A sumir nép élete sokban hasonlít a honfoglaló magyarokéhoz, vagyis a szkítákéhoz. Szürkemarháik, rackajuhaik voltak, a pecséthengerek tanúsága szerint disznaik a rég kipusztult szalontai disznót formázták.

Sumir életképek (részlet Ur város mozaik-zászlajáról – teacinghistory100.org)

Mezopotámiában az Eufrátesz és a Tigris közén alkonyatkor a pásztorok a dús fűben legelésző szürkemarha-csordákat a templom, ill. a királyi palota karámjába terelgetik. Juhászok nógatják a vastagprémű rackajuhokat, möndölöcskéket. Az állatok körül pulikutyák, komondorok futkároznak, ügyelik, hogy szét ne szaladjanak, ne kódorogjanak. Az állatok ellátása után az idegen országbeli szolganép az osztóhelyre igyekezik a napi kenyér- és söradagjáért.

Ökrök menete Innana istennő uruki templomának falán. (Mészkő-, kagylóhéj-, rézberakás, Kr. e. III. évezred, Ubaid kor,  22x85 cm, University of Pennsylvania Museum, Philadelphia)

A hűvösödő estéken Urukban (és más településeken) az emberek, nők, férfiak, gyermekek IN.AN.NA istennő É.AN.NA (ég temploma) nevű temploma előtti térre igyekeznek. A műhelyekből tereferélve jönnek a kézművesek, az asztalosok, a fémművesek, a fazekasok, a kő- és a pecséthenger-metszők. Az asszonyok magasra tűzött hajjal, felkötött gyapjúruhában nagy agyagkorsókban hordják a folyóról a vizet, mások a templom előterében levő tűzhelynél sütik az esti kenyeret. A bronzsisakos katonák a hosszú lándzsájukat a vállukra vetve érkeznek. Az írnokok, a papok és az udvari tisztviselők cakkos szoknyájukban feszítenek. Az ifjak otthagyva iskolájuk agyagpadjait, agyagtábláikat lóbálva viháncolnak. A templomudvarra esetenként egy-egy szamár-karaván hajt be. A szamarak hátán megrakott kosarak, batyuk. Az írnokok agyagtáblákon tartják nyilván honnan, mennyi árut hoztak, továbbá feljegyezik a templom és a palota szolgálatában végzett munkákat, hiszen eszerint kapják az élelmiszer-részesedésüket. A teleírt táblákat polcra helyezik, majd indulnak a térre. A folyóparton üldögélnek a paraszti munkában megfáradt szolgák, a csatornatisztítók, téglavetők. Pihennek, beszélgetnek, esznek-isznak, és várják az esti istentiszteletet. 

IN.AN.NA, korábbi nevén NIN.HUR.SÁG, a „nagy hegy úrnőjé”-nek, a hegyes ország istennőjének díszes mészkőtemploma délnyugati-északkeleti tájolású. Teraszán 40x18 m² alapterületű, „agyagtűk”-kel ékesített falú szentély áll.  Az égetett agyagból készített,  sűrűn egymás mellé helyezett agyagtűkkel az építmény döngölt agyagfalát erősítették meg. Megkapó szépségű a tűk színesen mintázott fejének hullámvonalas, háromszög- vagy virágformájú másodlagos mintázata.

Virágmintás fejű „agyagtűk”.  (25x37 cm, Kr. e. III. évezred, Ubaid kor, University of Pennsylvania Museum, Philadelphia)

A templomból kántálás hallik. A papok és a templomszolgák kérik az istennőt, éjszaka is védje a várost és népét a gonosz szellemektől. Az esti fohász után a téren összegyűlt emberek szétoszlanak. Ki-ki a saját házikójában vagy a templomi szálláson tér nyugovóra.

Uruk városát és lakóinak életét már a legrégibb ékiratok említik. A várost a Vízözön előtti Ubaid-i lakosság építtette. Nyomaikat a város legalsó ásatási rétegében találták meg. A felsőbb rétegekben az elamita Susa felől érkezett urukinak nevezett népesség edényei, házmaradványai, és számtalan pecséthenger bukkant elő. A felsőbb, IV-III. ásatási rétegből a kárpát-medencei, azaz erdélyi eredetű, az írás művészetét magával hozó Jemdet Nasr népcsoport emlékei kerültek elő.

Az egyes népek nevüket a legtöbb leletet adó lelőhely, domb (tell) arab elnevezése után kapták.

A Kr. e. IV. évezredre az Ubaid-i, az Uruk-i és a Jemdet Nasr népcsoport keveredéséből jött létre a sumir (a szakirodalomban szumer/sumer) nép. 

Szürkemarhák terelése (pecséthenger és nyomat, fehér mészkő, Uruk kor, Kr.e. 3200, Louvre, wikiwand.com)

Mezopotámiában milliószámra találtak különféle kövekből, féldrágakövekből, aranyból, rézből készült, pecséthengereket. Névjegyként, hitelesítésre használták őket. Méretük 2-15 cm között ingadozott. A legkülönfélébb jeleneteket, csillagászati események, hétköznapi jelenetek, állatok, növények stb. képét vésték a kis hengerekre.

Falusi idill (pecséthenger és nyomat, fehér mészkő, Kr.e.4100-3000, Louvre – wikiwand.com)

A puha agyagba forgatott henger végtelenített képet adott, s a különféle kereskedelmi ügyleteknél a tulajdonosának a személyazonosítását igazolta, mint mai pecsét. Az ókori emberek életéről, történetéről e gyakran írásos kis műremekek többet árulnak el, mint a hatalmas kőszobrok.  

Női fej (alabástrom, Uruk, 21,5 cm, Jemdet Nasr kor, Kr. e. III. évezred eleje, Bagdad, Iraq Museum) – Az öbölháború idején amerikai „fogságba” került. Értékesíteni nem tudták, mert a különféle kiadványokból világszerte ismert volt, így visszajuttatták a Múzeumba.

Uruk városától nem messze a Perzsa-öböl partján Eridu, Sumer legrégebbi, egyetlen, kőből épített városa. A követ a hegyekből bödönhajókon szállították. Az öblöt a Tigris és az Eufrátesz lerakott hordaléka feltöltötte. A mai partvonal az ókorinál 50 km-rel beljebb került. Akkkoriban a két folyó közös mederben ömlött az öbölbe, ma pedig külön-külön. Így Eridu romjai ma már 40-50 km-re vannak a víztől.

Eridu részben Elam felől, részben más földrészről (Afrika) a tengeren át érkezett un. uruki népcsoport első letelepedési helye volt. A város templomát az első lakosság, a csekély lélekszámú Ubaid-i nép építette. Évszázadok alatt többször átépítették és EN.KI (sémita népeknél E-a) isten temploma lett. EN.LIL istent, a sumirok főistenét felváló, AN-nak is volt itt tiszteleti helye.  A sumir korban AN nem volt isten. A nevének jelentése: ég, magas, magasan levő, az istenek lakhelye. E felfogás nyomai megtalálhatók a magyar nyelvben. A magyar ember eképp fohászkodik az éghez, a magasságoshoz: Adná az ég! Adná a magasságos ég! Az ég alatt nem Istent érti, hanem Isten lakhelyét, az elérhetetlen magasságot, a mennyet. 

Beszolgáltatási tábla (Jemdet Nasr kor, Kr.e. 4000 körül wikiwand.com)

EN.KI nagyon régi sumir istenség volt. Nevének jelentése „én, a föld”. Mezopotámián kívül tisztelték Dilmun (ma Bahrein) szigetén, és a mítoszok tanúsága szerint India északnyugati részén is.

A sumir népet alkotó három népcsoport korábbi hazájában a föld, a termőföld volt az elsődleges. A csapadékszegény Folyamközbe telepedvén a víz lett a legfontosabb; hiszen a földeket öntözni kellett, s ha nem volt víz, akkor termés sem volt. Így EN.KI isten neve minden feladatkörével együtt E.Á-ra változott. A név jelentése „víz-ház”. A „víz-mélység” urának is tekintették, ami nem csupán a tenger mélységét jelentette, hanem a végtelen, a beláthatatlan égi óceánt is. Emiatt E.Á-t bölcsnek, a bölcsesség urának tartották. Lépcsőzetes toronytemplomát, zikkuratját a sumirok TAL.TAL-nak, azaz a „bölcsek bölcsé”-nek hívták.

A TA.AL kifejezés rejtezik a magyar táltos első szótagjában: TAL.TAS. Jelentése: „bölcs úr”.

A magyar nép táltosai valóban rendkívül bölcsek, a tudományokban, a gyógyításokban jártasak voltak. (Ne tévesszen meg senkit, hogy a második jel alapjelentése kutya, elsődleges olvasata meg UR, mert a TAS-nak is olvasták!)

Eridu politikai jelentősége a földtani változások miatt lassanként megszünt, ti. a város egyre messzebb került az öbölparttól. A helyét Uruk, Gilgames városa vette át. Mezopotámia vallási székhelye EN.LIL (én-lélek) isten tiszteleti helye, a nippuri É.KUR lett. Jelentése „épület a hegyé” vagyis „hegyház”. Az É a magyar épület első szótagja.  

Bérosszosz, a Kr. e. 3. évszázadban élt babiloni Marduk-pap megírta Chaldea történetét. Műve elveszett, de több ókori író részletesen idézi: Eridunál szállt ki a tengerből Oannes a halember. Mesterségekre, művészetekre, földművelésre, téglavetésre, házépítésre, kenyér és sör… készítésére tanította az embereket, mindarra, amire egy letelepült népnek az életbenmaradáshoz szüksége lehetett. Megismertette velük a csillagászatot, a számolás művészetét, lehozta a számokat az égből… Mondják, emberi nyelven beszélt, ételt nem vett magához, és éjszaka mindig visszament a tengerbe. Halfeje és halfarka volt. Sokáig tanította őket, sokáig maradt velük, majd eltűnt. Utána időről időre újabb halember jött a tengerből, és tanította az embereket. Elmélyítette az ismereteiket majd újra eltűnt, aztán újabbak jöttek, összesen hétszer. Oannest mind a sumirok, mind az utánuk következő népek EA istennel azonosították, pedig a pecséthengerek tanúsága szerint nem az volt, hanem csak a küldötte.

Oannes öltözékét viselő, datolyapálmát beporzó pap az asszíriai Nimrud városából[1]

A sumir kornál jóval későbbi az Oannes-jelmezes asszír pap domborműve. A datolyapálmák mesterséges beporzását végzi, ahogy az „isten” tanította. A beporzás kezdését égi jelek, csillagállások határozták meg. Tavasszal, amikor az Oroszlán-csillagképet megközelíti a Szűz-csillagkép, és a β Virginis csillag becsúszik az Oroszlán farára, akkor kellett a datolyapálmák beporzását megkezdeni.

Az asszír pap fején jól látszik a halat formázó sipka, hátán a lelógó halbőr. Az asszírok átvették a sumir hagyományokat. Ezt jól példázzák a pap karján levő óra-szerű karkötők. Feltételezés szerint távoli, még a sumirok előtti valamelyik világkorból származnak. Az asszírok anélkül, hogy a rendeltetésüket ismerték volna ékszerként használták. A papok egyet-kettőt hordtak, istenszobraik karjára többet is tettek. 

A babiloni vízözön monda említi, az áradatot a  több város is túlélte: Larak, Szippar, Bad Tibira, Eridu és Suruppak  A régészeti ásatások tanúsága szerint más városok is átvészelték a Vízözönt. A pusztítás nem volt oly egyetemleges, miként a Biblia írja. 

A Vízözön után a magasabban fekvő részeket mocsaras, vizenyős részek választották el egymástól. E szárazulatokon megmaradt városok, települések egymástól elválasztva, saját uralkodóval, PA.TE.SI-vel önállóan élték a maguk életét, mint az újkor elején a német fejedelemségek. E természetes elszigeteltség lehetett az oka, hogy a sumir korban nem alakult ki egységes birodalom, hanem viszonylag kicsi, 50-400 km²-es városállamok jöttek létre, amelyek a sémita népek hódításáig meg is maradtak. Nagy birodalmakat majd a sémiták hoznak létre.

A Kr. e. IV-III. évezredben a sumirok békében éltek. Művelték a földjeiket, ápolták a kertjeiket, a csatornáikat, gondozták az állataikat. Országukat tejjel-mézzel folyó Kánaánná varázsoltak. Mígnem az arab sivatagból tömegesen beszivárgó sémita népek meg nem irigyelték a jólétüket. Egyre többen jöttek és szaporodtak. Hozták magukkal új erkölcseiket, kegyetlen szokásaikat, végül a sumir népet kiszorították, kiűzték a hazájukból. Az akkád népirtás elől menekülők Egyiptomba, a babiloni-asszír uralom idején a Földközi-tenger medencéjének partvidékére, majd keletre a Minuszinszk-Abakán folyó vidékére menekültek.

 Forrás: Hartmut Schmökel, Ur, Assur und Babylon, Europäischen Buchklub, Stuttgart etc. 1955.

 [1] Smith, George: Chaldäische Genesis, Hinrichs’sche Buchhandlung, Leipzig, 1876. 40. p.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.