948-ban VII. Konsztantinosz Porphürogennétosz, bizánci császár udvarába követként érkezett Bulcsu harka és Tormás/Tarmacsu, Árpád dédunokája.

Bulcsú vezér 948 körül Bíborbanszületett Konstantin császár udvarában megkereszteltetik (13. századi görög miniatúra - Magyarország története képekben, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1971, 28. p., 1. kép.)

Elmondásuk alapján jegyezte fel a tudós császár, hogy a magyarok nevét „…nem turkoknak mondották, hanem valami okból sabartoiasfaloi (Σαβαρτοιασφαλοι) néven nevezték…”[1]  Ám nem fejtette ki, hogy „mind a’ Lebédiában élő magyarok, mind a’ persiai határok mellé  Lebédiából kivándorlott magyarok” mely okból viselték a „sabartoiasphaloi”  nevet.

VII.Konsztantinosz Porphürogennétosz bizánci császár és Simeon bolgár cár találkozása (XIII. századi görög miniatúra, írás: arameus – en.wikipedia.org)

A „perzsiai határok” említése Párthiára utal, s „annyit jelent mint a’ párthiai magos hegyek, s a’ közöttük található keskeny ut, vagy is régi szólás szerént kapu és szorúlat által mentt, és bátorságban élő nép. A’ régiek az ilyetén szoros és igen keskeny  utakat závár, vagy kapu (portae, pylae, claustra, clusurae) névvel illették.”[2]

Természeti környezetbe vetítve a Pártus Birodalom bukása után a kaukázusi, vagyis a magas hegyek között élő népek kihasználva a természet adta lehetőségeket az ellenséges szasszanida perzsa, majd később az arab behatolás megakadályozására a hegyszorosokat, szurdokokat, vízfolyásokat „závárral, zárral, ajtóval” zárták, reteszelték el. Esetenként felfogták a vizet, és az ellenség megjelentekor rájuk eresztették.

A „závár”, a vízfolyás elrekesztése a 955-ös Lech mezei csatában is feltűnik, amikor Augsburg lakói a Lech-folyó elrekesztett vizét zúdították Bulcsú, Lél és Súr csatára készülődő seregeire.   

Kézai Simon krónikaírónak lehetett valami halovány sejtése a závárról, hiszen szkítiai őshazáról Justinus és Konsztantinosz Porphürogennétosz „sabartoiasfaloi” meghatározásával egybevágó leírást ad: Ugyanis olyan természet oltalmazta  fekvésű, hogy egyetlen igen kicsiny helyen lehet betalálni/bejutni.[3] Thuróczy „a magyarok régebbi története szerint” vagyis az elveszett ősgeszta nyomán  hasonlóképp írja le az őshazát, anélkül, hogy megnevezné a „závártő”-t: „Olyan védett a fekvése, hogy egyetlen helyen, egy igen kicsiny gázlón van csak odavezető út.”[4]    

Ha a szűk hegyszoros, szurdok nem záratik, nem reteszeltetik el, akkor  kapu, v. nyílás marad. Magyar nyelvterületen kapunak nevezik a szűk sziklaszirtek közé zárt szorost. A Duna szűk sziklaszoroson, a Vaskapun át hagyja el a Kárpát-medencét Erdélyből Magyarországra a Meszesi-kapun át vezet az út.  Ám egyiken sincs závár, egyik sincs „elreteszelve”. A závár tehát nem teljesen fedi a „kapu” értelmét.

A Meszesi kapu (Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája, VI. k., Kiadja Szilágy vármegye közönsége, Zilah, 1904, 224. p. )

A sabar-toi-asphaloi kifejezés hármas szóösszetétel: 1. sabar/savar/zavar - závár; 2. toi - tői, tövi, 3. asphaloi/axphalos - bátorságos, erősített, védett (–os görög toldalék)[5] 

Pápai Páriz Ferenc 1767-ben megjelent szótárában a ’závár = pessulus, vectis, repagulum’ kifejezés jelentése’retesz zár, ajtó’.[6]

A „kapu” kifejezés sumir/asszír erdetű szóösszetétel, Sumer és Akkád kb. 150 évig tartó sémita-asszír uralom idejéből származik, amikor a könnyebb megértés végett az eredeti sumir szóhoz hozzáillesztették az asszír megfelelőjét. A sumirok utódnépei e kifejezést vitték magukkal. Hasonlóak  a mai cigány nyelvhasználatban fordulnak elő, amikor a beszélők egyidejűleg használják a cigány kifejezést és a magyar megfelelőjét.

Mind a sumir KA, mind az asszír pu jelentése ’száj’, vagyis nyílás.

 A „sabartoiasphaloi” kifejezés középső szavában a ’toi’-ban a magyar tői, tövi szó rejtezik. Földrajzi értelemben magyar nyelvterületen a hegyek alját/lábát/kezdetét, továbbá a vizeknek a nagyobb vizekbe, folyókba való befolyásait nevezik ’tő’-nek: hegytő (ma inkább a hegyláb), Marcaltő stb. 

Az összetétel harmadik szava az "–asphaloi", görögös toldalékkal ’asphalos’ jelentése bátorságos, erősített védett.[7]

A Pártus Birodalom bukása után a pártus lakosság a perzsa dinasztiaalapító I. Artaxerxes üldözése elől az északi, a Kaukázus-vidéki méd, szaka és más szkítafajú népeknél  talált menedéket. A nyugat felé menekülő pártus harcosok meg szívesen beálltak a rómaiakhoz, csakhogy a hazájukat elpusztító  nagy ellenség, a szasszanida perzsák ellen harcolhassnak. Ők alkották pártus légiókat.

Dara városa (Pártus Birodalom Kr. e. 247 – Kr. u. 224 ?- worldhhistory.weebly.com)

Arszak, a Pártus Birodalom megalapítója, első uralkodója több várost, várat, többek között az „Apaortenon hegyen Dara városát.”[8], a szinte bevehetetlen erődítményt alapította. A környéket magas szirtek övezik, a hegy tövétől a várhoz a szorosokon keresztül vezető keskeny utakon, kapukon, závárokon lehet feljutni, vagyis a vár „závártői erősség” (savartoi-asphali) volt. E „vidéknek olyan a fekvése, hogy sem jobban védett, sem kellemesebb nem lehetne. Ugyanis mindenfelől meredek sziklák veszik körül, így őrzéséhez nem volt szükség védelmezőkre, a körülötte elterülő föld pedig oly termékeny, hogy saját erejéből is dúsan terem, és forrásvizekben meg erdőkben oly gazdag, hogy a vizek bőségesen öntözik, az erdők pedig a vadászat gyönyérével ékesítik.”[9]

A perzsáknak ellenálló, a hazájukban maradt pártusoknak a keskeny závárral lezárható szurdokon át megközelíthető Dara vára és környéke volt az utolsó menedéke.

A „sabartoiasfaloi” „[a hegy]tő erősített  zára, kapuja”, amelyen át Dara várához lehetett feljutni.

Perzsiában a „zár, závár” földrajzi név a „zoar, tzur ~ zur” (hegyszoros, kapu) alakban tűnik fel.[10] A kifejezés a magyar nyelvből kikopott „kapu, zár” jelentésű „závár” szóval függ össze, melynek hátravetett értelmező jelzője a „erősített, védett” jelentésű „asphalos” szó.

Nem azonos a hasonló hangzású „szabad - szabir” szóval, amelynek előzménye a több évezreddel korábbi, a sumir/akkád korból való Subartu.

Procopius e hunokhoz csatlakozott szkítafajú  népcsoportot „a szabir hunok nemzetség”[11]-ének nevezi. A Kr. u.  IX. században élt Theophanész a Kr. u. 508. év eseményeiről szólván említi, hogy a hunokat akkoriban sabirnak hívták[12], s Szibéria névadói lettek.  

A „sabartoi asphaloi” kifejezés nem népnév, hanem földrajzi név. Valamely földrajzi területhez való tartozást jelent; a terület jellegzetességének nevét  viseli, mint az erdélyi, muraközi, várvidéki stb. Ezért mondhatta Bulcsú és Tormás, hogy a magyarság „sabartoiasphaloi” illetőségű, vagyis  a „závártői erődítmény” népe.

Midőn Ardasír perzsa katonái kb. három évig tartó ostrom után nagynehezen bevették Dara várát, a  pártus védők és a lakosok elmenekültek.  A Kaukázus északi részén és  az Aral-tó vidékén élő szkítákhoz, a a királyi hunokhoz, a szakákhoz,  továbbá az örményekhez  csatlakoztak. A két kaukázusi kapu, a Derbenti-szoros és az Alán/Darjal-szoros závárján át be-be törtek Perzsiába, hogy a szasszanida perzsák, majd az arabok ellen harcoljanak.  

Szkítafajú rokonaikkal a Volga és a Don torkolata közti széles mezőkön létrehozták Dentü-Mogyer[13]/[Dentumagyaria[14]/Dontövi Magyarországot. Idővel megelégelvén a Kazár Birodalom zsidózó főségét Lebédiában, majd Etelközben tűntek fel, és  hun-magyarként a Kárpát-medencében telepedtek meg. (Dentumagyaria legkeletibb települése a Kaukázus tövétől északra a Kuma-parti Madsar/Madzsar[15] város volt.)  „Závártői” népnevüket Párthiából vitték magukkal, és némi kiejtés-változattal a bizánci követjárásig meg is tartották.

Arszak, a Pártus Birodalom megalapítója és első uralkodója (pártus érme - v.wikipedia.org)

[1] Konstantinosz Porphürogennetosz: De administrando imperio 38.c.; De Thematibus et de administrando Imperio, recogn. Imm. Beckerus, Bonnae, 1840. 168. p. In: Jerney i.m. 227.p.

[2] Horvát István: A’ szlavinokról, az az: kérkedőkről…, Petrozai Trattner J. M. és Károlyi István, Pesten, M.DCCC.XLIV (1844), 95-96. pp.

[3] Situm enim naturalem habet munitum, ut in solo locello paruissimo (M. Simonis de Keza Chronicon Hungaricum, Budae, Cap. 1. pag. 34.  

[4] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Helikon K., Budapest, 1986, 20. p.  

[5] Horvát István: Rajzolatok a’ magyar nemzt’ legrégiebb történeteiből, Pest, 1825. 54. p.                                   

[6] Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium latino-hungaricum… faximile, Universitas Kvk. Budapest, 1995. závár címszó ,

[7] Horvát István: Rajzolatok i. m. 54. p.

[8] Iustinus Marcus Iunianus kivonata Pompeius Trogus művéből, Helikon, Bp.,1992., 294. p.

[9] Iustinus i. m. XLI., Kv. IV-VI.  294-295. pp.

[10] Jerney János keleti utazása, Pesten M.DCCC.LI, 229-234. pp. nyomán.

[11].  Procopius: De bello Persico, Lib. I. cap. 15. Ed. Cit. Tom. I. p. 74. In: Jerney i. m. 242. p.

[12] Theophanes Chronographia, Bonnae, 1839. in 8., Tom. I. pag. 269., In: Jerney i.m. 244. p.

[13] Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Budapest, 1975., 81. p.

[14] Padányi Viktor: Dentumagyaria, Püski Kvk., Bp. 

[15] Timur Lenk mongoljai pusztították el. Nagy Katalin cárnő korában a megmaradt köveiből építették Jekatyerinburg erődítményét. Madsar városának már alig van nyoma.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.