A „Kocsi szekér, kocsi szán… „ c. népdal első megközelítésben személyszállító járművek felsorolásának tűnik; nyáron szekér, télen szán. Kivétel a kocsi, bár manapság minden kerekes járművet így hívunk. Ez valójában egy dunántúli falucska, Kocs neve. A középkorban e faluban a helyi mesteremberek kiváló utazószekereket gyártottak. Így  akár szekeret, akár szánt készítettek,  mind kocsi, azaz kocsi illetőségű volt.

Középkori kocsi szekér (autoszektor.hu)

A „kocsi” kerekes jármű első okleveles említése 1267-ből való. Kocson, Tatától alig 20 km-re fekvő településen fejlesztették ki a magyar szekérből a szíjakra felfüggesztett „hinta-szekeret”, a kényelmes és gyors „kocsi szekeret”. 1485-ben Bécsbe menet Mátyás király is használta. Eljutott a lengyel fejedelemhez, onnan a francia királyhoz, és fokozatosan kiszorította az eladdig utazásra használt kényelmetlen taligákat, zötyögős szekereket.[1] 

Középkori kétkerekű szekér/kordé (reneszánsz miniatúra, 1455-1460 közt, Angers, Fraciaország - ica.themorgan.org)

A becses utazószekér kocsi néven bejárta Európát; németül Kutsche-nek, angolul coach-nak nevezték; cocher-ként, azaz kocsisként még a francia nyelvben is visszaköszön. Manapság nemes egyszerűséggel kocsinak neveznek minden négykerekű járművet, akkor is, ha nem ló vontatja, hanem benzin stb. hajtja.

Római utazókocsi (dombormű, 115x70 cm, Maria Saal templom, Zollfeld, Ausztria - akg-images.com)

A „kocsi szekér” szószerkezetben az „i” képzős melléknév átvette a  főnév, a „szekér” szerepét. Így lett a népdalban említett „kocsi szekér”-ből kocsi, miként a tokaji borból tokaji stb.

A régi magyar nyelvtanok kiemelik a földrajzi nevekhez járuló i melléknévképző „térség, terjedés” jelentését. Az idegen, a külső szemlélő szempontjából a Kocs községben készített jármű „kocsi illetőségű”, de csak akkor, ha elkerül a faluból, ha más tájékra viszik. A többi szekértől megkülönböztetendő viszi magával a „valahova való tartozást” kifejező melléknévképzős megnevezését. Így járt a „kocsi szekér”. A földrajzi név és a hozzáillesztett –i melléknévképző elveszítvén melléknévi jellegét főnévként kezdett új életet.

A "kocsi" megnevezés alig néhányszáz éves. Szekérként, taligaként az ókorban mindenütt használták, csak a dél-amerikai Andokban nem. Ez érthető, hiszen a meredek hegyoldalakba vágott ösvényeken életveszélyes lett volna kerekes járművel közlekedni.

A „szekér” írásos említése a sumir-akkád korba nyúlik vissza.

Kétféle írásjellel jelölték, ám kortól függően mindegyiknek volt vonalas és ékjeles[2] változata. Minden bizonnyal a két írásjel a szekér rendeltetését különböztette meg (társzekér, katonai szekér stb.). Az írásjelek elemzése némi támpontot ad arra, hogy mire használták, mit szállítottak vele.

Az alábbiakban a szótárban található két „szekér” jelentésű ékjel közül az első kifejezés elemzése következik, míg a másik jel bemutatása a következő részben lesz:

A jel jelentése: szekér.[3] Egyértelmű sumir hangzósítása nincs. Nagy fantáziával lehetne a sumir olvasatát a MAR-t és asszír olvasatát, a „gar”-t összekapcsolni a magyar „szekér”-rel.

A jel alapjelentése szekértest, „szekérdoboz”, szekér, távolodik stb. Mind a magyarban, mind a sumirban a jelentése: szállítóeszköz. A szekér valóban arra való, hogy az egyik helyről (távolodva) vigyen valamit a másik helyre.

Az alábbi „szekér” jelentésű jelnek sem a latinbetűs átírása, sem a hangzósítása nem kapcsolható a magyar nyelvhez, érdekességként mégis megemlítendő.

A képszerű vonalas jel a jólismert rúddal húzható kiskocsit formázza.

Nemcsak az ék-, hanem a vonalas jelen is jól felismerhető, hogy a két jel összetétel: 

A sumir olvasata MAR, az asszír gar; két jelből álló összetett szó. Az első jel jelentése a „fa”, a szekér anyagára utal. Mezopotámiában valamilyen fából, bambuszból készíthették. Az összetétel második tagjának jelentése: „nyelv”. A képjelen látszik, hogy a kiöltött nyelvhez hasonló T alak, a  „szekértestet” (tutajt ?) húzó rúdféle volt. Az összetételben semmi jelzés nincs a szekérre jellemző kerékre. A Vízözön után a folyamközi vizenyős, tocsogós, mocsaras talajon a hosszúkás méretes falaphoz, nádköteghez illesztett rúd, a „nyelves fa” volt a legcélszerűbb jármű, vontatható, húzható  szállítóeszköz. Teherrel megrakva botokkal, rudakkal csúsztathatták a vízen, a vizenyőn, ahol a kerekes szekér beragadt volna. A zsombékok közti vizes részeken is hasznos „jármű” lelhetett. Valójában tutajként működött.

Bambuszszárból készített „tutaj” (újbabiloni dombormű részlet, Kr. e. 700 körül – mesopotamien.de)

Az akkád-babiloni-asszír korban a fenti összetett ékjelből már nem érezték ki a „jármű” anyagát, a „fá”-t, ezért a szót szócsoport meghatározóként[4] megtoldották a „fa” ékjelével.

Így az eredetileg MAR olvasatú szekér a „fa” jelentésű GIS jellel együtt szerepel az agyagtáblákon. Asszír olvasata: marru vagy nar-kab-tum.[5]

A fenti sumir, illetve asszír jelet mind a szótárak, mind a fordítók „szekér”-ként adják vissza, ami a  mi  fogalmaink (és az ókoriak) szerint „kerekes jármű”. A fenti elemzésből kiderül, hogy sem a sumir vonalas, sem az asszír ékjel nem adja vissza a szekér „kerekes jármű” tartalmát, míg a következő részben bemutatandó „szekér” jelentésű jel viszont igen. Ezért célszerűnek tartanók, ha az elemzett kifejezést egyszerűen „jármű, szállítóeszköz” értelemben adnók vissza.

Magyar nyelvterületen egészen az újkorig a fentemlített sumir „jármű”-höz hasonlót használtak a vízi, lápi emberek.    

A sumir vonalas jelet formázó (vizi)talpak, azaz  tutaj-típusok a XIX. század végén (Vág, folyó, Nyitra vármegye.)[6]

A Kárpát-medencei Nagyalföld a magyar középkorban vizenyős, mocsaras terület volt. A szárazulatokkal való összeköttetést, közlekedést az alábbi kép mutatja be.  

Átkelés a Tiszán lábón (Közép-Tisza –vidék)[7]

A sumir MAR kifejezés fenti megfejtését és értelmezését, továbbá a magyar „tutajjal” való egybevetését csak és kizárólag a magyar nyelv ismeretében lehetett elvégezni.

 (Folytatása következik)

 [1] Réthei Prikkel Marián: A kocsi eredete, In: Egyetemes Philológiai Közlöny, 1897, Budapest, Értekezések, 53-56. pp.; Tóth Béla: Mende-mondák Bp., 1900,  kocsi

[2] A Labat-, és a Deimel szótár a képszerű vonalas jeleket új-asszír ékjelekké alakítja át, s eszerint adja meg a szótári alakot.

[3] A szekér jelentésű jel szövegkörnyezetben megtalálható: Delitzsch: Assyrische Lesestücke, Hinrichs’ Buchhandlunlung, Leipzig, 1876., 89-89. p.,  továbbá Meißner, Bruno: Assyriologische Forschungen, I. Leyden by Brill, 1916. sz. 21. p. 1. sz. 

 [4] Szócsoport meghatározó: az egyes jelek, kifejezések elé vagy mögé illesztett önálló jelentésű megkülönböztető, figyelemfelhívó jel, amelyet nem olvasnak bele a vonatkozó kifejezésbe: Földrajzi neveknél a föld KI olvasatú jele, megkülönbözteti a KI-vel jelölt városállamot a hasonnevű várostól. A fenti esetben a „fa” GIS olvasatú jele arra utal, hogy az eszkö valamilyen fából készült.

[5] Meißner, Bruno: Assyrologische Forschungen, Altorientalische Texte und Untersuchungen, Bd. I., Ed. Brill, Leiden, 1916, 1. 21.1

[6] Magyar Néprajz, I-VIII., Akadémiai Kiadó, Bp, 2001. II. k, Gazdálkodás, Vizi közlekedés és szállítás, 206. ábra

[7] Magyar Néprajz, II. k., 208. ábra

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.