1. A „nagy templom”, az UR-i zikkurat romjainak felfedezése 1854-ben[1]

A XIX. század hetvenes éveiben az írástudó, művelt nagyközönség Európa-szerte érdeklődéssel figyelte a mezopotámiai ásatásokról szóló híradásokat.  Néhány tudós, a francia Paul-Émile Botta és Jules Oppert, az ír Edward Hincks és az angol Henry Rawlinson nekiveselkedett, hogy az előkerült különleges jelekkel írt szövegeket megfejtsék, megértsék.

A kezdet kezdetén, nagyjából 1844 -1874 között elvétve akadt, aki az kutatások és a megfejtések menetét megzavarta, az eredményeket kétségbe vonta volna. Eszményi és irigylésreméltó helyzet alakult ki. Jóindulatú észrevételeikkel egymás munkáját, az agyagtáblára írt szövegek megfejtését, kutatását segítették. Mindennemű megjegyzést, kiegészítést, kritikát a bíráló részéről megalapozott forráskutatás előzött meg. Bármennyi időbe is került, mielőtt vitatkoztak, bíráltak, esetleg cáfoltak volna, vették a fáradtságot és alaposan elmélyültek a kérdéses anyagban, átfogóan tanulmányozták az új felfedezéseket, a vonatkozó írásokat. Vitatkoztak szóban és írásban, anélkül, hogy az egyik tudós megsértette volna a másik önérzetét, felkészültségét. Egymás eredményeit örömmel használták fel és tették közzé.

A sivatag homokjából előkerült ékiratos táblákat válogatás nélkül megfejtették, latin betűkre írták át, és fordították angolra, franciára. Kibontakozóban volt két új tudományág, az asszirológia és a sumerológia.

 2. Asszír szfinx (Ninive-i palota)[2]

A sumir „ékírás” megfejtéséhez a Kr. e. 645-329-ig fennálló Óperzsa/Akhaimenida Birodalom három legnagyobb népcsoportjának (óperzsa, elamita, új-babiloni) ékjeles feliratai adták a kulcsot.

3. Az ékírás története, vagyis az ékírás megfejtésének története  [3]

Először a legfiatalabb, a behistuni sziklás hegy  oldalán, , Persepolisban és másutt talált domborművek óperzsa ábécével írt szövegeit fejtették meg, majd az új-babiloni (és a hasonló asszír) fogalomírás, végül az elamitának nevezett méd-szkíta szótagírás következett. A behistuni sziklafeliratok második, elamitának nevezett nyelve, az ural-altáji nyelvekkel rokon méd-szkíta nyelv volt. Ez lett a 475 évig fennállt Pártus Birodalom hivatalos nyelve. Tehát nem fedi a valóságot, hogy a szkíták és a pártusok nyelve ismeretlen lett volna, csak éppen nálunk nemigen foglalkoztak vele; ha igen, nem hozták nyilvánosságra, esetleg németül, angolul, franciául stb. publikálták. A hivatalosított nyelvtudomány szerint „délibábos nyelvészkedőnek tartott” Borgátai Szabó József, soproni tanító, Körösi Csoma Sándor göttingeni iskolatársa talán elsőként kísérelte meg az elamita (méd-szkíta) nyelv magyarral való egybevetését.[4] 

Hincks észrevételével Henry Rawlinson egyetértett, miszerint az új-babiloni (új-asszír) nyelv szemita ugyan, de az ékjeles írás valamelyik toldalékoló nyelvű régi turáni, a későbbiekben sumirnak nevezett néptől származik. A két tudós az asszír ékírás alapján egymás eredményeit és Botta észrevételeit felhasználva egymástól függetlenül fejtette meg a sumir írásjeleket és a nyelvet. Kiderült, hogy a jelek egy-egy fogalmat jelölnek, amelyek a későbbi turáni nyelvekben szótagokká váltak. A hajlító (flektáló) nyelvek elöljárószavai mind a sumir, mind a turáni nyelvekben (ide tartozik a magyar is) szóvégi toldalékként, ragként tűnnek fel.   

5. Turán[9], az Oxus folyón túli közép-ázsiai sztyeppe[10] (a hivatalos álláspont szerint iráni nyelvű lovasnomád népek lakták)

A XIX. században turáninak vagy turáni-szkítának hívták a ma ural-altájinak nevezett népeket és a nyelvcsaládot. Az ural-altáji elnevezés megtévesztő. Turán, az Aral-tótól keletre az Oxus/Amu-darja folyón és az Altáj-hegységen túli közép-ázsiai sztyeppe felöleli Kazahsztánt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt, Tadzsikisztánt, Kína nyugati részét, beleértve az ujgurok földjét. E terület a szkítafajú, azaz a turáni népek hazája. Ekkoriban a nyugatra szakadt magyarságot faji és nyelvi jellege miatt nagyon helyesen a turáni-szkíta népek közé sorolták.

5. Kurgan feltárása (Ukok-fennsík, Altáj-hg.)[5]

A turáni elnevezés a XX. századra megváltozott, először altáji lett, ebbe kissé nehéz lett volna besuvasztani az urali finnugor[6] népecskéket, ezért kiterjesztették ural-altájivá. Az Altáj és az Urál közti óriási területet különféle fajú és nyelvű, finnugor, török, tatár, perzsa, kazár-zsidó, szláv stb. népek lakták. Így könnyű volt közéjük, a finnugor „halszagú atyafisághoz” sorolni a magyart.   

A Turántól meglehetősen távoli az Ural-hegység, a finnugor népcsoportok, a vogulok, osztjákok stb. földje.  Nyelvüket a turáni, toldalékoló nyelvű népektől kölcsönözték. Ricskov[7], Nagy Péter, minden oroszok cárjának utazója 1774-ben németül megjelent naplójában/jelentésében részletesen beszámol az Orenburg környéki, a Káma folyó vidéki cseremiszekről, votjákokról stb. Közli a hovatartozásukat, hogy réges-régen szkíta fennhatóság alá tartoztak, nyelvüket tőlük kapták stb.

6. Az „altáji hercegnő”. A fenti, 5. sz. képen levő kurgánban talált tetovált bőrű női múmia, Kr.e. 3000-2500, a DNS-e szerint nem mongoloid, hanem európai típus (Régészeti és Néprajzi Intézet Múzeuma, Novoszibirszk, Oroszország).[8]

Az első, aki komolyan és eredményesen foglalkozott az ékiratokkal, közelebbről az 1843-44-ben  II. Sargon, asszír király fővárosában, Khorsabadban talált ékjeles szövegekkel, a francia Paul-Émile Botta (1802-1870), a moszuli francia konzul volt.  Megállapította, hogy a felfedezett ékírás 642 jele teljesen azonos a persepolisi stb. feliratok harmadik, új-babiloni, ill. új-asszír nyelvének jeleivel. Ez azóta is megdönthetetlen megállapítás vezette rá Hincks-et, hogy a feliratok nyelve nem ábécén, hanem szó-, illetve szótagjeleken alapul.

Nem sok időbe telt, és előkerültek a bizonyítékok, az árnyékát előre vetítő feltételezett turáni-sumir nép szövegemlékei. 

1849-ben Austen Henry Layard[11] (1817-1894), angol régész Ninivében, az ókori Asszíria fővárosában feltárta Sennacherib (+ Kr.e. 681), asszír király mintegy 15 ezer kötetes agyagtábla-könyvtárát; 1853-ban Hormuzd Rassam (1826-1910), káldeus-keresztény régész, a British Museum munkatársa rábukkant az unoka, Assurbanipal (Kr.e. 668-626) kb. 10 ezer kötetes könyvtárára. Az agyagtáblák között ott voltak az ismeretlen nép, a sumir létezésének bizonyítékai, a kétnyelvű (sumir-asszír) ékiratos táblák. Ezek és a már megfejtett achaimenida feliratok új-babiloni (új-asszír) szövegének egybevetése alapján derült fény, hogy miről is szólnak, mit rejtenek a babiloni-asszír és a sumir szövegek. A szövegfejtéseket 1855-től nagyban elősegítette a francia Jules Oppert, asszirológus munkássága; olyannyira, hogy sokan (pl. a cseh Zamorovsky) neki tulajdonítják Hincks több sumir vonatkozású megállapítását.

7. Harhar város ostroma. Alul a karóbahúzott foglyok, jobbra egy lenyilazott asszír, balra a bástyára törekvő asszír katonák; a várfalon belül a feltartott karú várvédők. Könyörületre nem számíthattak, a szemita asszírok nem kegyelmeztek az ellenállóknak. (II. Sargon Khorsabad-i palotájának faláról készült rajz)[12]

Az ékiratos szövegek sikeres megfejtésének hírére megjelentek a kételkedők, az ellenzők, olyanok, akiknek fogalmuk sem volt az asszír és a sumir ékiratos szövegek mibenlétéről, sem a nyelvről.[13] Ennek ellenére kezdték kétségbe vonni az orientalisták, Botta, Hincks, Henry Rawlinson, Oppert szaktudását, felkészültségét.

Ez ösztökélte a londoni Királyi Ázsiai Társaságot (Royal Asiatic Society), hogy tanácskozást hívjon össze, vajon mennyire fogadható el az ékiratos szövegek megfejtése, mennyire hitelesek a fordítások.

Anyag volt bőven, ismeretlen is, megfejtetlen is. Az asszír királyok Ninivében, Nimrud/Kalchu-ban és Khorsabad/Dur-Sarrukinban feltárt palotáiból előkerült feliratos szobrok és domborművek részben a  Louvre-ban, részben a British Museum-ban vannak kiállítva.[14] 

8. Levágott fejeket számláló sumir írnokok

A Társaság három angol tudóst, Talbot-ot[15] (1800-1877), Rawlinsont és  Hincks-et, továbbá az éppen Londonban tartózkodó  Oppert-et (1825-1905) kérte fel, hogy ugyanazon időben, de egymástól függetlenül fordítsák le I. Tiglat Pilasar, asszír király Kr. e. 1150-ből származó újonnan felfedezett, korábban nem ismertetett feliratát.[16] A litografált szöveget lepecsételve adták át a tudósoknak. 1857. május 29-én Anglia legkiválóbb értelmiségieiből álló zsűri bírálta átírásokat és a fordításokat. Megállapíttatott, hogy az egyes fordítások közt csak némi fogalmazásbeli eltérés volt. A szöveg átírása (transzliterálás), értelmezése azonos volt. Bebizonyosodott, hogy a négy tudós kiállta a próbát, ismeri az asszír nyelvet. E kísérlet jelentősen előrelendítette az asszír ékírásos szövegek megfejtését, és egy időre elhallgattatta az ellenzők táborát.

Minden új tudományos eredménynek, felfedezésnek bárhol és bárkitől is származik kétféle ellenzője, „kerékkötője” van. Az egyik azért tagadja, mert nem tudja, a másik, mert nagyon is tudja.

Az első nem ismeri, és nem is veszi a fáradtságot, hogy áttanulmányozza, megismerje a kifogásolandó anyagot. Általában fogalma sincs a sumir nyelvről, nyelvtanról, az ékírásról, sőt a sumir nép történelméről sem. Valamit hallott, valamit olvasott róla, de az messze nincs összhangban a tanult ismereteivel, ezért kapásból elutasítja. Nemegyszer keveri az ékírást a rovásírással.  Tiltakozása a hivatkozások, hivatkozásán alapul. Felcseréli, összekeveri a sumir leleteket a szemita babiloni-asszírral. Nézi, de nem látja a köztük levő különbséget, csak azt tudja, mindenik régi és keleti.

A tájékozatlansága a másik felet  mosolyra, gúnyolódásra, készteti. Mert ő aztán tökéletesen tisztában van a sumerológiával. (Tagadni, hamisítani csak átfogó ismeretekkel lehet!)  Kapásból különbséget tesz a sumir és a szemita babiloni-asszír lelet között, felismeri az óperzsát; tudja, melyik a pártus stb. Átírja latin betűkre, olvassa és fordítja az ékírást, a vonalas írást is. Tud a sumir és a magyar nyelv kapcsolatáról. Kiválóan ismeri mindkét nép történelmét. Tudja, de nem hirdeti, hogy a sumir éppúgy szkítafajú nép, mint a magyar. Mindkettő nyelve ural-altáji, azaz a turáni nyelvek közé tartozik. Mégis tagad, mert a faji, a politikai és gyakran a gazdasági érdekei ezt kívánják.  

[1] Loftus, William Kennett: Travels and Researche sin Chaldaea and Susiana in 1849-52, Robert Carter and Brothers, New York, 1857. 128.p.

[2] Botta, Paul-Émile – M.E. Flandin: Les Monuments de Ninive, I-V. Imprimerie Nationale,  Paris 1849-1859, I. 505.p.

[3] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005.

[4] Szabó József (Borgátai): A magyar nyelv keleti emlékei, I – II. füz. Sopron, 1844, 1862

[5] Encyclopedia of safety, 19.02.2012

[6] Az ugor elnevezés ószláv nyelven magyart jelent. In: Hodinka Antal: Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, a M.Tud. Akadémia kiadása, Budapest, 1916.

[7] Rytschkow, Nikolaus: Tagebuch über seine Reise durch verschiedene Provinzen des rußischen Reichs, bey Johann Friedrich Hartknoch, Riga, 1774. 

[8] New York Daily News, Thursday, August 16. 2012

[9] Stieler, Adolf: Hand-Atlas, Gotha bei Justus Perthes, 1847.; p. 39. Asia, 

[10] Firdauszi: Királyok könyve (Sáhnáme), Magyar Helikon, Bp. 1979. 

[11] Layard, Austin Henry. Niniveh und seine Überreste, Verlag der Dyk’schen Buchhandlung, Leipzig, 1850.

[12] Botta rajza,  In: Journal asiatique, paris, 1844. jan-fév., pl. XXV. 94-95. pp. 

[13] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matróna, Győr, 2008.

[14] Reade, J.: Assyrian skulpture, British Museum, London, 1983.

[15] William Henry Fox Talbot (1800-1877) utazó, matematikus, botanikus, nyelvész, asszirológus, régész, a talbotípia néven ismert fotóeljárás kifejlesztője. (wikipedia.org)

[16] Comparative Translations by…F. Talbot,…E. Hincks,… Oppert… H.C. Rawlinson … of the Inscription of Tiglath Pileser I =   Journal of the Royal Asiatic Society  of Great Britain and Ireland, 1861. XVIII. köt., 152. p. 

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

2014. november 13-án, csötörtökön délután három órakor a Kaposvári Egyetemen  a SENIOR oktatási program keretében

Koppány és a nemzetvesztő királynék

címmel előadást tartok.

 Hely: Kaposvári Egyetem, Kaposvár, Guba S. u. 40.

Az előadás ismertetése:

A magyar államiság kezdetének eseményeit mind a magyar, mind a külföldi források sokszor egymásnak ellentmondóan, nem a tanult ismereteknek és az iskolai tananyagnak megfelelően tálalják.

Az előadás beszámol arról, hogy a Géza fejedelem és I. István király korában hazánk miként került idegen érdekkörbe, lett római keresztény, részletezi a Koppány vezette első magyar szabadságharcot.  

A 955 évi un. Lech-mezei csatavesztés után világossá vált, hogy a magyarok Pannóniáját nem lehet nyílt harccal megszerezni és a német-római érdekkörbe vonni. A nyugati világi és egyházi vezetés az özvegy Géza fejedelem és Adelheid lengyel hercegnő, majd Vajk, a későbbi I. István magyar király és Gizella bajor hercegnő összeházasításával fűzte szorosabbra „Magyarország” és a Német-Római Birodalom közti politikai és vallási köteléket. Az idegen királynéknak sikerült elérni, amit a fegyvereseknek nem: német-római érdekkörbe vonták Magyarországot.

A Lech-mezei csata (részlet a szász Világkrónikából - Säxischen Weltchronik, 1270)

A nyugati gyepűvédők elszigetelt fegyveres felkeléssel próbálták meggátolni a német-római területszerzést, Koppány dunántúli szabadságharca pedig egyenesen az erőszakos térítés és az idegen királyné(k) ellen irányult. A hősiesen harcoló magyarok Veszprémnél vereséget szenvedtek, Koppányt megölték, lefejezték, testét felnégyelték. Az első félországra kiterjedő magyar szabadságharc elbukott. Az eladdig születési jogon szabad magyar szolga lett a saját hazájában.

Géza halála után Koppány az Árpádok legidősebb tagjaként a szkíta szokásjog, illetve a Vérszerződés értelmében teljes joggal tartott igényt a fejedelemségre. Somogyország uraként úgy vélte, elegendő katonai erővel rendelkezik, hogy megszabadítsa az országot az idegenektől, kiűzze a tűzzel-vassal térítő papokat, s visszaállítsa az ősi jogrendet, amikor magyar a magyarral születési jogon egyenlő volt.

Köszönöm a figyelmet!   

1844-től kezdődően Mezopotámiában egyre-másra tárták fel az ókori és az őskori városokat. Új fogalmak, az évezredek homályából régi népek és műveltségek tárgyi emlékei bukkantak fel. Sok, megdönthetetlennek hitt tudományos eredményt kellett kiegészíteni vagy módosítani. Ekkor került a köztudatba a sumir nép, a sumir kultúra, ami nem hasonlított semmire, nem vett át senkitől semmit, hanem lett, teremtetett és az emberi műveltségek mindmáig abból táplálkoznak. S csodák csodája a sumir nyelv egyenesági leszármazottja a magyar nyelv.

1. Mezopotámiai táj (Irak)   

A finnugor nyelvelmélet létrejötte

A XIX. században a magyar tudományos körökben olyan iskola szerveződött, amely a magyar őstörténelem hazai forrásait, kutatóit minden eszközzel igyekezett a hitelességétől megfosztani, hogy az idegenből származó, célirányos téveszméket tudatosíthassa. Az 1848-49-es szabadságharc bukása után a Béccsel egyezkedő politikai áramlatoknak nem kedvezett a magyar történelem nagyszerűsége, a magyar nemzet öntudata, ezért az indogermán nyelvelmélet mintájára kreált, finnugor elméletet a magyar nemzeti öntudat megtörésének szolgálatába állították.

A finnugor nyelvelmélet[1] ötlete (ha nem is ilyen megfogalmazásban)  Aeneas Sylvius Piccolominitől, a későbbi II. Pius pápától származott, aki 1442-ben III. Frigyes német-római császár megbízásából a gyermek V. László magyar király nevelője lett.[2] Bejárta Magyarországot, megismervén a magyar viszonyokat[3], rájött, hogy Magyarország csak úgy kerülhet a klérus hatalmába, ha nemzeti azonosságtudatát elveszíti. Idegen királyaink magyar-ellenessége tanúsítja, hogy ez ötletet minden megszálló hatalom messzemenően támogatta és gyakorolta.  

1770-ben Koppenhágában a magyarországi Sajnovics János a jezsuita Hell Miksával együtt, a csillagászati megfigyelések mellett folytatott nyelvészeti tanulmányok eredményeképpen, megírta a finnugrizmus alapművének számító összehasonlító nyelvészeti munkáját a "Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse" (Koppenhága, 1770). A finnugrizmust ennek hatásara karolta fel és terjesztette a Magyarországra bevándorolt, német, osztrák, cipszer stb. értelmiség.

2. Reguly Antal (1819-1855) néprajzkutató

1842-ben osztrák sugallatra a zirci Reguly Antal a Káma folyó vidékén kutatta fel a finnugor rokonnépeket. Reguly tehetséges, sok nehézséget legyűrő nyelvész volt. Küldetését híven teljesítette. Rálelt a kis finnugor népecskékre, amelyek közül a vogulnál talált közelebbi (nyelvi) kapcsolatokat a magyarral. A vogul paleoszibériai nép, Szibéria kőkorszaki népeinek maradványa, embertanilag közelebb áll a szibériai népekhez, mint hozzánk. Nyelve átvétel.

Reguly a szabadságharc idején itthon sem volt. 1848-ban sziléziai Grafenberg-ben gyógykezeltette magát. Ekkor nevezte ki Hunfalvy (alias Hunsdorfer) Pál közbenjárására, a Bécsben székelő Magyar Királyi Közoktatási Minisztérium a pesti Egyetem könyvtárnokává. 1842 óta az Akadémián osztrák ügynökként bomlasztó Hunfalvyval állt szoros kapcsolatban, akivel élete utolsó éveiben ellentétbe is került. 1858-ban Reguly hirtelen meghalt. Finnugor gyűjteményének jórésze feldolgozatlan![4]

Reguly felfedezésével tudományos alapja lett a "halszagú atyafiság"-nak. Azt senki sem vitatja, hogy a mai finnugor népek nyelve ugyanúgy toldalékoló, mint a magyar, csakhogy a kiindulás egészen más volt. A magyar volt az átadó, nem pedig az átvevő. Mára már tisztázódott, hogy a finnugor nyelvjárás csupán közvetett, a történelem előtti kőkor-jelleg alacsony színvonalára utal.

A múlt század derekán, a Habsburgok által jóváhagyott történelemkönyv azt tanította, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarok barbárok voltak, akiket a germán szerzetesek tanítottak írni, olvasni. Sőt Géza fejedelem udvarában a német szó járta[5]. A németek ismertettek meg a földművelést, nyilván azért, hogy ezzel is bizonyítsák: a magyaroknak nincs joguk az önálló nemzeti létre, hiszen még az élelmüket sem tudták megtermeszteni.

A kiegyezés előtt Albrecht főherceg a pesti egyetemre hozta a magyarul nem tudó Josef Budenz-et, hogy a magyarokat felvilágosítsa saját anyanyelvükről, és aki 1861-ben, 25 évesen lett az MTA levelező tagja! A magyar nyelv ekkor dermedt bele Budenz germán logikájába, míg a többi tudományág száz-kétszáz év alatt óriási fejlődésen ment keresztül, a magyar nyelvtudomány egyhelyben topog. Sőt elmondható, hogy rák módra kihátrál a magyar nyelv védelmezéséből.  

A finnugor elmélet győzelme Magyarországon

A magyarországi tudós-körökben (Vámbéry Ármin kontra Goldzieher Ignácz stb.) élénk viták zajlottak: vajon nyelvünk, népünk az északi finnugorokkal rokon-e, avagy a deli törökös népekkel, esetleg a sumirokkal? Ez volt az un. ugor-török háború.

3. Trefort Ágoston (1817-1888) magyar közoktatási és vallásügyi miniszter (Vasárnapi Újság, 1872. 37. sz.)

1876-ban Trefort Ágoston kultuszminiszter értekezletet hívott össze, hogy tudományosan megállapítsák az "egyetemes magyar származási elméletet". A jelenlevő tudósok nem tudtak megegyezni, ezért a miniszter az alábbi jegyzőkönyvi nyilatkozattal rekesztette be a vitát: "Tisztelem az urak álláspontját, de én, azonban mint miniszter, az ország érdekeit nézem, s ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el. Mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát".[6]

Állítólag e döntés alapján a mindenkori magyar kormány több mindmáig a finnugrista kutatásokat támogatja. A gyakorlat valóban erre utal. Az MTA berkeiben nem sikerült a nyomára akadni e történetnek, tehát megtörténte igazolhatatlan.

 A hatvanas években a magyarországi, sumerológiával foglalkozó tudományos körökkel kiterjedt kultúrtörténeti levelezést folytató Verrasztó József, kolozsvári tanárember 1967. júliusi keltű levelén alapul a történetet. Hary Györgyné a „Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez” c. cikkében[7] említi. Haryné jóindulatúan dobta be a köztudatba; azóta is terjed, mint a szélfútta hópehely. A gyakorlat igazolta történet hitelesnek tűnik, mert alátámasztja a magyar hivatalosított történelemtudomány sumerral szembeni elutasító magatartását. Ki tehette, valós eseményként hivatkozott rá, anélkül, hogy az akadémiai jegyzőkönyvekben utánanézett volna. Ha meg is történt, nyoma biztosan nem maradt, mert akkoriban a belső megbeszélésekről nemigen készültek feljegyzések, emlékeztetők.

Akár így volt, akár úgy, a magyar állam a déli nyelv- és származáselmélet kutatására, szakemberek képzésére ma sem áldoz egyetlen garast sem.

A sumir nyelvvita[8]

Jelenlegi ismereteink szerint a korunk műveltsége a történelemelőtti korban a Tigris és az Eufrátesz vidékén élt sumir nép műveltségén alapul. A létezésére a 19. század közepétől folyó ásatások derítettek fényt. A korabeli kiváló nyelvi felkészültségű angol, francia, német tudósok lázas sietséggel láttak neki az előkerült ékiratos szövegek megfejtésének. Akkoriban még mindent tisztességesen lefordítottak és közhírré tettek. Akkoriban még nem volt köztük olyan tudós, aki az előkerült adatokat, az ékiratos szövegek által közölt történelmi eseményeket, továbbá a felfedezett nép nyelvét egyetlen nép a zsidóság kizárólagos szolgálatába állította volna. Erre majd a XIX. század 80-as éveinek közepétől Joseph Halévy vetemedik. Sőt, az ékiratos táblák felfedezésének és megfejtésének első korszakában a tudósok, Jules Oppert, Francois Lenormant, Fritz Hommel, Archibald Sayce és mások meg voltak győződve arról, hogy az újonnan felfedezett nép és a nyelv az ural-altáji nyelvcsaládba tartozik, és nyelvileg a magyarral szoros rokonságot mutat.

4. Edward Hincks (1792-1866), Jules Oppert (1825-1905), Archibald Sayce (1845-1933),

akik elsőként sorolták a sumir nyelvet az ural-altáji nyelvcsaládba, és vallották a magyarral való kapcsolatát.

A sumir nyelvvita I. korszaka (1850-1874)

Az ír Edward Hincks (1792-1866) keletkutató vette észre, hogy az asszír agyagtáblák sémita nyelven, de a sémitától eltérő írásjegyekkel íródtak; szerinte az ékírás feltalálója "indoeurópai" nép lehetett, amely Valószínűleg elfoglalta Asszíriát. A szövegekben viszont az utószócskák használata turáni eredetre vall. Később ezt az akkád nyelvet ó-káld nyelvnek nevezte, és a turáni (ural-altáji) nyelvcsaládból valónak tartotta. 

5. Pecsétnyomatos aszír agyagtábla (5,5x5,8x2,8 cm, Kr.e. XX-XIX. sz. Kültepe, Anatólia, metmuseum.org)

Henry Rawlinson (1810-1895), angol diplomata, majd asszirológus a Közel-Keleten valamilyen szkíta nyelven írt ékiratos feliratokat talált. Megállapította, hogy az ékiratok nyelve Elam és Médea (Mada) szkíta nyelvével rokon. Valószínűleg az első káldeusok is szkíták voltak. A babiloni szkítákat a nép akkádnak nevezte. Az asszírok a régi szkíta jeleket megtartva, minden egyes ékjelnek a saját nyelvükön új értéket adtak, vagyis a jeleket a saját anyanyelvükön olvasták. Később, amikor a sémiták kerültek előtérbe, a szkíták két főfaját, a sumirt és az akkádot egymástól már megkülönböztették.

Jules Oppert (1825-1905) német-francia asszirológus véleménye nemigen tér el Rawlinsonétól. Az ékírást több nép használta, ezek szkíták lehettek, a többi meg tőle vette át. (Ezt támasztja, alá a Kr. u. II. v. a IV században élt Justianus római történetíró: a szkíták 1500 évig szedtek adót Ázsiában, és csak Ninus[9] vetett ennek véget.) Az ékírást feltaláló nép nem lehetett sémita, tehát asszír sem. Az írás rendszere a szótagjelleg miatt, nem illik egyetlen sémita nyelvhez sem. Az íráskép eredetileg tiszta képírás volt, ebből lett a szótagírás. 1869-ben a francia Numizmatikai és Archeológiai Társaság ülésén kijelentette, a káldnak vagy sumirnak nevezett nyelv a magyarhoz hasonlatos, de rokon a törökkel és a finnel is. A szkíta nyelvek szavait, fogalmait a magyar szavakkal rokonította.

Érdemes megjegyezi, hogy a később Párizsba került zsidó-francia Joseph Halévy (1827-1917) orientalista, szemrehányást is tesz Oppertnek, hogy zsidó létére nem a saját népét tartja elsődleges kultúrateremtőnek.

Oppert az ékírást használó szkítákat méd-szkítának, káld-szkítának és ős-szkítának nevezte. Friedrich Gusatav Eichhoff (1799-1875) francia nyelvtanár, cáfolta Jules Oppert állítását, mondván a Biblia szerint Babilont a kusita Nimród alapította és a turániak előtt Berossos[10] 80 kusita fejedelmet sorol fel. Tehát helyesebb, ha a káldokat kusitának tartjuk. A szkítaságon belül a magyarok a kusitákhoz tartoznak. A kusita népek kora a Kos-zodiákus precessziós periódusára esik. Kezdete az un.“sargoni dinasztia”, azaz a Sumert elpusztító sémi-akkád népek uralmával kezdődik és kb. a Pártus Birodalom bukásával végződik.[11]  

6. Sumir gazdasági tábla (agyag, Jemdet Nasr kor, Kr.e. 3100-2900, Uruk, metmuseum.org)

A korabeli tudósok közt némi nézeteltérés az újonnan felfedezett nép és nyelv elnevezése miatt volt. Archibald Henry Sayce (1845-1933) angol asszirológussal és nyelvésszel együtt mindenik elfogadta, hogy az akkoriban még akkádnak nevezett sumir nyelv a magyarral és más ural-altáji nyelvekkel rokon. (Azóta bebizonyosodott, hogy nem rokon, több annál: egyenesági leszármazott.)

Összefoglalva:

– Az ékírás nem sémita találmány.

– Az ékírást feltaláló nép nyelve agglutináló.[12]

– E nyelvhez az élő nyelvek közül a magyar hasonlít a legjobban. Alkalmatos lenne, hogy a magyar e régi nyelv legközelebbi rokonának nyilváníttasson.

Mindez pedig történt a XIX, században, amikor „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára”[13] létrehozott Magyar Tudományos Akadémia már vagy 50 éve működött, ám semmit nem tett, hogy felvegye a kapcsolatot és tevékenyen együttműködjön azon nyugat-európai tudósokkal, akik a magyarságot a műveltségteremtő sumir nép utódjának tartották.

Bő

[1]Aenas Sylvius: Cosmographia, Hopper Kvk. Basel, 1551

[2]Aeneas Sylvius: De Liberorum Educatione ad Ladislau Hung. Er. Bohemiae Regem, Edit. Basil (1454) 974. p.

[3]Lehet, hogy V. László jellemének szerencsétlen alakítását nemcsak Czillei Ulrik, az anyai nagybácsi, hanem Aenas Sylvius Piccolomini is károsan befolyásolta. (1444-ben szerelmes novellát irt "Euryalus et Lucretia" címmel)

[4]Révai Nagy Lexikona, Budapest, 1911-1927

[5]Aloys Schröfl: Und dennoch - die Nibelungfrage gelöst!, Selbstverlag, München, 1931. 88. p.

[6]Idézet id. Verrasztó József 1967 júliusában, Kolozsvárt kelt leveléből.

[7] Valóság, 1976. 10. sz. 94. p.

[8]F. H. Weissbach: Die sumerische Frage. Leipzig, Hinrichs'sche Buchhandl. 1898 c. műve alapján 4-134. pp.

[9]Kr.e. 2000-1550 közt fennállt asszír dinasztia megalapítója

[10]Berossos Babilonban elő, görögül író pap, Kr.e. 270-280 korul megírta Babilon történetét. Töredékesen maradt meg

[11]Badiny Jós Ferenc: Káldeatol Ister-Gamíg. III., Budapest, 1987., 188. p.

[12]Egyes nyelvekben a szavak ragozásának, szóalkotásának módja az, hogy a szótaghoz ragokat, képzőket, jeleket illeszt.

[13] Széchenyi István az 1825-ös országgyűlésen tett kijelentése .