Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

 

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy a

Sasadi és Farkasréti Öregdiákok Egyesülete

meghívására Budapesten 

 

„A Világ teremtése az ékiratok szerint -

A káldeai teremtésmítosz” 

 

c. előadást tartok.

 

Időpont: 2019. április 24., szerda, 18.00-tól

Helyszín: Farkasréti Általános Iskola, Budapest,  XI., Érdi út 2.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség!

 

90d8117edf1954b1135f42de71ba0760.jpg

 

A Naprendszer  ábrázolása (sumir pecséthenger-nyomat, Kr. e. 2600 ?)   

 

Az előadás ismertetése:

A XIX. században Assurbanipal, asszír uralkodó agyagtábla könyvtárából előkerült ékiratos teremtésmítosz, az „ENUMA ELIS”, a Naprendszerünk keletkezéséről szóló csillagászati leírás. A hét ékiratos tábla végigviszi, miként alakult ki a Nap körül keringő bolygók mai rendje. Továbbá felfedi mi szerepe volt a Föld ikertestvérének, a tévesen Nibirunak nevezett X. bolygónak bolygórendszerünk létrejöttében.

A vetített képes előadás a bibliai teremtés-történetétől eltérően mutatja be, miként vélekedtek a sumirok és a babiloni-asszírok a Naprendszer keletkezéséről. Felfedi miként jött létre a bolygók mai rendje, s honnan, hogyan került a Föld és a Nap a jelenlegi helyére, továbbá mi kapcsolat van a Naprendszer és a Magyar Szent Korona között.  

 

 Minden kedves Olvasómnak ez írással kívánok áldott Húsvéti Ünnepeket!

x

A kereszt általában két egymást metsző vonalból, gerendából, fémből alkotott alakzat. Önállóan vagy köralakú keretbe foglalva már a kőkorszakban is felbukkant. Különleges változata a kampós v. horogkereszt, azaz a szvasztika. Az őskorban Nap-, illetve tűzszimbólumként tisztelték. A szvasztika szinte minden őskori/ókori nép, maya, sumir, kínai, indiai stb. nép emlékeiben előfordul. A hasonlóság miatt összetévesztik a hitleri Németország hivatalos jelképével, a náci horogkereszttel.[1]  Pedig van köztük különbség. Míg a náci horogkereszt vége jobbra néz, addig az őskori szvasztika derékszögű vége jobbára balra.

u28pf0glqc1itzs8kfw8wvuhmh2t02hathlrqzbh8l4.jpg

 

Nap-jelképes tál (Samarra műveltség, Irak, Kr.e. 5500-4800, Pergamon Museum, Berlin-waa.ox.ac.uk)                                                                                                                                                       

Jézus „Krisztus halálának emlékére a keresztet már a legrégibb időkben szent jelképként tisztelték”[2] A IV. századtól, vagyis Nagy Konstantin bizánci császár uralkodása óta a kereszt a keresztényi türelem, a vigasz, a remény nyilvános és általános jelképe, a hívek nagy tiszteletben tartották. A német-római császári koronán, a katonák pajzsán és az érméken is megjelent.[3] 

 

konstantin_es_helena.jpg

Nagy Konstantin bizánci császár és az anyja, Helena császárné (XI. sz., Hosias Loucas -  aboutturkeyandmore.blogspot.com

 

A kereszténység jelképe az ókor legkegyetlenebb büntetőeszköze volt. A föníciaiak, a punok a rabszolgák, gonosztevők, szökevények kivégzéséhez, lassú kínhalálához használták. A punoktól került a görögökhöz, majd a rómaiakhoz.

A földbe állított és rögzített cölöpre (palum) húzták fel, fel a keresztgerendát (patibulum). és kb. 1/3-2/3 arányban szegezték fel. Kinyújtott karral, háttal erősítették rá az elítéltet.[4] A lábat rögzítették, utána mind a lábát, mind a kezét rászegezték. Enyhébb büntetés esetében felkötözték. A hagyomány szerint Jézus Krisztus keresztrefeszítése is hasonlóképpen történt, a mellette levő két latrot csak felkötözték a keresztre.[5]


jesus-christ-543.jpg 

Jézus keresztrefeszítése (Fra Angelico, 1430 - onelittleangel.com)

 

Cicero (Kr.e. 106-43) római szónok és író teljes mértékben elítélte e kivégzési módot: A legszörnyűbb és a legutálatosabb halálnem, mert a halálraítéltek, nem egyszerre, hanem csöppönként veszítik el az életüket.

A fordulat Nagy Konstantin (Kr.u. 272-337) bizánci császárnak a kereszt jegyében (In hoc signo vinces) kivívott győzelme után következett be. A császári zászló rúdjára (labarum) a régi sas helyére tűzte ki Krisztus monogramját, ez lett a keresztes zászló (vexillum crucis).[6] 

  valens.jpg

Vetranius és Nagy Konstantin, bizánci császár pénzérméje (sasos és Krisztus-monogrammos labarummal, zászlóval - en.wikipedia.org)

 

ducas_mihaly.jpg

Ducas VII. Mihály labarnummal, a tetején sem Krisztus monogramm, sem sas nincs (Magyar Szent Korona képei)

Az 1358-ban írt Képes Krónika képein követni lehet, hogy a régi hun-magyar jelképek mikor, melyik uralkodó idején cseréltettek fel a kereszttel. A hunok és a magyarok bejövetelekor még a fekete karvaly, vagyis a turul képe volt a pajzsokon. A magyar keresztény térítés idején pedig a német-bajor mintára megszervezett királyi hatalom jelképe a hordozható egyszerű latin kereszt. Ennek ellenére az I. István királyt ábrázoló miniatúrákon a pajzson és a zászlón hármashalmon álló kettőskereszt van. A XIV. sz-i Képes Krónika megírása idején a kettőskereszt már az elfogadott nemzeti jelképek egyike.

 attila_es_istvan.jpg

 

Álmos vezér turulos pajzzsal – I. István kettőskeresztes zászlóval és pajzzsal (Képes Krónika, 1358)

 

Az evangélium tanúsága[7] szerint Pilátus a zsidók nagy bosszúságára héberül, görögül és latinul írt táblát (causa v. titulus) helyeztetett a keresztre. E keskenyebb léc, a patibulum a fej feletti részére lett szegezve. A Golgota-ábrázolásokon Krisztus keresztjén levő feliratos keresztléc párhuzamos a keresztgerendával (patibulum), ami a keresztnek kettőskereszt formát kölcsönzött. A kereszt alsó ötödén levő keresztléc a felfeszített lábának megtámasztására szolgált. 

ereklyetarto.jpg

Ereklyetartó (sztaurotéka, XII. sz., bizánci munka, aranyozott ezüst fa alapú rekeszzománc, 35x25 cm, Esztergom, Főszékesegyházi Kincstár; muvtor.btk.ppke.hu)

 

A francia, német olasz templomi levéltárakban számos feljegyzés utal arra, hogy a templomi kincsek bizánci v. görög eredetűek.[8] A Keletet megjárt katonák, papok stb. hozták magukkal vagy követjárások ajándékaiként kerültek Európába. 

 hulagu_kan.jpg

 A nesztorianus keresztény Hulagu, mongol kán és és az asszonya Doquz katun, karaita hercegnő  (Szír Biblia – ipfs.io)

 

A kettőskereszt a pápai és a császári udvar szertartások kelléke.   Nálunk először III. Béla pénzein fordult elő. Eleinte pajzs nélkül, 1190 táján már pajzsba foglalva valódi címerképként szerepel. Az alábbi érme „bizánci” hatást mutat, hiszen III. Béla Manuel bizánci császár udvarában nevelkedett, mint a császár örököse, vő-jelöltje. Ekkoriban Bizáncban a kettőskereszt már nem egyházi, hanem a keresztény császári hatalom jelképe. Magyarországon III. Béla cserélte fel a hordozható latin keresztet a bizánci kettőskereszttel, s ezzel a magyar királyi hatalmat a bizánci császári hatalom mellé állította.[9] Azóta a kettőskereszt mind a pénzeken, mind a pecséteken a magyar királyság következetesen használt jelvénye és címere.

  

denar.jpg 

III. Béla, magyar király kettőskeresztes dénárja (ezüst, Kr.u. 1189, eremtar.hupont.hu) 

 janos_pecsetje.jpg

 

 János király pecsétje (1530 körül)[10]

 

Az eddigiekből kitűnik, a magyar nemzeti jelképek egyike, a kettőskereszt Jézus keresztrefeszítésével függ össze. Ez a Kr.u. évtizedektől nagyjából rendben is van. Csakhogy a bizánci művészet e sajátos termékének eredete néhány évezreddel korábbra, a sumir korra nyúlik vissza.

A sumir-akkád pecséthengereken tűnik fel először a kettőskereszt ősképe egy vastagabb szárból kettéágazó virágos/bimbós ág. Az alanti pecséthenger-nyomaton levő férfialak kétfelé ágazó virágbimbós ágat tart a kezében, a háttérben fénykeresztes tornyos épület látszik.

   nimrod.jpg

Nimród (?) a fénytemplom előtt ( Kr.e. 2800 körül, akkád kor, pecséthenger-nyomat, töredék )

 

A két oldalágat növesztő szár volt a kettőskereszt eredője. Alig száz év alatt már írásjelként használták. A jel legrégibb formája két egymással párhuzamos függélyes (függőleges) vonal, melynek mindegyikéből egy-egy ágacska nyúlik ki.

  

jel_valt_1.jpg  

  1. A kétágazó ág kettőskereszt formájú írásjeggyé való alakulása

 

Az első írásjegy minden ókori, ékjeleket használó nép írásjegyei közt megvan. Olvasata általában PA vagy UGU (ág). 

Jelentése: elöljáró, hős, jogar, az ég felső régiója, folyamodó, elrendez stb.

A keresztény egyházi szertartásrend a kettőskeresztet jogarként is használta.

A PA a sumir városállam főpapja és uralkodója elnevezésének (PA.TE.SI) első jele. A sumiroknál az uralkodói és a főpapi hatalom egyetlen személy, az Istentől elrendelt „papkirály" kezében volt.  Ez nem azonos a szemita uralkodói feladatkörével, hiszen ő az Isten helytartója, istenként uralkodik. Az istentől elrendelt hatalommal rendelkező sumir uralkodóknak időről-időre kötelességük volt a ténykedéséről számot adniuk Istennek. A magyar Árpádházi-királyok (sőt a Meroving uralkodók is) ilyen szakrális (szentséges) hatalommal rendelkeztek. 

A  PA.TE.SI, más olvasattal  az I.SzA.AK  kifejezés ékjelei, olvasata és a jelentése:

 

pateszi.jpg 

 A PA.TE.SI jelentése „elöljáró, az éggel összekötő” magyarosabban: az éggel összekötő főség.  E kifejezés pontosan megfelel a papkirály feladatának, hogy kapcsolatot létesítsen az éggel, istennel. A magyar ember számtalanszor fohászkodik ekképpen istenhez: „Adná az ég!”

A másik olvasat az „is.sak.ku, asszír kifejezés. Magyar nyelvterületen, főleg Vas-megyében az ISZAK vezetéknév. A régiségben minden bizonnyal valamely főpapi feladatkörrel ellátott vezérnek lehetett a címe, ami mindmáig vezetéknévként őrződött meg.  A sumirok maradéka az I. és a II. asszír birodalomban élt. A megmaradt lakosság a III. Asszír Birodalomban lezajlott népirtás elől észak felé a szkítákhoz, azaz a hun-magyarokhoz menekült. Így került a magyar nyelvbe az „iszaku” kifejezés. E név bizonnyal összefüggésben van Ábrahám fiának Izsák (Isaak) nevével. Ábrahám fel akarta áldozni Izsákot az Úrnak, vagyis kapcsolatot akart vele teremteni. A bibliai Izsák neve is beszélő név, hiszen őmiatta lépett kapcsolatba az Úr Ábrahámmal.  

A II. világháború után jónéhány évig tiltott volt a magyar nemzeti jelképeknek, a kettőskeresztnek, a hármashalomnak, a magyar címernek, a magyar Szent Koronának mindennemű ábrázolása, felidézése, sőt még az említése is. Ennek ellenére nem sikerült a magyarság emlékezetéből, hitéből kitörölni.  

 

[1] Heraldikai lexikon. Horogkereszt. – hu.wikibooks.org

[2] Révai Nagy Lexikona, XI. köt. Révai Testvérek, Bp. 1914. 512. p.

[3] Volbach, F. W.: La Croce, Biblioteca Apostolica Vatcano (Museo saero Vaticano), Roma, 1937, 1. p.

[4] Encyclopedia Italiana, Vol.1-35, Instituto dell’Encyclopedia Italiana, Roma, 1929-1937, Vol. XII. Croce címszó. 

[5] Nagy Konstantin, bizánci császár (272-337) törölte el.

[6] Fiuizanius, F. Augustinus: De ritu sanctissimae crucis romano pontofici praeferendae commentarius, Roma, 1592. 59.p.

[7] Szent Biblia, Bibliatársulat, Bp. Új Testamentum, János Evangélioma, 19. rész, 19., 119.p.

[8] Bárányné Oberschall Magda: Konstantinos Monomachos császár koronája = Archeologia Hungarica, XXI. Bp. 1937. 42. p.

[9] Hóman Bálint: Magyar pénztörténet -1000-1325, MTA, Bp. 1916., 4. p. 

[10] Szalay József–Baróti Lajos: A magyar nemzet története, I-IV. Lampel Róbert (Wodianer F.  és Fiai) R.T., Bp., 1895, III. köt.

A Kis-Ázsia ókori népei c. cikksorozatban sorjában bemutatom Kis-Ázsia azon ókori országait, népeit, népcsoportjait, amelyek emlékét a magyarság akár tanult ismeretei, akár a hagyományai révén megőrizte. Lesznek közöttük olyan népek is, amelyekről semmiféle írás, emlék nincs a magyar hagyományokban , de a történetüket olvasván a magyar ember érzései azt súgják, valami mégis összeköt bennünket velük.

x x x

 

nevtelen_19.jpg

Kilikia Kr. e. 102-től római provincia (topoi.org)

 

A Fekete- és az Égei-tenger között elterülő magas hegyekkel körülölelt fennsík Kis-Ázsia félszigete. Délkeleten, a hófedte Taurus-hegység alatt a tenger mentén húzódó keskeny, a Pyramus és Saros folyó torkolatánál kiöblösödő lapály a Szíriával szomszédos Kilikia. Lakói a kilixek (kilikiaiak).  Régente hypachajaiaknak hívták őket. Az elnevezés a régi lakosság nevének görögös változata. A régiségben az országot Khelek-nek hívták, legalábbis Pharnabazus, az achaimenida (óperzsa) királyi házzal vérrokon, Phrügia óperzsa (Kr.e. 435-378) helytartójának érméin így szerepel. Baaltars, kilikiai istenség képével veretett érmékkel fizette ki az egyiptomi szolgálatban levő görög zsoldosokat. Ezért feltehető, hogy II. Pharnabazus, nemcsak az egyiptomi hadsereg parancsnoka, majd Phrügia helytartója, hanem Kilikia satrapája is lehetett. (A helytartó értelemben használt satrapa szó eredetileg a sátor+apa összevonásából származik.[1])

 

tumblr_p03harrogi1tbghqao1_1280.jpg 

A tarsusi Baal/Heraklész (terrakotta fej - tumblr.com)

 

Baáltars, az óperzsák uralma alatt Tarsus városának "hivatalosított" védistene volt.  A név a Baál és Tarsus név összevonása. Jelentése: Tarsus-i Baál.  Az alábbi érmén Baál isten uralkodói pálcával a kezében ül a trónusán. Más érméken íjjal és kalászokat és szőlőfürtöt tartva ábrázolták.[2] Némelyik érmén sas is van mellette. A tarsusi Baál éppen olyan bíborruhát viselt, mint Melkart isten papja, a föníciai alapítású észak-afrikai Karthágóban. Baál/Melkartot munkálkodó és győzedelmes istennek képzelték, ki a pusztulásból új életet teremt. Legyőzi az Állatöv kártékony égi jeleit: Újra és újra visszavezeti a Napot a föld közeléből, a túlságos forróságból és a föld távolából, a téli hidegségből. Az élete magában a Nappályában testesül meg. Midőn a Nap a legforróbb sugarait küldi a Földre, vagyis az Oroszlán jegyében áll, Baál/Melkart napistennek az oroszlánt, az égető forróság jelképét kell legyőznie. A jó Napisten diadalmaskodik a rossz Napisten fölött, vagy a saját hevében önmagát kell elégetnie, hogy megifjodva újra szelídebb meleget küldhessen a Földre. Mikor a Nap a legtávolabb van a Földtől Baál isten alszik, vagy halott. [3]  A görögök forrásokban a semita népek oroszlánfékező istene, a föniciaiak Baálja, a tirusziak Melkartja, a tarsusiak Szándonja általában Heraklész néven szerepel. Nagyon sokszor az eredeti istennév feltüntetése nélkül! 

 

800px-pharnabazus_silver_stater_as_satrap_of_cilicia_379_374_bc_1.jpg

Kezében uralkodói pálcát tartó Baaltars, Tarsus, kilikiai város istene (ezüststater[4], British Museum, London – de.wikipedia.org) 

 

Az ókori Kilikia gazdag ország volt. A Taurus-hegység lejtőin kiváló lovakat tenyésztettek. A meredek hegyek védte termékeny lapályon jól termett a szőlő, a köles, a búza és az árpa. A tenger mentén sok védett, a kalózhajók megbúvására alkalmas kikötőhely és több kereskedőváros volt.

 

tarsus_city_street_tb_n123000.jpg

Ókori út (Tarsus, Kilikia - graecomuse.wordpress.com)

 

Az előidőkben a tengerpartot, nem sémita, hanem toldalékoló nyelvű barbár népek, a károkkal és lükiaiakkal rokon nagy és híres népcsoport, a khéta lakta. A bibliai időkben úgy nevezték e vidéket, hogy „a khéták partja”. A föníciaiak csak a XII-VIII. században telepedtek rájuk, éppúgy, mint a közeli Ciprus szigetére[5]; vonzotta őket Kilikia  gazdagsága, a kiváló hajófa, a vas és a rézbányák.[6] 

Az országot a föníciai fennhatóság idején Poszeidón fiának Agénór föníciai királynak a fiáról, Kilikszről (Cilix), Kilikiának nevezték[7], hiszen az ő nevéhez fűződik e terület gyarmatosítása. 

Kr. e. 900 körül a föníciaiak hatalmát az asszírok döntötték meg. A feliratok szerint a két legnagyobb várost, Anchiálét és a híres-nevezetes Tarsust II. Sargon, asszír király fia, Sanherib (Kr.e. 745-680) alapította. Ám valószínűbb, hogy az asszír megszállás e városokat már felépülve, szilárd falakkal körülvéve találta.[8] A helyi mítosz építőként a „Szíriából” érkezett Sandachust, vagyis Szándont említi.[9] (A Sandachus összetett név második része a „-chus” kusita kapcsolatot sejtet, hiszen Kis-Ázsiában évezredekig éltek kusita-szkíta népcsoportok. (A kus jelentése szkíta!) Spartacus, a róla elnevezett felkelés vezetője, a Kr.e. 71-ben megölt római rabszolga-gladiátor neve is szóösszetétel. A nevéből elhagyva a szókezdő görögös „s” betűt, marad a „parta-kus”. Eszerint Spartacus pártus-kus/szkíta lehetett[10]. Appianus[11]  szerint thrák volt, de lehetett szkíta is, hiszen az ókori Thrákia nemcsak Görögországgal, hanem a szkíták földjével is határos volt, s az átjárás természetes és közvetlen lehetett. (Az ókorban egyáltalán nem voltak szigorú országhatárok, mint a közelmúltban!)

Kiegészítés: Spartacus kusita-pártus volta mellett szól, hogy Kr. e. 101-ben Decebal a pártusok szövetségét kereste  a nagy ellenfél, Róma ellen. A pártusok el is indították a segítő csapatokat, de mire megérkeztek volna a rómaiak elfoglalták Daciát/Erdélyt. A pártus sereg visszafordult. Ám nagyonis elképzelhető, hogy a pártusok közül néhányan, talán nem is kevesen ottragadtak Erdélyben vagy Thrákiában, a mai Bulgáriában. Ott kerülhetett Spartacus is római fogságba. Mivel Thrákia területén esett fogságba, a római történetrók nemes egyszerűséggel a fogságbesés helyéről thráknak tüntették fel, holott nem voltak az.  (In: Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010, 60, 100. pp.) 

 tarsus.jpg

Tarsus látképe (bible-history.com)

Az asszír uralkodók a mindenkori hódítók szokásának megfelelően a felirataikban saját nagyságukat emelendő minden hírneves építményt, réges-régi várost stb. asszír alapításúaknak tüntettek fel. (Ugyanígy románosítják, szlávosítják a trianoni utód-országok a magyar területeken levő, magyar alapítású épületeket, várakat, sőt a törzsökös magyar főurakat, királyokat is.)

Az asszír hódítás során az asszír Szándon (görögül Heraklés) a lett a kilikiaiak főistene. Róla mondják: Kilikia városait kellett „szolgálnia”, vagyis az „istenség” feladatkörét betöltenie.[12]

Az országnak csak a Taurus lejtőin fekvő része, az un. Kleutherokilikia tudta magát megvédeni az asszír hódítástól. Diodorus Siculus[13] e terület szabadságát az amazonok hadjáratának tudja be.  

Kilikia a Kr.e. V. században már az óperzsák adófizetője. A tengerparti városok olyan gazdagok voltak, hogy száz háromevezős hajót állíthattak a hódítók szolgálatába. Évente 500 mázsa ezüst adót fizettek. Kilikia földjét őrző megszálló katonaság 140 lovat emésztett fel. Az év napjainak számával megegyezően 360 fehér lovat küldtek Dareiosz, perzsa királynak.[14] A régiségben mind a sumirok, mind Romulus és Remus korában egy esztendő 360 napot számlált. Ez volt a 60-as, a szexagezimális számrendszer alapja. Eszerint osztották fel a kört is 360 fokra.

A kilixek gyapjú kabátot és marhabőrből készült sisakot viseltek. A csatában a keményre szárított bőr páncélként védte a fejüket a sérülésektől. „Pajzs helyett ökörbőrből készült bozontos védőeszközt használtak.” Hajítódárdáik és kardjaik az egyiptomiakét formázták.[15]  

Az óperzsákkal való háborúskodás idején a forrásokban többször említtetik Syennesis[16], kilikiai király. Ez arra enged következtetni, hogy a Kr. e. VII. században Kilikiát saját honi királyai igazgatták.

Killikiát Kr. e. 200-100 között hódították meg a rómaiak. 

 

 bdbfa7adddf96ead9342186ead579d3a.png

Római kapu maradványa (Kilikia, XIX. századi kv. illusztráció[17] - followinghadrian.com)

 

[1] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai – a magyarság nemzetalkotói. Matrona, Győr, 2001. 158. p. 

[2] Movers F(ranz) K(arl): Religion und die Gottheiten der Phönizier, Eduard Weber, Bonn. 1841. Bd. I. 14. p.

[3] Movers i. m.  Bd. 1. 188-190 pp.  

[4] A stater ezüstből készült ókori görög pénznem. A Kr. e. 8. századtól Kr. u. 50-ig rúdként, majd érmeként használták.

[5] Movers, Die Phönizier, Geschichte der Colonien - Zweiten Bandes zweiten Theil, Ferd. Dümmler’s Buchhandlung, Berlin, 1850. Buch II., Cap. III. 129. p.  

[6] Movers i.m. Buch II.. Cap. IV. 168-169. pp.

[7] Hérodotosz Hérodotosz történeti könyvei, I-IX, Franklin Társulat, Budapest, 1892. VII. 91., 42. p. 

[8] Anabasis, I. 2., 21.

[9] Movers i. m. Buch II., Cap. III. 169. p.

[10] Brodersen, Kai: Wie Spartacus Bulgare wurde? Hermes, Buchhandlung, Berlin,  2011. Band., 139.,  267–269. pp. 

[11] Appian: The Histories of Appian - The civil Wars, I-V. Loeb Classical Library, Harvard Univ. Press, Cambridge,  1913. I.,116 p. (penelope.uchicago.edu)

[12] Movers F(ranz) K(arl) i. m. Buch II., Cap. IV. 169. p.

[13] Diodórosz Szikulosz/Diodorus Siculus, Bibliotheca Historica, Amstelodami, Sumptibus, Jacobi  Wetstenii, M.D.CCXLVI (1746), Vol. III. 55. p.  

[14] Hérodotosz i. m.  III. 90., 197. p. 

[15] Hérodotosz i. m. VII. 91., 42. p.

[16] Hérodotosz i. m. I. 74., V. 118., VII. 98,

[17] CARNE, John: Syria, The Holy Land, Asia Minor, &c. Fisher, Son &Co. London, 1836-1838.

5_800px-syriacbibleparisfolio8rrmosesbeforepharaoh.jpg

Mózes a fáraó előtt (6. sz. Szír Biblia, Párizs – en.wikipedia.org)

 

A „Ki volt Mózes” cikksorozat utolsó része Tacitust[1] (Kr.u. 55/56-117/120), a legmegbízhatóbb ókori történetíró zsidókról szóló írását[2] idézi. „A korunk története” (Historiae) Galba és Domitianus római császár 27 éves uralkodásának elismerten a legmegbízhatóbb forrása. E munkához elsődleges dokumentumokat, a szenátusi ülések jegyzőkönyveit (acta senatus), a római hivatalos közleményeket (acta diurna populi Romani), továbbá számos levélgyűjteményt (epistolarium) és szónoklatot használt fel. Mindezek ellenére némely mai történész nem átallja megjegyezni, hogy e műben „a zsidó nép eredetéről szóló ostoba rágalmakkal találkozhatunk… Tacitushoz… ezek szerint nem jutott el az ugyancsak Rómában, vele egyidőben élt római lovagnak, Josephus Flaviusnak”, [azaz Joseph ben Mathitjahu ha Kohen-nek, a római illetőségű zsidó történetírónak[3]] „… görög nyelven írt munkája, amely… cáfolta Manethónnak és követőinek alaptalan rágalmait.”[4]

 

 5_estiot_0152.jpg

Tacitus római császári pénzérmén (Siscia/Sziszek, Kr. u. 275-276. Előlap: Tacitus mellképe.  Hátlap: Salus, a jólét, az egészség római istennője)

 

A tisztánlátás végett (esetenként szószerint) idézem Tacitus[5] írásának az ókori judaizmusra vonatkozó részét, kiegészítve más ókori szerzők véleményével:

Midőn Egyiptomban ragályos betegség támadt, Bokkhórisz/Bakenrenef fáraó (Kr.e. 725-720) Ammón isten jóshelyén „azt parancsot kapta, hogy tisztítsa meg országát, és az effajta embereket, akik gyűlöletesek az istenek előtt, vitesse más földekre.” Összegyűjtötték tehát és a sivatagba kergették a tisztátalanokat. Moyses/Mózes, az egyik száműzött figyelmeztette őket, se az istenektől, se az emberektől ne várjanak segítséget, hanem abban bízzanak, mint mennyei vezetőben, kinek segítségével kiszabadulnak a szükségből.

 

 5_04659ce04f07307399f03ca282ee9ef7.jpg

Bakenranef/Bokkhórisz fáraó szobra (XXI. egyiptomi dinasztia, Kr.e. 725-720 – pinterest.com)

 

A kitaszítottak útnak indultak. „Mózes, József fia[6] [sic] lett a vezérük. Ellopta az egyiptomiak szentségeit. Az egyiptomiak utánuk eredtek, de a viharok visszatérésre kényszerítették őket.”[7]

A vízhiány miatt a földre rogyadoztak, miközben egy falka vadszamár egy fás sziklához szaladt. Mózes utánuk menvén bőségesen talált vízereket. Az elhagyottak hetednapra lakott vidékre jutottak, a lakosokat elűzték, földjeiket elfoglalták és várost és szentélyeket építettek.

 

 5_bac675250fbaeb81a910763efa6296f1.jpg

Ammon/Zeusz  (fej, újattikai, Kr.e. 1-Kr.u. 1. sz. National Archological Museum, Görögország - pinterest.com) 

 

Mózes, hogy a jövőre nézve magához láncolja a népét, s új, más emberekétől eltérő szokásokat vezetett be: „Szentségtelenné tett mindent, ami nekünk szent volt, és megengedett mindent, amit nálunk tisztátalannak, szégyenletesnek számított.”[8]

A kószálásuk végét, szomjúságuk csillapítását segítő állat, a szamár képét szentélyükben állították fel. Ammón isten meggyalázására kost áldoznak.  Bikát is áldoznak, mivel az egyiptomiak Apist [bikát] tisztelik. - A disznó húsától tartózkodnak, emlékezve azon nyomorúságra, amelyet egykor ez állat betegsége, a rüh hozott rájuk.  A korábbi hosszú éhezésük emlékére gyakorta böjtölnek. A rabolt gyümölcsök bizonyítékául kovásztalan kenyeret esznek. A hetedik a pihenőnapjuk, mivel e napon lett vége a fáradalmaiknak. A hetedik évet is semmittevéssel töltik.

Mózes tanácsolására más szörnyű szokásaik is lettek: „Soha ember iránt jóindulattal ne viselkedjenek, hanem mindenkinek mindenkor a legrosszabbat tanácsolják és minden oltárt, minden templomot, melyet útjukban találnak, pusztítsanak el.” A száműzöttek elfogadván ezt, s midőn „lakott országba jutottak, hol az emberekkel kegyetlenül bántak, a templomokat kirabolták és leégették, végre pedig Júdeában egy város építettek, melynek eredetileg Hierosyla (templomrablás) volt a neve, de ez később, a gyalázat kisebbítése érdekében Hyerosolyma (Jeruzsálem) névre lett átváltoztatva.”[9]

 

601px-apis_bull_on_coffin.jpg

Apis bika (Egyiptom, fresko-részlet, Kr.e. 1000, - wikipedia.org)  

 

„Egyéb fonák és rút intézményeik ocsmányságuk miatt kaptak erőre. Mert a leghitványabbak megvetvén ősi vallásukat, adót és pénzadományokat szoktak odahordozni; ez gyarapította a zsidók hatalmát, valamint az, hogy egymáshoz megátalkodottan hűségesek és készségesen könyörületesek,… mindenki mást ellenségesen gyűlölnek. Különválnak étkezésnél, félrehúzódnak pihenéskor, és ez a kéjelgésre igencsak hajlandó nemzet az idegen nőkkel való érintkezéstől távolt tartja magát; egymás közt semmi nem tilalmas. Nemi szervük körülmetélést azért vezették be, hogy a különbözőségről felismerhetők legyenek.” [Mások szerint higénés oka volt.]  „Akik az ő szokásaikra tértek át, ugyanezt művelik, de semmit oly hamar magukba nem szívnak, mint az istenek megvetését, hazájuk megtagadását, szüleik, gyermekeik, testvéreik semmibe vételét. Sokaságuk gyarapításával… törődnek, mert senkit a később születettek közül megölni nem szabad, s a csatában elesettek vagy kivégzettek lelkét halhatatlannak tartják: innen a nemzés szeretete és a halál megvetése. A holttesteket egyiptomi szokás szerint eltemetik,…”[10] Csak egyetlen istenséget imádnak, míg az egyiptomiak sok állatot és képet tisztelnek. Szentségtörőknek tartják azokat, kik mulandó anyagból emberalakú istenképeket készítenek. Szerintük az istenség a legfőbb, örökkévaló, változhatatlan és elpusztíthatatlan. Ezért nincs a városaikban és a templomaikban istenkép. „Mivel papjaik síppal s dobbal kísérik éneküket, borostyánnal övezik homlokukat, s templomukban arany szőlőtövet találtak, némelyek úgy gondolták, kelet meghódítóját, „Liber[11] atyát tisztelik, bár a két kultusz egyáltalán nem egyezik: mert Liber ünnepi s vidám szertartásokat [szokásokat] rendelt, a zsidók istentisztelete  képtelen s szegényes”[12], vagyis „the Jewish religion is tasteless and mean / Iudaeorum mos absurdus sordidusque”[13]

 

5_liberalia_zc02.jpg 

Liberalia – Liber isten ünneplése (vázakép- görög amfóra, Kr. e. 530-520 – Martin von Wagner Museum, Würzburg -  datuopinion.com)

 

[1] Publius/Gaius Cornelius Tacitus (Kr.u. 55/56-114/120) római szenátor, történetíró.   

[2] Tacitus összes művei, I-II. Európa Kvk. Bp. 1980, Korunk története, 369-378 pp.

[3] de.wikipedia.org

[4] Grüll Tibor: Mózes, a titkos fáraó – Régi-új téveszmék Mózes származásáról, Hetek Közéleti Hetilap, 2000. 11.4., IV/45 – hetek.hu

[5] Tacitus i. m. V. könyv, 3-4, 370-371. p.

[6] Jákob fia József előre látta, hogy, Egyiptomot éhínség sújtja. A megakadályozására elrendelte a gabona központi begyűjtését, így nagy becsben állt a fáraó előtt. Bár a források nem írják, befolyásánál fogva a fia Ozarship néven bejuthatott a héliopoliszi papok közé. Megbetegedvén, ő is száműzött, és Mózes néven a tisztátalanok vezetője lett. (MV)

[7]Justinus M. Iunianus: Historiarum Philippicarum T. Pompeii Trogi Libri XLIV in epitomen redacti, Liber XXVI./II. – The Latin Library – de.wikipedia.org   

[8] Tacitus i. m. V. kv. 4. 371. p.

[9]Flavius, Josephus / Josephus, Flavius: Against Apion, trans. by William Whiston I. 34. - onlinebooks.library.upenn.edu

[10] Tacitus i. m. V. kv., 5., 371-372. pp.

[11] Liber atya / Szabad atya: Ősi római istenség. A növényi és az állati termékenységet tulajdonították neki. Márciusi ünnepén, a Liberalián öltötték fel az ifjak a nagykorúságukat jelző férfitógát. Mivel a bor és a szőlőtermesztés védnöke is volt, a görög Bakkhosszal/Dionüszosszal azonosították, s Bacchusnak is nevezték. – en.wikipedia.org. és arcanum.hu

[12] Tacitus i. m. V. kv., 5., 372. p.

[13] Tacitus: The Histories (1876) by Tacitus, translated by Alfred John Church and William Jackson Brodripp, Book 5. 5. -  en.wikisource.org

marton veronika 2019.01.18. 19:06

Egri előadás

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy az egri Hun Fokos Szövetség Hagyományőrző Egyesület  meghívására

 

Nimród, a magyarság ősatyja

c. előadást tartok.

 

Helyszín: Eger Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó István tér 2.,  Üvegterem.   

Időpont: 2019. január 28. 18.00-20.00.

 

babel_tornya_1.jpg

A bábeli torony építése (Egerton kézirat, XIV. sz, British Library  London) 

 

Az előadás rövid ismertetése:

 

A vetített képes előadás a kusita/szkíta Nimródnak, a magyarság elhallgatott, és a mesék körébe utasított ősatyjának származását, életútját, továbbá uralkodásának az Ószövetségből ismert és az ókori írók munkáiban fellelhető történetét mutatja be. A magyar krónikák és népünk hite szerint a bibliai Nimród a magyarok és a hunok ősatyja.

Az Ószövetség írói Nimródhoz egyetlen népet sem rendeltek, holott Noé minden leszármazottjához egy-egy ókori nép kötődik. Ennek oka, hogy a „nimród” méltóságnév; félistenként tisztelt hősöket, nagy uralkodókat, országalapítókat és népősöket illetett meg.

Nimród életének eseményei legalább annyira valószerűtlenek, mint az ószövetségi történetek. A különbség, hogy a papság által mintegy kétezer éve sulykolt bibliai történetek máig élnek a köztudatban, míg Nimródé feledésbe merültek.

Egyik-másik olvasóm kifogásolta, hogy Egyiptom, illetve Mózes vonatkozásában jelentősen eltérek a jelenleg elfogadott akadémikus állásponttól, ill. adatoktól. Ez a későbbi írásaimban is így lesz, hiszen a mai hivatalosított történelemkönyveket bárki elolvashatja, de az ókori egyiptomi, bizánci, görög és római, sőt a középkori történetírók írásait kevésbé. Hasznosnak tűnhet, ha a kedves olvasó megismeri az ókori írókat, írásaikat, véleményüket az egymásnak ellentmondó kortörténeti besorolásaikkal egyetemben. A tárgyalt korhoz, néphez, történelmi személyhez stb. időben közelebb éltek, mint mi; így tájékozottabbak, esetenként kortársak, sőt az események szenvedő részesei is lehettek. A hivatalosított értékeléseket, összegzéseket mellőzve, Seneca szavaival élve: „Vocem mittere in alteram partem!” vagyis „Hallgattassék meg a másik fél is!”

x  x  x

 A görög történetírók elsődleges forrása Manethón volt, bár Mózes népével való együttélés tapasztalatai alapján a későbbi írók is hozzátették a maguk véleményét: Jobbára kitaszított vagy tisztátalan egyiptomiaknak tartják a hébereket[1]; sajátos szokásaikat, az emberekkel szembeni idegenkedésüket, gyűlöletüket kényszerű száműzetésükkel magyarázzák.

 

kobanya.jpg

Ókori mészkőbánya a Nílus-völgyében (Qaw el Kebir, Egyiptom,  Középbirodalom, fényképezte: James Harrell – ngu.no)

 

Macedóniai Nagy Sándor (Kr.e. 356-323) kortársa, az Egyiptomban élt abderai Hekataios[2] „Egyiptom története” c. munkájában „sem filo- sem antiszemita” felhangon[3], hanem tárgyilagosan ír Mózesről és az idegenekről: Midőn Egyiptomban döghalál tört ki, a baj okát az istenség haragjának tudták be. Sok és különböző származású, az egyiptomiakétól eltérő vallási szokásokat, áldozatokat gyakorló idegen lakott Egyiptomban. A hatásukra az egyiptomi istenségek ősi szolgálata bomladozott. Úgy vélték, addig nem múlnak el a bajok, míg az idegen származású embereket el nem távolítják.[4]

 

h3721-l157460475.jpg

Hierosolyma/Jeruzsálem (térkép, Braun, Georg – Hogenberg Frans, Cologne/Köln, 1572 – raremaps.com)

 

Az egyiptomiak, hogy megtisztítsák az országukat, összeszedtek mindenkit, kiknek testén fehér rüh és fekély volt, s elátkozottakként a határon túlra kergették őket. E kitaszítottakból lett a zsidók népe.  Jeruzsálem környékén telepedtek le, és továbbörökítették az emberek iránti gyűlöletet. A föld minden népe közt ők az egyedüliek, kik a többivel nem házasodnak, velük közösséget nem vállalnak, sőt mindegyiket ellenségnek tekintik. Idegennel nem ülnek asztalhoz, s barátságos érzelemmel sem viseltetnek irántuk.[5]

 

diodoro_siculo_storico_di_agira.jpg

Hekataiost idéző Diodorus Siculus képe (festmény-részlet, Kr. u. 800, Biblioteca di Agira, Szicilia – ast.wikipedia.org)

 

A kivándoroltak legnemesebb és legvitézebb része Danaus, Líbia királya és Kadmus, Théba királya vezérletével Hellasba ment.[6]

Mózes, a „belátásra és vitézségre nézve a legkiválóbb” vezette tömeg az Egyiptomtól nem messze fekvő, eladdig lakatlan (sic!) Judéába tört.. Az országot elfoglalván több várost építtetett, többek között a híres Jeruzsálemet. (sic!) Tekintélyes szentélyt emletetett, istentiszteletet és különféle szokásokat vezetett be, törvényeket hozott. A hónapok számának megfelelően az Egyiptomból kivándorolt néptömeget 12 törzsre osztotta. Az egyesített nép élére állítható legalkalmasabb és legszebb férfiakat papokká tette, hogy szent dolgokkal, istentisztelettel, áldozatokkal foglalatoskodjanak. Rájuk bízta a törvények és a szokások betartását, továbbörökítését. A papok fontos ügyekben bíráskodhattak is. Istenképeket nem állított fel: nem hitte, hogy az istennek emberi alakja lenne, sőt úgy vélte, hogy földet környező ég az egész mindenség egyedüli istene és ura. Az áldozatokat és az életvitelt más népektől eltérően rendezte: A száműzetés végett népénél  embergyűlölő és barátságtalan életmódot hozott szokásba. Törvényeinek végére odaírta: Ezeket hallotta Mózes az istentől, s ezeket mondja a zsidóknak. E törvényhozó gondoskodott a hadiveszteség pótlásáról: arra kényszeríté az ifjúságot, hogy mind férfiasságban, mind a nehézségek elviselésében gyakorolja magát. A szomszédos népek ellen hódító háborút indított. A meghódított földet szétosztotta, ám a papoknak nagyobb részt juttatott. Senkinek sem engedte meg, hogy a saját részét áruba bocsássa, nehogy valamelyik kincsvágyból megszerezze, és elnyomja a szegényebbeket. Népét a szaporulat érdekében kényszerítette, hogy a gyermekeket felnevelje, hiszen amúgy is csekély költséggel járt. A házasodásra és temetkezésre más népekétől teljesen eltérő törvényeket hozott.[7]    

 

lepsius-projekt_tw_1-1-52_tourah.jpg 

Mészkőbánya (Tourah/Tura, Mokottam, Egyiptom, Karl Richard Lepsius: Memphis, à l'ombre des pyramides, XIX sz. második fele -  commons.wikimedia.org)

 

A mások iránti gyűlölet rút törvényeit Jeruzsálem alapítója, a zsidó népet összehozó, megszervező Mózes hozta. Kr. e. 167-ben Antiokhosz IV. Epiphanes, Egyiptom szeleukida uralkodója legyőzte a zsidókat. Elfoglalta Jeruzsálem városát, behatolt a templom legbelső részébe, ahova csak a főpapnak volt bejárása. Ott talált rá a kezében könyvet tartó, hosszú szakállú, szamáron ülő ember kőből faragott szobrára. Antiokhosz e szobrot Mózes képének tartotta. Próbálta rávenni a templom papjait, töröljék el az embertelen szabályokat: Sertést áldozott a templom oltárán. Disznóvérrel hintette be Mózes képét, a könyvet meg sertéshúsból készült levessel. Még a templom örökké égő lámpáját [örökmécsest?] is eloltotta. A főpap és a többiek kénytelen-kelletlen ettek ugyan a sertés húsából, de a jobb belátásra való ösztökélés eredménytelen maradt.[8]

 

1280px-zeus_typhon_staatliche_antikensammlungen_596.jpg

Zeusz és a szamárfüllel ábrázolt Typhon feketealakos hidraként  (részlet, kerámiaedény, 46 cm, Kr. e. 540-530,  Staatliche Antikensammlungen, München – en.wikipedia.org)

 

Az egyiptomiak szerint a szamár, a gyakran szamárfüllel ábrázolt Typhónnak[9], a szír és az arab törzsek istenének állata; Plutarkhosz megjegyzi, Typhóntól származik a természet minden gonosz eseménye. Az egyiptomiak minden szabálytalan, rendetlen és állhatatlan dolgot vele hoztak kapcsolatba; ő volt minden erkölcsi rossz, hazugság és rágalom szerzője, atyja.[10]

 

evidence-is-cut-in-stone.jpg

Metszett kőkerék (?) (Dendera, Egyiptom – ancient-origins.net)

 

[1] A „héber” kifejezés a nyelvre vonatkozik, de a régebbi történetíróknál népnév.

[2] Nem keverendő össze a milétoszi Hekataeus-szal!

[3] Bloch, S. Renè: Antike Vorstellungen von Judentum. Der Judeneskurs des Tacitus im Rahmen der Griechisch-Römischen Ethnographie, Franz Steiner, Stuttgart, 2002. 38. p. 

[4] Diodorus Siculus/Diodori Siculi/sziciliai Diodórusz: Bibliothcae Historicae libri qui supersunt…, Tomus I-IV, Semptibus Jacobi Wetsteinii, Amstelodami [Amsterdam], M.D.CCXLVI [1746] , Lib. 40. Fragm. 3.  

[5] Diodorus Siculus i. m. Lib. 34. Fragm. 1.

[6] Diodorus Siculus i. m. Lib. 40. Fragm. 3.  

[7] Diodorus Siculus i. m. / Lib. 40. Fragm. 3.     

[8] Diodorus Siculus i. m. Lib. 34. Fragm. 1

[9] A görög mitológiában Typhón, Gaia és Tartaros fia. Az egyiptomiak szerint azonos Széth-el, a zűrzavar, a sivatag és a pusztítás istenével.

[10] Plutarkhosz/ Plutarch’s: Moralia – Isis and Osiris, Translated: Frank Cole Babbitt; Vol. I-XVI. Harvard University Press, W. Heinemann, Cambridge, Mass, London, 1927, Vol. I. 36, 50, 19, 54. 

Kedves Olvasóim! Kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy

a Magyarok Háza szervezésében, az AVE Kiállítóház meghívására 

 2019. január 11-én, pénteken, Budapesten

 

 A sumir BAU istennő és a magyar Boldogasszony

 

c. előadást tartok.

 

Helyszín: H13 Inkubátorház, 1085 Bp. Horánszky utca 13.

Időpont: 2019. január 11. péntek, 18.00-tól.

Érdeklődés, regisztráció, jegyrendelés: matine@matine.hu; tel: 06-20/312-5925

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

240px-fragment_bau_louvre_ao4572.jpg

Bau istennő (mészkő, sumir, Kr. e. 2150-2100, Tello/Lagas, Louvre, Paris – en.wikipedia.org)

 

 

Az előadás rövid ismertetése:

A magyar Boldogasszony és  BA.U, a mezopotámiai Lagas város védistennője közti hasonlóság, sok esetben azonosság nem véletlen egybeesésnek, hanem valamiféle közös eredetnek tudható be. Az I. István király korabeli keresztény térítés ellenére a magyarság hite megőrizte ősi Istenasszonyának emlékét, és minden tulajdonságát a Boldogasszonyára ruházta rá.  BAU, vagyis a „legelőt adó” istennő feladatköre szinte pontosan megegyezik a Boldogasszonyéval. A különbség csak az, míg a Boldogasszony maga az élet adója, védője, a bőség, a termékenység, az aratás, a növény és állat szaporodásának, egészségének óvó-védő istenasszonya, addig e feladatokat a sumir istennő 7 leánya végzi el. A Boldogasszonyhoz hasonlóan BA.U istennő, a BA.BA, vagyis a bába is segíti a magzat világrajövetelét, védi az áldott állapotú és a gyermekágyas asszonyokat.

A vetített képes előadás BAU istennő és a leányai feladatkörét egybeveti a Boldogasszonyéval, és bemutatja, hogy az istennő ősi örökségéből népünk hite mi mindent őrzött meg.

 

 

hortus_deliciarum_die_geburt_christi.JPG

Jézus születése (XII. sz. könyvillusztráció, Herrad Landsbert: Hortus deliciarum – upload.wikimedia.org)

 

Karácsonyi áhítattal kívánok minden kedves Barátomnak, Olvasómnak és ismerősömnek Áldott Ünnepeket, nehézségektől, bajoktól mentes napokat, éveket, amilyeneket a Teremtő karácsonykor, a Fény születésekor sejdít fel az emberiségnek. Az már kinek-kinek magán múlik, miként valósítja meg. 

 

 karacsonyi-szokasok.jpg

Betlehemezés a Csallóközben (netfolk.blog.hu)

 

Népünk hite szerint a karácsonyi harangszóra megnyílik az ég, és az éjféli misére való beharangozásig úgy is marad. Advent minden várakozása sűrűsödik össze e pár órában. Jelek tűnnek fel, titkok nyílnak meg, az állatok beszélnek, még a jövendő is megmutatja magát. A napi gondoktól megfáradt emberi szívekbe befészkeli karácsony üzenete, a szeretet, a békesség, a megszentelt szegénység misztériuma. 

  

 ejfeli_mise_elott_1796930_9945.jpg

 

Éjféli mise előtt (Sopronbanfalva.network.hu)

 

Az éjfél a nap legtitokzatosabb pillanata, a szellemek ideje. A kisdedként megtestesült fény, a Világ Világossága, karácsony éjszakáján elűzi a sötétség gonosz hatalmait.  

”Azért el érkezvén az éjfél , nagy világosság szálla le az égbuel , és olly világosság leott, valamint déltájban szokot lenni, ezen világosságtul nem csak az istálló és Betlehem Városa , hanem az egész Világ megvilágosodot , és  látván az emberek, igen csudálkoztak, hogy éjfélkor világos nap van”[1] 

  makula_nelkul_valo_tukor_idezet.jpg

Írásmutatvány ( Makula nélkül való Tükör, 1780)

 

A Nap születése új világ kezdete. Éjfélkor a Teremtő áldása, a kisdedként megtestesült fény száll alá. Segítő áldásként érkezik a földre, egy olyan korból, amikor az ember földhözragadt, anyagias gondolkodása még nem vert éket maga és az Isten közé, mert azóta „megszakadt a Mindenség gyűrűje, melyben Isten, ember együtt éltek” (Madách). Korunkban az emberek ősi istentudata babonás hiszékenységgé alacsonyodott, felekezetekre bomlott; tarka népek, még tarkább népcsoportok isteneivé, lelki, anyagi bálványaivá, „tudományosan kiművelt istentagadássá lett.  

A magyarság térítésével a régi vallás, a régi kultusz felesleges lőn, de képzeteit a hagyományok, a babonák, a mondák és a meseelemek tovább éltették. Nem véletlenül írja Madách: „Hitünk külföldi növény, a magyarság regényes gyermekkorával nincs összefűzve.” 

Karácsonyunk előestéje az öreg, búcsúzni készülő Nap ünnepe. Ereje fogytán, maga mögött hagyván az őszi csillagképeket, elindul, hogy a napfordulat sötét éjszakáját követően újjászületve áldhassa meg a földi életet.

 

dscf6464.jpg

 

Téli Napforduló a Pilisben (turautak.com)

 

 „Meglepő egyezés hogy úgy a szarvasoknál mint az embernél a terhesség ideje kilenc hónap. Ha tehát a párosodás kora tavasszal a napéjegyenlőség idejében történt, akkor a születés ideje kilenc hónappal később, vagyis a téli napforduló idején, azaz Karácsonykor volt, amely a kereszténységben is még mindig gyermekszületés, azaz Jézus születése ünnepe, de amely őseinknél a Napisten születése napja is volt: ... az év végén elöregedő és meghaló, az emberektől búcsút vevő, de éjfél után újjászületett Napisten szent éjszakája. Ez a mai december 21-ről 22-re virradó éjszaka, amelytől kezdve a téli hosszú éjszakák ismét rövidülni, a nappalok pedig hosszabbodni kezdenek, illetve a Nap látszólagos égi pályáján ismét emelkedni kezd, míg a nyári napfordulókor eléri delelőjét (zenitjét), azaz teljes fénye, dicsősége, a Sötétség fölötti teljes diadala ünnepét.”[2]

 

sol-invictus.jpg

Sol invictus (1476-ban készült, Ferrara, Olaszország - goiemiliaromagna.it)

 

A római keresztény egyháznak gondja volt arra, hogy a pogány szokásokat kereszténnyé nemesítse. „Így rendelte a téli napfordulat elragadtatott pogány áldozati időszakának helyére a karácsonyt…”[3] A karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja…. a napot nem véletlenül választották ki, ugyanis a Mithrász kultusz ekkor ünnepelte a Nap születésnapját.[4] „A téli napforduló még az ókori Rómában is a „dies natalis Dei invicti Soli”, vagyis a győzhetetlen Napisten születésnapja” volt. E szép örömünnepet az egyház a népek emlékezetéből meg sem kísérelte kitörölni, ezért a karácsonyt, „Jézus születését tette e napra, habár már 21-22-ről 24-25-re eltolva."[5]

 

 6b43822461b79138015d3e0bb373024a.jpg

A fény-kisded születése  (1544, francia kézirat, Getty Museum – bit.ly)

 

A magyarsággal együtt élő, a lelkében, gondolatvilágában mélyen gyökerező ősi vallási képzetek, hiedelmek kiirthatatlanoknak bizonyultak. Hiába próbálta Szent Gellért megváltoztatni, még I. István király rendeletei sem voltak elegendőek hozzá. Így aztán Gellért püspök intésére a korabeli egyház a régi hit számos elemét megtartotta, keresztény gyakorlattá változtatta, szóhasználatát átvette: Isten, búcsú, egy, áld stb.

Keresztény tartalommal töltötte meg a magyarság istenasszonyának nevét. Pogány nőalakból szentet még akkoriban sem igen lehetett csinálni, ezért lett belőle boldog; ti. akit az egyház nem akakrt szentté avatni, bár megérdemelte volna, boldog lett. Gellért püspök „tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy az zyz Mariat az Magyarországban bodog azzonnak awagy ez wylágnak nagy azzonyanak hyvnak, zent Istwan királ es ez zegen orzagot bodog azzon orzaganak newezee.”[6] A papokkal meg összeprédikáltatta a magyarság eladdig mélyen tisztelt istennőjének „Asszony” nevét a „boldog” kifejezéssel. A cél az volt, hogy a magyarság körében mélyen tisztetl Asszony végérvényesen összemosódjon Jézus anyjának, Szűz Máriának alakjával. (Sikerült is, meg nem is.)

Karácsonykor a pásztorok is ekképp köszöntik:

„Elindulának,

És el is jutának,

Szűz Máriának

Jónapot mondának”[7]

A Boldogasszony a évezredek hitvilágát felvillantó csodanév lett. A „boldog”-gal összekapcsolt elnevezés jobban kifejezi a magyarság istenasszonyának ősiségét, mintha csak „Asszony” maradt volna. A magyar érzés, a magyar szív mélyen tisztelt, óvó-védő istenasszonyát érzi ki a Boldogasszony nevéből, aki népe boldogulásáért még Isten felé is közvetíthet:

Bor, búza és gyümölcs,

Hogy bőven teremjen, Istennek áldása

Mindig rajtunk légyen!    

 

dbffac711c818c27e7a700b2a7f3563d.png

Mária és a gyermek Jézus (Nagyboldogasszony-templom, Budapest – miserend.hu)

 

 [1]Makula nélkül való tükör/MAKULA NELKUL való TUeKOeR..., BUDÁN, és NAGY-SZOMBATBAN, 1780. 110. p.

[2] Magyar Adorján: Az ősműveltség, Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 1995. 66. p.

[3] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, I-II., Mandala Kiadó, Szeged, 1998. I. 13. p.

[4] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium i. m.21.

[5] Magyar Adorján: Az ősműveltség, Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 1995. 66. p.

[6] Érdy Kódex, 654.b. Marg. L. 15. 65.p.

[7] Kálmány Lajos: Szeged népe, III. köt., Szeged vidéke népköltése, Szeged, 1891.  140. p.

 Hosszasan töprengtem, folytassam-e a „Ki volt Mózes” c. cikksorozatomat, vagy rekesszem be, hiszen a FB-n parázs vita alakult ki az első részről. Némely olvasót megmagyarázhatatlanul felháborított a cikkem, pedig alig írtam többet, mint amit az Ószövetség és a zsidó apokrif iratok közöltek; hacsak nem I. Sargon, sémita-akkád uralkodó csecsemőkori kosárkás utazását nehezményezték.

 Ennek ellenére folytatnám a cikksorozatot, hiszen a tisztánlátás végett nem ártana, ha az egyoldalú Biblia-leíráson kívül a kedves olvasó megismerkedne több ókori író, jelen esetben Manethón Mózes-történetével is.  

 

800px-beni-hassan-asiatiques1.jpg

 

A felső rész  az Egyiptomba bevándorló sémita-amoritákat, az alsó rész az  egyiptomiakat mutatja (freskó, Beni Hassan,  Amenemhat sírja – homesecurity-press)

 

A Kr. e. IV. században élt Manethón, egyiptomi történetíró a ptolemaida-kor hivatalos nyelvén, görögül írt Aegüptiaka (Egyiptom) c. történeti munkájában részletezi, miként lett Mózes az Egyiptomban élő idegen alattvalók vezére. A fáraók sorrendiségét és megnevezését leszámítva, munkájának e részét egyiptomi rágalmaknak, régi-új téveszméknek tartják[1], vagyis elutasítják, holott Manethón a heliopoliszi Ra isten templomának papjaként[2] csak tudhatta, miért lett hitszegő és Egyiptom-ellenes Ozarzif/Mózes, a párszáz évvel korábban élt paptársa.

 

2_egyptology_history_2.jpg

Két oldal Manethón munkáját tartalmazó ókori (?) görög kéziratból - myweb.midco.net

 

II. Ramszesz fáraó (Kr.e. 1279-1213) nevéhez új városok, hatalmas építmények, erődök építtetése fűződik. Az építkezéseken nemcsak egyiptomiak és a hadjáratokban elfogott foglyok, hanem Heliopolistól keletre az arab hegyek lejtőin legeltető, korábban kivételes bánásmódot élvező zsidók is dolgoztak.[3] A fáraó a sémita pásztorokkal építtette fel Pe-Ramesszut, a saját magáról elnevezett várost, és bővíttette ki Pithómot, Atmu, a napisten esti megnyilvánulása istenének városát.[4]

 

2_untitled-23.jpg 

Manethón szobra – extrastory.cz 

 

II. Ramszesz halála után a fia, Menephta/Meremptah (Kr. e. 1213-1204) uralkodott. Látni kívánta az isteneket, mint az elődje „Hórusz”, azaz Horemheb[5] fáraó. [Ozirisz fiáról, Hórusz istenről eredeztetett név több fáraó, köztük Horemheb egyik mellékneve volt, mivel Hórusz földi megtestesítőjének tartatott.[6]]

 

 2_nebra2.jpg 

Raneb fáraó Hórus címe  (grafitti – Harmondsworth: Penguin Books, 1961. fig. 56.

 

Egy bölcs Meremptah kérését teljesítendő, megjósolta, megláthatja az isteneket, ha megtisztítja az országot a rühesektől és a tisztátalanoktól.

 

 2_9f0be394b84d4d77fe28dbe945b9bb97.jpg


Merenptah fáraó múmiája -  i.pinimg.com

 

 

Az ókori egyiptomiak megvetéssel tekintettek a Nílus völgyén kívüli tisztátalan és romlott népekre. Minden egyiptomi, de főleg a papok életének legfontosabb feladata volt, hogy "tisztántartsák magukat a tisztátalanságtól". A test és a ruházat tisztasága azonos lehetett náluk a lélek és az élet tisztaságával. Az istenfélő egyiptomiak törvényei, szokásai[7] ezt tükrözték vissza: Mindennap kiöblített ércedényből ittak. Mindig kimosott vászonruhát viseltek. Nemzőtagjukat, a tisztaság kedvéért metszették körül, amit több nép eltanult tőlük. [A zsidók vallásos mezbe burkolták, ti. Jehovával való kötelékként fogták fel.] A papok minden harmadik napon csupaszra nyírták a testüket. Tartózkodniuk kellett bortól, asszonytól. Havonta három napig hashajtó és hánytató szereket használtak, hogy a testüket belülről is megtisztítsák. Naponként és éjjelenként kétszer hideg vízben mosakodtak. A köznép is gyakran mosakodott. Babot, tiszta búzát, árpát egyiptomi nem evett. Idegen poharából nem ivott, edényéből nem evett.[8] Méltóságon alulinak tartották egy asztalnál enni a héberekkel.[9] Számos állat húsa, pl. disznóé tilos volt. A disznót tisztátalan állatnak tartották, kanászaikkal együtt.[10]

Az idegenek bőrbetegségein kívül a fáraók Egyiptomában nem jegyeztek fel pusztító járványokat.

Ha az egyiptomi ezeket (és a többi) szabályokat betartotta, ha gyilkosságot, lopást, paráználkodást nem követett el, az uralkodóját, elöljáróját, atyját stb. nem káromolta, istent, embert nem csalt meg, nem térítette el a folyót, ha nem hagyott senkit éhezni, nem okozott sírást, nem volt rest és hanyag, akkor remélhette, kegyelmet talál Ozirisz és a negyvenkét alvilági bíró előtt.[11]

[Feltűnő, hogy az egyiptomi törvények visszaköszönnek a judeo-keresztény tízparancsolatban! Eszerint Mózes egyiptomi lévén jól ismerte hazája törvényeit.)

Ily törvények mellett az egyiptomiak valóban irtózhattak a fekélyesektől, a tisztátalanoktól, akár idegenek, akár honfitársaik vagy papok voltak. Meremptah fáraó 80 ezer testi szennyben szenvedőt a Nílustól keletre a kőbányákba vitetett, hogy az odarendelt többi tisztátalan egyiptomival együtt dogozzanak. A fekélyesek közt volt néhány tudós pap is.  Kivétel, kibújás nem volt, aki tisztátalan volt, ment a kőbányába.

A jövőbelátó a szent férfiak munkára rendelése miatt rettegett az istenek haragjától. Előre látta, idegenek jönnek a tisztátalanok segítségére, és velük együtt 13 évig uralják Egyiptomot. Jóslatát leírta, és véget vetett az életének.

[E 13 éves uralom nem azonos a hükszosz pásztorkirályok mai számítások szerinti 400 (?) éves egyiptomi uralmával. Manethón a hükszoszokat a sémita ammoniták, esetleg az amalekiek[12] népének tartotta[13], Jákob pásztornépét meg  egyiptomi alattvalóknak[14].]

Meremptah megrettent az öngyilkos bölcs férfiú jóslatától, és a kőbányában sanyargóknak a [hikszoszok által] elhagyott Avárisz városát jelölte ki lakhelyül. A kitaszított idegenek a szintén kiközösített Ozarzif nevű heliopolisi papot választottak vezérüknek. Hűséget és engedelmességet esküdtek neki.

 

nilus_delta_1.jpg 

Felső-Egyiptom - Nílus-Delta – wikimedia.org

 

Ozarzif megparancsolta a tisztátalanoknak, isteneket ne imádjanak, ne tartózkodjanak egyetlen, Egyiptomban szentnek tartott állattól sem, hanem áldozzák fel, és egyék meg. Az összeesküvőkön kívül ne érintkezzenek senkivel. Az egyiptomi törvényekkel szöges ellentétben álló törvényeket adott nekik. Rávette őket, hogy erősítsék meg Avárisz falait, és harcrakészek legyenek. Ozarzif néhány fekélyest és papot is bevont a tanácskozásba, és követeket küldött „Jeruzsálembe” a pásztorokhoz, hogy velük együtt támadják meg Egyiptomot.  200 ezres sereg gyűlt össze. A fáraó kitért előlük, és elébb Memphiszbe, majd a szent állatokkal és a seregével Ethiópiába húzódott vissza.

A tisztátalanok és a jeruzsálemi pásztorok elárasztották Egyiptomot. városokat, falvakat égettek le. Szentélyeket raboltak ki. Lerombolták az istenek képeit, szobrait. Az elfogott papokat és jósokat kényszerítették, hogy ehető szent állataikat vágják le; amit a lázadók megettek. A papokat meg mezítelenül kidobták.

 

w1026.jpg

Ápisz bika – Felirat: Osiris-Apis (kerámia  Egypt Centre, University of Swansea, Wales) – museu.ms)

 

Meremptah nagy sereggel jött vissza Ethiópiából, legyőzte a tisztátalanok hadát.  Az egyiptomiak a nagyobb részüket felkoncolták, a többit meg Szíria határáig üldözték.

A tisztátalanoknak törvényt adó, Oziriszről, a heliopolisi istenség Ozárzifnak nevezett pap később Mózesra változtatta a nevét.[15] Bár egyiptomi volt, Manethón mégis a tisztátalanokhoz (vagyis a zsidókhoz) sorolta[16], hiszen Jákob Egyiptomból kivándorló népének vezére lett.  

Mózest bizonyára a heliopolisi papság köréből való elűzetése ösztökélte, hogy a száműzöttek vezére legyen. Sértődöttsége  vihette rá a kitaszítottak fellázítására, a fáraó és saját hazája elleni véres, bosszúálló harcra.

Manethón nem nevezi meg a kőbányákba száműzöttek népnevét. Tisztátalan idegeneknek, fekélyes hadifoglyoknak, fehér rüh kínozta sémita pásztoroknak, de egyiptomi alattvalóknak nevezi őket, akiket a fáraó a fertőző betegségek, járványok megelőzésére, az egészséges egyiptomi lakosság közeléből eltávolított, száműzött.   

A fertőző betegeket minden korban minden ország, minden nép esetenként nagyonis kíméletlenül elkülönítette.   

Megjegyzés: „Az izraeliták valójában 215 évet éltek Egyiptomban (i.e. 1728-1513). Ez a szám összhangban van más kronológiai adatokkal.”[17]

 

[1] Grüll Tibor: Mózes, a titkos fáraó – Régi-új téveszmék Mózes származásáról, Hetek Közéleti Hetilap, 2000. 11.04. IV/45. - hetek.hu

[2] hu.wikipedia.org

[3] Bunsen, Christian, Carl Josias: Aegyptiens Stelle in der Weltgeschichte, I-V., bei Friedrich Perthes, Hamburg, 1845.  IV. 201-.

[4] Brugsch, Henri (Heinrich Karl): Historie d’Égypte des les premier temps de Son existence jusqu’a nos jours, pemiére partie, Librairie J.C. Hinrichs, Leipzig, 1859. 154. p.

[5] Brugsch i. m. 124-125. pp.

[6] Ötelemű titulatúra – wikipedia.org

[7] Hérodotosz/Herodotos történeti könyvei, I-IX. A Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest, 1892. II. kv. 36-37, 64-65., 104-105. és 114-116. pp. 

[8] Lmf. 

[9] Genesis (KJV) 43.32  (The Holy Bible /Jakab király Bibliája, Printed by Joseph Bentham, London,  1611. -  biblesociety.org.uk

[10] Hérodotosz i. m. II. kv. 47, 109. p.

[11] Champollion, Jean François: Lettres et journaux écrits pendant le voyage d'Égypte. 242  In: Bibliothéque Égyptologique, Tome II. Ernest Leroux, Éditeur, Paris, 1909. 296-298, 346. pp.   

[12] Bunsen i.m. V. 120.

[13] Flavius, Josephus: Des Flavius Jospehus Schrift gegen den Apion, Bahnmaier’s Verlag (C. Detloff), Basel, 1877. Buch. I. Cap. XIV. (Manethón tudósítása a hükszszpkról)

[14] Flavius i.m. Buch I. Cap. XXVI. 185-194. pp. (Manethón tudósítása a tisztátalanok lázadásáról, Avariszról és a kivonulásról.)  

[15] Flavius, Josephus i.m. Buch I. Cap. XXVI. 185-194. pp, Cap. XVII. 194-195. pp. és Lepsius, Richard: Die Chronologie der Aegypter, Einleitung und I. Teil, Nicolaische Buchhandlung, Berlin, 1849., 323. p.

[16] Flavius Josephus i. m. Buch I. Cap. XXVI. 194. p.

[17] Kivonulás. Tanulmányozd a Szentírást éleslátással. 2. k. 114-.o. - wol.jw.org/hu/

marton veronika 2018.11.21. 23:26

Ki volt Mózes?

Évezredek óta foglalkoztatja a világot, ki volt valójában Mózes, a zsidók legnagyobb prófétája. Az Ószövetség, jócskán szépítgetett története csak nagyvonalakban egyezik meg az ókori egyiptomi, görög-római, bizánci írók közléseivel. Itt-ott elejtett elszólásaikból, a későbbi kortársak műveiben fellelhető írástöredékeikből az ószövetségitől eltérő Mózes-kép kerekedik ki.

 

m724_001rbmorgan_finding_cropped.jpg

Mózes a fáraó leányához kerül  (miniatura-részlet az Eadwine Psalteriumból, Cantenbury, 1150   ancient-egypt-online.com

 

Az Exodusban leírtak szerint Egyiptomban a zsidók rabszolgaságban éltek, de számban sokasodtak, erőben gyarapodtak. Ezt a fáraó nem nézte jó szemmel és az „elsőszülött fiúk megölésével akarta elsorvasztani a zsidó közösséget…, s „parancsola..: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe.”[1] Az egyik anya formás újszülöttjét háromhavi rejtegetés után gyantával, szurokkal kikent ládikában „letevé a folyóvíz szélén a sás közé”… A fáraó lánya észrevette, s kihozatta szolgálóival, és épp a gyermek anyját bízta meg a szoptatásával s a nevelésével. A felserdült fiúcskát a fáraó leánya a sajátjának tekintette, és a Mózes nevet adta neki.[2]  A fáraó udvarában Mózes oly nevelést kapott, amely vezető szerepre készítette föl[3]. Felnőve kivezette a zsidókat Egyiptomból az ígéret földjére, vagyis Kánaánba.

Nem is lenne baj ezzel a történettel, ha a neveket leszámítva nem egyezne I. Sargon, akkád király származásának leírásával, akit kiszurkozott kosárkában az Eufrátesz vize hordozott, és KIS királyának pohárnoka halászott ki. Felnőve királyi jótevőjét végzetes háborúságba sodorta. Kihasználván a király halálos vereségét a feketefejű szolganépet felemelve az uralkodójuk lett. Ám e történet is koppintás, hiszen A.LA.MU sumir papkirály története sejlik fel benne, azon különbséggel, hogy felnőve nem okozta senki vesztét, halálát. (Véleményünk szerint az A.LA.MU név „bőséges víz hozta” jelentése Álmos fejedelmünk születési körülményeit sejteti. A krónikaíró tudhatott erről, hiszen az „Emese álmában” írta, „méhéből hatalmas forrás fakad, ágyékából nagy királyok származnak. 

 

1.jpg

Az ókori Egyiptom és a Közel Kelet (Kr.e. 1450 körül - ancient-egypt-online.com)

 

A Jákobfiak története az Ószövetségből ismert. Az idősebbek atyjuk szeretete miatti féltékenységből Rákhel fia József, elveszejtésére törekedtek. József megmenekült, és regényes körülmények közepette a fáraó bennfentese lett. Mivel a "hét szűk esztendőben" a megszívlelt gabona-beszolgáltatási javaslata megmentette Egyiptom népét az éhhaláltól, a fáraó hálából a magyarul „gabonák főnöke”-ként értelmezhető Cafenák Pahneák-ká nevezte ki.[4]  Segedelmével a kánaáni éhínség idején nemcsak gabonát, hanem a Nílus egyik ágánál fekvő Gósen vidékén lakhelyet is juttatott testvéreinek és a családjuknak. Gósen székhelye, Heliopolis, az egyiptomi papi bölcsesség egyik központja volt. A zsidó hagyomány szerint idevaló pap leánya volt a zsidó József felesége[5]; az egyiptomi hagyomány szerint meg Mózes, Osarsiph nevű fellázadt pap kötődött Heliopolishoz.

 merineptal_farao.jpg

 

Merineptah fáraó neve a heliopolisi templom dombormű-töredékén  (ibtimes.co.uk)

 

Némely történész kétségbevonja a zsidók egyiptomi tartózkodását, mondván Manethón, egyiptomi történetíró nem említi őket. Valóban nem. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna ott. Manethón az izraelitákat egyiptomiaknak tartotta, hiszen a fáraó alattvalói voltak, s a szolganépek népneve nemigen volt említésreméltó. 

Midőn Mózest egy egyiptomi munkafelügyelő meggyilkolása miatt a fáraó halálra kerestette, elmenekült, s útközben még a kusita/ethióp Rehuel lányai is egyiptominak nevezik.[6]

Egyiptomban Jakab törzse többszázezres néppé duzzadt. Minél többen lettek, annál élesebb lett köztük és az egyiptomiak szabályozott és rendezett életvitele és vallása közti ellentét. A fáraó még csak-csak eltűrt egy nomád törzset, de többszázezres erős, a hikszoszokra emlékeztető pásztornépet alig.

 

800px-syriacbibleparisfolio8rrmosesbeforepharaoh.jpg

 

Mózes a fáraó előtt (VI. századi miniatura, Szír Biblia, Párizs – en.wikipedia.org)

 

A hagyomány szerint Jakab törzse az Egyiptomba költözés idején 70 főt számlált[7], midőn a kivonulás után az arábiai Szin sivatagban „minden hadba mehető az Izráelben” megszámláltatott 603.550-en voltak.[8] E szám láthatólag erősen túlzott, még akkor is, ha velük együtt nagyszámú idegenek is kivonultak, még akkor is, ha időközben összeolvadtak más sémitákkal. Ti. a góseni kerület nem tudta volna eltartani a mintegy félmilliónyi fegyverforgatóhoz tartozó 2-3 milliós népességet.   

Ramszesz fáraó megkísérelte a zsidók beillesztését az egyiptomi társadalomba, de sikertelenül, ezért a fékentartásukért megtett mindent, hogy gyengüljenek, lélekszámuk csökkenjen. Elrendelte, építsék meg Gósen kerületét körülvevő erődök láncolatát, a Keserű-tavakig vezető csatornát és Ramszesz városának falait. Ez lehetővé tette volna, hogy a „héberek” állandó lakhelyhez és földműveléshez szokjanak. A téglavetés és a falhúzás különösen nehezükre esett, a kőfejtésről nem is szólva, így az eladdig védelmet élvező zsidók ellenszegültek a bennszülöttekre, és más idegen törzsekre is rákényszerített nehéz robotnak.[9] „Nem bírták a nehéz munkák terhét és fellázadtak.”[10]

 

2161394_orig.jpg

A Holtak Temploma. Ramszesszeum – II. Ramszesz városának romjai  -  ramessesthesecond.weebly.com

 

Mózes és a zsidók kivonulása történetének a judeo-keresztény, azaz az ószövetségi változata ismert és Bibliában[11] hozzáférhető, ezért az alábbiakban csak a jelentősebb események közlésére szorítkozunk: 

Ramszesz Kr. e. 1326-ban meghalt. Az izraeliták Mózes személyében olyan vezetőt találtak, akivel az erődített határon túlra, a szír sivatagba törzsrokonaik közé menekülhettek. Mózes Czipporát, a kusita/etióp[12] Jethró leányát vette nőül. Midőn legeltette az ipája nyáját a pusztában, az Úr égő csipkebokorból szólt hozzá: Mégy el a fáraóhoz és vezesd ki népemet Kanaánba. Ám elébb az asszonyok arany-ezüstneműt kérjenek a szomszédaiktól; s így fosszátok ki Egyiptomot… A fáraó ahelyett, hogy elengedte volna őket még nehezebb munkát szabott ki nekik. Mózes testvére Áron a saját és az egyiptomi papok botját varázslattal kígyóvá, a folyamokat vérré változtatta, békákat zúdított rájuk, majd a békákat féreggé változtatva  az egész országot elárasztotta.

 

w106_000023_sap.jpg 

Mózes és Áron a fáraó előtt (Walters Manuscript, Bible pictures by William de Brailes, 1250, Oxford - thedigitalwalters.org)

 

A fáraó még ekkor sem bocsátotta el őket. Ekkor Jehova dögvészt küldött az egyiptomiak barmaira. Áron meg kormot szórt rájuk; a korompor a testükön rühfekélyekké vált. A zsidók kivételével minden embert-állatot beborított. Mózes jégesőt, majd égi tüzet „varázsolt”, ami minden növényt, állatot, szabadban levő embert elpusztított. A szélorkánt a sáskák követték, az országra sötétség borult.

A fáraó a juhok és a barmok kivételével elengedte volna a zsidókat, ám Mózes kihirdette: Jehova éjfélkor körbejárja a házakat és minden egyiptomi ember, állat elsőszülött fiát megöli. Hogy a zsidók megmeneküljenek, bárányvérrel kenjék be az ajtófélfát, és a küszöböt. Midőn Jehova angyala megpillantja a vért elvonul a házaik fölött. Reggelre nem volt olyan ház Egyiptomban, melynek ne lett volna halottja. A fáraó kérette Mózest és Áront: Menjetek el népetekkel, juhaitokkal barmaitokkal együtt…

Így esett az egyiptomiaktól kicsalt arany-ezüst edényekkel ruhákkal megrakodott zsidók kivonulása Egyiptomból a Vörös-tengeren (?) át, amelyben a fáraó üldöző serege a halálát lelte. 

Az izraeliták Mózesnek köszönhették az Egyiptomból való menekülésüket, zsidó voltuk, vallásuk megmentését. A kivonulás és Mózes személye elválaszthatatlan. Ám a zsidó hagyomány minden időkben Jehova hatalmának dicsőítésére törekedett, kiemelvén mindenhatóságát, hogy erősebb minden egyiptomi és más istennél, s előtérbe helyezze a népének más népek rovására, elpusztítására ösztönző jótéteményeit.

A további részekben, annak ellenére, hogy a történeteikben sok az átfedés a tisztánlátás végett bemutatjuk miként vélekedett Mózesről az egyiptomi Manethón, miként a görög történetírók, Diodórosz Szikulosz, Pompeius Trogus, Sztrabón, Lysimachus és Tacitus stb.

  

[1] Mózes II. kv. 1/22.

[2] Mózes II. kv. 2/3, 5/10

[3] Apostolok Cselekedetei 7/21

[4] Mózes I. kv. 41/34 – Józsefnek a Károli Bibliafordításban levő neve a magyar Biblia-kiadásokban különféle átírásban fordul elő: Czafenát-Pahneákh / Cofnat-Paneach / Czofnáth-Panéákh / Capenach-Phaenach…

[5] Lepsius, Richard: Die Chronologie der Aegypter, Einleitung und I. Teil, Nicolaische Buchhandlung, Berlin, 1849. 381-382 pp

[6] Mózes II. kv. 2/11-19.

[7] Mózes I. kv., 46/27.

[8] Mózes IV. kv. 1/45-46.

[9] Strabón: Geógraphika, Gondolat, Bp. 1977, XVI. kv. 30, 827. p 

[10] Diodórosz Szikulosz / Diodorus Siculus: Bibliotheca Historica, Vol. I. 56.

[11] Mózes II. (Kivonulás) könyve.

[12] Mózes IV. kv. 12/1v