A Vízözönről a Föld minden népének több-kevesebb ismerete van. A judeo-keresztény világ vízözön-tudása a Biblián alapul. A népek emlékezetében és az ókori írok műveiben a vízözön pusztítása világkatasztrófaként rögzült. E közös mag nem véletlen egybeesés, hanem az emberi elme azonos körülmények közti történésekre adott azonos válasza.

Noé a kezében tartja a dolgavégezetlenül visszatért galambot és hollót, miközben a második galamb gallyacskával a csőrében közeledik, jelezvén, levonulóban van az ár (Holkham Bible Picture Book, 'XIV. sz. közepe, MS 47682, British Library, London - idlespeculations-terryprest.blogspot.hu ) 

A térben és időben egymástól távol élő népek részben természeti, részben természetfeletti erők hatásával magyarázott özönvíz-történetei alapvonásokban megegyeznek[1]: Felhő kerekedik, óriási eső támad, megnyílnak az ég és föld csatornái, s az óriási áradatban elpusztul ember, állat. Csupán egy ember és a családja menekült meg, s általuk maradt meg az emberiség. Némelyik történet visszatérő eleme, hogy az emberiség súlyosan vétett az isten(ek) ellen, s a büntetése a minden élőt elpusztító egyetemes Vízözön lett.

A Biblián[2] kívül az ókori írók[3], Bérósszosz a babiloni Marduk templom papja, Alexandrosz Polihisztor, Abüdénosz görög történetíró, Kaiszareiai Euszebiosz bizánci krónikás, Iosephus Flavius, zsidó és Chorenei Mózes örmény történetíró stb. tudósít a vízözönről. A forrásaik az ókori Mezopotámia sumir, babiloni, asszír ékiratos Vízözön-történetei lehettek.      

Mezopotámiában az első ásatások feltárta ékiratos agyagtáblák a British Museumba kerültek. A leltározásukkor George Smith (1840-1876) rézmetsző-régész vette észre, hogy az egyik táblán túl gyakran fordul elő az A olvasatú, „víz”-et jelentő ékjel. Lefordítva a szöveget kiderült, hogy az Izdubar (később Gilgames) eposz Vízözön történetére bukkant.[4]

1914-ben Arno Poebel (1881-1958) német-amerikai asszirológus Nippur város templomi könyvtárában többezer agyagtáblát talált. Több évtizeddel később Thorkild Jacobsen vette észre a kb. Kr. e. 1600-ra datált teremtésmítosz-táblát, az Eridu Genesist, rajta Vízözön legkorábbi, sumir nyelvű történetével.[5]

1. A Nippurban talált Vízözön-tábla, az un. Eridu Genesis (ancient-code.com)

A tábla töredékes. A felső rész hiányzik. Az alsó és a másik oldalon levő felső harmadát jól lehetett olvasni. A táblát nem úgy forgatták, mint manapság a könyvet, hanem alulról felfelé, fejtetőre állítva fordították a másik oldalra. Az a szöveg, ami a tábla alján volt az átforgatáskor a tetejére került.

A szöveg közepe maradt meg, a történet eleje és a vége ismeretlen. A megmaradt sorokból és a tábla arányaiból következtették, hogy a táblán 300 ékjeles sorból kb. 100 sor olvasható, a többi letörött, szétporladt, elpusztult. A szövegben fellelhető gondolatritmus segítségével sejteni lehetett a hiányzó történet-részeket.

Nemcsak a mítoszok, eposzok, középkori írások jellemzője a gondolatritmus, hanem az ékiratoké, sőt a magyar népköltészetben a balladák, népdalok, népmesék visszatérő eleme is. Ez azt jelenti, hogy a szöveg eseteként egy-egy mondattal, leírással, visszatér, visszautal az előző eseményekre, dolgokra „Alma a fa alatt, / Nyári piros alma,…” (Az első sora közli, hogy alma van a fa alatt, a második megmondja, az alma nyári is meg piros is.)

A hiányzó részek tartalmát a Vízözön előtt és után uralkodó királyok ékiratos listája és Bérósszosz leírása alapján pontosították.

Bár a táblatöredéket nippuri templomi könyvtár agyagtáblái közt találták, mégis Eridu Genesisnek (Eridu teremtése) nevezik, utalva a Vízözön előtti városok alapítására, melyek közül az első Eridu volt.

A hiányzó első rész a világ és az ember teremtésével kezdődhetett. Majd leírja, hogy a királyság, a lélegzetelállító Korona, a királyi trón, majd a királyi jogar leszállt az égből. (Véletlen lehet, hogy ugyanilyen koronázási ékszerek illették a magyar királyt? )

Az égi jelölte király lerakta a városok tégla (alap)köveit, vagyis városokat alapított, s egy-egy istennek védelmébe ajánlotta. Eridu, a városok elseje, NU.DIM.MUD-é lett, Bad.Tibirát ^dIN.AN.NA, Larakot PA.BI.IL.SAG, Sippart UTU, Suruppakot SUD kapta. (E városok túlélték az Özönvizet)[6]

2. A Vízözönt túlélt ókori mezopotámiai városok (Eridu, Bad Tibira, Larsa, Suruppak, Sippar)

EN.LIL, a levegőisten, az „én-lélek”, az életet adó fuvallat istene a sumirok teremtő istene volt. Megalkotta az élővilágot. Megajándékozta az embereket a fokossal, a föld műveléséhez szükséges szerszámokkal, s mindennel, ami ezen a világon a legjobb, a legszebb, leghasznosabb volt. Mindenható, láthatatlan mennyei atyaként kormányozta az eget és a földet. Szerető isten volt, de ugyanakkor büntető, s hurrikánként romboló is. A szava döntő és megmásíthatatlan volt. Kimondott döntéseit még ő sem változtathatta meg.

A megmaradt táblatöredék leírja, hogy EN.LIL, a teremtő isten haragját az emberek hangoskodása, lármája váltotta ki. A városok, csatornák építésekor túlságosan nagy zajt csaptak, s zavarták az istenek nyugalmát. Haragjában ^dEN.LIL kieszközölte az istenek beleegyezését, hogy vízáradat pusztítsa el a vétkes, az isteneknek nem engedelmeskedő emberiséget.[7] Két istent nem sikerült meggyőznie. EN.KI, a föld (és a földi vizek) istene kétségbevonta az emberiség elpusztításának szükségességét. A szentséges IN.AN.NA (Ninhursag), a nagy istennő, a magna mater ingadozott: A pusztulás után siratta az embereket.

Az istenek rangsorában az ^dEN.LIL után következő EN.KI, a bölcsesség, a varázslat, a gyógyítás istene, az emberek barátja és támogatója volt. Nevének jelentése „én, a föld”. ^dEN.LIL megbízásából szervezte ugyan meg a földi világot, de nem viselhette el a pusztulását. Oktalanságnak tartotta az emberiség eltörlését, hiszen ha megtörténik, az istenek megfosztatnak emberi szolgálóiktól és tisztelőiktől. Ha elpusztulnak, ki dolgozik, ki táplálja ékes imákkal, földi tudással az isteneket? Hosszasan töprengett, miként lehetne elkerülni ^dEN.LIL végzetes döntését.

^dENKI saját szívével vetett számot. ^dEN.LIL szavát nem változtathatta meg, hiszen nem volt hozzá hatalma, de az áradat következményeit enyhíthette. Elhatározta, megmenti a sumir ZI.U.SUDRÁ-t, Suruppak (vagy Eridu) jámbor, istenfélő királyát, a bibliai Noé megfelelőjét. A védelmező isten neve olvashatatlan, de bizton állítható, hogy EN.KI volt. Istenként közvetlenül nem szólhatott emberi lényhez, ezért a királyi palota nád-falán át suttogta a túloldalon alvó királynak a küszöbönálló katasztrófát. Felszólította, építsen bárkát, hogy magát és a családját megmenthesse! Megsúgta a nádfalnak, milyen legyen a hajó, amelyre minden élőlény magját fel kell vinnie, hogy a vész múltán feltámadjon és folytatódjon az élet.  

3. A mezopotámiai Lagas templomában talált Meluhha-i csónak, ill. kereskedőhajó (pecséthenger nyomat. Hasonlót találtak Omanban, az indiai Meluhha félszigeten és Harappában – harappaseries.wordpress.com)

A minden élőt elpusztító áradat leírása oly pontos, hogy a hagyományozó szenvedője, túlélő szemtanúja lehetett a Vízözönnek.

4 . Noé bárkája (örmény mozaik – totheends.com)

A rettenetes áradatot elbeszélő szöveg néhány megmaradt sora[8]:  

„A feltartóztathatatlan viharos szelek

az együtt menekülőket elsodorták,

Miközben az özön végsöpört…,

Miután hét nap, hét éjjel

Tombolt az áradat az országon,

És a szélvihar a hatalmas hajót

A végtelen vizekre sodorta…”

A Bibliához hasonlóan a későbbi vízözön-történetek megegyeznek abban, hogy minden élő állatból egy nőstényt és egy hímet fel kell felvinni a bárkára.[9] Vajon eszükbe jutott-e a Biblia íróinak és a korabeli olvasóknak, hogy a föld minden állata aligha fért volna fel a bárkára. Az élet folytatásának „titka” mégis a bárkán volt.[10] A sumir változatban nem az állatok, hanem a [szaporodásra alkalmas] magjuk vitetett fel a hajóra. Ez már felfért.

Lehetett a bárkalakóknak laboratóriumuk, lehetett megfelelő tárolóhelyük, hogy életben tartsák az ivarsejteket, s megőrizzék a szaporodóképességüket? Vajon tudták-e, miként kell létrehozni belőlük az élő egyedeket?

Az, hogy nem élő állatokat, hanem azok sejtjeit, magjait vitték fel a hajóra, azt sugallja, hogy a sumir vízözön-történet a legelső, a legrégebbi változat.[11] Az ókori írók, köztük a Biblia írói, ha a forrásukban olvasták is, hogy hím és nőstény ivarsejtek kerültek a bárkára, bizonyára felfoghatatlannak tartották, nem hitték el. S maradtak a kézzelfogható magyarázatnál, az élő egyedeknél. Elfelejtődött az a tudás, hogy mesterségesen, laboratóriumi körülmények közt petesejtből és hímivarsejtből életképes utódok hozhatók létre.  

A vízözön a végéhez közeledett. A látóhatáron feltűnt UTU, a Napisten, s bárkalakóknak meghozta az égi fényt.

5. Noé és az asszonya a bárkában és a szárazulaton (Septimus Severus (Kr.u. 193-211) császár korabeli bronzérme, 34 mm, Frígia, Apamea – ancientcoinage.org)

A bárkából kiszállván ZI.U.SUDRA térdreborult, majd ökröt s bárányt áldozott az isteneknek. A töredékes szövegből kiderült az isteneknek tetszhetett a hálaadó áldozat, hiszen még a haragvó ^dEN.LIL szíve is meglágyult, s halhatatlansággal jutalmazta az emberiség írmagját megőrző jámbor és istenfélő királyembert és az asszonyát. S mintha az istenek közül való lenne, a sumirok hite szerint a kelő Nap országát, Dilmunt, a mai Bahrein szigetet jelölte ki lakhelyükül.[12] 

A költemény többi része elveszett.

Az Özönvíz történetekről bővebben ld. Maron Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011. 94-121. pp.

 [1] Riem, Johannes: ie Sintflut in Sage und Wissenschaft, Agentur des Rauhen Hauses, Hamburg, 1925. 7. p.

[2] Biblia, Szent István Társulat, Bp. 2000, A teremtés könyve, 7-8, 21. p.

[3] Jeremias, Alfred: Alte Testament im Lichte des Alten Orients, J.C. Hinrichsc’sche Buchhandlung, Leipzig, 1904. 125. p.

[4] Smith, George: Chaldäische Genesis, J.C. Hinrichs’sche Buchhandlung, Leipzig, 1876. 223. p.

[5] Thorkild, Jacobsen et al.: I. Studies Inscription from Before the Flood, Richard E. Hess – David, Toshio Tsumura, Eisenbrauns, Winona Lake, Indiana (USa) 1994.129-130 pp.

[6] Sollberger, Edmond: The Flood, British Museum, London, 21. p. (Angol eredetiből magyarra fordította Monostori Zsolt).

[7] Rahwinkel, M. Alfred: The Flood in the Light of the Bible, Geology, and Archaeology, Concordia Publishing House, Saint Louis, Missouri, 1951, 128. p.  

[8] Andree i. m. 6. p.

[9] Biblia, Szent István Társulat, Bp. 2000. A teremtés könyve, 7. 21. p.

[10] Andree i.m. 5. p.

[11] Poebel, Arno: Historical and Grammatical Texts, Vol. V. Published by the University Museum, Philadelphia, 1914., 17-21. pp.

[12] Poebel i. m. 17-21. pp.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.