hortus_deliciarum_die_geburt_christi.JPG

Jézus születése (XII. sz. könyvillusztráció, Herrad Landsbert: Hortus deliciarum – upload.wikimedia.org)

 

Karácsonyi áhítattal kívánok minden kedves Barátomnak, Olvasómnak és ismerősömnek Áldott Ünnepeket, nehézségektől, bajoktól mentes napokat, éveket, amilyeneket a Teremtő karácsonykor, a Fény születésekor sejdít fel az emberiségnek. Az már kinek-kinek magán múlik, miként valósítja meg. 

 

 karacsonyi-szokasok.jpg

Betlehemezés a Csallóközben (netfolk.blog.hu)

 

Népünk hite szerint a karácsonyi harangszóra megnyílik az ég, és az éjféli misére való beharangozásig úgy is marad. Advent minden várakozása sűrűsödik össze e pár órában. Jelek tűnnek fel, titkok nyílnak meg, az állatok beszélnek, még a jövendő is megmutatja magát. A napi gondoktól megfáradt emberi szívekbe befészkeli karácsony üzenete, a szeretet, a békesség, a megszentelt szegénység misztériuma. 

  

 ejfeli_mise_elott_1796930_9945.jpg

 

Éjféli mise előtt (Sopronbanfalva.network.hu)

 

Az éjfél a nap legtitokzatosabb pillanata, a szellemek ideje. A kisdedként megtestesült fény, a Világ Világossága, karácsony éjszakáján elűzi a sötétség gonosz hatalmait.  

”Azért el érkezvén az éjfél , nagy világosság szálla le az égbuel , és olly világosság leott, valamint déltájban szokot lenni, ezen világosságtul nem csak az istálló és Betlehem Városa , hanem az egész Világ megvilágosodot , és  látván az emberek, igen csudálkoztak, hogy éjfélkor világos nap van”[1] 

  makula_nelkul_valo_tukor_idezet.jpg

Írásmutatvány ( Makula nélkül való Tükör, 1780)

 

A Nap születése új világ kezdete. Éjfélkor a Teremtő áldása, a kisdedként megtestesült fény száll alá. Segítő áldásként érkezik a földre, egy olyan korból, amikor az ember földhözragadt, anyagias gondolkodása még nem vert éket maga és az Isten közé, mert azóta „megszakadt a Mindenség gyűrűje, melyben Isten, ember együtt éltek” (Madách). Korunkban az emberek ősi istentudata babonás hiszékenységgé alacsonyodott, felekezetekre bomlott; tarka népek, még tarkább népcsoportok isteneivé, lelki, anyagi bálványaivá, „tudományosan kiművelt istentagadássá lett.  

A magyarság térítésével a régi vallás, a régi kultusz felesleges lőn, de képzeteit a hagyományok, a babonák, a mondák és a meseelemek tovább éltették. Nem véletlenül írja Madách: „Hitünk külföldi növény, a magyarság regényes gyermekkorával nincs összefűzve.” 

Karácsonyunk előestéje az öreg, búcsúzni készülő Nap ünnepe. Ereje fogytán, maga mögött hagyván az őszi csillagképeket, elindul, hogy a napfordulat sötét éjszakáját követően újjászületve áldhassa meg a földi életet.

 

dscf6464.jpg

 

Téli Napforduló a Pilisben (turautak.com)

 

 „Meglepő egyezés hogy úgy a szarvasoknál mint az embernél a terhesség ideje kilenc hónap. Ha tehát a párosodás kora tavasszal a napéjegyenlőség idejében történt, akkor a születés ideje kilenc hónappal később, vagyis a téli napforduló idején, azaz Karácsonykor volt, amely a kereszténységben is még mindig gyermekszületés, azaz Jézus születése ünnepe, de amely őseinknél a Napisten születése napja is volt: ... az év végén elöregedő és meghaló, az emberektől búcsút vevő, de éjfél után újjászületett Napisten szent éjszakája. Ez a mai december 21-ről 22-re virradó éjszaka, amelytől kezdve a téli hosszú éjszakák ismét rövidülni, a nappalok pedig hosszabbodni kezdenek, illetve a Nap látszólagos égi pályáján ismét emelkedni kezd, míg a nyári napfordulókor eléri delelőjét (zenitjét), azaz teljes fénye, dicsősége, a Sötétség fölötti teljes diadala ünnepét.”[2]

 

sol-invictus.jpg

Sol invictus (1476-ban készült, Ferrara, Olaszország - goiemiliaromagna.it)

 

A római keresztény egyháznak gondja volt arra, hogy a pogány szokásokat kereszténnyé nemesítse. „Így rendelte a téli napfordulat elragadtatott pogány áldozati időszakának helyére a karácsonyt…”[3] A karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja…. a napot nem véletlenül választották ki, ugyanis a Mithrász kultusz ekkor ünnepelte a Nap születésnapját.[4] „A téli napforduló még az ókori Rómában is a „dies natalis Dei invicti Soli”, vagyis a győzhetetlen Napisten születésnapja” volt. E szép örömünnepet az egyház a népek emlékezetéből meg sem kísérelte kitörölni, ezért a karácsonyt, „Jézus születését tette e napra, habár már 21-22-ről 24-25-re eltolva."[5]

 

 6b43822461b79138015d3e0bb373024a.jpg

A fény-kisded születése  (1544, francia kézirat, Getty Museum – bit.ly)

 

A magyarsággal együtt élő, a lelkében, gondolatvilágában mélyen gyökerező ősi vallási képzetek, hiedelmek kiirthatatlanoknak bizonyultak. Hiába próbálta Szent Gellért megváltoztatni, még I. István király rendeletei sem voltak elegendőek hozzá. Így aztán Gellért püspök intésére a korabeli egyház a régi hit számos elemét megtartotta, keresztény gyakorlattá változtatta, szóhasználatát átvette: Isten, búcsú, egy, áld stb.

Keresztény tartalommal töltötte meg a magyarság istenasszonyának nevét. Pogány nőalakból szentet még akkoriban sem igen lehetett csinálni, ezért lett belőle boldog; ti. akit az egyház nem akakrt szentté avatni, bár megérdemelte volna, boldog lett. Gellért püspök „tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy az zyz Mariat az Magyarországban bodog azzonnak awagy ez wylágnak nagy azzonyanak hyvnak, zent Istwan királ es ez zegen orzagot bodog azzon orzaganak newezee.”[6] A papokkal meg összeprédikáltatta a magyarság eladdig mélyen tisztelt istennőjének „Asszony” nevét a „boldog” kifejezéssel. A cél az volt, hogy a magyarság körében mélyen tisztetl Asszony végérvényesen összemosódjon Jézus anyjának, Szűz Máriának alakjával. (Sikerült is, meg nem is.)

Karácsonykor a pásztorok is ekképp köszöntik:

„Elindulának,

És el is jutának,

Szűz Máriának

Jónapot mondának”[7]

A Boldogasszony a évezredek hitvilágát felvillantó csodanév lett. A „boldog”-gal összekapcsolt elnevezés jobban kifejezi a magyarság istenasszonyának ősiségét, mintha csak „Asszony” maradt volna. A magyar érzés, a magyar szív mélyen tisztelt, óvó-védő istenasszonyát érzi ki a Boldogasszony nevéből, aki népe boldogulásáért még Isten felé is közvetíthet:

Bor, búza és gyümölcs,

Hogy bőven teremjen, Istennek áldása

Mindig rajtunk légyen!    

 

dbffac711c818c27e7a700b2a7f3563d.png

Mária és a gyermek Jézus (Nagyboldogasszony-templom, Budapest – miserend.hu)

 

 [1]Makula nélkül való tükör/MAKULA NELKUL való TUeKOeR..., BUDÁN, és NAGY-SZOMBATBAN, 1780. 110. p.

[2] Magyar Adorján: Az ősműveltség, Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 1995. 66. p.

[3] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, I-II., Mandala Kiadó, Szeged, 1998. I. 13. p.

[4] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium i. m.21.

[5] Magyar Adorján: Az ősműveltség, Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 1995. 66. p.

[6] Érdy Kódex, 654.b. Marg. L. 15. 65.p.

[7] Kálmány Lajos: Szeged népe, III. köt., Szeged vidéke népköltése, Szeged, 1891.  140. p.

 Hosszasan töprengtem, folytassam-e a „Ki volt Mózes” c. cikksorozatomat, vagy rekesszem be, hiszen a FB-n parázs vita alakult ki az első részről. Némely olvasót megmagyarázhatatlanul felháborított a cikkem, pedig alig írtam többet, mint amit az Ószövetség és a zsidó apokrif iratok közöltek; hacsak nem I. Sargon, sémita-akkád uralkodó csecsemőkori kosárkás utazását nehezményezték.

 Ennek ellenére folytatnám a cikksorozatot, hiszen a tisztánlátás végett nem ártana, ha az egyoldalú Biblia-leíráson kívül a kedves olvasó megismerkedne több ókori író, jelen esetben Manethón Mózes-történetével is.  

 

800px-beni-hassan-asiatiques1.jpg

 

A felső rész  az Egyiptomba bevándorló sémita-amoritákat, az alsó rész az  egyiptomiakat mutatja (freskó, Beni Hassan,  Amenemhat sírja – homesecurity-press)

 

A Kr. e. IV. században élt Manethón, egyiptomi történetíró a ptolemaida-kor hivatalos nyelvén, görögül írt Aegüptiaka (Egyiptom) c. történeti munkájában részletezi, miként lett Mózes az Egyiptomban élő idegen alattvalók vezére. A fáraók sorrendiségét és megnevezését leszámítva, munkájának e részét egyiptomi rágalmaknak, régi-új téveszméknek tartják[1], vagyis elutasítják, holott Manethón a heliopoliszi Ra isten templomának papjaként[2] csak tudhatta, miért lett hitszegő és Egyiptom-ellenes Ozarzif/Mózes, a párszáz évvel korábban élt paptársa.

 

2_egyptology_history_2.jpg

Két oldal Manethón munkáját tartalmazó ókori (?) görög kéziratból - myweb.midco.net

 

II. Ramszesz fáraó (Kr.e. 1279-1213) nevéhez új városok, hatalmas építmények, erődök építtetése fűződik. Az építkezéseken nemcsak egyiptomiak és a hadjáratokban elfogott foglyok, hanem Heliopolistól keletre az arab hegyek lejtőin legeltető, korábban kivételes bánásmódot élvező zsidók is dolgoztak.[3] A fáraó a sémita pásztorokkal építtette fel Pe-Ramesszut, a saját magáról elnevezett várost, és bővíttette ki Pithómot, Atmu, a napisten esti megnyilvánulása istenének városát.[4]

 

2_untitled-23.jpg 

Manethón szobra – extrastory.cz 

 

II. Ramszesz halála után a fia, Menephta/Meremptah (Kr. e. 1213-1204) uralkodott. Látni kívánta az isteneket, mint az elődje „Hórusz”, azaz Horemheb[5] fáraó. [Ozirisz fiáról, Hórusz istenről eredeztetett név több fáraó, köztük Horemheb egyik mellékneve volt, mivel Hórusz földi megtestesítőjének tartatott.[6]]

 

 2_nebra2.jpg 

Raneb fáraó Hórus címe  (grafitti – Harmondsworth: Penguin Books, 1961. fig. 56.

 

Egy bölcs Meremptah kérését teljesítendő, megjósolta, megláthatja az isteneket, ha megtisztítja az országot a rühesektől és a tisztátalanoktól.

 

 2_9f0be394b84d4d77fe28dbe945b9bb97.jpg


Merenptah fáraó múmiája -  i.pinimg.com

 

 

Az ókori egyiptomiak megvetéssel tekintettek a Nílus völgyén kívüli tisztátalan és romlott népekre. Minden egyiptomi, de főleg a papok életének legfontosabb feladata volt, hogy "tisztántartsák magukat a tisztátalanságtól". A test és a ruházat tisztasága azonos lehetett náluk a lélek és az élet tisztaságával. Az istenfélő egyiptomiak törvényei, szokásai[7] ezt tükrözték vissza: Mindennap kiöblített ércedényből ittak. Mindig kimosott vászonruhát viseltek. Nemzőtagjukat, a tisztaság kedvéért metszették körül, amit több nép eltanult tőlük. [A zsidók vallásos mezbe burkolták, ti. Jehovával való kötelékként fogták fel.] A papok minden harmadik napon csupaszra nyírták a testüket. Tartózkodniuk kellett bortól, asszonytól. Havonta három napig hashajtó és hánytató szereket használtak, hogy a testüket belülről is megtisztítsák. Naponként és éjjelenként kétszer hideg vízben mosakodtak. A köznép is gyakran mosakodott. Babot, tiszta búzát, árpát egyiptomi nem evett. Idegen poharából nem ivott, edényéből nem evett.[8] Méltóságon alulinak tartották egy asztalnál enni a héberekkel.[9] Számos állat húsa, pl. disznóé tilos volt. A disznót tisztátalan állatnak tartották, kanászaikkal együtt.[10]

Az idegenek bőrbetegségein kívül a fáraók Egyiptomában nem jegyeztek fel pusztító járványokat.

Ha az egyiptomi ezeket (és a többi) szabályokat betartotta, ha gyilkosságot, lopást, paráználkodást nem követett el, az uralkodóját, elöljáróját, atyját stb. nem káromolta, istent, embert nem csalt meg, nem térítette el a folyót, ha nem hagyott senkit éhezni, nem okozott sírást, nem volt rest és hanyag, akkor remélhette, kegyelmet talál Ozirisz és a negyvenkét alvilági bíró előtt.[11]

[Feltűnő, hogy az egyiptomi törvények visszaköszönnek a judeo-keresztény tízparancsolatban! Eszerint Mózes egyiptomi lévén jól ismerte hazája törvényeit.)

Ily törvények mellett az egyiptomiak valóban irtózhattak a fekélyesektől, a tisztátalanoktól, akár idegenek, akár honfitársaik vagy papok voltak. Meremptah fáraó 80 ezer testi szennyben szenvedőt a Nílustól keletre a kőbányákba vitetett, hogy az odarendelt többi tisztátalan egyiptomival együtt dogozzanak. A fekélyesek közt volt néhány tudós pap is.  Kivétel, kibújás nem volt, aki tisztátalan volt, ment a kőbányába.

A jövőbelátó a szent férfiak munkára rendelése miatt rettegett az istenek haragjától. Előre látta, idegenek jönnek a tisztátalanok segítségére, és velük együtt 13 évig uralják Egyiptomot. Jóslatát leírta, és véget vetett az életének.

[E 13 éves uralom nem azonos a hükszosz pásztorkirályok mai számítások szerinti 400 (?) éves egyiptomi uralmával. Manethón a hükszoszokat a sémita ammoniták, esetleg az amalekiek[12] népének tartotta[13], Jákob pásztornépét meg  egyiptomi alattvalóknak[14].]

Meremptah megrettent az öngyilkos bölcs férfiú jóslatától, és a kőbányában sanyargóknak a [hikszoszok által] elhagyott Avárisz városát jelölte ki lakhelyül. A kitaszított idegenek a szintén kiközösített Ozarzif nevű heliopolisi papot választottak vezérüknek. Hűséget és engedelmességet esküdtek neki.

 

nilus_delta_1.jpg 

Felső-Egyiptom - Nílus-Delta – wikimedia.org

 

Ozarzif megparancsolta a tisztátalanoknak, isteneket ne imádjanak, ne tartózkodjanak egyetlen, Egyiptomban szentnek tartott állattól sem, hanem áldozzák fel, és egyék meg. Az összeesküvőkön kívül ne érintkezzenek senkivel. Az egyiptomi törvényekkel szöges ellentétben álló törvényeket adott nekik. Rávette őket, hogy erősítsék meg Avárisz falait, és harcrakészek legyenek. Ozarzif néhány fekélyest és papot is bevont a tanácskozásba, és követeket küldött „Jeruzsálembe” a pásztorokhoz, hogy velük együtt támadják meg Egyiptomot.  200 ezres sereg gyűlt össze. A fáraó kitért előlük, és elébb Memphiszbe, majd a szent állatokkal és a seregével Ethiópiába húzódott vissza.

A tisztátalanok és a jeruzsálemi pásztorok elárasztották Egyiptomot. városokat, falvakat égettek le. Szentélyeket raboltak ki. Lerombolták az istenek képeit, szobrait. Az elfogott papokat és jósokat kényszerítették, hogy ehető szent állataikat vágják le; amit a lázadók megettek. A papokat meg mezítelenül kidobták.

 

w1026.jpg

Ápisz bika – Felirat: Osiris-Apis (kerámia  Egypt Centre, University of Swansea, Wales) – museu.ms)

 

Meremptah nagy sereggel jött vissza Ethiópiából, legyőzte a tisztátalanok hadát.  Az egyiptomiak a nagyobb részüket felkoncolták, a többit meg Szíria határáig üldözték.

A tisztátalanoknak törvényt adó, Oziriszről, a heliopolisi istenség Ozárzifnak nevezett pap később Mózesra változtatta a nevét.[15] Bár egyiptomi volt, Manethón mégis a tisztátalanokhoz (vagyis a zsidókhoz) sorolta[16], hiszen Jákob Egyiptomból kivándorló népének vezére lett.  

Mózest bizonyára a heliopolisi papság köréből való elűzetése ösztökélte, hogy a száműzöttek vezére legyen. Sértődöttsége  vihette rá a kitaszítottak fellázítására, a fáraó és saját hazája elleni véres, bosszúálló harcra.

Manethón nem nevezi meg a kőbányákba száműzöttek népnevét. Tisztátalan idegeneknek, fekélyes hadifoglyoknak, fehér rüh kínozta sémita pásztoroknak, de egyiptomi alattvalóknak nevezi őket, akiket a fáraó a fertőző betegségek, járványok megelőzésére, az egészséges egyiptomi lakosság közeléből eltávolított, száműzött.   

A fertőző betegeket minden korban minden ország, minden nép esetenként nagyonis kíméletlenül elkülönítette.   

Megjegyzés: „Az izraeliták valójában 215 évet éltek Egyiptomban (i.e. 1728-1513). Ez a szám összhangban van más kronológiai adatokkal.”[17]

 

[1] Grüll Tibor: Mózes, a titkos fáraó – Régi-új téveszmék Mózes származásáról, Hetek Közéleti Hetilap, 2000. 11.04. IV/45. - hetek.hu

[2] hu.wikipedia.org

[3] Bunsen, Christian, Carl Josias: Aegyptiens Stelle in der Weltgeschichte, I-V., bei Friedrich Perthes, Hamburg, 1845.  IV. 201-.

[4] Brugsch, Henri (Heinrich Karl): Historie d’Égypte des les premier temps de Son existence jusqu’a nos jours, pemiére partie, Librairie J.C. Hinrichs, Leipzig, 1859. 154. p.

[5] Brugsch i. m. 124-125. pp.

[6] Ötelemű titulatúra – wikipedia.org

[7] Hérodotosz/Herodotos történeti könyvei, I-IX. A Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest, 1892. II. kv. 36-37, 64-65., 104-105. és 114-116. pp. 

[8] Lmf. 

[9] Genesis (KJV) 43.32  (The Holy Bible /Jakab király Bibliája, Printed by Joseph Bentham, London,  1611. -  biblesociety.org.uk

[10] Hérodotosz i. m. II. kv. 47, 109. p.

[11] Champollion, Jean François: Lettres et journaux écrits pendant le voyage d'Égypte. 242  In: Bibliothéque Égyptologique, Tome II. Ernest Leroux, Éditeur, Paris, 1909. 296-298, 346. pp.   

[12] Bunsen i.m. V. 120.

[13] Flavius, Josephus: Des Flavius Jospehus Schrift gegen den Apion, Bahnmaier’s Verlag (C. Detloff), Basel, 1877. Buch. I. Cap. XIV. (Manethón tudósítása a hükszszpkról)

[14] Flavius i.m. Buch I. Cap. XXVI. 185-194. pp. (Manethón tudósítása a tisztátalanok lázadásáról, Avariszról és a kivonulásról.)  

[15] Flavius, Josephus i.m. Buch I. Cap. XXVI. 185-194. pp, Cap. XVII. 194-195. pp. és Lepsius, Richard: Die Chronologie der Aegypter, Einleitung und I. Teil, Nicolaische Buchhandlung, Berlin, 1849., 323. p.

[16] Flavius Josephus i. m. Buch I. Cap. XXVI. 194. p.

[17] Kivonulás. Tanulmányozd a Szentírást éleslátással. 2. k. 114-.o. - wol.jw.org/hu/