Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyarországi tudományos körökben olyan iskola szerveződött, amely a magyar őstörténet forrásait, érveit, bizonyítékait minden eszközzel igyekezett a hitelességétől megfosztani, hogy az idegenből származó, célirányos téveszméket tudatosíthassa. Pedig a műveltség nálunk mindig alaposabb és egyetemesebb volt, mint bárhol a világon, csak nem szabad összetéveszteni a kedvezőbb gazdasági helyzet nyújtotta lehetőségekkel, a magasabb életszínvonallal, ami a migránsok miatt ma már a fejlett nyugati országokban is alig tartható.

Elismert külföldi és magyar tudósok, a francia Francois Lenormant, Jules Oppert, az angol George és Henry Rawlinson, a német Anton Deimel, Fritz Hommel, a magyar Torma Zsófia, Varga Zsigmond, Badiny Jós Ferenc, Götz László, Padányi Viktor, Zakar András stb. bizonyítják a sumir-magyar nyelvi, műveltségi hasonlóságokat, azonosságokat. A mai magyarországi történészek, nyelvészek még lehetőségként sem említik, nemhogy a igazolnák vagy észérvekkel tagadnák. A magyar nép és a nyelv eredetének mai, hivatalosított álláspontja megrekedt a finnugor rokonításnál.

A magyar nyelv és a nép a sumirnak valóban nem rokona, hanem sokkal több. Több más élő és kihalt néppel egyetemben egyenesági leszármazott, utódnép. A rokonság oldalági leszármazást, kapcsolatot jelent. A nagyapám nem rokonom, hanem ősöm, elődöm, az unokatestvérem viszont rokonom stb.

A finnugor kutatások történelmünk talaját meddővé, terméketlenné tették. Befagyasztották a Volga-Káma vidékére, újabb táptalajt adva a magyarság évszázadok óta tartó érthetetlen, rosszindulatú rágalmazásának, megaláztatásának, melynek a trianoni területrablás sajnos nem a tetőzése. Kálváriánknak még nem értünk a végére.   

1488-ban Thuróczy János komoly érvekkel utasította vissza a nyugati krónikák azon állítását, miszerint a magyarok gonosz szellemektől, démonoktól származnak, hiszen „élő ember nem származhat testetlen lelkektől, hanem hús-vér asszonyoktól”.[1]     


1_thuroczy.jpg 

  1.  A Thuróczy krónika 1488. évi augsburgi kiadásán levő Mátyás- címer (Országos Széchényi Könyvtár)

 

A magyarság nemzet- és küldetéstudatának megnyirbálása nemcsak az osztrákoknak, hanem minden más, hazánkat megszálló hatalomnak kedvezett és kedvez. Csak a küldetéstudatától, a nagy elődeitől megfosztott, állandó bűntudatban tartott népet lehet leigázni, kirabolni. S ezer év óta minden Magyarország javaira ácsingózó, megszálló idegen hatalom, lett légyen az német, osztrák, orosz vagy trianoni utódállamocska, szülőföldünk megszállására, a magyarság elpusztítására törekedett és törekszik.

1842-ben a Magyar Akadémia 1000 forintot szavazott meg a sváb származású Reguly Antalnak, hogy a Volga-Káma-Bjelaja folyó vidékén kutassa fel a magyarság finnugor rokonait. A közhittel ellentétben Regulyt nem az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után az osztrákok küldték ki az Uralba, hanem a korabeli MTA. A szabadságharcban elvérzett Magyarországnak nem volt lehetősége, az osztrákoknak meg nem volt érdekük, hogy bárkit is elküldjenek a magyarok elődeinek kutatására. Reguly tehetséges, alapos kutató, minden nehézséget legyűrő nyelvész volt. 1842-től 1846-ig tartó küldetését híven teljesítette.[2] Megtalálta a finnugor népecskéket, rátalált a vogulokra. A nyelvük valóban rokon vonásokat mutat a magyarral. Ám a vogul Szibéria kőkorszaki népeinek maradványa, embertanilag távol áll a magyartól, a nyelvének toldalékoló jellege a többi finnugor népecskéével együtt átvétel.

 

vogul_medve.jpg

  1. Vogul kéregedény díszítése. Hátsó lábán álló medve. (Északi Szoszva völgye)[3]

 

1848-ban Reguly Ural-vidéki kutatásait meghálálandó, kinevezték a pesti Egyetem könyvtárnokává. A szabadságharc idején itthon sem volt, a Szepességben gyógykezeltette magát. Szoros kapcsolatban állt az osztrákokat híven kiszolgáló Hunfalvy/Hunsdorfer Pállal, a század közepén felbukkanó szintén Munkácsival (Munk Bernát), Szinnyeivel (Ferber József), Budenz-cel stb. Ezek az MTA-ban idegen származású, nem magyar anyanyelvű nyelvészek világosították fel a magyarságot a saját anyanyelvükről, és megtanították kitekerni, gúzsbakötni az eladdig hallás utáni helyesírását.  

 

wtruszk_aranyhal.jpg 

  1. Állatalakokkal díszített aranyhal (etruszk, aranylemez, 4,1 cm, Kr. e. 6. sz.)[4]

 

Az osztrákoknak kapóra jött Reguly kutatása, hiszen a magyarsággal el kellett hitetni, hogy nincs joga a függetlenségre, az önálló államiságra, mert idegen Európában, betolakodó a Kárpát-medencében. Reguly az osztrákok ezirányú törekvésében teljesen ártatlan volt, de a kutatásai tudományos alapot teremtettek a  „halszagú [finn-ugor] atyafiságnak”; bár senki nem vitatta, hogy a finnugor népek nyelve toldalékoló jellegű, miként a magyar.

1877-ben a Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az egységes magyar származáselmélettel foglalkozó egyik ülés végeztével legendás kijelentést tett: „Tisztelem az urak álláspontját, de én mint miniszter az ország érdekeit nézem, s ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finn-ugor származás princípiumát fogadom el. Mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát…” (Azóta is keresik e kijelentést az MTA korabeli ülésein készült jegyzőkönyvek anyagában, ám máig sem sikerült megtalálni. Akár mondta Trefort, akár nem, az események ezt igazolták.)

 

szkitak.jpg

  1. Közös ivószarvból (rhüton) ivó két emberalak. A két fösszedugott fej középütt egyetlen arcot képez. (Szkíta, domborított aranylemez, 4 cm. Kul Oba-i kurgán, Kr. e. 4. sz.)[5]

 

 A fentiek a  józan észnek ellentmondanak, hacsak nem politikai sugallatra, a magyarság lealacsonyítása érdekében nevesítették Treforttal. Az „európai rokonok”, a finnugor népek még javában gyűjtögettek, halásztak, vadásztak, az ázsiaiak, pl. a sumirok (azonosak a kusitákkal) már megteremtették azóta is csodált államaikat.  A sémita akkád, asszír, indoeurópai szasszanida perzsa, arab népirtó hódítás elől a sumir utódok a folyamközi hazájuktól egyre távolabb vándorolva vitték magukkal és adták át más népeknek örökölt és szerzett tudásukat, ami úgy szóródott szét a világban, mint a pitypang bóbitájáról a magok. Az elvándoroltak utódai a pelazgok, az etruszkok, a piktek, a gaelek, a kelták, a baszkok, a kurdok, továbbá számos szkítafajú nép, köztük a hun és a magyar is nagyműveltségű államalkotó népek lettek.

 

bross.jpg

  1. Pikt ezüstbross (ezüst, üvegberakás, 6,5 cm, Aldclune, Blair Atholl)[6]

 

Mindezek ellenére nem helyes a fürdővízzel kiönteni a gyereket.

170 év óta a mindenkori magyar állam rengeteget áldozott a finnugor kutatásokra. A megállapítások igazak, alátámaszthatóak csak a kiindulópont téves. A magyarság (beleértve a hunokat és az avarokat) nem a korabeli európai (és más) műveltségek átvevői, hanem éppen ellenkezőleg az átadói voltak. Élesztőként hatottak a jóval alacsonyabb műveltségi szinten élő középkori európai népekre. A nyelvüket sem a vándorlások során tanulták meg, nem a „németektől”, szlávoktól szedték össze, hanem kiforrott csodálatos nyelvvel, műveltséggel érkeztek vissza a Kárpát-medencébe. E tétel elfogadásával minden a helyére kerülne, beleférne a finnugor, de beleférne a déli származáselmélet, a sumir-magyar nyelvi és műveltségi kapcsolat stb.

 

nevtelen_15.jpg

  1. Gyeplőtartó - Lószerszám tartozék (arany, ezüst, Ur, Mezopotámia Kr. e. IV. évezred)[7]

 

1844 óta sorra tárják fel az mezopotámiai városokat. A a felfedezés izgalmában világszerte lázas sietséggel fejtették meg az ásatásokon előkerült, és az európai múzeumokba szállított ékírásos agyagtáblák és -töredékek millióit. A zsidó származású francia Jules Oppert kijelentette, a sumir agyagtáblák ragozó nyelven, míg az asszír ékiratos szövegek sémita nyelven, de a sémita írástól eltérő sumir jelekkel íródtak. Samuel Noah Kramer írja: A „sumer nyelvszerkezet vizsgálata arra a következtetésre vezetett, hogy az szoros kapcsolatban áll a török a finn és a magyar nyelvvel…”. E véleménnyel számos tudós (Lenormant, Sayce, Hommel, Alfred Jeremias stb.) egyetértett, de a korabeli tudósok, Joseph Halévy, Ujfalvy Károly Jenő stb. részéről voltak ellenvélemények is.[8] Sajnos a magyarországi irányadó tudományos körök ez utóbbiakkal értettek egyet.

Az 1892-ben megtartott londoni Orientalista Világkongresszuson az MTA-t Goldzieher Ignácz képviselte, aki visszatérve úgy számolt be, hogy Joseph Halevy drinápolyi származású párizsi keletkutató elmélete győzött, miszerint „a szumir nép és a szumir nyelv soha nem létezett. A szumir ékirásos szövegek az asszír-babiloni papok titkos nyelvén íródtak. Az emberi művelődés kezdetei a sémita népekhez kapcsolódnak.” (E vélemény sutba dőlt a párizsi Louvre őrizte Gudea kori sumir agyagtáblák, feliratok felfedezésével!)

Nagy Géza a Századunk 1896. évi számában írja: Budapestre visszatérvén Goldzieher „… elfelejtette megemlíteni, hogy a nyugati tudományos világ képviselői, az angolok, a németek és a franciák a szumir kultúrát a Szentírástól eltérően úgy tárgyalják, mint ami többezer évvel megelőzte a sémit, vagyis az un. semita kultúra a szumir kultúra közvetlen átvétele. Sőt a szumir nyelvet az ural-altáji nyelvcsalád egyikének tartják, és nem értik, hogy míg a finnugor nyelvnek nincs írott nyelvemléke, addig a szumirból magyarrá fejlődött nyelvnek 5-6000 éves nyelvemlékei mellett az MTA tudósai szó nélkül elmennek.” 

A káld-sumir és a magyar nyelv közti egyenesági leszármazás elméletének legalább annyi az ellenzője, mint a támogatója. Bármily nehéznek is tűnnek az ékírásos szövegek (holott nem azok), bizonyítják, amit Erdélyi József[9] ösztönösen érzett, hogy a magyar a világ egyik, ha nem az egyetlen legrégibb nyelve, ősnyelve.

 

"Egy nyelvet tudtam valaha,

elmém rá néha visszasejt.

A nyelvek anyját tudtam én,

amelyhez fogva béna, selyp,

gügyügő minden anyanyelv.

 

Az Isten nyelvén szóltam én,

amelyen minden íge hős,

világteremtő költemény.

A nyelvek titkát tudtam én,

elvesztettem és keresem."

 

 [1] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk., Bp. 1980.

[2] Révai Nagy Lexikona, I-XXI. köt. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Bp., 1924.  XVI. köt. Reguly címszó, 126-127. pp. 

[3] A tejút fiai, Európa, Bp. 1980., 397. p.

[4] Etruskische Kunst, Karl Robert Langewiesche, Königstein im Taunus, 1969, 42. p.

[5] Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában, Helikon, Bp, 1985. 51. p.

[6] The Art of the Picts, Thames and Hudson, London, 2004, 104. p.

[7] Reade, Julian: Mezopotámia, The British Museum Press, London (2005)

[8] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005.

[9] Erdélyi József: Előszó In: Árdeli szép Hold – Egy költő gondolatai a magyar nyelvről, Magyar Élet kiadása, Bp. 1939, 5.p.

A bejegyzés trackback címe:

https://martonveronika.blog.hu/api/trackback/id/tr9413719462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.