A Kis-Ázsia ókori népei c. cikksorozatban sorjában bemutatom Kis-Ázsia azon ókori országait, népeit, népcsoportjait, amelyek emlékét a magyarság akár tanult ismeretei, akár a hagyományai révén megőrizte. Lesznek közöttük olyan népek is, amelyekről semmiféle írás, emlék nincs a magyar hagyományokban , de a történetüket olvasván a magyar ember érzései azt súgják, valami mégis összeköt bennünket velük.

x x x

 

nevtelen_19.jpg

Kilikia Kr. e. 102-től római provincia (topoi.org)

 

A Fekete- és az Égei-tenger között elterülő magas hegyekkel körülölelt fennsík Kis-Ázsia félszigete. Délkeleten, a hófedte Taurus-hegység alatt a tenger mentén húzódó keskeny, a Pyramus és Saros folyó torkolatánál kiöblösödő lapály a Szíriával szomszédos Kilikia. Lakói a kilixek (kilikiaiak).  Régente hypachajaiaknak hívták őket. Az elnevezés a régi lakosság nevének görögös változata. A régiségben az országot Khelek-nek hívták, legalábbis Pharnabazus, az achaimenida (óperzsa) királyi házzal vérrokon, Phrügia óperzsa (Kr.e. 435-378) helytartójának érméin így szerepel. Baaltars, kilikiai istenség képével veretett érmékkel fizette ki az egyiptomi szolgálatban levő görög zsoldosokat. Ezért feltehető, hogy II. Pharnabazus, nemcsak az egyiptomi hadsereg parancsnoka, majd Phrügia helytartója, hanem Kilikia satrapája is lehetett. (A helytartó értelemben használt satrapa szó eredetileg a sátor+apa összevonásából származik.[1])

 

tumblr_p03harrogi1tbghqao1_1280.jpg 

A tarsusi Baal/Heraklész (terrakotta fej - tumblr.com)

 

Baáltars, az óperzsák uralma alatt Tarsus városának "hivatalosított" védistene volt.  A név a Baál és Tarsus név összevonása. Jelentése: Tarsus-i Baál.  Az alábbi érmén Baál isten uralkodói pálcával a kezében ül a trónusán. Más érméken íjjal és kalászokat és szőlőfürtöt tartva ábrázolták.[2] Némelyik érmén sas is van mellette. A tarsusi Baál éppen olyan bíborruhát viselt, mint Melkart isten papja, a föníciai alapítású észak-afrikai Karthágóban. Baál/Melkartot munkálkodó és győzedelmes istennek képzelték, ki a pusztulásból új életet teremt. Legyőzi az Állatöv kártékony égi jeleit: Újra és újra visszavezeti a Napot a föld közeléből, a túlságos forróságból és a föld távolából, a téli hidegségből. Az élete magában a Nappályában testesül meg. Midőn a Nap a legforróbb sugarait küldi a Földre, vagyis az Oroszlán jegyében áll, Baál/Melkart napistennek az oroszlánt, az égető forróság jelképét kell legyőznie. A jó Napisten diadalmaskodik a rossz Napisten fölött, vagy a saját hevében önmagát kell elégetnie, hogy megifjodva újra szelídebb meleget küldhessen a Földre. Mikor a Nap a legtávolabb van a Földtől Baál isten alszik, vagy halott. [3]  A görögök forrásokban a semita népek oroszlánfékező istene, a föniciaiak Baálja, a tirusziak Melkartja, a tarsusiak Szándonja általában Heraklész néven szerepel. Nagyon sokszor az eredeti istennév feltüntetése nélkül! 

 

800px-pharnabazus_silver_stater_as_satrap_of_cilicia_379_374_bc_1.jpg

Kezében uralkodói pálcát tartó Baaltars, Tarsus, kilikiai város istene (ezüststater[4], British Museum, London – de.wikipedia.org) 

 

Az ókori Kilikia gazdag ország volt. A Taurus-hegység lejtőin kiváló lovakat tenyésztettek. A meredek hegyek védte termékeny lapályon jól termett a szőlő, a köles, a búza és az árpa. A tenger mentén sok védett, a kalózhajók megbúvására alkalmas kikötőhely és több kereskedőváros volt.

 

tarsus_city_street_tb_n123000.jpg

Ókori út (Tarsus, Kilikia - graecomuse.wordpress.com)

 

Az előidőkben a tengerpartot, nem sémita, hanem toldalékoló nyelvű barbár népek, a károkkal és lükiaiakkal rokon nagy és híres népcsoport, a khéta lakta. A bibliai időkben úgy nevezték e vidéket, hogy „a khéták partja”. A föníciaiak csak a XII-VIII. században telepedtek rájuk, éppúgy, mint a közeli Ciprus szigetére[5]; vonzotta őket Kilikia  gazdagsága, a kiváló hajófa, a vas és a rézbányák.[6] 

Az országot a föníciai fennhatóság idején Poszeidón fiának Agénór föníciai királynak a fiáról, Kilikszről (Cilix), Kilikiának nevezték[7], hiszen az ő nevéhez fűződik e terület gyarmatosítása. 

Kr. e. 900 körül a föníciaiak hatalmát az asszírok döntötték meg. A feliratok szerint a két legnagyobb várost, Anchiálét és a híres-nevezetes Tarsust II. Sargon, asszír király fia, Sanherib (Kr.e. 745-680) alapította. Ám valószínűbb, hogy az asszír megszállás e városokat már felépülve, szilárd falakkal körülvéve találta.[8] A helyi mítosz építőként a „Szíriából” érkezett Sandachust, vagyis Szándont említi.[9] (A Sandachus összetett név második része a „-chus” kusita kapcsolatot sejtet, hiszen Kis-Ázsiában évezredekig éltek kusita-szkíta népcsoportok. (A kus jelentése szkíta!) Spartacus, a róla elnevezett felkelés vezetője, a Kr.e. 71-ben megölt római rabszolga-gladiátor neve is szóösszetétel. A nevéből elhagyva a szókezdő görögös „s” betűt, marad a „parta-kus”. Eszerint Spartacus pártus-kus/szkíta lehetett[10]. Appianus[11]  szerint thrák volt, de lehetett szkíta is, hiszen az ókori Thrákia nemcsak Görögországgal, hanem a szkíták földjével is határos volt, s az átjárás természetes és közvetlen lehetett. (Az ókorban egyáltalán nem voltak szigorú országhatárok, mint a közelmúltban!)

Kiegészítés: Spartacus kusita-pártus volta mellett szól, hogy Kr. e. 101-ben Decebal a pártusok szövetségét kereste  a nagy ellenfél, Róma ellen. A pártusok el is indították a segítő csapatokat, de mire megérkeztek volna a rómaiak elfoglalták Daciát/Erdélyt. A pártus sereg visszafordult. Ám nagyonis elképzelhető, hogy a pártusok közül néhányan, talán nem is kevesen ottragadtak Erdélyben vagy Thrákiában, a mai Bulgáriában. Ott kerülhetett Spartacus is római fogságba. Mivel Thrákia területén esett fogságba, a római történetrók nemes egyszerűséggel a fogságbesés helyéről thráknak tüntették fel, holott nem voltak az.  (In: Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010, 60, 100. pp.) 

 tarsus.jpg

Tarsus látképe (bible-history.com)

Az asszír uralkodók a mindenkori hódítók szokásának megfelelően a felirataikban saját nagyságukat emelendő minden hírneves építményt, réges-régi várost stb. asszír alapításúaknak tüntettek fel. (Ugyanígy románosítják, szlávosítják a trianoni utód-országok a magyar területeken levő, magyar alapítású épületeket, várakat, sőt a törzsökös magyar főurakat, királyokat is.)

Az asszír hódítás során az asszír Szándon (görögül Heraklés) a lett a kilikiaiak főistene. Róla mondják: Kilikia városait kellett „szolgálnia”, vagyis az „istenség” feladatkörét betöltenie.[12]

Az országnak csak a Taurus lejtőin fekvő része, az un. Kleutherokilikia tudta magát megvédeni az asszír hódítástól. Diodorus Siculus[13] e terület szabadságát az amazonok hadjáratának tudja be.  

Kilikia a Kr.e. V. században már az óperzsák adófizetője. A tengerparti városok olyan gazdagok voltak, hogy száz háromevezős hajót állíthattak a hódítók szolgálatába. Évente 500 mázsa ezüst adót fizettek. Kilikia földjét őrző megszálló katonaság 140 lovat emésztett fel. Az év napjainak számával megegyezően 360 fehér lovat küldtek Dareiosz, perzsa királynak.[14] A régiségben mind a sumirok, mind Romulus és Remus korában egy esztendő 360 napot számlált. Ez volt a 60-as, a szexagezimális számrendszer alapja. Eszerint osztották fel a kört is 360 fokra.

A kilixek gyapjú kabátot és marhabőrből készült sisakot viseltek. A csatában a keményre szárított bőr páncélként védte a fejüket a sérülésektől. „Pajzs helyett ökörbőrből készült bozontos védőeszközt használtak.” Hajítódárdáik és kardjaik az egyiptomiakét formázták.[15]  

Az óperzsákkal való háborúskodás idején a forrásokban többször említtetik Syennesis[16], kilikiai király. Ez arra enged következtetni, hogy a Kr. e. VII. században Kilikiát saját honi királyai igazgatták.

Killikiát Kr. e. 200-100 között hódították meg a rómaiak. 

 

 bdbfa7adddf96ead9342186ead579d3a.png

Római kapu maradványa (Kilikia, XIX. századi kv. illusztráció[17] - followinghadrian.com)

 

[1] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai – a magyarság nemzetalkotói. Matrona, Győr, 2001. 158. p. 

[2] Movers F(ranz) K(arl): Religion und die Gottheiten der Phönizier, Eduard Weber, Bonn. 1841. Bd. I. 14. p.

[3] Movers i. m.  Bd. 1. 188-190 pp.  

[4] A stater ezüstből készült ókori görög pénznem. A Kr. e. 8. századtól Kr. u. 50-ig rúdként, majd érmeként használták.

[5] Movers, Die Phönizier, Geschichte der Colonien - Zweiten Bandes zweiten Theil, Ferd. Dümmler’s Buchhandlung, Berlin, 1850. Buch II., Cap. III. 129. p.  

[6] Movers i.m. Buch II.. Cap. IV. 168-169. pp.

[7] Hérodotosz Hérodotosz történeti könyvei, I-IX, Franklin Társulat, Budapest, 1892. VII. 91., 42. p. 

[8] Anabasis, I. 2., 21.

[9] Movers i. m. Buch II., Cap. III. 169. p.

[10] Brodersen, Kai: Wie Spartacus Bulgare wurde? Hermes, Buchhandlung, Berlin,  2011. Band., 139.,  267–269. pp. 

[11] Appian: The Histories of Appian - The civil Wars, I-V. Loeb Classical Library, Harvard Univ. Press, Cambridge,  1913. I.,116 p. (penelope.uchicago.edu)

[12] Movers F(ranz) K(arl) i. m. Buch II., Cap. IV. 169. p.

[13] Diodórosz Szikulosz/Diodorus Siculus, Bibliotheca Historica, Amstelodami, Sumptibus, Jacobi  Wetstenii, M.D.CCXLVI (1746), Vol. III. 55. p.  

[14] Hérodotosz i. m.  III. 90., 197. p. 

[15] Hérodotosz i. m. VII. 91., 42. p.

[16] Hérodotosz i. m. I. 74., V. 118., VII. 98,

[17] CARNE, John: Syria, The Holy Land, Asia Minor, &c. Fisher, Son &Co. London, 1836-1838.

A bejegyzés trackback címe:

https://martonveronika.blog.hu/api/trackback/id/tr6314664467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.