marton veronika 2019.05.17. 00:28

Lükia

Lükia/Lycia/Lykia története valahol a mítoszok világában kezdődött. Eredetileg barbár krétaiak voltak ők is, miként a többi Kis-Ázsiába települt népcsoport.

 

terkep.jpg

Lükia, Pamphilia és Pisidia (ancientmoney.org)

 

A két testvérnép, a Kis-Ázsiába nem egyidőben bevándorolt solymosok és a termilok görög hatásra egymás ellenségeivé lettek. Míg a solymosok megőrizték krétai hazájuk szokásait, addig a termilok követték az új, görög módit, olyannyira, hogy Lükos vezérük kedvéért megváltoztatták a nevüket, aki „saját magáról lykiosoknak nevezte el őket”.[1]

A krétai trónviszály miatt Szarpédónnal együtt az akkor még barbár termiloknak nevezett lükiai népnek is el kellett hagynia a szigetet.[2] „A kikergetett nép Ázsiába jött Mylias [-hegyvidék] földjére.” A Xanthus-folyó torkolata felől nyomult Kis-Ázsiába, és helyet szorított magának a károk és a solymosok között, vagyis a solymosokat pisidiai Sólyom-hegységbe űzte. „Mert az a föld, ahol most a lykiaiak laknak régente Mylias vala, a myliaiakat pedig akkor solymosoknak nevezték.”[3]

Lükost, az Athénből elűzött királyfit a termilok nemzeti hőseként tisztelt vezére, „Sarpedon befogadta és uralmának részesévé tette”[4]. A halála után a harcias athéni menekült lett az uralkodó vezér. A bátor és erkölcsös népet rávette, hogy testvérnépük a Krétáról korábban érkezett solymosok rovására erőszakkal szerezzék meg a jól védhető hegy- és tengerövezte tartományt.

 

lukiai_harcos.jpg

Lükiai harcos (freskó-részlet, síremlék, Kizilbel, Elmali közelében  Törökország Kr. e. 6. sz. – wikiwand.com)

 

Lükiában van a lángot lövellő Khimaira/Chimaera-hegy. Megszemélyesített alakja az oroszlán, kecske és kígyófejű nőstény szörny. „A monda szerint az első királyuk, Amisodarus etette” és Bellerophontész[5] ölte meg. A korinthoszi királyfi felhőkbe szálló lovával, a Pegazussal legyőzte a solymosokat és az amazonokat. Királyi parancsra az elveszejtésére törő palotaőröket mind levágta. Iobatész, Lükia királya ekkor ismerte fel, hogy Bellerophontész az istenek kegyeltje; ezért nekiadta a második leányát és a fele királyságát.[6]   


karaburun_elmali_dignitary_470_bce.jpg

Lükiai előkelőség (síremlék, Karaburun, Elmaly Lükia, Törökország, kb. Kr.e. 475 – wikiwand.com)

 

A királyságot idővel a mitológiai ősök utódainak egy-egy város feletti uralma váltotta fel. Bellerophontész, Szarpédón, Lycus, Telephus, és Patara „nemesi” családjai uralták a róluk elnevezett városokat, és hozták létre a lükiai városok szövetségét, amelyből egy-két, az ősi szokásokkal dacoló város maradt ki, pl. a kalózkodásról elhíresült Phasélis.

Az országot a Földközi-tenger, a nagyobb Phrügia, Pamphilia és Kária határolja. Legnagyobb kikötővárosa Telmessos (nem tévesztendő össze a solymosok sasfészkével Terméssossal! E két alig egy hangban különböző név bizonyítja a lük és a solymos nép közös eredetét.)

A görög harciasságot elsajátító lükiaiaknak Krétáról hozott „barbár” erkölcsű, mondhatni jámbor szokásaik is voltak: Minden más néppel ellentétben az „anyjuk után nevezték magukat…”, ha megkérdeztek valakit közülük, kicsoda, az anyja nevét mondta, s anyai őseit sorolta fel. „Ha egy polgárnőnek a férje rabszolga, a gyermekeit nemeseknek tekintik, de ha egy polgárnak idegen… vagy szolganeje van, gyermekei törvénytelenek.”[7] E szokásból kitűnik, hogy a sémita népektől eltérően a nőket nem tartották alantasnak, hanem tisztelettel viseltettek irántuk. E nőtisztelet jobbára a szkítafajú népek, a régi egyiptomiak [kusiták!], az etruszkok és a hun-magyarok sajátja.

A Xanthos folyótól délre Patarában épült Apollón, azaz Lyceius, a világosság, a fény istenének jóslatokról híres-nevezetes temploma. A monda szerint Apollón a hat nyári hónapban Délosz szigetén tartózkodik, a hat téli hónapban pedig a patarai Naptemplomban.[8] Lükiában nincsenek téli ködök, az ég télen is derültebb, mint Hellaszé, ezért a napisten a borongós görög telet a fény hazájában tölti. Mivel az első görögök a Xanthus-folyó völgyében a napisten tiszteletével találkoztak, úgy vélték „Lyciát/Lükiát az országot  „Lyceius”-ról, a  fény istenéről nevezték el, nem pedig Lükosról, az athéni menekültről. A déloszi papok tisztában voltak azzal, hogy az Apollón kultuszuk legelső tanai Lükiából származtak.[9]

Patarában „nincs állandó jóshely” de, ha az isten „megjelenik, akkor a jósnőt [szibillát] éjjelenként vele együtt bezárják a templomba.”[10] Az éppen illetékes szibilla ezután hirdette ki az isteni jóslatokat. Efféle szokásuk volt a babiloniaknak, az egyiptomi thébaiaknak is. A Napisten templomának papnői és papjai a madarak repüléséből, áldozatokból, álomfejtésekből is megértették istenük akaratát.[11]  

 

zsb1sdda3614ezxkauop2zi3xxo_300x455.jpg

Hypnos és Thanatos Lükiába viszik a trójai háborúban elesett Sarpedon holttestét (vázakép, British Museum, London - eklablog.com)

 

A lükiaiak szeretetteljes ragaszkodtak a halottaikhoz. Egész sziklatömegeket alakítottak át sír-utcákká és temetőkké. A hegyoldalakat csodás faragású kripták övezték. Midőn a Szarpédón, Bellerophontész unokája Trójánál elesett Apollón… „a hulló nyilak közül kiragadta a holttestet, megmosta a folyó vizében, megkente ambrosiával és isteni ruhákba öltöztette. S rábízta két ikertestvérére Hypnosra és Thanatosra, az ’Álomra’ és a ’Halálra’ azok gyorsan vitték s letették Lykiában, hogy testvérei és rokonai eltemessék, hantoljanak sírt föléje, emeljenek oszlopot, mert ez ajándék jár a halottaknak.”[12]

 

1024px-lycian_kings_tombs-dalyan.jpg

Lükiai királyok sziklába vájt kriptái – Dalyan, Törökország wikiwand.com)

 

A lükiaiak műveltsége nagyon régi időkre nyúlik vissza. Számos területen a hellének mintaképei, elődei voltak. A peloponnészoszi Tirünsz/Tiryns védfalait Lükiából hívott, kétkezi munkából élő hét küklopsz építette.[13] Krétai eredetű írásuk közbülső helyet foglalt el a baktriai és a görög között.[14] Erősen vitatható, hogy lükiaiak az írásukat a görögöktől tanulták volna és nem viszont. Jóval a thrák Orpheusz, a görög mitológia legendás dalnoka előtt élt Olen, a hiperboreus szüzek tiszteletére írt himnusz szerzője. Hazája az Apollón-tisztelő Lükia volt. „Ez az Olen, ki Lykiából jött, írta a többi régi dalokat is, melyeket Déloszban szokás énekelni.”[15]

 A lükiaiak földrengésekkel, ellenséges támadásokkal dacoló sziklaszilárd váraikat a völgyek fölötti szirtekre, magaslatokra építették, ám ez nem óvta meg őket az ellenséges támadásoktól. A lüd/lyd hódítástól megvédték az országukat, a többitől már nem: „Midőn Kroisos [Krőzus] a Halys-folyón innen csaknem minden népet legyőzött, -… a kilikiaik és a lykiaiak kivételével a többieket mind a hatalma alá hajtotta.”[16] Mikor II. Kürosz, óperzsa uralkodó megdöntötte a lüd királyságot, és kiterjesztette a hatalmát a kisázsiai népre, a méd Harpagos vezetésével hadjáratot indított az ellenálló, lázadó lükiaiak ellen. Xanthos város védői kitűntek a hősiességükkel és a bátorságukkal: „…mikor Harpagos a xanthosi síkságra vezette seregét, kivonúltak és …nagyon vitézül harcoltak mindazonáltal legyőzettek és városba szorítva, feleségeiket, gyermekeiket, vagyonukat és szolgáikat a fellegvárba vitték; azután felgyujtották …, mely … leégett. E tettük után a xanthosiak … esküt tettek s kivonulva mindnyájan elestek a harczban.”[17] Tudhatták, hogy perzsa fogsgágba esni egyenlő a kínhalállal. A mostani, xanthosiak nyolcvan család kivételével bevándorlók. „A nyolcvan család véletlenül nem volt a városban, és …életben maradt„.[18]

 

xanthos-lycian-city.jpg

Xanthos romjai (fethiyedays.com)

 

A lüd támadást és az óperzsa hódítást macedóniai Nagy Sándor és a szeleukidák uralma követte, végül az ország római provincia lett. Akkori fővárosa Müra/Myra keresztény érseki székhely volt.

 

miklos_templom_myra.jpg

Szent Miklós  püspök emlékére épült bazilika maradványa (Myra/Müra, Lükia, Törökország. A freskók XII. századiak -westwards.de)

 

A római uralomig a lükiaiakat az ókoriak nagyon rendes, tisztességes népnek tartották: „…annyira polgári és rendes módon éltek, hogy bár a szerencsétől támogarva tengeri uralmukat egészen Itáliáig terjesztették ki, mégsem ragadtatták magukat semmiféle gyalázatos nyerészkedésre, hanem megmaradtak a lykiai szövetség ősi szervezetében”.[19]  Némely  lükiai város római hatásra bekövetkezett erkölcsi romlását bizonyítja, hogy kihasználva helyi adottságokat, a hajóépítéshez kiváló fákat adó erdőket, a csipkézett tengerpart adta hajó-búvóhelyeket kalózkodásra adták fejüket. Phasélis város gyalázatos rablófészek lett. Ha a tengerpartja közelében eltűnt egy hajó, s ez számtalanszor megtörtént, az elveszett hajót „phaseli”-nek hívták.[20]

A lükiaiak, a többi ókori kisázsiai néphez hasonlóan, régi nagyságukat, erkölcsüket, szokásaikat a hódító sémita, indoeurópai  népekkel  szemben nem tudták megőrizni. Hírüket-nevüket, romlásukat történetét  tanulságul,  az ókori írók hagyták ránk.   

 

 

 [1] Strabón: Géographika, Gondolat, Bp. 1977.  XII. kv. VII.5.

[2] Ld. a blogon közölt „Solymosok” c. írást!

[3] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX. Franklin Társulat, Budapest, 1892. I/173., 74. p. 

[4] Strabón, Geógraphika, Gondolat, Bp. 1977. 697. p.

[5] Ld. a blogon közölt „Solymosok” c. írást!

[6] Apollodorus: The Library, Vol.I, II/III. 1-2, 151-153. pp.

[7] Hérodotosz i. m. I/173., 74. p.

[8] Horatius: Carminae, III. 4/64

[9] Schönborn, Julius August: Ueber das Wesen Apollon’s und Verbreitung seines Dienstes, Druck u. Verlag Mittler u. Sohn, Berlin, 1854. 24, 26. pp.

[10] Hérodotosz i. m. I/182. 77. p.

[11] L.m.f.

[12] Révai Nagy Lexikona, I-XXI.,  Révai Testvérek, Bp. XVI. köt. 583. p. Sarpedon címszó,  

[13] Strabón i.m. VIII. kv. 6/11., 400.p.

[14] Schmidt Moriz: The Lycian inscriptions, Williams & Norgate, London, et al.,1868. III., VII.   

[15] Hérodotosz i. m. IV/35, 20. p.

[16] Hérodotosz i. m. I/28, 16. p.

[17] Hérodotosz i. m. I/176, 75. p.

[18] Hérodotosz i. m. I/176, 75. p.

[19] Strabón i. m. XIV.k. III/2. 695. p.

[20] Allgemeine Weltgeschichte, Band IV. Traßler, Troppau, 1785,306. p.   

marton veronika 2019.05.01. 21:18

A solymosok

Az ókorban Közel-Keleten Kréta szigetével átellenben a tengerpart mentén élt a solymosok kis népe. A valaha hatalmas, büszke, harcos nép „legrégebbi tartózkodási helye Dél-Kánaánban lehetett, onnan vándoroltak Kréta szigetére”[1], majd az istenségükről elnevezett Sólyom-hegy (Güllük Dag) vidékére.

 

240_f_141382993_1c3yw81mytq76upe5ddthqyyqqj5qfdi_1.jpg

 

Kiterjesztett szárnyú  sólyom (sziklakép - Sólymos-hegy, Pisidia tart. Törökország - eu.fotolia.com) 

 

A területükért, hazájukért folytatott harcban számuk megcsappant; több, idővel ellenségükké vált népcsoport szakadt ki belőlük. A történelem myliai/müliai, lyciai/lükiai, pisidiai, káriai néven illeti őket, holott a különféle elnevezések dacára azonos nyelvet beszélő egyazon népességet alkottak. A különbség az volt köztük, hogy az egyik korábban, a másik később kelt át Krétáról Kis-Ázsiába.

 

gullukdg1859_1.jpg

Sólyom-hegy (science.fandom.com)

 

Ehhez hasonló volt a középkorban a kunok betelepülése a magyarok lakta Kárpát-medencébe. Eredetileg a „kipcsák, sárga ujgur, ázsiai kun”[2] törzsszövetséghez tartozott, a hon-visszafoglalás után néhányszáz évvel a tatárok elől menekült kunok sem fajilag, sem nyelvileg nem különböztek a befogadó magyarságtól. Habsburgok és az utána következő uralkodók „etnikai” feszültséget szítandó, Mária Terézia kiadta rendeletre, a Redemptio-ra[3] hivatkoztak, miszerint a jászok és a kunok idegen, török nyelvű „néptest” a magyarságban. E felfogást osztja a mai magyar történetírás is.  

 

termessos-antik.jpg     

 Amphiteátrum a Solymos-hegy alatt (bolge6.ormansu.gov.tr)

 

Az ősidőkben Kréta és barbár népessége föníciai érdekkörbe tartozott. Europénak, Agénór föníciai király leányának[4] „a fiai… összevesztek Kréta királysága miatt… Minos kerekedett felül,… Sarpedont, [a testvérét, a híveivel együtt]… kiűzte. A kikergetett nép Ázsiába jött Mylias földjére…. az a föld, ahol most a lykiaiak laknak, régente Mylias vala, a myliaiakat pedig akkor solymusoknak nevezték.”[5] Szarpedón halála után a bevándorolt „athéni Pandion fiának Lykosnak nevét vették fel”[6], azóta nevezik e tartományt Lükiának, a népet lükiaiaknak[7]. E nép megerősödött, és híven követvén új uralkodójukat, Lükost, és a Krétáról korábban kivándoroltakat, a hagyományaikhoz és a nyelvükhöz jobban ragaszkodó myliaiakat és a solymosokat elűzték. A területükön új királyságot alapítottak. [8] Úgy tűnik, az idegen, hódító eszméket követő Lükos vezette nép testvérháborúba keveredett a korábban érkezett, ugyanazon nyelvet beszélő fajrokonaival. A elűzött myliaiak északkeletre, a solymosok meg Pisidia és Lükia határvidékén „egy széles tó mellé” települtek.

 

alcetas-pictured-on-his-horse.jpg 

 Solymos-hegy sziklás oldalába vájt  lovas   (sírkamra bejárat - slowtravelguide.com)

 

Kilikiától és a Taurus-hegységtől nyugatra a vad szirtekkel borított Solymos-hegység az ókori solymos nép hazája. Az antik írók egy-egy elejtett mondattal emlékeznek meg róluk. Ám az eredetük és a történetük e töredékekből is kiteljesedik. A XIX. századi történetírók feltételezése szerint e sémita eredetű népcsoport Makedóniai Nagy Sándor hadjárata után több kisázsiai néppel egyetemben elgörögösödött.

A hasonnevű hegyről elnevezett Solymost Pisidia, Lükia és Pamphylia tartomány övezi. Emiatt a történetírók hol Pisidiához, hol Lükiához sorolják. „A lykiaiak[nak is nevezett solymosok] eredetileg Krétáról származnak, mert Krétában régente… csak barbárok laktak.”[9]

A XIX. századi történetírók állításával ellentétben tehát a Földközi-tenger déli partvidékét benépesítő, Krétáról kiözönlött népesség sem sémita, sem indoeurópai, hanem barbár, vagyis szkíta volt.

A magyarul jól érthető „solymos” elnevezés jelzi, e nép kötődött a sólymokhoz, azaz a solymászathoz. A „Solymos-hegy” környéki régészeti feltáráskor számos sólyomábrázolás került elő. A korabeli pénzérmék hátoldalán a kibetűzhető körirat szerint a karján sólymot tartó, Solymos nevű férfialak látszik. A kéztartása pontosan olyan, mint a középkori Magyarországon és Európa-szerte a solymászoké volt.

 

 bmc_27.jpg

Termessosi pénzérme. Jobb oldalon a karján sólymot tartó Sólyom isten egészalakos képe látszik (bronzérme.  Kr. e. 138-268 - wikiwinds.com)

 

A vár fölött emelkedő dombnak Solymos a neve. Bevehetetlen városukat[10] Szarpedón, a kitelepülteket vezető krétai királyfi alapította. Nem is választhatott volna védhetőbb helyet a népének, mert Terméssost megközelíthetetlen sasfészekként ölelik körbe a Solymos-hegység áttörhetetlen sziklás csúcsai.[11] „A közelben van, Bellerophontész sánca, és a solymosokkal vívott csatában elesett fiának, Peisandrosnak a sírja.”[12]

 

800px-bellerophon_killing_chimaera_mosaic_from_rhodes.jpg

A Pegazuson ülő Bellerophontész megöli a Chimaerá-t (mozaik, Rhodosz - /commons.wikimedia.org)

 

Homérosz írja le a Bellerophontész, a mitikus görög hős történetét: Bellerophontész véletlenül megölte a bátyját, és Argoszba menekült. A királyné sikertelenül üldözte a szerelmével. Bevádolta király-férjénél.[13] Prötuszt kötötte a vendégbarátság, és a korinthoszi királyfit Jobatészhez, Lükia királyához, az apósához, küldte, hogy veszejtse el. Jobatész veszélyes vállalkozásokat rótt rá: Hódítsa meg a solymosok városát, a bevehetetlen Termésszost, győzze le az amazonokat, ölje meg a szörnyszülött Khimairát. Bellerophontész a Pegazuson, az istenek ajándékozta szárnyas lovon, érkezett: „harcolt a dicső solymosnéppel”[14], legyőzte az amazonokat, megölte a Khimairát. A lük király látván, hogy Bellerophontész az istenek kegyeltje, feleségül adta hozzá a leányát.[15]                                                                     

A solymosok „a hajukat borzasan viselték, és nem használtak hajkötőt, hanem a fejükre a lovaik fejbőrét húzták, melyet a kéményben keményítettek meg.” A lósörény volt a sisakforgó, a két fül meg hegyezve állt fölfelé. Josephus Flavius[16] e szokásuk alapján sorolja őket a sémita népek közé. Hérodotosz[17] meg éppen emiatt tartja őket „ázsiai aithiopiaiak”-nak, vagyis kusitáknak. [Az ázsiai kusiták azonosak a szkítákkal!] A Solymos-hegyről előkerült lovas ábrázolásokból kiderül, hogy a solymosok lovas-népként inkább tartoztak a kusita-szkítákhoz semmint a pásztorkodásból és ...-ból [18] élő sémitákhoz.

Strabón felsorolja az ókori Pisidia tartományban beszélt nyelveket, a pisidát, a solymost, a görögöt és a lydet.[19] Tehát a solymos nyelvet megkülönbözteti a többitől. Mivel a krétai solymos népet barbárnak tartották, akkor a nyelvük is az volt. A görögök barbár nyelvnek a szkíták toldalékoló nyelvét nevezik.

A solymosok nemcsak őseik nyelvét, hanem a bátorságukat, harcmodorukat is megőrizték. Az ókori írók mindegyike megemlíti, hogy kiváló, bátor harcosok voltak.

A hírük eljutott makedóniai Nagy Sándorhoz (Kr.e. 356-323) aki a Phrügia felé vezető utak ellenőrzését biztosítandó kilátástalannak tartotta az ember és a természet védte Termessos, a „sasfészek” bevételét, inkább a szomszédos Selge városát támadta meg; Termessost érintetlenül hagyta.[20] A solymosok hazájának a későbbiekben is különleges helyzete lehetett, mert a Kis-Ázsiát meghódító makedónok soha nem avatkoztak e város belső ügyeibe. Ám ez nem gátolta a görög műveltség térhódítását.

 

gullukdg1859_14.jpg

Termessos romjai (bolge6.ormansu.gov.tr)

 

A város mitikus alapítója, az istenként tisztelt Solymos papjait megkülönböztetett tisztelet övezte, bár az isten kultusza Zeuszhoz, görög főistenhez kapcsolódott. Solymos, a város mitikus alapítója, helyi hős volt, és központi szerepet játszott Termessos vallási életében. A görögösödés ellenére a termésszosziak Solymos istenük emlékére (és a római császár tiszteletére!) időről-időre „Sólyom játékok”-at rendeztek. 

A Termessos jólétének és létezésének földrengés vetett véget. Rombadöntötte a városba vezető vízvezetéket. Bizonyára a Kr. u. évszázadokban volt a földrengés, mert a korai kereszténység idején püspöki székhely volt. A város a Kr. u. V. századra néptelenedett el, s az újkori utazók megjelentéig feledésbe merült.[21]

 

[1] Bochart, Samuel: Samuelis Bocharti Geographia Sacra, seu Phaleg et Canaan, Lugduni Batavorum, 1707, 361. p.

[2] hu.wikipedia.org/wiki/Kunok

[3] Redemptio = megváltás.   Mária Terézia 1745 évi „Diplomá”-ja alapján a jászkunok 1702-ben pénzért visszavásárolták a török háborúk miatt elveszített korábbi kiváltságaikat. In: Kelemen Kajetán: A jász-kun redemptio története és fejlődése a jelen korig. Szeged, 1877.

[4] Mitológiai ábécé, Gondolat, Bp. 1973, 241-242. pp.

[5] Hérodotosz i. m. I. kv. 173., 74. p.

[6] Hérodotosz i.m. VII. kv. 92. 42.p.

[7] Hérodotosz i. m. I. kv. 173., 74.

[8] Allgemeine Weltgeschichte, Vierter Bd., J.G. Traßler, Troppau, 1785. 306-307. pp.

[9] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX., a Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest, 1892,  I. kv. 173., 74. p.

[10] 1847-ben e város romjait az angolok Termessos-szal azonosították. Némely térkép tengerparti városnak tünteti fel, holott nem az volt.

[11] Kosmetatou, E.: Pisidia and the hellenistic Kings..., Ancient Society, Leuven, Nr. 28. 1997, 5-37. pp.

[12] Strabón: Geographica, Gondolat, Bp. 1977. XIII. kv.16., 662. p

[13] E történet vándormotívum. Hasonló József és Pótifárné története. In: Szent Biblia, Bibliatársulat, Mózes I. kv. 39. rész, 42. p. ,

[14] Homérosz: Iliász, VI. 184, 203. 

[15] Wörterbuch der Mythologie, Hoffmannsche Verl., Stuttgart, 1874.                    

[16] Des Flavius Josephus kleinere Schriften -  Gegen Apion – Buch I. 22., 118. p.

[17] Hérodotosz i. m. VII. kv. 70., 37-38. pp.

[18] 256. sz. Tell-Amarna-i levél. In: The Interpreters Dictionary of the Bible, Abington Press, New York, 1962. (Jerusalem, Joshua stb. címszó)

[19] Strabón: Geographica, Gondolat, Bp. 1977. XIII. kv.17. 662. p.

[20] Xenophon Lucius Flavius Arrianus: The Anabasis of Alexander, Transl.: Chinnock, Book I. Chapter 27.5.; I. Chapter 28.1-2., Buttler and Tanner, London, MDCCCLXXXIV. (1884) , 73, 75. pp.

[21] turkisharchaeonews.net