800px-arabian_peninsula_dust_seawifs.jpg

  1. Az Arab-félsziget (műholdfelvétel- wikipedia.org)

 

A természethez hasonlóan a történelemben is ritmikusan változnak a korszakok ; s az átmenet soha nem volt békés. Az antik világot felváltotta a kereszténység, miközben a korabeli emberi értékek többé-kevésbé átmentődtek. Az újkorban az emberiség, bár nem tudott vele élni, megtapasztalta a szabadságot, s igyekezett megőrizni a lelkiismeret eladdig elért minden tényleges vívmányát. Úgy tűnik, jelenleg a semmi jóval nem kecsegtető korszakváltás kritikus idejét éljük, nem a napkeltét, hanem az „éjszakával”, sötétséggel induló kezdetet. Előidézője a javarészben afrikai négerek, kis-ázsiai arabok stb. európai bevándorlása. Az erőszakosságra hajlamos arabokat a vallásuk, az iszlám méginkább elvadította. Az ókori történetírók nem vitatva a sémita faji jellegükből adódó tulajdonságaikat, kissé másképp írnak róluk, mint ahogy manapság megmutatkoznak. E többrészes írásban nemcsak őket, hanem a héber hagyományokat is idézzük.

 Az iszlám eszement világa, érthetetlen törvényeivel, szabályaival, logikájával „Allah/Isten akaratának való teljes mértékű alávetettség”[1] szellemében betuszkoltatott Európába. Az 1962 és 1965 közt ülésező, minden ízében ökumenikus Vatikáni zsinat[2] az iszlámot teljes értékű vallásnak ismerte el.”[3] A zsinati atyák bizonyára nem figyelmeztek arra, hogy Európa nemzetállamainak, műveltségének koporsójába beütötték az első szöget.

 259600_928x522_1oycmh_qswsf2.jpg

  1. A II. Vatikáni zsinat (fr.de/kultur/zweites-vatikanisches-konzil)

 

Az iszlám megálmodója, Mohamed arab volt. A vallása 1400 év alatt a Közel- és a Közép-Keletet, továbbá Afrika, Kína javarészét, sőt az európai Balkánt is bekebelezte. A terjeszkedés tovább tart; eleinte egyszerű lakóhely-változtatással, illetve ki- és bevándorlással, utána hódító háborúkkal folytatódik. Az iszlamizmus megteremtésének kezdetén is efféle események zajlottak le. A különbség annyi, hogy akkoriban nem milliókra, hanem néhány tucat igazhitűre szorítkozott: 615-ben az üldöztetések elől a mekkai umma/muszlim közösség Mohamed tanácsára a Vörös-tenger etiópiai partvidékére hajózott. Az Akszúmi Királyság „igazságos keresztény uralkodója nem csupán befogadta és védelmezte őket, hanem később maga is iszlám hitre tért.”[4] A második kivándorlás kudarca után „ellenséges viszony állt fenn az iszlámot elüldöző Mekka és a befogadó Medina között.” A kb. 45-150 főnyi igazhitű három hónap alatt Medinába vándorolt … 622. júl. 16-án az utolsók közt „futott át” az iszlám vallás megalapítója, Mohamed próféta [ez a mohamedán időszámítás kezdete][5]. A híveiből „létrehozta a medinai muszlim gyülekezetet, melynek egyik részét a társak, a kivándorlók, a másikat az anszarok, a helyi muszlim segítők, képezték.”[6] Szent könyvük a Korán. „A Korán szava, a teremtő Isten [Allah] szava, tehát örökkévaló”[7]; minden muszlimnak aszerint kell élnie és cselekednie.

mosque_of_the_prophet.jpg

  1. Mohamed próféta mecsetje – Medina, Szaud Arábia (islamic-stuff-corner.blogspot.com)

 

S ami egyszer megtörtént, az újra megtörténik, ami annakidején sikeres volt, ma is sikeres lehet: Az üldöztetések elől a javarészben muszlim kivándorlók (Nyugat-Európába) törekednek. Segítők (embercsempészek, hivatalos állami szervek stb) biztosítanak nekik menedéket (lakáslehetőséget), megélhetést (segélyt), hogy aztán megvetve a lábukat, harccal, gyilkossággal, csalással, s mindenféle gonosz cselekedettel kitúrják a jóhiszemű (talán bárgyú) európaiakat a kontinensükről. A párhuzam szembetűnő, mondhatni ugyanaz. Kivédeni csak a „kutyharapást a szőrivel…” lehet.

Az iszlamizmus első lépéseit a korabeli több istenséget tisztelő arab közösségekben nem kísérte nagy ováció, mégis sikeresnek bizonyult.

Az araboknak hazát adó hasonnevű Arab-félsziget a kontinensek szétválása előtt a Szaharától a Góbi-sivatagig húzódó sivatagi övezettel összefüggő egységet alkotott.[8] A félsziget közepén kopár sivatagok, homokos vidékek, szirtek és hegycsúcsok közt kevés nedves lapályos terület van. Délen, az Indiai-óceánhoz közeli lankákon volt a datolya, a tömjén, a cukornád, a kávéfa, a gránátalma, füge és a búza stb. hazája.

Az ókori görögök az Arab-félszigetet földrajzilag három részre tagolták, Sziklás, Sivatagi és Boldog Arábiának nevezték.

 616x510.jpg

  1. Arab-félsziget – Sziklás, Sivatagi, Boldog Arábia (Nicolas Sanson, 1654 - en.wikipedia.org)

 

„Boldog Arábiát a miniéusok, a szabéusok, a kattabánok, és a khatrómiak törzse lakta. „Lakói, a szírek és a zsidók mellett földművelők… Itt nyáron is van eső…, a földet folyók öntözik… évente kétszer hoz termést…. Bőven van itt gyümölcs, barom nagy számmal ….”[9]

A görög írók a szabéusokat a világ leggazdagabb, Arábia legnagyobb népének tartották, „miután nekik kevés áruért is… sok aranyat és ezüstöt visznek.” Az országuk „közepén sűrű erdők vannak, tele… tömjén- és mirrhafákkal, pálma-, kalmusz-, kasszia és más hasonló fákkal… A nép részint földműveléssel foglalkozik, részint azon fűszerekkel kereskedik, amelyet a szemközt fekvő Ethiópiából (Afrikából) hozatnak, hova a szabéusok bőrből készült sajkákkal szoktak átevezni. A szabéusoktól mindig a szomszédos törzsek kapják az árut, aki ismét továbbadják, míg Szíriába és Mezopotámiába jut.”[10] Babilonnak és Egyiptomnak is ők szállították a nyersanyagok egy részét, főleg a gyapjút és a bőrt. Az indusok hajói is idehordták hazájuk gyümölcseit, fűszereit. Ehhez járult hozzá a szabéusok  országa öntözött völgyeinek fűszerszámokban, illatszerekben és nemes gyümölcsökben való gazdagsága.

himyarites02.jpg

  1. Himyarita királyság feliratú pénzérme (Kr. e. 1.sz., Délnyugat Arábia, Sába - looklex.com)

 

Így e vidék termékenységénél, régi és kiterjedt kereskedésénél fogva nagy gazdagságra és műveltségre tett szert. A hegyekből lefolyó vizet csatornákon vezették a tározókba, ahonnan vezetékeken juttatták a karavánutak menti várakba és a földekre. A várak, tározók gátak romjait a korabeli utazók is megcsodálták.[11] A gazdagság maga után vonta a tunyaságot, tétlenséget: Elpuhult királyai arannyal, ezüsttel, drágakövekkel ékesített pompás palotákban laktak, háremüket alig hagyták el, a nép is teljesen eltunyult,[12] ami nagyban hozzájárulhatott a bukásukhoz.

Úgy tűnik, a Kr. u. 7. századra a szabéusok elhagyták a lakhelyüket, a fővárosukat, Sábát, és a „Földközi-tenger partján fekvő északi, sivatagos területek felé vándoroltak”, ahol a „vándorló nomád életformájával felhagyva, magasan fejlett, vegyes etnikai összetételű, [az un. nabateus] civilizációt hozták létre”[13]. Fővárosuk a máig csodált „rózsaszínű sziklaváros” Petra volt. [Az elvándorláshoz nemcsak az erőteljes sivatagosodás, hanem az iszlám fegyveres terjeszkedése is hozzájárult!][14]

A kattabánok földje is „nagyon termékeny, sok templommal és királyi palotával ékeskednek… A királyuk[hoz] és a környezetéhez hasonlóan a nép is tunya és tétlen.” Az uralkodójuk megválasztása, kinevezése sajátosan demokratikus volt: „A királyi méltóságot nem a királyapa fia veszi át, hanem az előkelő családokból az a fiú, aki a király trónralépte után először született. Amikor… valaki az uralmat elnyerte, jegyzékbe veszik az előkelő férfiak terhes feleségeit, melléjük őröket állítanak, s aki először szül, annak a fia lesz a törvény értelmében az utód…”[15]

Sivatagi v. Puszta Arábiában (Arabia Deserta)„…a föld homokos és sivár, kevés pálma akantusz, tamariszkusz és kút van rajta..”[16] A „roppant nagyságú homok puszták terjengenek. Itt csakis [mint] a tengeren lehet utazni, a Medvét [csillagképet] vevén irányadóul…. nincsenek házak, hanem csak sátrak.

xghd7_028.jpg

  1. Tevekaraván Boldog-Arábia dünéi közt (1932 évi felvétel -periodpaper.com)

 

 Sátorlakó tevepásztor arabok [beduinok] lakják e földet.…”[17], vagyis Köves Arábiát (Arabia Petraea). A lakói „pásztorkodásból élnek, bő ruhát viselnek, jobb oldalukon pedig íjjat, … gyors tevéken, gyorsfutású lovakon nyargalnak.”[18] A kereskedés mellett a rablást sem vetik meg; eladják azt, a mit erdeikből s tengerről kapnak, de semmit nem vásárolnak.[19] Egy vidéken sem tartanak ki huzamosabb ideig; állandó lakhely nélkül kóborolnak, s egész életük folytonos szökésből áll. Kenyérről és borról a legtöbben közülük mit sem tudnak.

bedouin_sword_dance.jpg

  1. Kardtáncot járó beduin (1900-1920, Library of Congress, USA - upload.wikimedia.org)

 

Míg Arábia déli lakosainak a termékeny fennsíkok nemcsak az elpuhulást eredményező jólétet biztosítottak, hanem lehetővé tették az állami berendezkedést is, addig a sivatagos, a köves vidékek beduinjainak embertpróbáló életük volt: „a hasukon fekve aludtak és szíjjal szorították össze a hasukat, hogy ne érezzék az éhség mardosását.”[20]

Az Arab-félsziget ókori népességét, az északi és a keleti részben való törzseket sokkal jobban meg lehet ismerni a héberek könyveiből, mint a görögök tudósításaiból.

(Folytatása következik)

 

[1] Benke József dr.: Az arabok története, Kézirat, Tkv.,Bp. 1986. 35. p.

[2] Nyilatkozat az Egyház és a nem-keresztény vallások vi­szo­nyá­ról (Nostra aetate) - – ez teremtette meg az alapját a Katolikus-Zsidó kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága létrehozásának. In: hu.wikipedia.org/wiki/második vatikáni zsinat

[3] hu.wikipedia.org/wiki/második vatikáni zsinat

[4] hu.wikipedia.org/wiki/Hidzsra

[5] Simon Róbert: A Korán világa, Bp. 1987. 449. p.

[6] Benke i. m. 43. p.

[7] Benke i. m. 48. p.

[8] Benke i. m. 8. p.

[9] Strabón: Geógraphika, Gondolat, Bp. 1977. XVI. kv. 4. 2. 791. p.

[10] Diodorus Siculus Library of History, William Heinemann, London, 1967, II. 45-48. és Strabón i. m. 792. p.

[11] Osiander Ernst: Zur himjarischen Alterthums- und Sprachkunde, 17-73, In: Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft, Bd. 10. 1847/1856, 26. p.

[12] Heraclides, Cumaeus: Fragmenta, E libro secundo, In: Fragmenta historicorum Graecorum, Parisiis Editore Ambrosio Firmin Didot, M DCCC XLVIII, 97.p.

[13] hu.wikipedia.org/wiki/Nabateusok

[14] Benke i. m. - Kronológia, 392. p.

[15] Strabón i. m. 792. p.

[16] Strabón i. m. 791. p.

[17] Diodorus Siculus Library of History, William Heinemann, London, 1967, II. 54. 63. p.

[18]Herodotos történeti könyvei, I-IX. MTA, Bp. 1892-1893, VII. kv. 69, 86; 37, 40. pp.

[19] C. Plinii Secundi: Naturalis Historiae, In Aedibus B.G. Teubneri, Lipsiae, 1906. Vol. I., Libr. VI. 28(32), 497. p.

[20] Benke i. m. 9. p.

süti beállítások módosítása