2023.01.01. 22:21
Emlékezzünk a régiekről! Emlékezzünk Petőfi Sándorra!
Nevezetes dátum a mai. Kétszáz éve, 1823. január elsején született Petőfi Sándor, a magyarság legnagyobb költője. A hivatalos nagy sajtóorgánumokban, tudomásom szerint ezideig senki nem emlékezett meg róla.
A szilveszter utáni kábulatban az ember hajlamos megfeledkezni a nagy évfordulókról, többek között Petőfi Sándor születésnapjáról, s arról, hogy népünk mit köszönhet neki. Nagyságát a 200 év alatt ráaggatott jelzők tükrözik: legnagyobb, legismertebb, legjelentősebb költőnk, lánglelkű forradalmár és szabadságharcos. Valóban. Petőfi Sándor egyszemélyben volt író/költő, politikus és szabadságharcos. Ha manapság lenne ilyen ember, méltó lenne a magyarság vezetésére, már rég ő lenne hazánk első embere. Az utókor gyarló hordószónokai között nincs Petőfi nagyságrendű jelölt és önjelölt. Nincs, akire a nép felnézne, akit tiszta szívvel követne, mert a háttérben ott lapul a mindent és mindenkit megrontó pénz. Ha találnók magyar embert, akiben mindhárom tulajdonság meglenne, Petőfi Sándor tisztességével, becsületével lenne felvértezve, hazánk, népünk megmentője lehetne.
Petőfi Sándort a sors faragta igaz emberré. Nemcsak az elszenvedett nélkülözései erősítették, hanem a környezete, az ország legjobb kollégiumai, kiváló tudós professzorai is besegítettek.
A megélhetési nehézségekkel teletűzdelt, de a XIX. századinál messze kényelmesebb világunkban élő 21 éves mai fiatalember elviselné-e, ha télvíz idején Debrecenből Egerbe kellene gyalogolnia, majd onnan lovaskocsival Pestre. Aligha. Ha Vahot Imre házában a lépcső alatti sötét, hideg szűk, szobának is alig nevezhető kuckóban éjszaka verseket írogatna, napközben szerkesztené a Pesti Divatlapot. Bizony nehezen bírná ki. és így tovább…
Petőfi Sándor családja – Fent: Petrovics István és Hrúz Mária, Középen: Petőfi Sándor, Petőfi Zoltán és Szendrei Júlia, Lent: ifj. Petrovics István
Petőfi Sándornak nemcsak az ifjúkora, hanem a gyermekkora is nehéz volt. Édesanyja, Hrúz Mária nagyon szerette, az apja, Petrovics István kevésbé vagy alig. Ennek ellenére az ország legjobb kollégiumaiban taníttatta. Ha valahol megelégelték, másik városba vitte. Midőn a soproni líceumban szeretett volna tanulni, kiderült, senki nem fizeti a költségeket… Tizenhat évesen lett katona…
Petőfi Sándor portréja, Barabás Miklós litográfiája (1848)
Kihasználom az alkalmat, hogy Petőfi Sándor életéről (ami egyáltalán nem kisebbíti nagyságát) néhány olyan adalékot közöljek, amit az irodalmároknak értékelni, cáfolni és igazolni kellene:
Rebesgetik, Petrovics István Petőfi Sándornak nem a vérszerinti atyja. Különös, hogy a folytonosan más-más faluba költözködő hol mészáros, hol kocsmáros, s ha tönkremegy mindig talpraáll, közben a legjobb iskolákban (összesen 9-ben) taníttatja a fiát. Ehhez a háttérben komoly támogató kellett, vagyis Petőfi Sándor révén a „jó öreg kocsmáros” az újrakezdéshez titokzatos valakitől anyagi támogatást kaphatott/kapott.
Petőfi jól titkolt származására vagy egy évtizede derült némi fény. A régi Sopron-vármegyei Nagycenken családfakutatás közben az anyakönyvben valaki rábukkant Hrúz Mária születési adataira. Jobban utánanézvén a Széchenyiek családi levéltárában is akadt valami utalás: HM szolgáló a Felvidékre távozott. Az i-re a pontot Széchényi István döblingi naplójának közel utolsó bejegyzése teszi fel: „…cserbenhagytam Máriát…”
Egressy Gábor: Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia (1844/1845), Escher Károlyfotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója
Hálásak lehetünk a sorsnak, hogy a magyarságnak adott egy soha el nem felejthető, csodálatos embert, rendkívüli költőt, amit, 1843. március 5-én, Kecskeméten még az életében látnokként megsejtett:
"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él." (Jövendölés)