A mai magyar irodalomtörténet az 1192-95 között III. Béla király korában írt latin nyelvű miséskönyvben, a Pray-kódexben talált magyar nyelvű „Halotti Beszéd [és Könyörgés]”-t tartja az első magyar nyelvű szövegemléknek. Holott  megmaradt ennél kb. 150 évvel korábbi magyar nyelvű szöveg, az un. I. András király korabeli Imák. A kettő közt a különbség, hogy a Halotti Beszédről  1770-ben, a finnugrizmus derengésekor a jezsuita Pray György történetíró számolt be, míg az Imákat  Jerney János, nyelvtörténész 1852-ben közölte, amikor az Akadémiát már kezdte beborítani az osztrák köd. 

Írásomban bemutatom e kevéssé, sokak által hallomásból ismert nyelvemléket, a valódiságát állító, illetve kétségbevonó immár százötven éve tartó, lassan csendesedő vitát. Idézek irodalomtörténészeket, akik mindennemű vizsgálat nélkül hamisítványnak nyilvánították, és másokat, akik komoly érvekkel álltak ki az eredetisége mellett. Az 1842 évi megtalálásakor eredeti voltát senki nem vonta kétségbe, sőt a Nemzeti Múzeum legféltettebb nyelvemléke volt. Az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után, az MTA nemzetellenes irányítása idején Toldy Ferenc irodalomtudós véleményét követve a hamisítványok közé sorolták. Mai szakszerű felülvizsgálata, ellenőrzése várat magára.  A régi magyar nyelvemlékek közt nincs megemlítve, a magyar iskolákban nem tanítják, pedig némely irodalomtudós szerint a XI. században, I. András koronázása előtti évben (1046) készült.

I. András király koronázása (1047. Képes Krónika)

1842-ben Klagenfurtban Literáti Nemes Sámuel régiségárus több más könyvvel együtt vásárolt „negyedrétalakú, bőrhártyára írt, mindössze 155 levelet magában foglaló… a XIII. században készült Breviárium[1]”-ot eladta Jankovich Miklósnak. A halála után a „Jankovich’ Diplomaticai gyűjteménnyel egyetemben a’ Magyar Nemzeti Múzeum’ birtokába került, hol [1851]-ben mint ritka nemzeti ereklye őriztetik.”[2]. Jerney János a tábláról a magyar és a latin nyelvű bőrhártyákat lefejtette. Kiderült, hogy a magyar szöveg I. András király korabeli, a Halotti Beszédnél megállapíthatóan régebbi három latin nyelvű tagmondattal, ill. mondattal megtört magyar nyelvű szövegemlék.

A hártya leírása[3]

A Breviárium  „háta… bőrhártyával van behúzva, tábláját pedig ősnyomati … vallásos dolgokat tárgyazó levelekből összeraggatott boríték képezi: minek külsejére mind a’ két tábla’ színén ismét bőrhártya-boríték lőn ragasztva, oly módon hogy a’ fölső, vagyis a’ könyv előlapjánáli oldalán magyar, alsó vagy véglapjánáli részin latin szövegü elég homályos régi irat vehető észre; következőkép e’ két külső borítéki hártya a’ könyvvel, vagy annak tartalmával legkisebb kapcsolatban sem áll, hanem észrevehetőleg ujabb időkben alkalmaztatott táblaborítékaul.”

A lefejtett viszonylag durva bőrhártyák egyenlő vastagságúak. A mellső oldaluk sárgásdrapp; a ragasztásnyomok alig látszódnak. A hátoldaluk sötétebb vöröses drapp; ezeken több a ragasztásnyom.

1. A hártyák méretarányos rajza cm-ben (A jobboldalin van a két magyar nyelvű ima)

A előlapról lefejtett bőrhártya színén egy XI. századból származó, némelyek szerint két szakaszban írt, mások szerint két különálló, egymással egybefolyó 21 soros magyar nyelvű ima van. A  visszáján levő hártyán a 19 soros latin szöveg halványabb.

2. Magyar és latin nyelvű szöveg a borítóról lefejtett hártya elő- és hátlapján  

A hátsó borító belsejéről lefejtett bőrhártya színén és a visszáján 18-18 soros latin szöveg eléggé jól olvasható.  

3. Breviáriumról hátsó borítójáról lefejtett latin nyelvű fóliáns két oldala

Jerney János szerint az írás, a betűk formája és a bőrhártya eredeti. Csergubacs tintával írták, a piros latin sorokat meg cziromfestékkel (cinóber?) mint a Halotti Beszédet. Ez iromány a’ diplomaticai szabályok szerint a’ kor kivánatainak mindennemű kellékeit a homlokán viselő régiség. Jerney az MTA-nak 1854-ben bemutatott A nyelvkincsek az Árpádék  korszakából c. II. közleményében rézmetszet-másolatban tette közzé a Breviárium első borítóján levő kétoldalas latin/magyar nyelvű szöveget. Elvégezte az írástani egybevetést. Megállapította a betűformák hasonlóak; a tartalom nem azonos, egyik a másiknak nem fordítása[4]

4.  A magyar nyelvű szöveg Jerney féle rézmetszet-másolata

Szombathy Ignác (1865) tanár szerint mind a német, mind a magyar nyelvű iromány valódi 11. sz-i régiség; de nem eredeti, hanem egykorú másolat, vagyis dupplikcatum…. A betűk mindkét hártyán rideg kis írásból (literae minutae) állanak, ami a 12-ik század előttre mutat…

A magyar szövegben pontozás, ékezés, mondatválasztás nincs, tehát az írás még régibb időből való. „A hártya szövegének írója nem lehetett az ima szerzője… A hártya durva, aligha volt hivatalos egyházi használatra szánva, hanem valamely magán egyén az imákat lemásolta betanulás, vagy családi vagy más kisebb kör számára előolvasás végett… maga a téma, a [széles körben elterjesztendő egyházi átok] feltételezi, hogy több példányban forgott és így másolatok és ezek másolatai keletkezhettek.”[5]

A XIX. században I. András király korabeli imák eredeti hártyáját Szabó Józsefen[6], aki az Imákat először elolvasta, továbbá Jerney Jánoson és Szombathy Ignácon senki nem vizsgálta meg![7]

 Az Imák eredetiségéről az 1848-49-es szabadságharc óta vitáznak. A XIX. század közepétől a magyar nyelvtudomány Literáti hamisítványának tartja, bár némely irodalomtörténész a XI. századi eredetet nem vonja kétségbe, sőt megerősíti. A hamisítvány-pártiak meg sem kísérelték a nyelvemlék alapos pergamen-, tinta- és írásvizsgálatát.

Toldy (Schedel) Ferenc irodalomtörténész az 1851-es kiadású magyar irodalomtörténetében[8] még nem vonta kétségbe az Imák valódiságát: A Halotti Beszédhez „kor szerint legközelebb áll két, hártyára írt imádság ’hogy András király a keresztyén hitben megmaradjon’, melyet legelőször Jerney János ismertetett meg az akademiában…, és 1049. és 1054. között készültnek tart.

Toldy véleménye idővel megváltozott. 1862-ben az irodalomtörténete harmadik kiadásában már gyanúsnak[9] találta, 1872-ben meg kijelenti:“alig kétséges, hogy az ima Literáti Sámuel gyártmánya”.[10] Tehát Toldy a Kis magyar irodalomtörténet 1852-es első és az 1872-es utolsó kiadása közti röpke húsz év alatt eljutott az Imák valódiságának elismerésétől a teljes tagadásáig.

Lóskay Bekény (1863) bencés művelődéstörténész szerint a hártya „tentája elsárgult…, hogy néhol csak a képzelet teremthet betüket a puszta nyomokon[11].”

Fejérpataky László (1878) historikus és oklevéltani író egyenesen Literáti hamisítványának tartja az Imákat: „…gyanús az írás; ingadozó kézről tesz  tanúságot… „Gyanus az imák nyelve is… a kifejezései szokatlanok, erőltetettek, világosan látható, hogy a koholó erőnek erejével… keresett mennél szokatlanabb, régiesnek látszó kifejezéseket, hogy hitelesség mázát kenhesse reá.”[12] 

A Tihanyi Alapítólevél a helyhatározókat ragos főnevek helyett főnevekkel és határozószavakkal (feherwaru rea, holmodi rea) fejezi ki, az Imákban pedig ragos főnevek (hazuctul, feuldun) állnak.

Tóth Béla (1899) a Magyar ritkaságok[13] c. könyvben koholmánynak minősítette. Literáti Nemes Sámuelnek felrótta, nem tudni, hol született, nemesi származása sem deríthető ki. Bár a Nemzeti Múzeum számos régiségét megvásárolta, az András-kori ima mégis az egyik hamisítványa.

Pintér Jenő (1930) irodalomtörténész Literátit szélhámosnak, félműveltnek, hamisítónak nevezi. „Ez erdélyi származású régiségárus többízben beutazta Magyarországot s Ausztriát,…gyűjtötte a történeti és természeti ritkaságokat, s a régiségeit a maga gyártmányaival is gyarapította… Jerney meg nem vette figyelembe, milyen tudatlan elírások s nyelvi furcsaságok éktelenkedtek a szövegben.”[14]

Pintér „tudatlan elírások és nyelvi furcsaságok éktelenkednek a szövegben” megjegyzését Novotny Elemér cáfolta meg: „A szövegben lehetnek elírások, de helyesebb ezeket XI. századi szokványos szövegfordulatoknak tartani.”

A korabeli írnokok lassan, alaposan, pontosan és lassan dolgoztak, ezért írásközbeni hebehurgyaság kevésbé feltételezhető, mint manapság. Többszáz éves szövegben nem ildomos írnoki tollhibát, elírást feltételezni. A késői olvasó tévedhet, az írnok nem. Tudta, mit ír! Nem helyes sem a XIX. századi, sem a mai nyelvi jelenségeket visszavetíteni a XI. századba! 

Pintér Szabó Károly józan kritikájára hivatkozik: Az I. András korabeli Imákról mint „szövegkoholmányról lerántotta le a leplet. (1866.)”[15].

1866-ban Szabó Károly A régi hún-székely írásról c. munkájában kritikának sem mondható néhány sort valóban írt az Imákról. „Én részemről, mióta ezen irományt Jerney munkája után megismertem, mindig koholmánynak tartottam...”[16] Bevallása szerint Jerney tanulmányát és a rézmetszet másolatot vizsgálva alakult ki e véleménye. Az eredetiség kétségbe vonása, elutasítása Jerney János „legnagyobb hűségben”[17] készült rézmetszet-másolatán alapult.  

Toldy Ferenc akadémikus tudományosnak nem mondható és Szabó Károly jóhiszemű véleménye alapján az Imák hamisítvány volta terjedt el. „Hiába kérte Szombathy Ignác a hártya hamis voltát megerősítő… okok, illetve bizonyítékainak megjelölésére” [18], nem történt meg!

Tompa (Techert) József[19] (1905-1990) nyelvész szerint a szövegben sok a nyelvi furcsaság. Literáti a kódexeket forgatta, a hamisításhoz szükséges anyagot ebből merítette. Vagyis, ha az anyag nincs meg a kódexekben, nyelvi furcsaság, ha megvan,a kódexek forgatására vall. Akár így, akár úgy,  hamisítvány.

Sárkány Kálmán[20] jogász idézett cikkében minden elérhető adatnak utánanézve indokolta az Imák valódiságát, s értékelte a megjelent véleményeket és kritikákat. 

Novotny Elemér[21] jogász tárgyilagosan bizonyítja az Imák valódiságát, s cáfolja a kétkedést sugalló véleményeket. Megjegyzi, „dr. Pataki János tud. kutató, kódexszakértő megvizsgálta a bőhártyát, és megállapította, hogy az valódi. Erről nyilatkozatot adott. Olvasatommal kapcsolatban – amelyből egyes részeket… bemutattam – pedig közölte, hogy ahhoz sem hozzátenni, sem elvenni valója nincsen.”

      I. András király korabeli imák (OSZK, 1365.Fol.Hung.I. - OSZK fénymásolata) 

Az I. András király korabeli imák, Vatára, a XI. századi idegen hódítás, erőszakos keresztény hittérítés ellen kirobbant magyar nemzeti felkelés vezetőjére, és az ősi szokások és a régi vallás híveire mondott, imába foglalt súlyos átok. 

Az imákban előforduló személyek mindegyike a XI. században élt, s a kereszténység magyarországi terjesztésének részeseként vagy szenvedőjeként I. András magyar király kortársa volt. András a koronázása előtt a római kereszténység iránti elkötelezettségét bizonyítandó írathatta a két imádságot, s átkoztatta meg benne Vatát, a nemzeti felkelés vezetőjét:  „garázda lófő Vata, pörös bogumil, törvénye urunknak ne szabadítsa meg a gyehennából!”[22]

Megjegyzés: Az „I. András király korabeli Imák” c. könyvem rövid és részleges kivonata e cikk. A megírásához felkutattam az Imákra vonatkozó minden megjelent tanulmányt, újságcikket, kritikát, értékelést. Megkíséreltem feltárni a szöveg XI. századi keletkezésének történelmi hátterét. Kerestem a magyarázatot, vajon mi indíthatta I. András királyunkat az Imák megíratására. Vázoltam népünknek a magyarellenes érdekeket kiszolgáló, az országunkat az idegenek szabad prédájává tevő uralkodói ellen folyó küzdelmét. Igyekeztem rávilágítani a háttérben már akkor megbújó idegen érdekcsoportok és magyarországi kiszolgálóik hazánk gazdasági, erkölcsi, területi és nyelvi megsemmisítését célzó nemzetközi ténykedésre. Jerney János idézett szövegmagyarázata alapján pásztáztam végig az Imákat, s művelődéstörténeti szempontból értelmeztem a szavakat, szószerkezeteket, mondatokat. Jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban a Literáti-hamisítványok közt őrzött[23] 1046-ban írt nyelvemlék, ha nem is elsődleges fogalmazvány, de korabeli „másodlat” és a magyar nyelvű szövegemlékeink közt lenne a helye. 

[1] Breviárium: katolikus papi zsolozsmás könyv.

[2] Jerney János: Magyar nyelvkincsek az Árpádék korszakából.  Második közlemény, mely I. András kir. korabeli 800 éves imádságokat tartalmazza, Kiadta a’ Szent-István-Társulat Pesten, 1854, 4. p.

[3] Jerney János i. m. és  Szombathy Ignác: Böngészet legrégibb nyelvemlékünkben = Tanodai Lapok, 1865. 19. évf. 215-217. pp. alapján. 

[4] Jerney i.m. 11. p., és az I., II. tábla.

[5] Szombathy i.m. 216. p.

[6] Századunk, 1844. Pozsony, 7. sz. 

[7] 2005-ben az OSzK-ban módomban állt a bőrhártyát megszemlélni. XIX. sz-i sima papírlapba volt beletéve. A könyvtáros ráírta Szabó József, Jerney János és Szombathy Ignácz kölcsönözte. Más nem!   

[8] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Emich és Eisenfels könyvnyomdája, Pesten, 1852.     

[9] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Pest, 1862. I. k. 77. p.

[10] Novotny Elemér: Sumer-magyar, Duna Kvk. Vállalat, Svájc, 1977. 62-63. pp. 

[11] Lóskay Bekény. i.m. 90. p.

[12] Fejérpataky László: Irodalmunk az Árpádok korában, Rudnyánszky A. Könyvnyomdája, Bp. 1878. 23. p.

[13] Tóth Béla: Magyar ritkaságok, = Curiosa Hungarica, Az Atheneum Irod. És Nyomdai R.T. kiadása, Bp., 1899. 5-10. pp.

[14] Pintér Jenő magyar irodalomtörténete, I. köt., Stephaneum nyomda és könyvk., Bp, 1930., 724. p.

[15] Pintér Jenő i.m. 724. p.

[16] Szabó Károly: A régi hún-székely írásról. Második közl. 123-124. p. In: Budapesti Szemle, Első közlemény, 1866. V. köt. 115-143. pp., Második közl.  1866. VI. köt. 106-130. pp. 

[17] Szombathy i.m. 215. p.

[18] Novotny Elemér i.m. 63. p.

[19] Tompa József: Művészi archaizálás és nyelvemlékhamisítás 1772-1873 közt, MTA Nyelv- és Irodalomtud. Oszt. (I.) Közleménye, XXIV. köt., Akadémiai Kiadó., Bp. 1967. 112. p. és  A művészi archaizálás és a régi magyar nyelv, Akadémiai K. Bp. 1972. 53, 97, 289. pp.

[20] Sárkány Kálmán: Koholmány-e az I. András-korabeli magyar imádság? In: Magyar Történelmi Szemle, II. évf. 1971. 2. sz. Buenos Aires,

[21] Novotny Elemér i.m. 57-76. pp.

[22] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006, 63. p.

[23] Jelzete: 1365. Fol. Hung. I.

A közelmúltban az interneten több írás jelent meg az Antanténusz c. mondóka megfejtési kísérleteiről. Ám miként, mi módon jutottak el a megfejtésig senki nem részletezte. A „Hol rejtőznek a magyar táltosok? c. könyvemben a mondóka két kifejezését, az ANTANTÉNUSZ SZÓRAKATÉNUSZ –t az ékírás és a rovásírás segítségével megfejtettem, amit a blogomra már többször feltettem. A változatlan blog-cikkben, lépésről lépésre részletezem a megfejtés menetét, míg a FB-n a rövidített, levezetés, képek és hivatkozások  nélküli változat olvasható. 

1. Balatoni aranykapu (Egry József festménye, 1943-44, Magyar Nemzeti Galéria)

Az Antanténusz rövid, gyermekeknek való „kiolvasó vers”, kiszámoló, mondóka. Hivatalosan értelmetlen halandzsa-szövegnek tartják. Forrásmegjelölés nélkül némely nyelvész szerint több európai nyelvben [pl. finn[1]] is előfordul. Mások latin eredetű elhallott versnek, nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják. Hangalakja tájegységenként kissé változó. Ismertebb változata:

Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!

Forráshivatkozás nélkül némely kutató[2] ékiratos cserépről leolvasott ősi ’sumér’ imának tartja. A wikipedia.hu[3] tudni véli a XX. az. elejéről való megfejtést: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz (Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt!)

E vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám forrásmegjelölés nélkül legfeljebb ötletként értékelhetőek.   

Ez ösztönzött arra, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, mai magyar nyelven értelmezhető-e a versike. A mondat második részének megfejtése ellen a nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén megzavaró kifejezést éreztem benne.

Szőcs István, a nagy műveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”[4] .  

Hasonló vélekedett az egyiptológus Borbola János[5]: „…nyelvünk mellett … gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a „varázsszavakat” visszafelé kell olvasni.”

2. Libapásztor lányka (explow.com/nepviselet 2.)

Pass László[6], debreceni evangélikus lelkész részletesen foglalkozott a mondókával. Megállapításai helytállóak. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek feltüntetésének mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le  a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama és még ma is időszerű.”

3. Lepedőszél (szőrhímzés, Vas m., XVIII.sz., Néprajzi Múzeum)

1975-ben Pass László írására Komoróczy Géza nyelvész válaszolt: „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség.”[7] Bizonyára ez „ex katedra” kijelentés miatt az akadémikus körök azóta sem foglalkoznak a versike mélyreható elemzésével[8], hanem maradtak a halandzsa besorolás mellett.  

Úgy tűnik, Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes. Kifogásolható, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket nem elegendő az ékjelek a latin betűs hangzósítása, feltételezett hangalakja alapján meghatározni. Mindenképpen el kell olvasni és értelmezni kell a hozzárendelt vonalas, illetve ékjeleket.

Ez a sumir és a magyar nyelv időbeli távolsága, szerkezetileg és írásképileg eltérő volta miatt nem egyszerű. Ti. a magyar szöveg „az egy betű, egy hang” írással készült,  míg a sumir fogalomírással.

Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást?  Vajon szabad-e a latin betűkkel rögzített, ám jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtt használt sumir fogalomírás jeleire?

Összekötő kapocs a székely-magyar rovásírás volt. A ma használt kb. két és fél évezredes latin betűírástól[9] és a még régebbi székely-magyar, részben szótag- részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig.

Vitathatatlan, hogy a mai írásoknál kisebb-nagyobb eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. A magyar nyelvben még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.

A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.[10] Betűírás ez is, ám valami megmaradt a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók írásakor a kiejtésekor, a hangzósításkor  a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt[11] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni, de az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem. A rovásírás esetében az „e” zöngét bizonyos szabályok figyelembevételével bele kell olvasni szóba! A kemény, sok mássalhangzós cseh nyelv létrejötte ez elv „nemtudására” megy vissza. A sztyeppei szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy a mássalhangzók olvasásakor az adott szóba bele kell érteni, olvasni az ejtéskönnyítő magánhangzót. Ez ismeret hiánya miatt lett a nyelvükben ily sok mássalhangzó. Pld. "krk" jelentése "torok", a "kerek" szóból származhat. 

4. A mondóka megfejtéséhez használt un. „Somogyi (rovásírásos) Tanító Tábla”negatív képe[12]

A betű-összevonásoknak köszönhetően a székely-magyar rovásírás kevés jellel sokat fejez ki. Egy-egy mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy-egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. Mindezt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni.

A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.

Az ékírásos szövegek fordításában szerzett tapasztaltakkal messzemenően egybevág a XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok[13] felismerése, miszerint az eredeti magyar szavak (beleértve a nyelvtani elemeket is)  szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Az „antanténusz. szórakaténusz” esetében semmi nem indokolja, hogy ez ne lenne igaz. Ennek alapján az erőteljes nyomatékkal egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként[14] lehetett felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását segítette elő a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása. A Rudimenta említett szabályainak figyelembevételével, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont rovásjelekkel[15] le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként szószerkezetet alkotnak.  

Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szavának, azaz szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) a mai ejtés szerinti írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik. A latin betűs átírásnál az egyes magánhangzók feletti vonás nem ékezet, hanem és az alsó indexszel egyetemben a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit a ma már nem hallunk.[16] A megfejtésnél használt jelek nem sumir vonalas, hanem új-asszír szótári jelek.

Sajnos a mondóka szövege ékiratos agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor ékjeles írását lehetne használni. Ti. az íráskép kb. 500 évenként alakult, változott. A XIX-XX. századi szótárak az új-asszír ékjelekre épültek, feltüntetve az egyes ókori népek feltételezett kiejtését, hanzósítását.

5. Megfejtés (1)

Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Így az olvasás iránya szerint az a betű feje az n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasat na lenne. 

A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a Tanító tábla első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető. 

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő erősen hangsúlyos sz mássalhangzó szinte teljesen elnyomja.

Talányos 4. sz. nusz ékjel jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, így egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban[18] az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké. A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU₈ és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba” 

 Megfejtés (2)

A 6. sz. „SZU” gyök mai mondókabeli kiejtése: szó. Az első megfejtők szerint a káld-sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[19] A tájnyelv a lovat többféleképpen ejti: ló-lou-lú. Tehát a magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a káld-sumir SZU₁₀ kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért célszerűnek tűnt az u jelet kisebbre, a sz mássalhangzót nagyobbra venni.  

A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k-hoz balról illeszkedik az a. Ily összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában.  A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt az tükrözi ékírás, hisz a tén ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy nincs olyan idegen nyelvi mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne lehetne adni,  amit a magyar anyanyelvű olvasó ne értene, bármilyen kitekert magyarsággal lett légyen is fordítva.   

Ilyen furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés szokatlan, de magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, már majdnem megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit esetleg kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap „kapu-közelben”, vagyis felkelőben van. A horizonton feltűnik a hajnali derengés, jelezvén, közeledik a napkelte. Ám a Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”. Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz. „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” népdal első szóképe, a második szószerkezetben kissé kibővítve megismétlődik.  Vagyis a népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…” A mondóka esetében: Közeledik a napkelte, a Nap már-már feltűnik a látóhatáron.

A kislibák ébredése, kelése is „kapuközelben” van. Hajnaltájt a kislibák összebújva reszketnek. A  hajnali hidegben bizonyára nem szunnyadnak, hanem epedve várják a napkeltét.

A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka mai magyar nyelvű értelmezése: 

Égi fénykorona közeledik, kisliba, elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, ám megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is. 

7. Bújj, bújj, zöld ág (Szék v. Doboka vármegye, Erdély, Gyermekjátékok, Magyar Néprajzi Lexikon)

A halandzsa-szövegnek tartott „Antanténusz…” versikének a magyar előidőkben megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy mind a mai napig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben.

 [1] Kiss Dénes szíves szóbeli közlése In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Dudás Rudolf szerint a mondóka szövege ékiratos táblán előkerült; ám sehol nem írja, hol, melyik táblán található.  

[3] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

[4] Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[5] Borbola János: Magyarok Istene,  Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.   

[6] Pass László kéziratban terjesztett tanulmányának másolata.

[7] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.   

[8] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[9] A hagyomány szerint Romulus 753-ban alapította Rómát. 

[10] A rovásírás szabályait, és az egyes jelek leírását Thelegdi János: Rudimenta azaz a hunok régi nyelvének elemei, 1598 (Ars Libri, Bp.,1994.) és Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek (Matrona, Győr, 1998.) c. könyvben elemzett Tanító tábla c. szerint vettem figyelembe. 

[11] A Kazinczy-féle nyelvújítás, ill. -rontás eredménye: a magyar nyelvben eluralkodott a szóelemző, az un. etimologizáló írásmód. A régiségben az írás alapelve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanuló magyar anyanyelvű gyermekek, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák

[12] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008., 6. p.

[13] Francois Lenormant és Galgóczy János

[14] Gyök: Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, amelyekből… belváltozás…által más-más, alapeszmében egyező szók erednek. In: Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, I-VI. 1862-1874. I. Előbeszéd, 63.p. 

[15] ligatura

[16] Ár: cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[17] Latin betűk esetében az olvasás balról jobbra, ék- ill. rovásírásnál jobbról balra irányul.

[18] Deimel, Anton: Šumerisches Lexikon, Teil II., Bd. 1-4. Sumptibus Pontifici Instituti Biblici, Roma, 1930.

[19] Czuczor-Fogarasi i. m. IV. köt. 998. p.