Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

 

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy megjelent a

 

Hogyan lettem sumerológus?

c. könyvem.

 

konyvborito741.jpg

 

 Hogyan lettem sumerológus? - Önéletrajzi ihletésű történetek,

Matrona (Marton Veronika) Kiadó, Győr 2020, 35 kép, A5,  116. p.

ISBN 978-963-88846-5-7, 

Írásom a korábbi munkáimtól eltérően nem a sumerológiáról, nem a magyar előidőkről szól, hanem önéletrajzi ihletésű különös történetek, emlékképek sajátos szövedéke. Jelenlegi életem fontosnak tartott eseményein túl, az előző élete(i)mből a jelenlegi bevillant sorsfordító történéseket idéz fel.   

Minden álomszerű élmény, látomás, benyomás olyan érzetet keltett, mintha nem e világból, hanem valahonnan máshonnan érkezett volna: súlyos betegség utáni halálközeli élmény, előző életek emlékképeinek, rég elhunyt szeretteim megjelenése stb.

Efféle jelenéseket mások is átélhettek. Mivel nem illeszthetőek be a tanult ismeretek közé, általában különös álmoknak tarhatóak, pedig nem azok. Jobbára fontos döntések előtt jelentkeztek, s nemegyszer bátorító bíztatásnak tűntek. Ha az ember elhessegette, nem hitte el, sokszor utólag, de már későn igazolódott be, a sugallatokat komolyan kellett volna venni.  

Ez írásommal szeretném megerősíteni a szavakba alig önthető sejtést, hogy az ember nem véletlenül jön a világra: Vállalt feladata van. Csak rajta, saját evilági döntésein múlik, hogyan sáfárkodik az életével, tudattalan vállalásából mit valósít meg.

Saját élményeim leírásán kívül könyvem még három dolgozatot tartalmaz.  Az első ismeretlen szerzőtől való a „4 jele annak, hogy nem ez a földi életed”, a második a súlyos betegségből felépült ismerősöm „Afázia, avagy a tömlöcből szabaduló beszéd c. írása. A harmadik az 1997-es, a sumerológia felé tett első lépésnek tartható előadásom szövege, a „Körösi Csoma Sándor megkövetése”.

A földi létből való kifelé készülődés ösztökélt, hogy jó vagy rossz döntéseimet eredményező, a „ki tudja honnan érkezett” sugallatokat, megmagyarázhatatlan élményeimet, valóságként érzékelt látomásaimat megosszam a kedves Olvasóval.

x x x

A könyv a jelenlegi járvány-intézkedések feloldásáig, Bp-re való utazási korlátozások miatt könyvárusi forgalomba  nem kerülhet. Utána kapható lesz Bp-en a Magyar Menedék Könyvesbotban; addig is megrendelhető a Matrona kiadónál.   

Érdeklődés és megrendelés: matrona.kiado@gmail.com  

 Köszönöm a figyelmüket!

A bejegyzés trackback címe:

https://martonveronika.blog.hu/api/trackback/id/tr3715686984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása