Áldozati szertartás:  A tábla felső részén Nannar holdisten, az alsón a királyi palota kapuja előtt (dombormű töredék, Ur, Kr. e. 2500, Irak - British Museum - ancient.eu) 

Az ókori történetírók elejtett szavaiból kiderül, hogy a kb. 12 ezer éve lezajlott Vízözön előtt a mai Mezopotámiát a káldeusok népe lakta. A nyomaikat UR város feltárásakor Woolley fedezte fel. Az ékiratos források szerint e népcsoport legalább öt városban (Eridu, Bad.tibira, Larak, Sippar, Suruppak) átélte, túlélte a Vízözönt, hiszen a tárgyi emlékeik mind a vízrakta réteg alatt, mind felette előkerültek. E népességet a mai történetírás a legtöbb lelet feltárási helyéről Ubaid népcsoportnak nevezi.[1]

Bel/Nimród útja a Kusok földjéről Babilóniába

A Vízözön ázsiai és afrikai részre választotta szét a Kusita Birodalmat. „Bél, az első istenkirály a megmaradt [szkítafajú] népesség maradékát, a gyarmatosokat vezette Egyiptomból Babilonba, és Noétól függetlenül és az Eufrátesz mentén telepítette le őket. A papjaikat a görögök káldeusoknak hívták. A csillagokhoz jól értő káldeus papok az egyiptomi csillagjósokhoz hasonlóan vizsgálták az eget, ismerték a világ kezdetét és a végét.”[2] Arisztotelész[3] írja, hogy Egyiptomnak 630 ezer éves, míg Babilonnak 1,440 ezer évre visszanyúló csillagászati feljegyzéseik vannak. E hatalmas időszak felöleli a Vízözön előtti és a Vízözön utáni időszakot.

Bel isten harca a sárkánnyal (babiloni pecséthenger-nyomat – a babiloniak férfialakként jelenítették meg)[4]

Bérósszosz, Bél (asszír Marduk) isten babiloni templomának papja a káldeus hagyományokat őrző régi írások alapján írta meg hazája, Cháldea, a későbbi Babilónia történetét. Munkáját a világ keletkezésével kezdte: „Egykoron minden sötétség és víz volt. Ebben szörnyetegek, kétszárnyú, szarvasfejű, kétarcú, halfarkú stb. állatok és emberek éltek… Omorka nevű asszony uralkodott felettük. Bél keresztülhasította a sötétséget és a nőt. Az egyik részből az eget, a másikból a földet alakította ki, felrakta a csillagokat, a Napot, a Holdat az égre, levezette a vizeket…; megalkotta és rendezte a világot. A szörnylények nem bírván a világosság erejét, elpusztultak. A termékeny föld lakatlan volt. Ezért Bél isten megparancsolta az egyik istennek, mihelyt a saját fejét levágja, ne engedje elfolyni a vérét, hanem földdel keverje össze, és formáljon belőle embereket, állatokat, melyek a levegőt elviselhetik.”[5] Így áldozta fel magát a Bél az emberekért. Ezért mondják a régiek, a teremtő láthatatlan, mindenben és mindenkiben benne van. Bél szerepkörében megegyezik, nevében különbözik a sumirok láthatatlan, soha nem ábrázolt EN.LIL istenétől.

„Az emberek összevisszaságban, rend nélkül éltek Kháldeában”, amikor kiemelkedett a tengerből a halcsuhás „Oannes [és] megtanította az embereket beszédre, tudományra, írásra, magvak, gyümölcsök betakarítására…, mindenre, ami az emberi élet szelídítéséhez szükségeltetik”[6]

Oannes halruhájába öltözött pap végzi a datolyapálmák beporzását (dombormű Nimrud palotájából)[7]

Bérossos megnevezte a Vízözön előtt uralkodó, a 472 ezer évig tartó tíz világkorszakot nevesítő tíz káldeus őskirályt.[8]  E korszakok mindegyike hatalmas kataklizmákkal ért véget. Szélözön, tűzözön, vízözön, vagy ezek együttese okozta a pusztulásukat, illetve a megszűntetve megmaradásukat. Az emberiség néhány túlélője az elpusztult magasműveltség morzsáiból teremtette meg a továbbélés feltételeit.[9]

Skorpióemberek (babiloni pecséthenger-nyomat)[10]

A Vízözön után nyolcvanhat káldeus király már csak 34.080 évig uralkodott. Az őket követő nyolc méd király súlyos harcok árán 234 évig volt hatalmon. Ezután 248 évig tizenegy király következett, utána 458 évre negyvenkilenc káldeus királynak sikerült megszerezni és megőriznie a hatalmat. Ezután 245 évig kilenc arab király volt uralmon mire elérkezett a negyvenöt sémita-asszír király 526 évig tartó kora, végül a 67 év elteltével az új-káldeus Nabukodonozort és az utódait a perzsák váltották fel.[11]

A héber hagyomány Kusfia Nimródot (Bélt) tartja Babilónia első uralkodójának. Kús a fáraók felirataiban Etiópiát jelenti, a hébereknél meg a déli országokat, népeket. Babilónia első lakosságát nem Noé fiainak, sem az Örményország felől érkezett Sémfiak utódai alkották, hanem a déliek, az Etiópiából szárazó kusiták.

Sem az ókori írók, sem az Ószövetség korabeli szerkesztői, de még a biblikusok sem igen tudtak/tudnak kikeveredni a föld benépesítésének a bibliai nevek okozta zűrzavarából. Oka, hogy az ószövetségi szent iratok zsidó szerkesztői az új-babiloni, a magukat új-káldeusnak nevezett uralkodók ékiratos levéltáraiban talált történeteket a saját szájízük, a saját érdekeik szerint átfogalmazták, a neveket átírták, ide-oda csoportosították. A későbbi generációk, illetve akiknek szánták, ki sem ismerték magukat, hanem szószerint, minden ésszerűtlenséggel együtt elhitték, hiszen a „szent iratok” bírálhatatlanok voltak; hinni kellett, nem érteni.

Jó példa erre a bibliai Kus neve és az afrikai Kus(föld) elnevezése. A görög mitológia szerint kusok Gihon folyó övezte földje a teremtéssel egyidős. A bibliai Noé unokája Khámfia Kus, a dédunokája Kusfia Nimród. A nevéhez egyetlen nép sem kötődik. Nimród származásának leírása, miszerint az afrikai kusföld névadójának, Kusnak hatodikként (állítólag kusita anyától) született fiának szerepeltetése utólagos betoldás lehet. A Nimródról szóló történet egyedülálló. Az alapja valami nagyon régi, elhallgathatatlan monda lehetett, amit nem volt ildomos kihagyni a szent iratokból. Az Ószövetségben és a zsidó apokrifokban a vízözönutáni első királyt, Nimródot, a görögök Bél-nek vagy Belus-nak, az ékiratos királylista Evekhus/Eveksziosz-nak, a kusiták Bakkhusnak nevezik (E két utóbbiban benne van a bibliai Kus nevezet!). Mivel ugyanazon időben, ugyanazon terület uralkodóját a források három névvel illetik, joggal feltételezhető, hogy valójában egyazon személyről van szó, amit a „Nimród” név kapcsol össze. Eszerint „Bél”-t helyesebb lenne „Bél nimród”-nak, Kus-t pedig „Kus nimród”-nak nevezni, hiszen a „nimród” eredetileg nem személynév, hanem az isteni újjászületést jelképező „párducbőr”-rel felövezett hősök, népősök, istenkirályok méltóságneve volt.[12]

Így válik érthetővé miért nevezték a vízözönutáni első királyt ”Nimród”-nak, aki valójában Bél, Evekhus, Kus vagy Bakkhus stb. volt. A „nimród” címet bárki megkaphatta, kiérdemelte, lett légyen az félisten, népős, uralkodó, király, hadvezér, városalapító stb.

Bérósszosz felsorolásából kitűnik, hogy az egyiptomi eredetű káldeus papkirályoknak és a népüknek időről-időre sikerült visszavernie az iráni felföld a Noéfia Sém utódok pásztorkodó törzseinek támadását, mely akkor érte el tetőfokát, amikor a káldeusok a hazájukat, bibliai Sumert, sémita néven Sineárt tejjel-mézzel folyó Kánaánná változtatták. Jól megművelt földjeikről évente többször is a jólétüket biztosító hatalmas termést takarítottak be. Ez a betolakodó, vad és kegyetlen sémita pásztornépeknek bőséget, könnyen megszerezhető zsákmányt jelentett.

A régészet igazolta, hogy a Vízözönt túlélt Ubaid-i, azaz Mezopotámia kusita erdetű lakossághoz csatlakozott az Aral-tó környéki Chorezmből érkezett Uruk-i és a Kárpát-medencei, erdélyi illetőségű Jemdet Nasr népesség. E három népcsoport alkotta az ókorban káldeusnak, ma sumirnak nevezett műveltségteremtő népet. Erre a népre telepedtek rá a sémita hódítók, az amorita-babilóniak, az asszírok.

Bérósszosz és a többi ókori történetíró, sőt középkori krónikások is a saját koruk földrajzi elnevezéseit évezredekkel korábbra vetítik vissza. (Anonymus is ezt teszi!) A földrajzi és a személyneveket, de minden más elnevezést olyannyira görögösítettek, hogy alig lehet belőlük kihámozni az eredeti változatot. Más népek hasonló szerepkörű isteneit is görög névvel illették. Így lett Ámonból, a kusiták főistenéből napégette Zeusz. A mezopotámiai Sumerből és Akkádból Babilon fővárossal Babilónia, holott a Vízözön után Babilónia még nem is létezett.

A görögök a babiloni papokat káldeusoknak, a népet meg babiloniaknak nevezik. A káldeus nevezet a későbbiekben is a papságot jelentette, bár szoros kapcsolatban voltak, társul szegődtek a mindenkori uralkodóházhoz. Ők fogadták az isteni kinyilatkozásokat, s továbbították az uralkodó, illetve a nép felé. Ők mentették meg a szent iratokat, áldoztak az istennek.

A Vízözönt túlélt öt mezopotámiai város (légifelvétel - i.pinimg.com)

Babilonban a papok a külön városrészben éltek. Sipparban a Vízözönből megmenekült napvárosban és Larankában volt a káldeus papi bölcsesség központja, ám más városban, pl. Borsippában is működött csillagvizsgáló és papi iskola. A teremtés után a tengerből érkezett halcsuhás Oannest mg hat tanító követte. A „halemberek” hétszeres megnyilatkozása a papság Sipparban őrzött, és a Vízözön pusztítását elkerülendő ott elásott hét szent könyvét (táblát) jelképezte. A ötödik a csillagok teremtésének volt szentelve.[13]

A káldeus papok egész életüket az isten szolgálatának szentelték. A tisztüket a fiúutódjuk örökölte, de csak akkor, ha elsajátították a káldeus, a csillagászat tudományát. A csillagászatban minden más embert felülmúltak. A csillagok megfigyelése és mozgásuk pontos ismerete alapján, az emberi képességeket felülmúlva jósolták meg az országok, a királyok és a népek jövendő sorsát.[14] Voltak, kik a madarak röptéből jósoltak, mások álmot fejtett, és a csodás természeti tüneményeket, pl a napfogyatkozást, az üstökösök megjelentét magyarázták meg. Voltak papok, kik az áldozásokkal és a tisztálkodással/mosakodással, a létező vagy a fenyegető bajokat igézéssel illetve engeszteléssel hárították el.

Gyermekét vizestömlőből itató asszír anya (maisonarts.forumgratuit.org)

(Folytatás: A káldeusok hitélete)   

[1] Woolley, sir Leonard: Ur in Chaldäa, Brockhaus, Wiesbaden 1956. 35-37. pp.

[2] Diodorus Siculus: Bibliotheca Historica, Ursprung der Welt, In: Historische Bibliothek, Band I. (Julius Friedrich Wurm) Me3lerschen Buchhandlung, Wien, 1831. Buch I. 28.

[3] Arisztotelész: De caelo, J.L. Stocks, University Press (Clarendon Press), Oxford, 1922. Book I. 3. 270^b,15.1.   

[4] Smith, George: Chaldäische Genesis, Hinrichsche Buchhandlung, Leipzig, 1876, 90. p.

[5] Eusebius Werke In: Schnabel, Paul: Prolegomena und Kommentar zu den Babyloniaca des Berossos, Teubner, Leipzig, 1913. 255-256. pp.

[6] Schnabel: Prolagomena i. m. 253-254. pp.

[7] Smith i. m. 40. p.

[8] A vízözönelőtti őskirályok magas életkorának magyarázata, In: Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011, 72-82. pp.

[9] Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011, 35-61. pp.

[10] Smith i.m.  211. p.  

[11] Schnabel, Paul:  Berossos und die Babylonisch-hellenistische Literatur, Teubner, Leipzig-Berlin, 1923.  185-186. pp.

[12] E nevek kapcsolatának, ok-okozati összefüggésének kifejtését ld. Marton Veronika: Nimród, a hun-magyarok őse (Matrona, Győr, 2017) c. könyvben. 

[13] Schnabel: Berossos… i.m. 19. p.

[14] Strabón: Geographika, Gondolat, Bp. 1977, XVI. kv., I.6. 767. p.