Az emberi települések kb. kétmillió esztendeje Afrika közepén, a mai Olduwai- szakadéknál alakultak ki, és onnan származtak szét a világba. Szétvándorlásuk egyik állomása Buda-Várhegy és Vértesszőlős volt, de eljutottak a mai Iránon keresztül Indiába is. A vértesszőlősi leletek említése, számos nagyközönségnek szánt ismeretterjesztő műből kimaradt, bár az emberréválás folyamatában sarkalatos pontot jelentett. A szakmunkák az ősember szabványosított mértékének azt a neandervölgyi ősembert tartják, … [,amelyik] … elterjedtségének (Bükk, Irak, Németország, stb.) dacára, valamely okból „evolúciós zsákutcát jelentett”[1], életképtelen volt, míg a vértesszőlősi erős és életképes.

Samu, a vértesszőlősi előember koponyacsontja (upload wikimedia.org-hu.wikipedia.org)

A vértesszőlősi előembernek és utódainak nyoma az egész világon megtalálható. - írja Vértes László régész az 1969-ban megjelent Kavics-ösvény c. munkájában. Tehát a Kárpát-medencei ember-előd világszerte elterjedt. E Vértes könyve inkább ismeretterjesztő, semmint tudományos, mégis a lelőhelyekre való utazási élmények és a régészeti feltárások könnyed leírása közé csempészve pontosan, szakszerűen és tárgyilagosan bemutatja a korabeli tudósok által 450-400 ezer évesnek tartott vértesszőlősi előembert. A külföldi és magyar szakmunkák nemigen említik, hogy a vértesszőlősi előember leszármazottjai folyamatosan a Kárpát-medencében éltek, arról is hallgatnak, hogy a történelemelőtti Közel-Kelet és a Kárpát-medence lakói között valamiféle „közlekedés” lett volna. Pedig mind az őskorban, mind az ókorban a Kárpát-medencéből időről-időre lüktetésszerűen embercsoportok vándoroltak ki és vissza. Krantz amerikai antropológus hogy „a Kárpát-medencét Afganisztánból származó pásztorok népesítették be cca. 8500 évvel ezelőtt, és innen vándoroltak a dél-orosz sztyeppékre, a Balkánon át Anatólia felé...” [2] Krantz tudván tudta, ez visszavándorlás volt, de némi hivatalos nyomásra megváltoztatta a véleményét.

Oroszlános karfájú trónuson ülő anyaistennő (agyag, kb. Kr.e. 5800, 16,5 cm, Catal Hüyük- newworldencyclopedia)

Kr. e. 8000-5500 között, az átmeneti kőkorban Közel-Keleten az ősember már felhagyott gyűjtögető, halászó-vadászó életmódjával és áttért a vadászó-nomád életmódra. Ez az un. „neolitikus forradalom” több évezredig tartó életmód-változást eredményezett. Kialakultak az első települések. A korábbi vadászok földet műveltek, állatokat háziasítottak, gabonát termesztettek, kezdetleges kereskedelmet folytattak. Tárgyi emlékeiket Jarmoban (Iraki Kurdisztán), Jerikóban (Izrael) és Catal Hüyükben (Törökorsz.) tömegével tárták fel.

A szakirodalom e települések korát illetően nem egységes. Jarmohoz kötődik a legkorábbi földművelés és állattenyésztés, mégis Jerikót tartják régebbinek. Minden időrendi felsorolásban (már ahol megemlítik!) Jarmo van az első helyen, utána Jerikó, végül Catal Hüyük.

Az un. kerámia-kor előtti első települést Jarmot az iraki Kirkuktól délre tárták fel. Itt „nemcsak a háziasított gabonafajtákat, (tönkebúza, árpa, borsó, lencse), hanem azok átmeneti formáit is sikerült azonosítani”[4]. Ez a legkorábbi település, melynek lakossága földműveléssel foglalkozott. Az ásatásokon Kr. e. VII. évezredből való kőedényeket, égetetlen agyagból készített női szobrocskákat, égetetlen agyagtéglákat is találtak.

Jerikó korabeli lakói is a szkítasághoz tartoztak. Az átmeneti és a csiszolt kőkorszakban hírük-hamvuk sem volt itt a sémita (zsidó) népességnek. A sémita-amorita bevándorlás néhány évezreddel később beszivárgással kezdődött, végül kiszorították a szkítafajú őslakosságot.

A Kr. e. V. évezredből való a mai Észak-Irakban feltárt Halaf (Szíria). Lakossága gabonatermesztéssel, állattartással foglalkozott. A korai falu magja az istenháza, kezdetleges szentély lehetett, ami papi hivatás meglétére utal. A halafi parasztok egész Dél-Mezopotámiáig (Babilonig) terjeszkedtek.[5]

Az ókori Közel-Kelet (web.cocc.edu)

A vízözön előtt, a történelemelőtti korban a Káspi-Aral térségből” az észak-iráni Lurisztánon (Irán) át a Halaf-kori emberek érkeztek Mezopotámiába (a továbbiakban Folyamköz) Emlékeik a paticsfalból készült, döngölt padlójú kunyhók maradványai, agyagból tapasztott vagy égetetlen agyagtéglából rakott tűzhelyek, festett kerámia-edények és szobrocskák, különféle háztartási eszközök, kézzel formált üvegpaszta ékszerek.[6]  A leletek a folyamközi Ur városától kb. 6 km-re levő Ubaid dombból kerültek elő. A lelőhely után e műveltséget Ubaid-inak nevezik. A Közel-keleten számos helyén, pl. a turkesztáni Anauban, az elamita Susában (Irán) találtak hasonló típusú edényeket, szobrocskákat, pecsételőket.

E népesség nagy területen élt, egyes csoportjaik átélték, túlélték a Vízözönt, mert a felsőbb ásatási rétegekben is megtalálták a nyomukat. A településeket egymástól elválasztó vizenyős területeknek köszönhetően nem nagy birodalom, hanem kisebb városállamok jöttek létre. Ez szokássá merevült és a sumir kor végéig megmaradt. A nagyobb államalakulatokat majd a sémita népek szervezik meg. A régészeti leletek és a régi írások utalásai, arra engednek következtetni, hogy a Vízözön előtt e terület a Nagy Kusita Birodalomhoz tartozott, amit az áradat választott ketté.

A Vízözön után a Kaspi-tenger környéki „Arattából” (Chorezm) Elamon át érkezett népcsoport tárgyi emlékeit Erekben/Urukban (ma: Warka) fedezték fel. Kr. e. 3300 körül az „örök városban”, Gilgames városában számos épületmaradvány, szerszám, szobrocska, edény, lepecsételt tárolóedény, pecsételő és pecséthenger kerültek elő. A leletek sokasága miatt a műveltséget Uruk-inak nevezték.

Az Ubaid-i és az Uruk kort a szakemberek nem választják el élesen egymástól, mert a Vízözön ellenére eléggé nehéz meghúzni köztük a határvonalat.[7] Ti. mind a Vízözön előtt és a Vízözön után szárazulatokon ugyanazon, kézzel formált edényféléket találtak.

Urukban (és másutt) hatalmas templomépület maradványai közt a történelmi kor kezdetét (kb.Kr. e. 3200) jelző írásos emlékeket, vonalas jelekkel írt agyagtáblák kerültek elő. Ezek a Folyamközbe harmadikként érkezett Jemdet-Nasr népcsoport emlékei.

Állatalakos „teknő” (mészkő, 15,2x96,5 cm, Kr.e. 3300-3000, Uruk-kor, British Museum – wikipedia.org)

Urukban tizennyolc egymásra épült  művelődési réteget, település-maradványt tártak fel, ezeket római számmal jelölték.  E rétegek közül a legalsók az Ubaid-i, majd az uruki, a felsőbbek a Jemdet Nasr népcsoport nyomait őrzik. XX. században a Folyamköz más régészeti lelőhelyein talált, hasonló stílusjegyű leleteket, a római számmal jelzett uruki rétegek valamelyikéhez sorolták. Szellemes megoldás, mert némelyik bevándorló népcsoportnak az első lelőhelyről elnevezett nevét így sikerült eltüntetni. Csak a szakemberek tudták pontosan, melyik korábbi lelőhely nevét takarják a római számok. A számozás alkalmat adott arra, hogy egyes lelőhelyek nevét eltüntessék. Az Ubaid dombban előkerült leletekhez hasonlóakat találtak az Uruk XVIII-XV. rétegben, ennek ellenére az eredeti Ubaid elnevezést megtartották. A közbülső uruki rétegek leletei valóban Urukhoz kötődtek, azaz Uruk-koriak voltak.

Ember- és állatalakos vázatöredék (mészkő, Jemdet Nasr kor, Kr. e. 3300-2900-wikiwand.com)

Az Uruk IV-III. ásatási rétegében, a Jemdet-Nasr dombiakhoz hasonló tárgyi emlékek kerültek elő. Az igényesebb szakmunkákon kívül, szinte minden népszerű-tudományos kiadvány, elfelejti közölni az első lelőhely helyét, a Jemdet-Nasr dombot, hanem csak a réteg-számozást közli.  

E népcsoport a Balkánon keresztül Erdélyből vándorolt a Folyamközbe. A Kárpát-medencei népcsoport nyomait, gazdag kerámialeleteit Bagdadtól délkeletre a Jemdet Nasr dombocskában találták meg. Erről nevezték el ez időszakot (Kr. e. 2900-2700) Jemdet Nasr-kornak, ill. műveltségnek. A Folyamközben ekkor alakultak kis az első városias települések és az ellátásukat biztosító mezőgazdasági peremterületekkel együtt a városállamok.

E bevándorolt népcsoport hozta magával az írást. Vonalas jeleik a Tatárlaki táblák jeleit formázzák. Torma Zsófia, a XIX. században Erdélyben élt régésznő megállapította, hogy „Tordos leletein ekkor fölismerém Babylon-Chaldaea kulturelemeiből keletkezett s az egyiptomi művészettel együtt Syriában tovább fejlődött azon művelődést, a mely hasonló volt Trója thrákjainak kulturájával s a melyet Dáciában meg nem előzött az eddigi régészek által ismert gall-kelta, pelásg-görög és etrusk-római kultúra. Babylon ős népe – ékírásos feliratai szerint – a turáni fajhoz tartozó sumer-akkád nép volt… innen olvadhatott a magyar nyelvbe, mint ezt Sayou francia assyrológus észrevette – több… akkád-féle elem.”[8]

Torma Zsófia a tordosi kerámia leletek és a folyamközi, azon belül Jemdet Nasr-kori emlékek hasonlatosságát és folytonosságát állapította meg. A hasonlóság ellenére az erdélyi leleteket a folyamközieknél régebbinek és elsődlegesebbnek tartotta. Az erdélyi leletek, a Tatárlaka-i táblák jelei valóban hasonlítanak, sőt némelyik azonos is a Jemdet-Nasr kori nép írásos emlékehez, csak éppen 12-14 évszázaddal régebbiek.

A Kárpát-medencéből kivándorolt vértesszőlősi típusú, életképes előember erdélyi utódai, a Jemdet Nasr népesség a Balkánon keresztül eljutott a Folyamközbe és csatlakozott a korábbi népcsoportokkal; keveredett a Vízözönt túlélt Ubaid-i őslakossággal, továbbá a Kaspi-Aral térségből származó Uruk-i bevándoroltakkal.. A XIX-XX.századi tudósok véleménye egyezik azzal, hogy az Ubaid-i, az Uruk-i és a Jemdet Nasr népcsoport a szkíták elődeihez, az un. előszkítákhoz tartoztak. E három azonos fajú népcsoport együttéléséből származó népesség hozta létre a mindmáig ható sumir magasműveltséget.

Bár a hivatalosított történelemtudomány szerint a sumir nép eredete és nyelvi hovatartozása ismeretlen. Az ékírás megfejtésével foglalkozó XIX. századi tudósok, a francia Francois Lenormant, Jules Oppert, az angol George Rawlinson, Edward Hincks, továbbá a német Fritz Hommel és Friedrich Delitzsch stb. nyelvi tényekkel támasztotta alá, hogy a sumir nép fajilag szkíta, nyelve pedig toldalékoló ural-altáji nyelv, miként a magyar. A magyar nyelvet mindegyik tudós a sumir nyelv egyenesági leszármazottjának tartotta, vagyis a magyar őrzött meg a legtöbbet a sumir nyelvből, amit az ékiratos szövegek teljes mértékben igazoltak. Bár senki nem tudja mi nyelven beszéltek az Erdélyből elszármazottak, mivel könnyedén csatlakoztak a folyamköziekhez, bizonyára a nyelvük sem sokban különbözött.

A Vízözön utáni folyamközi városoknak, városállamoknak saját védistenei és tiszteleti helyeik, templomaik voltak. Vallási szempontból mindegyik a nippuri Ékurhoz, Enlil főisten templomához tartozott

A Jemdet Nasr domb, Uruk, Úr és Susa-i egyes ásatási rétegeiből előkerült díszesen formált állati és emberi figurák, szoborszerű kerámiaedények, madárfejű, emberalakú szobrocskák és gazdagon díszített pecséthengerek meglepően hasonlítanak egymáshoz.[9]  Uruk és Suza (Irán) közti nagy földrajzi távolság ellenére az Uruk IV. rétegben és a suzai fellegvár XVIII. ásatási rétegből kiásott pecséthengerek, élethűen formált állat- és emberalakok, kultikus tárgyak, munkaeszközök és építmények stílusjegyei szinte ugyanazok, mint a folyamközi Jemdet Nasr dombban talált leleteké.

Beszolgáltatási tábla (agyag, 5,5x6x4,15 cm, Uruk, 3200-2900,  Jemdet Nasr kor - ancientpages.com)

Az elamita Suza és a Folyamköz népessége nemcsak ugyanazon kultúrkörhöz tartozott, hanem a történelemelőtti korban azonos is lehetett. A népesség felhígulása és keveredése, a korszak végén, a sémiták Folyamközbe való fokozatos beáramlásával kezdődik. A XIX. században a sumirokat még akkádnak nevezték, hiszen Sumert és Akkádot azonos fajú toldalékoló nyelven beszélő nép lakta. Mivel a sémiták Akkádot szállták meg legelébb, ezért csúszott át az akkád elnevezés az első hódító sémita népességre.

A rézkor végére a Folyamközben e három népcsoport összeolvadásából létrejött sumir[10] nép hozta létre azt a magaskultúrát, melynek ékírásos jeleivel kezdődött Kr. e. 3500 körül az írott forrásokra támaszkodó történelem.”[11]

Megjegyzés: Marton Veronika: A sumir kultúra története (Matróna, Győr, 2000/2021 c. könyv nyomán. 

[1] Renfrew, Colin: New configuration in Old World Archeology, World Archaeology Vol.2. Oct.1970.  199-211. pp. [2]  Krantz, Grover S.: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása (ford. Imre Kálmán), Magánkiadás, 2000. Bp. 197-198. pp.

 [4] Renfrew i.m. 199-211 pp.

[5] Childe, Gordon: What happened in History (A civilizáció bölcsője), Gondolat, 1959.42. 64. p.

[6] Woolley, Leonard sir: Ur in Chaldea, Brockhaus, Wiesbaden, 1956. 35-37. pp.

[7] Brentjes, Burchard: Die iranische Welt vor Mohammed, Koehler-Amelang, Leipzig, 1978. 72-73. pp.

[8] Torma Zsófia: Hazánk népe ősmythosának maradványai, 1-11 pp.  [Torma Zsófia cikke, feltehetően valamelyik XIX. századi magyarországi tudományos folyóiratban jelent meg feltehetően 1894-után.  A bekötött 11 oldalon kiadási adat nincs! A papír és a betűforma a XIX. századra utal.

[9] Az al-ubaidi kultúrából az urukiba való átmeneti szakasz

[10] A sumirnak nevezett kultúrát és a területét a régi források, pl. Bérosszosz, káldnak nevezi. Mivel a szakirodalomban a sumir kifejezés honosodott, ezért, ahol lehet, célszerűbb lenne a két kifejezést összevonni és a káld-sumir megnevezést használni. 

[11] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Magánkiadás [Győr], 2000, 42. p.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.