5_800px-syriacbibleparisfolio8rrmosesbeforepharaoh.jpg

Mózes a fáraó előtt (6. sz. Szír Biblia, Párizs – en.wikipedia.org)

 

A „Ki volt Mózes” cikksorozat utolsó része Tacitust[1] (Kr.u. 55/56-117/120), a legmegbízhatóbb ókori történetíró zsidókról szóló írását[2] idézi. „A korunk története” (Historiae) Galba és Domitianus római császár 27 éves uralkodásának elismerten a legmegbízhatóbb forrása. E munkához elsődleges dokumentumokat, a szenátusi ülések jegyzőkönyveit (acta senatus), a római hivatalos közleményeket (acta diurna populi Romani), továbbá számos levélgyűjteményt (epistolarium) és szónoklatot használt fel. Mindezek ellenére némely mai történész nem átallja megjegyezni, hogy e műben „a zsidó nép eredetéről szóló ostoba rágalmakkal találkozhatunk… Tacitushoz… ezek szerint nem jutott el az ugyancsak Rómában, vele egyidőben élt római lovagnak, Josephus Flaviusnak”, [azaz Joseph ben Mathitjahu ha Kohen-nek, a római illetőségű zsidó történetírónak[3]] „… görög nyelven írt munkája, amely… cáfolta Manethónnak és követőinek alaptalan rágalmait.”[4]

 

 5_estiot_0152.jpg

Tacitus római császári pénzérmén (Siscia/Sziszek, Kr. u. 275-276. Előlap: Tacitus mellképe.  Hátlap: Salus, a jólét, az egészség római istennője)

 

A tisztánlátás végett (esetenként szószerint) idézem Tacitus[5] írásának az ókori judaizmusra vonatkozó részét, kiegészítve más ókori szerzők véleményével:

Midőn Egyiptomban ragályos betegség támadt, Bokkhórisz/Bakenrenef fáraó (Kr.e. 725-720) Ammón isten jóshelyén „azt parancsot kapta, hogy tisztítsa meg országát, és az effajta embereket, akik gyűlöletesek az istenek előtt, vitesse más földekre.” Összegyűjtötték tehát és a sivatagba kergették a tisztátalanokat. Moyses/Mózes, az egyik száműzött figyelmeztette őket, se az istenektől, se az emberektől ne várjanak segítséget, hanem abban bízzanak, mint mennyei vezetőben, kinek segítségével kiszabadulnak a szükségből.

 

 5_04659ce04f07307399f03ca282ee9ef7.jpg

Bakenranef/Bokkhórisz fáraó szobra (XXI. egyiptomi dinasztia, Kr.e. 725-720 – pinterest.com)

 

A kitaszítottak útnak indultak. „Mózes, József fia[6] [sic] lett a vezérük. Ellopta az egyiptomiak szentségeit. Az egyiptomiak utánuk eredtek, de a viharok visszatérésre kényszerítették őket.”[7]

A vízhiány miatt a földre rogyadoztak, miközben egy falka vadszamár egy fás sziklához szaladt. Mózes utánuk menvén bőségesen talált vízereket. Az elhagyottak hetednapra lakott vidékre jutottak, a lakosokat elűzték, földjeiket elfoglalták és várost és szentélyeket építettek.

 

 5_bac675250fbaeb81a910763efa6296f1.jpg

Ammon/Zeusz  (fej, újattikai, Kr.e. 1-Kr.u. 1. sz. National Archological Museum, Görögország - pinterest.com) 

 

Mózes, hogy a jövőre nézve magához láncolja a népét, s új, más emberekétől eltérő szokásokat vezetett be: „Szentségtelenné tett mindent, ami nekünk szent volt, és megengedett mindent, amit nálunk tisztátalannak, szégyenletesnek számított.”[8]

A kószálásuk végét, szomjúságuk csillapítását segítő állat, a szamár képét szentélyükben állították fel. Ammón isten meggyalázására kost áldoznak.  Bikát is áldoznak, mivel az egyiptomiak Apist [bikát] tisztelik. - A disznó húsától tartózkodnak, emlékezve azon nyomorúságra, amelyet egykor ez állat betegsége, a rüh hozott rájuk.  A korábbi hosszú éhezésük emlékére gyakorta böjtölnek. A rabolt gyümölcsök bizonyítékául kovásztalan kenyeret esznek. A hetedik a pihenőnapjuk, mivel e napon lett vége a fáradalmaiknak. A hetedik évet is semmittevéssel töltik.

Mózes tanácsolására más szörnyű szokásaik is lettek: „Soha ember iránt jóindulattal ne viselkedjenek, hanem mindenkinek mindenkor a legrosszabbat tanácsolják és minden oltárt, minden templomot, melyet útjukban találnak, pusztítsanak el.” A száműzöttek elfogadván ezt, s midőn „lakott országba jutottak, hol az emberekkel kegyetlenül bántak, a templomokat kirabolták és leégették, végre pedig Júdeában egy város építettek, melynek eredetileg Hierosyla (templomrablás) volt a neve, de ez később, a gyalázat kisebbítése érdekében Hyerosolyma (Jeruzsálem) névre lett átváltoztatva.”[9]

 

601px-apis_bull_on_coffin.jpg

Apis bika (Egyiptom, fresko-részlet, Kr.e. 1000, - wikipedia.org)  

 

„Egyéb fonák és rút intézményeik ocsmányságuk miatt kaptak erőre. Mert a leghitványabbak megvetvén ősi vallásukat, adót és pénzadományokat szoktak odahordozni; ez gyarapította a zsidók hatalmát, valamint az, hogy egymáshoz megátalkodottan hűségesek és készségesen könyörületesek,… mindenki mást ellenségesen gyűlölnek. Különválnak étkezésnél, félrehúzódnak pihenéskor, és ez a kéjelgésre igencsak hajlandó nemzet az idegen nőkkel való érintkezéstől távolt tartja magát; egymás közt semmi nem tilalmas. Nemi szervük körülmetélést azért vezették be, hogy a különbözőségről felismerhetők legyenek.” [Mások szerint higénés oka volt.]  „Akik az ő szokásaikra tértek át, ugyanezt művelik, de semmit oly hamar magukba nem szívnak, mint az istenek megvetését, hazájuk megtagadását, szüleik, gyermekeik, testvéreik semmibe vételét. Sokaságuk gyarapításával… törődnek, mert senkit a később születettek közül megölni nem szabad, s a csatában elesettek vagy kivégzettek lelkét halhatatlannak tartják: innen a nemzés szeretete és a halál megvetése. A holttesteket egyiptomi szokás szerint eltemetik,…”[10] Csak egyetlen istenséget imádnak, míg az egyiptomiak sok állatot és képet tisztelnek. Szentségtörőknek tartják azokat, kik mulandó anyagból emberalakú istenképeket készítenek. Szerintük az istenség a legfőbb, örökkévaló, változhatatlan és elpusztíthatatlan. Ezért nincs a városaikban és a templomaikban istenkép. „Mivel papjaik síppal s dobbal kísérik éneküket, borostyánnal övezik homlokukat, s templomukban arany szőlőtövet találtak, némelyek úgy gondolták, kelet meghódítóját, „Liber[11] atyát tisztelik, bár a két kultusz egyáltalán nem egyezik: mert Liber ünnepi s vidám szertartásokat [szokásokat] rendelt, a zsidók istentisztelete  képtelen s szegényes”[12], vagyis „the Jewish religion is tasteless and mean / Iudaeorum mos absurdus sordidusque”[13]

 

5_liberalia_zc02.jpg 

Liberalia – Liber isten ünneplése (vázakép- görög amfóra, Kr. e. 530-520 – Martin von Wagner Museum, Würzburg -  datuopinion.com)

 

[1] Publius/Gaius Cornelius Tacitus (Kr.u. 55/56-114/120) római szenátor, történetíró.   

[2] Tacitus összes művei, I-II. Európa Kvk. Bp. 1980, Korunk története, 369-378 pp.

[3] de.wikipedia.org

[4] Grüll Tibor: Mózes, a titkos fáraó – Régi-új téveszmék Mózes származásáról, Hetek Közéleti Hetilap, 2000. 11.4., IV/45 – hetek.hu

[5] Tacitus i. m. V. könyv, 3-4, 370-371. p.

[6] Jákob fia József előre látta, hogy, Egyiptomot éhínség sújtja. A megakadályozására elrendelte a gabona központi begyűjtését, így nagy becsben állt a fáraó előtt. Bár a források nem írják, befolyásánál fogva a fia Ozarship néven bejuthatott a héliopoliszi papok közé. Megbetegedvén, ő is száműzött, és Mózes néven a tisztátalanok vezetője lett. (MV)

[7]Justinus M. Iunianus: Historiarum Philippicarum T. Pompeii Trogi Libri XLIV in epitomen redacti, Liber XXVI./II. – The Latin Library – de.wikipedia.org   

[8] Tacitus i. m. V. kv. 4. 371. p.

[9]Flavius, Josephus / Josephus, Flavius: Against Apion, trans. by William Whiston I. 34. - onlinebooks.library.upenn.edu

[10] Tacitus i. m. V. kv., 5., 371-372. pp.

[11] Liber atya / Szabad atya: Ősi római istenség. A növényi és az állati termékenységet tulajdonították neki. Márciusi ünnepén, a Liberalián öltötték fel az ifjak a nagykorúságukat jelző férfitógát. Mivel a bor és a szőlőtermesztés védnöke is volt, a görög Bakkhosszal/Dionüszosszal azonosították, s Bacchusnak is nevezték. – en.wikipedia.org. és arcanum.hu

[12] Tacitus i. m. V. kv., 5., 372. p.

[13] Tacitus: The Histories (1876) by Tacitus, translated by Alfred John Church and William Jackson Brodripp, Book 5. 5. -  en.wikisource.org

marton veronika 2019.01.18. 19:06

Egri előadás

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy az egri Hun Fokos Szövetség Hagyományőrző Egyesület  meghívására

 

Nimród, a magyarság ősatyja

c. előadást tartok.

 

Helyszín: Eger Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó István tér 2.,  Üvegterem.   

Időpont: 2019. január 28. 18.00-20.00.

 

babel_tornya_1.jpg

A bábeli torony építése (Egerton kézirat, XIV. sz, British Library  London) 

 

Az előadás rövid ismertetése:

 

A vetített képes előadás a kusita/szkíta Nimródnak, a magyarság elhallgatott, és a mesék körébe utasított ősatyjának származását, életútját, továbbá uralkodásának az Ószövetségből ismert és az ókori írók munkáiban fellelhető történetét mutatja be. A magyar krónikák és népünk hite szerint a bibliai Nimród a magyarok és a hunok ősatyja.

Az Ószövetség írói Nimródhoz egyetlen népet sem rendeltek, holott Noé minden leszármazottjához egy-egy ókori nép kötődik. Ennek oka, hogy a „nimród” méltóságnév; félistenként tisztelt hősöket, nagy uralkodókat, országalapítókat és népősöket illetett meg.

Nimród életének eseményei legalább annyira valószerűtlenek, mint az ószövetségi történetek. A különbség, hogy a papság által mintegy kétezer éve sulykolt bibliai történetek máig élnek a köztudatban, míg Nimródé feledésbe merültek.

Egyik-másik olvasóm kifogásolta, hogy Egyiptom, illetve Mózes vonatkozásában jelentősen eltérek a jelenleg elfogadott akadémikus állásponttól, ill. adatoktól. Ez a későbbi írásaimban is így lesz, hiszen a mai hivatalosított történelemkönyveket bárki elolvashatja, de az ókori egyiptomi, bizánci, görög és római, sőt a középkori történetírók írásait kevésbé. Hasznosnak tűnhet, ha a kedves olvasó megismeri az ókori írókat, írásaikat, véleményüket az egymásnak ellentmondó kortörténeti besorolásaikkal egyetemben. A tárgyalt korhoz, néphez, történelmi személyhez stb. időben közelebb éltek, mint mi; így tájékozottabbak, esetenként kortársak, sőt az események szenvedő részesei is lehettek. A hivatalosított értékeléseket, összegzéseket mellőzve, Seneca szavaival élve: „Vocem mittere in alteram partem!” vagyis „Hallgattassék meg a másik fél is!”

x  x  x

 A görög történetírók elsődleges forrása Manethón volt, bár Mózes népével való együttélés tapasztalatai alapján a későbbi írók is hozzátették a maguk véleményét: Jobbára kitaszított vagy tisztátalan egyiptomiaknak tartják a hébereket[1]; sajátos szokásaikat, az emberekkel szembeni idegenkedésüket, gyűlöletüket kényszerű száműzetésükkel magyarázzák.

 

kobanya.jpg

Ókori mészkőbánya a Nílus-völgyében (Qaw el Kebir, Egyiptom,  Középbirodalom, fényképezte: James Harrell – ngu.no)

 

Macedóniai Nagy Sándor (Kr.e. 356-323) kortársa, az Egyiptomban élt abderai Hekataios[2] „Egyiptom története” c. munkájában „sem filo- sem antiszemita” felhangon[3], hanem tárgyilagosan ír Mózesről és az idegenekről: Midőn Egyiptomban döghalál tört ki, a baj okát az istenség haragjának tudták be. Sok és különböző származású, az egyiptomiakétól eltérő vallási szokásokat, áldozatokat gyakorló idegen lakott Egyiptomban. A hatásukra az egyiptomi istenségek ősi szolgálata bomladozott. Úgy vélték, addig nem múlnak el a bajok, míg az idegen származású embereket el nem távolítják.[4]

 

h3721-l157460475.jpg

Hierosolyma/Jeruzsálem (térkép, Braun, Georg – Hogenberg Frans, Cologne/Köln, 1572 – raremaps.com)

 

Az egyiptomiak, hogy megtisztítsák az országukat, összeszedtek mindenkit, kiknek testén fehér rüh és fekély volt, s elátkozottakként a határon túlra kergették őket. E kitaszítottakból lett a zsidók népe.  Jeruzsálem környékén telepedtek le, és továbbörökítették az emberek iránti gyűlöletet. A föld minden népe közt ők az egyedüliek, kik a többivel nem házasodnak, velük közösséget nem vállalnak, sőt mindegyiket ellenségnek tekintik. Idegennel nem ülnek asztalhoz, s barátságos érzelemmel sem viseltetnek irántuk.[5]

 

diodoro_siculo_storico_di_agira.jpg

Hekataiost idéző Diodorus Siculus képe (festmény-részlet, Kr. u. 800, Biblioteca di Agira, Szicilia – ast.wikipedia.org)

 

A kivándoroltak legnemesebb és legvitézebb része Danaus, Líbia királya és Kadmus, Théba királya vezérletével Hellasba ment.[6]

Mózes, a „belátásra és vitézségre nézve a legkiválóbb” vezette tömeg az Egyiptomtól nem messze fekvő, eladdig lakatlan (sic!) Judéába tört.. Az országot elfoglalván több várost építtetett, többek között a híres Jeruzsálemet. (sic!) Tekintélyes szentélyt emletetett, istentiszteletet és különféle szokásokat vezetett be, törvényeket hozott. A hónapok számának megfelelően az Egyiptomból kivándorolt néptömeget 12 törzsre osztotta. Az egyesített nép élére állítható legalkalmasabb és legszebb férfiakat papokká tette, hogy szent dolgokkal, istentisztelettel, áldozatokkal foglalatoskodjanak. Rájuk bízta a törvények és a szokások betartását, továbbörökítését. A papok fontos ügyekben bíráskodhattak is. Istenképeket nem állított fel: nem hitte, hogy az istennek emberi alakja lenne, sőt úgy vélte, hogy földet környező ég az egész mindenség egyedüli istene és ura. Az áldozatokat és az életvitelt más népektől eltérően rendezte: A száműzetés végett népénél  embergyűlölő és barátságtalan életmódot hozott szokásba. Törvényeinek végére odaírta: Ezeket hallotta Mózes az istentől, s ezeket mondja a zsidóknak. E törvényhozó gondoskodott a hadiveszteség pótlásáról: arra kényszeríté az ifjúságot, hogy mind férfiasságban, mind a nehézségek elviselésében gyakorolja magát. A szomszédos népek ellen hódító háborút indított. A meghódított földet szétosztotta, ám a papoknak nagyobb részt juttatott. Senkinek sem engedte meg, hogy a saját részét áruba bocsássa, nehogy valamelyik kincsvágyból megszerezze, és elnyomja a szegényebbeket. Népét a szaporulat érdekében kényszerítette, hogy a gyermekeket felnevelje, hiszen amúgy is csekély költséggel járt. A házasodásra és temetkezésre más népekétől teljesen eltérő törvényeket hozott.[7]    

 

lepsius-projekt_tw_1-1-52_tourah.jpg 

Mészkőbánya (Tourah/Tura, Mokottam, Egyiptom, Karl Richard Lepsius: Memphis, à l'ombre des pyramides, XIX sz. második fele -  commons.wikimedia.org)

 

A mások iránti gyűlölet rút törvényeit Jeruzsálem alapítója, a zsidó népet összehozó, megszervező Mózes hozta. Kr. e. 167-ben Antiokhosz IV. Epiphanes, Egyiptom szeleukida uralkodója legyőzte a zsidókat. Elfoglalta Jeruzsálem városát, behatolt a templom legbelső részébe, ahova csak a főpapnak volt bejárása. Ott talált rá a kezében könyvet tartó, hosszú szakállú, szamáron ülő ember kőből faragott szobrára. Antiokhosz e szobrot Mózes képének tartotta. Próbálta rávenni a templom papjait, töröljék el az embertelen szabályokat: Sertést áldozott a templom oltárán. Disznóvérrel hintette be Mózes képét, a könyvet meg sertéshúsból készült levessel. Még a templom örökké égő lámpáját [örökmécsest?] is eloltotta. A főpap és a többiek kénytelen-kelletlen ettek ugyan a sertés húsából, de a jobb belátásra való ösztökélés eredménytelen maradt.[8]

 

1280px-zeus_typhon_staatliche_antikensammlungen_596.jpg

Zeusz és a szamárfüllel ábrázolt Typhon feketealakos hidraként  (részlet, kerámiaedény, 46 cm, Kr. e. 540-530,  Staatliche Antikensammlungen, München – en.wikipedia.org)

 

Az egyiptomiak szerint a szamár, a gyakran szamárfüllel ábrázolt Typhónnak[9], a szír és az arab törzsek istenének állata; Plutarkhosz megjegyzi, Typhóntól származik a természet minden gonosz eseménye. Az egyiptomiak minden szabálytalan, rendetlen és állhatatlan dolgot vele hoztak kapcsolatba; ő volt minden erkölcsi rossz, hazugság és rágalom szerzője, atyja.[10]

 

evidence-is-cut-in-stone.jpg

Metszett kőkerék (?) (Dendera, Egyiptom – ancient-origins.net)

 

[1] A „héber” kifejezés a nyelvre vonatkozik, de a régebbi történetíróknál népnév.

[2] Nem keverendő össze a milétoszi Hekataeus-szal!

[3] Bloch, S. Renè: Antike Vorstellungen von Judentum. Der Judeneskurs des Tacitus im Rahmen der Griechisch-Römischen Ethnographie, Franz Steiner, Stuttgart, 2002. 38. p. 

[4] Diodorus Siculus/Diodori Siculi/sziciliai Diodórusz: Bibliothcae Historicae libri qui supersunt…, Tomus I-IV, Semptibus Jacobi Wetsteinii, Amstelodami [Amsterdam], M.D.CCXLVI [1746] , Lib. 40. Fragm. 3.  

[5] Diodorus Siculus i. m. Lib. 34. Fragm. 1.

[6] Diodorus Siculus i. m. Lib. 40. Fragm. 3.  

[7] Diodorus Siculus i. m. / Lib. 40. Fragm. 3.     

[8] Diodorus Siculus i. m. Lib. 34. Fragm. 1

[9] A görög mitológiában Typhón, Gaia és Tartaros fia. Az egyiptomiak szerint azonos Széth-el, a zűrzavar, a sivatag és a pusztítás istenével.

[10] Plutarkhosz/ Plutarch’s: Moralia – Isis and Osiris, Translated: Frank Cole Babbitt; Vol. I-XVI. Harvard University Press, W. Heinemann, Cambridge, Mass, London, 1927, Vol. I. 36, 50, 19, 54. 

Kedves Olvasóim! Kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy

a Magyarok Háza szervezésében, az AVE Kiállítóház meghívására 

 2019. január 11-én, pénteken, Budapesten

 

 A sumir BAU istennő és a magyar Boldogasszony

 

c. előadást tartok.

 

Helyszín: H13 Inkubátorház, 1085 Bp. Horánszky utca 13.

Időpont: 2019. január 11. péntek, 18.00-tól.

Érdeklődés, regisztráció, jegyrendelés: matine@matine.hu; tel: 06-20/312-5925

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

240px-fragment_bau_louvre_ao4572.jpg

Bau istennő (mészkő, sumir, Kr. e. 2150-2100, Tello/Lagas, Louvre, Paris – en.wikipedia.org)

 

 

Az előadás rövid ismertetése:

A magyar Boldogasszony és  BA.U, a mezopotámiai Lagas város védistennője közti hasonlóság, sok esetben azonosság nem véletlen egybeesésnek, hanem valamiféle közös eredetnek tudható be. Az I. István király korabeli keresztény térítés ellenére a magyarság hite megőrizte ősi Istenasszonyának emlékét, és minden tulajdonságát a Boldogasszonyára ruházta rá.  BAU, vagyis a „legelőt adó” istennő feladatköre szinte pontosan megegyezik a Boldogasszonyéval. A különbség csak az, míg a Boldogasszony maga az élet adója, védője, a bőség, a termékenység, az aratás, a növény és állat szaporodásának, egészségének óvó-védő istenasszonya, addig e feladatokat a sumir istennő 7 leánya végzi el. A Boldogasszonyhoz hasonlóan BA.U istennő, a BA.BA, vagyis a bába is segíti a magzat világrajövetelét, védi az áldott állapotú és a gyermekágyas asszonyokat.

A vetített képes előadás BAU istennő és a leányai feladatkörét egybeveti a Boldogasszonyéval, és bemutatja, hogy az istennő ősi örökségéből népünk hite mi mindent őrzött meg.

 

 

hortus_deliciarum_die_geburt_christi.JPG

Jézus születése (XII. sz. könyvillusztráció, Herrad Landsbert: Hortus deliciarum – upload.wikimedia.org)

 

Karácsonyi áhítattal kívánok minden kedves Barátomnak, Olvasómnak és ismerősömnek Áldott Ünnepeket, nehézségektől, bajoktól mentes napokat, éveket, amilyeneket a Teremtő karácsonykor, a Fény születésekor sejdít fel az emberiségnek. Az már kinek-kinek magán múlik, miként valósítja meg. 

 

 karacsonyi-szokasok.jpg

Betlehemezés a Csallóközben (netfolk.blog.hu)

 

Népünk hite szerint a karácsonyi harangszóra megnyílik az ég, és az éjféli misére való beharangozásig úgy is marad. Advent minden várakozása sűrűsödik össze e pár órában. Jelek tűnnek fel, titkok nyílnak meg, az állatok beszélnek, még a jövendő is megmutatja magát. A napi gondoktól megfáradt emberi szívekbe befészkeli karácsony üzenete, a szeretet, a békesség, a megszentelt szegénység misztériuma. 

  

 ejfeli_mise_elott_1796930_9945.jpg

 

Éjféli mise előtt (Sopronbanfalva.network.hu)

 

Az éjfél a nap legtitokzatosabb pillanata, a szellemek ideje. A kisdedként megtestesült fény, a Világ Világossága, karácsony éjszakáján elűzi a sötétség gonosz hatalmait.  

”Azért el érkezvén az éjfél , nagy világosság szálla le az égbuel , és olly világosság leott, valamint déltájban szokot lenni, ezen világosságtul nem csak az istálló és Betlehem Városa , hanem az egész Világ megvilágosodot , és  látván az emberek, igen csudálkoztak, hogy éjfélkor világos nap van”[1] 

  makula_nelkul_valo_tukor_idezet.jpg

Írásmutatvány ( Makula nélkül való Tükör, 1780)

 

A Nap születése új világ kezdete. Éjfélkor a Teremtő áldása, a kisdedként megtestesült fény száll alá. Segítő áldásként érkezik a földre, egy olyan korból, amikor az ember földhözragadt, anyagias gondolkodása még nem vert éket maga és az Isten közé, mert azóta „megszakadt a Mindenség gyűrűje, melyben Isten, ember együtt éltek” (Madách). Korunkban az emberek ősi istentudata babonás hiszékenységgé alacsonyodott, felekezetekre bomlott; tarka népek, még tarkább népcsoportok isteneivé, lelki, anyagi bálványaivá, „tudományosan kiművelt istentagadássá lett.  

A magyarság térítésével a régi vallás, a régi kultusz felesleges lőn, de képzeteit a hagyományok, a babonák, a mondák és a meseelemek tovább éltették. Nem véletlenül írja Madách: „Hitünk külföldi növény, a magyarság regényes gyermekkorával nincs összefűzve.” 

Karácsonyunk előestéje az öreg, búcsúzni készülő Nap ünnepe. Ereje fogytán, maga mögött hagyván az őszi csillagképeket, elindul, hogy a napfordulat sötét éjszakáját követően újjászületve áldhassa meg a földi életet.

 

dscf6464.jpg

 

Téli Napforduló a Pilisben (turautak.com)

 

 „Meglepő egyezés hogy úgy a szarvasoknál mint az embernél a terhesség ideje kilenc hónap. Ha tehát a párosodás kora tavasszal a napéjegyenlőség idejében történt, akkor a születés ideje kilenc hónappal később, vagyis a téli napforduló idején, azaz Karácsonykor volt, amely a kereszténységben is még mindig gyermekszületés, azaz Jézus születése ünnepe, de amely őseinknél a Napisten születése napja is volt: ... az év végén elöregedő és meghaló, az emberektől búcsút vevő, de éjfél után újjászületett Napisten szent éjszakája. Ez a mai december 21-ről 22-re virradó éjszaka, amelytől kezdve a téli hosszú éjszakák ismét rövidülni, a nappalok pedig hosszabbodni kezdenek, illetve a Nap látszólagos égi pályáján ismét emelkedni kezd, míg a nyári napfordulókor eléri delelőjét (zenitjét), azaz teljes fénye, dicsősége, a Sötétség fölötti teljes diadala ünnepét.”[2]

 

sol-invictus.jpg

Sol invictus (1476-ban készült, Ferrara, Olaszország - goiemiliaromagna.it)

 

A római keresztény egyháznak gondja volt arra, hogy a pogány szokásokat kereszténnyé nemesítse. „Így rendelte a téli napfordulat elragadtatott pogány áldozati időszakának helyére a karácsonyt…”[3] A karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja…. a napot nem véletlenül választották ki, ugyanis a Mithrász kultusz ekkor ünnepelte a Nap születésnapját.[4] „A téli napforduló még az ókori Rómában is a „dies natalis Dei invicti Soli”, vagyis a győzhetetlen Napisten születésnapja” volt. E szép örömünnepet az egyház a népek emlékezetéből meg sem kísérelte kitörölni, ezért a karácsonyt, „Jézus születését tette e napra, habár már 21-22-ről 24-25-re eltolva."[5]

 

 6b43822461b79138015d3e0bb373024a.jpg

A fény-kisded születése  (1544, francia kézirat, Getty Museum – bit.ly)

 

A magyarsággal együtt élő, a lelkében, gondolatvilágában mélyen gyökerező ősi vallási képzetek, hiedelmek kiirthatatlanoknak bizonyultak. Hiába próbálta Szent Gellért megváltoztatni, még I. István király rendeletei sem voltak elegendőek hozzá. Így aztán Gellért püspök intésére a korabeli egyház a régi hit számos elemét megtartotta, keresztény gyakorlattá változtatta, szóhasználatát átvette: Isten, búcsú, egy, áld stb.

Keresztény tartalommal töltötte meg a magyarság istenasszonyának nevét. Pogány nőalakból szentet még akkoriban sem igen lehetett csinálni, ezért lett belőle boldog; ti. akit az egyház nem akakrt szentté avatni, bár megérdemelte volna, boldog lett. Gellért püspök „tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy az zyz Mariat az Magyarországban bodog azzonnak awagy ez wylágnak nagy azzonyanak hyvnak, zent Istwan királ es ez zegen orzagot bodog azzon orzaganak newezee.”[6] A papokkal meg összeprédikáltatta a magyarság eladdig mélyen tisztelt istennőjének „Asszony” nevét a „boldog” kifejezéssel. A cél az volt, hogy a magyarság körében mélyen tisztetl Asszony végérvényesen összemosódjon Jézus anyjának, Szűz Máriának alakjával. (Sikerült is, meg nem is.)

Karácsonykor a pásztorok is ekképp köszöntik:

„Elindulának,

És el is jutának,

Szűz Máriának

Jónapot mondának”[7]

A Boldogasszony a évezredek hitvilágát felvillantó csodanév lett. A „boldog”-gal összekapcsolt elnevezés jobban kifejezi a magyarság istenasszonyának ősiségét, mintha csak „Asszony” maradt volna. A magyar érzés, a magyar szív mélyen tisztelt, óvó-védő istenasszonyát érzi ki a Boldogasszony nevéből, aki népe boldogulásáért még Isten felé is közvetíthet:

Bor, búza és gyümölcs,

Hogy bőven teremjen, Istennek áldása

Mindig rajtunk légyen!    

 

dbffac711c818c27e7a700b2a7f3563d.png

Mária és a gyermek Jézus (Nagyboldogasszony-templom, Budapest – miserend.hu)

 

 [1]Makula nélkül való tükör/MAKULA NELKUL való TUeKOeR..., BUDÁN, és NAGY-SZOMBATBAN, 1780. 110. p.

[2] Magyar Adorján: Az ősműveltség, Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 1995. 66. p.

[3] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, I-II., Mandala Kiadó, Szeged, 1998. I. 13. p.

[4] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium i. m.21.

[5] Magyar Adorján: Az ősműveltség, Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 1995. 66. p.

[6] Érdy Kódex, 654.b. Marg. L. 15. 65.p.

[7] Kálmány Lajos: Szeged népe, III. köt., Szeged vidéke népköltése, Szeged, 1891.  140. p.

 Hosszasan töprengtem, folytassam-e a „Ki volt Mózes” c. cikksorozatomat, vagy rekesszem be, hiszen a FB-n parázs vita alakult ki az első részről. Némely olvasót megmagyarázhatatlanul felháborított a cikkem, pedig alig írtam többet, mint amit az Ószövetség és a zsidó apokrif iratok közöltek; hacsak nem I. Sargon, sémita-akkád uralkodó csecsemőkori kosárkás utazását nehezményezték.

 Ennek ellenére folytatnám a cikksorozatot, hiszen a tisztánlátás végett nem ártana, ha az egyoldalú Biblia-leíráson kívül a kedves olvasó megismerkedne több ókori író, jelen esetben Manethón Mózes-történetével is.  

 

800px-beni-hassan-asiatiques1.jpg

 

A felső rész  az Egyiptomba bevándorló sémita-amoritákat, az alsó rész az  egyiptomiakat mutatja (freskó, Beni Hassan,  Amenemhat sírja – homesecurity-press)

 

A Kr. e. IV. században élt Manethón, egyiptomi történetíró a ptolemaida-kor hivatalos nyelvén, görögül írt Aegüptiaka (Egyiptom) c. történeti munkájában részletezi, miként lett Mózes az Egyiptomban élő idegen alattvalók vezére. A fáraók sorrendiségét és megnevezését leszámítva, munkájának e részét egyiptomi rágalmaknak, régi-új téveszméknek tartják[1], vagyis elutasítják, holott Manethón a heliopoliszi Ra isten templomának papjaként[2] csak tudhatta, miért lett hitszegő és Egyiptom-ellenes Ozarzif/Mózes, a párszáz évvel korábban élt paptársa.

 

2_egyptology_history_2.jpg

Két oldal Manethón munkáját tartalmazó ókori (?) görög kéziratból - myweb.midco.net

 

II. Ramszesz fáraó (Kr.e. 1279-1213) nevéhez új városok, hatalmas építmények, erődök építtetése fűződik. Az építkezéseken nemcsak egyiptomiak és a hadjáratokban elfogott foglyok, hanem Heliopolistól keletre az arab hegyek lejtőin legeltető, korábban kivételes bánásmódot élvező zsidók is dolgoztak.[3] A fáraó a sémita pásztorokkal építtette fel Pe-Ramesszut, a saját magáról elnevezett várost, és bővíttette ki Pithómot, Atmu, a napisten esti megnyilvánulása istenének városát.[4]

 

2_untitled-23.jpg 

Manethón szobra – extrastory.cz 

 

II. Ramszesz halála után a fia, Menephta/Meremptah (Kr. e. 1213-1204) uralkodott. Látni kívánta az isteneket, mint az elődje „Hórusz”, azaz Horemheb[5] fáraó. [Ozirisz fiáról, Hórusz istenről eredeztetett név több fáraó, köztük Horemheb egyik mellékneve volt, mivel Hórusz földi megtestesítőjének tartatott.[6]]

 

 2_nebra2.jpg 

Raneb fáraó Hórus címe  (grafitti – Harmondsworth: Penguin Books, 1961. fig. 56.

 

Egy bölcs Meremptah kérését teljesítendő, megjósolta, megláthatja az isteneket, ha megtisztítja az országot a rühesektől és a tisztátalanoktól.

 

 2_9f0be394b84d4d77fe28dbe945b9bb97.jpg


Merenptah fáraó múmiája -  i.pinimg.com

 

 

Az ókori egyiptomiak megvetéssel tekintettek a Nílus völgyén kívüli tisztátalan és romlott népekre. Minden egyiptomi, de főleg a papok életének legfontosabb feladata volt, hogy "tisztántartsák magukat a tisztátalanságtól". A test és a ruházat tisztasága azonos lehetett náluk a lélek és az élet tisztaságával. Az istenfélő egyiptomiak törvényei, szokásai[7] ezt tükrözték vissza: Mindennap kiöblített ércedényből ittak. Mindig kimosott vászonruhát viseltek. Nemzőtagjukat, a tisztaság kedvéért metszették körül, amit több nép eltanult tőlük. [A zsidók vallásos mezbe burkolták, ti. Jehovával való kötelékként fogták fel.] A papok minden harmadik napon csupaszra nyírták a testüket. Tartózkodniuk kellett bortól, asszonytól. Havonta három napig hashajtó és hánytató szereket használtak, hogy a testüket belülről is megtisztítsák. Naponként és éjjelenként kétszer hideg vízben mosakodtak. A köznép is gyakran mosakodott. Babot, tiszta búzát, árpát egyiptomi nem evett. Idegen poharából nem ivott, edényéből nem evett.[8] Méltóságon alulinak tartották egy asztalnál enni a héberekkel.[9] Számos állat húsa, pl. disznóé tilos volt. A disznót tisztátalan állatnak tartották, kanászaikkal együtt.[10]

Az idegenek bőrbetegségein kívül a fáraók Egyiptomában nem jegyeztek fel pusztító járványokat.

Ha az egyiptomi ezeket (és a többi) szabályokat betartotta, ha gyilkosságot, lopást, paráználkodást nem követett el, az uralkodóját, elöljáróját, atyját stb. nem káromolta, istent, embert nem csalt meg, nem térítette el a folyót, ha nem hagyott senkit éhezni, nem okozott sírást, nem volt rest és hanyag, akkor remélhette, kegyelmet talál Ozirisz és a negyvenkét alvilági bíró előtt.[11]

[Feltűnő, hogy az egyiptomi törvények visszaköszönnek a judeo-keresztény tízparancsolatban! Eszerint Mózes egyiptomi lévén jól ismerte hazája törvényeit.)

Ily törvények mellett az egyiptomiak valóban irtózhattak a fekélyesektől, a tisztátalanoktól, akár idegenek, akár honfitársaik vagy papok voltak. Meremptah fáraó 80 ezer testi szennyben szenvedőt a Nílustól keletre a kőbányákba vitetett, hogy az odarendelt többi tisztátalan egyiptomival együtt dogozzanak. A fekélyesek közt volt néhány tudós pap is.  Kivétel, kibújás nem volt, aki tisztátalan volt, ment a kőbányába.

A jövőbelátó a szent férfiak munkára rendelése miatt rettegett az istenek haragjától. Előre látta, idegenek jönnek a tisztátalanok segítségére, és velük együtt 13 évig uralják Egyiptomot. Jóslatát leírta, és véget vetett az életének.

[E 13 éves uralom nem azonos a hükszosz pásztorkirályok mai számítások szerinti 400 (?) éves egyiptomi uralmával. Manethón a hükszoszokat a sémita ammoniták, esetleg az amalekiek[12] népének tartotta[13], Jákob pásztornépét meg  egyiptomi alattvalóknak[14].]

Meremptah megrettent az öngyilkos bölcs férfiú jóslatától, és a kőbányában sanyargóknak a [hikszoszok által] elhagyott Avárisz városát jelölte ki lakhelyül. A kitaszított idegenek a szintén kiközösített Ozarzif nevű heliopolisi papot választottak vezérüknek. Hűséget és engedelmességet esküdtek neki.

 

nilus_delta_1.jpg 

Felső-Egyiptom - Nílus-Delta – wikimedia.org

 

Ozarzif megparancsolta a tisztátalanoknak, isteneket ne imádjanak, ne tartózkodjanak egyetlen, Egyiptomban szentnek tartott állattól sem, hanem áldozzák fel, és egyék meg. Az összeesküvőkön kívül ne érintkezzenek senkivel. Az egyiptomi törvényekkel szöges ellentétben álló törvényeket adott nekik. Rávette őket, hogy erősítsék meg Avárisz falait, és harcrakészek legyenek. Ozarzif néhány fekélyest és papot is bevont a tanácskozásba, és követeket küldött „Jeruzsálembe” a pásztorokhoz, hogy velük együtt támadják meg Egyiptomot.  200 ezres sereg gyűlt össze. A fáraó kitért előlük, és elébb Memphiszbe, majd a szent állatokkal és a seregével Ethiópiába húzódott vissza.

A tisztátalanok és a jeruzsálemi pásztorok elárasztották Egyiptomot. városokat, falvakat égettek le. Szentélyeket raboltak ki. Lerombolták az istenek képeit, szobrait. Az elfogott papokat és jósokat kényszerítették, hogy ehető szent állataikat vágják le; amit a lázadók megettek. A papokat meg mezítelenül kidobták.

 

w1026.jpg

Ápisz bika – Felirat: Osiris-Apis (kerámia  Egypt Centre, University of Swansea, Wales) – museu.ms)

 

Meremptah nagy sereggel jött vissza Ethiópiából, legyőzte a tisztátalanok hadát.  Az egyiptomiak a nagyobb részüket felkoncolták, a többit meg Szíria határáig üldözték.

A tisztátalanoknak törvényt adó, Oziriszről, a heliopolisi istenség Ozárzifnak nevezett pap később Mózesra változtatta a nevét.[15] Bár egyiptomi volt, Manethón mégis a tisztátalanokhoz (vagyis a zsidókhoz) sorolta[16], hiszen Jákob Egyiptomból kivándorló népének vezére lett.  

Mózest bizonyára a heliopolisi papság köréből való elűzetése ösztökélte, hogy a száműzöttek vezére legyen. Sértődöttsége  vihette rá a kitaszítottak fellázítására, a fáraó és saját hazája elleni véres, bosszúálló harcra.

Manethón nem nevezi meg a kőbányákba száműzöttek népnevét. Tisztátalan idegeneknek, fekélyes hadifoglyoknak, fehér rüh kínozta sémita pásztoroknak, de egyiptomi alattvalóknak nevezi őket, akiket a fáraó a fertőző betegségek, járványok megelőzésére, az egészséges egyiptomi lakosság közeléből eltávolított, száműzött.   

A fertőző betegeket minden korban minden ország, minden nép esetenként nagyonis kíméletlenül elkülönítette.   

Megjegyzés: „Az izraeliták valójában 215 évet éltek Egyiptomban (i.e. 1728-1513). Ez a szám összhangban van más kronológiai adatokkal.”[17]

 

[1] Grüll Tibor: Mózes, a titkos fáraó – Régi-új téveszmék Mózes származásáról, Hetek Közéleti Hetilap, 2000. 11.04. IV/45. - hetek.hu

[2] hu.wikipedia.org

[3] Bunsen, Christian, Carl Josias: Aegyptiens Stelle in der Weltgeschichte, I-V., bei Friedrich Perthes, Hamburg, 1845.  IV. 201-.

[4] Brugsch, Henri (Heinrich Karl): Historie d’Égypte des les premier temps de Son existence jusqu’a nos jours, pemiére partie, Librairie J.C. Hinrichs, Leipzig, 1859. 154. p.

[5] Brugsch i. m. 124-125. pp.

[6] Ötelemű titulatúra – wikipedia.org

[7] Hérodotosz/Herodotos történeti könyvei, I-IX. A Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, Budapest, 1892. II. kv. 36-37, 64-65., 104-105. és 114-116. pp. 

[8] Lmf. 

[9] Genesis (KJV) 43.32  (The Holy Bible /Jakab király Bibliája, Printed by Joseph Bentham, London,  1611. -  biblesociety.org.uk

[10] Hérodotosz i. m. II. kv. 47, 109. p.

[11] Champollion, Jean François: Lettres et journaux écrits pendant le voyage d'Égypte. 242  In: Bibliothéque Égyptologique, Tome II. Ernest Leroux, Éditeur, Paris, 1909. 296-298, 346. pp.   

[12] Bunsen i.m. V. 120.

[13] Flavius, Josephus: Des Flavius Jospehus Schrift gegen den Apion, Bahnmaier’s Verlag (C. Detloff), Basel, 1877. Buch. I. Cap. XIV. (Manethón tudósítása a hükszszpkról)

[14] Flavius i.m. Buch I. Cap. XXVI. 185-194. pp. (Manethón tudósítása a tisztátalanok lázadásáról, Avariszról és a kivonulásról.)  

[15] Flavius, Josephus i.m. Buch I. Cap. XXVI. 185-194. pp, Cap. XVII. 194-195. pp. és Lepsius, Richard: Die Chronologie der Aegypter, Einleitung und I. Teil, Nicolaische Buchhandlung, Berlin, 1849., 323. p.

[16] Flavius Josephus i. m. Buch I. Cap. XXVI. 194. p.

[17] Kivonulás. Tanulmányozd a Szentírást éleslátással. 2. k. 114-.o. - wol.jw.org/hu/

marton veronika 2018.11.21. 23:26

Ki volt Mózes?

Évezredek óta foglalkoztatja a világot, ki volt valójában Mózes, a zsidók legnagyobb prófétája. Az Ószövetség, jócskán szépítgetett története csak nagyvonalakban egyezik meg az ókori egyiptomi, görög-római, bizánci írók közléseivel. Itt-ott elejtett elszólásaikból, a későbbi kortársak műveiben fellelhető írástöredékeikből az ószövetségitől eltérő Mózes-kép kerekedik ki.

 

m724_001rbmorgan_finding_cropped.jpg

Mózes a fáraó leányához kerül  (miniatura-részlet az Eadwine Psalteriumból, Cantenbury, 1150   ancient-egypt-online.com

 

Az Exodusban leírtak szerint Egyiptomban a zsidók rabszolgaságban éltek, de számban sokasodtak, erőben gyarapodtak. Ezt a fáraó nem nézte jó szemmel és az „elsőszülött fiúk megölésével akarta elsorvasztani a zsidó közösséget…, s „parancsola..: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe.”[1] Az egyik anya formás újszülöttjét háromhavi rejtegetés után gyantával, szurokkal kikent ládikában „letevé a folyóvíz szélén a sás közé”… A fáraó lánya észrevette, s kihozatta szolgálóival, és épp a gyermek anyját bízta meg a szoptatásával s a nevelésével. A felserdült fiúcskát a fáraó leánya a sajátjának tekintette, és a Mózes nevet adta neki.[2]  A fáraó udvarában Mózes oly nevelést kapott, amely vezető szerepre készítette föl[3]. Felnőve kivezette a zsidókat Egyiptomból az ígéret földjére, vagyis Kánaánba.

Nem is lenne baj ezzel a történettel, ha a neveket leszámítva nem egyezne I. Sargon, akkád király származásának leírásával, akit kiszurkozott kosárkában az Eufrátesz vize hordozott, és KIS királyának pohárnoka halászott ki. Felnőve királyi jótevőjét végzetes háborúságba sodorta. Kihasználván a király halálos vereségét a feketefejű szolganépet felemelve az uralkodójuk lett. Ám e történet is koppintás, hiszen A.LA.MU sumir papkirály története sejlik fel benne, azon különbséggel, hogy felnőve nem okozta senki vesztét, halálát. (Véleményünk szerint az A.LA.MU név „bőséges víz hozta” jelentése Álmos fejedelmünk születési körülményeit sejteti. A krónikaíró tudhatott erről, hiszen az „Emese álmában” írta, „méhéből hatalmas forrás fakad, ágyékából nagy királyok származnak. 

 

1.jpg

Az ókori Egyiptom és a Közel Kelet (Kr.e. 1450 körül - ancient-egypt-online.com)

 

A Jákobfiak története az Ószövetségből ismert. Az idősebbek atyjuk szeretete miatti féltékenységből Rákhel fia József, elveszejtésére törekedtek. József megmenekült, és regényes körülmények közepette a fáraó bennfentese lett. Mivel a "hét szűk esztendőben" a megszívlelt gabona-beszolgáltatási javaslata megmentette Egyiptom népét az éhhaláltól, a fáraó hálából a magyarul „gabonák főnöke”-ként értelmezhető Cafenák Pahneák-ká nevezte ki.[4]  Segedelmével a kánaáni éhínség idején nemcsak gabonát, hanem a Nílus egyik ágánál fekvő Gósen vidékén lakhelyet is juttatott testvéreinek és a családjuknak. Gósen székhelye, Heliopolis, az egyiptomi papi bölcsesség egyik központja volt. A zsidó hagyomány szerint idevaló pap leánya volt a zsidó József felesége[5]; az egyiptomi hagyomány szerint meg Mózes, Osarsiph nevű fellázadt pap kötődött Heliopolishoz.

 merineptal_farao.jpg

 

Merineptah fáraó neve a heliopolisi templom dombormű-töredékén  (ibtimes.co.uk)

 

Némely történész kétségbevonja a zsidók egyiptomi tartózkodását, mondván Manethón, egyiptomi történetíró nem említi őket. Valóban nem. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna ott. Manethón az izraelitákat egyiptomiaknak tartotta, hiszen a fáraó alattvalói voltak, s a szolganépek népneve nemigen volt említésreméltó. 

Midőn Mózest egy egyiptomi munkafelügyelő meggyilkolása miatt a fáraó halálra kerestette, elmenekült, s útközben még a kusita/ethióp Rehuel lányai is egyiptominak nevezik.[6]

Egyiptomban Jakab törzse többszázezres néppé duzzadt. Minél többen lettek, annál élesebb lett köztük és az egyiptomiak szabályozott és rendezett életvitele és vallása közti ellentét. A fáraó még csak-csak eltűrt egy nomád törzset, de többszázezres erős, a hikszoszokra emlékeztető pásztornépet alig.

 

800px-syriacbibleparisfolio8rrmosesbeforepharaoh.jpg

 

Mózes a fáraó előtt (VI. századi miniatura, Szír Biblia, Párizs – en.wikipedia.org)

 

A hagyomány szerint Jakab törzse az Egyiptomba költözés idején 70 főt számlált[7], midőn a kivonulás után az arábiai Szin sivatagban „minden hadba mehető az Izráelben” megszámláltatott 603.550-en voltak.[8] E szám láthatólag erősen túlzott, még akkor is, ha velük együtt nagyszámú idegenek is kivonultak, még akkor is, ha időközben összeolvadtak más sémitákkal. Ti. a góseni kerület nem tudta volna eltartani a mintegy félmilliónyi fegyverforgatóhoz tartozó 2-3 milliós népességet.   

Ramszesz fáraó megkísérelte a zsidók beillesztését az egyiptomi társadalomba, de sikertelenül, ezért a fékentartásukért megtett mindent, hogy gyengüljenek, lélekszámuk csökkenjen. Elrendelte, építsék meg Gósen kerületét körülvevő erődök láncolatát, a Keserű-tavakig vezető csatornát és Ramszesz városának falait. Ez lehetővé tette volna, hogy a „héberek” állandó lakhelyhez és földműveléshez szokjanak. A téglavetés és a falhúzás különösen nehezükre esett, a kőfejtésről nem is szólva, így az eladdig védelmet élvező zsidók ellenszegültek a bennszülöttekre, és más idegen törzsekre is rákényszerített nehéz robotnak.[9] „Nem bírták a nehéz munkák terhét és fellázadtak.”[10]

 

2161394_orig.jpg

A Holtak Temploma. Ramszesszeum – II. Ramszesz városának romjai  -  ramessesthesecond.weebly.com

 

Mózes és a zsidók kivonulása történetének a judeo-keresztény, azaz az ószövetségi változata ismert és Bibliában[11] hozzáférhető, ezért az alábbiakban csak a jelentősebb események közlésére szorítkozunk: 

Ramszesz Kr. e. 1326-ban meghalt. Az izraeliták Mózes személyében olyan vezetőt találtak, akivel az erődített határon túlra, a szír sivatagba törzsrokonaik közé menekülhettek. Mózes Czipporát, a kusita/etióp[12] Jethró leányát vette nőül. Midőn legeltette az ipája nyáját a pusztában, az Úr égő csipkebokorból szólt hozzá: Mégy el a fáraóhoz és vezesd ki népemet Kanaánba. Ám elébb az asszonyok arany-ezüstneműt kérjenek a szomszédaiktól; s így fosszátok ki Egyiptomot… A fáraó ahelyett, hogy elengedte volna őket még nehezebb munkát szabott ki nekik. Mózes testvére Áron a saját és az egyiptomi papok botját varázslattal kígyóvá, a folyamokat vérré változtatta, békákat zúdított rájuk, majd a békákat féreggé változtatva  az egész országot elárasztotta.

 

w106_000023_sap.jpg 

Mózes és Áron a fáraó előtt (Walters Manuscript, Bible pictures by William de Brailes, 1250, Oxford - thedigitalwalters.org)

 

A fáraó még ekkor sem bocsátotta el őket. Ekkor Jehova dögvészt küldött az egyiptomiak barmaira. Áron meg kormot szórt rájuk; a korompor a testükön rühfekélyekké vált. A zsidók kivételével minden embert-állatot beborított. Mózes jégesőt, majd égi tüzet „varázsolt”, ami minden növényt, állatot, szabadban levő embert elpusztított. A szélorkánt a sáskák követték, az országra sötétség borult.

A fáraó a juhok és a barmok kivételével elengedte volna a zsidókat, ám Mózes kihirdette: Jehova éjfélkor körbejárja a házakat és minden egyiptomi ember, állat elsőszülött fiát megöli. Hogy a zsidók megmeneküljenek, bárányvérrel kenjék be az ajtófélfát, és a küszöböt. Midőn Jehova angyala megpillantja a vért elvonul a házaik fölött. Reggelre nem volt olyan ház Egyiptomban, melynek ne lett volna halottja. A fáraó kérette Mózest és Áront: Menjetek el népetekkel, juhaitokkal barmaitokkal együtt…

Így esett az egyiptomiaktól kicsalt arany-ezüst edényekkel ruhákkal megrakodott zsidók kivonulása Egyiptomból a Vörös-tengeren (?) át, amelyben a fáraó üldöző serege a halálát lelte. 

Az izraeliták Mózesnek köszönhették az Egyiptomból való menekülésüket, zsidó voltuk, vallásuk megmentését. A kivonulás és Mózes személye elválaszthatatlan. Ám a zsidó hagyomány minden időkben Jehova hatalmának dicsőítésére törekedett, kiemelvén mindenhatóságát, hogy erősebb minden egyiptomi és más istennél, s előtérbe helyezze a népének más népek rovására, elpusztítására ösztönző jótéteményeit.

A további részekben, annak ellenére, hogy a történeteikben sok az átfedés a tisztánlátás végett bemutatjuk miként vélekedett Mózesről az egyiptomi Manethón, miként a görög történetírók, Diodórosz Szikulosz, Pompeius Trogus, Sztrabón, Lysimachus és Tacitus stb.

  

[1] Mózes II. kv. 1/22.

[2] Mózes II. kv. 2/3, 5/10

[3] Apostolok Cselekedetei 7/21

[4] Mózes I. kv. 41/34 – Józsefnek a Károli Bibliafordításban levő neve a magyar Biblia-kiadásokban különféle átírásban fordul elő: Czafenát-Pahneákh / Cofnat-Paneach / Czofnáth-Panéákh / Capenach-Phaenach…

[5] Lepsius, Richard: Die Chronologie der Aegypter, Einleitung und I. Teil, Nicolaische Buchhandlung, Berlin, 1849. 381-382 pp

[6] Mózes II. kv. 2/11-19.

[7] Mózes I. kv., 46/27.

[8] Mózes IV. kv. 1/45-46.

[9] Strabón: Geógraphika, Gondolat, Bp. 1977, XVI. kv. 30, 827. p 

[10] Diodórosz Szikulosz / Diodorus Siculus: Bibliotheca Historica, Vol. I. 56.

[11] Mózes II. (Kivonulás) könyve.

[12] Mózes IV. kv. 12/1v

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

 Tisztelettel értesítem Önöket, hogy a nagykanizsai

MAGYAR MŰVELTSÉG KINCSESTÁRA SZABADEGYETEM meghívására

 

 „A Vízözön előtti világkorszakok”

c. előadást tartok.

 Időpont: 2018. november 16., péntek, 18.00-tól

Helyszín: Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa, Kálvin tér 4.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség! 

 800px-atlantis_the_antediluvian_world_1882_p400.jpg

 Ezt a vázát állítólag Atlantisz királya küldte görög földre. Csak a rajza maradt meg.  (The Intellectual Observer, 1868. Groombridge, London 1858)

 

Az előadás ismertetése:

A földünkön időről-időre pusztító kataklizmák következménye egy-egy műveltség, világkorszak vége, pusztulása volt, ám a túlélők élniakarása új világok kibontakozását eredményezte. Jelenleg is efféle történések részesei vagyunk, hisz a földünket sújtó természeti csapások igencsak megszaporodtak.

Az ember ezeket elkerülendő keresi, kutatja, vajon, mi okozta/okozza a természeti csapásokat. Megdönthetetlen bizonyítékokra nemigen lel, ám a földben, a régészeti leletekben, a régvolt eseményekről szóló legendákban, mítoszokban benne rejlik a válasz. Lefejtve róluk a mesebeli burkot, előbukkan a valós történet, s nemegyszer a bármikor megismétlődhető katasztrófát kiváltó ok.

E vetített képes előadás a kezdetektől a legutóbbi vízözönig bezárólag mutatja be a teremtett és az anyaszülte ember életének folyását. Néhány ókori szerző (Sanchuniathon, Bérósszosz, Manethón) megmaradt műve és más források (Szent Biblia, ékiratos vízözön-történetek, néphagyományok) alapján a tíz vízözönelőtti ősatyára, illetve korra leosztva összegzi az emberiség történetét.

A Vízözön előtti ősatyák, ősnemzedékek beszélő nevének jelentéséből kitűnik, hogy minden egyes őskirály, illetve pátriárka felbukkanása földi korszakváltást jelentett.

Az emberiség egyetemes és egyetlen határozott történelmi emléke a Föld minden részét érintő, kb. 12 ezer évvel ezelőtti Vízözön. Ám az ókori szerzők, az ékiratok és a világ népeinek hitregéi, hagyományai több világkorról és több, a földi életet elpusztító katasztrófáról tudnak.

A földtörténet bizonytalan ősidejében a négy őselem, a tűz, a víz, a szél és a föld külön-külön vagy együttesen súlyos, a föld arculatát jelentősen megváltoztató katasztrófákat okozott. Darabokra, kontinensekre szakadt a Pangea, az eladdig egységes őskontinens. A Naprendszerünkével együtt megváltozott a Föld forgásának és a napkörüli keringésének ideje. Az emberiségnek nemcsak az életkörülménye, hanem az emberi egyedek „számlált” életkora is módosult.

A Teremtő a gonosz, bűnös emberiséget esetenként ezután is pusztító, világrengető őselem-csapással sújtotta. Ám a kozmikus, illetve a tűz, a szél és a víz okozta földi eredetű katasztrófa néhány túlélője éppen elegendő volt ahhoz, hogy továbbvigye az emberi fajt.

Volt már tűzözön, volt szélözön és vízözön. A Biblia jóvoltából ez utóbbiról vannak a legkiadósabb ismereteink. A másik kettőről a világ népeinek hagyományai és az ókori írók tudósítanak. Ám nem feledik hozzátenni, hogy a föld okozta katasztrófa még várat magára: A Föld megrázza önmagát, s megszabadul a vérét szívó, élősködő, romlott emberiségtől. A megmaradt túlélők pedig minden bizonnyal megteremtik a gonoszság nélküli, szeretetteljes aranykort; s akkor talán új világkor veszi kezdetét, és a Teremtő jóvoltából „a királyság és a Korona újra leszáll az égből”.

tengeri_csillag_22_cm.jpg

Kőbe ágyazódott, megkövesedett tengeri csillag (decorarconarte.com)

marton veronika 2018.11.04. 17:57

Tatai előadás

 

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

A Tatai Nyugdíjas Klub meghívására

2018. november 12-én, Tatán

 

„A sumiroktól a magyarokig”

c. előadást tartok.

 

ac8f597b9f3c42cb1c27110b5ca0d38a_2.jpg

Esti álldozati szertartás Marduk és Nabu isten jelképe előtt 

 

Hely: Magyary Zoltán Művelődési Központ, 2890 Tata, Váralja u. 4.

 Idő: 2018. november 12., hétfő, 15.00-től

Az előadás ismertetése:

A XIX. sz. közepe óta a hivatalosított magyar történelem- és nyelvtudomány még lehetőségként sem veszi tudomásul, hogy a honfoglaló magyarság egyik része a Kaukázus déli részéről származik, sőt a nyomok egészen Mezopotámiáig, a sumirokig vezetnek. E toldalékoló nyelvű nép tárgyi és szellemi műveltségének emlékei mindmáig felfedezhetők a magyarság hagyományaiban, népművészetében. A sumirok számos buktatót,  népirtást túlélve folyamközi hazájukból való kényszerű el- és kiköltözés után más vidéken, más néven éltek tovább. A sorsuk oly hasonló a népünkéhez, hogy a történetükből, viszontagságaikból, küzdelmeikből a megmaradásunkhoz erőt lehet és kell meríteni.

A vetített képes előadás bemutatja a magyar és a kb. 5000 évvel ezelőtt Mezopotámiában élt sumir nép művelődésbeli kapcsolatának népművészetünkben és népünk emlékezetében megőrződött szellemi és tárgyi emlékeit; s bizonyítja, hogy a sumir nép egyenesági leszármazottja a mai magyarság.

 

marton veronika 2018.10.21. 20:53

Jákob népe

 

A Sémfiak, Arpakhszad, Assur, Elam, Arám és Lud utódai a Tigris és az Eufrátesz mentén a Perzsa-öbölig gyöngysorszerűen követve egymást lakták be a róluk elnevezett területeket, Szíria sivatagjait, Arábia pusztáit, a tengerparti hegyeket-völgyeket.

 

1_schedel_weltkarte.jpg

 Világtérkép (Schedel: Weltchronik- Nürnbergi Krónika, 1493- wikipedia.org)

 

Arpakhszadé lett az örmény fennsík szélén a Tigris felső folyásánál fekvő hasonnevű vidék. Assur utódai lakták be a Tigris és az iráni hegyek közti területet, Elam pedig az iráni hegyek közt a Tigris alsó folyásánál levő részeket. Arám, azaz a Felföld az Eufrátesz középső folyásától a Tigrisig terjedt. A Folyamközben Ludnak már nem jutott hely, ezért nyugatra, a kis-ázsiai őslakosság közé települt, és Lüdia névadója lett.[1]

Ábrahám, Sém nyolcadizigleni utóda a feleségével Száraival és a rokonaival együtt otthagyta a mezopotámiai Úr/Ur Kasdim városát és Hárán/Charrhae-ba ment. Innen szűkebb családjával Kánaánba, majd az éhínség miatt Egyiptomba költözött. A fáraó a szép Sára kedvéért Ábrahámot juhokkal, barmokkal, szamarakkal, tevékkel, férfi és női rabszolgákkal ajándékozta meg.[2] (Velük került hozzá Hágár, Ismael anyja), majd Ábrahám visszatért Kánaánba.

2_1024px-wenceslas_hollar_abraham_and_lot_separating_state_2.jpgÁbrahám és Lót elválása (Wenceslaus Hollar munkája, 1378 – en.wikipedia.org)

 

 Ábrahám testvérfia, Lót Szodomában verte fel a sátrait. A nép gonoszsága miatt Isten tizenhárom várost, köztük Szodomát tűz- és szurokesővel pusztította el, ám előbb két angyalt küldött Lóthoz, hogy figyelmeztesse, mielőbb meneküljön el.[3] Némi gyanúra ad okot, hogy a Lótot felkereső hírvivő angyalok honnan tudtak előre az „égből aláhulló tűz”[4]-ről. Ez arra utalhat, hogy nem természeti katasztrófa, hanem valami rettenetes fegyver (atombomba?) okozta a pusztítást.

Jehova, a héberek istene, Ábrahámnak ígérte a népes Kánaánt: „Emeld fel a tekintetedet, az egész országot, amelyet látsz, neked akarom adni és utódaidnak örökre!”[5]  A hagyomány szerint Kánaán földjét az erkölcsös, kegyes és istennek tetsző életmódot folytató ősatyák a jelenlétükkel, sírhelyeikkel szentelték meg. A nyomdokaikba lépett utódaik feljogosítva érezték magukat, hogy erőszakkal hatoljanak be a termékeny és gazdag tengerparti országba, és fegyverrel szerezzenek maguknak lakhelyet. Előzőleg Ábrahám 400 sékelért vásárolta meg a 127 évesen elhunyt felesége sírhelyét a khitteus Efrontól, mégpedig a kánaáni Makhpelah mezején levő barlangot[6]. Sára hamvai révén az egész terület megszentelt hely lett. Így a zsidóknak Noé átkán kívül lett még egy okuk, hogy elfoglalják Kánaánt és elűzzék a lakosságát.

A legrégibb írásokban a héberek nemzeti istenének neve Elohim vagy Él. E két név mintha magyarul szólalna meg: „elő hím” vagy „élő hím”. Tökéletesen kifejezi a legelső, a legfőbb, az örökké élő férfiistenség feladatkörét, annak ellenére, hogy a zsidó nyelvészek állítólag az egyetlen Isten többes számának tartják; egyes számban Eloah. [10]

Csak nem királyi többesben használta az Ószövetség az egyetlen Isten nevét?

Később Jehovának, a héber biblia nyomán a nemzetközi szóhasználatban Jahwé-nek vagy Jehovah-nak nevezték a tekintetével halált osztó, erős, féltékeny és rettenetes istent.[11] E név is érthető magyarul (jah-java …), csak nem anyira érthető, mint a két előző.

A bibliai nevek beszélő nevek. Javarészüket különösebb nehézség nélkül magyar nyelven lehet értelmezni. Ám ez nem azt jelenti, hogy a magyar a héberektől-zsidóktól kölcsönzött volna, hanem éppen ellenkezőleg. A zsidó írástudók a 2. babiloni fogság idején (Kr. e. 597-536) a jóságos káldeus királyok jóvoltából jutottak hozzá az ezredéves ékiratos történetekhez, s azokat építették be szent könyveikbe valójában a sumir nyelvből kölcsönözték bibliai beszélő neveket. A zsidók maguk is bevallják, hogy népük a legifjabb ága annak a törzsnek, amely egykor Arpakhszad hegyeiről a Tigrisen és az Eufráteszen átkelve Szíria délnyugati részébe jutott. (Ám itt már sumir-szkita lakosságot talált.)

Jehova tiszteletére nemcsak felnőttet, hanem aligszületett embert, állatot is áldoztak: Neki szenteltetett minden, ami az anya méhét feltöri, az először érő gyümölcs, az állatok első fajzata, valamint az anya első fiúgyermeke. A héberek Istenüknek a Jeruzsálem szomszédságában levő Gé-Hinnonban (gyehenna), azaz a Hinnon völgyében levő oltárán áldozták fel, égették el elsőszülött gyermekeiket.[12]

Midőn Jehova megparancsolta Ábrahámnak, hogy asszonyától, Sárától született elsőszülöttjét, Izsákot áldozza fel, vakon engedelmeskedett; ekkor az Úr neki helyettesítő áldozatul kost küldött.

 

800px-isaac_sarcifice_pio_christiano_inv31648.jpg

Ábrahám feláldozza Izsákot (dombormű, szarkofág részlet, XVI. sz. Szt. Péter Bazilika – en.wikipedia.org)

 

Izsák csodálatos megmenekülése óta törvény írta elő, hogy az elsőszülöttek Jehovának való feláldozását állatáldozattal váltsák ki. Ennek emlékére tartják a zsidók az évenkénti pászka ünnepet. [13]: Az Egyiptomból való kivonulás előestéjén a zsidóknak bárány (vagy kecske) vérével kellett bekenni a két ajtófélfát és a szemöldökfát, hogy amikor az Úr éjjel átvonul Egyiptomon, megölvén az elsőszülötteket, elkerülje a vérrel megjelölt házakat. Így a zsidók gyermekei életben maradtak, hiszen a vérrel bekent ajtófélfa jelezte, helyettük már megvolt az áldozat.

A sumir nép történelmét ismerőkben felmerülhet, vajon miféle lappangó titok rejtezik a kosáldozatban: Sir Leonard Woolley. angol régész az ÚR-i királysírok feltárásakor aranyból, lazurkőből és fehér kagylóból készült, hátsó lábain álló, fára ágaskodó kecskebak- vagy kosszobrot talált.[14]  

dk-books-al1153265_1.jpg

Kecskebak (kos?) az életfa előtt (arany, ezüst, bitumenbe illesztett kagyló és lazurkőberakásos szobor, 42,6 cm, I. Úr-i dinasztia, Kr. e. 2550-2400 (?),  Úr-i királysír, Pennsylvania Museum, of Archeology, Philadelphia -  world-archaology.com)

 

 Ez a kb. 1500 évvel Ábrahám kora előtt készült szobor óhatatlanul felidézi Izsák bibliai történetét, a „szarvánál fogva a szövevényben fennakadt kost”[15]. E szoborba öntött jelenet elsődlegesen a sumirok kusita (kosi) voltára utal, bár jelentős vallási szerepe is lehetett, hiszen az Ószövetség írója az Izsák-történet nyomatékosítására használta fel. Joggal feltételezhető, hogy a kos ábrahámi feláldozása a sumir lakosság egyes tagjainak valamiféle „szabad” elmarasztalására, esetleg feláldozására utalhat, ami a Bibliában „szolid” bárány-áldozatként jelenik meg.  

 

austrian-15th-century-eating-sacrificial-lamb-litz-collection-canvas-print.jpg

A pászkabárány elfogyasztása (tus és vízfestés, Hieronymus Cock, németalföldi festő, 1420-1430 - fineartamerica.com)

 

A páska-áldozat más összefüggésre is utal: A sumirok a makulátlan fehér bárányt, a ragyogó fehér színnel, az égi tisztasággal azonosították. A magyar nyelv az „égi fény” jelentésű  BAR.AN kifejezést a möndölöcske (bárányka) nevére érti. Eszerint az Úr városából kereket oldott Ábrahám jól ismerhette sumir nyelvet, hiszen köztük élt. Mégis a tiszta, jóságos, fehér égi fényt  jelképesen bárány alakjában áldozta fel kegyetlen, vérengző istenének. A zsidók az elsőszülöttekért évenként egy hibátlan egyéves hím páskabárányt vagy kecskét áldoztak. [A fiúgyermekek nemzőtagjának körülmetélése szintén helyettesítő áldozat lehetett. Az egészségügyi okok vallásos színezetbe burkoltattak, hogy mindenki alávesse magát; ti. a meleg éghajlat alatt a bőrredő hosszadalmasan és kellemetlenül begyulladhatott.  A körülmetélés az arab, a szíriai stb. törzseknél is megvolt.]  

 

705px-ritualmord-legende.jpg

Keresztény gyermek rituális feláldozása (Weltchronik – Világkrónika/Nürnbergi Krónika, 1493, Hartmann Schedel  - en.wikipedia.org)

 

Az emberáldozat a zsidó ókorban mindvégig szokásban volt, s nemcsak az ellenséget, hanem esetenként a sajátjaikat is feláldozták, hogy kiengeszteljék az istenüket: 

„Mózes a nép összes főit (vezetőit) vette és felakasztotta Jehova istenük tiszteletére a nap előtt, hogy Jehova haragja csillapodjon.”[16]

„Sámuel darabokra vagdalta Agágot Jehova előtt…”[17];

„Sámuel előtt ekképp szólnak a Gibeonbeliek: Adjanak nekünk hét férfiút az ő fiai közül, hogy felakasszuk őket Jehovának – és fel is akasztották őket”[18]

A zsidóság Ábrahám óta gondosan ügyel arra, hogy a vérük ne híguljon fel, ne legyen tisztátalan; ezért Jákob a közeli rokonságából választott a fiának feleséget. Mielőtt elküldte volna hű szolgáját a legszigorúbb, a nemzőszervre tett esküvéssel eskette meg: „Tedd a kezedet tomporom alá, hogy megeskesselek téged, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok lányai közül…”[19]

 

01-anonymous-st-rebecca-with-st-abrahams-slaves-at-the-well-duomo-di-monreale-monreale-sicily-it.jpg

Rebeka a kútnál (XII. sz. mozaik, Monreale Basilika, Szicilia, - 01varvara.wordpress.com)

 

Rebeka, Ábrahám testvére, Náhor unokája lett Izsák felesége. Ikreket szült. Az egyik magzat a másik sarkába, bokájába kapaszkodva jött a világra. Elsőként Ézsau született meg. A nevéből kiérződik az „első” kifejezés. A neve minden nyelven Easu, csak a magyarban Ézsau, talán azért, hogy ne lehessen magyarul értelmezni. Esau után tülekedett Jákob, a másodszülött. A neve visszafelé olvasva „bokáj(a)”, magyarul érthető beszélő név.[20]

 Jákobnak a születéskor megmutatkozó elsőszülöttségi helyre való törekvése későbbi életében még nyilvánvalóbb lett.  Csalafintasággal sikerült háttérbe szorítania Ézsaut, s megszereznie az elsőszülöttet megillető atyai áldást: Midőn Ézsau fáradtan, éhesen jött meg a vadászatról, a lencsét főző Jakabtól kért egy tál ételt, aki így szólt: „Adok, de előbb add el nekem a téged, mint elsőszülöttet illető jogot, s esküvel erősítsd meg!”

Izsák megvénült, szemei homályosak lettek, érezte, élte végefelé jár. Kérte Ézsaut: ”menj vadászni, s készíts olyan ételt, amit szeretek, hogy ehessek és lelkem megáldjon, mielőtt meghalok.” Rebekka meghallotta, s szólt Jákobhoz:. „Hozz két fiatal gidát, jó ételt készítek belőle atyád számra, hogy ő téged áldjon meg Ézsau helyett.” Izsáknak gyanús volt a fia hangja, de megérintvén a karjára tekert szőrős birkabőrt, megnyugodott, hogy a hang ugyan Jákobé, de a kezek Ézsaunak a kezei, és megáldotta.  „Adja neked az isten az ég harmatát, a föld zsírját, a gabona és must bőségét. Légy ura testvéreidnek, és hajoljanak meg előtted anyád fiai. Legyen átkozott, ki téged átkoz, áldott legyen, ki téged áld.” Ekkor megérkezett Ézsau az elejtett vaddal, Izsák ijedten mondá: Az öcséd hozzám jött csellel, és elvitte a neked szánt áldást. Ézsau könyörgött: „Áldj meg engem is, atyám!” Izsák azt válaszolta, hogy „Úrrá tettem már fölötted… Lakásod nélkülözni fogja a föld zsírját, az ég harmatát, de te meg fogsz élni kardod után. Szolgálni fogsz ugyan testvérednek, de le is fogod rázni nyakadról igáját.” [21]

A nemzetségeket, melyek Izrael népévé nőtték ki magukat Jákobra lehet visszavezetni. 

A héberek felfogása és hagyománya szerint bármilyen nyereséget eredményező ravasz csel megengedett; és százszorosan is az, ha nem a fajtájukbeliek ellen történik. Ezen kívül jellemző rájuk a hatalmasabb előtti alázatosnak tűnő hajlongás, ha az életről, pénzről, azaz a vagyonról van szó.

  131639fc5b60b85648c86dfb48acc35d.jpg

Ábrahám és a leszármazottjai - zsidók és arabok (Souvigní Bible, 1100 körül -blog.nazarethhouseap.org)

 

 [1] Ptolemaiosz 6.1, Strabón, Geógraphica 732.

[2] Szent Biblia, Bibliatársulat, Bp., Mózes I. kv. 10-16.

[3] Lót és leszármazottjai történetét stb. ld. Az arabok származása c. cikkben.

[4] Tacitus összes művei – Korunk története, I-V, Európa Kvk. Bp., 1980. V.7. 373-374. pp.

[5] Mózes I. kv. 13/14

[6] Mózes I.kv. 49/30

[7] Sámuel I. kv. 15/33,

[8] Mózes IV. kv. 25/4

[9] Sámuel II. kv. 21/6,9.

[10] britannica.com/Elohim

[11] Mózes IV. kv. 254.

[12] Révai Nagy Lexikona I-XX., Révai Testvérek, Bp. VIII. 426.p., gyehenna címszó.

[13] (vö. Zsid 11,28).

[14] Woolley, sir Leonard: 

[15] Mózes I. kv. 22/13

[16] Mózes IV. kv. 25/4

[17] Sámuel  I. kv.15/33

[18] Sámuel II. kv. 21/6,9

[19] Mózes I. kv. 24/2-3.

[20] Mózes I.kv.25/25,26

[21] Mózes I. kv. 25/19-34.vc

[10] britannica.com/Elohim

[11] Mózes IV. kv. 254.

[12] Révai Nagy Lexikona I-XX., Révai Testvérek, Bp. VIII. 426.p., gyehenna címszó.

[13] (vö. Zsid 11,28).

[14] Woolley, sir Leonard: 

[15] Mózes I. kv. 22/13

[16] Mózes IV. kv. 25/4

[17] Sámuel  I. kv.15/33

[18] Sámuel II. kv. 21/6,9

[19] Mózes I. kv. 24/2-3.

[20] Mózes I.kv.25/25,26

[21] Mózes I. kv. 25/19-34.