Királya megbízásából szór átkot  az „I. András király korabeli Imák” szerzője Vatára, az 1046 évi nemzeti felkelés vezérére. A lázadó Vatát a poklok poklára, vagyis a gyehennába küldi.

Ne szabadítsa meg a gyehennából!

Az arámi eredetű gyehenna szó jelentése tűztó. (Az arámi a héber elődnyelve. Nem keverendő össze Jézus Krisztus anyanyelvével, az arameussal! Általában összemossák, pedig  nagyonis különbözőek.)  

Ge-ben-Hinnon , a Hinnóm völgye. Moloch isten lerombolt oltára helyén lett Jeruzsálem szeméttelepe. – hu.wikipedia.org)

A héber ’geh veneh Hinnom’ (Hinnom fiá[i]nak völgye[1]) elnevezés görög megfelelője Ge’enna. Rendeltetését tekintve a gyehenna tökéletesen fedi a tűztó értelmet, hiszen itt az ókorban a bálványimádó izraeliek rémisztő dolgokat cselekedtek. Jósiás, Júda királya, hogy borzalmaknak elejét vegye, „megfertőztette a Tófetet, a Hinnom völgyében, hogy senki az ő fiát vagy leányát át ne vihesse a tűzön Moloknak”[2]

Vajon, mit rejteget e mondat?

Első pillantásra talán azt, hogy az ókori zsidók átvitték a gyermekeiket a tűzön. Ez amolyan tűzkeresztségnek tűnik. Ám a valóság hátborzongató: „…felépítették Tófet magaslatait… hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben…[3]”

A Kr.e. VIII-VII. századi zsidóknak különös vallási szokásuk volt: Az elsőszülötteket, lett légyen az állat, vagy ember fel kellett áldozniuk az istenüknek, Molochnak. A Tófeten felállították Moloch isten üreges ércszobrát. A belsejében tüzet raktak, és a szobor tűzforró karjába helyezték az elsőszülött gyermekeket. Az áldozat a szobor karjáról a tűzgyomorába gurult. Tehát a Bibliában említett "a gyermekek átvitele a tűzön” kifejezés elevenen való megégetést[4] jelentett. A gyermekek kínhalált haltak Moloch karján, miközben a papok zajjal, kiáltozással és dobszóval fedték el az áldozatok sikolyát.[5]

Juda királya hiába tette tisztátalanná völgyet, még  Jeremiás próféta korában (Kr.e. VII-VI. sz.) is szokás volt az elsőszülöttek ilyetén feláldozása.

A későbbi századokban a Hinnom völgye gyűlöletes, utálatos hely lett, ezért ide helyeztetett Jeruzsálem folyton füstölgő szeméttelepe.

Moloch szobra (Athanasius Kircher illusztrációja, 1652 – en.wikipedia.org)

Vata, az első magyar nemzeti felkelés vezére nem jutott a gyehennára. Valamilyen úton-módon megszabadult, s nagy bizonyossággal bolgárföldre menekült.

Talán a „bolgárföld” elszlávosodott népének ’szvobodan’ szava, esetleg a szerb-horvát ’slobodan’, és még ki tudja miféle szláv nyelv ösztökélte a szavak eredetét kutató szótárírókat, hogy a magyar szabad kifejezést szláv eredetűnek tartsák. 

Vata jól megjárta. Nem elég, hogy megszabadult I. András király egyházi embereinek karmaiból, még az is kiderült, hogy szabad volta nem magyar, hanem szláv(!): A szabad „szláv eredetű szó, alighanem igen korai jövevény, az óegyházi szláv szvobod átvétele, mivel az élő szláv nyelvekben csak képzett alakjai… vannak… A szóelejei mássalhangzó torlódást a v [vagy a l] kiesése oldotta fel…”[6]

Mivel a szabad szónak a mai szláv nyelvekben csak képzett alakjai vannak, a magyarban pedig alapszó, akkor valójában a magyar nyelvből vagy elődnyelvéből került a szlávba és nem fordítva. 

A szabad kifejezés szlávból való származtatását a CF[7] is visszautasítja: „Mi nem hiszszük, hogy azt más nyelvek a magyartól kölcsönözték; viszonylag nem elégszünk meg azon indokolatlan puszta állitással, hogy a szabad szót mi vettük volna akár a szlávoktól, akár másunnat. A magyar szabad szónak és származékainak nem is minden érteményét lehetne a mondott nyelvekből megfejteni.” (CF)

 Szabadulna -  Dárdaaalakú kövön levő rovásírás[8] 

Az 1046-ban írt Imákban a „sobathaya” alapszava a szabad, melynek gyöke a szab, vág, eltávolít, ehhez járul a –d főnévképző, utána az y-nal jelzett nyelvjárási felszólító mód és az egyes szám 3. személyű igerag.

Régiesen: szabadojt és szabadejt. Jelen esetben (ő) szabadaja ~ szabadíjja ~ szabadítsa. A зobathaya szóban benne rejlik az -ít névszóképző, ami az alapszónak valamilyenné tesz értelmet ad: tanít (=tanulttá tesz), szabadít (=szabaddá tesz), hárít (=mentessé tesz), ehhez járul az -a, -ja igei személyrag. Kiejtve: taníjja, szabadíjja, háríjja stb. 

A HB.-ben zoboducha alakban fordul elő, amit Révai Miklós szabadocsának olvas.

Szombathy Ignác szerint az I. András király korabeli Imák a Dunántúlon készültek, ahol a régiségben és a tájnyelvben szokványos volt egyes szám, 3. személyű felszólító módú szabadíjja igealak. 

A szabad gyöke a sza, ebből ered a leválasztást jelentő szab, szak, szakad, és a távolságra vonatkozó szana (=szét) szó. A sza gyökből a b ajakhanggal képződött a szab (tav, tov), s -ad képzővel a szabad szó. Hangra és jelentésre hasonló a szanszkrit szva-pati (maga ura), a mongol dzabta (szabad vagy üres idő) szó is.[9]

Eleinte Subad, majd Puabi-ra módosított nevű sumir királynő lakomája (pecséthenger III. Úr-i dinasztia, Kr. e. 2600 körül, British Museum, London– ancient.eu)

A szabad szó és a toldalékai a sumir nyelvre vezethetők vissza, ami megcáfolja a szláv vagy más nyelvből való eredeztetést. 

Olvasata:  ŠU.BAD.DU.A.

Jelentése: nyitott keze(t) csinál, vagyis elenged. Ez értelmezés teljes mértékben megfelel a magyar szabad, szabadul kifejezésnek,  ami szintén azt jelenti, hogy mentesít minden köteléktől, nyitott tenyéren tart, nem tart vissza, hanem elenged.

A magyarok erőszakos keresztény térítése idején, Géza fejedelem és I. István király korában került a héber eredetű gyehenna szó a magyar nyelvbe; és az Imákban átokként párosult az ősrégi magyar eredetű szóval a szabaddal. 

[1] Szent Biblia, Bibliatársulat, Bp. Józsué könyve, 15,8. 220.p.

[2] Szent Biblia i.m. Királyok II. könyve, 23.10. 379. p.  

[3] Szent Biblia i. m. Jeremiás próféta könyve, 7.31. 667. p.

[4] Szent Biblia i. m. Ézékiel könyve, Ez 16,21; 20,26. 731, 736. pp. .

[5]Jean Chevalier-Alain Gheerbrant: Dictionnaire des Símbols, Seghers, Paris, 1973-1974. Moloch címszó.

[6] arcanum.hu; In: Magyar etimológiai szótár, Sz, szabad címszó

[7] A magyar nyelv szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából. Készítették? Czuczor Gergely és Fogarasi János. Emich Gusztáv Akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862. Szabad címszó  (A továbbiakban CF)

[8] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008. 115-116 pp.

[9] A magyar nyelv szótára (CF) szabad címszó

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.