Tisztelt Érdeklődők!
Értestem Önöket, hogy a Maghar Akadémia szervezésében augusztus 26-tól 5 hetes kezdő sumir tanfolyamot tartok Budapesten az V. kerületben. MV. 

Az alábbiakban közlöm a Maghar Akadémia felhívását:
Öt egymást követő szombaton, alkalmanként 3,5 óra / 8.000,- Ft.
A résztvevők megismerkednek a mintegy 4000-5000 évvel ezelőtt élt sumir nép történelmével, mitológiájával és az írásával. Elsajátítják a vonalas- és az ékírást, s önállóan tudnak rövidebb szövegeket (pl. pecséthenger) átírni latin betűkre, fordítani és értelmezni.
A magyar - bizonyítottan - a sumir nép egyik egyenesági leszármazottja. Jelenlegi műveltségünk alapjait a sumírok rakták le, mely különösen a magyarság néphagyományaiban mutatkozik meg. Feltűnően sok a hasonlatosság a mai magyarság és a sumirok gondolkodásmódja, érzelmi és egyéb megnyilvánulásai között.

A tanfolyamot azon érdeklődőknek ajánljuk, akik elhivatottan szeretnék megőrizni, magyar anyanyelvünket, akik korszerűsítés ürügyén sem dőlnek be a nyelvünket elfojtani igyekvő idegen kifejezéseknek, mert addig maradunk magyarok, amíg a nyelvünket a maga valójában megtartjuk. Ezt segíti a sumir nyelv, nyelvtan megismerése.
Oktató: Marton Veronika tanár-sumerológus
Regisztráció: rendezveny@magharakademia.hu
Érdeklődés:+36 20 312 5925

 A táltosoknak köszönhetően a magyar nép lelkében mindmáig ott lappang az ősök hite. A régiségben a nép minden keresztény térítés, papi ösztönzés ellenére különbséget tett a saját istenasszonya és a kereszténység Szűz Máriája közt. A fohászaiban nem Máriához, hanem a Boldogasszonyhoz, ősi istennőjéhez fordult segítségért.

 XIX. sz. elejei Szűz Mária kép (100x80 cm, magántulajdon)

Ablakomban Boldogasszony – ágyam fölött Szűz Mária c. imádság visszatükrözi e kettősséget. Nem babonaságból. hanem a nép mélységes hitében, valahonnan nagyon távolról, mint a napfény az ablakon, felsejlik a jóságos, mindenkit szerető, védő-óvó Boldogasszony. A papok prédikációs ösztökélésére, eleinte, hogy békében legyenek, aztán megszokásból az ágy fölé akasztották Szűz Mária képét, közben a régi hitük, szokásaik szerint imádkoztak, idővel elegyítve a keresztény imádságokkal..

Gellért püspök vette észre, hogy a magyarság rendkívül tisztel egy nőalakot, akit csak hívtak volt Asszonynak. Gellért a „falusi” papokkal prédikáltatta össze magyarság ősi istenasszonyát Jézus Krisztus anyjának, Szűz Máriával. Rosszul sült el. A magyarság nem cserélte fel istenasszonyát Szűz Máriával, hanem az új elnevezéssel őseitől örökölt istennőjét illette. Gellért püspök nem Jézus Krisztus anyjának, hanem a magyarság istenasszonyának legszebb, legcsodálatosabb nevét, a  Boldogasszony-t önkéntelenül alkotta meg.[2]

Babba Mária – Csíksomlyón meg fordítva. Máriának nevezik, de a magyarok ősi istenasszonyát értik alatta: Napbaöltözött Asszony. Sumirul: BAR.BAR. Jelentése fény-fény. A jelentése kettőzve: nagyon fényes. BAR>BAR[3] ~ BABBAr[4] - BABBA. 5000 éves nyelvfejlődés eredménye.

A nép a táltos-orvoslást titokzatos, misztikus cselekménynek tartotta; ám hitt a táltosokban, csodatevőknek nevezte őket.A gyógyításokat kísérő vontatott, egyhangú, litániaszerű recitálások, kezdetleges dallamok évszázadokat átívelő láthatatlan dicsfényt varázsoltak a táltosok köré. A sikeres gyógyulásoknak híre ment.  A táltosok jobban értették a mesterségüket, mint a külhoni doktorok. A kereszténnyé erőszakolt nép nem vált meg táltos gyógyítóitól, bízott bennük, elfogadta őket.

Foghúzás (szkíta aranykorsó, Kul-oba-i kurgán, Krím)

A honvisszafoglalás-kori táltosok gyógymódja, a gyógyítás fortélya átmentődött a későbbi századokba.  Az inkvizíciós üldöztetés miatt a Teremtővel való kapcsolatukat titkolták, fehér lovat nem áldoztak, madarak röptéből, nem jósoltak, hanem csak gyógyítottak.

Századokig a táltosok dolga volt a betegek gyógyítása és a gyermek világrajövetelének segítése. A gyógyítás előtt a madártollruhás segédek, a harsányok nagy zenebonával, énekléssel, ráolvasással, dobolással a gonosz szellemektől kívül-belül megtisztították a keresztény ház minden sarkát. Botokkal zaklatták fel a sarkok csendjét.

A Bakonyban a beteg ember lakóházának minden sarkát, a sarkok közelében a fákat, bokrokat megfüstölték. A gonosz szellemek elűzése végett nagy lármát csaptak. Zalában sót hintettek a küszöbre, a sarkokba vizet loccsantottak. A szögletes szobák sarkaiban gonosz szellemeket véltek tanyázni, a kerek jurtákban nem, mert áttekinthetőek voltak, a szellemeknek nem volt búvóhelyük.  A ház négy sarkából port kapartak össze, és a küszöbön át a szélbe szórták, hogy a szél minden tisztátalanságot elvigyen.  

 A fehérruhás gyógyító táltos eközben megvizsgálta a beteget.

Szülés, a gyermek világrajövetele előtt a harsányok a sarkokban, szögletekben, és a ház körül éktelen lármát csaptak, hogy megtisztítsák a házat. Dobszó közepette körbefutkározták a, hogy a gonosz szellemek ellen a vajúdó köré védelmező, mágikus kört teremtsenek. 

A régiségben a várandós asszonyok a küszöbön szültek, a küszöb a születést, az életbe való belépést jelképezte.

A jól megtisztított küszöbre sót, másutt faszénport szórtak, lepedőket, takarókat terítettek rá. Ráültették a szülő nőt, hogy a hátát az egyik ajtófélfának támassza, a lábát pedig a másikra feszítse ki, hogy erőt tudjon kifejteni.

A táltos a szülés nehéz órájában a jóságos, fénybeöltözött varázslatos nőalakot, a Szent Bábát hívta segítségül, hogy az emberi lét hajnalát elviselhetővé tegye a világrajövő új lény számára. Az újszülöttet a táltos bemutatta a küszöb alatt lakozó ősök szellemeinek. Az ősök nevében az újszülöttnek kék gyöngyöt adtak a kezébe, hogy senkifia ne ártson neki.

Parasztszoba (Istensegíts, Bukovina- arcanum.com)

Minden táltos másképp gyógyított. Az orvoslás művészete apáról fiúra öröklődött vagy továbbszármazott a táltos-segédeikre, harsányokra,  bácsokra, regösökre, magócokra stb. A betegségek leírását és a gyógyítás módját rováspálcák őrizték, rendes helyük a kunyhó ajtófélfáján volt. Nem dugták el, így az inkvizítor-pribékek könnyen megszerezték az ismeretlen betűkel, rovásírással írt pálcikákat. Az egyház összeszedette, és elküldte Firenzébe, Szicíliába, a Vatikánba. Megfosztva a táltost a betegségek és a gyógymódok pontos leírásától, ezután már csak az emlékezetére, tapasztalataira hagyatkozhatott, de még így is sikeresen gyógyítottak.

A táltos-gyógyítás alapja a tisztaság. Gyógyítás előtt mindennemű tisztátalanságot megszüntettek, a gonosz szellemeket elűzték. Alaposan megmosakodva, testüket leöblítve, kezüket megsúrolva, ősi imákkal, ráolvasással, kántálással testileg-lelkileg megtisztulva látogatták a beteget.

A korabeli „művelt” nyugatiakkal szemben a magyar nagyon tiszta nép.  A franciák híres-nevezetes királya, a Napkirály nem fürdött. A palotájában nem volt fürdőszoba, büdös volt. A Habsburgok sem voltak különbek. Mondván, király v. királyné soha nem lehet annyira piszkos, hogy fürdenie kelljen. Erzsébet királynénak harcolnia kellett, hogy a Burgban legyen fürdőszobája.  Amikor 1216-ban II. András a leányát, Erzsébetet Türingiába küldte a jegyeséhez, a németek bámulatára ezüst fürdőkádat adott vele nászajándékba.

Századokig a táltosok dolga volt a betegek gyógyítása és a gyermek világrajövetelének segítése. A gyógyítás előtt a madártollruhás segédek, a harsányok nagy zenebonával, énekléssel, ráolvasással, dobolással a gonosz szellemektől kívül-belül megtisztították a keresztény ház minden sarkát. Botokkal zaklatták fel a sarkok csendjét.

A Bakonyban a beteg ember lakóházának minden sarkát, a sarkok közelében a fákat, bokrokat megfüstölték. A gonosz szellemek elűzése végett nagy lármát csaptak. Zalában sót hintettek a küszöbre, a sarkokba vizet loccsantottak. A szögletes szobák sarkaiban gonosz szellemeket véltek tanyázni, a kerek jurtákban nem, mert áttekinthetőek voltak, a szellemeknek nem volt búvóhelyük.  A ház négy sarkából port kapartak össze, és a küszöbön át a szélbe szórták, hogy a szél minden tisztátalanságot elvigyen.

A természetes gyógymódot alkalmazó, a kuruzslás vádját, az üldöztetést elviselő táltosok minden magasabb szintű felkészülés nélkül, őseik tudásával felvértezve meghökkentő gyógyulási eredményeket értek el.  Pontosan és helyesen állapították meg a betegséget. A mai orvosok vizsgálati módszereit már évszázadokkal korábban alkalmazták: Kitapintották a beteg ütőerét, megállapították a lázát, a fülüket a beteg mezítelen hátára, mellére illesztve meghallgatták a szívverését, a tüdejük hangját, megnézték a torkukat. Megvizsgálták a szem szivárványhártyáját, abból állapították meg a betegség mibenlétét. A vizelet és a széklet színéből, állagából következtettek a betegségre.

E vizsgálatokat a korabeli híres párizsi és salernói egyetemen nem ismerték, nem tanították.  Manapság, mind az orvosok, mind a természetgyógyászok (aligha lehet kivétel) e vizsgálatok elvégzését a gépekre bízzák. S ha a gép e covidos időszakban elromlik, átállíttatik s nem a valós eredményt mutatja, a betegnek annyi, leírják.

Magyarországon a királyi és a főúri udvarokban működő külországi orvosok irigyelték a magyar táltosok sikeres gyógyításait. Kuruzsló, varázsló, boszorkány hírüket költötték és az egyházi inkvizíció elé citálták Mindent megtettek, hogy megvádolják, elítéltessék, magyarán eltüntessék őket. Ám a nép melléjük állt.

A táltosok a gyógyításhoz igénybe vették a szellemvilágot. Tudták, (amit mi el sem hiszünk), hogy a mindenség minden alkotórészéhez egy-egy szellem tartozik. A levegő, a föld, a víz soha nincs egyedül. A régiségben istennek nevezett szelleme van mindegyiknek. Az emberrel kapcsolatba került szellemek segítő vagy ártó szándékúak. A táltos az ártó lényeket, a betegségek szellemeit távolította el a gyenge, leromlott emberi testből. A táltosok feladata, hogy titokzatos jelenlétüket érzékeny idegrendszerük segítségével megérezzék. A sejtelem és a tudás határán tapogatózva feltárják a betegséget, és az ártást eltávolítsák. A táltos belépvén a beteg házába botjával a négy sarok felé sújtva űzte el a rontó szellemet:

„Hakit, hakit, távozz ebből a házból, hogy sem föld alatt, sem föld fölött ne legyen semmi hatalmad!’

Különleges ártó szellem volt ez a Hakit. Midőn a Hold felkelt, némely szellemtársával összeállva, bizonyos meghatározott időben és helyen a PAT-on összejöttek. Ez a hely parlagon hevert. Lábasjószág rajta meg nem marad. Ám, amikor a táltosok kiáltották a nevét: HAKIT, rögtön eltakarodott, mert az ereje, hatalma a nevében leledzett. Földrajzi elnevezések őrizték e helyek emlékét. Nevéből ítélve RábaPATonán, LovászPATonán vagy a környéken lehetett a szellemek tanyája, ahol semmi nem maradt meg.

Vannak ártalmatlannak tűnő szavaink, amelyek annakidején gonosz démonokhoz kötődtek.

Az IZGÁGA eredetileg vérszopó démont jelentett.  Emlékét VIII. századi ujgur szöveg őrizte meg.

A YIK, a gyík gyakori gyermekbetegség, a torokgyík démonának neve. Európa-szerte a magas lázzal kínlódó gyermeket kemencébe tették, esetenként előfordult, hogy a gyermek a füstös, esetleg nem kellő hőmérsékletű kemencében megfulladt.

ENESU, a falánk, a hullákat, állati tetemeket eltakarító szellem. A régi magyarság úgy tudta, az „enyészet angyala” fellakmározza a holtak tetemeit. A táltosok látták el, öltöztették, tették sírba a halottakat. A lábára fordítva húzták fel a saruját, a jobbra a balt, a balra a jobbot., Nem az ajtón, hanem a ház falát megbontva vitték ki, nehogy a szelleme visszatérve megtalálja a bejáratot. Az „enesu” rögzítésére hetednapra jó mélyen lándzsát döftek a sírba, hogy a halott ne tudjon visszajönni és kísérteni; a szellem be tudja végezni pusztító feladatát, felzabálni a tetemet.

KUTYA a tuberkulózis démona. Mondják, ha a betegből száraz köhögés tör fel, kutya ugat belőle: Úgy ugatsz, mint egy kutya! Hitték, a betegben, állatban-emberben benne lakozik a kutya-démon. Beteggé teszi őket, felzabálja a tüdőt. A betegnek a táltos állandó italul nyers, frissen fejt tejet rendelt. Ám először megvizsgálta a tehenet, egészséges-e. Orrlyukait befogva hallgatta meg levegővételének hangját. A légzés, a szuszogás milyenségéből állapította meg, van-e a tehénben lakozik-e démon, egészséges-e, s ihatja-e a beteg a tejét.

VÖRÖS DÉMON, a vérhas szelleme. Ellenszerül laza szövetű fűzfaágból készített, porrátört fűzfaszenet adtak a betegnek, mondván: Fekete por a vörös démonnak, hogy elhagyja a testet.

A táltos tudta, a természetben nincsenek ugrások; az emberi szervezet betegségeit szinte mindig hiányok vagy túltengések okozzák. A hiányt pótolni kell, a többletet vissza kell szorítani. 

A táltosok elűzvén a démonokat, felismervén a betegséget, megkezdték gyógyítást.

Nagyon sok mai, korszerűnek tartott gyógymódot nem a nyugati tudósok fedeztek fel, alkalmaztak először, hanem sok évszázaddal korábban a magyar táltosok. 1851-től nem Semmelweis Ignác kezdte a bécsi majd a pesti kórházban, hogy a szőlő nők otthon szüljenek, s ha nem, a halálos fertőzések elkerülése végett a szülést levezető orvos legalább jól mossa meg a kezét. Az anyák megmentésének módszerét jó két évtizeddel Semmelweis születése előtt Zsóldos János Veszprém-vármegye első rendes orvosa, a pápai kórházak megbízott orvos-vezetője már alkalmazta. Szülőhelyén, Köveskálon leshette el a táltosoktól.[5]

Zsóldos János pápai orvos-doktor egyik könyvének címlapja (1802)

A REUMÁS betegséget gőzöléssel gyógyították. Hevített köveket dobáltak a vízbe, s a felszálló gőz hatására a beteg meggyógyult. 

HIDEGVÍZ-KÚRA: Káld falu öreg táltosa vizes pakolással, zuhannyal gyógyított, ami egyúttal gőzölést is jelentett. A máglyát gyújtott, hogy a parázstól a föld felhevüljön, s arra fektette a vizes takarókba bebugyolált beteget. E veszélyes gyógymódot a  táltos maga végezte, irányította. Volt eset, hogy a táltos távozása után a hozzátartozók úgy vélték, nélküle is megcsinálhatják; a beteg megégett. 

KÓRSÁG: felfúvódással járó valamilyen bélbaj. Tavaszkor a friss legelőn a szarvasmarhák gyakori betegsége. Ilyenkor a táltosok felforralt, faszénen átszűrt vízzel itatták a marhákat.

YUZ: fülbaj. Gyógyírül kövirózsa kipréselt levét csepegtették a fülbe.

PURKE (bürke): égési seb vagy bőrbetegség. Olvasztott gúnárzsírral kezelte.

ZAMUG (cammog): Az öregek betegsége,

SUKLAN (csuklás): A várandós asszonyokat megszálló démon csuklása messze szólt.     

NIEVA (nincsvan - nemvan): Az abortusz népi szava. Az ARTA is az abortusz népi szava. Mai szóhasználatban az ártány a mesterségesen meddővé tett, miskárolt koca.

Halott magzat eltávolítása (miniatúra, 1280,  Albucasis:  Chirurghia (ELTE.EK.KR. Cod.lat.15.26r. – eletestudomany.hu/szuleszeti-traktatusok-)

A tatárjárás után a királyi és a főnemesi udvarokat ellepő orvosok ellenségnek tekintették a táltosokat; igyekeztek őket elgáncsolni, kiiktatni, az inkvizíció elé citálni. A nép védelme kevés volt. Kénytelenek voltak összefogni, hogy megvédjék magukat. A Vas-megyei Gerse falu kezdetben hét házból, portából állt. Hét család telepedett le, hogy ne legyenek az inkvizíció „szeme” előtt:

 Déri, Döme Domján,

Kis Tuboly és Dékány,

öreg Domján, Kaposi.

Táltosok voltak. Ám a hírük ez eldugott helyre is elkísérte őket. S mint minden mást, ami a táltosokkal és a magyarság régi hitével összefüggött, a közeli falu keresztény papja kiprédikálta.  A hét táltost „gersei ördögök”-nek nevezték, hogy a nép elforduljon tőlük.  Úgy tűnik, fizikailag nem bántották őket, csak rossz hírüket költötték. Gersén az öregek még 1963-ban tudtak róluk.

Az egyház a nép régi vallásának tiszteleti helyeit igyekezett lehúzni, elmarasztalni, hogy az emberek ne járjanak oda: Így lett Budapesten, Ördögszikla, Esztergom mellett Bolond-hegy, Győr környékén szintén stb. A jószándékú, segítőkész, teljesen ártatlan  gyógyítók rossz hírét költötték, hogy az emberek a bajban ne hozzájuk, hanem paphoz, orvoshoz forduljanak.  

A táltos a hit és a babona (inkább az ősi hit) határán élt. Az emberi adottságok, tulajdonságok és a természet mélységes mély ismerete segítette orvoslásukat, sejtette meg velük a bekövetkező eseményeket, a jövendőt.  

[1] Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizíció (Editorial Transylvania, Buenos Aires, Argentína) nyomán. 

[2] Marton Veronika: A sumir BA.U istennő és a magyar Boldogassszony c. előadásból.

[3] Írásban jelölt teljes hasonulás

[4] Fest Sándor: Hangátvetés a magyar nyelvben, Atheneum Rt,. Bp. 1907.

[5] Zsóldos János orvos doktor: Asszony’ orvos, Győrben Streibig Jós’ef betűivel, 1802. nyomán.c

A táltosok hozzátartoztak a magyar falu életéhez. Együtt éltek a néppel; résztvettek az ünnepeiken, osztoztak a gyászukban.  Kézen-közön hasznos vénemberek, gyerekek mesefái, komoly atyafiak tanácsadói, választatlan bírái, tanácsadói voltak: Senkifiai, de mindenki apjai, mondták róluk. 

Táltosasszony (Részlet a Feszty-körképről)

Manapság is élnek a falvakban táltosok-utódok. Készséges, mindenki bizalmát élvező egyszerű emberek, akik lakodalmakban násznagyok, disznóvágáskor böllérek, búcsújáráskor harsányok, állatjárványkor lódoktorok, tréfagyártók és versfaragók. 

A TAL.TAS kifejezés jelentése: bölcs úr. Hiába keresnők a középkori magyar-latin szótárakban. Helyette van mágus, sámán; táltos nincs sehol.  

A táltosok a régi magyarok bölcsei és papjai voltak. E kifejezést, ugyanilyen értelemben használták a sumirok. A TAL ékjel bölcset, tudóst jelent, a TAS pedig az úr jelentésű ékjel egyik kiejtésváltozata. Összeolvasva TAL.TAS, jelentése bölcs úr, ami pontosan fedi a magyar táltos feladatkörét.

A sámán a latin-magyar szótárban és Szibériában a finnugoroknál van. A szótárakat egyházi emberek, szerzetesek készítették. (Szenczi Molnár, Páriz Pápai) Furcsa lett volna, ha a nép tanítóit, gyógyítóit, állítólagos vallási vezetőit valódi nevükön nevezték volna.  Így lett a magyar táltos sámán, mágus, varázsló, kuruzsló.

A mágus Babilonban, Medeában megbecsült, papi rend volt. Jósoltak, gyógyítottak, szertartásokat végeztek, vizsgálták a csillagokat, az ég boltozatját, mindent, ami a világban élt, mozgott. Az égi jelenségeken keresztül értesültek a Teremtő szándékáról, s közvetítették az emberek felé. Pontosan ez volt a feladatköre a középkorban a magyar táltosoknak is.

Magyarföldön az isteni gondviselés jóvoltából minden hetedik fiúgyerek táltosnak születik. Különleges jegyekkel, hat ujjal, foggal jönnek a világra. A természet, a Teremtő jelöli meg őket. Felesleges ujjacskájukat a születésükkor a kórházi orvos lecsípi. Később a helye sem látszik.

A táltos néha születik, néha lesz, de mindegyik valamelyik hírneves „mester” mellett készül a táltosságra. A szkíta szokásrend szerint a szülőknek a jellel született gyermeket át kell engedniük a táltosoknak: Ősi módon megáldják, nyáron a forrás vízébe mártják, télidőben a szent forrás vízével a fejét megspriccelik. Felcseperedésüket figyelemmel kísérik, tanítják, táltossá nevelik.

Somogyi kanászok (kaposvármost.hu)

A bakonyi falvak disznómakkoltató népe időről-időre felkerekedett, beköltözött a Bakony erdőségeibe, hogy vigyázzon a disznókra. Vitték magukkal serdültebb gyermekeiket. Az erdőben a táltosok foglalkoztak velük, megtanítva mindazt, amit a „papok” tanítani szoktak. A szükséges ismereteket, írást, olvasást, magyar istenek nevét, a fogantatást stb.[2]

Az egyház figyelő embereket, pristaldusokat küldött a falvakba, a falusi vásárokba, hogy  megtudják, hol, melyik családban született hetedik fiúgyerek. Felsőbb egyházi parancsra, még mielőtt a táltosok a maguk módján megkeresztelték volna, megelőzve őket kényszerítették a szülőket, hogy katolikus módra a keresztvíz alá tarthassák a gyermeket.  Ez néha balul sült el. Mihelyst a gyermek az eszét használni tudta, értesülvén születése körülményeiről, otthagyott csapot-papot, s a táltosokkal tartott.  

A táltosok régen tudatosan, manapság ösztönösen keresték a módját, hogy kapcsolatot létesíthessenek a Teremtővel. Magas fára másztak, hogy közelebb kerüljenek hozzá.

A szibériai sámánok tűzre dobott ágak, bogyók, füvek illatát, füstjét lélegezték be, különféle füvek főzetét itták, hogy elbóduljanak. Tollruhát öltve másztak a fa tetejére, hogy Istennel beszéljenek.

A szibériai sámán, az „ördög papja” Karmos lába démoni tulajdonságaira utal (Nicoleas Witsen rajza. 1692. - Dr. Berta Gyula: Sámánok és sámánizmus,  Amega . Orvostörténeti szemelvények, 2020.II.)

A magyar táltos is tollruhát öltve mászott a fára, hogy közelebb legyen a Teremtőhöz, s értekezhessen vele. Ám a táltos révülete és a sámán bódulata közt óriási a különbség.  A magyar táltos is fára mászott, ám, nem szedett ajzószereket, hanem ráolvasásokra, kántálásra és dobszóra révült el, úgy került kapcsolatba Teremtővel. Sugallatait a táltos jövendölésként, mérlegelés nélkül továbbította az embereknek. Az idegrendszerük ekkor volt a leginkább próbára téve. Révületben meredtek az ismeretlen jövő felé. Felkapaszkodtak az „élet fáját” utánzó létrán a magasba, hogy megkapják a Teremtő üzenetét. Külsőleg, varázsszövegek fojtotthangú mormolásával, monoton dobolással teremtették meg hozzá a szükséges légkört.  

Az egyfenekű táltos dob a táltosi hatalom jelvénye, a kozmológiai erők sűrített szimbóluma.  A dob hártyáján nem díszek, hanem a világmindenséget tükröző rajzolatok vannak. Gyógyításkor a hangja előzte a betegség gonosz szellemeit. A dob táltosról táltosra, apáról fiúra öröklődött.  Volt olyan táltos, akinek elveszett a dobja, esetleg ellopták. elbujdosott, vagy felakasztotta magát:„Elveszett a dobja, elveszett az ereje”. Dob nélkül nem tudott jövendőt mondani, nem tudott gyógyítani. 

Sámándob teteje (Altáj, hu.m.wikipedia.org)

A táltosok a csillagállások szerint madár és állathangok alapján rövid jóslatot mondtak: A hollókárogásból egy egész évet tudtak végigjósolni: Aries/KOS: új hír, Taurus: ua., Virgo: rossz hír a napra… A tyúk kárálásából, kodálásából, az állat-ember szemmozgásából, tűzropogásból, kutya vonításából messzemenő következtetéseket vontak le. Nagyon odafigyeltek az állatokra. A viselkedésükből, a hangjukból tudták, érezték mi következik. Az állatok minden baljós eseményt az embernél sokkal korábban megéreznek. Viselkedésükkel szinte „közlik” a környezetükkel, valami várható, valami bekövetkezik. A táltosok sorskutató jövendöléseket végeztek. A legutolsó hazánkra vonatkozó közismert sorskutató jövendölés 1946-ban a Hanyban volt.[3]

Nagy tekintélye volt az életüket pásztorkodással, halászattal és más ősi foglalkozásokat űző, életüket nehezen fenntartó táltosoknak. A pusztában, erdőkben, mocsarakban kis kunyhókban húzódtak meg. A korábbi táltosok lelke velük volt, támogatta őket. Táplálékuk friss tej és kenyér. Mást el sem fogadtak. Az ünnepségeken elfogyasztják az áldozati állat húsát, mulatoznak, mint mindenki. Ám, ha öregen, magányosan, elhagyatottan éltek a nép jószívvel állt melléjük.  Ha tehetetlen öregek voltak, faluból valaki naponta meglátogatta, rakta a tüzet, élelmet vitt.

A táltoshit legnagyobb ünnepe, a karácsonyi sólyomröptetés. A régi magyarság Krisztus születése ünnepét a sólyom ünnepének tartják.  Ekkor engedték vadászatra a sólymokat. A nép a táltosokhoz hordta a madarait, hogy áldják meg őket.

Eldugott helyeken, erdőkben, lápok vizenyős területek szárazulatain áldozati szertartásokat végeztek. Az inkvizíciós fenyegetettség ellenére fehér lovat áldoztak.  Hosszú fehér ingszerű ruhában, hajukat, homlokukat színes vagy fehér szalaggal átkötve végezték a lóáldozatot.  E szertartásra utaló elnevezések, rejtekhely-dűlőnevek, határnevek sokhelyütt előbukkannak:  Lóvágótelke, Lápbújó, Búvóberek…

Péter-Pálkor, az új kenyér, vagyis a nyár-ősz ünnepén kenyéráldozat tartották. Az új lisztből a táltos sütötte a kenyeret. A faluból, a környékből mindenki, még a megkereszteltek is kaptak az apró friss cipóból, a rómaiak nevezte pártus-süteményből, a pogácsából. Nagy becsben tartották ezeket a pogácsákat. Gyerekkoromban a szomszéd néni suplikján láttam fehér zsebkendőbe kötött pogácsát. Titokban, óvakodva nézegettem, nehogy észrevegyenek.  

A középkorban a főúri várakban, udvarházakban egyre szaporodtak a külországi egyetemeken képzett-végzett „gyábavaló” doktorok.  Az nép félelemteljes tisztelettel, ám nagyobb bizalommal volt gyógyító táltosaihoz, mint a külföldi orvosokhoz, akiknek a gyógyítása javulás nélkül vagy halállal végződött. A keresztény egyház nagyon kegyetlenül lépett fel a táltosok ellen, ám a nép megvédte a gyógyítóit. A sikeres táltos-gyógyításokat irigyelték az idegen orvosok. Különösen ezt nehezményezte, üldözte az egyház..

Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizíció c. könyve nyomán 

(Editiroal Transsylvania, Buenos Aires )

(Folytatása következik!)

[2] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 1999.

[3] Máté Imre: Yotengrit, I-IV. Püski, Bp. 1915., II. 196-200. pp.