Ábrahám kebelében (dombormű, Notre Dame katedrális, Reims, Franciaország - upload.wikimedia.org)

A zsidók szent könyvei a népük eredetét a világ teremtéséig vezetik vissza, holott akkor még nem is léteztek. Akkoriban még sem népcsoportok, sem népek, csak túlélők voltak.  Ezt az Ószövetség első öt könyvének állítólagos írója, maga Mózes, árulja el: „Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.”[1] A teremtéstől kezdődően az Özönvízig, illetve a Noét  követő jónéhány generációig csak emberiségről van szó. Nincs nevesítve, hogy a nyelvük héber (zsidó) lett voln 

1. A bölcsesség jelképét, a szarvat viselő szemüveges Mózes az írópultnál (Hagenau-i műhely, Diebold Lauber, 1441-1449, Universitätsbibliothek Heidelberg)[2]

Némely asszírológus[3], Henry Rawlinson, Jules Oppert, Francois Lenormant és Archibald Henry Sayce stb. egyetértett abban, hogy a zsidó semmiképp sem lehetett a világ első nyelve, de írása sem, mert a legtöbb szavának, de főleg a beszélő nevek gyöke nincs meg a héberben. A korabeli vonalas, illetve az ékírás nem sémita találmány, hanem valamelyik toldalékoló nyelvű szkíta népé, a sumiroknak nevezett káldoké, más néven a kusita-szkítáké volt.

E megállapításnak könnyedén utána lehet járni, hiszen a  Ószövetségben sok-sok, mai magyar nyelven is érthető példa, tulajdon- és köznevek utalnak a világ ősnyelvének toldalékoló jellegére, vagyis kusita-szkíta voltára. 

Bizonyítékul idézvén Mózest: „… és menének Súr puszta felé… „És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy kerserű vala. Azért is nevezék nevét Márának.”[4] Ennél szájbarágósabban nem is lehet kifejezni a forrásvíz ihatatlan voltát: Az „egyiptomi fogságból” menekülő zsidó nép vizet keresvén a Súr[5] pusztában ihatatlan, keserű, maró vizű forrást talált, amit találóan, magyarul érthető mar a’ vagy maró néven nevezett. 

2. A keserűvízű Mara forrás a Sur pusztában (Sinai félsziget, Egyiptom)[6]

A 99 éves koráig „Ábrám”-nak” nevezett Ábrahámhoz így szólt az Úr: „… Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.”[7]  A tökéletes Isten, mert ő igazán az volt, Ábrámot is tökéletesnek tartotta, ezért hívta ábrámnak, ábrázatomnak, hasonlatosságomnak. (Megjegyezzük, a teremtéskor az Úr a saját hasonlatosságára alkotta az embert. Tehát az ember is tökéletes!)

3. Ábrahám atya (bizánci táblakép, Ábrahám öröksége a Nílusnál c. kiállítás, Fatimide-kor, XII. sz., Bode-Museum, Berlin)

Ábrám/Ábrahám mind a vízözönelőtti, mind a vízözönutáni nyelvet ismerte, beszélte, mert akkor még „egyfajta nép és nyelv vala”. E nyelvet kapta a felmenőitől, ez volt az anyanyelve. 55-60 éves lehetett, amikor Noé[8], a vízözönelőtti utolsó, a tizedik világkor szülötte meghalt[9]. A Vízözön utáni, nem a mai léptékű életkorokat figyelembevéve ez nem is túl hosszú idő. Ennyi idő alatt a nyelv jellege csak akkor változik meg, ha szántszándékkal összezavarják, amit Isten angyalai (vagy a földi képviselői a papok) meg is tettek, s az eredmény Bábel tornyának leomlása lett.[10]   

A fentemlítetteken kívül számtalan más bibliai példa látszik igazolni, hogy Noénak és a leszármazottjainak a nyelve, legalábbis Jákóbig, azonos volt a szkíták toldalékoló nyelvével, amit legteljesebben a magyar nyelv őrzött meg.

Ábrahám Sém nyolcadizigleni utódja százhetvenöt éves korában hunyt el. Két fia volt. Hágártól, az egyiptomi szolgálótól született Ismáel, az asszonyától, Sárától pedig Izsák, Ézsaú és Jákób atyja. 

Mind a biblikusok, mind a történészek szerint Jákobtól, illetve a családjától eredeztethető a zsidó nép. Ezt az Ószövetség névváltoztatással támasztja alá: „És monda neki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel legyen neved.”

4. Izsák megáldja Jákobot (bizánci mozaik, Monreale Katedrális, Palermo, Szicilia)[11]

Jákobtól kezdődően a Biblia hanyagolja az egyetemes emberiség történetét, és a leszármazottjait, a zsidókat, helyezi előtérbe, minden róluk szól. Ezután az Ószövetség nem más, mint Jákob sémita népe és a nem sémiták élet-halálharcának a sémiták győzelmével végződött története. Ez nem azt jelenti, hogy a nem sémita népek, a gójok[12] elpusztultak, kihaltak volna, hanem azt, hogy el kellett menekülniük a hazájukból. Hajóra szálltak a károk, a többi ment a rokonaihoz Médiába, Párthiába, Örményországba, még Grúziába is jutott belőlük. Egy-két évezred múltán az utódaik a hun-magyarokhoz csatlakozva jöttek haza, a Kárpát-medencébe.

Jákób korára az eladdig azonos (egyféle) nyelv egyre inkább változott. Úgy tűnik, mintha mesterségesen módosították, alakították volna.

Ez úgy kell elképzelni, mint a Kazinczy-féle nyelvújítást, amikor a „nyelvújítók” belenyúltak a tökéletes magyar nyelv természetes fejlődésébe: Sok új szót alkottak (zengő tambura - zongora), a régi szavak új értelmet nyertek (szép = kies, ma: kopár, köves) stb. Az „ahogy hallik, úgy íratik” helyesírást felváltó etimologizálás elrontotta a magyar nyelv természetéből fakadó ösztönszerű írást. Ezért kínlódnak a gyermekek a helyesírással. Pl az orr szó véletlenül sem ejtetik rr-el, hanem csak r-vel. Így: „Fázik az orom”; leírva „fázik az orrom.” Az „orr” ilyetén helyesírása elsikkasztotta az or eredeti, kiemelkedés, csúcs, oromzat jelentését. Szebb, szabatosabb, magyarosabb lenne mindennapi beszélt nyelvünk, ha kiéreznők belőle a szavak eredeti jelentését, ha megőriznők anyanyelvünk csodáit. 

A vonalas és az ebből kifejlődött átmeneti ékírás jobbról balra haladó sorvezetésének és szigorúan álló írásjeleinek megváltoztatása a sumirokra rátelepedett, véreskezű hódítók, a sémita babiloni-asszír népek találmánya volt. Nemcsak a sorok irányát változtatták meg, hanem az eladdig álló írásjeleket 90^o-kal hanyattdöntötték. E változtatás politikai okokból történt, vagyis arra volt jó, hogy a fontosságukat, másságukat ezzel is kifejezzék. 

 A sémita hódítók, ha már új saját műveltséget nem hoztak létre, nyomot hagyva beleültek, belekontárkodtak a meghódított, kultúrateremtő sumir nép műveltségébe. Megváltoztatták az írásjelek helyzetét a természetes gyakorlat formálta írásképet, és még a sorok irányát is .

Az alábbi képen az első jel subás emberalakot formázó képjel. Hasonlít is a subájába beburkolózott pásztoremberre. A második jel már stilizált, ékekből és ékszerű vonalakból összeállított álló jel. Még hordozza az eredeti képjel formáját.   A harmadik, a  90 fokkal hátradöntött ékekből álló jel már nem hasonlít az eredetire. A babiloniak és az asszírok teljesen átformálták. 

Ezért el kellett fektetni a jeleket, hogy látszódjék, vagyis az írásjeleket író kéz ne takarja el. Módosítottak, átrajzoltak, átszíneztek, ám csak annyira, hogy a saját nagyságukat kiemelendő a sumir lakosság átvett műveltségét a sajátjukként állítsák be.[13]  E törekvés mindmáig megmaradt. El akarták és akarják hitetni hogy ők a műveltség elsőleges létrehozói. A sors iróniája, hogy bármelyik történelmi kort „kapargatjuk” meg , ásunk le az alapokig, a kezdet kezdetén mindig ott leledzik a mai magyarság valamelyik szkatafajú őse, ősnépe. Olyan a magyar, mint az élesztő, elég egy morzsa belőle, hogy átformáljon mindent, és önnönmagát feláldozva beleolvadjon a „régiúj” környezetébe.   

Valami efféle történhetett a vízözönelőtti nyelvvel. Jákob korában Noé másik két fia Kám és Jáfet leszármazottjainak, vagyis az ókori közel-keleti lakosság nyelve[14] megtartotta vízözönelőtti toldalékoló jellegét. Ám, nehogy hasonló legyen a hódítók és a meghódítottak beszéde, írása, nemcsak az olvasás irányát változtatták meg, hanem régi szavak szótagjait megkavarva, a visszafelé olvasva új kifejezéseket, szavakat alkottak. Ennek alapján hosszú évszázadokig neves kora-újkori magyar tudósok, polihisztorok fennen hirdették a zsidó és a magyar nyelv hasonlatosságát, sok esetben a magyar rovására. A hasonlatosság valóban szembetűnő, de nem a mai magyar nyelv toldalékoló elődje volt az átvevő, hanem a zsidó.  

A szavak, szótagok, hangok ilyetén összezavarása nyomonkövethető az ószövetségi nevekben, kifejezésekben. A Biblia szövege a mind a köz- és a tulajdonneveket jobbára feloldja. Elmeséli miért lett bibliai alakoknak ilyen vagy olyan nevük. József például „szép termetű és szép arcú vala”, ráadásul jó is volt, hiszen a szolgálata kedvessé tette egyiptomi ura előtt.[15]  Mivel jó is volt, szíp is volt, Joszip[16], magyarosan József lett a neve. (Szinte minden nyelvben Joseph-nek írják!) Ám a bibliai nevek csak és kizárólag magyarul tárják fel a titkukat, más nyelven nem. E név német nyelvű feloldása az „Er ist gut und schön” kifejezésben még véletlenül sem sejlik fel a József névben rejlő "jó és szép" képzete. 

5. ábra Józsefet eladják a testvérei ( XII. sz., Hortus Deliciarum enciklopédia, készítette: Herrad von Landberg)[17]

Az esetek többségében az illető szó visszafelé olvasva felel meg a szövegben rejlő történetnek.  Ilyen volt Ábrahám és Sára vénségében született fiuknak Izsák, héberül Jiczakh, becézve Jaczach neve. „És monda Sára: nevetést szerzett az Isten énnekem, a ki csak hallja, nevet [kacag] rajtam.”[18]  És valóban Sárát az Isten a fia nevében kacajjal ajándékozta meg, ugyanis a Jiczakh/Jaczach visszafelé olvasva Chachaj, vagyis "kacaj". (Nem véletlen, hogy az Ószövetség több fejezete utal arra, hogy Sárai/Sára saját magát kacagta ki a hírre, hogy  "kiszáradt", öregasszonyként gyermeket szülhet. A Sára nevet Izsák születése után kapta az Úrtól, mert már nem  meddő, nem "szár, száraj" volt.) 

6. Izsák feláldozása (mozaik, VI. sz, Beth Alfa zsinagóga, Izrael)[19]

Istennek a bábeli torony lerombolására küldött 70 angyala efféle nyelvzavart csinált. Összekeverte, összekutyulta a vízözönelőtti nyelvet, az emberek beszédét, hogy az építők ne értsék egymást és hibát hibára halmozva rosszul építsék meg a tornyot, amely végül összedőlt, és a toronyépítők szétszéledtek a világba.   

7. Noé bárkája és Izsák feláldozása (iniciálé, XIII. sz. Szt. Lajos és Kasztiliai Blanka psalteriuma - Psalterium, Saint Louis et de Blanche de Castille)[20]

[1] Szent Biblia, Az Ó-Testamentum könyvei”, Bibliatársulat, Mózes I. könyve. 11.1.

[2] digi.ub.uni-heidelberg.de

[3] Wei3bach, F. H.: Die sumerische Frage, Hinrischsche Buchhandl. Leipzig, 1898.

[4] Ó-Testamentom i.m. Mózes II. kv. XV. 23. 

[5] A Sankt–Gallen-i évkönyvek szerint Súr-nak hívták a 955-ben Regensburgban felakasztott harmadik magyar vezért. In: Marton Veronika: Magyarország, a kereszt árnyékában, Matrona, Győr, 2016. 27-28. pp.

[6] bibleorigins.net

[7] Ó-Testamentom i.m. Mózes I. XVII.1.

[8] Szekel Istvan: Chronica ez vilagnak yeles dolgáirol. Cracoba, Niomtatott Striykouiai Lázár által, MDLIX. e3tendeibe, 10-11. pp.

[9] Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011. 60-61. pp.

[10] A cél az volt, hogy a nyelvi értetlenség miatt ellehetetlenüljenek a mukálatok, maradjon abba az építkezés, s mindenki menjen oda, ahonnan jött.

[11] dominicanes.me

[12] Eredetileg gójnak hívták a sumirok megsegítésére a hegyekből lezúduló szkítafajú lovasnépet, a gutit. Idővel ezen elnevezéssel illették az összes nem zsidó népet.

[13] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005. 49-50. p.

[14] Ez írás terjedelme nem engedi meg, hogy az un. bibliai idők lakosság-összetételét taglaljuk, ám ki kell emelni, hogy ezidőben Közel-Keletet eredeti lakossága szkítafajú volt.

[15] Mózes I. kv. 39. 4-6.

[16] Az idősebbek emlékezhetnek, hogy Sztálin teljes neve Joszip Viszárionovics Sztálin volt.

[17] de.wikipedia.org

[18] Mózes I. kv. 21.6.

[19] en.wikipedia.org

[20] gallica.bnf.fr

(Markos Gyula: Az Úr szava magyar volt, Uránia Kv.nyomda, Bp. 1918.  c. írás nyomán.)

Kedves Olvasóim!

Az ANTANTÉNUSZ naphívogató gyermekversike megfejtésével kívánok Önöknek áldott húsvéti ünnepeket!

Balatoni napkelte (Egry József festménye - irodalmijelen-hu) 

Az Antanténusz hazánkban a legismertebb gyermek mondóka „kiolvasó vers”, kiszámolósdi. Általában értelmetlen halandzsa-szövegnek tartják. Forrásmegjelölés nélkül némely nyelvész szerint több európai nyelvben [pl. finn[1]] is előfordul.

Bújj, bújj, zöld ág (Boldog, Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegye)[2]

Mások félrefordított latin eredetű versnek, vagy nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják (mégcsak véletlenül sem eredeti magyar szövegnek).

Ismertebb változata: Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!

Némely íráskutató[3], forráshivatkozás nélkül van kutató ősi „sumer” imának tartja, amit egy ékiratos cserépről olvastak le, majd a XX. sz. elején fejtettek meg: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz = Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt! Nagyjából ennyit közöl a wikipedia[4] e versikéről. Úgy tűnik a felsorolt érvek, vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám pontos forrásmegjelölés nélkül ötletként értékelhetőek.

Ez ösztökélt, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, valóban értelmezhető-e mai magyar nyelven a mondóka első és második része. A szöveg további részének megfejtése ellen a nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén félrevezető szót éreztem benne.

 Rábaközi madaras hímzés[5]

Szőcs István, a nagyműveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”[6]   A régiségben tehát közérthető jelentésük volt.

Libapásztor az ecsegi pusztán (1907)[7]

Hasonló véleménye van az Borbola János [8]: egyiptológusnak „… gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka „egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a ’varázsszavakat’ visszafelé kell olvasni.”

Pass László, debreceni evangélikus lelkész részletesebben foglalkozott a mondókával. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le  a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama[,] és még ma is időszerű.”[9]

1975-ben Pass négyoldalas cikkére Komoróczy Géza, nyelvész válaszolt „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség…”[10] Ezen „ex katedra” kijelentés okozhatta, hogy az akadémikus körök nem elemezték a versikét[11], hanem megmaradtak a halandzsa besorolás mellett. 

Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes. Ám kifogásolható, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket az íráskép és a hangalak alapján azonosította. El kell olvasni és értelmezni kell a hozzájuk tartozó vonalas, illetve ékjeleket. Ám a sumir fogalomírás és a magyar betűírás közti nagy az időbeli távolság, és a különböző íráskép miatt nem egyszerű.

Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást? Szabad-e a latin betűs, jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtti sumir fogalomírás jeleire?

Segítségül fel kellett használni a székely-magyar rovásírást. A mintegy két és fél ezer éves latin betűíráson és a sokkal régebbi székely-magyar, részben szótag-, részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig. A magyar latin betűs írásnál csekély eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. Még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.

A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.[12] Betűírásnak tartatik, ám valami megmaradt a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók esetében a kiejtésekor, a hangzósításkor a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt[13] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni; az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem, de az ejtéskor bele kell olvasni a szóba! A sok mássalhangós cseh nyelv létrejötte az „e” segédhang elhanyagolására, „nemtudására” megy vissza. A szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép bár nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy ejtéskor a szóba bele kell olvasni a jelöletlen magánhangzót. (A cseh nyelv ennek köszönheti torlódó mássalhangzós beszédét.)

A somogyi rovásírásos tanító-tábla fényképe[14]

A székely-magyar rovásírás, és más, pl. a skandináv rúnarás kevés jellel sokat fejez ki. Az írásban ez a betű-összevonásoknak köszönhető Mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. E szabályt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni.

 A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.

A XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok[15] felismerték, az eredeti magyar szavak és nyelvtani elemek szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Semmi nem indokolja, hogy az „antanténusz szórakaténusz…” esetében ne így lett volna. A nyomatékos, egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként[16] lehet felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása segítette elő. A Rudimenta szerint, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont jelekkel le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként egybetartoznak.

Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) mai írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, majd a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik.

A latin betűs átírásnál némely magánhangzó feletti vonás nem ékezet, hanem az alsó indexszel együtt a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit nem hallunk.[17]A megfejtésnél használt jelek az új-asszír szótári jelek.

A mondóka szövege ékjeles agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor írására lehetne visszavetíteni. Ti. az íráskép kb. 500 évenként változott. A XIX-XX. századi szótárak meg az új-asszír ékjelekre épültek.

(Mind a rovásjelek, mind az ékjelek olvasási iránya: jobb-bal)

 Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Az olvasási sorrendnek megfelelően az a betű a n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasata na lenne.

A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a „Tanító tábla” első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető.

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő S =sz mássalhangzó erősen hangsúlyos, szinte teljesen elnyomja.

Talányos a fenti táblázat 4. számmal jelölt nusz ékjelének jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, tehát egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké.

A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU⁸ és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba”.

A 6. sz. gyök mai kiejtése: szó. Csakhogy az első megfejtők szerint a sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[19] A ló tájnyelvi ejtése: ló-lou-lú.  A magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a sumir SZU¹⁰ kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért az u rovásjelet kisebbre, a S=sz mássalhangzót nagyobbra kellett venni.

A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k =k-hoz balról illeszkedik az a. Efféle összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában. A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt tükrözi ékírás, hisz a tén ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy nincs olyan idegenes mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne tudná adni. Nincs, amit magyar anyanyelvű ne értene, legfeljebb nem szép, nem magyaros és szabatos, vagyis nyakatekert.

Ily furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, szinte megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap égi kapuja. E jelenséget őrizhette meg a versike (Tejút) [20] 

A Nap „kapu-közelben” van. A horizonton látszik a hajnalpir, jelzi, hogy közeledik a napkelte, kezdetét veszi a derengés. Ám a Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”.

Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz., az „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” első szóképe, a második szószerkezetben kibővítve megismétlődik.

A népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is, meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…”

A mondóka esetében: Itt a pirkadat, közeledik a napkelte. A Nap már-már feltűnik a látóhatáron. A kislibák ébredése, kelése „kapuközelben” van. A hajnali hűvösségben reszkető, didergő kislibák, már nem szunnyadnak, hanem felébredtek, s epedve várják a napfelkeltét.

A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka lehetséges mai magyar  nyelvű értelmezése:

Égi fénykorona közeledik, kislibá(k), elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, de megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is.

A régiségben az „Antanténusz”-nak, a halandzsa-szövegnek tartott versikének megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy a mindmáig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben, s kivétel nélkül minden magyar ember ismeri, gyermekkorában játszotta, látta, hallotta.

A magyarság egyik nemzetalkotójának a pártusoknak párthiai hazájukban, Hatrában állt Naptemplomának kapuboltozata. Az Iszlám Állam Hatrát is teljesen lerombolta, elpusztította. Már csak a képeken, albumokban lehet látni, milyen volt. - hatrasite.com)

A cikk a Hol rejtőznek a magyar táltosok, (Matrona, Győr, 2013) c. könyvből való. 

[1] Kiss Dénes szóbeli közlése.  In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Görnyei Sándor felvétele, 1936. – tudasbazis-sulinet.hu 

[3] Dudás Rudolf szerint a mondóka ékiratos táblán került elő; de nem közli, hol, melyik táblán található.

[4] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

[5] népművészet.network.hu

¹Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[7] Győrffy István felvétele - wwangfolyó.blogspot.hu

[8]Borbola János: Magyarok Istene, Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.

[9] Pass László kéziratban terjesztett tanulmánya.

[10] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.

[11] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[12] A rovásírás szabályai, jelek leírása a Rudimenta és A somogyi rovásírásos kövek i. m. alapján.

[13]A nyelvújítás eredménye, hogy a magyarban eluralkodott a szóelemző (etimologizáló) írás, bár, az írás elve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanulók, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák.

[14] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek i. m. 6. p.

[15] Francois Lenormant és Galgóczy János

[16] Gyök: A nyelv bizonyos alapszavai, „amelyekből… belváltozás… által más-más, alapeszmében egyező szók erednek.” In: A magyar nyelv szótára (Czuczor–Fogarasi) Előbeszéd, 63.p.

[17]. ár = cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[18]Az olvasás balról jobbra irányul; az „eredeti” szöveg latinbetűs, nem ismert régen hogyan írták.

[19]A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fogarasi) i.m. IV. köt. 998. p.

[20] Babus Patrik felvétele - ng.hu

Harcoló szkíták - Ők lehettek a magyarság elődei (aranyfésű részlete, kurgán, Szoloha (Dnyeper partján),  Kr. e. 4. sz. - deutsch.rt.com) 

Ajánlom e cikket azon  közíróknak, kutatóknak, akik a sumir-akkád-asszír szótárak latin betűs alapszavai és a mai magyar nyelv szavai közti írásképet hasonlítják össze,  s ez alapján „ex cathedra” hirdetik a sumir és a magyar szavak hasonlóságát, azonosságát. Mindezt teszik anélkül, hogy ismernék, mi buktatókkal jár a feltételezett hangalak alapján egybevetni az egymástól kb. 5000 évnyi távolságban levő sumir és a magyar nyelvet. Teszik ezt anélkül, hogy némileg tisztában lennének a sumir vonalas írás és a babiloni-asszír ékírás alapjaival.

A sumir és a magyar nyelv, nyelvtan közt valóban van hasonlatosság; sőt sok-sok azonosság is; ám ezt minden esetben be kell bizonyítani!

 A Ziribár Csobánka és Pilisszántó között[1]

Magyarország szívében, a pilisi erdőségben van egy hegycsúcs: Ziribár. Nevét, honnan kapta, kik hagyták itt? Ki tudja. Úgy tűnik, mintha valamilyen keleties elnevezés lenne? Vajon a törökök hagyták itt a nevét, vagy a Felvidékre települt honfoglaló pártus utódok? Esetleg Kőrösi Csoma Sándornak lenne igaza, hogy a régiségben az Európát uraló szanszkrithoz hasonló nyelven beszélő géták nevezték el a Kárpát-medence földrajzi neveit? Csak találgatni lehet.  .

2004-ben egy kedves ismerősöm vett rá, hogy Szőnyi József, az akkori pilisszántói polgármester kérésére próbáljam a sumir nyelv alapján megfejteni a ZIRIBÁR szót. Eleinte tiltakoztam, mondván mai kifejezést nem helyes évezredekkel korábban kihalt nyelv segítségével megfejteni (még akkor sem, ha a név igen-igen réginek tűnik). Kísérletképpen mégis ráálltam. Az ösztökélt, hogy a mai magyar nyelvérzék számára teljesen idegen kifejezésnek sumir gyökerei is lehetnek.

A Ziribár tetején[2]

Számbavettem, mit lehet tudni a hegyről, milyen a formájú a hegy, milyen a földrajzi környezete. Mi ismert róla? A Ziribár hegy madártávlatból csúcsosnak tűnik, bár a teteje kissé lapos, ahonnan jól be lehet látni a környéket.

A Ziribárral (410 m) átellenben a Pilis-tető (756 m) és a Hosszú-hegy (489 m)[3]

A Napistent ábrázoló babiloni pecséthenger ugyancsak két hegycsúcs között ábrázolja az emberalakú ábrázolt Nap felkeltét. Az ismerőseim elmondása szerint a Ziribár tetejéről nézvén, a téli napfordulókor a felkelő nap a két átellenes hegy határolta völgyben tűnik fel. Magyarországon a „csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre.”[4]

Samas, a megszemélyesített felkelő Nap (pecséthenger nyomat, Kr.e. III. évezred, British Museum, London)[5]

Megnyugtató megfejtés nincs. A mai latin betűkkel írt szót 4-5 évezred, vagy még több választja el a sumir vonalas jelektől, ékjelktől. A kiejtésről, illetve a hangzósításról nem is szólva; hiszen e régi nyelvet legalább 5 közvetítő nyelv segítségével fejtették meg. Magyarán nem tudjuk, csak sejtéseink lehetnek, miként, milyen hangalakkal ejthették ki a szavakat.

Sokat segített a ZIRIBÁR hegy földrajzi fekvése. December 21-én a két átellenes hegy, a Pilis- és a Hosszú-hegy alkotta nyeregben kel fel a Nap. Ezen kívül figyelembe vettem a rovásírás általános szabályait, s csak ezután kezdtem a megfejtéshez.

Telegdi János 1598-ban a rovásírás szabályait összefoglaló Rudimenta c. munkájában leírta, hogy a hun (székely-magyar) rovásírásban a ”… szótagjegyeket úgy kell alkalmazni, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják...”[6] Ez azt jelenti, hogy a betű-összevonásokat a szótaghatárok tiszteletben tartásával kell elvégezni, s a szótagokat nem szabad az összevonás (ligatúra) kedvéért megtörni.

A Ziribárral átellenben két hegy ölében ragyog fel a téli Nap[7]

A magyar nyelv szótagjai a régiségben önálló szavak, kifejezések voltak. Ezek mára elfelejtődtek. A mai magyar ember nem tudja, nem érzi anyanyelve csodáit. Sőt hagyja, elfogadja, hogy a korszerűség ürügyén az idegenszívű „zsurnalisták”, nyelvészek ráhúzzák az angollal kevert zagyvalékot a magyar nyelvre.

A régi keleti nyelvek jórésze toldalékoló (agglutináló), a sumir szintén. Minden jel feloldása kevés kivételtől eltekintve egyszótagú szó, s egy-egy fogalmat takar. A magyar nyelvben ezek szótagként jelennek meg. Így a sumir nyelv igen sok esetben hozzásegít a magyar szótagok jelentéseinek rég elfeledett felismeréséhez.

Természetszerűleg nem a mai szavak (rádió stb.), hanem főleg a régi, un. ”finnugornak” vagy török eredetűnek stb. tartott alapszavak esetében.

A ziribári-zsomboly[8], az aknából v. aknarendszerből álló barlang bejárata

Megfejtéskor a latin betűvel írt kifejezéseket párhuzamba állítottam az ékjelekre átírt  sumir fogalomjegyekkel. Tehát nem a latin betűs íráskép, hanem a jelentések (jelen esetben a földrajzi elhelyezkedés és az ékjelek jelentése) hasonlatossága alapján kellett közös nevezőre hozni a két teljesen különböző írásmód, a betűírás és a fogalomírás elemeit.

A Deimel-féle sumir szótár minden egyes latin betűvel átírt ZI, RI és BAR ékjelét külön kellett elemezni. Valójában a jószerencsén múlt, hogy nem 30-40 ugyanazon írásképű jelet kellett megvizsgálni.

A ZIRIBÁR szó esetében szinte önkéntelen a szótagolás: ZI.RI.BAR. E három szótag mindegyike sumir kifejezésnek tűnik, s együtt szószerkezetet alkothat.

A hegy földrajzi fekvését tekintve maga a név valamiképp összefüggésben lehet a kelő vagy a lenyugvó nappal. Ezt támasztotta alá a harmadik, egyben utolsó szótag a BAR. A sumir szótár szerint e szótaghoz tartozó ékjel hangzósítása valóban bar, a jelentése pedig napfény, pir… és még sok más.

A bizonyítás kedvéért közlöm az ékjeleket. Kézzel kellett leírnom, s utána másoltam az oldalra. Az egyes ékjeleket ; -vel választottam el egymástól.

A megfejtéshez más sumir szótárak mellett leginkább Anton Deimel[9] négykötetes Sumir Lexikon-ját használtam.

Feltehetően a ZIRIBÁR földrajzi fekvése és a felkelő Nap közt tényleg létezik valami kapcsolat. Ennek ismeretében csökkenteni lehetett a kifejezéshez használható ékjelek számát.

Az ékjelek jelentésének megállapítása az ellenőrzéssel együtt pár napig tartott. Így sikerült a ZI.RI.BAR mindhárom összetevő jeléhez megtalálni a földrajzi fekvés alátámasztotta jelentést. A jelentések csak látszólag zárják ki egymást. Pl. az élet, az emelkedés, felszáll, felnyúlik, erős, szilárd szavak gondolatilag kapcsolatban vannak egymással: az élet keletkezik, létrejön, az erős ereje emelkedik (növekedik) stb. Ám ez összefüggéseket csak magyar anyanyelvűek értik és érthetik. 

A „ZI.RI.BAR” szó három ékjele jelzővel ellátott jelöletlen birtokviszony. Az adott szavakkal nagyon sok szószerkezet alkotható, ám valamiben mindenik megegyezik, hogy a fény helyéről van szó, vagyis olyan helyről, ami a fénnyel van összefüggésben. Ezt a Ziribár hegy földrajzi elhelyezkedése is alátámasztja

Néhány lehetséges jelentés:

magaslat, a leszálló fényé,

a Napisten régi magaslata,

a leszálló/felkelő Napisten magaslata,

az éltető fény lakása,

a teremtő fény magaslata,

a ragyogva kelő Nap fordulója stb.

A Ziribár kifejezés tehát helyet, hegytetőt, magaslatot jelenthet, ahol a régiségben Nap- vagy fényszertartás lehetett, vagyis napvárta volt.

Szittya (szkíta) áldozati szertartás (szibériai sziklarajz)[10]

A magyarság, a szkítasághoz tartozó, turáni nép. A hagyományai megemlékeznek arról, hogy a régiek tisztásokon, berkekben, forrásoknál hegytetőkön imádták a teremtő Atyaistent, adták meg a tiszteletet a természeti tüneményekben való megnyilvánulásainak, a Napnak, a Holdnak, a földnek, a víznek és a szeleknek.

Hérodotosz[11] említi, a szkítáknak, pártusoknak, perzsáknak

„Nem szokásuk, hogy istenszobrokat,

szentélyeket, oltárokat emeljenek,

ellenkezőleg ostobának tartják azokat,

akik így tesznek, gondolom azért, mert

a hellénekkel ellentétben, nem hiszik,

hogy az isteneknek emberi alakja van.

A legmagasabb csúcsokra járnak fel,

és ott áldoznak Zeusznak, mert ők

az ég teljes körét Zeusznak nevezik.

Rajta kívül áldozatot szoktak

bemutatni a napnak, a holdnak,

a földnek, a tűznek, a víznek

és a szeleknek.”

A hun-magyarok december 21-22-én a Pilisben, a ZIRIBÁR hegy tetején várták a téli nap felbukkanását, miként a csíksomlyói zarándokok napfelkeltét.

Báránybőrt szabó szkíták (Szkíta arany nyakék részlete, Tolsztaja Mogila Kurgan, Pokrov, Ukrajna, Kr. e. 4. sz. - солта.ру)

(Részlet a "Hol rejtőznek a magyar táltosok" , Matrona, Győr, c. könyvből)  

[1] inden-ami-magyar.hu

[2] picasa webalbumok - Miklós Józsa felvétele

[3] edzesonline.hu

[4]Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium, Csokonai Kiadó, 1997. 332. p.  

[5] Gray, John: Near Eastern Mythology, Hamlyn, London, 1982., 44. p.

[6]Thelegdi János i.m. 30-31. p.

[7] katalogus.eoldal.hu

[8] karpatutak3.blogspot.hu

[9] Deimel, Anton: Sumerisches Lexikon, Verlag des Päpstlichen Bibelinstituts, Roma, 1928. (Jelzet: D.) Az ékjelek pontosításához felhasználtam még Labat, René: Manuel d’Épigraphie Akkadienne, Imprimerie National, Paris 1948. szótárát (Jelzet: L.)

[10] Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története, I., Atheneum Rt., Budapest 1895., 264.p.

[11] Hérodotosz/Herodotos történetei könyvei, Franklin Társulat, Bp. 1893. IV. 59.; A görög–perzsa háború, Osiris, Bp. 2004., I.13.

Az idegen érdekeket érvényesítő, a magyar királyokat befolyásoló német osztrák és a mindenkori egyházi körök mindent megtettek, hogy a magyarsággal elfeledtessék dicső történelmébe, nagy elődeibe vetett hitét. Népünk életösztönének, és hagyományőrző képességének csodája, hogy csácsogó mesékbe rejtve, egy-egy szólással megőrizte a Kárpát-medencébe való hazatérés útjának, és rejteki módon nagy őseinek emlékét. 

Hetedhétország

Az ókori Hettita Birodalomra utal a „Hetedhétország” meseelem. Mezopotámiából nézve azon túl volt a régi haza, a Kárpát-medence. A kőkorszakban a sumirok egyik alkotó-népeleme a Jemdet Nasr nép Erdélyből vándorolt a Balkánon és Anatólián át a Tigris és az Eufrátesz vidékére. Néhány ezer év alatt ragyogó városokat, városállamokat hozott létre. Mígnem az utódaik a harcias sémita babiloni-asszírok támadásai miatt feladták a hazájukat, és életüket mentvén nem a Balkán, hanem az északi hegyek felé menekültek. Sok viszontagság után egy részük a „Hetedhétországon”, a Hettita Birodalmon át, a Kaukázuson túlra, a másik csoportjuk az Altáj vidékére vándorolt.

Boghazkői (Hattusili) - Az avar-magyar gyűrűvárakat formázó hettita főváros romjai (Anatólia, Törökország)[1]

A mai történetírás a hettitákat az indoeurópai népek ősének, nyelvi elődjének tartja. Nem veszi figyelembe, hogy két Hettita Birodalom létezett. Kr. e. 3000 táján a mai Törökország területének lakói a se nem szemita, se nem indoeurópai, hanem a toldalékoló nyelvű hattik voltak.  A Kaukázus felől, minden különösebb harc nélkül csatakoztak hozzájuk az ismeretlen nyelvű hurrik. (Oly „rokonsági” kapcsolat lehetett a szkítafajú hurri és a hatti nép közt, mint a Kárpát-medencei magyarok és avarok közt.)

 A Hettita Birodalom (Sötétebb pirossal jelölve az I. Hettita Birodalom kb. Kr.e.1300)[2]

A „hettita” szó „hét táj v. hét ország” jelentéséből következik, hogy nemcsak az említett kettő, hanem még legalább öt „rokon” törzs szövetsége hozhatta létre az első jól szervezett államalakulatukat, Hettita Ó-birodalmat.  

A Kr. e. XVI. századra az I. Hettita Birodalom megszűnt, hosszú évtizedekig nem hallatott magáról. A hivatalosított történetírás e kort némi bizonytalanságát tükröző meghatározással „átmeneti időszak”-nak nevezi.  150 év elteltével a Hettita Ó-Birodalom romjain az új hódítók, az indoeurópai népek megalkották a II. Hettita Birodalmat.

Mindez pedig történt a Kr. e. 14-13. században.

Ez „átmeneti időszakot” úgy kell elképzelni, mint a rómaiak távozása és a hunok érkezése közt Erdélyt: Kr. u. 270/271-ben Aurelianus császár parancsára a rómaiak kivonultak Dáciából (Erdélyből). A romanizált lakosságot kényszerrel áttelepítették a szomszédos Moesiába[3]. A hunok 4-5. századi megjelenéséig Dácia gyakorlatilag lakatlan volt.[4] Néhány betévedt barbár germán törzs, gepida, gót stb. nyomát lehet csak kimutatni.

Képtelenség[5] a román történetírás azon állítása, hogy ezidőben Dácia/Erdélyben a román lakosság lélekszáma kb. 2 millió lett volna. 

Dácia királya és a közel-keleti Pártus Birodalom uralkodója szövetséges volt. Decebal dák király a halála évében II. Pakorosz, pártus nagykirály katonai támogatását, szövetségét kérte a rómaiak elleni harchoz.[6] Az Eufrátesztől Baktriáig elterülő Pártus Birodalom és Erdély közti meglehetős távolság késleltette a pártus segítség érkezését. Kr. u. 106-ban Decebal meghalt, megölték. Dácia/Erdély római provincia lett. A mai hivatalosított történetírás szemérmesen elhallgatja a az Erdély rómaiak előtt lakóinak, a dákoknak a faji hovatartozását.

Az alábbi képen a pártus uralkodó profilból, a dák meg szemből látszik, mégis felfedezhető köztük a hasonló faji jelleg, különösen az egyenes orr. A Kárpát-medencei magyarok között is sok a hasonló arcélű ember.

1. Pakoros, pártus nagykirály (uralk.Kr. u. 89-128) aranyérméje[7] és Decebal márvány fejszobra (British Museum)[8]

A pártusok mindig megsegítették és katonailag támogatták a rokonnépeiket.  Közéjük tartoztak Hérodotosz erdélyi agathürszoszainak[9] utódai, az erdélyi dákok, vagyis a dahák, akik soha nem voltak a románok elődei. A románok a magyar Árpádházi királyok idején kezdtek beszivárogni Erdélybe. Első okleveles említésük 1210-ből való.[10]  

Óperencia

„Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú malac túr…” mondattal kezdődik sok-sok magyar népmese.  Az Óperencia, a leggyakoribb meseelem eredete a magyar vezérek korába nyúlik vissza, amikor az avar/ magyar gyepük még az Enns folyó mentén sorakoztak.

Az elhallásból létrejött „óperencia” kifejezést általában az „ob der→ober Enns” összetételének fogják fel. Szószerinti jelentése: az Enns folyón túl(i terület).

955-ben az Enns és a Duna összefolyíásáról  kb.265 km-re, az Lech-mezőn I. Ottó szász herceg, a későbbi német-római császár vezette „német”. csapatok gyalázatosan tőrbecsalták Bulcsúnak és Lélnek a három német herceg megsegítésére érkezett hadát. Általános vélemény, hogy Botond seregének és Taksony csapatának harcosain kívül az orruktól, fülüktől, nyelvüktől megfosztott 7 életben hagyott gyászvitéz hozta haza hírét az Ober-Ennsnek, az Óperenciának.

Nem valószínű, hogy a X. században, a Lech-mezei gyászos események után népünk az Enns túli (feletti) területek nevét, a gyűlölt ellenség nyelvéből elhallva, erőteljes németes formában illesztette volna a meséibe.

Enns völgye Stainach és Liezen közt (légifelvétel, Stájerország, Ausztria)[11]

Az Ober-Enns nem a Felső-Enns, hanem az Avar-Enns vidékét, a nyugati avar határterületet jelenti. Az „ober” kifejezés az avarok tót népnevének, az  „obri-obar-ober”-nek a magyaros formája. A magyar vezérek korában a tót népnevet a mai szlovének elődeire értették; egy részüket az avar kagánok határőrnépként telepítették északra. Ők az 1920-ig tótnak nevezett mai szlovákok, nevezett elődei. 

„Az avarok földjük nyugati határa mentén kihasználva a természeti adottságokat, hegyeket, dombokat, erdőket, óriási földsáncokat, torlaszokat, ledöntött fákból nagy gyepűgátakat építettek. A németség és a magyarok közti régi avar gyepűvidék, a Bécsi medencével együtt (Ostmark)[12] a magyarok felvonulási területe lett. Magyar lakosság nem telepíttetett ide, hiszen éltek még az avarok maradékai; csak a gyepük állandó magyar helyőrsége őrizte a határvidéket.”[13]

Magyarország belsejétől az avar gyepűvidék ugyancsak messze, az „óperenciás tengeren is túl” volt. „Tenger” alatt nem valamelyik nagyobb osztrák tó pl. a Wörtersee vagy a Mondsee, hanem a nagy-nagy távolság, az Enns-menti avar gyepükhöz és a túlnan túli tájakra való tengernyi lovaglás értendő. A „tenger” szó a magyarban „átvitt értelemben mint melléknév jelent valami sokat, nagy számút, nagy terjedelműt jelent.”[14] „…tenger virág nyílik tarkán körülötte…”[15]

Haddelhadd!

A lengyel Adelhaidról, Géza vezér/fejedelem második feleségéről a magyarság szinte semmit nem tud, hiszen az iskolában nem tanítják, pedig komoly szakkönyvek, világi és egyházi írók[16] írnak róla.

Adelhaid az uralkodást, a hatalom gyakorlását szerető asszony férje szívével együtt a kormányzást is megkaparintotta, s így nagy befolyása volt az országos ügyekre: A „férjét, s a mi férjéé volt ő kormányozta.”[17] Tehát asszonya és „nemhivatalos uralkodótársa” lett Gézának. Adelhaidot más írások udvariasan a „…legszebb női alakok[18] egyikének mondják: nem csak versenyt lovagolt és vadászott a férjével, hanem még a tivornyák zajos örömeit is megosztotta. Magától értetődik, hogy egy ily feleség… a férjen teljesen uralkodott, s nem igen csalódunk, ha felteszszük, hogy helylyel-közzel még a kormány gyeplőit is erőteljesen a kezeibe vehette.”[19]

3. Ő nem a mi Adelhaidunk, hanem a hasonnevű keresztanyja, I. Ottó német-római császár felesége, burgundi Adelhaid (szoborrészlet, kb. 968, Meiβen, Székesegyház)[20]

A lengyel arát kísérő fegyveres lovagok a pilisi királyi udvar közvetlen közelében telepítettek le, mondván: Hadd vegyék körül a királynét az övéi, nehogy idegenül érezze magát a „pogányok” közt. Ám nemcsak Adelhaidot vették körül, hanem Gézát is (miként majd a bajor Gizella kísérete Istvánt).

Feltűnő a krónikások és a későbbi történészek igyekezete, hogy Gézát vérszomjas zsarnokként tűntessék fel, mintha Adelhaid és a környezete ártatlan bárány lett volna. Minden magyarellenes ténykedést neki tulajdonítottak: Géza rendelte el a hittérítést. Követséget menesztett Európába, hogy a népe ellen fegyvereseket toborozzon. Ő ostorozott, csakis ő büntetett, hogy a hazáját a magyarokkal együtt német érdekkörbe terelje.

1000 év távolából és a bekövetkezett események ismeretében úgy tűnik, Géza a saját udvarában elszigetelődött. Német udvaroncok, német és lengyel papok vették körül. Querfurti Brunó kertelés nélkül kimondja: Szent Adalbert „… követeket küldött a magyarok nagy urához, vagyis inkább a nejéhez, a ki az országon uralkodott s férjét és férje dolgait kormányozta, s a kinek vezetése alatt kezdődött a kereszténység.”[21] Magyar, ha szólni kívánt a fejedelemmel, csak Adelhaid és az udvaroncai szűrőjén juthatott elébe. Az „Adelhaid” hallatán a magyar anyanyelvűekben felmerülhet, vajon van-e némi köze a „haddelhadd” szóláshoz: A két kifejezés kiejtési és írásképi hasonlatossága az ’Ober-Enns – Óperencia’ kifejezésnél is szembetűnőbb: Magyar nyelvterületen mindmáig él a ’haddelhadd’ kifejezés. Országszerte, pl. Vas megyében még az 1950-es években is ekképp intették a rosszalkodó gyermeket: ’Vigyázz, mert jön a haddelhadd!’, s ha nem hagyta abba a csínytevést, bizony megkapta a fenyítést.

A Czuczor-Fogarasi szótár a „hadd el hadd sajátságos népies kifejezés”-t „hagyd el hagyd”-nak oldja fel, s közli, „valami nagy bajt, szorultságot jelent, midőn valakit rútul megpiszkolnak, megvernek”[22].

E magyarázatnak akkor van értelme, ha a bántalmazott könyörög, hagyják már abba verését. Ám nincs összhangban  a „No, most gyün még a hadd e(l) hadd!”, sem Vas-megyei a  ’Jön a hadd el hadd!’ szólással, ami  a vétkesnek komoly fenyítést helyez kilátásba.

Az Adelhaid név csak a szókezdő h hangban különbözik a „haddelhadd”-tól. Tehát joggal feltételezhető, hogy a két kifejezésnek köze van egymáshoz.

A ’haddelhadd’-nak ezredéves előzménye lehet: A hittérítők kíséretében járó-kelő fejedelmi rendfenntartókat a köznép joggal tarthatta Adelhaid embereinek, s a fejedelemné keresztnevén emlegetvén őket. E fegyveresek bizonyára nem átallották keményen megfenyíteni a keresztségnek ellenálló, nyakas, csimbókos hajú magyarokat. Azok aztán észrevéve a közeledtüket, óva inthették egymást: „Vigyázz, mert jön Adelhaid, gyün a haddelhadd!”

A magyarság a lengyel Adelhaid, Géza második felesége nevét az intő, „haddelhadd” szólásként őrizte meg.

[1] ancient-wisdom.com

[2] hu.wikipedia.org

[3] Moesia: Bulgária és Szerbia határterülete. 

[4] mek.oszk.hu

[5] Kosztin Árpád: Magyar térvesztés, román térnyerés Erdélyben. Bíró Family, Bp., 2003. 20-10. pp.

[6] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010. 60, 100. pp.

[7] cngcoins.com

[8] H. Brunn - Brukmann, Denkmäler griechischer und römischer Skulptur, Munich, 1888, t. I, 2, pl. 55.

[9] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX.,  MTA-Franklin Társulat, Bp. 1893., IV., 100. p.

[10] Kosztin Árpád i. m. 5.p.

[11] upload.wikimedia.org

[12] A későbbi Ausztria

[13] Marton Veronika: Magyarország a kereszt árnyékában, Matrona, Győr, 2017. 15. p.

[14] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fogarasi), IV. köt., Atheneum, Bp, 1874., 210. p. 

[15] Petőfi Sándor: János vitéz

[16] Ipolyi Arnold: A magyar Szent Korona története, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1886. 29-30. pp. (Az Anno Kiadó hasonmás kiadása)

[17] Endlicher, Stephan Ladislaus: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana, Scheitlin u. Zollikofer, Sangalli, 1849. 141, 165. pp.

[18] A magyar krónikák hasonlóképp jellemzik Géza asszonyát.

[19] Wertner Mór: Az Árpádok… i.m. 30. p.

[20] derdom.de – Fényképezte. Wolfgang Wiehe

[21] Miserat his diebus ad Ungrorum seniorem magnum, imo ad uxorem eius, quae totum regnum manu tenuit, virum et quae erant viri ipsa regabat, qua duce erat christianitas coepta In: Pertz i.m. IV. 603. p.

[22] Czuczor-Fogarasi i. m. II. köt., „Hadd el hadd!” címszó, 1277. p.

A magyar népmesék nemcsak ősi titkokat rejtenek, hanem népünk régiségének meséink tündérködébe burkolózott bizonyítékai.  Szerencsére a Habsburg uralom századaiban az osztrák cenzorok figyelmét elkerülték a csácsogó gyermekmesék, hiszen a titkait nem értették.  Nem értették, mit jelent az ”Üveghegy”, mit a „Hetedhétország, az „Óperencia”…

Népünk történetének ismeretében némely meseelemre fény derült, némelyek még őrzik, vagy legalábbis nehezebben tárják fel a titkukat. Népmeséink „Hol volt, hol nem volt…” bevezetője után az Üveghegy, a Hetedhétország, az Óperencia a magyarság Kárpát-medencébe való visszatérési útvonalának egy-egy állomása.

Szürkemarhákat vezető magyar paraszt (részlet, Feszty-körkép, Ópusztaszer - wikimedia)

Mezopotámia szkítafajú lakossága a babiloni-asszír népirtás elől a Kaukázuson túlra és az Altáj vidékére menekült. 

Üveghegy

A magyar népmesék „Üveghegye” nemcsak a mezopotámiai Szippar-ra, a Napvárosra (ma: Tell Abu-Habbah), hanem a Kaukázus hóval, jéggel borított csúcsára az Elbruszra, sőt az Altáj Aranyhegyére is utalhat.  

Az „üveghegyen is túl” Dentumagyaria legkeletibb városát, a Kaukázus hófedte csúcsain túli Madsar/Madzsar város környékét idézi, ahol a Kuma-folyó mielőtt elérné az Aral-tavat, belevész a sivatagba.

Magyari romai közel a Kuma vizéhez” – A kaukázusi Madzsar város romjai a Kuma partján (Szerelmey Miklós: Magyar hajdan és jelen élethű rajzolatokban magyarázó szöveggel… Pest, 1847 - OSZK)

Ám jelentheti a hunok és az ujgurok régi hazája, az Altáj 4506 m magas hegyét, a Beluchá-t[1]; altáji (ujgur?) nyelven az Uč-Sumer-t.[2] „Az Altaj „eredeti” jelentése: al – arany, tau – hegy”, az Aranyhegy nem valószínű, hogy megállja a helyét. Aranyat, ill. földfémeket az ókortól az Altáj észak-nyugati részén termeltek, ám a kitermelés, ill. az ipari fémfeldolgozás ma sem jellemző. Az Aranyhegy inkább a Nap által a hegycsúcsok köré varázsolt aranykoronára értendő.

Napba öltözött hegy az Altájban[3]

E vidék volt a szkítaság „őshazája”. A 2100 km-es hegyvonulat lankás részeit, a havas csúcsok közt megbúvó, patakokkal, tavakkal teletűzdelt emberi életre alkalmas barátságos, termékeny völgyeket, a rég elvándorolt, szkítafajú nép, a hun-magyarok elődei, esetleg a sara-jogurok nevezhették Altájnak, alsó vidéknek, „al táj”-nak, vagyis Altájnak.

Tiszteletadás a Nap és Nabu-apla-iddina  asszír király előtt (Samas-tábla, agyag, 29,2x17,8 cm., Kr.e. 888-855, British Museum, London) 

A mezopotámiai Szippar, a vízözönt túlélt öt város[4] egyike. A város védistene, UTU, a sumir,  majd a szemita-babiloni Samas napisten tiszteleti helye az É-babbarra, a „fehér ház”[5], azaz templom volt. Rejtélyes eltűnése után Jézus Krisztus tizenkét éves korától harminckét éves koráig e város csillagvizsgálójában tanult.    

A második öbölháború idején az amerikai repülők Szippar közelében gyenge radioaktív sugárzást észleltek. Bizonyára tudták, a közelben egyetlen atomerőmű-létesítmény sincs, csak romok és homok. Ám a műszer jelzett; s szétbombáztatott e természeti csodának számító terület. Minden rend felforgatója, a közel-keleti nemzetállamok sárbatiprója, a hivatalosított amerikai vezetés a szippari romok közt rejlő üvegszerű anyaggal borított emelkedő lapos tetejét tüntette el.

Irak békeidejében a szakemberek bizonyára megvizsgálták a mintegy 100 m²- es különleges üvegszerű burkolatot[6], de mi volt, mi hozhatta létre, nem tudni. Egyesek szerint vulkanikus üveg, mások szerint valamilyen ókori (vagy előző világkorból való) légi járművek le- és felszállásakor keletkezett hő által üvegesre olvadt kvarchomok lehetett.

4. Űrhajó-leszállási útvonal (a városok helye javítva)[7]

A vulkanikus üveget, az obszidiánt el lehet vetni, hiszen a Tigris és az Eufrátesz közén kialudt vulkánnak nincs nyoma, annak ellenére, hogy az ásatásokon kb.9000 éves obszidián kések, nyílhegyek kerültek elő. Ezek a Mezopotámiát északról övező hegyekből, Anatóliából, a Kaukázusból, esetleg a Kárpát-medencei Tokaj-Eperjes vidékéről stb. származtak.   

Mesébe illő vélekedés, hogy réges-régi korok légi járművei olvasztották volna meg a homokos talajt. E feltételezést támasztja alá, hogy a Szippar városának vonalas, ill. ékiratos neve valami hatalmas, olajosan fénylő kővel borított területet, földet jelent. 

Szippar vonalas- és ékírásos neve és megfejtése

Összeolvasva: hatalmas fénylő köves föld, vagy fényeskövű hatalmas föld.  

A „föld”-nek fordított KI olvasatú ékjelet nem termőföld, hanem valamilyen körülhatárolt rész, terület, ország értelemben használják. Szócsoport meghatározóként arra utal, hogy az előtte levő ékjel valamilyen területet, várost, települést jelent.

Szippar vonalas és ékjeleinek jelentéséből következik, e városban ragyogó kővel borított terület volt, amely mindmáig, vagyis amíg szét nem bombázták megmaradt. Pontos rendeltetése, eredete ismeretlen. Már az ókorban elfelejtődött, de különleges volta miatt az ott élők tiszteleti helye lett. Köréje  építették a házaikat, köré telepedtek. Így alakulhatott ki Szippar városa.

A kaukázusi Elbrusz (Európa legmagasabb csúcsa, 5672 m )[8]

A Népmeséink másik üveghegye a Kaukázus lehetett. Örök jég borította csúcsai a távolból olyan benyomást keltenek, mintha üvegből lennének. A babiloni-asszír terjeszkedés elől menekülő sumir utódok a hófödte Kaukázuson átkelve Dentumoger-ba[9], a Don-tövi Magyarországba értek. Majd a csatlakoztak a kusita-szkíta rokonnépükhöz, a hun-magyarokhoz, s jutottak el a Kárpát-medencébe.

Folytatása következik!

 [1] Belucha – oroszul Белуха – белая (гора) – fehér hegy

[2] de.wikipedia.org

[3] reisenmitsinnen.de

[4] A Vízözönt túlélt mezopotámiai városok: Eridu, Bad.Tibira, Larak, Szippar, Suruppak.

[5] A sumir nyelvben az UD kifejezésnek nemcsak fényes, hanem fehér, tiszta jelentése is van. A magyarban: tiszta fehér, ragyogó fehér.   

[6] kincseslada.hu/kozmikusember

[7] Sitchin, Der zwölfte Planet, Wilhelm Goldmann Verlag, (München), 1979. 246. p.

[8] travellingsspots4you.blogspot.com

[9] Don-tövi Magyarország In: Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, 1975. 81. p.  

 Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyarországi tudományos körökben olyan iskola szerveződött, amely a magyar őstörténet forrásait, érveit, bizonyítékait minden eszközzel igyekezett a hitelességétől megfosztani, hogy az idegenből származó, célirányos téveszméket tudatosíthassa. Pedig a műveltség nálunk mindig alaposabb és egyetemesebb volt, mint bárhol a világon, csak nem szabad összetéveszteni a kedvezőbb gazdasági helyzet nyújtotta lehetőségekkel, a magasabb életszínvonallal, ami a migránsok miatt ma már a fejlett nyugati országokban is alig tartható.

Elismert külföldi és magyar tudósok, a francia Francois Lenormant, Jules Oppert, az angol George és Henry Rawlinson, a német Anton Deimel, Fritz Hommel, a magyar Torma Zsófia, Varga Zsigmond, Badiny Jós Ferenc, Götz László, Padányi Viktor, Zakar András stb. bizonyítják a sumir-magyar nyelvi, műveltségi hasonlóságokat, azonosságokat. A mai magyarországi történészek, nyelvészek még lehetőségként sem említik, nemhogy a igazolnák vagy észérvekkel tagadnák. A magyar nép és a nyelv eredetének mai, hivatalosított álláspontja megrekedt a finnugor rokonításnál.

A magyar nyelv és a nép a sumirnak valóban nem rokona, hanem sokkal több. Több más élő és kihalt néppel egyetemben egyenesági leszármazott, utódnép. A rokonság oldalági leszármazást, kapcsolatot jelent. A nagyapám nem rokonom, hanem ősöm, elődöm, az unokatestvérem viszont rokonom stb.

A finnugor kutatások történelmünk talaját meddővé, terméketlenné tették. Befagyasztották a Volga-Káma vidékére, újabb táptalajt adva a magyarság évszázadok óta tartó érthetetlen, rosszindulatú rágalmazásának, megaláztatásának, melynek a trianoni területrablás sajnos nem a tetőzése. Kálváriánknak még nem értünk a végére.   

1488-ban Thuróczy János komoly érvekkel utasította vissza a nyugati krónikák azon állítását, miszerint a magyarok gonosz szellemektől, démonoktól származnak, hiszen „élő ember nem származhat testetlen lelkektől, hanem hús-vér asszonyoktól”.[1]     

1.  A Thuróczy krónika 1488. évi augsburgi kiadásán levő Mátyás- címer (Országos Széchényi Könyvtár)

A magyarság nemzet- és küldetéstudatának megnyirbálása nemcsak az osztrákoknak, hanem minden más, hazánkat megszálló hatalomnak kedvezett és kedvez. Csak a küldetéstudatától, a nagy elődeitől megfosztott, állandó bűntudatban tartott népet lehet leigázni, kirabolni. S ezer év óta minden Magyarország javaira ácsingózó, megszálló idegen hatalom, lett légyen az német, osztrák, orosz vagy trianoni utódállamocska, szülőföldünk megszállására, a magyarság elpusztítására törekedett és törekszik.

1842-ben a Magyar Akadémia 1000 forintot szavazott meg a sváb származású Reguly Antalnak, hogy a Volga-Káma-Bjelaja folyó vidékén kutassa fel a magyarság finnugor rokonait. A közhittel ellentétben Regulyt nem az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után az osztrákok küldték ki az Uralba, hanem a korabeli MTA. A szabadságharcban elvérzett Magyarországnak nem volt lehetősége, az osztrákoknak meg nem volt érdekük, hogy bárkit is elküldjenek a magyarok elődeinek kutatására. Reguly tehetséges, alapos kutató, minden nehézséget legyűrő nyelvész volt. 1842-től 1846-ig tartó küldetését híven teljesítette.[2] Megtalálta a finnugor népecskéket, rátalált a vogulokra. A nyelvük valóban rokon vonásokat mutat a magyarral. Ám a vogul Szibéria kőkorszaki népeinek maradványa, embertanilag távol áll a magyartól, a nyelvének toldalékoló jellege a többi finnugor népecskéével együtt átvétel.

2. Vogul kéregedény díszítése. Hátsó lábán álló medve. (Északi Szoszva völgye)[3]

1848-ban Reguly Ural-vidéki kutatásait meghálálandó, kinevezték a pesti Egyetem könyvtárnokává. A szabadságharc idején itthon sem volt, a Szepességben gyógykezeltette magát. Szoros kapcsolatban állt az osztrákokat híven kiszolgáló Hunfalvy/Hunsdorfer Pállal, a század közepén felbukkanó szintén Munkácsival (Munk Bernát), Szinnyeivel (Ferber József), Budenz-cel stb. Ezek az MTA-ban idegen származású, nem magyar anyanyelvű nyelvészek világosították fel a magyarságot a saját anyanyelvükről, és megtanították kitekerni, gúzsbakötni az eladdig hallás utáni helyesírását.  

4. Állatalakokkal díszített aranyhal (etruszk, aranylemez, 4,1 cm, Kr. e. 6. sz.)[4]

Az osztrákoknak kapóra jött Reguly kutatása, hiszen a magyarsággal el kellett hitetni, hogy nincs joga a függetlenségre, az önálló államiságra, mert idegen Európában, betolakodó a Kárpát-medencében. Reguly az osztrákok ezirányú törekvésében teljesen ártatlan volt, de a kutatásai tudományos alapot teremtettek a  „halszagú [finn-ugor] atyafiságnak”; bár senki nem vitatta, hogy a finnugor népek nyelve toldalékoló jellegű, miként a magyar.

1877-ben a Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az egységes magyar származáselmélettel foglalkozó egyik ülés végeztével legendás kijelentést tett: „Tisztelem az urak álláspontját, de én mint miniszter az ország érdekeit nézem, s ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finn-ugor származás princípiumát fogadom el. Mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát…” (Azóta is keresik e kijelentést az MTA korabeli ülésein készült jegyzőkönyvek anyagában, ám máig sem sikerült megtalálni. Akár mondta Trefort, akár nem, az események ezt igazolták.)

3. Közös ivószarvból (rhüton) ivó két emberalak. A két fösszedugott fej középütt egyetlen arcot képez. (Szkíta, domborított aranylemez, 4 cm. Kul Oba-i kurgán, Kr. e. 4. sz.)[5]

 A fentiek a  józan észnek ellentmondanak, hacsak nem politikai sugallatra, a magyarság lealacsonyítása érdekében nevesítették Treforttal. Az „európai rokonok”, a finnugor népek még javában gyűjtögettek, halásztak, vadásztak, az ázsiaiak, pl. a sumirok (azonosak a kusitákkal) már megteremtették azóta is csodált államaikat.  A sémita akkád, asszír, indoeurópai szasszanida perzsa, arab népirtó hódítás elől a sumir utódok a folyamközi hazájuktól egyre távolabb vándorolva vitték magukkal és adták át más népeknek örökölt és szerzett tudásukat, ami úgy szóródott szét a világban, mint a pitypang bóbitájáról a magok. Az elvándoroltak utódai a pelazgok, az etruszkok, a piktek, a gaelek, a kelták, a baszkok, a kurdok, továbbá számos szkítafajú nép, köztük a hun és a magyar is nagyműveltségű államalkotó népek lettek.

5. Pikt ezüstbross (ezüst, üvegberakás, 6,5 cm, Aldclune, Blair Atholl)[6]

Mindezek ellenére nem helyes a fürdővízzel kiönteni a gyereket.

170 év óta a mindenkori magyar állam rengeteget áldozott a finnugor kutatásokra. A megállapítások igazak, alátámaszthatóak csak a kiindulópont téves. A magyarság (beleértve a hunokat és az avarokat) nem a korabeli európai (és más) műveltségek átvevői, hanem éppen ellenkezőleg az átadói voltak. Élesztőként hatottak a jóval alacsonyabb műveltségi szinten élő középkori európai népekre. A nyelvüket sem a vándorlások során tanulták meg, nem a „németektől”, szlávoktól szedték össze, hanem kiforrott csodálatos nyelvvel, műveltséggel érkeztek vissza a Kárpát-medencébe. E tétel elfogadásával minden a helyére kerülne, beleférne a finnugor, de beleférne a déli származáselmélet, a sumir-magyar nyelvi és műveltségi kapcsolat stb.

6. Gyeplőtartó - Lószerszám tartozék (arany, ezüst, Ur, Mezopotámia Kr. e. IV. évezred)[7]

1844 óta sorra tárják fel az mezopotámiai városokat. A a felfedezés izgalmában világszerte lázas sietséggel fejtették meg az ásatásokon előkerült, és az európai múzeumokba szállított ékírásos agyagtáblák és -töredékek millióit. A zsidó származású francia Jules Oppert kijelentette, a sumir agyagtáblák ragozó nyelven, míg az asszír ékiratos szövegek sémita nyelven, de a sémita írástól eltérő sumir jelekkel íródtak. Samuel Noah Kramer írja: A „sumer nyelvszerkezet vizsgálata arra a következtetésre vezetett, hogy az szoros kapcsolatban áll a török a finn és a magyar nyelvvel…”. E véleménnyel számos tudós (Lenormant, Sayce, Hommel, Alfred Jeremias stb.) egyetértett, de a korabeli tudósok, Joseph Halévy, Ujfalvy Károly Jenő stb. részéről voltak ellenvélemények is.[8] Sajnos a magyarországi irányadó tudományos körök ez utóbbiakkal értettek egyet.

Az 1892-ben megtartott londoni Orientalista Világkongresszuson az MTA-t Goldzieher Ignácz képviselte, aki visszatérve úgy számolt be, hogy Joseph Halevy drinápolyi származású párizsi keletkutató elmélete győzött, miszerint „a szumir nép és a szumir nyelv soha nem létezett. A szumir ékirásos szövegek az asszír-babiloni papok titkos nyelvén íródtak. Az emberi művelődés kezdetei a sémita népekhez kapcsolódnak.” (E vélemény sutba dőlt a párizsi Louvre őrizte Gudea kori sumir agyagtáblák, feliratok felfedezésével!)

Nagy Géza a Századunk 1896. évi számában írja: Budapestre visszatérvén Goldzieher „… elfelejtette megemlíteni, hogy a nyugati tudományos világ képviselői, az angolok, a németek és a franciák a szumir kultúrát a Szentírástól eltérően úgy tárgyalják, mint ami többezer évvel megelőzte a sémit, vagyis az un. semita kultúra a szumir kultúra közvetlen átvétele. Sőt a szumir nyelvet az ural-altáji nyelvcsalád egyikének tartják, és nem értik, hogy míg a finnugor nyelvnek nincs írott nyelvemléke, addig a szumirból magyarrá fejlődött nyelvnek 5-6000 éves nyelvemlékei mellett az MTA tudósai szó nélkül elmennek.” 

A káld-sumir és a magyar nyelv közti egyenesági leszármazás elméletének legalább annyi az ellenzője, mint a támogatója. Bármily nehéznek is tűnnek az ékírásos szövegek (holott nem azok), bizonyítják, amit Erdélyi József[9] ösztönösen érzett, hogy a magyar a világ egyik, ha nem az egyetlen legrégibb nyelve, ősnyelve.

"Egy nyelvet tudtam valaha,

elmém rá néha visszasejt.

A nyelvek anyját tudtam én,

amelyhez fogva béna, selyp,

gügyügő minden anyanyelv.

Az Isten nyelvén szóltam én,

amelyen minden íge hős,

világteremtő költemény.

A nyelvek titkát tudtam én,

elvesztettem és keresem."

 [1] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk., Bp. 1980.

[2] Révai Nagy Lexikona, I-XXI. köt. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Bp., 1924.  XVI. köt. Reguly címszó, 126-127. pp. 

[3] A tejút fiai, Európa, Bp. 1980., 397. p.

[4] Etruskische Kunst, Karl Robert Langewiesche, Königstein im Taunus, 1969, 42. p.

[5] Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában, Helikon, Bp, 1985. 51. p.

[6] The Art of the Picts, Thames and Hudson, London, 2004, 104. p.

[7] Reade, Julian: Mezopotámia, The British Museum Press, London (2005)

[8] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005.

[9] Erdélyi József: Előszó In: Árdeli szép Hold – Egy költő gondolatai a magyar nyelvről, Magyar Élet kiadása, Bp. 1939, 5.p.

Kedves Olvasóm, kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy 2018. márc. 1-én a

Magyar Világ Baráti Kör

szervezésében  bemutatom a

Nimród, a hun-magyarok őse

c. decemberben megjelent könyvemet.

Idő: 2018. márc. 1., csütörtök, 17.30-20.00

Hely: 1067 Budapest, VI. Csengery u. 68. (Fáklya Klub) 

Leopárdöves futó alak (fresko-részlet, Çatal Hüyük - biblical. anthropology)

Az előadás rövid ismertetése:

A vetített képes előadás a kusita/szkíta Nimródnak, a magyarság hivatalosan elhallgatott ősatyjának Bibliában és a magyar krónikákban leírt származását, életútját, továbbá uralkodásának az Ószövetségből ismert és az ókori írók munkáiban megbúvó eseményeit mutatja be. A Biblia szerkesztői Nimródhoz egyetlen népet sem rendeltek, holott Noé minden leszármazottjához egy-egy ókori nép kötődik. Ennek oka, hogy a „Nimród” méltóságnév. A jelentése a „Napisten párduckölyke”. Jelképe, az isteni újjászületést jelentő párducbőr a nép(ek) mindenkori legnagyobb hősét, félistenként tisztelt első uralkodóját illette meg. Idővel a „nimród” méltóságnév és a jelképe, a „párducbőrös kacagány” kettévált. A párducbőrrel felövezett néphősök eredeti személynevét a „nimród” méltóságnév váltotta fel. A krónikák és a magyarság emlékezete az ősatya neveként megőrizte a Nimród méltóságnevet; a jelképével, a párducbőrös kacagánnyal pedig felövezte, hon-visszafoglaló vezérét Árpádot.

Nimród életének eseményei legalább annyira hihetetlenek, mint az ószövetségi történetek. A különbség az, hogy a papság által legalább kétezer éve sulykolt bibliai eseményeket az emberek gondolkodás nélkül elhiszik, míg Nimród valós történetét nem.

A Vízözön után Noé utódai, továbbá a világ más részén megmaradt embercsoportok egyre sokasodtak, szaporodtak, és lakhelyet kerestek maguknak. A Biblia Noé leszármazottjaival nevesíti a szétvándorló népcsoportokat.

A legutóbbi Vízözön után Mezopotámia Örményország felől népesedett be. Több hullámban érkeztek a különféle embercsoportok, és fokozatosan foglalták el a folyók menti termékeny területeket. A bibliai Bábel tornyáról és a nyelvek összezavarodásáról szóló történet meseszerűen, a bábeli torony összeomlásával indokolja az azonos nyelvű és fajú népek különféle népcsoportokra való bomlását.

1. Noé bárkájának iszlám ábrázolása (mogul miniatúra, XVI. sz. - wikipedia.org)

Noé leszármazottjai, fiai és unokái az egyetlen Nimród kivételével mind egy-egy nép névadója, ősatyja lett. Hozzá nem kötődik egyetlen nép sem. A Nimród név valójában titulus, s bármelyik ókori kiválóság, népvezér, hős megkaphatta e kitüntető nevet, és viselhette a „nimrud”-ot, az isteni újjászületés jelképét, a párducbőrt. Idővel az illető saját neve elfelejtődött, s mind a kortársai, mind az utókor a Nimród méltóságnevét őrizte meg.

A nem sémita káldeusok, a szkíták[1] az Örmény-fennsíkot érintve a Kárpát-medencéből vándoroltak az Eufrátesz és a Tigris termékeny síkságára, és keveredtek a Vízözönt túlélt ős-szkítákkal, vagyis a kusitákkal[2].

A tévedések elkerülése végett, a sémita népek mezopotámiai megjelenését megelőzően Mezopotámia Vízözönt túlélt lakosságához, Nimród kusita-szkíta népéhez két, szintén szkíta népcsoport csatlakozott. Az őslakosságot a régészet Ubaid-i, az Aral-tó környékéről érkezetteket Uruk-i, a Kárpát-medencéből csatlakozott népet Jemdet-nasr népnek nevezte el.[3]

2. Noé családja, (Nürnbergi krónika, Morse Library, Baloit College, USA -  davidderrick.files.wordpress.com)

Arábia lakosainak javarésze Örményország északi részéről, a Kur folyó vidékéről származónak vallja magát. A sémita törzsek is az örmény hegyekből indultak, és a Tigris folyását követve húzódtak Mezopotámába. Szíria és

Noéfia Sémnek öt fia volt: Elám, Assur, Arpachsád, Lud és Arám. Mindegyik egy-egy népcsoport névadó atyja lett.

Arpachsádnak hívják a Tigris felső folyásánál, a folyó keleti partján fekvő vidéket, ahol az örmény fennsík több lépcsőben száll alá a síkság felé. Ettől délre fekszik Assur, a Tigris és az iráni hegyek közt elterülő dimbes-dombos vidék. A harmadik fiú Elam a népével délebbre, a Tigris alsó folyása és az iráni hegyek közt elterülő vidékre költözött. Vitatott, hogy az elamita népesség teljes egészében sémita lett volna. Arám (jelentése felföld) utódai uralták a Közép- v. Földközi-tenger menti Ugarittól, továbbá az Eufrátesz középső folyásától (Mári) a Tigrisig elterülő vidéket. Lud (görögül a lídiai) népe Kis-Ázsiába vonult, és a nem sémita lídek közé vegyült. Lud a letelepedett sémiták főembere lett.

Bérósszosz, Marduk isten babiloni templomának papja a Folyamköz alsó részének megnevezésére a Káldea és a Babilon elnevezést felváltva használja. E terület sémita/bibliai neve Sinear, ismertebb szóhasználattal Sumer. A sumer, helyesein sumir népnév először Hammurabi törvényoszlopán fordul elő, korábban nem. A sumir nép önmagát KI.EN.GI (én a földre küldött/jött) néven említi.

A vízözönelőtti káldeus királyok örökösei lévén Sineár papságát káldeusoknak nevezték. Ez elnevezés mélyen gyökerezhetett a napkeleti népek tudatában, még az óperzsák, a pártusok, sőt az szászánida perzsák is káldeusnak hívták a külön kasztot képező papjaikat. Ők fogadták az isteni kinyilatkozásokat, és továbbították az emberek felé. Ők mentették meg, illetve Szipparban ők rejtették el a szent iratokat. Ők végezték az áldozati szertartásokat, bölcsességükért és kegyességükért az égbe szállhattak, miként a vízözön káldeus történetében Xisuthros, az Ószövetségben meg Noé. Sinearba, azaz Sumerba való érkezésük után ők közvetítve a teremtő isten, Enlil akaratát, és visszaállították a királyság vízözönelőtti intézményét. Nem véletlenül írja az ékiratos királylista, hogy a vízözön után „a királyság leszállt a mennyből, a magasztos Korona és a királyság trónja ismét leszállt a mennyből. Tökéletesre formáltatott minden istenfélő szertartás és a hit ereje…”.[4] 

3. Ókori és egy mai bordeaux-i dog (Sipparban talált töredékes óbabiloni agyagtábla. Kr.e. 2000-1600, British Museum ancient.eu  és egy dog-vadászkutya – kutyafajtak.hu)

Sippar városa (mai arab neve Abu Habbah) mind a vízözön előtt, mind a vízözön után egyházi székhely, a papi tudás központja volt. A papjai életüket az isten(ek) szolgálatának szentelték, a hivatásuk apáról fiúra szállt. A csillagászatban is minden más nép papjait, jósait felülmúlták. A csillagok hosszú megfigyelése és a mozgásuk pontos ismerete arra képesítette őket, hogy az országoknak, az uralkodóiknak, a népeknek, sőt az egyes embereknek is megjósolják a jövendőt. Ezt esetenként olyan találó volt, hogy minden emberi tehetséget felülmúlt.

A folyamközi nép káld/káldeus elnevezését támasztja alá egy Kr. e. 3500 körüli időből származó sumir-akkád pecséthenger képe és felirata.

A  pecséthenger szövege közli az öt alak beszélő nevét. A kisméretű terherhordó alakok felett öt keretben öt vonalas jellel írt név van. Mindegyikhez egy-egy nép, népcsoport tartozik. Ezért nevezték e táblát „Népek táblájá”-nak. A jobbról balra, felülről lefelé elsőként olvasandó nevet a jelek feletti erőteljes pont jelzi.

4. A népek táblája – a középső alak tartja a legmagasabban a kormánypálcáját. A két első lefelé fordítja, nyilván ők a legyőzöttek, negyedik alak kezében nincs pálca, az ötödiknek van ugyan, de alacsonyabban, övmagasságban, de felfelé tartja, ő lehet a szövetséges. (Akkád (?) pecséthenger-nyomat, Kr. e. 3500/3000)[1]

Az ókori keleti népek nagy előszeretettel használták (és használják ma is) a beszélő neveket. Ez azt jelenti, hogy a gyermekeket, az uralkodókat, de még a földrajzi területeket, országokat, hegyeket, vizeket a rájuk legjellemzőbb nevekkel illették. Nyomokban megvan ez a magyar névalkotásában is: Piros, Barna, Gyöngyike stb. A magyar népmesékben szintén. A nagyerejű mesehőst Vas Lacinak, a pusztán száguldó lovast Szépmezőszárnyának, a másikat Csinosomdrágának stb. hívják.

A „káld” elnevezés a sumir korba nyúlik vissza. A népek táblája pecséthenger tanúsága szerint az akkád korban a Folyamköz legnagyobb uralkodója egyben népének névadója  KAL.DU, a föld, az ország első hercege volt.  Innen származik Káldea és a káld nép neve. (Nem keverendő össze, a kb. Kr.e. 500-tól fennálló, az Új-Káldeus, mai szóhasználattal Új-Babiloniai Birodalommal. A lakosság nem volt sémita, de az sémita asszírokkal való hosszú együttélés, illetve rabság során eredeti toldalékoló nyelvét elhagyva sémita nyelven beszélt.)  

A kép középpontjában erős karját előrelendítő, kormánypálcáját a vállához emelő pomponsipkás férfialak áll. A két első férfi leigázott lehet, hiszen látszik rajtuk, különösen az elsőn a visszafojtott düh. A két utolsó inkább szövetséges lehet.

KAL.DU, „a föld hatalmasa/hercege” izmos karját tüntetőleg kifeszíti, kormánypálcáját felfelé tartja, jelezvén ő a vezér, az uralkodó. Nem alaptalanul azonosítják Nimróddal, a vízözön utáni első koronás uralkodóval.

Jobbról az első alak BIL.KU_r.U, a „régi félelmetes idegen/ellenség”.  Elől áll, hisz a szkítafajú népek régi szokása, hogy azokat küldték előre, akikben kevésbé bíztak, hiszen azokat kellett szemmel tartani. Az első alak az egyetlen fegyveres. Felajzatlan nyilat tart a kezében. Feltehetően meghódított, leigázott országelső lehetett, mert kormánypálca van a kezében, amit sokatmondóan nem lefelé, hanem alattomosan, fenyegetően kissé felfelé tart. Öltözéke a sémita asszírokét formázza, bár ezidőben az asszírok még seholsem voltak, egy-két sémita kereskedő legfeljebb mutatóba járt északra az elamitákhoz.  Az első alak felhajló orrú saruja elamita viseletre vall. Az elamiták a síkvidéki sumiroknak esetenként komoly ellenfelei voltak.

A következő alak neve URU[1].GAL.LU,  a  „vérszerinti, vagyis királyi vérből való nagy ember”.  Uralkodó mivoltára utal a kormánypálca. A kezében levő lefelé mutató pálca behódolásra, legyőzöttségre utal. Öltözéke ugyanolyan, mint a középső alaké. Talán rokonok, fivérek voltak. Elképzelhető, hogy trónviszály miatt került kellett behódolnia. Az URU.GAL.LU szó a magyar „uralkodó” kifejezés előzménye lehet, mégha behódolt  nép vezérlakjáról van is szó, miként a kormánypálca sugallja.

5. A helyi hagyomány a 800 m magas sziklára épült vár Nimródé, a „hatalmas vadász”-é volt.   (XIII. sz., Hermon hg.,  Izrael, 10 km-re délkeletre a szír határtól – wikipedia.org)

KAL.DU, a föld hatalmasa, első embere maga elé utasította a meghódított népek vezetőit, azokat, akikben nem lehetett megbízni. Izmos karját fenyegetőleg feléjük lendíti, miközben erősen figyeli őket. Mindez látszik hármójuk testtartásán, arckifejezésén.

6. A szkíta királyok (bizánci aranyérme, Kr. u. 662-667 - numisbids.com)

A szkítafajú népeknek, köztük a hun-magyaroknak is szokása volt, hogy a meghódítottakat katonáskodásra, elővéd-harcra fogják. Mivel nem bíztak bennük, ők lettek az állandóan szemmel tartott előőrsök. A középkor végére a csatlakozott, hódolt népek megbízhatatlansága miatt Magyarföldön ez megváltozott.  A magyarság, ha győzni akart, kénytelen volt a saját hűséges katonáit elővédbe küldeni. A határvédő harcokban, a szabadságharcokban egyre többen estek el, egyre fogyatkoztak a magyarok. A XX. századra az eredetileg színmagyar területeken a nemzetiségek létrehozták az önálló nemzetállamaikat. A magyarság azokért a területekért ontotta a vérét, amelyet a sokasodó idegenek játszi könnyedséggel, csalárdsággal elraboltak, megszereztek maguknak.

A KAL.DU a mögötte álló két alaktól, ME.GIR-től és US.KU.ZU-tól   szemmelláthatóan nem tart, nem is ügyel rájuk. Tökéletesen megbízhat bennük.

A negyedik alak mintha írótáblát tartana a kezében. Nevének olvasata ME.GIR, a jelentése „nagy szövetséges”. A ME.GIR elsődleges jelentése „szövetséges”. Az asszírok több évszázaddal később átvették e kifejezést, és az írnokokra alkalmazták. A szó asszírul dub.sar, a jelentése is „írnok”. Való igaz, hogy az asszír írnok szó ékjelei ugyanezek, de az asszírok a sumir írástudó papokat nem tekintették sem szövetségesüknek, sem papnak, hanem alantas szolgának.

A magyar anyanyelvűek hajlamosak arra, hogy a meg, mag kezdetű r-re végződő szavakban népe „magyar” nevét lássa. Ezért el lehet játszadozni a gondolattal, hogy a ME.GIR név lágy mássalhangzóval ejtve „megyir”, s innen már csak egy lépés a „megyer”, magyar. Esetleg „megír valamit” jelentésű is, hiszen az asszírok az írnokokat nevezték így. Sajnos nem ismert, hogy a régiségben miként ejtették a sumirok és az asszírok stb. a szavakat, ezért mindkét feltételezés merő találgatás.  

Jobboldalon az utolsó alak, US.KU.ZU, a hűséges idegen támasz. A neve azt sugallja, hogy tökéletesen megbízható, szövetséges, ezért áll leghátul.

A görögök a szkítákat „uskuzu”-nak hívták. Az ókori világban legendáshírű volt a szkíták (hun-magyarok) szavahihetősége, megbízhatósága, szövetségeseihez való hűsége. KAL.DU fejedelemnek ME.GIR és US.KU.ZU valóban hűséges szövetségese lehetett, ha a háta mögé engedte őket.  

A pecséthengeren a férfialakok faji hovatartozását az öltözékük és az arcvonásuk tükrözi. Az első kettő erősen sémita, KAL.DU és a mögötte levő két férfi meg nem. Úgy tűnik ezen alakok a korabeli népek egy-egy jellegzetes képviselői.  

Jelentős időkülönbséggel észak felől Mezopotámiába kettős bevándorlás történt. Az ősszkíta lakosságra először a rokonfajú kusita nép, majd a sémita települt rá.

Az ázsiai kusitákat a Vízözön elszakította az afrikai Núbiát is magába foglaló anyaországtól. A Nimród vezette népcsoport megkerülve az akkor még vizes-vizenyős Arab-félszigetet, a Sinai-fészigeten át északra kanyarodva a Taunus hg. felől ereszkedett le a Folyamközbe. Az Eufrátesz déli részén telepedett le, s hatalmas műveltséget hozott létre.  Az e területre beözönlő fajidegen sémiták a Tigris mentén vonultak lefelé. Az Ószövetség a sémita bevonulást helyezi előtérbe.

Tévedés, hogy a káldeusok, vagyis a kusiták az új-asszír kor végén jöttek volna le a hegyekből, s foglalták volna el a Folyamközt. (A Kr. e. VII. században az un. új-káldeusok valóban az északi hegyekből húzódtak le Mezopotámiába, hozták létre az Új-Káldeus, mai szóhasználattal az Új-Babilóniai Birodalmat.) Ám az első káldeusok, vagyis az kusita-szkíták már több évezreddel korábban, Mezopotámia benépesítésekor jelen voltak. Ők alkották a toldalékoló nyelven beszélő sumirok egyik ágát. Az Eufrátesz alsó folyásánál, a Hammurabi/Hammurápi, amorita-babiloni uralkodó korától Sumernak (KI.EN.GI) és Akkádnak (KI.URI) nevezett területen éltek. A közéjük települt idegenek térhódításával az északi terület, Akkád idővel teljesen elsémitásodott. Korunk tudósai a ragozó nyelvű sumir őslakosoktól megkülönböztetendő akkádnak kezdték hívni a Sumer nagyszámú sémita lakosságát.

7. Sumer és Akkád (itsanoptionok.blogspot.com)

[1] URU – nem keverendő össze az ugyanilyen olvasatú „falu, város, városállam” szóval.

[1] Hommel, Fritz: Geschichte Babyloniens und Assyriens,  Grote’sche Verlagsbuchhandlung, Berlin, 1885. 206. pp. 

A Vízözön átalakította a föld korábbi arculatát. A víz elsöpörte az emberiség minden korábbi tudását. A megmenekült bárkalakók megdöbbenhettek a változáson, s eleinte talán azt sem tudták hova kerültek.  Csekélyebb, személyreszabott tudásunkkal teremtették meg a túlélés lehetőségét. Ennek némi nyoma ősrégi térképek formájában ma is fellelhető.

A Nagy Ararát hósipkás csúcsa (s8int.com)

A Teremtés könyvében[1] Noé bárkája 4000 m magasságban az Arax-folyó menti Ararát hegyen feneklett meg. Az Ararát valójában két hegy. Az 5165 m magas Eğri dağ(i) tetejét jégsapka borítja.  A név jelentése: a „bárka hegye”. A török „dag” szó hegyet jelent. E szó a magyar „daganat/duzzanat szóban köszön vissza, ami közös sumir eredetre vall. A kisebbik csúcs, a Küçük Ağrı Dağ(ı) 3925 m magas, az elnevezés szószerinti jelentése: Kis-Ararát. A török „küçük” kifejezésben a magyar „kicsi” szó köszön vissza. Emlékeztetve arra, hogy Altáj hg. vidékén a szkíta magyarság ősei és törökök elődei, olyannyira, hogy a korabeli perzsa, arab történetírók elődeinket is a türköknek tartották.

A latin betűs átírású sumir DAG kifejezés elsődleges jelentése: „háló”; a másodlagos: „kiterjedés”. Tehát sem hegyet, sem daganatot nem jelent. Első olvasatra el is lehetne a vetni a sumir-török-magyar szavak közti összefüggést. Ám jól belegondolva a háló, akár vad-, akár halfogó (a vízben) hólyagszerűen kidagad.

 A „háló” sumir vonalas jele is érzékelteti a „kiterjedés” jelentést

E tartalmi kapcsolat köti össze a török „hegy”, a magyar „daganat” és a sumir „kiterjedés” szót. A nyelv csodája, hogy hosszú évezredek ellenére mind a magyarban, mind a törökben megtartotta „dag” hangalakot, s ezzel, több más kifejezéssel együtt betekintést nyújt anyanyelvünk tartalmi gazdagodásának folyamatába.

Az Ararát perzsa neve Kūh-e Nūḥ, a jelentése „Noé hegye”. Némely régész nem ért egyet azzal, hogy Noé bárkája az Ararát oldalán kötött ki, mondván a babiloni feljegyzések az iraki Kurdisztánban levő Nisir- hegyet említik. A Korán, a mohamedánok szent könyve (11.46) meg a Dzsudi/Jūdī-hegyet[2] (valójában azonos az Araráttal) tartja a bárka megfeneklési helyének.[3]

Valami igazság lehet abban, hogy az Ararát volt a bárka kikötési helye, mert Nahicsevánt, az Araráttól délre eső várost Josephus Flavius, ókori zsidó történetíró Apobaterionnak, „Noé partraszállási helyé”-nek nevezi.[4]

Noé az hegy oldalán az Arguri településnél oltárt épített, ahol a megmenekülésükért  hálaadó áldozatot mutatott be. Itt  ültette az első szőlőt.[5]  A középkorban az Ararát lankáján levő mintegy ezer örmény falu a török hódításnak, öldöklésnek esett áldozatul. Az utolsónak megmaradt települést, az  Arguri örmény városkát földrengés pusztította el. Azóta a szent hegy oldalán nincs település, esetleg a kurd pásztorok tévednek arra.

Az Araráthoz közeli örmény főváros, Jereván nevének jelentése is a bárka kikötésére utal: „az első megjelenés helye”.

E hagyományok miatt tartják az örmények az Ararát-hegyet és a környékét, vagyis Ararát tartományt a világ bölcsőjének, az özönvízutáni műveltség kiindulópontjának. A katasztrófát túlélő bárkalakók az utódaik innen, Örményország felől származtak szét a világba.  

Az ókori hurrita nyelvű Urartu-királyságról nevezték el a hegyet Ararátnak. Az Urartu-ban beszélt nyelv, a hurrita a magyarhoz hasonlóan toldalékoló. A mai források finoman kaukázusi nyelvnek tüntetik fel, jobbára elhallgatják toldalékoló/ragozó voltát. Némelyik urartui királynak még a neve is magyarosnak tűnik 

2. Urartu I. Ruzsa király korában (Kr.e. 715-713)

A Biblia alapján szinte kizárólagosnak tartatik, hogy Noé bárkalakói voltak az egyedüli túlélők.  Kizárt, hogy rajtuk kívül ne lettek volna menekültek, és ne jutottak volna el Afrikába és Európába, sőt Amerikába.  Csak éppen a zsidó írástudók vallásos könyvei őrizték meg a Világ teremtése, a Vízözön stb. legaprólékosabb leírását. A II. babiloni fogság idején a káldeus királyok jóvoltából idején jutottak hozzá az ékiratos feljegyzésekhez. A talált történeteket a zsidó hiedelemvilághoz és a vallásfelfogáshoz idomítva építették be a szent könyveikbe és a judeo-keresztény Bibliába.

A Biblia áttekinthetően és ellenőrizhetően írja le a mai népek származását, faji és nyelvi hovatartozását. Felsorolja Noé leszármazottjait. Közli a nevüket, és utal arra melyik, hova, a világ mely részére költözött.

A Teremtés könyvének 10. fejezetéből kitűnik, hogy eléggé gyorsan benépesítették a földet.

A Noé utódai által belakott területek leírása olyan részletes és életszerű, mintha tudósítás lenne. Kellett lennie valaminek vagy valakinek, aki az elszakadt népcsoportok között a híreket adta-vette, a széttelepülők között a kapcsolatot fenntartotta. A távoli területek közti kapcsolattartás feltételezi, hogy e hírközlők nemcsak a benépesített területek földrajzát ismerték, hanem az odavándorolt népet is.  Pontosan tudták és rögzítették, mely népcsoport hova ment. A Biblia vallási könyv lévén nem írja, de a Föld felméréséhez meglehettek  mind a „szakemberek”, mind a kapcsolattartó (hírközlő?) „eszközök”.

Noé fiai és utódai nem találomra, hanem a Biblia említette földrajzi és személynevekből ítélve jól átgondolt terv szerint széledtek szét a földön. Ehhez ismerniük kellett minden földet-vizet, tudni kellett hol, melyik terület lakható, melyiket kell elkerülni. Ennek egyetlen módja a földmérés, a föld feltérképezése volt. (A Biblia Péleg esetében el is szólja magát, hiszen földmérőnek tünteti fel.[6])

Az egész bolygóra kiterjedő földmérésnek kevés, de komoly bizonyítékai ma is fellelhetőek. Megmaradt több, az özönvíz előtti és utáni földrajzi állapotot mutató térkép, illetve –töredék. Ezeket igen pontos, ősrégi földabroszokról az ó-, de inkább a középkorban másolták, rajzolták. E térképeken a földrajzi szélesség és hosszúság, továbbá a föld domborzatának ábrázolása messze meghaladta a korabeli, vagyis a középkori térképészek képességeit, ismereteit.

3. Piri Reis 1513-ban rajzolt világtéképének töredéke (Library of Topkapi Palace Museum, Bilkent University, - erisi.com)

A  világ egyik legérdekesebb és legszebb térképe, un. Piri Reis térkép. 1929-ben isztambuli (Konstantinápoly) Ókori Múzeumból, a régi Topkapi szerájból került elő. 1513-ban Piri oszmán admirális legalább 20 régi térképről szerkesztette és rajzolta meg. Az egyik alaptérkép macedoniai Nagy Sándor idejéből való. Néhányhoz a Ptolemaiosz-térképek adatait használta fel.  Több térképet kapott az Újvilágot, vagyis Amerikát megjárt, 1501-ben török rabságba került spanyol tengerésztől. A tengerész a szabadulása fejében Piri kapitánynak adta Kolumbusz Kristóf Amerika felfedezéséhez használt térképeit. (Kolumbusz a térképeket és a hozzájuk tartozott feljegyzéseket a portugáliai Alcantara kolostor-könyvtárában találta. Úgy vélte körbehajózva a földet eljut Indiába, helyette Amerikát fedezte fel. Vasco da Gama is itt kutatott, mielőtt világkörüli útjára indult volna.)

E töredék valójában egy nagy világtérkép harmadrésze, a többi elveszett. A térkép Dél-Amerika keleti, Afrika nyugati és az Antarktisz északi partvidékét ábrázolja.[7] A 300 évvel később felfedezett déli kontinens rajza teljesen pontos. Meglepő, hogy az Antarktisz partvonulatát jégmentesen ábrázolja. Minden eddigi vizsgálat szerint az Antarktisz Kr. e. 4000 körül volt jégmentes.[8]

A térkép Maud királynő földjét (Antarktiszt) jégsapka nélkül ábrázolta. E földrész létezéséről csak 1819 óta tud a világ, akkor fedezték fel, ennek az 1513-ban készült térképen rajta voltak még a jégmező alatti szárazulat pontos határvonalai. 

A Piri-Reis-féle térkép az Antarktiszon igen részletesen ábrázol egy 1952-ben felfedezett, s még ma is alig ismert hegyláncot. Eszerint Piri-nek olyan forrás-térképpel kellett rendelkeznie, amelyeket olyan emberek készítettek, aki még azelőtt jártak a délsarki földrészen, mielőtt a jég elborította volna. A térkép valós adatokon alapult. Nem tűnt hamisításnak, hiszen sem 1513-ban, a készítéskor, sem 1929-ben a megtaláláskor nem rendelkeztek olyan földrajzi tudással (a jég alatti hangvisszaverődésen alapuló mérési módszer), amelyet e térkép tükrözött. 

A térképen Dél-Amerika és Afrika a helyes földrajzi hosszúságon van feltüntetve, annak ellenére, hogy a. XVI. században, a térkép készítésekor még becslés alapján jelölték a földrajzi hosszúságot; csak kb. 200 évvel később tudták csak a helyes hosszúságot pontosan megállapítani. 

A Piri Reis-féle térkép középpontja az alexandriai-délkör (a mai keleti hosszúság 30. foka) és a Ráktérítő kereszteződése. Az ókori görög térképek mindegyike az alexandriai délkörön alapul. Ez alátámasztja a török kapitány azon állítását, hogy a forrástérképek némelyike Nagy Sándor korából való.

4. A mai Dél-Amerika és a Piri Reis térkép összehasonlítása (crystalinks.co)

A régi görög térképeken a föld felületének gömbsíkon való ábrázolása Eratoszthenész Kr. e. III. századi görög polihisztor 4,5 %-os, (téves) túlbecslésén alapul. Ez eltérés mindenik középkori térképen megvan, a Piri Reis-en pedig nincs. Tehát olyan térképről másolták, amelyeket nem Eratoszthenész méretezése alapján készítettek, hiszen a térképen egyáltalán nem voltak téves adatok! A forrástérkép a történelemelőtti kor olyan fejlett társadalmának terméke lehetett, amely messze felülmúlta az arab világ, a középkor, a reneszánsz kori hajósok térképészeti ismereteit. Közép- és Dél-Amerika partjai mentén a pontos földrajzi szélesség és hosszúság meghatározásával a Marajo szigeteket, sőt az Amazonas torkolatát is feltünteti, amelyet 1513-ban még fel sem fedeztek. 

A kemalbőrre rajzolt térképen az oszmán-török nyelven arab írásjelek szerepelnek.  Az egyik bejegyzés szerint a térkép 919-ben (iszlám időszámítás) készült, ami megfelel a keresztények 1513-as évének.[9]

Piri Reis 1528-ban rajzolta második világtérkép csak egy kis töredék. Grönland, Észak-Amerika partvidéke, Labrador és Új-Fundland, továbbá Florida, Kuba, Jamaika északi partja látszik rajta.[10]  

5. Piri Reis második világtérkép-töredéke

Haci Ahmed Muhiddin Piri Reis, vagyis Piri kapitány (1465/1470-1553) Szolimán török szultán tengerész-admirálisa navigátor, földrajztudós, térképrajzoló és –gyűjtő volt. 1553-ban a szultán feltételezett árulása miatt lefejeztette.

Piri Reis volt a szerzője az először 1521-ben megjelent 434 oldalas 290 térképet tartalmazó Tengerek könyvének, a Kitāb-ı Baḥrīyé-nek.    A térképgyűjteményt Piri Reis halála után még használták.

6. Kitāb-ı Baḥrīye, A tengerek könyve – Marseille kikötője (Piri Reis térképgyűjteménye - deacademic.com)

Piri térképén igen pontos a földrajzi szélesség és a hosszúság, pedig az ő korában még nem léteztek a földrajzi hosszúságot mérő, csillagászati megfigyelésen alapuló műszerek. Kolumbusz Kristóf sem mérte a födrajzi hosszúságot; a földrajzi szélesség mérését is háromszor kísérelte meg, az is pontatlan volt. Kubát pl. a Ráktérítő fölé helyezte, holott alatta van.[11]

A Piri Reis térképen kívül más az ősi idők tudásán alapuló térképek is felbukkantak. E leletek azt sugallják, hogy a régi kultúrák földmérői bejárták és jól ismerték az egész földet.  

Az 1531-es Orontius Finnaeus térképén az Antarktiszon másfél km vastagságú jégpáncél borította folyókat mutat. Látszik, hogy a forrástérkép készítése idején a központi rész már jegesedett.[12]

7. Antarktisz (részlet Orontius világtérképéről - alienpolicy.com)

Az 1559-es Hadji Ahmed térképen még megvan a jégkorszaki Szibériát és Alaszkát összekötő földnyelv.

A Zénó-testvérek 1339-es térképén Grönland jégmentes, az 1380-ason változaton már nem.  

Egy régebbi török térképről másolt 1737-es Bauche-térkép jégmentesen ábrázolja az Antarktiszt. Az 1513-as Piri Reis és az 1569-es Mercator térképen már csak a partvidék jégmentes.

8. Mercator, Rumold világtérképe, 1587 (upload.wikimedia.org)

Ptolemaiosz északi féltekét ábrázoló térképéről kitűnik, hogy a jégmező Grönlandon már előrehaladt, a dél-svédországi és az észak-németországi jégfolyók meg visszahúzódóban vannak.

A történelemelőtti földméréseket röviddel az özönvíz után kellett elvégezni, amikor a szárazföldek jelenlegi formája kezdett kialakulni, még mielőtt a sarkokon a jég felhalmozódott volna.

Ezek akkor készülhettek, amikor a sarkkörök jegesedése épphogy elkezdődött és emberi életre még alkalmas lehetett.

A középkori térképek mindegyikét az ókori, mezopotámiai, egyiptomi, görög és római műveltséget megelőző ősrégi művelt társadalmakból forrástérképeiről másolták, szerkesztették. E társadalom képviselői a maihoz hasonló vagy nagyobb térképészeti tudással rendelkeztek, ismerték a föld pontos méretét, a méréseikhez a gömbháromszögtani ismereteket, mai szemmel is korszerű térképészeti ábrázolásmódokat használtak. E régi társadalomnak rendelkeznie kellett olyan szervezettel, kormányzattal, mely a nagyszabású térképészeti munkát összefogta. Feltehetően e központi szervezetet, irányítást próbálta Nimród visszaállítani.  

Ezek a térképek javarésze a vízözönelőtti földmérők munkájának eredménye. E térképeket minden bizonnyal kézről kézre adták, másolták, miként Piri Reis tette.                                                                                                                        

[1] Mózes I. könyve. 8.4.

[2] Korán: 11.46. - iranicaonline.org – Endyclopaedia Iranica

[3] iranicaonline.org – Endyclopaedia Iranica

[4] Josephus, Flavius: Jüdische Altertümer, Marix Verlag, Wiesbaden, 2004,  I/3. 5, 22. p.                                         

[5] Hellrung, Carl Ludwig: Conversationslexicon für Weintrinker und Weinhändler, Bd. I. Verl. F. Richter, Magdeburg, 1838, 50.p.

[6] Mózes I. könyve, 10. 5., 21, 25,

[7] Mesenburg, Peter, Kartometrische Untersuchung und Rekonstrukton der Weltkarte des Piri Re’is 1513), Cartographica Helvetia, 2001., No. 24. 5. p.

[8] Habgood, Charles H.: Die Weltkarten der alten Seefahrer, Zweitauseneins Verl. Frankfurt a/Main, 2002. 17. p.

[9]Sezgin, Fuat: Geschichte des  arabischen Schrifttums, Bd. XIII. Institut für Geschichte der Arabisch-Islamischen Wissenschaften, Frankfurt a/Main, 2007. 129. p.

[10] Brotton, Jerry: Trading Territories Mapping der frühen modernen Welt, Picturing History, Reaction Books, London, 1997, 108. p.

[11] Kahle, Paul: Die verschollene Kolumbuskarte von 1498 in einer türkische Weltkarte 1513, Walter de Gruyter, Berlin-Leipzig, 1933.

[12] xoom.virgilio.it