Az emberi települések kb. kétmillió esztendeje Afrika közepén, a mai Olduwai- szakadéknál alakultak ki, és onnan származtak szét a világba. Szétvándorlásuk egyik állomása Buda-Várhegy és Vértesszőlős volt, de eljutottak a mai Iránon keresztül Indiába is. A vértesszőlősi leletek említése, számos nagyközönségnek szánt ismeretterjesztő műből kimaradt, bár az emberréválás folyamatában sarkalatos pontot jelentett. A szakmunkák az ősember szabványosított mértékének azt a neandervölgyi ősembert tartják, … [,amelyik] … elterjedtségének (Bükk, Irak, Németország, stb.) dacára, valamely okból „evolúciós zsákutcát jelentett”[1], életképtelen volt, míg a vértesszőlősi erős és életképes.

Samu, a vértesszőlősi előember koponyacsontja (upload wikimedia.org-hu.wikipedia.org)

A vértesszőlősi előembernek és utódainak nyoma az egész világon megtalálható. - írja Vértes László régész az 1969-ban megjelent Kavics-ösvény c. munkájában. Tehát a Kárpát-medencei ember-előd világszerte elterjedt. E Vértes könyve inkább ismeretterjesztő, semmint tudományos, mégis a lelőhelyekre való utazási élmények és a régészeti feltárások könnyed leírása közé csempészve pontosan, szakszerűen és tárgyilagosan bemutatja a korabeli tudósok által 450-400 ezer évesnek tartott vértesszőlősi előembert. A külföldi és magyar szakmunkák nemigen említik, hogy a vértesszőlősi előember leszármazottjai folyamatosan a Kárpát-medencében éltek, arról is hallgatnak, hogy a történelemelőtti Közel-Kelet és a Kárpát-medence lakói között valamiféle „közlekedés” lett volna. Pedig mind az őskorban, mind az ókorban a Kárpát-medencéből időről-időre lüktetésszerűen embercsoportok vándoroltak ki és vissza. Krantz amerikai antropológus hogy „a Kárpát-medencét Afganisztánból származó pásztorok népesítették be cca. 8500 évvel ezelőtt, és innen vándoroltak a dél-orosz sztyeppékre, a Balkánon át Anatólia felé...” [2] Krantz tudván tudta, ez visszavándorlás volt, de némi hivatalos nyomásra megváltoztatta a véleményét.

Oroszlános karfájú trónuson ülő anyaistennő (agyag, kb. Kr.e. 5800, 16,5 cm, Catal Hüyük- newworldencyclopedia)

Kr. e. 8000-5500 között, az átmeneti kőkorban Közel-Keleten az ősember már felhagyott gyűjtögető, halászó-vadászó életmódjával és áttért a vadászó-nomád életmódra. Ez az un. „neolitikus forradalom” több évezredig tartó életmód-változást eredményezett. Kialakultak az első települések. A korábbi vadászok földet műveltek, állatokat háziasítottak, gabonát termesztettek, kezdetleges kereskedelmet folytattak. Tárgyi emlékeiket Jarmoban (Iraki Kurdisztán), Jerikóban (Izrael) és Catal Hüyükben (Törökorsz.) tömegével tárták fel.

A szakirodalom e települések korát illetően nem egységes. Jarmohoz kötődik a legkorábbi földművelés és állattenyésztés, mégis Jerikót tartják régebbinek. Minden időrendi felsorolásban (már ahol megemlítik!) Jarmo van az első helyen, utána Jerikó, végül Catal Hüyük.

Az un. kerámia-kor előtti első települést Jarmot az iraki Kirkuktól délre tárták fel. Itt „nemcsak a háziasított gabonafajtákat, (tönkebúza, árpa, borsó, lencse), hanem azok átmeneti formáit is sikerült azonosítani”[4]. Ez a legkorábbi település, melynek lakossága földműveléssel foglalkozott. Az ásatásokon Kr. e. VII. évezredből való kőedényeket, égetetlen agyagból készített női szobrocskákat, égetetlen agyagtéglákat is találtak.

Jerikó korabeli lakói is a szkítasághoz tartoztak. Az átmeneti és a csiszolt kőkorszakban hírük-hamvuk sem volt itt a sémita (zsidó) népességnek. A sémita-amorita bevándorlás néhány évezreddel később beszivárgással kezdődött, végül kiszorították a szkítafajú őslakosságot.

A Kr. e. V. évezredből való a mai Észak-Irakban feltárt Halaf (Szíria). Lakossága gabonatermesztéssel, állattartással foglalkozott. A korai falu magja az istenháza, kezdetleges szentély lehetett, ami papi hivatás meglétére utal. A halafi parasztok egész Dél-Mezopotámiáig (Babilonig) terjeszkedtek.[5]

Az ókori Közel-Kelet (web.cocc.edu)

A vízözön előtt, a történelemelőtti korban a Káspi-Aral térségből” az észak-iráni Lurisztánon (Irán) át a Halaf-kori emberek érkeztek Mezopotámiába (a továbbiakban Folyamköz) Emlékeik a paticsfalból készült, döngölt padlójú kunyhók maradványai, agyagból tapasztott vagy égetetlen agyagtéglából rakott tűzhelyek, festett kerámia-edények és szobrocskák, különféle háztartási eszközök, kézzel formált üvegpaszta ékszerek.[6]  A leletek a folyamközi Ur városától kb. 6 km-re levő Ubaid dombból kerültek elő. A lelőhely után e műveltséget Ubaid-inak nevezik. A Közel-keleten számos helyén, pl. a turkesztáni Anauban, az elamita Susában (Irán) találtak hasonló típusú edényeket, szobrocskákat, pecsételőket.

E népesség nagy területen élt, egyes csoportjaik átélték, túlélték a Vízözönt, mert a felsőbb ásatási rétegekben is megtalálták a nyomukat. A településeket egymástól elválasztó vizenyős területeknek köszönhetően nem nagy birodalom, hanem kisebb városállamok jöttek létre. Ez szokássá merevült és a sumir kor végéig megmaradt. A nagyobb államalakulatokat majd a sémita népek szervezik meg. A régészeti leletek és a régi írások utalásai, arra engednek következtetni, hogy a Vízözön előtt e terület a Nagy Kusita Birodalomhoz tartozott, amit az áradat választott ketté.

A Vízözön után a Kaspi-tenger környéki „Arattából” (Chorezm) Elamon át érkezett népcsoport tárgyi emlékeit Erekben/Urukban (ma: Warka) fedezték fel. Kr. e. 3300 körül az „örök városban”, Gilgames városában számos épületmaradvány, szerszám, szobrocska, edény, lepecsételt tárolóedény, pecsételő és pecséthenger kerültek elő. A leletek sokasága miatt a műveltséget Uruk-inak nevezték.

Az Ubaid-i és az Uruk kort a szakemberek nem választják el élesen egymástól, mert a Vízözön ellenére eléggé nehéz meghúzni köztük a határvonalat.[7] Ti. mind a Vízözön előtt és a Vízözön után szárazulatokon ugyanazon, kézzel formált edényféléket találtak.

Urukban (és másutt) hatalmas templomépület maradványai közt a történelmi kor kezdetét (kb.Kr. e. 3200) jelző írásos emlékeket, vonalas jelekkel írt agyagtáblák kerültek elő. Ezek a Folyamközbe harmadikként érkezett Jemdet-Nasr népcsoport emlékei.

Állatalakos „teknő” (mészkő, 15,2x96,5 cm, Kr.e. 3300-3000, Uruk-kor, British Museum – wikipedia.org)

Urukban tizennyolc egymásra épült  művelődési réteget, település-maradványt tártak fel, ezeket római számmal jelölték.  E rétegek közül a legalsók az Ubaid-i, majd az uruki, a felsőbbek a Jemdet Nasr népcsoport nyomait őrzik. XX. században a Folyamköz más régészeti lelőhelyein talált, hasonló stílusjegyű leleteket, a római számmal jelzett uruki rétegek valamelyikéhez sorolták. Szellemes megoldás, mert némelyik bevándorló népcsoportnak az első lelőhelyről elnevezett nevét így sikerült eltüntetni. Csak a szakemberek tudták pontosan, melyik korábbi lelőhely nevét takarják a római számok. A számozás alkalmat adott arra, hogy egyes lelőhelyek nevét eltüntessék. Az Ubaid dombban előkerült leletekhez hasonlóakat találtak az Uruk XVIII-XV. rétegben, ennek ellenére az eredeti Ubaid elnevezést megtartották. A közbülső uruki rétegek leletei valóban Urukhoz kötődtek, azaz Uruk-koriak voltak.

Ember- és állatalakos vázatöredék (mészkő, Jemdet Nasr kor, Kr. e. 3300-2900-wikiwand.com)

Az Uruk IV-III. ásatási rétegében, a Jemdet-Nasr dombiakhoz hasonló tárgyi emlékek kerültek elő. Az igényesebb szakmunkákon kívül, szinte minden népszerű-tudományos kiadvány, elfelejti közölni az első lelőhely helyét, a Jemdet-Nasr dombot, hanem csak a réteg-számozást közli.  

E népcsoport a Balkánon keresztül Erdélyből vándorolt a Folyamközbe. A Kárpát-medencei népcsoport nyomait, gazdag kerámialeleteit Bagdadtól délkeletre a Jemdet Nasr dombocskában találták meg. Erről nevezték el ez időszakot (Kr. e. 2900-2700) Jemdet Nasr-kornak, ill. műveltségnek. A Folyamközben ekkor alakultak kis az első városias települések és az ellátásukat biztosító mezőgazdasági peremterületekkel együtt a városállamok.

E bevándorolt népcsoport hozta magával az írást. Vonalas jeleik a Tatárlaki táblák jeleit formázzák. Torma Zsófia, a XIX. században Erdélyben élt régésznő megállapította, hogy „Tordos leletein ekkor fölismerém Babylon-Chaldaea kulturelemeiből keletkezett s az egyiptomi művészettel együtt Syriában tovább fejlődött azon művelődést, a mely hasonló volt Trója thrákjainak kulturájával s a melyet Dáciában meg nem előzött az eddigi régészek által ismert gall-kelta, pelásg-görög és etrusk-római kultúra. Babylon ős népe – ékírásos feliratai szerint – a turáni fajhoz tartozó sumer-akkád nép volt… innen olvadhatott a magyar nyelvbe, mint ezt Sayou francia assyrológus észrevette – több… akkád-féle elem.”[8]

Torma Zsófia a tordosi kerámia leletek és a folyamközi, azon belül Jemdet Nasr-kori emlékek hasonlatosságát és folytonosságát állapította meg. A hasonlóság ellenére az erdélyi leleteket a folyamközieknél régebbinek és elsődlegesebbnek tartotta. Az erdélyi leletek, a Tatárlaka-i táblák jelei valóban hasonlítanak, sőt némelyik azonos is a Jemdet-Nasr kori nép írásos emlékehez, csak éppen 12-14 évszázaddal régebbiek.

A Kárpát-medencéből kivándorolt vértesszőlősi típusú, életképes előember erdélyi utódai, a Jemdet Nasr népesség a Balkánon keresztül eljutott a Folyamközbe és csatlakozott a korábbi népcsoportokkal; keveredett a Vízözönt túlélt Ubaid-i őslakossággal, továbbá a Kaspi-Aral térségből származó Uruk-i bevándoroltakkal.. A XIX-XX.századi tudósok véleménye egyezik azzal, hogy az Ubaid-i, az Uruk-i és a Jemdet Nasr népcsoport a szkíták elődeihez, az un. előszkítákhoz tartoztak. E három azonos fajú népcsoport együttéléséből származó népesség hozta létre a mindmáig ható sumir magasműveltséget.

Bár a hivatalosított történelemtudomány szerint a sumir nép eredete és nyelvi hovatartozása ismeretlen. Az ékírás megfejtésével foglalkozó XIX. századi tudósok, a francia Francois Lenormant, Jules Oppert, az angol George Rawlinson, Edward Hincks, továbbá a német Fritz Hommel és Friedrich Delitzsch stb. nyelvi tényekkel támasztotta alá, hogy a sumir nép fajilag szkíta, nyelve pedig toldalékoló ural-altáji nyelv, miként a magyar. A magyar nyelvet mindegyik tudós a sumir nyelv egyenesági leszármazottjának tartotta, vagyis a magyar őrzött meg a legtöbbet a sumir nyelvből, amit az ékiratos szövegek teljes mértékben igazoltak. Bár senki nem tudja mi nyelven beszéltek az Erdélyből elszármazottak, mivel könnyedén csatlakoztak a folyamköziekhez, bizonyára a nyelvük sem sokban különbözött.

A Vízözön utáni folyamközi városoknak, városállamoknak saját védistenei és tiszteleti helyeik, templomaik voltak. Vallási szempontból mindegyik a nippuri Ékurhoz, Enlil főisten templomához tartozott

A Jemdet Nasr domb, Uruk, Úr és Susa-i egyes ásatási rétegeiből előkerült díszesen formált állati és emberi figurák, szoborszerű kerámiaedények, madárfejű, emberalakú szobrocskák és gazdagon díszített pecséthengerek meglepően hasonlítanak egymáshoz.[9]  Uruk és Suza (Irán) közti nagy földrajzi távolság ellenére az Uruk IV. rétegben és a suzai fellegvár XVIII. ásatási rétegből kiásott pecséthengerek, élethűen formált állat- és emberalakok, kultikus tárgyak, munkaeszközök és építmények stílusjegyei szinte ugyanazok, mint a folyamközi Jemdet Nasr dombban talált leleteké.

Beszolgáltatási tábla (agyag, 5,5x6x4,15 cm, Uruk, 3200-2900,  Jemdet Nasr kor - ancientpages.com)

Az elamita Suza és a Folyamköz népessége nemcsak ugyanazon kultúrkörhöz tartozott, hanem a történelemelőtti korban azonos is lehetett. A népesség felhígulása és keveredése, a korszak végén, a sémiták Folyamközbe való fokozatos beáramlásával kezdődik. A XIX. században a sumirokat még akkádnak nevezték, hiszen Sumert és Akkádot azonos fajú toldalékoló nyelven beszélő nép lakta. Mivel a sémiták Akkádot szállták meg legelébb, ezért csúszott át az akkád elnevezés az első hódító sémita népességre.

A rézkor végére a Folyamközben e három népcsoport összeolvadásából létrejött sumir[10] nép hozta létre azt a magaskultúrát, melynek ékírásos jeleivel kezdődött Kr. e. 3500 körül az írott forrásokra támaszkodó történelem.”[11]

Megjegyzés: Marton Veronika: A sumir kultúra története (Matróna, Győr, 2000/2021 c. könyv nyomán. 

[1] Renfrew, Colin: New configuration in Old World Archeology, World Archaeology Vol.2. Oct.1970.  199-211. pp. [2]  Krantz, Grover S.: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása (ford. Imre Kálmán), Magánkiadás, 2000. Bp. 197-198. pp.

 [4] Renfrew i.m. 199-211 pp.

[5] Childe, Gordon: What happened in History (A civilizáció bölcsője), Gondolat, 1959.42. 64. p.

[6] Woolley, Leonard sir: Ur in Chaldea, Brockhaus, Wiesbaden, 1956. 35-37. pp.

[7] Brentjes, Burchard: Die iranische Welt vor Mohammed, Koehler-Amelang, Leipzig, 1978. 72-73. pp.

[8] Torma Zsófia: Hazánk népe ősmythosának maradványai, 1-11 pp.  [Torma Zsófia cikke, feltehetően valamelyik XIX. századi magyarországi tudományos folyóiratban jelent meg feltehetően 1894-után.  A bekötött 11 oldalon kiadási adat nincs! A papír és a betűforma a XIX. századra utal.

[9] Az al-ubaidi kultúrából az urukiba való átmeneti szakasz

[10] A sumirnak nevezett kultúrát és a területét a régi források, pl. Bérosszosz, káldnak nevezi. Mivel a szakirodalomban a sumir kifejezés honosodott, ezért, ahol lehet, célszerűbb lenne a két kifejezést összevonni és a káld-sumir megnevezést használni. 

[11] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Magánkiadás [Győr], 2000, 42. p.

Az aradi vértanúk levétele a bitófáról (ismeretlen festő alkotása, XIX. sz.)

1848-49-es magyar forradalom és szabadságharcot Szent Szövetség égisze alatt az osztrák császári és az orosz cári haderők kegyetlenül vérbefojtották. A vitatott és szükségtelen világosi fegyverletétel után az osztrákok bosszúvágya nem ismert határt. Az 1850-ig tartó megtorlást Haynau, a „brescai hiéna”, 1849-1850 közt a bécsi udvar teljhatalmú magyarországi megbízottja vezényelte le. Utasítására az osztrák rögtönítélő bíróságok 4628 magyar szabadságharcost fogtak perbe, és mintegy 500 halálos ítéletet hoztak, ebből 110-et végrehajtottak. Az 1849. október 6-án hajnalban Aradon golyó, illetve kötél általi halált halt 13 vértanú: egy altábornagy, tizenegy honvédtábornok és egy honvéd ezredes. Ugyanezen a napon  Pesten gr. Batthyányi Lajos felelős magyar miniszterelnököt főbelőtték.

Magyarországon úrrá lett a gyász és a fájdalom. Minden magyar családban sirattak valakit. Nem lehet tudni, hogy a haza vesztét vagy a szeretteik elvesztését gyászolták-e jobban? A kettő elválaszthatatlanul egybeforrt a magyar szívekben.

Az 1849. október 6-i gyászos ítéletvégrehajtás után lábra kelt a kivégzett aradi tizenhárom vezetéknevének kezdőbetűiből összeállított mementó, s hogy az osztrákok se feledjék, németül:

Pannonia! Vergiss Deine Todten Nicht,

Als Kläger Leben Sie.

Pannónia! Ne felejtsd el a halottaidat, vádlóként[1] élnek ők.

P

 Poeltenberg Ernő lovag, honvéd tábornok - osztrák nagybirtokos nemes, 1829-től hivatásos katona, huszárkapitány a 4. huszárezredben; átállt a magyarokhoz. 

V

Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok - kisbirtokos magyar főnemes, Ferenc József nevelője volt, 1848 tavaszától őrnagy a Hannover huszárezredben, átállt.

D

Damjanich János honvéd tábornok - szerb katonacsaládból származik, 1820-tól katona Temesvárt, 1848-ban szóváltásba keveredett Haynauval, ezért Olaszországba vezényelték, visszaszökött és átállt a magyarokhoz.  

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok - magyar nemes, 1819-1839-ig a Radeczky huszárezred kapitánya, nyugállományú katonatisztként csatlakozott a magyar szabadságharchoz.  

T

Török Ignác honvéd tábornok - kisbirtokos magyar nemes, 1816-tól szolgált az osztrák hadseregben, 1848 szeptemberétől Komáromban alezredesként várerődítési parancsnok; a vár őrségével együtt átállt a magyarokhoz.

N

Nagysándor József honvéd tábornok - vagyontalan magyar nemes, 1819-1847-ig az osztrák hadseregben huszártiszt, nyugállományú kapitányként állt át a magyarokhoz; le1848-ban nemzetőr-őrnagy. A tavaszi hadjárat után tábornokká nevezték ki.

A

 Aulich Lajos honvéd tábornok - pozsonyi német polgár, 1812-től katona, résztvett a napóleoni háborúban, 1848-ban lépett át a magyar honvédségbe, a Batthyány-kormány hadügyminisztere.

K

 Knézić Károly honvéd tábornok - horvát katonacsaládból származik, 1824-től a varasdi határóezredben, majd Galíciában szolgál 1848-ban századosként csatlakozott a magyar honvédséghez.

Kiss Ernő honvéd altábornagy, dúsgazdag magyar-örmény nemes, 1818-tól utász, 1848-ban a Hannover-huszárezred parancsnoka, átállt a magyarok oldalán harcol a délvidéki szerb felkelők ellen, a bánáti hadtest vezére, majd az Országos Főhadparancsnokság vezetője.

L

Láhner György honvéd tábornok - német polgári családból való, 1812-től a komáromi 33. gyalogezredben szolgált, 1848-ban lett őrnagy, majd átállt a magyarokhoz. A hadügyminisztériumban a feladata a honvédhadsereg felfegyverzése és ellátása. Nagyváradon létrehozza a szabadságharc fegyvergyártásának központját.

Leiningen-Westerburg Károly gróf, honvéd tábornok - elszegényedett német főnemesi család sarja, 1835-ben lett katona, a családja tulajdonában levő un. 31. „Leiningen” gyalogezred századosa; 1848-ban magyar honvéd, majd a tavaszi hadjárat után tábornokként a 3. hadtest parancsnoka.

Lázár Vilmos honvéd ezredes - magyar-örmény nemesi család sarja, 1834-1844-ig az osztrák–magyar hadsereg hadnagya. 1848-ban a magyar 39. honvédzászlóaljnál szolgál. Bem apó ezredessé nevezi ki, a 9. hadtest parancsnoka. Törzstiszt létére a tábornokokkal együtt ítélik halálra.

S

Schweidel József honvéd tábornok - vagyontalan német polgári család sarja, 1814-ben Simonyi óbester keze alatt közhuszár, harcolt a napóleoni háborúkban. Az osztrák 4. huszárezred tisztjeként  felesketi tiszttársait a magyar alkotmányra, 1848-tól magyar tábornok, Buda visszafoglalása után a város parancsnoka. 

A tizenhárom aradi vértanú (Bellony László festménye, 1900, wikipedia.org)

Haynau bírósága mintegy másfélezer kisebb-nagyobb rangú honvédtisztet és katonát a hírhedt kufsteini, bécsújhelyi, brünni stb. várfogságra ítéltek. A közhonvédek harmadát besorozták az osztrák hadseregbe, s a hazájuktól távoli főleg magyarellenességről elhíresült osztrák tartományokba vezényelték.[2]

Aki tehette, hogy elkerülje a halálbüntetést, a rabságot vagy a besorozást, idegenbe menekült:

„Meg áljatok fiuk fáradt vitézek

   Szép hazámra még egy szer visszanézek

   Pihenjünk meg még utolszor hantjain

   Ha vérel sem segithetünk bajain…”[3]

[1] A „kläger” eredeti jelentése felperes. (MV)

[2] Varga Ottó: Aradi Vértanúk Albuma, Arad Szabad királyi Város tulajdona, Budapest, 1890.

[3] Honvéd búcsú 1849-ből, Zilah János kis daloskönyvecskéje (Kiskunhalas)

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

Több évi kihagyás után Vollai Péter barátom szíves szervezésében és segítségével újra sumir tanfolyamot tartok. A  tanfolyamrra vonatkozó minden szükséges tájékoztatás a kép alatt olvasható. 

Az un. Blau-táblák egyike (lazúrkő, Kr. e. 3000 körül. Blau nevű régész vásárolta a bagdadi bazárban. Kiválóan olvasható és értelmezhető. Több jele megegyezik a Tatárlaka-i táblákon (Kr.e. kb. 4500)  levő jelekkel - pinterest.com)

SUMIR I.  tanfolyam Győrött 

A tanfolyamot vezeti: Marton Veronika tanár-sumerológus

A résztvevők megismerkednek a mintegy 4000-5000 évvel ezelőtt élt sumir nép történelmével, mitológiájával és az írásával.

Az egyes foglalkozások 2 órásak.

Az első rész a sumirok történelmével a második rész pedig az írásával foglalkozik.
A tanfolyamon a hallgatók elsajátítják a vonalas- és az ékírást, s önállóan tudnak rövidebb szövegeket (pl. pecséthenger) átírni latin betűkre, fordítani és értelmezni.

Miért fontos megismerkednünk a sumirokkal, az írásukkal és a mitológiájukkal?

A magyar – bizonyítottan – a sumir nép egyik egyenesági leszármazottja.

Jelenlegi műveltségünk alapjait a sumírok rakták le. Különösen megmutatkozik a magyarság néphagyományaiban.

Érdekel az ősiségünknek ez a csodálatos része?

Érdekelnek a régi, az ékiratos táblákon olvasható történetek és a megfejtései?

Tudni szeretnéd, hogy a mostani társadalmi és emberi problémákra, milyen ősi megoldási lehetőségek vannak?

Feltűnően sok a hasonlatosság a mai magyarság és a sumirok gondolkodásmódja, érzelmi és egyéb megnyilvánulásai között.

A tanfolyamon a sumir ékírás elsajátítása mellett a fenti kérdésekre is megkaphatod a válaszokat.

Ha a fentiek érdekelnek, akkor itt a helyed!

Tanulj hiteles forrásból!

A tanfolyam összesen 16-18 órás.

Az időpontok az első alkalmat követően délutánonként lesznek megtartva, egyeztetett időpontokban.

A teljes tanfolyam díja: 40.000 Ft

Jelentkezéseket korlátozott létszámban tudunk fogadni.

Jelentkezés és bővebb információ:

Vollai Péter
telefon: +36(30)2888-400
e-mail: info@pszichotronika.com

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők! 

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy az

Attila Nagykirály Hotel és a Visegrádi Szent György Lovagrend meghívására 

2022. szeptember 28-én, szerdán 17.00 - kor  

Vata imába foglalt megátkozása 

c. előadást tartok.

Cím: 1039 Budapest, Attila u. 20. 

 I. András király sírjának feltárása (Tihanyi Apátság altemploma, Kép: Korzenszky Richard - likebalaton.hu)

A vetített képes előadás  Vazulfia András herceg, a jövendő magyar király utasítására iratott Imák az első magyar szabadságharc vezérének, Vatának imába foglalt megátkozasa. 1046-os magyar nyelvű szöveget az Toldi Ferenc hatására a hivatalosított történetírás  mindmáig hamisítványnak tartja. Az Imák szövege elárulja, hogy 1046-ban milyen komoly befolyást gyakorolt a papság a magyar királyra, Andrásra, a rajta keresztül a magyarság életére.  

A Magyar Szent Korona

Ez a Korona nem az a Korona. Nem az, amit I. István király kapott Szilveszter pápától, ami valójában Géza fejét illette. Nem az, amit Vácra menet Szent László herceg korában Géza fejére álmodott;  sem az, amit Mátyás király vásárolt vissza III. Frigyes, német-római császártól, talán az sem, amit II. József, a kalapos király visszaadott a magyaroknak.

A Magyar Szent Korona a legutóbbi ezervalahány év alatt valamilyen úton-módon szinte midig idegenek kezére jutott, és közvetlen közelébe színleg-színlelt magyarok kerültek.  Úgy vélték, ha kicserélik, részesülnek a varázsából, bűvös hatásából. Nem sikerült, nem működött. Tehetetlen dühükben rontották-bontották, szétszedték, megbocsáthatatlan bántalmazásokkal illették. Egy-egy darabkáját elrabolták, képeit, ékköveit kicserélték, gyöngyöcskéit megtartották… Az ide-oda küldözgetés, vándorlás közben szétszerelték, képeit, köveit kifeszítették, átrendezték, kicserélték, keresztjét letörték, s még ki tudja, mi mindent változtattak rajta. Utoljára amerikai fogságból szabadult; ám mielőtt visszaadták volna szétszedték, (idehaza tilos volt), miközben két zöld smaragdköve zöld üveggé „változott”.

 A Koronán levő egy-egy zöld üvegkő (Damján és Kozma mellett)

Ám midőn földi jelek bizonyossá tették, hogy a vétkeseknek az égben méltó büntetésük készülődik, a sok színeváltozást megért Koronát visszajuttatták a tulajdonosának, a magyarságnak, mondván, ha nekik nincs belőle hasznuk, a magyaroknak se legyen, sőt ártson.

Barbár, durva szegecsek a Korona belsejében (Ludvig Rezső nyomán)

Hazánk népe keblére ölelte, úgy dédelgette meggyötört, megkínzott Koronáját, mint beteg gyermekét az édesanya.  S láss csudát! A Magyar Szent Korona sebei begyógyultak, feléledt, magához tért, és újra sugározta istenadta erejét. Jóravaló, becsületes, túlontúl hiszékeny magyar emberként viselkedett, akit megkörnyékeztek, becsaptak; s kirabolva, számkivetve sem hitte el, hogy a viszályt szító, hazugságokat sutyorgó idegenek tették mindezt vele.

Ilyen irták le tudósaink a Magyar Szent Koronát (1659)  és ilyennek kaptuk vissza (1790)

 Azután kezdődött elölről minden. Újra elrabolták, külországba vitték, rontották-bontották. Vizsgálták próbálták megfejteni a titkát, miként a tudósok, papok, orvosok a porhüvelybe zárt emberi lelket. Keresték, kutatták, igyekeztek kideríteni, mi élteti, miben rejtezik az ereje. Ám, ahogy az emberi testben a lélek, úgy a Koronában rejlő, a magyarságot összetartó bűvös erő helyét sem lelték meg. Minden magyar, lett légyen erős vagy gyarló, éljen kis hazánkban vagy a határon túl,  a szívében, a zsigereiben érzi a Korona erejét, érzi, hogy a sajátja.

Keresték, kutatták, vizsgálták, ám legkézenfekvőbb aligha jutott idegennek az eszébe, még akkor sem, ha itt nőtt fel, ha magyar föld táplálta.

A Korona akkor működik, akkor fejti ki az erejét, ha az övéi között, a magyarság körében van. Nem a magyarul beszélők, hanem a magyar szívűek között, hiszen, „Ahol magyar dal zeng, magyar érzés honol.”(Madách)

A Szent Korona titka a magyarság. Csak ketten együtt, egymással karöltve vihetnek végbe nagy dolgokat: megmenteni a hazát, visszaadni a nép hitét, erejét, bátorságát. Mihelyt visszatérnek a hazáról leszakított részek a Korona elsimítja a száz év alatt óhatatlanul felvett különbségeket, és újra egységessé teszi a magyarságot. 

Az énlakai templom kazettás mennyezetére felíratott: Egy az isten! Ám  az „1”-et, az „egyetlen”-t jelentő sumir írásjel azt is jelenti, hogy „egy akaraton levők”.  S ha a Teremtő, az „egy az Isten” úgy akarja, s miért ne tenné, akkor a világban szerteszét szóródott magyarságnak inkább előbb, mint utóbb egy lesz az akaraton lesz és visszaállítja a Kárpát-medencei egységes magyar hazát, Nagy-Magyarországot. A megnyomorított, magyarság megtalálja önmagát. Megszüli, kiszenvedi, kikínlódja magából a Korona választottját.

Angyali Korona (Magyarország koronás nagycímere)

Mondják, ki jó, becsületes, rendes magyar, él-hal a hazájáért, megilleti a Korona. Ez emberi választás, egyoldalú emberi döntés. Ám a magyarság Koronája, a világon az egyetlen, „aki” ember módjára érez, vezet, irányít, és az Ég felé közvetít. Isten segedelmével keresi, ki fejére szállhat. Előbb-utóbb rálel a hozzá méltó főre, a magyarság vezérére. Az álságos közvetítők, a papok nélkül a Teremtő megtalálja a Koronának azt az egyetlen magyart, akinek a fején nemcsak jól érzi magát, hanem a magyar nép, a haza felemeléséért, és a föld megtartásáért együtt is működik vele.  Olyan leszületett embert, aki a nevelésnek, oktatásnak nevezett mindent belepő szennyes hazugság ellenére jellemes, tisztességes okos, tisztánlátó magyarrá nevelkedik, növekedik. Őszintén hiszi és teszi, „hogy amit magamnak nem kívánok, soha másnak nem teendem.”

Tíz egynehány millió magyar ember hisz a Magyar Szent Korona megtartó erejében. Hiszi, ha a Korona jó vezérre lel, együttesen kiharcolják, megvalósítják nemzetünk eszmélését és megmaradását.     

Magyarország megcsonkítói, földjének szétdarabolói a Korona birtokában sem boldogultak. Tudván tudták és mélyen titkolták, hogy a Magyar Szent Korona összetartó ereje a magyarsággal való egységben rejlik. A magyarság nélkül a Szent Korona múzeumi tárgy, a magyarság meg nélküle számkivetett nép.

3 krajczár (Magyar királyi váltópénz, 1849, Nagybánya)

Utóirat:

Ez írás az  az évek óta készülő un. koronás könyvem összegzése, zárszava, ezért nincs hivatkozás, semmiféle utalás, mert a  könyvben minden adat benne lesz.

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy Budapesten

a Kerecsenfészek – Értékőrző Hun-Magyar Műhely meghívására

A sumiroktól a magyarokig

c. előadást tartok

szeptember 11-én vasárnap du. 14.30-kor (Bp. III. Karácsony Sándor u. 9.).

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség.

Italt szállító sumirok

A Kr. e. 4000 és 2800 között Mezopotámiában élt sumir nép egyik leszármazottja a mai magyar nép.  A vetített képes előadás tárgyi, régészeti emlékekek keresztül mutatja be és bizonítja a két nép művelődéstörténeti és néprajzi hasonlatosságát, továbbá néhány példán keresztül igazolja a sok-sok nyelvi, nyelvtani azonosságot.. 

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy  a

Kerecsenfészek – Értékőrző Hun-Magyar Műhely

meghívására

2022. szeptember 4-én 14.30-16.00-ig (Bp. III. Karácsony S. u. 9.)

KI VOLT NIMRÓD, A HUN-MAGYAROK ŐSE? 

c. előadást tartok

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség.

Nimród/Orion az égbolton (Johannes Hevelin: Firmamentum,  Gedani, 1687 - iberlibro.com)

A Biblia kurtán-furcsán bánik Nimróddal? Noé leszármazottjai között hatalmas vadászként, városalapítóként szerepel a neve. Más keleti források Nimródot Bábel tornya építtetőjének tartják, de a Biblia ezzel kapcsolatban a nevét sem említi, a leszármazottjairól is hallgat. A Biblia a történelemelőtti és az ókori közel-keleti népek hagyományait, megmaradt történeteit erősen szűri. 

A vetített képes előadás bemutatja Nimródot, a "Napisten párducfiá"-t, amit a régiek uralkodó, király vezér értelemben használtak. A Bibliában ezért nem tartozik hozzá egyetlen nép sem. Nimródot több nép  (arab, kus, magyar, szkítafajú népek) különféle korokban ősüknek, ősatyjuknak tartották. Ez is alátámasztja, hogy a Nimród elnevezés nem személy-, hanem méltóságnév. Ki kellett éremelni. Az lehetett Nimród, aki népének méltán kieérdemelt hőse, vezetője volt, s népe  boldogulásának szentelre életét. Jelképe, jelvénye a párducből.   

A mai magyar irodalomtörténet az 1192-95 között III. Béla király korában írt latin nyelvű miséskönyvben, a Pray-kódexben talált magyar nyelvű „Halotti Beszéd [és Könyörgés]”-t tartja az első magyar nyelvű szövegemléknek. Holott  megmaradt ennél kb. 150 évvel korábbi magyar nyelvű szöveg, az un. I. András király korabeli Imák. A kettő közt a különbség, hogy a Halotti Beszédről  1770-ben, a finnugrizmus derengésekor a jezsuita Pray György történetíró számolt be, míg az Imákat  Jerney János, nyelvtörténész 1852-ben közölte, amikor az Akadémiát már kezdte beborítani az osztrák köd. 

Írásomban bemutatom e kevéssé, sokak által hallomásból ismert nyelvemléket, a valódiságát állító, illetve kétségbevonó immár százötven éve tartó, lassan csendesedő vitát. Idézek irodalomtörténészeket, akik mindennemű vizsgálat nélkül hamisítványnak nyilvánították, és másokat, akik komoly érvekkel álltak ki az eredetisége mellett. Az 1842 évi megtalálásakor eredeti voltát senki nem vonta kétségbe, sőt a Nemzeti Múzeum legféltettebb nyelvemléke volt. Az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után, az MTA nemzetellenes irányítása idején Toldy Ferenc irodalomtudós véleményét követve a hamisítványok közé sorolták. Mai szakszerű felülvizsgálata, ellenőrzése várat magára.  A régi magyar nyelvemlékek közt nincs megemlítve, a magyar iskolákban nem tanítják, pedig némely irodalomtudós szerint a XI. században, I. András koronázása előtti évben (1046) készült.

I. András király koronázása (1047. Képes Krónika)

1842-ben Klagenfurtban Literáti Nemes Sámuel régiségárus több más könyvvel együtt vásárolt „negyedrétalakú, bőrhártyára írt, mindössze 155 levelet magában foglaló… a XIII. században készült Breviárium[1]”-ot eladta Jankovich Miklósnak. A halála után a „Jankovich’ Diplomaticai gyűjteménnyel egyetemben a’ Magyar Nemzeti Múzeum’ birtokába került, hol [1851]-ben mint ritka nemzeti ereklye őriztetik.”[2]. Jerney János a tábláról a magyar és a latin nyelvű bőrhártyákat lefejtette. Kiderült, hogy a magyar szöveg I. András király korabeli, a Halotti Beszédnél megállapíthatóan régebbi három latin nyelvű tagmondattal, ill. mondattal megtört magyar nyelvű szövegemlék.

A hártya leírása[3]

A Breviárium  „háta… bőrhártyával van behúzva, tábláját pedig ősnyomati … vallásos dolgokat tárgyazó levelekből összeraggatott boríték képezi: minek külsejére mind a’ két tábla’ színén ismét bőrhártya-boríték lőn ragasztva, oly módon hogy a’ fölső, vagyis a’ könyv előlapjánáli oldalán magyar, alsó vagy véglapjánáli részin latin szövegü elég homályos régi irat vehető észre; következőkép e’ két külső borítéki hártya a’ könyvvel, vagy annak tartalmával legkisebb kapcsolatban sem áll, hanem észrevehetőleg ujabb időkben alkalmaztatott táblaborítékaul.”

A lefejtett viszonylag durva bőrhártyák egyenlő vastagságúak. A mellső oldaluk sárgásdrapp; a ragasztásnyomok alig látszódnak. A hátoldaluk sötétebb vöröses drapp; ezeken több a ragasztásnyom.

1. A hártyák méretarányos rajza cm-ben (A jobboldalin van a két magyar nyelvű ima)

A előlapról lefejtett bőrhártya színén egy XI. századból származó, némelyek szerint két szakaszban írt, mások szerint két különálló, egymással egybefolyó 21 soros magyar nyelvű ima van. A  visszáján levő hártyán a 19 soros latin szöveg halványabb.

2. Magyar és latin nyelvű szöveg a borítóról lefejtett hártya elő- és hátlapján  

A hátsó borító belsejéről lefejtett bőrhártya színén és a visszáján 18-18 soros latin szöveg eléggé jól olvasható.  

3. Breviáriumról hátsó borítójáról lefejtett latin nyelvű fóliáns két oldala

Jerney János szerint az írás, a betűk formája és a bőrhártya eredeti. Csergubacs tintával írták, a piros latin sorokat meg cziromfestékkel (cinóber?) mint a Halotti Beszédet. Ez iromány a’ diplomaticai szabályok szerint a’ kor kivánatainak mindennemű kellékeit a homlokán viselő régiség. Jerney az MTA-nak 1854-ben bemutatott A nyelvkincsek az Árpádék  korszakából c. II. közleményében rézmetszet-másolatban tette közzé a Breviárium első borítóján levő kétoldalas latin/magyar nyelvű szöveget. Elvégezte az írástani egybevetést. Megállapította a betűformák hasonlóak; a tartalom nem azonos, egyik a másiknak nem fordítása[4]

4.  A magyar nyelvű szöveg Jerney féle rézmetszet-másolata

Szombathy Ignác (1865) tanár szerint mind a német, mind a magyar nyelvű iromány valódi 11. sz-i régiség; de nem eredeti, hanem egykorú másolat, vagyis dupplikcatum…. A betűk mindkét hártyán rideg kis írásból (literae minutae) állanak, ami a 12-ik század előttre mutat…

A magyar szövegben pontozás, ékezés, mondatválasztás nincs, tehát az írás még régibb időből való. „A hártya szövegének írója nem lehetett az ima szerzője… A hártya durva, aligha volt hivatalos egyházi használatra szánva, hanem valamely magán egyén az imákat lemásolta betanulás, vagy családi vagy más kisebb kör számára előolvasás végett… maga a téma, a [széles körben elterjesztendő egyházi átok] feltételezi, hogy több példányban forgott és így másolatok és ezek másolatai keletkezhettek.”[5]

A XIX. században I. András király korabeli imák eredeti hártyáját Szabó Józsefen[6], aki az Imákat először elolvasta, továbbá Jerney Jánoson és Szombathy Ignácon senki nem vizsgálta meg![7]

 Az Imák eredetiségéről az 1848-49-es szabadságharc óta vitáznak. A XIX. század közepétől a magyar nyelvtudomány Literáti hamisítványának tartja, bár némely irodalomtörténész a XI. századi eredetet nem vonja kétségbe, sőt megerősíti. A hamisítvány-pártiak meg sem kísérelték a nyelvemlék alapos pergamen-, tinta- és írásvizsgálatát.

Toldy (Schedel) Ferenc irodalomtörténész az 1851-es kiadású magyar irodalomtörténetében[8] még nem vonta kétségbe az Imák valódiságát: A Halotti Beszédhez „kor szerint legközelebb áll két, hártyára írt imádság ’hogy András király a keresztyén hitben megmaradjon’, melyet legelőször Jerney János ismertetett meg az akademiában…, és 1049. és 1054. között készültnek tart.

Toldy véleménye idővel megváltozott. 1862-ben az irodalomtörténete harmadik kiadásában már gyanúsnak[9] találta, 1872-ben meg kijelenti:“alig kétséges, hogy az ima Literáti Sámuel gyártmánya”.[10] Tehát Toldy a Kis magyar irodalomtörténet 1852-es első és az 1872-es utolsó kiadása közti röpke húsz év alatt eljutott az Imák valódiságának elismerésétől a teljes tagadásáig.

Lóskay Bekény (1863) bencés művelődéstörténész szerint a hártya „tentája elsárgult…, hogy néhol csak a képzelet teremthet betüket a puszta nyomokon[11].”

Fejérpataky László (1878) historikus és oklevéltani író egyenesen Literáti hamisítványának tartja az Imákat: „…gyanús az írás; ingadozó kézről tesz  tanúságot… „Gyanus az imák nyelve is… a kifejezései szokatlanok, erőltetettek, világosan látható, hogy a koholó erőnek erejével… keresett mennél szokatlanabb, régiesnek látszó kifejezéseket, hogy hitelesség mázát kenhesse reá.”[12] 

A Tihanyi Alapítólevél a helyhatározókat ragos főnevek helyett főnevekkel és határozószavakkal (feherwaru rea, holmodi rea) fejezi ki, az Imákban pedig ragos főnevek (hazuctul, feuldun) állnak.

Tóth Béla (1899) a Magyar ritkaságok[13] c. könyvben koholmánynak minősítette. Literáti Nemes Sámuelnek felrótta, nem tudni, hol született, nemesi származása sem deríthető ki. Bár a Nemzeti Múzeum számos régiségét megvásárolta, az András-kori ima mégis az egyik hamisítványa.

Pintér Jenő (1930) irodalomtörténész Literátit szélhámosnak, félműveltnek, hamisítónak nevezi. „Ez erdélyi származású régiségárus többízben beutazta Magyarországot s Ausztriát,…gyűjtötte a történeti és természeti ritkaságokat, s a régiségeit a maga gyártmányaival is gyarapította… Jerney meg nem vette figyelembe, milyen tudatlan elírások s nyelvi furcsaságok éktelenkedtek a szövegben.”[14]

Pintér „tudatlan elírások és nyelvi furcsaságok éktelenkednek a szövegben” megjegyzését Novotny Elemér cáfolta meg: „A szövegben lehetnek elírások, de helyesebb ezeket XI. századi szokványos szövegfordulatoknak tartani.”

A korabeli írnokok lassan, alaposan, pontosan és lassan dolgoztak, ezért írásközbeni hebehurgyaság kevésbé feltételezhető, mint manapság. Többszáz éves szövegben nem ildomos írnoki tollhibát, elírást feltételezni. A késői olvasó tévedhet, az írnok nem. Tudta, mit ír! Nem helyes sem a XIX. századi, sem a mai nyelvi jelenségeket visszavetíteni a XI. századba! 

Pintér Szabó Károly józan kritikájára hivatkozik: Az I. András korabeli Imákról mint „szövegkoholmányról lerántotta le a leplet. (1866.)”[15].

1866-ban Szabó Károly A régi hún-székely írásról c. munkájában kritikának sem mondható néhány sort valóban írt az Imákról. „Én részemről, mióta ezen irományt Jerney munkája után megismertem, mindig koholmánynak tartottam...”[16] Bevallása szerint Jerney tanulmányát és a rézmetszet másolatot vizsgálva alakult ki e véleménye. Az eredetiség kétségbe vonása, elutasítása Jerney János „legnagyobb hűségben”[17] készült rézmetszet-másolatán alapult.  

Toldy Ferenc akadémikus tudományosnak nem mondható és Szabó Károly jóhiszemű véleménye alapján az Imák hamisítvány volta terjedt el. „Hiába kérte Szombathy Ignác a hártya hamis voltát megerősítő… okok, illetve bizonyítékainak megjelölésére” [18], nem történt meg!

Tompa (Techert) József[19] (1905-1990) nyelvész szerint a szövegben sok a nyelvi furcsaság. Literáti a kódexeket forgatta, a hamisításhoz szükséges anyagot ebből merítette. Vagyis, ha az anyag nincs meg a kódexekben, nyelvi furcsaság, ha megvan,a kódexek forgatására vall. Akár így, akár úgy,  hamisítvány.

Sárkány Kálmán[20] jogász idézett cikkében minden elérhető adatnak utánanézve indokolta az Imák valódiságát, s értékelte a megjelent véleményeket és kritikákat. 

Novotny Elemér[21] jogász tárgyilagosan bizonyítja az Imák valódiságát, s cáfolja a kétkedést sugalló véleményeket. Megjegyzi, „dr. Pataki János tud. kutató, kódexszakértő megvizsgálta a bőhártyát, és megállapította, hogy az valódi. Erről nyilatkozatot adott. Olvasatommal kapcsolatban – amelyből egyes részeket… bemutattam – pedig közölte, hogy ahhoz sem hozzátenni, sem elvenni valója nincsen.”

      I. András király korabeli imák (OSZK, 1365.Fol.Hung.I. - OSZK fénymásolata) 

Az I. András király korabeli imák, Vatára, a XI. századi idegen hódítás, erőszakos keresztény hittérítés ellen kirobbant magyar nemzeti felkelés vezetőjére, és az ősi szokások és a régi vallás híveire mondott, imába foglalt súlyos átok. 

Az imákban előforduló személyek mindegyike a XI. században élt, s a kereszténység magyarországi terjesztésének részeseként vagy szenvedőjeként I. András magyar király kortársa volt. András a koronázása előtt a római kereszténység iránti elkötelezettségét bizonyítandó írathatta a két imádságot, s átkoztatta meg benne Vatát, a nemzeti felkelés vezetőjét:  „garázda lófő Vata, pörös bogumil, törvénye urunknak ne szabadítsa meg a gyehennából!”[22]

Megjegyzés: Az „I. András király korabeli Imák” c. könyvem rövid és részleges kivonata e cikk. A megírásához felkutattam az Imákra vonatkozó minden megjelent tanulmányt, újságcikket, kritikát, értékelést. Megkíséreltem feltárni a szöveg XI. századi keletkezésének történelmi hátterét. Kerestem a magyarázatot, vajon mi indíthatta I. András királyunkat az Imák megíratására. Vázoltam népünknek a magyarellenes érdekeket kiszolgáló, az országunkat az idegenek szabad prédájává tevő uralkodói ellen folyó küzdelmét. Igyekeztem rávilágítani a háttérben már akkor megbújó idegen érdekcsoportok és magyarországi kiszolgálóik hazánk gazdasági, erkölcsi, területi és nyelvi megsemmisítését célzó nemzetközi ténykedésre. Jerney János idézett szövegmagyarázata alapján pásztáztam végig az Imákat, s művelődéstörténeti szempontból értelmeztem a szavakat, szószerkezeteket, mondatokat. Jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban a Literáti-hamisítványok közt őrzött[23] 1046-ban írt nyelvemlék, ha nem is elsődleges fogalmazvány, de korabeli „másodlat” és a magyar nyelvű szövegemlékeink közt lenne a helye. 

[1] Breviárium: katolikus papi zsolozsmás könyv.

[2] Jerney János: Magyar nyelvkincsek az Árpádék korszakából.  Második közlemény, mely I. András kir. korabeli 800 éves imádságokat tartalmazza, Kiadta a’ Szent-István-Társulat Pesten, 1854, 4. p.

[3] Jerney János i. m. és  Szombathy Ignác: Böngészet legrégibb nyelvemlékünkben = Tanodai Lapok, 1865. 19. évf. 215-217. pp. alapján. 

[4] Jerney i.m. 11. p., és az I., II. tábla.

[5] Szombathy i.m. 216. p.

[6] Századunk, 1844. Pozsony, 7. sz. 

[7] 2005-ben az OSzK-ban módomban állt a bőrhártyát megszemlélni. XIX. sz-i sima papírlapba volt beletéve. A könyvtáros ráírta Szabó József, Jerney János és Szombathy Ignácz kölcsönözte. Más nem!   

[8] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Emich és Eisenfels könyvnyomdája, Pesten, 1852.     

[9] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Pest, 1862. I. k. 77. p.

[10] Novotny Elemér: Sumer-magyar, Duna Kvk. Vállalat, Svájc, 1977. 62-63. pp. 

[11] Lóskay Bekény. i.m. 90. p.

[12] Fejérpataky László: Irodalmunk az Árpádok korában, Rudnyánszky A. Könyvnyomdája, Bp. 1878. 23. p.

[13] Tóth Béla: Magyar ritkaságok, = Curiosa Hungarica, Az Atheneum Irod. És Nyomdai R.T. kiadása, Bp., 1899. 5-10. pp.

[14] Pintér Jenő magyar irodalomtörténete, I. köt., Stephaneum nyomda és könyvk., Bp, 1930., 724. p.

[15] Pintér Jenő i.m. 724. p.

[16] Szabó Károly: A régi hún-székely írásról. Második közl. 123-124. p. In: Budapesti Szemle, Első közlemény, 1866. V. köt. 115-143. pp., Második közl.  1866. VI. köt. 106-130. pp. 

[17] Szombathy i.m. 215. p.

[18] Novotny Elemér i.m. 63. p.

[19] Tompa József: Művészi archaizálás és nyelvemlékhamisítás 1772-1873 közt, MTA Nyelv- és Irodalomtud. Oszt. (I.) Közleménye, XXIV. köt., Akadémiai Kiadó., Bp. 1967. 112. p. és  A művészi archaizálás és a régi magyar nyelv, Akadémiai K. Bp. 1972. 53, 97, 289. pp.

[20] Sárkány Kálmán: Koholmány-e az I. András-korabeli magyar imádság? In: Magyar Történelmi Szemle, II. évf. 1971. 2. sz. Buenos Aires,

[21] Novotny Elemér i.m. 57-76. pp.

[22] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006, 63. p.

[23] Jelzete: 1365. Fol. Hung. I.

A közelmúltban az interneten több írás jelent meg az Antanténusz c. mondóka megfejtési kísérleteiről. Ám miként, mi módon jutottak el a megfejtésig senki nem részletezte. A „Hol rejtőznek a magyar táltosok? c. könyvemben a mondóka két kifejezését, az ANTANTÉNUSZ SZÓRAKATÉNUSZ –t az ékírás és a rovásírás segítségével megfejtettem, amit a blogomra már többször feltettem. A változatlan blog-cikkben, lépésről lépésre részletezem a megfejtés menetét, míg a FB-n a rövidített, levezetés, képek és hivatkozások  nélküli változat olvasható. 

1. Balatoni aranykapu (Egry József festménye, 1943-44, Magyar Nemzeti Galéria)

Az Antanténusz rövid, gyermekeknek való „kiolvasó vers”, kiszámoló, mondóka. Hivatalosan értelmetlen halandzsa-szövegnek tartják. Forrásmegjelölés nélkül némely nyelvész szerint több európai nyelvben [pl. finn[1]] is előfordul. Mások latin eredetű elhallott versnek, nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják. Hangalakja tájegységenként kissé változó. Ismertebb változata:

Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!

Forráshivatkozás nélkül némely kutató[2] ékiratos cserépről leolvasott ősi ’sumér’ imának tartja. A wikipedia.hu[3] tudni véli a XX. az. elejéről való megfejtést: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz (Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt!)

E vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám forrásmegjelölés nélkül legfeljebb ötletként értékelhetőek.   

Ez ösztönzött arra, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, mai magyar nyelven értelmezhető-e a versike. A mondat második részének megfejtése ellen a nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén megzavaró kifejezést éreztem benne.

Szőcs István, a nagy műveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”[4] .  

Hasonló vélekedett az egyiptológus Borbola János[5]: „…nyelvünk mellett … gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a „varázsszavakat” visszafelé kell olvasni.”

2. Libapásztor lányka (explow.com/nepviselet 2.)

Pass László[6], debreceni evangélikus lelkész részletesen foglalkozott a mondókával. Megállapításai helytállóak. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek feltüntetésének mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le  a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama és még ma is időszerű.”

3. Lepedőszél (szőrhímzés, Vas m., XVIII.sz., Néprajzi Múzeum)

1975-ben Pass László írására Komoróczy Géza nyelvész válaszolt: „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség.”[7] Bizonyára ez „ex katedra” kijelentés miatt az akadémikus körök azóta sem foglalkoznak a versike mélyreható elemzésével[8], hanem maradtak a halandzsa besorolás mellett.  

Úgy tűnik, Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes. Kifogásolható, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket nem elegendő az ékjelek a latin betűs hangzósítása, feltételezett hangalakja alapján meghatározni. Mindenképpen el kell olvasni és értelmezni kell a hozzárendelt vonalas, illetve ékjeleket.

Ez a sumir és a magyar nyelv időbeli távolsága, szerkezetileg és írásképileg eltérő volta miatt nem egyszerű. Ti. a magyar szöveg „az egy betű, egy hang” írással készült,  míg a sumir fogalomírással.

Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást?  Vajon szabad-e a latin betűkkel rögzített, ám jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtt használt sumir fogalomírás jeleire?

Összekötő kapocs a székely-magyar rovásírás volt. A ma használt kb. két és fél évezredes latin betűírástól[9] és a még régebbi székely-magyar, részben szótag- részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig.

Vitathatatlan, hogy a mai írásoknál kisebb-nagyobb eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. A magyar nyelvben még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.

A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.[10] Betűírás ez is, ám valami megmaradt a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók írásakor a kiejtésekor, a hangzósításkor  a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt[11] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni, de az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem. A rovásírás esetében az „e” zöngét bizonyos szabályok figyelembevételével bele kell olvasni szóba! A kemény, sok mássalhangzós cseh nyelv létrejötte ez elv „nemtudására” megy vissza. A sztyeppei szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy a mássalhangzók olvasásakor az adott szóba bele kell érteni, olvasni az ejtéskönnyítő magánhangzót. Ez ismeret hiánya miatt lett a nyelvükben ily sok mássalhangzó. Pld. "krk" jelentése "torok", a "kerek" szóból származhat. 

4. A mondóka megfejtéséhez használt un. „Somogyi (rovásírásos) Tanító Tábla”negatív képe[12]

A betű-összevonásoknak köszönhetően a székely-magyar rovásírás kevés jellel sokat fejez ki. Egy-egy mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy-egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. Mindezt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni.

A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.

Az ékírásos szövegek fordításában szerzett tapasztaltakkal messzemenően egybevág a XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok[13] felismerése, miszerint az eredeti magyar szavak (beleértve a nyelvtani elemeket is)  szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Az „antanténusz. szórakaténusz” esetében semmi nem indokolja, hogy ez ne lenne igaz. Ennek alapján az erőteljes nyomatékkal egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként[14] lehetett felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását segítette elő a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása. A Rudimenta említett szabályainak figyelembevételével, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont rovásjelekkel[15] le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként szószerkezetet alkotnak.  

Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szavának, azaz szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) a mai ejtés szerinti írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik. A latin betűs átírásnál az egyes magánhangzók feletti vonás nem ékezet, hanem és az alsó indexszel egyetemben a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit a ma már nem hallunk.[16] A megfejtésnél használt jelek nem sumir vonalas, hanem új-asszír szótári jelek.

Sajnos a mondóka szövege ékiratos agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor ékjeles írását lehetne használni. Ti. az íráskép kb. 500 évenként alakult, változott. A XIX-XX. századi szótárak az új-asszír ékjelekre épültek, feltüntetve az egyes ókori népek feltételezett kiejtését, hanzósítását.

5. Megfejtés (1)

Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Így az olvasás iránya szerint az a betű feje az n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasat na lenne. 

A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a Tanító tábla első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető. 

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő erősen hangsúlyos sz mássalhangzó szinte teljesen elnyomja.

Talányos 4. sz. nusz ékjel jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, így egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban[18] az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké. A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU₈ és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba” 

 Megfejtés (2)

A 6. sz. „SZU” gyök mai mondókabeli kiejtése: szó. Az első megfejtők szerint a káld-sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[19] A tájnyelv a lovat többféleképpen ejti: ló-lou-lú. Tehát a magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a káld-sumir SZU₁₀ kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért célszerűnek tűnt az u jelet kisebbre, a sz mássalhangzót nagyobbra venni.  

A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k-hoz balról illeszkedik az a. Ily összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában.  A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt az tükrözi ékírás, hisz a tén ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy nincs olyan idegen nyelvi mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne lehetne adni,  amit a magyar anyanyelvű olvasó ne értene, bármilyen kitekert magyarsággal lett légyen is fordítva.   

Ilyen furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés szokatlan, de magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, már majdnem megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit esetleg kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap „kapu-közelben”, vagyis felkelőben van. A horizonton feltűnik a hajnali derengés, jelezvén, közeledik a napkelte. Ám a Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”. Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz. „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” népdal első szóképe, a második szószerkezetben kissé kibővítve megismétlődik.  Vagyis a népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…” A mondóka esetében: Közeledik a napkelte, a Nap már-már feltűnik a látóhatáron.

A kislibák ébredése, kelése is „kapuközelben” van. Hajnaltájt a kislibák összebújva reszketnek. A  hajnali hidegben bizonyára nem szunnyadnak, hanem epedve várják a napkeltét.

A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka mai magyar nyelvű értelmezése: 

Égi fénykorona közeledik, kisliba, elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, ám megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is. 

7. Bújj, bújj, zöld ág (Szék v. Doboka vármegye, Erdély, Gyermekjátékok, Magyar Néprajzi Lexikon)

A halandzsa-szövegnek tartott „Antanténusz…” versikének a magyar előidőkben megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy mind a mai napig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben.

 [1] Kiss Dénes szíves szóbeli közlése In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Dudás Rudolf szerint a mondóka szövege ékiratos táblán előkerült; ám sehol nem írja, hol, melyik táblán található.  

[3] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

[4] Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[5] Borbola János: Magyarok Istene,  Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.   

[6] Pass László kéziratban terjesztett tanulmányának másolata.

[7] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.   

[8] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[9] A hagyomány szerint Romulus 753-ban alapította Rómát. 

[10] A rovásírás szabályait, és az egyes jelek leírását Thelegdi János: Rudimenta azaz a hunok régi nyelvének elemei, 1598 (Ars Libri, Bp.,1994.) és Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek (Matrona, Győr, 1998.) c. könyvben elemzett Tanító tábla c. szerint vettem figyelembe. 

[11] A Kazinczy-féle nyelvújítás, ill. -rontás eredménye: a magyar nyelvben eluralkodott a szóelemző, az un. etimologizáló írásmód. A régiségben az írás alapelve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanuló magyar anyanyelvű gyermekek, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák

[12] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008., 6. p.

[13] Francois Lenormant és Galgóczy János

[14] Gyök: Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, amelyekből… belváltozás…által más-más, alapeszmében egyező szók erednek. In: Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, I-VI. 1862-1874. I. Előbeszéd, 63.p. 

[15] ligatura

[16] Ár: cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[17] Latin betűk esetében az olvasás balról jobbra, ék- ill. rovásírásnál jobbról balra irányul.

[18] Deimel, Anton: Šumerisches Lexikon, Teil II., Bd. 1-4. Sumptibus Pontifici Instituti Biblici, Roma, 1930.

[19] Czuczor-Fogarasi i. m. IV. köt. 998. p.

Az 1950-es években az általános- és a középiskolákban kötelezően okították az oroszt. A szerencsésebbeket még megérintette a görög, a latin, esetleg a német. A gyorstalpalón végzett orosztanárok, ha nem voltak szabadult hadifoglyok, jó, ha két leckével jártak előbbre a diákjaiknál. Kiváló alkalom volt a „docendo discimus” gyakorlására. A cirill betűket fél évig tanították. A latinnál jól bevált un. drill-módszerrel bifláztatott ragozási sorokat könnyedén visszakérdezték.

Coboly (Az ázsiai kontinens jellegzetes állatai - bille.hu)

Több évtized távolából sokan még végig tudnának ragozni egy-egy szót, sőt gondolkodás nélkül elszámolnának tízig, ötvenig…: один (1),  два (2), три (3)…  десять (10), двадцать (20), тридцать… utána a coрoк (40), majd a пятьдесят (50)…

A magyar lett légyen az gyermek vagy felnőtt, ha belé nem fojtják, hajlamos a gondolkodásra. Így akkoriban sokaknak feltűnt, hogy a 40 a maga „coрoк”-jával kilóg a sorból.

A nyugati szláv nyelvekben a 40 képzése szabályos (négy-tíz): четиридесет (bolgár), čtyřicet (cseh), štyridsat’ (szlovák; a cseh déli nyelvjárása), četrdeset (szerbhorvát). E szám nem szláv eredetű, hanem jövevényszó, valamelyik keleti nyelvből átvétel, annak ellenére, hogy az oroszon kívül az ukránban, sőt a bjeloruszban is coрoк, ami közös eredetre vall.  

Derszu Uzala, a tajgavadász – mögötte felaggatva a száradó gereznák (fényk: Arszenyjev, 1906. – wikipedia.org)

Az orosz kurgánokban talált régészeti leletek szerint a sztyeppei népek, köztük a magyarság elődei kiváló vadászok voltak. Az elejtett vadak bőréből, szőrméjéből készítették a ruházatukat. A felhasználatlan szőrös bőröket negyvenes csomókba kötve eladták a Volga-menti kaganátusok városaiban (Asztrahan, Caricin, Kazan stb.)

Negyven csomóba kötött cobolyprém szállítása adóba vagy a vásárba ba (metszet, 1576  - ru-wikipedia.org)

Az európai részen jelentős adásvételi gócpont volt a magyar Olma (Álmos[1]) fejedelem által 840-ben alapított Kijev. Előd, majd az utódja Álmos ügyesen kivonta magát és népét a kazár kagán fennhatósága alól, és nyugat felé, a Kárpát-medencébe távozott.[2] Álmos a varég Dirt és Askoldot[3] nevezte ki Kijev ispánjának, mígnem 882-ben az önállósuló szlávok (ekkor az oroszok, az ukránok és a bjeloruszok még nem váltak szét!) vezére, Oleg meg nem gyilkoltatta őket, és a helyükre nem lépett. Ez időtől számítják a Kijevi Rusz létrejöttét. A lakói varégok/skandinávok, szlávok és magyarok voltak, akiket a hivatalosított történetírás még ma is finnugornak tart. Álmos népéből hátramaradt turkok (magyarok) nem vonultak be a Kárpát-medencébe, hanem Kijevben és a környéken maradtak.

Bőrruhás szkíták - Foghúzás (aranykorsó - wikipedia.org)

A Kína nyugati határvidékéről és a Kaukázuson túlról származó turk/türk népesség, vagyis a magyarság elődei hozták magukkal Európába a közép-ázsiai bőrkereskedés fontos szakkifejezését a „coрoк”-ot. Az elejtett állatok szőrös bőreit, gereznáit negyvenes csomókban vitték a szőrmepiacra.  Sem több, sem kevesebb nem lehetett. A XIX. századig az oroszban a „coрoк” kifejezés a 40 darabos gereznák megnevezése, vagyis mértékegység volt.[4] Oly gyakran használták, hogy számként belekerült a köznyelvbe, kiszorítván az eladdig bizonyára szabályos képzésű 40-est. Mivel az oroszban nincs „ö” hang, ezért a mértékegység megnevezésére használt magyar „szőrök” a keleti szláv nyelvekben „coрoк”-ként honosodott meg. A közvetlen átvételt alátámasztja, hogy a kifejezés nem tükörfordítás, hanem cirill betűs átírás.   

Prémfeldolgozás a cári Oroszországban (rusplit.ru)

Felmerülhet a kérdés, miért éppen a magyar „szőrök” került át 40-es számként a keleti szláv, továbbá a finnugor nyelvekbe, a volgulba, az osztjákba stb.

Az ázsiai pusztákon a magyarság elődei a szláv és a finnugor népecskékhez képest jóval magasabb műveltségűek voltak, ebből kifolyólag jó értelemben véve „uralkodó népként”ként tekintettek őket, és a nyelvüket összekötő nyelvként használták. Ez vezette félre a nyelvészeket, akik bedőltek a korabeli indogermán nyelvészeknek, és a finnugor népecskék műveltségéből vezették le a messze felettük álló magyarokét! Tarthatatlan, hogy az idegenek által ösztökélt hagyományos történelmi és nyelvi szerénységre (ostobaságra) nevelt magasműveltségű magyarság a finnugoroktól kölcsönözött volna bármit is.

A „coрoк-szőrök” azonos volta és kétféle írásmódja, a keleti-szláv nyelvekben való meghonosodása az egyik cáfolhatatlan bizonyíték, hogy a műveltség, ill. a nyelvátvétel fordítva történt: a finnugor népek voltak az átvevők a magyarság elődei pedig az átadók.    

XVI. századi számszeríj (Vadászat a magyarságnál – arcanum.com)

[1] Álmos fejedelem népével hátrahagyván Kijevet a varég Askoldot és Dyrt nevezte ki ispánnak, akit a ruszok megöltek, és átvették a hatalmat. A kijevi Rusz a Magyar Királysággal jóviszonyban volt, hiszen hiszen több Árpád-házi királyné kijevi volt. (Anasztázia, I. András felesége)

[2] A magyar honfoglalás kútfői, MTA, Bp, 1900. 372.p.

[3] vikipedia.org Kijevi Rusz, továbbá Askold és Dyr címszó.

[4]  БСЭ -  Большая Советская Энциклопедия,    coрoк címszó: Старинная русская единица счёта, применявшаяся (до начала 19 в.) главным образом в меховой торговле (например, 2 С(орок) соболей — 80 шкурок) – A XIX. századig főleg a bőrkereskedelemben használatos régi orosz számolási egység (Pl. 2 x negyven coboly – 80 kikészített szőrme bőr) 

 v