Az idegen érdekeket érvényesítő, a magyar királyokat befolyásoló német osztrák és a mindenkori egyházi körök mindent megtettek, hogy a magyarsággal elfeledtessék dicső történelmébe, nagy elődeibe vetett hitét. Népünk életösztönének, és hagyományőrző képességének csodája, hogy csácsogó mesékbe rejtve, egy-egy szólással megőrizte a Kárpát-medencébe való hazatérés útjának, és rejteki módon nagy őseinek emlékét. 

 

Hetedhétország


Az ókori Hettita Birodalomra utal a „Hetedhétország” meseelem. Mezopotámiából nézve azon túl volt a régi haza, a Kárpát-medence. A kőkorszakban a sumirok egyik alkotó-népeleme a Jemdet Nasr nép Erdélyből vándorolt a Balkánon és Anatólián át a Tigris és az Eufrátesz vidékére. Néhány ezer év alatt ragyogó városokat, városállamokat hozott létre. Mígnem az utódaik a harcias sémita babiloni-asszírok támadásai miatt feladták a hazájukat, és életüket mentvén nem a Balkán, hanem az északi hegyek felé menekültek. Sok viszontagság után egy részük a „Hetedhétországon”, a Hettita Birodalmon át, a Kaukázuson túlra, a másik csoportjuk az Altáj vidékére vándorolt.

 

hattusa.jpg

Boghazkői (Hattusili) - Az avar-magyar gyűrűvárakat formázó hettita főváros romjai (Anatólia, Törökország)[1]

 

A mai történetírás a hettitákat az indoeurópai népek ősének, nyelvi elődjének tartja. Nem veszi figyelembe, hogy két Hettita Birodalom létezett. Kr. e. 3000 táján a mai Törökország területének lakói a se nem szemita, se nem indoeurópai, hanem a toldalékoló nyelvű hattik voltak.  A Kaukázus felől, minden különösebb harc nélkül csatakoztak hozzájuk az ismeretlen nyelvű hurrik. (Oly „rokonsági” kapcsolat lehetett a szkítafajú hurri és a hatti nép közt, mint a Kárpát-medencei magyarok és avarok közt.)

 

7_hettita_bir.jpg

 A Hettita Birodalom (Sötétebb pirossal jelölve az I. Hettita Birodalom kb. Kr.e.1300)[2]

 

A „hettita” szó „hét táj v. hét ország” jelentéséből következik, hogy nemcsak az említett kettő, hanem még legalább öt „rokon” törzs szövetsége hozhatta létre az első jól szervezett államalakulatukat, Hettita Ó-birodalmat.  

A Kr. e. XVI. századra az I. Hettita Birodalom megszűnt, hosszú évtizedekig nem hallatott magáról. A hivatalosított történetírás e kort némi bizonytalanságát tükröző meghatározással „átmeneti időszak”-nak nevezi.  150 év elteltével a Hettita Ó-Birodalom romjain az új hódítók, az indoeurópai népek megalkották a II. Hettita Birodalmat.

Mindez pedig történt a Kr. e. 14-13. században.

Ez „átmeneti időszakot” úgy kell elképzelni, mint a rómaiak távozása és a hunok érkezése közt Erdélyt: Kr. u. 270/271-ben Aurelianus császár parancsára a rómaiak kivonultak Dáciából (Erdélyből). A romanizált lakosságot kényszerrel áttelepítették a szomszédos Moesiába[3]. A hunok 4-5. századi megjelenéséig Dácia gyakorlatilag lakatlan volt.[4] Néhány betévedt barbár germán törzs, gepida, gót stb. nyomát lehet csak kimutatni.

Képtelenség[5] a román történetírás azon állítása, hogy ezidőben Dácia/Erdélyben a román lakosság lélekszáma kb. 2 millió lett volna. 

Dácia királya és a közel-keleti Pártus Birodalom uralkodója szövetséges volt. Decebal dák király a halála évében II. Pakorosz, pártus nagykirály katonai támogatását, szövetségét kérte a rómaiak elleni harchoz.[6] Az Eufrátesztől Baktriáig elterülő Pártus Birodalom és Erdély közti meglehetős távolság késleltette a pártus segítség érkezését. Kr. u. 106-ban Decebal meghalt, megölték. Dácia/Erdély római provincia lett. A mai hivatalosított történetírás szemérmesen elhallgatja a az Erdély rómaiak előtt lakóinak, a dákoknak a faji hovatartozását.

Az alábbi képen a pártus uralkodó profilból, a dák meg szemből látszik, mégis felfedezhető köztük a hasonló faji jelleg, különösen az egyenes orr. A Kárpát-medencei magyarok között is sok a hasonló arcélű ember.

 

8_pakoros_es_decebal_1.jpg

  1. Pakoros, pártus nagykirály (uralk.Kr. u. 89-128) aranyérméje[7] és Decebal márvány fejszobra (British Museum)[8]

 

A pártusok mindig megsegítették és katonailag támogatták a rokonnépeiket.  Közéjük tartoztak Hérodotosz erdélyi agathürszoszainak[9] utódai, az erdélyi dákok, vagyis a dahák, akik soha nem voltak a románok elődei. A románok a magyar Árpádházi királyok idején kezdtek beszivárogni Erdélybe. Első okleveles említésük 1210-ből való.[10]  

 

Óperencia

 

„Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú malac túr…” mondattal kezdődik sok-sok magyar népmese.  Az Óperencia, a leggyakoribb meseelem eredete a magyar vezérek korába nyúlik vissza, amikor az avar/ magyar gyepük még az Enns folyó mentén sorakoztak.

Az elhallásból létrejött „óperencia” kifejezést általában az „ob der→ober Enns” összetételének fogják fel. Szószerinti jelentése: az Enns folyón túl(i terület).

955-ben az Enns és a Duna összefolyíásáról  kb.265 km-re, az Lech-mezőn I. Ottó szász herceg, a későbbi német-római császár vezette „német”. csapatok gyalázatosan tőrbecsalták Bulcsúnak és Lélnek a három német herceg megsegítésére érkezett hadát. Általános vélemény, hogy Botond seregének és Taksony csapatának harcosain kívül az orruktól, fülüktől, nyelvüktől megfosztott 7 életben hagyott gyászvitéz hozta haza hírét az Ober-Ennsnek, az Óperenciának.

Nem valószínű, hogy a X. században, a Lech-mezei gyászos események után népünk az Enns túli (feletti) területek nevét, a gyűlölt ellenség nyelvéből elhallva, erőteljes németes formában illesztette volna a meséibe.

 

9_800px-ennstal.jpg

Enns völgye Stainach és Liezen közt (légifelvétel, Stájerország, Ausztria)[11]

 

Az Ober-Enns nem a Felső-Enns, hanem az Avar-Enns vidékét, a nyugati avar határterületet jelenti. Az „ober” kifejezés az avarok tót népnevének, az  „obri-obar-ober”-nek a magyaros formája. A magyar vezérek korában a tót népnevet a mai szlovének elődeire értették; egy részüket az avar kagánok határőrnépként telepítették északra. Ők az 1920-ig tótnak nevezett mai szlovákok, nevezett elődei. 

„Az avarok földjük nyugati határa mentén kihasználva a természeti adottságokat, hegyeket, dombokat, erdőket, óriási földsáncokat, torlaszokat, ledöntött fákból nagy gyepűgátakat építettek. A németség és a magyarok közti régi avar gyepűvidék, a Bécsi medencével együtt (Ostmark)[12] a magyarok felvonulási területe lett. Magyar lakosság nem telepíttetett ide, hiszen éltek még az avarok maradékai; csak a gyepük állandó magyar helyőrsége őrizte a határvidéket.”[13]

Magyarország belsejétől az avar gyepűvidék ugyancsak messze, az „óperenciás tengeren is túl” volt. „Tenger” alatt nem valamelyik nagyobb osztrák tó pl. a Wörtersee vagy a Mondsee, hanem a nagy-nagy távolság, az Enns-menti avar gyepükhöz és a túlnan túli tájakra való tengernyi lovaglás értendő. A „tenger” szó a magyarban „átvitt értelemben mint melléknév jelent valami sokat, nagy számút, nagy terjedelműt jelent.”[14] „…tenger virág nyílik tarkán körülötte…”[15]

 

Haddelhadd!

 

A lengyel Adelhaidról, Géza vezér/fejedelem második feleségéről a magyarság szinte semmit nem tud, hiszen az iskolában nem tanítják, pedig komoly szakkönyvek, világi és egyházi írók[16] írnak róla.

Adelhaid az uralkodást, a hatalom gyakorlását szerető asszony férje szívével együtt a kormányzást is megkaparintotta, s így nagy befolyása volt az országos ügyekre: A „férjét, s a mi férjéé volt ő kormányozta.”[17] Tehát asszonya és „nemhivatalos uralkodótársa” lett Gézának. Adelhaidot más írások udvariasan a „…legszebb női alakok[18] egyikének mondják: nem csak versenyt lovagolt és vadászott a férjével, hanem még a tivornyák zajos örömeit is megosztotta. Magától értetődik, hogy egy ily feleség… a férjen teljesen uralkodott, s nem igen csalódunk, ha felteszszük, hogy helylyel-közzel még a kormány gyeplőit is erőteljesen a kezeibe vehette.”[19]

 

kopie_von_50_18_adelheid.jpg

  1. Ő nem a mi Adelhaidunk, hanem a hasonnevű keresztanyja, I. Ottó német-római császár felesége, burgundi Adelhaid (szoborrészlet, kb. 968, Meiβen, Székesegyház)[20]

 

A lengyel arát kísérő fegyveres lovagok a pilisi királyi udvar közvetlen közelében telepítettek le, mondván: Hadd vegyék körül a királynét az övéi, nehogy idegenül érezze magát a „pogányok” közt. Ám nemcsak Adelhaidot vették körül, hanem Gézát is (miként majd a bajor Gizella kísérete Istvánt).

Feltűnő a krónikások és a későbbi történészek igyekezete, hogy Gézát vérszomjas zsarnokként tűntessék fel, mintha Adelhaid és a környezete ártatlan bárány lett volna. Minden magyarellenes ténykedést neki tulajdonítottak: Géza rendelte el a hittérítést. Követséget menesztett Európába, hogy a népe ellen fegyvereseket toborozzon. Ő ostorozott, csakis ő büntetett, hogy a hazáját a magyarokkal együtt német érdekkörbe terelje.

1000 év távolából és a bekövetkezett események ismeretében úgy tűnik, Géza a saját udvarában elszigetelődött. Német udvaroncok, német és lengyel papok vették körül. Querfurti Brunó kertelés nélkül kimondja: Szent Adalbert „… követeket küldött a magyarok nagy urához, vagyis inkább a nejéhez, a ki az országon uralkodott s férjét és férje dolgait kormányozta, s a kinek vezetése alatt kezdődött a kereszténység.”[21] Magyar, ha szólni kívánt a fejedelemmel, csak Adelhaid és az udvaroncai szűrőjén juthatott elébe. Az „Adelhaid” hallatán a magyar anyanyelvűekben felmerülhet, vajon van-e némi köze a „haddelhadd” szóláshoz: A két kifejezés kiejtési és írásképi hasonlatossága az ’Ober-Enns – Óperencia’ kifejezésnél is szembetűnőbb: Magyar nyelvterületen mindmáig él a ’haddelhadd’ kifejezés. Országszerte, pl. Vas megyében még az 1950-es években is ekképp intették a rosszalkodó gyermeket: ’Vigyázz, mert jön a haddelhadd!’, s ha nem hagyta abba a csínytevést, bizony megkapta a fenyítést.

A Czuczor-Fogarasi szótár a „hadd el hadd sajátságos népies kifejezés”-t „hagyd el hagyd”-nak oldja fel, s közli, „valami nagy bajt, szorultságot jelent, midőn valakit rútul megpiszkolnak, megvernek”[22].

E magyarázatnak akkor van értelme, ha a bántalmazott könyörög, hagyják már abba verését. Ám nincs összhangban  a „No, most gyün még a hadd e(l) hadd!”, sem Vas-megyei a  ’Jön a hadd el hadd!’ szólással, ami  a vétkesnek komoly fenyítést helyez kilátásba.

 

adelhaid.jpg 

Az Adelhaid név csak a szókezdő h hangban különbözik a „haddelhadd”-tól. Tehát joggal feltételezhető, hogy a két kifejezésnek köze van egymáshoz.

A ’haddelhadd’-nak ezredéves előzménye lehet: A hittérítők kíséretében járó-kelő fejedelmi rendfenntartókat a köznép joggal tarthatta Adelhaid embereinek, s a fejedelemné keresztnevén emlegetvén őket. E fegyveresek bizonyára nem átallották keményen megfenyíteni a keresztségnek ellenálló, nyakas, csimbókos hajú magyarokat. Azok aztán észrevéve a közeledtüket, óva inthették egymást: „Vigyázz, mert jön Adelhaid, gyün a haddelhadd!”

A magyarság a lengyel Adelhaid, Géza második felesége nevét az intő, „haddelhadd” szólásként őrizte meg.

 

[1] ancient-wisdom.com

[2] hu.wikipedia.org

[3] Moesia: Bulgária és Szerbia határterülete. 

[4] mek.oszk.hu

[5] Kosztin Árpád: Magyar térvesztés, román térnyerés Erdélyben. Bíró Family, Bp., 2003. 20-10. pp.

[6] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010. 60, 100. pp.

[7] cngcoins.com

[8] H. Brunn - Brukmann, Denkmäler griechischer und römischer Skulptur, Munich, 1888, t. I, 2, pl. 55.

[9] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX.,  MTA-Franklin Társulat, Bp. 1893., IV., 100. p.

[10] Kosztin Árpád i. m. 5.p.

[11] upload.wikimedia.org

[12] A későbbi Ausztria

[13] Marton Veronika: Magyarország a kereszt árnyékában, Matrona, Győr, 2017. 15. p.

[14] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fogarasi), IV. köt., Atheneum, Bp, 1874., 210. p. 

[15] Petőfi Sándor: János vitéz

[16] Ipolyi Arnold: A magyar Szent Korona története, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1886. 29-30. pp. (Az Anno Kiadó hasonmás kiadása)

[17] Endlicher, Stephan Ladislaus: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana, Scheitlin u. Zollikofer, Sangalli, 1849. 141, 165. pp.

[18] A magyar krónikák hasonlóképp jellemzik Géza asszonyát.

[19] Wertner Mór: Az Árpádok… i.m. 30. p.

[20] derdom.de – Fényképezte. Wolfgang Wiehe

[21] Miserat his diebus ad Ungrorum seniorem magnum, imo ad uxorem eius, quae totum regnum manu tenuit, virum et quae erant viri ipsa regabat, qua duce erat christianitas coepta In: Pertz i.m. IV. 603. p.

[22] Czuczor-Fogarasi i. m. II. köt., „Hadd el hadd!” címszó, 1277. p.

A bejegyzés trackback címe:

https://martonveronika.blog.hu/api/trackback/id/tr713739590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.