodalmijelen-hu) 

Az Antanténusz hazánkban a legismertebb gyermek mondóka „kiolvasó vers”, kiszámolósdi. Általában értelmetlen halandzsa-szövegnek tartják. Forrásmegjelölés nélkül némely nyelvész szerint több európai nyelvben [pl. finn[1]] is előfordul.

Bújj, bújj, zöld ág (Boldog, Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegye)[2]

Mások félrefordított latin eredetű versnek, vagy nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják (mégcsak véletlenül sem eredeti magyar szövegnek).

Ismertebb változata: Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!

Némely íráskutató[3], forráshivatkozás nélkül van kutató ősi „sumer” imának tartja, amit egy ékiratos cserépről olvastak le, majd a XX. sz. elején fejtettek meg: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz = Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt! Nagyjából ennyit közöl a wikipedia[4] e versikéről. Úgy tűnik a felsorolt érvek, vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám pontos forrásmegjelölés nélkül ötletként értékelhetőek.

Ez ösztökélt, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, valóban értelmezhető-e mai magyar nyelven a mondóka első és második része. A szöveg további részének megfejtése ellen a nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén félrevezető szót éreztem benne.

 Rábaközi madaras hímzés[5]

Szőcs István, a nagyműveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”[6]   A régiségben tehát közérthető jelentésük volt.

Libapásztor az ecsegi pusztán (1907)[7]

Hasonló véleménye van az Borbola János [8]: egyiptológusnak „… gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka „egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a ’varázsszavakat’ visszafelé kell olvasni.”

Pass László, debreceni evangélikus lelkész részletesebben foglalkozott a mondókával. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le  a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama[,] és még ma is időszerű.”[9]

1975-ben Pass négyoldalas cikkére Komoróczy Géza, nyelvész válaszolt „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség…”[10] Ezen „ex katedra” kijelentés okozhatta, hogy az akadémikus körök nem elemezték a versikét[11], hanem megmaradtak a halandzsa besorolás mellett. 

Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes. Ám kifogásolható, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket az íráskép és a hangalak alapján azonosította. El kell olvasni és értelmezni kell a hozzájuk tartozó vonalas, illetve ékjeleket. Ám a sumir fogalomírás és a magyar betűírás közti nagy az időbeli távolság, és a különböző íráskép miatt nem egyszerű.

Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást? Szabad-e a latin betűs, jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtti sumir fogalomírás jeleire?

Segítségül fel kellett használni a székely-magyar rovásírást. A mintegy két és fél ezer éves latin betűíráson és a sokkal régebbi székely-magyar, részben szótag-, részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig. A magyar latin betűs írásnál csekély eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. Még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.

A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.[12] Betűírásnak tartatik, ám valami megmaradt a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók esetében a kiejtésekor, a hangzósításkor a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt[13] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni; az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem, de az ejtéskor bele kell olvasni a szóba! A sok mássalhangós cseh nyelv létrejötte az „e” segédhang elhanyagolására, „nemtudására” megy vissza. A szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép bár nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy ejtéskor a szóba bele kell olvasni a jelöletlen magánhangzót. (A cseh nyelv ennek köszönheti torlódó mássalhangzós beszédét.)

A somogyi rovásírásos tanító-tábla fényképe[14]

A székely-magyar rovásírás, és más, pl. a skandináv rúnarás kevés jellel sokat fejez ki. Az írásban ez a betű-összevonásoknak köszönhető Mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. E szabályt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni.

 A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.

A XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok[15] felismerték, az eredeti magyar szavak és nyelvtani elemek szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Semmi nem indokolja, hogy az „antanténusz szórakaténusz…” esetében ne így lett volna. A nyomatékos, egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként[16] lehet felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása segítette elő. A Rudimenta szerint, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont jelekkel le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként egybetartoznak.

Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) mai írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, majd a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik.

A latin betűs átírásnál némely magánhangzó feletti vonás nem ékezet, hanem az alsó indexszel együtt a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit nem hallunk.[17]A megfejtésnél használt jelek az új-asszír szótári jelek.

A mondóka szövege ékjeles agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor írására lehetne visszavetíteni. Ti. az íráskép kb. 500 évenként változott. A XIX-XX. századi szótárak meg az új-asszír ékjelekre épültek.

(Mind a rovásjelek, mind az ékjelek olvasási iránya: jobb-bal)

 Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Az olvasási sorrendnek megfelelően az a betű a n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasata na lenne.

A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a „Tanító tábla” első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető.

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő S =sz mássalhangzó erősen hangsúlyos, szinte teljesen elnyomja.

Talányos a fenti táblázat 4. számmal jelölt nusz ékjelének jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, tehát egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké.

A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU⁸ és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba”.

A 6. sz. gyök mai kiejtése: szó. Csakhogy az első megfejtők szerint a sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[19] A ló tájnyelvi ejtése: ló-lou-lú.  A magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a sumir SZU¹⁰ kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért az u rovásjelet kisebbre, a S=sz mássalhangzót nagyobbra kellett venni.

A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k =k-hoz balról illeszkedik az a. Efféle összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában. A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt tükrözi ékírás, hisz a tén ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy nincs olyan idegenes mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne tudná adni. Nincs, amit magyar anyanyelvű ne értene, legfeljebb nem szép, nem magyaros és szabatos, vagyis nyakatekert.

Ily furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, szinte megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap égi kapuja. E jelenséget őrizhette meg a versike (Tejút) [20] 

A Nap „kapu-közelben” van. A horizonton látszik a hajnalpir, jelzi, hogy közeledik a napkelte, kezdetét veszi a derengés. Ám a Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”.

Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz., az „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” első szóképe, a második szószerkezetben kibővítve megismétlődik.

A népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is, meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…”

A mondóka esetében: Itt a pirkadat, közeledik a napkelte. A Nap már-már feltűnik a látóhatáron. A kislibák ébredése, kelése „kapuközelben” van. A hajnali hűvösségben reszkető, didergő kislibák, már nem szunnyadnak, hanem felébredtek, s epedve várják a napfelkeltét.

A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka lehetséges mai magyar  nyelvű értelmezése:

Égi fénykorona közeledik, kislibá(k), elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, de megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is.

A régiségben az „Antanténusz”-nak, a halandzsa-szövegnek tartott versikének megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy a mindmáig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben, s kivétel nélkül minden magyar ember ismeri, gyermekkorában játszotta, látta, hallotta.

A magyarság egyik nemzetalkotójának a pártusoknak párthiai hazájukban, Hatrában állt Naptemplomának kapuboltozata. Az Iszlám Állam Hatrát is teljesen lerombolta, elpusztította. Már csak a képeken, albumokban lehet látni, milyen volt. - hatrasite.com)

A cikk a Hol rejtőznek a magyar táltosok, (Matrona, Győr, 2013) c. könyvből való. 

[1] Kiss Dénes szóbeli közlése.  In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Görnyei Sándor felvétele, 1936. – tudasbazis-sulinet.hu 

[3] Dudás Rudolf szerint a mondóka ékiratos táblán került elő; de nem közli, hol, melyik táblán található.

[4] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

[5] népművészet.network.hu

¹Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[7] Győrffy István felvétele - wwangfolyó.blogspot.hu

[8]Borbola János: Magyarok Istene, Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.

[9] Pass László kéziratban terjesztett tanulmánya.

[10] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.

[11] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[12] A rovásírás szabályai, jelek leírása a Rudimenta és A somogyi rovásírásos kövek i. m. alapján.

[13]A nyelvújítás eredménye, hogy a magyarban eluralkodott a szóelemző (etimologizáló) írás, bár, az írás elve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanulók, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák.

[14] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek i. m. 6. p.

[15] Francois Lenormant és Galgóczy János

[16] Gyök: A nyelv bizonyos alapszavai, „amelyekből… belváltozás… által más-más, alapeszmében egyező szók erednek.” In: A magyar nyelv szótára (Czuczor–Fogarasi) Előbeszéd, 63.p.

[17]. ár = cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[18]Az olvasás balról jobbra irányul; az „eredeti” szöveg latinbetűs, nem ismert régen hogyan írták.

[19]A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fogarasi) i.m. IV. köt. 998. p.

[20] Babus Patrik felvétele - ng.hu

Harcoló szkíták - Ők lehettek a magyarság elődei (aranyfésű részlete, kurgán, Szoloha (Dnyeper partján),  Kr. e. 4. sz. - deutsch.rt.com) 

Ajánlom e cikket azon  közíróknak, kutatóknak, akik a sumir-akkád-asszír szótárak latin betűs alapszavai és a mai magyar nyelv szavai közti írásképet hasonlítják össze,  s ez alapján „ex cathedra” hirdetik a sumir és a magyar szavak hasonlóságát, azonosságát. Mindezt teszik anélkül, hogy ismernék, mi buktatókkal jár a feltételezett hangalak alapján egybevetni az egymástól kb. 5000 évnyi távolságban levő sumir és a magyar nyelvet. Teszik ezt anélkül, hogy némileg tisztában lennének a sumir vonalas írás és a babiloni-asszír ékírás alapjaival.

A sumir és a magyar nyelv, nyelvtan közt valóban van hasonlatosság; sőt sok-sok azonosság is; ám ezt minden esetben be kell bizonyítani!

 A Ziribár Csobánka és Pilisszántó között[1]

Magyarország szívében, a pilisi erdőségben van egy hegycsúcs: Ziribár. Nevét, honnan kapta, kik hagyták itt? Ki tudja. Úgy tűnik, mintha valamilyen keleties elnevezés lenne? Vajon a törökök hagyták itt a nevét, vagy a Felvidékre települt honfoglaló pártus utódok? Esetleg Kőrösi Csoma Sándornak lenne igaza, hogy a régiségben az Európát uraló szanszkrithoz hasonló nyelven beszélő géták nevezték el a Kárpát-medence földrajzi neveit? Csak találgatni lehet.  .

2004-ben egy kedves ismerősöm vett rá, hogy Szőnyi József, az akkori pilisszántói polgármester kérésére próbáljam a sumir nyelv alapján megfejteni a ZIRIBÁR szót. Eleinte tiltakoztam, mondván mai kifejezést nem helyes évezredekkel korábban kihalt nyelv segítségével megfejteni (még akkor sem, ha a név igen-igen réginek tűnik). Kísérletképpen mégis ráálltam. Az ösztökélt, hogy a mai magyar nyelvérzék számára teljesen idegen kifejezésnek sumir gyökerei is lehetnek.

A Ziribár tetején[2]

Számbavettem, mit lehet tudni a hegyről, milyen a formájú a hegy, milyen a földrajzi környezete. Mi ismert róla? A Ziribár hegy madártávlatból csúcsosnak tűnik, bár a teteje kissé lapos, ahonnan jól be lehet látni a környéket.

A Ziribárral (410 m) átellenben a Pilis-tető (756 m) és a Hosszú-hegy (489 m)[3]

A Napistent ábrázoló babiloni pecséthenger ugyancsak két hegycsúcs között ábrázolja az emberalakú ábrázolt Nap felkeltét. Az ismerőseim elmondása szerint a Ziribár tetejéről nézvén, a téli napfordulókor a felkelő nap a két átellenes hegy határolta völgyben tűnik fel. Magyarországon a „csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre.”[4]

Samas, a megszemélyesített felkelő Nap (pecséthenger nyomat, Kr.e. III. évezred, British Museum, London)[5]

Megnyugtató megfejtés nincs. A mai latin betűkkel írt szót 4-5 évezred, vagy még több választja el a sumir vonalas jelektől, ékjelktől. A kiejtésről, illetve a hangzósításról nem is szólva; hiszen e régi nyelvet legalább 5 közvetítő nyelv segítségével fejtették meg. Magyarán nem tudjuk, csak sejtéseink lehetnek, miként, milyen hangalakkal ejthették ki a szavakat.

Sokat segített a ZIRIBÁR hegy földrajzi fekvése. December 21-én a két átellenes hegy, a Pilis- és a Hosszú-hegy alkotta nyeregben kel fel a Nap. Ezen kívül figyelembe vettem a rovásírás általános szabályait, s csak ezután kezdtem a megfejtéshez.

Telegdi János 1598-ban a rovásírás szabályait összefoglaló Rudimenta c. munkájában leírta, hogy a hun (székely-magyar) rovásírásban a ”… szótagjegyeket úgy kell alkalmazni, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják...”[6] Ez azt jelenti, hogy a betű-összevonásokat a szótaghatárok tiszteletben tartásával kell elvégezni, s a szótagokat nem szabad az összevonás (ligatúra) kedvéért megtörni.

A Ziribárral átellenben két hegy ölében ragyog fel a téli Nap[7]

A magyar nyelv szótagjai a régiségben önálló szavak, kifejezések voltak. Ezek mára elfelejtődtek. A mai magyar ember nem tudja, nem érzi anyanyelve csodáit. Sőt hagyja, elfogadja, hogy a korszerűség ürügyén az idegenszívű „zsurnalisták”, nyelvészek ráhúzzák az angollal kevert zagyvalékot a magyar nyelvre.

A régi keleti nyelvek jórésze toldalékoló (agglutináló), a sumir szintén. Minden jel feloldása kevés kivételtől eltekintve egyszótagú szó, s egy-egy fogalmat takar. A magyar nyelvben ezek szótagként jelennek meg. Így a sumir nyelv igen sok esetben hozzásegít a magyar szótagok jelentéseinek rég elfeledett felismeréséhez.

Természetszerűleg nem a mai szavak (rádió stb.), hanem főleg a régi, un. ”finnugornak” vagy török eredetűnek stb. tartott alapszavak esetében.

A ziribári-zsomboly[8], az aknából v. aknarendszerből álló barlang bejárata

Megfejtéskor a latin betűvel írt kifejezéseket párhuzamba állítottam az ékjelekre átírt  sumir fogalomjegyekkel. Tehát nem a latin betűs íráskép, hanem a jelentések (jelen esetben a földrajzi elhelyezkedés és az ékjelek jelentése) hasonlatossága alapján kellett közös nevezőre hozni a két teljesen különböző írásmód, a betűírás és a fogalomírás elemeit.

A Deimel-féle sumir szótár minden egyes latin betűvel átírt ZI, RI és BAR ékjelét külön kellett elemezni. Valójában a jószerencsén múlt, hogy nem 30-40 ugyanazon írásképű jelet kellett megvizsgálni.

A ZIRIBÁR szó esetében szinte önkéntelen a szótagolás: ZI.RI.BAR. E három szótag mindegyike sumir kifejezésnek tűnik, s együtt szószerkezetet alkothat.

A hegy földrajzi fekvését tekintve maga a név valamiképp összefüggésben lehet a kelő vagy a lenyugvó nappal. Ezt támasztotta alá a harmadik, egyben utolsó szótag a BAR. A sumir szótár szerint e szótaghoz tartozó ékjel hangzósítása valóban bar, a jelentése pedig napfény, pir… és még sok más.

A bizonyítás kedvéért közlöm az ékjeleket. Kézzel kellett leírnom, s utána másoltam az oldalra. Az egyes ékjeleket ; -vel választottam el egymástól.

A megfejtéshez más sumir szótárak mellett leginkább Anton Deimel[9] négykötetes Sumir Lexikon-ját használtam.

Feltehetően a ZIRIBÁR földrajzi fekvése és a felkelő Nap közt tényleg létezik valami kapcsolat. Ennek ismeretében csökkenteni lehetett a kifejezéshez használható ékjelek számát.

Az ékjelek jelentésének megállapítása az ellenőrzéssel együtt pár napig tartott. Így sikerült a ZI.RI.BAR mindhárom összetevő jeléhez megtalálni a földrajzi fekvés alátámasztotta jelentést. A jelentések csak látszólag zárják ki egymást. Pl. az élet, az emelkedés, felszáll, felnyúlik, erős, szilárd szavak gondolatilag kapcsolatban vannak egymással: az élet keletkezik, létrejön, az erős ereje emelkedik (növekedik) stb. Ám ez összefüggéseket csak magyar anyanyelvűek értik és érthetik. 

A „ZI.RI.BAR” szó három ékjele jelzővel ellátott jelöletlen birtokviszony. Az adott szavakkal nagyon sok szószerkezet alkotható, ám valamiben mindenik megegyezik, hogy a fény helyéről van szó, vagyis olyan helyről, ami a fénnyel van összefüggésben. Ezt a Ziribár hegy földrajzi elhelyezkedése is alátámasztja

Néhány lehetséges jelentés:

magaslat, a leszálló fényé,

a Napisten régi magaslata,

a leszálló/felkelő Napisten magaslata,

az éltető fény lakása,

a teremtő fény magaslata,

a ragyogva kelő Nap fordulója stb.

A Ziribár kifejezés tehát helyet, hegytetőt, magaslatot jelenthet, ahol a régiségben Nap- vagy fényszertartás lehetett, vagyis napvárta volt.

Szittya (szkíta) áldozati szertartás (szibériai sziklarajz)[10]

A magyarság, a szkítasághoz tartozó, turáni nép. A hagyományai megemlékeznek arról, hogy a régiek tisztásokon, berkekben, forrásoknál hegytetőkön imádták a teremtő Atyaistent, adták meg a tiszteletet a természeti tüneményekben való megnyilvánulásainak, a Napnak, a Holdnak, a földnek, a víznek és a szeleknek.

Hérodotosz[11] említi, a szkítáknak, pártusoknak, perzsáknak

„Nem szokásuk, hogy istenszobrokat,

szentélyeket, oltárokat emeljenek,

ellenkezőleg ostobának tartják azokat,

akik így tesznek, gondolom azért, mert

a hellénekkel ellentétben, nem hiszik,

hogy az isteneknek emberi alakja van.

A legmagasabb csúcsokra járnak fel,

és ott áldoznak Zeusznak, mert ők

az ég teljes körét Zeusznak nevezik.

Rajta kívül áldozatot szoktak

bemutatni a napnak, a holdnak,

a földnek, a tűznek, a víznek

és a szeleknek.”

A hun-magyarok december 21-22-én a Pilisben, a ZIRIBÁR hegy tetején várták a téli nap felbukkanását, miként a csíksomlyói zarándokok napfelkeltét.

Báránybőrt szabó szkíták (Szkíta arany nyakék részlete, Tolsztaja Mogila Kurgan, Pokrov, Ukrajna, Kr. e. 4. sz. - солта.ру)

(Részlet a "Hol rejtőznek a magyar táltosok" , Matrona, Győr, c. könyvből)  

[1] inden-ami-magyar.hu

[2] picasa webalbumok - Miklós Józsa felvétele

[3] edzesonline.hu

[4]Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium, Csokonai Kiadó, 1997. 332. p.  

[5] Gray, John: Near Eastern Mythology, Hamlyn, London, 1982., 44. p.

[6]Thelegdi János i.m. 30-31. p.

[7] katalogus.eoldal.hu

[8] karpatutak3.blogspot.hu

[9] Deimel, Anton: Sumerisches Lexikon, Verlag des Päpstlichen Bibelinstituts, Roma, 1928. (Jelzet: D.) Az ékjelek pontosításához felhasználtam még Labat, René: Manuel d’Épigraphie Akkadienne, Imprimerie National, Paris 1948. szótárát (Jelzet: L.)

[10] Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története, I., Atheneum Rt., Budapest 1895., 264.p.

[11] Hérodotosz/Herodotos történetei könyvei, Franklin Társulat, Bp. 1893. IV. 59.; A görög–perzsa háború, Osiris, Bp. 2004., I.13.

Az idegen érdekeket érvényesítő, a magyar királyokat befolyásoló német osztrák és a mindenkori egyházi körök mindent megtettek, hogy a magyarsággal elfeledtessék dicső történelmébe, nagy elődeibe vetett hitét. Népünk életösztönének, és hagyományőrző képességének csodája, hogy csácsogó mesékbe rejtve, egy-egy szólással megőrizte a Kárpát-medencébe való hazatérés útjának, és rejteki módon nagy őseinek emlékét. 

Hetedhétország

Az ókori Hettita Birodalomra utal a „Hetedhétország” meseelem. Mezopotámiából nézve azon túl volt a régi haza, a Kárpát-medence. A kőkorszakban a sumirok egyik alkotó-népeleme a Jemdet Nasr nép Erdélyből vándorolt a Balkánon és Anatólián át a Tigris és az Eufrátesz vidékére. Néhány ezer év alatt ragyogó városokat, városállamokat hozott létre. Mígnem az utódaik a harcias sémita babiloni-asszírok támadásai miatt feladták a hazájukat, és életüket mentvén nem a Balkán, hanem az északi hegyek felé menekültek. Sok viszontagság után egy részük a „Hetedhétországon”, a Hettita Birodalmon át, a Kaukázuson túlra, a másik csoportjuk az Altáj vidékére vándorolt.

Boghazkői (Hattusili) - Az avar-magyar gyűrűvárakat formázó hettita főváros romjai (Anatólia, Törökország)[1]

A mai történetírás a hettitákat az indoeurópai népek ősének, nyelvi elődjének tartja. Nem veszi figyelembe, hogy két Hettita Birodalom létezett. Kr. e. 3000 táján a mai Törökország területének lakói a se nem szemita, se nem indoeurópai, hanem a toldalékoló nyelvű hattik voltak.  A Kaukázus felől, minden különösebb harc nélkül csatakoztak hozzájuk az ismeretlen nyelvű hurrik. (Oly „rokonsági” kapcsolat lehetett a szkítafajú hurri és a hatti nép közt, mint a Kárpát-medencei magyarok és avarok közt.)

 A Hettita Birodalom (Sötétebb pirossal jelölve az I. Hettita Birodalom kb. Kr.e.1300)[2]

A „hettita” szó „hét táj v. hét ország” jelentéséből következik, hogy nemcsak az említett kettő, hanem még legalább öt „rokon” törzs szövetsége hozhatta létre az első jól szervezett államalakulatukat, Hettita Ó-birodalmat.  

A Kr. e. XVI. századra az I. Hettita Birodalom megszűnt, hosszú évtizedekig nem hallatott magáról. A hivatalosított történetírás e kort némi bizonytalanságát tükröző meghatározással „átmeneti időszak”-nak nevezi.  150 év elteltével a Hettita Ó-Birodalom romjain az új hódítók, az indoeurópai népek megalkották a II. Hettita Birodalmat.

Mindez pedig történt a Kr. e. 14-13. században.

Ez „átmeneti időszakot” úgy kell elképzelni, mint a rómaiak távozása és a hunok érkezése közt Erdélyt: Kr. u. 270/271-ben Aurelianus császár parancsára a rómaiak kivonultak Dáciából (Erdélyből). A romanizált lakosságot kényszerrel áttelepítették a szomszédos Moesiába[3]. A hunok 4-5. századi megjelenéséig Dácia gyakorlatilag lakatlan volt.[4] Néhány betévedt barbár germán törzs, gepida, gót stb. nyomát lehet csak kimutatni.

Képtelenség[5] a román történetírás azon állítása, hogy ezidőben Dácia/Erdélyben a román lakosság lélekszáma kb. 2 millió lett volna. 

Dácia királya és a közel-keleti Pártus Birodalom uralkodója szövetséges volt. Decebal dák király a halála évében II. Pakorosz, pártus nagykirály katonai támogatását, szövetségét kérte a rómaiak elleni harchoz.[6] Az Eufrátesztől Baktriáig elterülő Pártus Birodalom és Erdély közti meglehetős távolság késleltette a pártus segítség érkezését. Kr. u. 106-ban Decebal meghalt, megölték. Dácia/Erdély római provincia lett. A mai hivatalosított történetírás szemérmesen elhallgatja a az Erdély rómaiak előtt lakóinak, a dákoknak a faji hovatartozását.

Az alábbi képen a pártus uralkodó profilból, a dák meg szemből látszik, mégis felfedezhető köztük a hasonló faji jelleg, különösen az egyenes orr. A Kárpát-medencei magyarok között is sok a hasonló arcélű ember.

1. Pakoros, pártus nagykirály (uralk.Kr. u. 89-128) aranyérméje[7] és Decebal márvány fejszobra (British Museum)[8]

A pártusok mindig megsegítették és katonailag támogatták a rokonnépeiket.  Közéjük tartoztak Hérodotosz erdélyi agathürszoszainak[9] utódai, az erdélyi dákok, vagyis a dahák, akik soha nem voltak a románok elődei. A románok a magyar Árpádházi királyok idején kezdtek beszivárogni Erdélybe. Első okleveles említésük 1210-ből való.[10]  

Óperencia

„Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú malac túr…” mondattal kezdődik sok-sok magyar népmese.  Az Óperencia, a leggyakoribb meseelem eredete a magyar vezérek korába nyúlik vissza, amikor az avar/ magyar gyepük még az Enns folyó mentén sorakoztak.

Az elhallásból létrejött „óperencia” kifejezést általában az „ob der→ober Enns” összetételének fogják fel. Szószerinti jelentése: az Enns folyón túl(i terület).

955-ben az Enns és a Duna összefolyíásáról  kb.265 km-re, az Lech-mezőn I. Ottó szász herceg, a későbbi német-római császár vezette „német”. csapatok gyalázatosan tőrbecsalták Bulcsúnak és Lélnek a három német herceg megsegítésére érkezett hadát. Általános vélemény, hogy Botond seregének és Taksony csapatának harcosain kívül az orruktól, fülüktől, nyelvüktől megfosztott 7 életben hagyott gyászvitéz hozta haza hírét az Ober-Ennsnek, az Óperenciának.

Nem valószínű, hogy a X. században, a Lech-mezei gyászos események után népünk az Enns túli (feletti) területek nevét, a gyűlölt ellenség nyelvéből elhallva, erőteljes németes formában illesztette volna a meséibe.

Enns völgye Stainach és Liezen közt (légifelvétel, Stájerország, Ausztria)[11]

Az Ober-Enns nem a Felső-Enns, hanem az Avar-Enns vidékét, a nyugati avar határterületet jelenti. Az „ober” kifejezés az avarok tót népnevének, az  „obri-obar-ober”-nek a magyaros formája. A magyar vezérek korában a tót népnevet a mai szlovének elődeire értették; egy részüket az avar kagánok határőrnépként telepítették északra. Ők az 1920-ig tótnak nevezett mai szlovákok, nevezett elődei. 

„Az avarok földjük nyugati határa mentén kihasználva a természeti adottságokat, hegyeket, dombokat, erdőket, óriási földsáncokat, torlaszokat, ledöntött fákból nagy gyepűgátakat építettek. A németség és a magyarok közti régi avar gyepűvidék, a Bécsi medencével együtt (Ostmark)[12] a magyarok felvonulási területe lett. Magyar lakosság nem telepíttetett ide, hiszen éltek még az avarok maradékai; csak a gyepük állandó magyar helyőrsége őrizte a határvidéket.”[13]

Magyarország belsejétől az avar gyepűvidék ugyancsak messze, az „óperenciás tengeren is túl” volt. „Tenger” alatt nem valamelyik nagyobb osztrák tó pl. a Wörtersee vagy a Mondsee, hanem a nagy-nagy távolság, az Enns-menti avar gyepükhöz és a túlnan túli tájakra való tengernyi lovaglás értendő. A „tenger” szó a magyarban „átvitt értelemben mint melléknév jelent valami sokat, nagy számút, nagy terjedelműt jelent.”[14] „…tenger virág nyílik tarkán körülötte…”[15]

Haddelhadd!

A lengyel Adelhaidról, Géza vezér/fejedelem második feleségéről a magyarság szinte semmit nem tud, hiszen az iskolában nem tanítják, pedig komoly szakkönyvek, világi és egyházi írók[16] írnak róla.

Adelhaid az uralkodást, a hatalom gyakorlását szerető asszony férje szívével együtt a kormányzást is megkaparintotta, s így nagy befolyása volt az országos ügyekre: A „férjét, s a mi férjéé volt ő kormányozta.”[17] Tehát asszonya és „nemhivatalos uralkodótársa” lett Gézának. Adelhaidot más írások udvariasan a „…legszebb női alakok[18] egyikének mondják: nem csak versenyt lovagolt és vadászott a férjével, hanem még a tivornyák zajos örömeit is megosztotta. Magától értetődik, hogy egy ily feleség… a férjen teljesen uralkodott, s nem igen csalódunk, ha felteszszük, hogy helylyel-közzel még a kormány gyeplőit is erőteljesen a kezeibe vehette.”[19]

3. Ő nem a mi Adelhaidunk, hanem a hasonnevű keresztanyja, I. Ottó német-római császár felesége, burgundi Adelhaid (szoborrészlet, kb. 968, Meiβen, Székesegyház)[20]

A lengyel arát kísérő fegyveres lovagok a pilisi királyi udvar közvetlen közelében telepítettek le, mondván: Hadd vegyék körül a királynét az övéi, nehogy idegenül érezze magát a „pogányok” közt. Ám nemcsak Adelhaidot vették körül, hanem Gézát is (miként majd a bajor Gizella kísérete Istvánt).

Feltűnő a krónikások és a későbbi történészek igyekezete, hogy Gézát vérszomjas zsarnokként tűntessék fel, mintha Adelhaid és a környezete ártatlan bárány lett volna. Minden magyarellenes ténykedést neki tulajdonítottak: Géza rendelte el a hittérítést. Követséget menesztett Európába, hogy a népe ellen fegyvereseket toborozzon. Ő ostorozott, csakis ő büntetett, hogy a hazáját a magyarokkal együtt német érdekkörbe terelje.

1000 év távolából és a bekövetkezett események ismeretében úgy tűnik, Géza a saját udvarában elszigetelődött. Német udvaroncok, német és lengyel papok vették körül. Querfurti Brunó kertelés nélkül kimondja: Szent Adalbert „… követeket küldött a magyarok nagy urához, vagyis inkább a nejéhez, a ki az országon uralkodott s férjét és férje dolgait kormányozta, s a kinek vezetése alatt kezdődött a kereszténység.”[21] Magyar, ha szólni kívánt a fejedelemmel, csak Adelhaid és az udvaroncai szűrőjén juthatott elébe. Az „Adelhaid” hallatán a magyar anyanyelvűekben felmerülhet, vajon van-e némi köze a „haddelhadd” szóláshoz: A két kifejezés kiejtési és írásképi hasonlatossága az ’Ober-Enns – Óperencia’ kifejezésnél is szembetűnőbb: Magyar nyelvterületen mindmáig él a ’haddelhadd’ kifejezés. Országszerte, pl. Vas megyében még az 1950-es években is ekképp intették a rosszalkodó gyermeket: ’Vigyázz, mert jön a haddelhadd!’, s ha nem hagyta abba a csínytevést, bizony megkapta a fenyítést.

A Czuczor-Fogarasi szótár a „hadd el hadd sajátságos népies kifejezés”-t „hagyd el hagyd”-nak oldja fel, s közli, „valami nagy bajt, szorultságot jelent, midőn valakit rútul megpiszkolnak, megvernek”[22].

E magyarázatnak akkor van értelme, ha a bántalmazott könyörög, hagyják már abba verését. Ám nincs összhangban  a „No, most gyün még a hadd e(l) hadd!”, sem Vas-megyei a  ’Jön a hadd el hadd!’ szólással, ami  a vétkesnek komoly fenyítést helyez kilátásba.

Az Adelhaid név csak a szókezdő h hangban különbözik a „haddelhadd”-tól. Tehát joggal feltételezhető, hogy a két kifejezésnek köze van egymáshoz.

A ’haddelhadd’-nak ezredéves előzménye lehet: A hittérítők kíséretében járó-kelő fejedelmi rendfenntartókat a köznép joggal tarthatta Adelhaid embereinek, s a fejedelemné keresztnevén emlegetvén őket. E fegyveresek bizonyára nem átallották keményen megfenyíteni a keresztségnek ellenálló, nyakas, csimbókos hajú magyarokat. Azok aztán észrevéve a közeledtüket, óva inthették egymást: „Vigyázz, mert jön Adelhaid, gyün a haddelhadd!”

A magyarság a lengyel Adelhaid, Géza második felesége nevét az intő, „haddelhadd” szólásként őrizte meg.

[1] ancient-wisdom.com

[2] hu.wikipedia.org

[3] Moesia: Bulgária és Szerbia határterülete. 

[4] mek.oszk.hu

[5] Kosztin Árpád: Magyar térvesztés, román térnyerés Erdélyben. Bíró Family, Bp., 2003. 20-10. pp.

[6] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010. 60, 100. pp.

[7] cngcoins.com

[8] H. Brunn - Brukmann, Denkmäler griechischer und römischer Skulptur, Munich, 1888, t. I, 2, pl. 55.

[9] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX.,  MTA-Franklin Társulat, Bp. 1893., IV., 100. p.

[10] Kosztin Árpád i. m. 5.p.

[11] upload.wikimedia.org

[12] A későbbi Ausztria

[13] Marton Veronika: Magyarország a kereszt árnyékában, Matrona, Győr, 2017. 15. p.

[14] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fogarasi), IV. köt., Atheneum, Bp, 1874., 210. p. 

[15] Petőfi Sándor: János vitéz

[16] Ipolyi Arnold: A magyar Szent Korona története, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1886. 29-30. pp. (Az Anno Kiadó hasonmás kiadása)

[17] Endlicher, Stephan Ladislaus: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana, Scheitlin u. Zollikofer, Sangalli, 1849. 141, 165. pp.

[18] A magyar krónikák hasonlóképp jellemzik Géza asszonyát.

[19] Wertner Mór: Az Árpádok… i.m. 30. p.

[20] derdom.de – Fényképezte. Wolfgang Wiehe

[21] Miserat his diebus ad Ungrorum seniorem magnum, imo ad uxorem eius, quae totum regnum manu tenuit, virum et quae erant viri ipsa regabat, qua duce erat christianitas coepta In: Pertz i.m. IV. 603. p.

[22] Czuczor-Fogarasi i. m. II. köt., „Hadd el hadd!” címszó, 1277. p.

A magyar népmesék nemcsak ősi titkokat rejtenek, hanem népünk régiségének meséink tündérködébe burkolózott bizonyítékai.  Szerencsére a Habsburg uralom századaiban az osztrák cenzorok figyelmét elkerülték a csácsogó gyermekmesék, hiszen a titkait nem értették.  Nem értették, mit jelent az ”Üveghegy”, mit a „Hetedhétország, az „Óperencia”…

Népünk történetének ismeretében némely meseelemre fény derült, némelyek még őrzik, vagy legalábbis nehezebben tárják fel a titkukat. Népmeséink „Hol volt, hol nem volt…” bevezetője után az Üveghegy, a Hetedhétország, az Óperencia a magyarság Kárpát-medencébe való visszatérési útvonalának egy-egy állomása.

Szürkemarhákat vezető magyar paraszt (részlet, Feszty-körkép, Ópusztaszer - wikimedia)

Mezopotámia szkítafajú lakossága a babiloni-asszír népirtás elől a Kaukázuson túlra és az Altáj vidékére menekült. 

Üveghegy

A magyar népmesék „Üveghegye” nemcsak a mezopotámiai Szippar-ra, a Napvárosra (ma: Tell Abu-Habbah), hanem a Kaukázus hóval, jéggel borított csúcsára az Elbruszra, sőt az Altáj Aranyhegyére is utalhat.  

Az „üveghegyen is túl” Dentumagyaria legkeletibb városát, a Kaukázus hófedte csúcsain túli Madsar/Madzsar város környékét idézi, ahol a Kuma-folyó mielőtt elérné az Aral-tavat, belevész a sivatagba.

Magyari romai közel a Kuma vizéhez” – A kaukázusi Madzsar város romjai a Kuma partján (Szerelmey Miklós: Magyar hajdan és jelen élethű rajzolatokban magyarázó szöveggel… Pest, 1847 - OSZK)

Ám jelentheti a hunok és az ujgurok régi hazája, az Altáj 4506 m magas hegyét, a Beluchá-t[1]; altáji (ujgur?) nyelven az Uč-Sumer-t.[2] „Az Altaj „eredeti” jelentése: al – arany, tau – hegy”, az Aranyhegy nem valószínű, hogy megállja a helyét. Aranyat, ill. földfémeket az ókortól az Altáj észak-nyugati részén termeltek, ám a kitermelés, ill. az ipari fémfeldolgozás ma sem jellemző. Az Aranyhegy inkább a Nap által a hegycsúcsok köré varázsolt aranykoronára értendő.

Napba öltözött hegy az Altájban[3]

E vidék volt a szkítaság „őshazája”. A 2100 km-es hegyvonulat lankás részeit, a havas csúcsok közt megbúvó, patakokkal, tavakkal teletűzdelt emberi életre alkalmas barátságos, termékeny völgyeket, a rég elvándorolt, szkítafajú nép, a hun-magyarok elődei, esetleg a sara-jogurok nevezhették Altájnak, alsó vidéknek, „al táj”-nak, vagyis Altájnak.

Tiszteletadás a Nap és Nabu-apla-iddina  asszír király előtt (Samas-tábla, agyag, 29,2x17,8 cm., Kr.e. 888-855, British Museum, London) 

A mezopotámiai Szippar, a vízözönt túlélt öt város[4] egyike. A város védistene, UTU, a sumir,  majd a szemita-babiloni Samas napisten tiszteleti helye az É-babbarra, a „fehér ház”[5], azaz templom volt. Rejtélyes eltűnése után Jézus Krisztus tizenkét éves korától harminckét éves koráig e város csillagvizsgálójában tanult.    

A második öbölháború idején az amerikai repülők Szippar közelében gyenge radioaktív sugárzást észleltek. Bizonyára tudták, a közelben egyetlen atomerőmű-létesítmény sincs, csak romok és homok. Ám a műszer jelzett; s szétbombáztatott e természeti csodának számító terület. Minden rend felforgatója, a közel-keleti nemzetállamok sárbatiprója, a hivatalosított amerikai vezetés a szippari romok közt rejlő üvegszerű anyaggal borított emelkedő lapos tetejét tüntette el.

Irak békeidejében a szakemberek bizonyára megvizsgálták a mintegy 100 m²- es különleges üvegszerű burkolatot[6], de mi volt, mi hozhatta létre, nem tudni. Egyesek szerint vulkanikus üveg, mások szerint valamilyen ókori (vagy előző világkorból való) légi járművek le- és felszállásakor keletkezett hő által üvegesre olvadt kvarchomok lehetett.

4. Űrhajó-leszállási útvonal (a városok helye javítva)[7]

A vulkanikus üveget, az obszidiánt el lehet vetni, hiszen a Tigris és az Eufrátesz közén kialudt vulkánnak nincs nyoma, annak ellenére, hogy az ásatásokon kb.9000 éves obszidián kések, nyílhegyek kerültek elő. Ezek a Mezopotámiát északról övező hegyekből, Anatóliából, a Kaukázusból, esetleg a Kárpát-medencei Tokaj-Eperjes vidékéről stb. származtak.   

Mesébe illő vélekedés, hogy réges-régi korok légi járművei olvasztották volna meg a homokos talajt. E feltételezést támasztja alá, hogy a Szippar városának vonalas, ill. ékiratos neve valami hatalmas, olajosan fénylő kővel borított területet, földet jelent. 

Szippar vonalas- és ékírásos neve és megfejtése

Összeolvasva: hatalmas fénylő köves föld, vagy fényeskövű hatalmas föld.  

A „föld”-nek fordított KI olvasatú ékjelet nem termőföld, hanem valamilyen körülhatárolt rész, terület, ország értelemben használják. Szócsoport meghatározóként arra utal, hogy az előtte levő ékjel valamilyen területet, várost, települést jelent.

Szippar vonalas és ékjeleinek jelentéséből következik, e városban ragyogó kővel borított terület volt, amely mindmáig, vagyis amíg szét nem bombázták megmaradt. Pontos rendeltetése, eredete ismeretlen. Már az ókorban elfelejtődött, de különleges volta miatt az ott élők tiszteleti helye lett. Köréje  építették a házaikat, köré telepedtek. Így alakulhatott ki Szippar városa.

A kaukázusi Elbrusz (Európa legmagasabb csúcsa, 5672 m )[8]

A Népmeséink másik üveghegye a Kaukázus lehetett. Örök jég borította csúcsai a távolból olyan benyomást keltenek, mintha üvegből lennének. A babiloni-asszír terjeszkedés elől menekülő sumir utódok a hófödte Kaukázuson átkelve Dentumoger-ba[9], a Don-tövi Magyarországba értek. Majd a csatlakoztak a kusita-szkíta rokonnépükhöz, a hun-magyarokhoz, s jutottak el a Kárpát-medencébe.

Folytatása következik!

 [1] Belucha – oroszul Белуха – белая (гора) – fehér hegy

[2] de.wikipedia.org

[3] reisenmitsinnen.de

[4] A Vízözönt túlélt mezopotámiai városok: Eridu, Bad.Tibira, Larak, Szippar, Suruppak.

[5] A sumir nyelvben az UD kifejezésnek nemcsak fényes, hanem fehér, tiszta jelentése is van. A magyarban: tiszta fehér, ragyogó fehér.   

[6] kincseslada.hu/kozmikusember

[7] Sitchin, Der zwölfte Planet, Wilhelm Goldmann Verlag, (München), 1979. 246. p.

[8] travellingsspots4you.blogspot.com

[9] Don-tövi Magyarország In: Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, 1975. 81. p.  

 Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyarországi tudományos körökben olyan iskola szerveződött, amely a magyar őstörténet forrásait, érveit, bizonyítékait minden eszközzel igyekezett a hitelességétől megfosztani, hogy az idegenből származó, célirányos téveszméket tudatosíthassa. Pedig a műveltség nálunk mindig alaposabb és egyetemesebb volt, mint bárhol a világon, csak nem szabad összetéveszteni a kedvezőbb gazdasági helyzet nyújtotta lehetőségekkel, a magasabb életszínvonallal, ami a migránsok miatt ma már a fejlett nyugati országokban is alig tartható.

Elismert külföldi és magyar tudósok, a francia Francois Lenormant, Jules Oppert, az angol George és Henry Rawlinson, a német Anton Deimel, Fritz Hommel, a magyar Torma Zsófia, Varga Zsigmond, Badiny Jós Ferenc, Götz László, Padányi Viktor, Zakar András stb. bizonyítják a sumir-magyar nyelvi, műveltségi hasonlóságokat, azonosságokat. A mai magyarországi történészek, nyelvészek még lehetőségként sem említik, nemhogy a igazolnák vagy észérvekkel tagadnák. A magyar nép és a nyelv eredetének mai, hivatalosított álláspontja megrekedt a finnugor rokonításnál.

A magyar nyelv és a nép a sumirnak valóban nem rokona, hanem sokkal több. Több más élő és kihalt néppel egyetemben egyenesági leszármazott, utódnép. A rokonság oldalági leszármazást, kapcsolatot jelent. A nagyapám nem rokonom, hanem ősöm, elődöm, az unokatestvérem viszont rokonom stb.

A finnugor kutatások történelmünk talaját meddővé, terméketlenné tették. Befagyasztották a Volga-Káma vidékére, újabb táptalajt adva a magyarság évszázadok óta tartó érthetetlen, rosszindulatú rágalmazásának, megaláztatásának, melynek a trianoni területrablás sajnos nem a tetőzése. Kálváriánknak még nem értünk a végére.   

1488-ban Thuróczy János komoly érvekkel utasította vissza a nyugati krónikák azon állítását, miszerint a magyarok gonosz szellemektől, démonoktól származnak, hiszen „élő ember nem származhat testetlen lelkektől, hanem hús-vér asszonyoktól”.[1]     

1.  A Thuróczy krónika 1488. évi augsburgi kiadásán levő Mátyás- címer (Országos Széchényi Könyvtár)

A magyarság nemzet- és küldetéstudatának megnyirbálása nemcsak az osztrákoknak, hanem minden más, hazánkat megszálló hatalomnak kedvezett és kedvez. Csak a küldetéstudatától, a nagy elődeitől megfosztott, állandó bűntudatban tartott népet lehet leigázni, kirabolni. S ezer év óta minden Magyarország javaira ácsingózó, megszálló idegen hatalom, lett légyen az német, osztrák, orosz vagy trianoni utódállamocska, szülőföldünk megszállására, a magyarság elpusztítására törekedett és törekszik.

1842-ben a Magyar Akadémia 1000 forintot szavazott meg a sváb származású Reguly Antalnak, hogy a Volga-Káma-Bjelaja folyó vidékén kutassa fel a magyarság finnugor rokonait. A közhittel ellentétben Regulyt nem az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után az osztrákok küldték ki az Uralba, hanem a korabeli MTA. A szabadságharcban elvérzett Magyarországnak nem volt lehetősége, az osztrákoknak meg nem volt érdekük, hogy bárkit is elküldjenek a magyarok elődeinek kutatására. Reguly tehetséges, alapos kutató, minden nehézséget legyűrő nyelvész volt. 1842-től 1846-ig tartó küldetését híven teljesítette.[2] Megtalálta a finnugor népecskéket, rátalált a vogulokra. A nyelvük valóban rokon vonásokat mutat a magyarral. Ám a vogul Szibéria kőkorszaki népeinek maradványa, embertanilag távol áll a magyartól, a nyelvének toldalékoló jellege a többi finnugor népecskéével együtt átvétel.

2. Vogul kéregedény díszítése. Hátsó lábán álló medve. (Északi Szoszva völgye)[3]

1848-ban Reguly Ural-vidéki kutatásait meghálálandó, kinevezték a pesti Egyetem könyvtárnokává. A szabadságharc idején itthon sem volt, a Szepességben gyógykezeltette magát. Szoros kapcsolatban állt az osztrákokat híven kiszolgáló Hunfalvy/Hunsdorfer Pállal, a század közepén felbukkanó szintén Munkácsival (Munk Bernát), Szinnyeivel (Ferber József), Budenz-cel stb. Ezek az MTA-ban idegen származású, nem magyar anyanyelvű nyelvészek világosították fel a magyarságot a saját anyanyelvükről, és megtanították kitekerni, gúzsbakötni az eladdig hallás utáni helyesírását.  

4. Állatalakokkal díszített aranyhal (etruszk, aranylemez, 4,1 cm, Kr. e. 6. sz.)[4]

Az osztrákoknak kapóra jött Reguly kutatása, hiszen a magyarsággal el kellett hitetni, hogy nincs joga a függetlenségre, az önálló államiságra, mert idegen Európában, betolakodó a Kárpát-medencében. Reguly az osztrákok ezirányú törekvésében teljesen ártatlan volt, de a kutatásai tudományos alapot teremtettek a  „halszagú [finn-ugor] atyafiságnak”; bár senki nem vitatta, hogy a finnugor népek nyelve toldalékoló jellegű, miként a magyar.

1877-ben a Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az egységes magyar származáselmélettel foglalkozó egyik ülés végeztével legendás kijelentést tett: „Tisztelem az urak álláspontját, de én mint miniszter az ország érdekeit nézem, s ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finn-ugor származás princípiumát fogadom el. Mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát…” (Azóta is keresik e kijelentést az MTA korabeli ülésein készült jegyzőkönyvek anyagában, ám máig sem sikerült megtalálni. Akár mondta Trefort, akár nem, az események ezt igazolták.)

3. Közös ivószarvból (rhüton) ivó két emberalak. A két fösszedugott fej középütt egyetlen arcot képez. (Szkíta, domborított aranylemez, 4 cm. Kul Oba-i kurgán, Kr. e. 4. sz.)[5]

 A fentiek a  józan észnek ellentmondanak, hacsak nem politikai sugallatra, a magyarság lealacsonyítása érdekében nevesítették Treforttal. Az „európai rokonok”, a finnugor népek még javában gyűjtögettek, halásztak, vadásztak, az ázsiaiak, pl. a sumirok (azonosak a kusitákkal) már megteremtették azóta is csodált államaikat.  A sémita akkád, asszír, indoeurópai szasszanida perzsa, arab népirtó hódítás elől a sumir utódok a folyamközi hazájuktól egyre távolabb vándorolva vitték magukkal és adták át más népeknek örökölt és szerzett tudásukat, ami úgy szóródott szét a világban, mint a pitypang bóbitájáról a magok. Az elvándoroltak utódai a pelazgok, az etruszkok, a piktek, a gaelek, a kelták, a baszkok, a kurdok, továbbá számos szkítafajú nép, köztük a hun és a magyar is nagyműveltségű államalkotó népek lettek.

5. Pikt ezüstbross (ezüst, üvegberakás, 6,5 cm, Aldclune, Blair Atholl)[6]

Mindezek ellenére nem helyes a fürdővízzel kiönteni a gyereket.

170 év óta a mindenkori magyar állam rengeteget áldozott a finnugor kutatásokra. A megállapítások igazak, alátámaszthatóak csak a kiindulópont téves. A magyarság (beleértve a hunokat és az avarokat) nem a korabeli európai (és más) műveltségek átvevői, hanem éppen ellenkezőleg az átadói voltak. Élesztőként hatottak a jóval alacsonyabb műveltségi szinten élő középkori európai népekre. A nyelvüket sem a vándorlások során tanulták meg, nem a „németektől”, szlávoktól szedték össze, hanem kiforrott csodálatos nyelvvel, műveltséggel érkeztek vissza a Kárpát-medencébe. E tétel elfogadásával minden a helyére kerülne, beleférne a finnugor, de beleférne a déli származáselmélet, a sumir-magyar nyelvi és műveltségi kapcsolat stb.

6. Gyeplőtartó - Lószerszám tartozék (arany, ezüst, Ur, Mezopotámia Kr. e. IV. évezred)[7]

1844 óta sorra tárják fel az mezopotámiai városokat. A a felfedezés izgalmában világszerte lázas sietséggel fejtették meg az ásatásokon előkerült, és az európai múzeumokba szállított ékírásos agyagtáblák és -töredékek millióit. A zsidó származású francia Jules Oppert kijelentette, a sumir agyagtáblák ragozó nyelven, míg az asszír ékiratos szövegek sémita nyelven, de a sémita írástól eltérő sumir jelekkel íródtak. Samuel Noah Kramer írja: A „sumer nyelvszerkezet vizsgálata arra a következtetésre vezetett, hogy az szoros kapcsolatban áll a török a finn és a magyar nyelvvel…”. E véleménnyel számos tudós (Lenormant, Sayce, Hommel, Alfred Jeremias stb.) egyetértett, de a korabeli tudósok, Joseph Halévy, Ujfalvy Károly Jenő stb. részéről voltak ellenvélemények is.[8] Sajnos a magyarországi irányadó tudományos körök ez utóbbiakkal értettek egyet.

Az 1892-ben megtartott londoni Orientalista Világkongresszuson az MTA-t Goldzieher Ignácz képviselte, aki visszatérve úgy számolt be, hogy Joseph Halevy drinápolyi származású párizsi keletkutató elmélete győzött, miszerint „a szumir nép és a szumir nyelv soha nem létezett. A szumir ékirásos szövegek az asszír-babiloni papok titkos nyelvén íródtak. Az emberi művelődés kezdetei a sémita népekhez kapcsolódnak.” (E vélemény sutba dőlt a párizsi Louvre őrizte Gudea kori sumir agyagtáblák, feliratok felfedezésével!)

Nagy Géza a Századunk 1896. évi számában írja: Budapestre visszatérvén Goldzieher „… elfelejtette megemlíteni, hogy a nyugati tudományos világ képviselői, az angolok, a németek és a franciák a szumir kultúrát a Szentírástól eltérően úgy tárgyalják, mint ami többezer évvel megelőzte a sémit, vagyis az un. semita kultúra a szumir kultúra közvetlen átvétele. Sőt a szumir nyelvet az ural-altáji nyelvcsalád egyikének tartják, és nem értik, hogy míg a finnugor nyelvnek nincs írott nyelvemléke, addig a szumirból magyarrá fejlődött nyelvnek 5-6000 éves nyelvemlékei mellett az MTA tudósai szó nélkül elmennek.” 

A káld-sumir és a magyar nyelv közti egyenesági leszármazás elméletének legalább annyi az ellenzője, mint a támogatója. Bármily nehéznek is tűnnek az ékírásos szövegek (holott nem azok), bizonyítják, amit Erdélyi József[9] ösztönösen érzett, hogy a magyar a világ egyik, ha nem az egyetlen legrégibb nyelve, ősnyelve.

"Egy nyelvet tudtam valaha,

elmém rá néha visszasejt.

A nyelvek anyját tudtam én,

amelyhez fogva béna, selyp,

gügyügő minden anyanyelv.

Az Isten nyelvén szóltam én,

amelyen minden íge hős,

világteremtő költemény.

A nyelvek titkát tudtam én,

elvesztettem és keresem."

 [1] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk., Bp. 1980.

[2] Révai Nagy Lexikona, I-XXI. köt. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Bp., 1924.  XVI. köt. Reguly címszó, 126-127. pp. 

[3] A tejút fiai, Európa, Bp. 1980., 397. p.

[4] Etruskische Kunst, Karl Robert Langewiesche, Königstein im Taunus, 1969, 42. p.

[5] Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában, Helikon, Bp, 1985. 51. p.

[6] The Art of the Picts, Thames and Hudson, London, 2004, 104. p.

[7] Reade, Julian: Mezopotámia, The British Museum Press, London (2005)

[8] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005.

[9] Erdélyi József: Előszó In: Árdeli szép Hold – Egy költő gondolatai a magyar nyelvről, Magyar Élet kiadása, Bp. 1939, 5.p.