Az idegen érdekeket érvényesítő, a magyar királyokat befolyásoló német osztrák és a mindenkori egyházi körök mindent megtettek, hogy a magyarsággal elfeledtessék dicső történelmébe, nagy elődeibe vetett hitét. Népünk életösztönének, és hagyományőrző képességének csodája, hogy csácsogó mesékbe rejtve, egy-egy szólással megőrizte a Kárpát-medencébe való hazatérés útjának, és rejteki módon nagy őseinek emlékét. 

 

Hetedhétország


Az ókori Hettita Birodalomra utal a „Hetedhétország” meseelem. Mezopotámiából nézve azon túl volt a régi haza, a Kárpát-medence. A kőkorszakban a sumirok egyik alkotó-népeleme a Jemdet Nasr nép Erdélyből vándorolt a Balkánon és Anatólián át a Tigris és az Eufrátesz vidékére. Néhány ezer év alatt ragyogó városokat, városállamokat hozott létre. Mígnem az utódaik a harcias sémita babiloni-asszírok támadásai miatt feladták a hazájukat, és életüket mentvén nem a Balkán, hanem az északi hegyek felé menekültek. Sok viszontagság után egy részük a „Hetedhétországon”, a Hettita Birodalmon át, a Kaukázuson túlra, a másik csoportjuk az Altáj vidékére vándorolt.

 

hattusa.jpg

Boghazkői (Hattusili) - Az avar-magyar gyűrűvárakat formázó hettita főváros romjai (Anatólia, Törökország)[1]

 

A mai történetírás a hettitákat az indoeurópai népek ősének, nyelvi elődjének tartja. Nem veszi figyelembe, hogy két Hettita Birodalom létezett. Kr. e. 3000 táján a mai Törökország területének lakói a se nem szemita, se nem indoeurópai, hanem a toldalékoló nyelvű hattik voltak.  A Kaukázus felől, minden különösebb harc nélkül csatakoztak hozzájuk az ismeretlen nyelvű hurrik. (Oly „rokonsági” kapcsolat lehetett a szkítafajú hurri és a hatti nép közt, mint a Kárpát-medencei magyarok és avarok közt.)

 

7_hettita_bir.jpg

 A Hettita Birodalom (Sötétebb pirossal jelölve az I. Hettita Birodalom kb. Kr.e.1300)[2]

 

A „hettita” szó „hét táj v. hét ország” jelentéséből következik, hogy nemcsak az említett kettő, hanem még legalább öt „rokon” törzs szövetsége hozhatta létre az első jól szervezett államalakulatukat, Hettita Ó-birodalmat.  

A Kr. e. XVI. századra az I. Hettita Birodalom megszűnt, hosszú évtizedekig nem hallatott magáról. A hivatalosított történetírás e kort némi bizonytalanságát tükröző meghatározással „átmeneti időszak”-nak nevezi.  150 év elteltével a Hettita Ó-Birodalom romjain az új hódítók, az indoeurópai népek megalkották a II. Hettita Birodalmat.

Mindez pedig történt a Kr. e. 14-13. században.

Ez „átmeneti időszakot” úgy kell elképzelni, mint a rómaiak távozása és a hunok érkezése közt Erdélyt: Kr. u. 270/271-ben Aurelianus császár parancsára a rómaiak kivonultak Dáciából (Erdélyből). A romanizált lakosságot kényszerrel áttelepítették a szomszédos Moesiába[3]. A hunok 4-5. századi megjelenéséig Dácia gyakorlatilag lakatlan volt.[4] Néhány betévedt barbár germán törzs, gepida, gót stb. nyomát lehet csak kimutatni.

Képtelenség[5] a román történetírás azon állítása, hogy ezidőben Dácia/Erdélyben a román lakosság lélekszáma kb. 2 millió lett volna. 

Dácia királya és a közel-keleti Pártus Birodalom uralkodója szövetséges volt. Decebal dák király a halála évében II. Pakorosz, pártus nagykirály katonai támogatását, szövetségét kérte a rómaiak elleni harchoz.[6] Az Eufrátesztől Baktriáig elterülő Pártus Birodalom és Erdély közti meglehetős távolság késleltette a pártus segítség érkezését. Kr. u. 106-ban Decebal meghalt, megölték. Dácia/Erdély római provincia lett. A mai hivatalosított történetírás szemérmesen elhallgatja a az Erdély rómaiak előtt lakóinak, a dákoknak a faji hovatartozását.

Az alábbi képen a pártus uralkodó profilból, a dák meg szemből látszik, mégis felfedezhető köztük a hasonló faji jelleg, különösen az egyenes orr. A Kárpát-medencei magyarok között is sok a hasonló arcélű ember.

 

8_pakoros_es_decebal_1.jpg

  1. Pakoros, pártus nagykirály (uralk.Kr. u. 89-128) aranyérméje[7] és Decebal márvány fejszobra (British Museum)[8]

 

A pártusok mindig megsegítették és katonailag támogatták a rokonnépeiket.  Közéjük tartoztak Hérodotosz erdélyi agathürszoszainak[9] utódai, az erdélyi dákok, vagyis a dahák, akik soha nem voltak a románok elődei. A románok a magyar Árpádházi királyok idején kezdtek beszivárogni Erdélybe. Első okleveles említésük 1210-ből való.[10]  

 

Óperencia

 

„Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú malac túr…” mondattal kezdődik sok-sok magyar népmese.  Az Óperencia, a leggyakoribb meseelem eredete a magyar vezérek korába nyúlik vissza, amikor az avar/ magyar gyepük még az Enns folyó mentén sorakoztak.

Az elhallásból létrejött „óperencia” kifejezést általában az „ob der→ober Enns” összetételének fogják fel. Szószerinti jelentése: az Enns folyón túl(i terület).

955-ben az Enns és a Duna összefolyíásáról  kb.265 km-re, az Lech-mezőn I. Ottó szász herceg, a későbbi német-római császár vezette „német”. csapatok gyalázatosan tőrbecsalták Bulcsúnak és Lélnek a három német herceg megsegítésére érkezett hadát. Általános vélemény, hogy Botond seregének és Taksony csapatának harcosain kívül az orruktól, fülüktől, nyelvüktől megfosztott 7 életben hagyott gyászvitéz hozta haza hírét az Ober-Ennsnek, az Óperenciának.

Nem valószínű, hogy a X. században, a Lech-mezei gyászos események után népünk az Enns túli (feletti) területek nevét, a gyűlölt ellenség nyelvéből elhallva, erőteljes németes formában illesztette volna a meséibe.

 

9_800px-ennstal.jpg

Enns völgye Stainach és Liezen közt (légifelvétel, Stájerország, Ausztria)[11]

 

Az Ober-Enns nem a Felső-Enns, hanem az Avar-Enns vidékét, a nyugati avar határterületet jelenti. Az „ober” kifejezés az avarok tót népnevének, az  „obri-obar-ober”-nek a magyaros formája. A magyar vezérek korában a tót népnevet a mai szlovének elődeire értették; egy részüket az avar kagánok határőrnépként telepítették északra. Ők az 1920-ig tótnak nevezett mai szlovákok, nevezett elődei. 

„Az avarok földjük nyugati határa mentén kihasználva a természeti adottságokat, hegyeket, dombokat, erdőket, óriási földsáncokat, torlaszokat, ledöntött fákból nagy gyepűgátakat építettek. A németség és a magyarok közti régi avar gyepűvidék, a Bécsi medencével együtt (Ostmark)[12] a magyarok felvonulási területe lett. Magyar lakosság nem telepíttetett ide, hiszen éltek még az avarok maradékai; csak a gyepük állandó magyar helyőrsége őrizte a határvidéket.”[13]

Magyarország belsejétől az avar gyepűvidék ugyancsak messze, az „óperenciás tengeren is túl” volt. „Tenger” alatt nem valamelyik nagyobb osztrák tó pl. a Wörtersee vagy a Mondsee, hanem a nagy-nagy távolság, az Enns-menti avar gyepükhöz és a túlnan túli tájakra való tengernyi lovaglás értendő. A „tenger” szó a magyarban „átvitt értelemben mint melléknév jelent valami sokat, nagy számút, nagy terjedelműt jelent.”[14] „…tenger virág nyílik tarkán körülötte…”[15]

 

Haddelhadd!

 

A lengyel Adelhaidról, Géza vezér/fejedelem második feleségéről a magyarság szinte semmit nem tud, hiszen az iskolában nem tanítják, pedig komoly szakkönyvek, világi és egyházi írók[16] írnak róla.

Adelhaid az uralkodást, a hatalom gyakorlását szerető asszony férje szívével együtt a kormányzást is megkaparintotta, s így nagy befolyása volt az országos ügyekre: A „férjét, s a mi férjéé volt ő kormányozta.”[17] Tehát asszonya és „nemhivatalos uralkodótársa” lett Gézának. Adelhaidot más írások udvariasan a „…legszebb női alakok[18] egyikének mondják: nem csak versenyt lovagolt és vadászott a férjével, hanem még a tivornyák zajos örömeit is megosztotta. Magától értetődik, hogy egy ily feleség… a férjen teljesen uralkodott, s nem igen csalódunk, ha felteszszük, hogy helylyel-közzel még a kormány gyeplőit is erőteljesen a kezeibe vehette.”[19]

 

kopie_von_50_18_adelheid.jpg

  1. Ő nem a mi Adelhaidunk, hanem a hasonnevű keresztanyja, I. Ottó német-római császár felesége, burgundi Adelhaid (szoborrészlet, kb. 968, Meiβen, Székesegyház)[20]

 

A lengyel arát kísérő fegyveres lovagok a pilisi királyi udvar közvetlen közelében telepítettek le, mondván: Hadd vegyék körül a királynét az övéi, nehogy idegenül érezze magát a „pogányok” közt. Ám nemcsak Adelhaidot vették körül, hanem Gézát is (miként majd a bajor Gizella kísérete Istvánt).

Feltűnő a krónikások és a későbbi történészek igyekezete, hogy Gézát vérszomjas zsarnokként tűntessék fel, mintha Adelhaid és a környezete ártatlan bárány lett volna. Minden magyarellenes ténykedést neki tulajdonítottak: Géza rendelte el a hittérítést. Követséget menesztett Európába, hogy a népe ellen fegyvereseket toborozzon. Ő ostorozott, csakis ő büntetett, hogy a hazáját a magyarokkal együtt német érdekkörbe terelje.

1000 év távolából és a bekövetkezett események ismeretében úgy tűnik, Géza a saját udvarában elszigetelődött. Német udvaroncok, német és lengyel papok vették körül. Querfurti Brunó kertelés nélkül kimondja: Szent Adalbert „… követeket küldött a magyarok nagy urához, vagyis inkább a nejéhez, a ki az országon uralkodott s férjét és férje dolgait kormányozta, s a kinek vezetése alatt kezdődött a kereszténység.”[21] Magyar, ha szólni kívánt a fejedelemmel, csak Adelhaid és az udvaroncai szűrőjén juthatott elébe. Az „Adelhaid” hallatán a magyar anyanyelvűekben felmerülhet, vajon van-e némi köze a „haddelhadd” szóláshoz: A két kifejezés kiejtési és írásképi hasonlatossága az ’Ober-Enns – Óperencia’ kifejezésnél is szembetűnőbb: Magyar nyelvterületen mindmáig él a ’haddelhadd’ kifejezés. Országszerte, pl. Vas megyében még az 1950-es években is ekképp intették a rosszalkodó gyermeket: ’Vigyázz, mert jön a haddelhadd!’, s ha nem hagyta abba a csínytevést, bizony megkapta a fenyítést.

A Czuczor-Fogarasi szótár a „hadd el hadd sajátságos népies kifejezés”-t „hagyd el hagyd”-nak oldja fel, s közli, „valami nagy bajt, szorultságot jelent, midőn valakit rútul megpiszkolnak, megvernek”[22].

E magyarázatnak akkor van értelme, ha a bántalmazott könyörög, hagyják már abba verését. Ám nincs összhangban  a „No, most gyün még a hadd e(l) hadd!”, sem Vas-megyei a  ’Jön a hadd el hadd!’ szólással, ami  a vétkesnek komoly fenyítést helyez kilátásba.

 

adelhaid.jpg 

Az Adelhaid név csak a szókezdő h hangban különbözik a „haddelhadd”-tól. Tehát joggal feltételezhető, hogy a két kifejezésnek köze van egymáshoz.

A ’haddelhadd’-nak ezredéves előzménye lehet: A hittérítők kíséretében járó-kelő fejedelmi rendfenntartókat a köznép joggal tarthatta Adelhaid embereinek, s a fejedelemné keresztnevén emlegetvén őket. E fegyveresek bizonyára nem átallották keményen megfenyíteni a keresztségnek ellenálló, nyakas, csimbókos hajú magyarokat. Azok aztán észrevéve a közeledtüket, óva inthették egymást: „Vigyázz, mert jön Adelhaid, gyün a haddelhadd!”

A magyarság a lengyel Adelhaid, Géza második felesége nevét az intő, „haddelhadd” szólásként őrizte meg.

 

[1] ancient-wisdom.com

[2] hu.wikipedia.org

[3] Moesia: Bulgária és Szerbia határterülete. 

[4] mek.oszk.hu

[5] Kosztin Árpád: Magyar térvesztés, román térnyerés Erdélyben. Bíró Family, Bp., 2003. 20-10. pp.

[6] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010. 60, 100. pp.

[7] cngcoins.com

[8] H. Brunn - Brukmann, Denkmäler griechischer und römischer Skulptur, Munich, 1888, t. I, 2, pl. 55.

[9] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX.,  MTA-Franklin Társulat, Bp. 1893., IV., 100. p.

[10] Kosztin Árpád i. m. 5.p.

[11] upload.wikimedia.org

[12] A későbbi Ausztria

[13] Marton Veronika: Magyarország a kereszt árnyékában, Matrona, Győr, 2017. 15. p.

[14] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fogarasi), IV. köt., Atheneum, Bp, 1874., 210. p. 

[15] Petőfi Sándor: János vitéz

[16] Ipolyi Arnold: A magyar Szent Korona története, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1886. 29-30. pp. (Az Anno Kiadó hasonmás kiadása)

[17] Endlicher, Stephan Ladislaus: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana, Scheitlin u. Zollikofer, Sangalli, 1849. 141, 165. pp.

[18] A magyar krónikák hasonlóképp jellemzik Géza asszonyát.

[19] Wertner Mór: Az Árpádok… i.m. 30. p.

[20] derdom.de – Fényképezte. Wolfgang Wiehe

[21] Miserat his diebus ad Ungrorum seniorem magnum, imo ad uxorem eius, quae totum regnum manu tenuit, virum et quae erant viri ipsa regabat, qua duce erat christianitas coepta In: Pertz i.m. IV. 603. p.

[22] Czuczor-Fogarasi i. m. II. köt., „Hadd el hadd!” címszó, 1277. p.

 

A magyar népmesék nemcsak ősi titkokat rejtenek, hanem népünk régiségének meséink tündérködébe burkolózott bizonyítékai.  Szerencsére a Habsburg uralom századaiban az osztrák cenzorok figyelmét elkerülték a csácsogó gyermekmesék, hiszen a titkait nem értették.  Nem értették, mit jelent az ”Üveghegy”, mit a „Hetedhétország, az „Óperencia”…

 

Népünk történetének ismeretében némely meseelemre fény derült, némelyek még őrzik, vagy legalábbis nehezebben tárják fel a titkukat. Népmeséink „Hol volt, hol nem volt…” bevezetője után az Üveghegy, a Hetedhétország, az Óperencia a magyarság Kárpát-medencébe való visszatérési útvonalának egy-egy állomása.

 

feszty_szurkemarha.jpg

Szürkemarhákat vezető magyar paraszt (részlet, Feszty-körkép, Ópusztaszer - wikimedia)

 

Mezopotámia szkítafajú lakossága a babiloni-asszír népirtás elől a Kaukázuson túlra és az Altáj vidékére menekült. 

 

Üveghegy

 

A magyar népmesék „Üveghegye” nemcsak a mezopotámiai Szippar-ra, a Napvárosra (ma: Tell Abu-Habbah), hanem a Kaukázus hóval, jéggel borított csúcsára az Elbruszra, sőt az Altáj Aranyhegyére is utalhat.  

Az „üveghegyen is túl” Dentumagyaria legkeletibb városát, a Kaukázus hófedte csúcsain túli Madsar/Madzsar város környékét idézi, ahol a Kuma-folyó mielőtt elérné az Aral-tavat, belevész a sivatagba.

magyar.jpg

Magyari romai közel a Kuma vizéhez” – A kaukázusi Madzsar város romjai a Kuma partján (Szerelmey Miklós: Magyar hajdan és jelen élethű rajzolatokban magyarázó szöveggel… Pest, 1847 - OSZK)

 

Ám jelentheti a hunok és az ujgurok régi hazája, az Altáj 4506 m magas hegyét, a Beluchá-t[1]; altáji (ujgur?) nyelven az Uč-Sumer-t.[2] Az Altaj „eredeti” jelentése: al – arany, tau – hegy”, az Aranyhegy nem valószínű, hogy megállja a helyét. Aranyat, ill. földfémeket az ókortól az Altáj észak-nyugati részén termeltek, ám a kitermelés, ill. az ipari fémfeldolgozás ma sem jellemző. Az Aranyhegy inkább a Nap által a hegycsúcsok köré varázsolt aranykoronára értendő.

 

2_lightbox_mon_2.jpg
Napba öltözött hegy az Altájban[3]

 

E vidék volt a szkítaság „őshazája”. A 2100 km-es hegyvonulat lankás részeit, a havas csúcsok közt megbúvó, patakokkal, tavakkal teletűzdelt emberi életre alkalmas barátságos, termékeny völgyeket, a rég elvándorolt, szkítafajú nép, a hun-magyarok elődei, esetleg a sara-jogurok nevezhették Altájnak, alsó vidéknek, „al táj”-nak, vagyis Altájnak.

 

3_samas.jpg

Tiszteletadás a Nap és Nabu-apla-iddina  asszír király előtt (Samas-tábla, agyag, 29,2x17,8 cm., Kr.e. 888-855, British Museum, London) 

 

A mezopotámiai Szippar, a vízözönt túlélt öt város[4] egyike. A város védistene, UTU, a sumir,  majd a szemita-babiloni Samas napisten tiszteleti helye az É-babbarra, a „fehér ház”[5], azaz templom volt. Rejtélyes eltűnése után Jézus Krisztus tizenkét éves korától harminckét éves koráig e város csillagvizsgálójában tanult.    

A második öbölháború idején az amerikai repülők Szippar közelében gyenge radioaktív sugárzást észleltek. Bizonyára tudták, a közelben egyetlen atomerőmű-létesítmény sincs, csak romok és homok. Ám a műszer jelzett; s szétbombáztatott e természeti csodának számító terület. Minden rend felforgatója, a közel-keleti nemzetállamok sárbatiprója, a hivatalosított amerikai vezetés a szippari romok közt rejlő üvegszerű anyaggal borított emelkedő lapos tetejét tüntette el.

Irak békeidejében a szakemberek bizonyára megvizsgálták a mintegy 100 m2- es különleges üvegszerű burkolatot[6], de mi volt, mi hozhatta létre, nem tudni. Egyesek szerint vulkanikus üveg, mások szerint valamilyen ókori (vagy előző világkorból való) légi járművek le- és felszállásakor keletkezett hő által üvegesre olvadt kvarchomok lehetett.

 

4_sitchin.jpg

  1. Űrhajó-leszállási útvonal (a városok helye javítva)[7]


A vulkanikus üveget, az obszidiánt el lehet vetni, hiszen a Tigris és az Eufrátesz közén kialudt vulkánnak nincs nyoma, annak ellenére, hogy az ásatásokon kb.9000 éves obszidián kések, nyílhegyek kerültek elő. Ezek a Mezopotámiát északról övező hegyekből, Anatóliából, a Kaukázusból, esetleg a Kárpát-medencei Tokaj-Eperjes vidékéről stb. származtak.   

Mesébe illő vélekedés, hogy réges-régi korok légi járművei olvasztották volna meg a homokos talajt. E feltételezést támasztja alá, hogy a Szippar városának vonalas, ill. ékiratos neve valami hatalmas, olajosan fénylő kővel borított területet, földet jelent. 

 

 5.jpg

Szippar vonalas- és ékírásos neve és megfejtése

 

Összeolvasva: hatalmas fénylő köves föld, vagy fényeskövű hatalmas föld.  

A „föld”-nek fordított KI olvasatú ékjelet nem termőföld, hanem valamilyen körülhatárolt rész, terület, ország értelemben használják. Szócsoport meghatározóként arra utal, hogy az előtte levő ékjel valamilyen területet, várost, települést jelent.

Szippar vonalas és ékjeleinek jelentéséből következik, e városban ragyogó kővel borított terület volt, amely mindmáig, vagyis amíg szét nem bombázták megmaradt. Pontos rendeltetése, eredete ismeretlen. Már az ókorban elfelejtődött, de különleges volta miatt az ott élők tiszteleti helye lett. Köréje  építették a házaikat, köré telepedtek. Így alakulhatott ki Szippar városa.

 

6_98a2c9b7592ccecd277a4c89b127fe30.jpg

A kaukázusi Elbrusz (Európa legmagasabb csúcsa, 5672 m )[8]

 

A Népmeséink másik üveghegye a Kaukázus lehetett. Örök jég borította csúcsai a távolból olyan benyomást keltenek, mintha üvegből lennének. A babiloni-asszír terjeszkedés elől menekülő sumir utódok a hófödte Kaukázuson átkelve Dentumoger-ba[9], a Don-tövi Magyarországba értek. Majd a csatlakoztak a kusita-szkíta rokonnépükhöz, a hun-magyarokhoz, s jutottak el a Kárpát-medencébe.

 

Folytatása következik!

 

 [1] Belucha – oroszul Белуха – белая (гора) – fehér hegy

[2] de.wikipedia.org

[3] reisenmitsinnen.de

[4] A Vízözönt túlélt mezopotámiai városok: Eridu, Bad.Tibira, Larak, Szippar, Suruppak.

[5] A sumir nyelvben az UD kifejezésnek nemcsak fényes, hanem fehér, tiszta jelentése is van. A magyarban: tiszta fehér, ragyogó fehér.   

[6] kincseslada.hu/kozmikusember

[7] Sitchin, Der zwölfte Planet, Wilhelm Goldmann Verlag, (München), 1979. 246. p.

[8] travellingsspots4you.blogspot.com

[9] Don-tövi Magyarország In: Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, 1975. 81. p.  

  

süti beállítások módosítása