A félreértések elkerülése végett, egy kis kitérő:

Tegnap óta parázs vita kerekedett a facebook-on a blogomra feltett cikkhez tartozó álarcos, beporzást végző asszír pap mibenlétéről.

Beporzást végző halruhás pap Nimrud palotájából (asszír dombormű, kb. Kr. e.700, Layard,1845-7)

Sokan kétségbevonták, hogy a kép a mezőgazdasági munka, közelebbről a datolyapálmák mesterséges beporzásának kezdetével kapcsolatos egyházi szertartás részét képezné. Nem részletezem, mi módon utasították el ezen állításomat, hiszen teljes egészében olvasható a facebook-on.

Valóban elkövettem azt a hibát, hogy kiragadott képet közöltem, nem pedig a teljes munkafolyamatot, hiszen van.

Beporzást végző madár-maszkos pap (dombormű, Nimrud/Irak palotájából, British Museum, hasonló van a berlini Pergamon Múzeumban-alamy.de)

Ezért mellékelek három-négy képet. Az első, amit feltettem a blogra, a másik kettő önmagáért beszél, többet ér, mint akármennyi magyarázat. Egy madár-, illetve sasfejű maszkot viselő pap félreérthetetlenül virág-beporzást végez.  Ugyanezen műveletet végzi az Oannest ruházatát utánzó halcsuhát, hal-fejfedőt viselő másik pap is. Ilyen és efféle ábrázolás számtalan van a világban, pl. Boliviában, Equadorban.

Az equadori és a mezopotámiai dombormű összehasonlítása 

A datolyapálmák beporzását, a szakkönyvek szerint is mesterségesen végezték. Nem bízták a véletlenre az életet jelentő termést.  Segítettek a bizonytalan szélnek és a bizonytalan madaraknak. A lakosság élelmiszer-ellátása, az öntözéses gazdálkodás ellenére nagyban függött a pálma-terméstől, hiszen minden részét, szárát, kérgét, levelét, magját, gyümölcsét stb. felhasználták. Vidékenként, tájegységenként, világrészenként más-más az életet jelentő növény. Párthiában különösen fontos volt a köles-, a himalájai hunzáknál a sárgabarack-termés, nálunk a gabonafélék, főleg a búza hozama és így tovább.

Új-asszír pecséthenger-nyomat rajza (bibliorigins.net)

A régiek, beleértve a sumirokat, a sémita-babiloni-asszírokat stb. is emberek voltak, emberi módra viselkedtek, dolgoztak, legfeljebb a körülményeik voltak mások, és többet tudtak a természetről. Többet, több tudást, ismeretet örököltek az előző világkorokból, mint mi. Nem ábrázoltak mást, mint, amit láttak, ami körülöttük volt. Beleértve a szörnylényeket is.

Madáchcsal együtt ezt mondhatom e vitára: „Nagy szerencsétlenség a tudósok [és az emberek] előítéletei.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.