Az ókori írások szerint az emberiség  három, a sémita hagyományok és a Biblia szerint egy kataklizmát élt túl. A X. világkornak a Vízözön vetett véget. Jelenleg a tizenegyedik világkort éljük, s újra a pusztulás és  az önpusztítás küszöbén állunk.

A teremtés után bíztatóan indult a földi élet. A kivergő-kavargó csodalényekkel teli világot a bölcsesség és a tenger istenének küldötte, a haltestű, emberfejű, emberlábú, emberi hangon beszélő Óannész szabályozta meg. A csodalényeket visszaparancsolta a vízbe, az erdők mélyére, a föld gyomrába. Az emberi lényeket megtanította, miként legyenek emberek. Átadta az írásjelek és a tudományok ismeretét.[1] Megtanította, hogyan építsenek városokat, és népesítsék be. Hogyan műveljék a földet, takarítsák be a termést. Megmutatott mindent, ami az emberi élet szelídítéséhez szükségeltetett. Napnyugtakor visszatért a tengerbe. Másnap újra megjelent. 40 sarig, vagyis 144 ezer mai földi évig maradt az emberek között.[2] Az IV. világkorban egy, a VI.-ban négy és a VII-ben újra egy halember, Odakon emelkedett ki a tengerből[3], hogy tanítsa az embereket, mélyítse az ismereteiket, s átadja az uralkodónak „az ég és föld felvigyázójától kapott titkos tudományt. Ő volt az utolsó, utána nem jött senki.[4]

Oannes, az emberiség halbőrt öltött tanítója (sumir, mészkő dombormű,  m.facebook.com)

A következő három világkorban az ember magára maradt, egyedül kellett boldogulnia. El is végezte, amit lehetett. Pusztulásba sodorta önmagát.

A Biblia így folytatja: „látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön…, hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.”[5]

Mit követhetett el az emberiség, hogy „az Úristen megelégelte… gonoszságát; s elhatározta, minden lakójával egyetemben elpusztítja a földet?”[6] Tanítók híján az ember a saját feje után ment. Bizonyára nem tartotta be az örökérvényű isteni törvényeket;  megbűnhődött érte.  

Óriás női csontváz (Lucy) – Nemzeti Múzeum, Addis Abeba, Etiópia – synotrip.com)

A Biblia azt sugallja: Isten ellen való vétek, hogy „Isten fiai bémenének az emberek lányaihoz, és azok gyermekeket szülének nekik…”[7] Az így fogant gyermekekből lettek „ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.”[8] Ez lenne égbekiáltó vétek, hiszen akkor Istenre is rá lehetne fogni, hogy rasszista!?

Mózes I. könyve szemérmesen elhallgatja az emberek vétkeit, pedig ezért szakadt rájuk a Vízözön. Ám az ember nem változott. Ember maradt, gyarlóságaival, hibáival, vétkeivel egyetemben. Majd jött Mózes a valláserkölcsi élet kőtáblára írt örökérvényű, törvényeivel, a Tízparancsolattal.[9]

Mózes a tízparancsolata (festmény, Rembrandt, 1659. – wikimedia.org)

Akár Isten, akár ember (Mózes) szövegezte, tudta, hogy az „emberiség” magateremtette erkölcsi fertőben élt és él. A törvények mindig elkésnek. Előbb a bűnök, utána törvények. Akkor próbálnak fegyelmezni, amikor az ember istenadta erkölcsi érzéke csődöt mond.

Az emberiség mai vezéralakjai, kijátszván a mózesi törvényeket, a sajátjaikat érvényesítik. Istenként viselkednek. A törvények vak betartására nevelt balga emberiség birkaként követi őket, annak ellenére, hogy érzi, tudja, a vesztébe rohan.

Néhányszor már elpusztult a földi élet. Vajon a mai emberiségre is lesújt Isten haragja? Minden bizonnyal.

A mérhetetlenül gazdag, cinikus, kormányokat, törvényhozókat fondorlatosan irányítók tucatnyian vannak. Szerzett, lopott, kicsalt befolyásukkal talpuk alá kényszerítik az emberiséget. Istent játszanak, közben sátánná válnak Idő kérdése, mikorra ér be a mesterkedésük, s pusztul el az emberiség javarésze! Nem tudatosult bennük, hogy „egyedül születünk, egyedül halunk meg, s ami közte van, az csak hangulat”[10], E hangulatot, vagyis az emberi életet, a csendes nyugalmat, a tevékeny életet, a szeretetet, és az emberi kapcsolatokat tették/teszik tönkre. Ez ördögi zenekar karmesterei a virtuális örök életüket megteremtendő, beletaposnak a természet rendjébe. Ha keresztények, megfeledkeztek a gyermekként beszajkózott Tízparancsolatról, a többiek meg nem tudják.  Pedig Isten és a természet visszaüt!

Noé bárkája- Vízözön (Holkham Bible Picture Book, 1320. - sciencephoto.com)

A mai ember nem Istent tiszteli, imádja, szolgálja, hanem a mammont, a pénzt, a vagyont. Gyűjt, harácsol, pedig semmit nem visz magával a túlvilágra.

Ha kell, ha nem Istent szólongatja. Káromolja, ha bajban van, esedezik, ha szeretne valamit, s kapott jó sorát sem igen köszöni meg. Manapság a szóvirágos káromkodásokból Isten neve kikopott, helyébe léptek a különféle testrészek. Gondolatszegény világunkban a káromkodás helyettesíti az értelmes, szabatos, magyaros  beszédet.   

Istenigazából senki nem szenteli meg az Úr napját. Vasárnap el-elmennek Isten házába, de hazafelé betérnek a nyitvatartó üzletekbe. Túlóráznak, dolgoznak. Munka itt, munka ott, munka mindenütt, hogy bepótolják az otthoni hétköznapi mulasztásokat. Az evésre igen, de Istenre, békés elmélkedésre nem marad idejük.

Az akszakálok, az apák, anyák, öregek tiszteletének világszerte befellegzett. Mind az állam, mind az egyén az öreg szüléket szükségtelen nyűgnek tekinti. A költségvetés számol az ilyen-olyan betegségben, oltási szövődményben elhaltak nyugdíjával. Apránként, 4 év alatt fokozatosan odaadja a többi nyugdíjasnak. Ám ez ördögi terv kiagyalói is idővel megőszülnek. Saját törvényeik kötik majd gúzsba őket, hacsak megszerzett javaikkal meg nem teremtik a kiskapukat.  

Való igaz, voltak/vannak olyan műveltségek (Japán), ahol a családnak terhet jelentő öregek, önszántukból és nem intézményesen, államilag noszogatva vonulnak ki az életből. Erre nálunk is van példa: Még a XX. sz. elején is a magukat feleslegesnek érző öregek, anélkül, hogy bárki is küldte volna őket, elmentek a Torjai büdösbarlangba meghalni[11].   

A Torjai büdösbarlang előtt az 1855-ben elhunyt 42 éves férfi síremléke (véletlenül belélegezhette a kéngőzt)  (szekelyfoldiinfo.ro)

Ne ölj! Puskával, késsel ölni, nem ildomos. Szúnyogokként ritkítani az emberiséget másképp kell: Vegyszerezett élelmiszerrel, gyógyszerrel, oltással, lélektani hadviseléssel…! Viszályt szítani az oltottak és a nem oltottak között, mondván az oltatlan „fertőz”! Várva, hogy előbb-utóbb egymásnak esnek, s akkor keményen be lehet avatkozni. Minő dolog ez?!  

Manapság dívik a paráználkodás. Túltesz a romlott Róma minden tévelygésen. A nő nem nő, a férfi nem férfi, talán még a gyermek az, ami. Felvonulnak, tüntetnek. Sokan követik őket, viccből, jópofáskodásból…, és még intézményes támogatást is kapnak. Gyermekük nem lesz, hát örökbe fogadnak. A gyermek, más példát alig látván, olyan lesz, mint a nevelői. Az eredmény: legalább három, öt, hat meg nem született gyermek. Emberi jogaikra, magánéletük védelmére való hivatkozásuk a férfi-nő kapcsolat, a házassága és a gyermekáldás burkolt tagadása. Netalántán a hivatalos engedékenységnek éppen ez a célja?!

Az ember hajlamos a lopásra. Megkívánja a másét. A kisstílű tolvaj elemeli a pénztárcát, a lakásból elviszi a festményt, a családi ékszert… A nagystílű nem piszkítja be a kezét, holmi poros képekkel. Ő hivatalosan, állami támogatással lop. Ezt hívják gazdálkodásnak. Házaikat, lakásaikat méregdrága bútorokkal, festményekkel stb. tömik meg. Megszállotként függő viszonyba kerülnek a pénztárcájukkal. Képesek embereket megöletni, mindenen keresztülgázolni, hogy a kiszemelt konchoz hozzájussanak. (Ld. Seuso kincs) 

Ne hazudj! – mondja a szkíta. Náluk a hazugság a legnagyobb bűn, mert minden bűnnek az alapja. Ha valaki öl, s megbúvik, már hazudik, ha lop, és letagadja, hazudik. Hazugság, hogy ártalmatlan az ilyen-olyan covid oltás; pedig előhozza a talán soha nem jelentkező betegségeket, és aki kapta belehal. A 7. parancsolatot ekképp kellene módosítani: Ne hazudj, hogy mások becsületében és egészségében kárt ne tégy!

Statisztikailag kimutatták, hogy búban-bajban, világégések, háborúk, természeti katasztrófák idején a családok összetartanak. Kevesebb a válás, több a házasságkötés. Újra értéke lesz az apa-anya-gyermek hármasnak, úgy ahogy teremtő rendelte. A férj vigyáz a családra, az anya óvja gyermekeit, egyik sem keres más kapcsolatot, nem kívánja másik házastársát. Vész idején az emberekben feltámad a védekező, védelmező ösztön. Ami most van, még nem volt. A frontvonalakon, Koreában, Vietnamban előfordult a biológiai hadviselés. Ám az, hogy zavart agyak kitalálta biológiai fegyverrel, fecskendővel célozzák meg békés embertársaikat, az embertelen új világrend megvalósításáért, minden képzeletet felülmúl. Ám aki magasra kerül, előbb-utóbb lezuhan, kisiklik, lebukik, szerencsétlen lesz. (Sajnos ritkán tudatosul bennük,  hogy miért!) Isten segedelmével legyőzi őket a természet az embereket, a családot (férj-feleség-gyermekek, szülők, nagyszülők...) összetartó szeretet.

Pihenő  parasztcsalád ( Régi magyar viseletek 1816, Bécs -  
mek.oszk.hu)

Boldogult nagyanyám mondta: Ne kívánd a másét! Amit nem ismersz, nem látsz, nem kívánod. Mindenki megdolgozik azért, amije van (El is hitte!). A gyermek elemeli társa radírját, fejébe csapja színes sapkáját. Ám a felnőtt, azért felnőtt, hogy legyőzze a benne rejlő gyermeki irigységet, s tisztességgel megteremtse magának, amire vágyik, amit szeretne. A Rákosi- és Kádár-korszakban a határon kiépített vasfüggöny tartotta kordában a magyarságot, másutt más népeket, nehogy túlnontúlra, nyugatra nézzen. Ne kívánjon magának szép ruhát, házat, autót, jó fizetést!

Úgy tűnik, az új világrend jelenlegi megálmodói valami hasonlón munkálkodnak. No, nem vasfüggönnyel, hanem biológiai agymosással, hogy a fennmaradó emberiséget lenyomják az akaratgyenge középszerűségbe: Ne vágyakozzon, ne gondolkodjon, ne érezzen, csak, amit kívülről sugallnak, és még jól is érezze magát.

Végignéztem néhány videót. Meghallgattam a „királyi” televízió propaganda-adásait, elolvastam jópár írást az oltásokról és a mellékhatásairól. Mindkét oldalt megismervén, nyilvánvalóvá vált, hogy egy szűk csoport felügyeli, utasítja a kormányokat az oltásra. Úgy tűnik, az emberiség rábízta magát ezen, az önös érdek, vagy egyszerűen a hiúság vezérelte tucatnyi vezérürüre, akik Istennek képzelve magukat mostanság próbálják betörni az embereket és a természetet.

Ez őrületet irányító csúcs-manipulátorok, ha ismernék a világok pusztulásáról, az előző vízözönről szóló ókori írásokat, rádöbbennének, ami most történik, néhányszor már megtörtént. Minden mulandó. Ők is, és az emberalkotta mesterséges intelligenciájuk is.

Az emberiségnek esélye van, arra, hogy szörnyű, mindent elsöprő természeti katasztrófában pusztuljon el. Jó esetben néhány embercsoportnak talán megadatik a túlélés. Vajon Noéként a Bill-Gates félék lesznek a túlélők? Ök, akik visszafordíthatatlan útra kényszerítetik az emberiséget útra!? Aligha. Az ördögöket Isten nem menti, hanem ki-, el-, letaszítja.

Kőbe ágyazódott 6 cm-es fémcsavar (kb. 300 millió (?) éves, Mazong hg., Kína-  beautyofplanet.com)

Az előző világkorok csodás, a miénket messze túlszárnyaló műveltségeiről tanúskodik a föld. Egyre-másra kidobja magából a hihetetlen műszaki fejlettségről árulkodó tárgyakat, épületeket, emberi maradványokat stb. Minden a föld mélyére, a tenger fenekére, óriáshegyek gyomrába került, mert a korabeli emberiséget is a hatalmába kerítette a mérhetetlen feltörekvő vágy, hogy istenként teremtsen és pusztítson. Isten közbeszólt, és velük együtt elpusztította teremtett világukat.[12]

Az előző világkorok műveltségeit szél-, tűz-, vízözön pusztította el. Most a föld következik. Megrázza magát, és lesöpri hátáról a bűnös emberiséget. Nem válogat.

Covid vakcinával teli fiola

[1] Hyginus : Hygini fabulae (Mesék), Ed. Maritius Schmidt, Jenae… MDCCCLXXII.150. p.

[2] Allgemeine Weltgeschichte , Ttra3ler, Troppau, 1784. I. köt. 88-90. pp.

[3] Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matróna, Győr, 2011., 49, 52, 56. pp.

[4] Zimmern, Heinrich: Beiträge zur Kenntniss der babylonischen Religion, Hinrichs’sche Buchhandlung, Leipzig, 1901., 117-118. pp

[5] Szent Biblia, Bibliatársulat, Bp., Mózes I.kv. 6/5.

[6] Allgemeine Weltgeschichte i. m. 86. p.

[7] Szent Biblia i. m. Mózes I.6/2,5.

[8] L.m.f.

[9] A Tízparancsolat azokat a vallási és erkölcsi parancsolatokat tartalmazza, amelyet a Sinai-hegyen két kőtáblára írva Jahve/Isten adott 40 napos böjtje után mózesnek. 40 napos böjtje után adott Mózesnek. In: katolikus.hu

[10] Reviczky Gyula   

[11] Sánta Ferenc: Sokan voltunk c. elbeszélése.

[12] Marton Veronika: Világkatasztrófák i. m. 12-20. pp.

Nimród teljes harci díszben. Bal kezében az íj, jobbjában a jogar, derekán a gamósbot  (pecséthenger nyomat-részlet, kb, Kr.e. 2200 – heritage-print.com)

Sumir felirat: A teremtés csodája,  az ember teremtése. Az alakok balról jobbra: Nimród, életfa, Inanna, a teremtett ember, turulmadár, Enki/Ea, Ai a holdisten - pecséthenger nyomat)

A nemzet létezésének alapja az eredetéig visszanyúló, vallásos kegyelettel őrzött és ápolt nemzeti öntudat. A hagyományok lekicsinylése és az intézményesen sugallt gyökértelenség a nemzet pusztulásához vezet. A hivatalosított történetírás krónikáink történeteit a mesék világába sorolja, az íróik fantáziájának tudja be, mert nem egyezik a kiegyezés óta tanított akadémiai ismeretekkel. Pedig a krónikáink Népünk régiségét igazolják. Thuróczy leszármazási táblája felsorolja Árpád és Álmos felmenőit egészen a Vízözönig, sőt az egyenes, töretlen leszármazási vonal túlmutat a Vízözönön. Az  elődeink már a Vízözönt megelőző Világkorban léteztek.

A magyarság Noé dédunokáját, Nimródot tartja ősének: „Nimród volt a hunok és a magyarok ősapja”[1].

Nimród szülőföldje (Núbiában a Nílus 2. és 6.. kataraktája közötti  terület)

Nimród nem az Özönvíz előtt született, miként a nagyatyja Khám[2] hanem utána, mégpedig Núbiában, a kusok földjén, Kah-Úr-ban, a Maguar hegy lábánál, a Bakk patak partján.[3] E terület a teremtés óta létezett. Az Éden folyói közül „Gihon, amely megkerüli az egész Khús földét”[4].

A keresztény hit szerint az emberiség minden tagja Noétól származik.  Minden leszármazottja egy-egy nép ősatyja lett. Egyedül Khámfia Kúsh hatodik fiához, Nimródhoz nem kötődik egy nép sem.

Vajon miért nem jutott, vagy nem adatott Nimródnak nép? Holott mind az arabok, mind a magyarság az ősatyjának, első királyának tartja. Ha nem Nimród lett volna népünk őse a krónikáink meg sem említették volna.

Ennek valami különleges oka lehetett:

1. Ha egyetlen Nimród volt, s a népek emlékezete külön-külön megőrizte, akkor mitikus hősről van szó, akinek a dicsfényéből arabnak, etiópnak, afrikai és ázsiai kusitának és a magyarságnak egyaránt jutott.

2. Ha e népeknek más-más időben és földrajzi helyen a saját Nimródjuk volt, akkor a titkot a „nimród” elnevezés rejti.

Noé fiai (egyiptomi freskó-részlet heavenawaits.wordpress.com)

A Vízözön után Noé felosztotta a fiai közt a földet. Sém kapta Ázsiát, Khám a Földközi-tenger keleti partvidékét, Egyiptomot, Núbiát,Dél-Arábiát, Jáfet Európát.

Noé fiainak földje (/heavenawaits.files.wordpress.com)

Khám földjének szétosztása – Kusita királyság

Kánaáné lett a Földközi-tenger keleti partvidéke ,

Púté a Vörös-tenger déli partvidéke,

Miczráimé Egyiptom,

Khúsé az afrikai Etiópia (Núbia, Eritrea).

Khús a névadója a Vörös-tenger melléki Kusita királyságnak és az ott élő népeknek.[5] Josephus Flavius, zsidó történetíró ezt írta róla: „Khús nevének nem ártott az idő foga, mert az alattvalóit, az etiópokat Ázsia más népei mindmáig, kusnak, kusitának nevezik.”[6] 

Ám sem az ókori írások, sem a Biblia nem árulja el, Khús mivel érdemelte ki e megkülönböztetést. Csak az ellentmondásokból, de le nem írt, de bekövetkezett események leírásából és az elszólásokból következtethető, hogy valami különleges dolog fűződik hozzá. 

Khús leszármazottjainak sorát a Biblia megtöri. Felsorolja az öt fiát, majd a negyedik fia, Rahmah gyermekeit, végül mellékesen közli, hogy „Khús nemzé Nimródot is”[7]. E megjegyzés szinte kilóg a szövegből; mintha a Biblia írói nem tudtak volna mit kezdeni Nimróddal. Khús atyai szerepe az öt fiúnál világos lehetett, ám Nimród esetében nem, ezért megtették a fiának. Nem hagyhatták ki, „hiszen hatalmas vadász vala az Úr előtt[8]”.

Ilyen lehetett a sumirok, illetve az asszírok Nimródja  (sumir: Tello, Mezopotámia, kb. Kr. e. 4000; asszír: Khorsabad, Kr.e. 713-706)

Az első Nimród kusita volt. Kus földjén, Núbia és Egyiptom határán építette Bábel tornyát[9]. „… Vala pedig helyezve Núbia és Egyiptom közzé, s maradványait Memphisből Alexandriába menve maig is láthatni.”[10]

A Vízözön túlélői jól emlékezhettek korábbi életükre. Ám mindent elmosott az áradat. Újra kellett kezdeni az életüket. Voltak köztük ácsok, földmérők és földművesek, stb. Mindegyik a saját ismeretét vitte tovább, ez elég kevés volt. Korábbi életük, világuk tudásának csak a töredékét őrizték meg azt, amit ismertek, tudtak.

Bábel tornyának állítólagos romjai (Babilon, Irak, légifelvétel – orient-gesellschaft.de)

Nimród, hogy összegyűjtse a túlélők töredékes tudását, kallódó ismereteit, tudásközpontot akart létrehozni. Ezért épült Bábel tornya. Istennel nem vetélkedett, nem az egekbe akart jutni, csak erős, és az esetleges újabb özönvíznek ellenálló építményt akart létrehozni.

Bábel tornyának építése (Egerton krónika, XV.sz. Anglia -  arts.st-andrews.ac.uk

 „Nimród, az óriás az özönvíz utáni kétszázegyedik esztendőben egész rokonságával együtt kezdte a tornyot építeni, az új özönvíztől való féltében, ha … megismétlődnék az özönvíz, a toronyba menekülve elkerülhesse az Úr bosszúló ítéletét.”[11]

Emberrakta építmény akkor dől össze, ha természeti csapás éri, vagy ha rosszul építik. A toronnyal is valami efféle történt. Isten 70 angyalt küldött le, hogy megakadályozza az építkezést, azzal, hogy megzavarja az építők nyelvét. A felbujtó Nimród ádáz ellensége, Ábrahám lehetett. A társaival együtt szabotálta a toronyépítést, s zavart keltett, ahol csak tudott, végül az építők élelmét felpakolva odébbálltak.  

Úgy tűnik, az építők közé vegyült „angyalok” ügynökök voltak. A megbízó nem Isten lehetett, hiszen a természetével ellenkezik a csalás, az álnokság stb.[12] Ez inkább a papság utólagos, a hiszékeny hívőknek szóló belemagyarázása lehetett.

Bábel tornyának ledőlése (XVI. sz-i orosz kézirat[13])

Némely forrás elárulja, hogy az angyaloknak köszönhetően az építők nemigen értették egymást. Pl. ha kőműves habarcsot kért, s helyette téglát kapott agyonsújtotta.[14] A másik követ kért, de vizet, vagy homokot kapott, fejbevágta, és így tovább. Az emberek egymásnak estek… A torony ledőlt, a nyelvek összezavarodtak.

Nimródnak egy hajaszála sem görbült meg, nem érte megrovás, nem illette népharag. Sőt Khám fiai a fejedelmüknek választották.[15] 

Jókora elszólás!

Khám fiai választották, a hamiták? Miért nem Khús fiai, a kusiták? Hiszen a torony nem a Közel-keleten, hanem Núbia és Egyiptom határán, a kusok földjén épült![16] Mintha a Biblia önkéntelenül jelezné, hogy Nimród valójában nem személynév, hanem Khús címe, mellékneve lett volna.

Khus/Nimród birodalma (+Nimród halálának helye)

Nimród ezután ment Kis-Ázsiába, a Folyamköz vidékére: Uralma kezdetben kiterjedt Bábelre, Erekre, Akkádra, és Sineár földjén minden városra. Innen indult Assurba, megépítette Ninivét, Rechobot-ot, Kalach-ot. Majd indult Baktriába, ill. Adzsembe. Ankisza (Istenadta teremtés) nevű feleségétől születtek a fiai: Hunor és Magor, s harmadikként Bor.[17]

A somogyi tanító tábla szerint  Ménrót/Nimródnak nem két, hanem három fia volt (Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matróna, Győr, 2008. 57-58. pp.)

(Baktriai vadászaton  Ézsaú gyilkolta meg Nimródot.[18])

Nimród kilétének kulcsa a kusita hagyományokban keresendő!  

Az ókori íróknál Ámon „a nyugati kusok, vagyis az etiópok ősatyja”[19]. A Biblia szerint meg Khám. Ha az egyik népnek, csak a nevekben különböző hagyománya egybevág a másikéval, sőt az országuk területe is megegyezik, akkor a két uralkodónak azonosnak kell lennie.

Ámon, azonos lenne a bibliai Khámmal?

Némely bibliafordító Khám nevét Hám-nak adja vissza. A nevek  egybevetéséből kitűnik: Ámon névben benne van a „hám”: hÁM^ON.  (Kiejtéskor a szókezdő h alig hallik, elsikkad, néma.) Az írás szerint a kusita Ámon és a bibliai Khám egyazon személy két néven.

 Etiópiában Ámont kosként, vagy kosszarvat viselő emberalakban ábrázolták: Egyszer Héraklész, látni akarta Ámont, aki, hogy ne lássék az igazi arca, kosfejet tett maga elé, kosbőrbe bújt, úgy mutatta magát.[20] Így lett a kos Ámon, a „rejtőzködő” isten jelképe. Innen kapta Etiópia ókori népe a kusita elnevezést.

Núbiai Ámon isten, az istenek királya (aranymaszk, Meroe, Núbia, Kr. e. kb. 550, Harvard University-Boston Museum, USA – mfa.org)

Ámon fiát Bacchusnak, Khám fiát Khús hívták. (A nevük a ba- szótagban, és a helyesírásban különbözik!)  Mindkettő núbiai kusita királyfi volt. Mivel Ámon és Khám azonos odaadhatta fiának, Bacchusnak azt a földet, melyet Khús kapott. 

A görögök nemcsak Khámot és Ámont, hanem Khúst és Bacchust is azonosnak tartották, sőt ezt a középkorban is tudták. Ha az atyák azonosak, a fiaiknak is azonosnak kell lenniük. Tehát Khús és Bacchus egyazon személy, de más néven.

A középkorban Khús és Bacchus azonosságáról még tudtak!

A zászlók felirata alátámasztja Nimród és Khús azonos voltát  (Egerton krónika, Kr. e. 1350, Genesis Picture Book, Brit Libr, Anglia.)

Ha Khús azonos Ámonfia Bacchussal, akkor a fenti kép szerint azonos Nimróddal is. Ezt erősíti meg a kusita/etióp hagyomány, miszerint Nimródot, a Vízözön előtti kusita istenkirályok utódját Khús-nak nevezi.

Khús/Bacchus miután Khúsként megszervezte a Kusita Birodalmat[21], műveltséget adott Egyiptomnak.[22], Megismertette a földművelést, városokat alapított, törvényeket hozott. Megtanította őket mindenre, ami az élet jobbításához szükségeltetett. Khús/Bacchust, Egyiptomban Osirisként, a görögföldön Dionüszoszként tisztelték. (A görögök azt tartják, hogy minden istenük Egyiptomból származott!)

NIMRÓD  =  KHÚS -  BACChUS – OSIRIS - DINONŰSZOSZ

Khús/Bacchus/Osiris/Dionüszosz az emberiség jótevője,  a kosi népek tanítómestere volt. Szent állata a párduc. Országépítő tetteivel a kosi népek imádatát, tiszteletét nyerte el, hanem az isteni beavatottság jelképét a párducbőrt is viselhette.  Nemcsak a hősök, kiválóságok viselhették a párducbőrt, hanem az uralkodók, a királyi család tagjai, a nagy vezérek.

Senkamanisken, kusita uralkodó családja és udvartartása (gránitszobrok, Kr. e. 643-623, Napata, Nubia, egyptsearch.com)

Khúst „Nimród”-dal, a földkerekség első királyával a párducbőr kapcsolja össze.

Egyiptomi mítosz meséli el, a miként lett a párducbőr a beavatás és az isteni újjászületés jelképe: Osirist a testvére, a trónjára ácsingózó Széth, a sivatag, a pusztítás és a zavarkeltés istene megölte, testét feldarabolta. A felesége, Isis anyaistennő Nephthysegy istennővel összeszedte teste darabjait, és új életet legyezett bele.[23]

Osiris életrekeltése (ancientegyptianfacts.com)

Osiris  párduc-heverőn éledezik. Balra az oroszlán farkánál Nephthys, a halál és a sötétség istennője, jobbra a fejénél Isis anyaistennő. Középütt a BA, az egyiptomi lélekmadár,. Ozirisz feketebőrű núbiai. (Tisztelete Núbiából került Egyiptomba!). 

Az egyiptomiak hite szerint az életre kelt Osirist birodalomszervezéséért megillette az isteni én feltámadásának és újraszületésének jelképe, a párducbőr.

Szájnyitási szertartás.  Osirissé változott Tutenkhamon és utódja,  a párducos átalvetőt, az isteni ujjászületés jelképét viselő II. Eje (Freskórészlet, Kr.e. 1325, – blog.xfree.hu) 

A párduc egyiptomi neve a „nebrodesz”. Hasonlít a foltos párducnak a mezopotámiai ékiratos szövegekben névváltozatára a NIB.UR-ra és a NIMR.U.UD-ra, magyarul Nimród-ra.

A Nimród/Nimrud név 3 ékjelből, 3 szó(tag)ból áll: párduc + gyermek + nap. 

A jelcsoport hangzósítása elfogadottan Nimrud, mert az ékiratok megfejtéséhez használt nyelvekben, pl. az ó-héberben nem volt ó hang, ezért a sumirból száműzték. Ezért váltakozó a Nimród név helyesírása.

Olvasat: NIMR.U.UD.

Jelentés: Párducfia a Napisten(nek) vagy a Napisten párducfia.  

A párducbőr istenkirály, uralkodó vagy magasrangú papi személy viselhette. Beosztást, tisztséget, címet, rangot jelentett. Idővel a foltos párducbőr viselőjének személyneve elsikkadt; csak a méltóságneve, a nimród, „a Napisten párducfia” maradt meg.

A magyarban is van erre példa: Sarolta atyjának a személyneve nem ismert. A források csak méltóságnevét, a Gyulát említik, ebből lett máig használt keresztnév; a Szent királyról mindenki tudja, hogy inkább I. István és semmint László stb. 

A „nimród” méltóságot és a velejáró párducbőrös általvetőt ki kellett érdemelni. Csak a legnagyobb tisztelet övezte uralkodó, vezér, főpap viselhette. A viselete kitüntetésnek, megkülönböztető rangnak számított. A viselője magasrangú személy, méltóság volt. Azokat is megillette, akik népük boldogulásáért ügyködtek, elismerten hősök, kiválóságok voltak.

A Biblia és a magyar krónikák örökítette hagyomány a „nimród” elnevezést személynévnek, nem pedig méltóságnévnek tartotta.  

Rawlinson 1854-ben írt tanulmányában[24] kifejtette: 

"A NIMRÓD titulus, a Nimr (asszírul: Nimri), azaz a vadászó párduc nevéből származik."

Ezért lehetett különféle, de közös tőről fakadt vagy hasonló hagyományokkal rendelkező népeknek más-más korban, és földrajzi területen saját nimródja.

Nevéhez nem kapcsolódik egyetlen nép sem, mert a név méltóságot, nagyhatalmas királyt, uralkodót jelent. Ez ismeret elfelejtődött, a Biblia ókori szerkesztői sem tudták, s NIMRÓD-ot nép nélküli személynévnek fogták fel.

A magyar hagyományban az árulkodó nyom a párducbőr. A krónikák a magyarság honfoglaló vezérét párducos Árpádnak hívják. Párducbőrös viselet, kacagány illette meg. Joggal, hiszen a magyarságnak vezére, legfőbb táltosa volt, miként az előtte levő és utána következő vezéreknek.  Álmostól Aba Sámulen, Mátyáson keresztül Széchényiig a magyarságnak valóban voltak „NIMRÓD”-jai, mégha nem is úgy hívták őket. Ám egyedül Árpádnál lehet arra következtetni, hogy „nimród” volt, hiszen a párducbőrős kacagány viselete elárulja. A többiek nevét nem ismerjük, csak tetteikből, nemzetük, népük iránti önfeláldozásukból, s a nép megkülönböztetett tiszteletéből tűnhet ki, hogy a magyarság „nimródjai” voltak.   

Párducos Árpád (részlet - Feszty körkép)

A núbiai Ámon istennek a keresztény imádság zárszavaként használatos nevével fejezném be az előadásomat:  

ÁMEN

Isten segítse a hazánkat és a népünket!

Győr, 2021. augusztus 12.

Forrás: Marton Veronika: Nimród, a hun-magyarok őse, Matróna, Győr, 2017.

[1] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk, Bp. 1980. 6-7. pp.

[2] A bibliai nevek írása Károli Gáspár átírását követi.

[3] Szelényi Imre: Szumér-magyar kérdés, Harsona kisfüzet sorozat, 14. sz. London, 1964. (megerősítetlen)  

[4] Szent Biblia (Károli), Bibliatársulat, Bp., Mózes I .2/13.

[5] The Encyclopedia Britannica: A Dictionary of Arts, Sciences, Vol.VI. Charles Scribner’s Sohn, New York, [1878], 729.p.

[6] Flavius, Josephus:Jüdische Altertümet, Marix Verlag GmbH, Wiesbaden,  2004. I.6.2.

[7] Szent Biblia, Mózes I.10/6,7,8.  

[8] Szent Bibla, Mózes I. 10/9.

[9] Thuróczy i.m. 14.p.

[10] Kézai Simon mester magyar krónikája, Ford. Szabó Károly, Kiadja Ráth Mór, Pest, 1862. 6.p.

[11] L.m.f.

[12] Riessler, Paul, Altjüdische Scrifttum au3erhalb der Bibel,  Dr. Benno Fischer Verlag, Augsburg, 1928, 746-748. pp.

[13] Orosz Állami kvtár, Moszkva. The Tower of Babel. Pandemonium in the middle of the XVI. Russian State Library, Moscow, Russia Cosmography of Cosmas Indicopleustes [p. 173 / I, № 102] l. 29 vol.

[14] Graves-Patai i. m. 111. p.

[15] Riessler, Paul i.m. 742. p.

[16] Kézai i.m.  6.p. 

[17] Tárih-i Üngürüsz / A magyarok története, II. Nagy Szittya Tört. Világkongresszus, Clevland, 1988, 20-21.pp, és Marton Veronika: Nimród, a hun-magyarok őse, Matrona, Győr, 2017, 50-51. pp.

[18] Graves, Robert-Patai, Raphael: Héber mítoszok, Gondolat, Bp. 1969. 56. p.

[19] Jeremias, Alfred: Das Alte Testament im Lichte des alten Orients, Hinrichsch’sche Buchhandlung, Leipzig, 1904. 64-65. pp.

[20] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX, A Magyar Tud. Akadémia kiadványa, Bp., 1892-1893, II. 42.

[21] Hérodotosz i. m. II.29, 36-37 pp.

[22] Baldwin, John Denison: Pre-historic Nations… Harper and Brothers publishers,  New York, 1877, 112.p. 

[23] Ozirisz mítosz (wikipedia.org)

[24] H.C. Rawlinson: Notes on  the Early History of Babylonia (Tanulmány, 1854)

Mély megrendüléssel értesültünk egy nagyszerű magyar ember 2021. május 9-én bekövetkezett haláláról, akinek szellemi hagyatéka ugyan ránk maradt, de a távozásakor hiányoltuk a kortársak megbecsülését.

Imre Kálmán 1941. április 1-én, Budapesten született. Apai részről a felmenői székelyek voltak. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. A haláláig építészmérnökként dolgozott. Eleinte alkalmazott, majd a rendszerváltás után a nyugdíjazásáig magánvállalkozó volt.

Mérnökként kisebb-nagyobb megszakításokkal 10 évig Kuvaitban dolgozott (1975-1980; 1982-1984; 1987-1989).

A rendszerváltás hajnalán több más magánkutatóval egyetemben hathatósabban kezdett foglalkozni a magyar őstörténettel. Ez nagyrészt annak is köszönhető, a nyugati emigrációba kényszerült magyarok számtalan őstörténeti kiadványt jelentettek meg és küldtek haza. Köztük nemegy rég elfelejtett hasontémájú szakirodalmat. (Jómagam szinte mindegyiket reprintként közreadtam.) Az őstörténeti szakirodalom gyűjtése során kerültem kapcsolatba Kálmánnal. Kitűnő angol nyelvtudásának köszönhetően néhány magyar és külföldi szerző, addig csak angolul megjelent, szakmailag elismert munkáját fordította magyarra:  

1. Padányi Viktor: Two Essays (két tanulmány), HOR-AHA-HARKU-HORKA (Magyarázatok a Menes kérdéshez) - Az etruszkok származásának új megvilágítása.

2. Bobula Ida: Sumerian technology - A survey of early material archievements in Mesopotamia (Sumir műszaki tudományok - Ősi mezopotámiai régészeti leletek vizsgálata). 1960-ban Sidneyben és 1964-ben Washingtonban kiadott, párpéldányos, szinte angolul is ott elérhetetlen írást ajándékként fordította le a magyar olvasók számára. 1997-ben, pár példányban közreaadva könyvtárba is elhelyeztem.

3. Grover S. Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása. Saját bevallása szerint ez a könyv tette rá a legnagyobb hatást. 2012-ben ez ihlette két igen értékes és újszerű őstörténeti mű, „A magyarok őstörténete új megvilágításban”, 2011-ben pedig a „Génmódosított őstörténelem” c. könyv megírására és kiadására.

A Miskolcon megjelentő Ősi gyökér c. lapba számos őstörténettel és ékírással kapcsolatos tanulmányt, cikket írt.

Anton Deimel: Sumerische Grammatik c. sumir nyelvtankönyv Marton Veronikával közös fordításban jelent meg.  Ezen kívül magyarra fordította Angela Marcantonio: „The Uralic Language” (Az urali nyelvcsalád) c. rendkívül érdekes munkáját, ugyancsak Marcantoniotól A történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete c. könyvet. 2017-ben Dr. Marácz Lászó egyik angol nyelvű könyvét fordította le, amely magyarul „Elhallgatott középázsiai rokonaink” címen jelent meg.

Mindezen óriási szellemi munkát teljesen ingyen és bérmentve helyezte a nemzet asztalára, ami olyan nemes lélekre vall, hogy a kortárasaink között nagyítóval is alig találni hozzá hasonlót. 

1992-ben saját kiadásban jelentette meg a „Le Corbusier” c. szakkönyvet,  2009-ben pedig az „Építészeti barangolás Európában : A XX. sz. első felének gyöngyszemei”-t.    

Kiváló fordításait a kortárs olvasókon kívül nagyobb könyvtárak is őrzik. Szinte teljesen kész kéziratát a számítógépe őrzi; reményeink szerint egyszer talán nyomtatásban is megvásárolhatjuk.

Imre Kálmán, kedves Barátunk! Nyugodj békében!

Bp. 2021. június 8.

Csontos Péter

POST SCRIPTUM:   

El sem akartam hinni, hogy kedves barátom és fordítótársam Imre Kálmán eltávozott.

Mintha csak tegnap lett volna, amikor meglepetésszerűen találkoztunk Losoncon Badiny Jós Ferencnek Duray Éva kertjében felállított mellszobor-avatásán. Kedves és érdeklődő volt: - Te itt? Mit dolgozol? – örültünk meg egymásnak. Kérdésre kérdéssel válaszoltam, s máris benne voltunk a sumerológia vadonjában. 

„Boldogok…, a kik az Úrban halnak…” (Jelenések könyve, 14.13)

Mintha csak tegnap lett volna, amikor a Testnevelési Egyetem nagy előadótermében Kálmánnal és szeretett feleségével, Judittal együtt hallgattuk Badiny Jós Ferenc több emlékezetes előadását.

Mintha csak tegnap lett volna, amikor 1997-ben Miskolcon, az Őstörténeti Konferencián találkoztunk, melynek eredménye Anton Deimel: „Sumerische Grammatik” (Sumir nyelvtan, Miskolc, 1998) c. könyvének fordítása lett. Több, mint egy évig hol Budapesten, hol Győrött találkoztunk, és gyermeki lelkesedéssel dolgoztunk együtt a fordításon. A nyelvtan maga volt a csoda. Beláthatatlan távolságba tolta ki magyar anyanyelvünk eredetének idejét. Akkoriban ezt még senki nem hitte, de Kálmán csodás előérzettel és meggyőződéssel kiállt a magyar nyelv ősisége mellett. Sokat tanultam tőle. Embersége, becsületessége és főleg a kitartása követésreméltó volt. A nyelvtan fordítása kapcsán egyszer azt mondta: Amit elkezdünk, soha ne hagyjuk abba!

A tegnapok évekké sokasodtak…, és Kálmán nincs többé…

Isten áldjon, kedves sumerológus barátom!      

 Marton Veronika

A „lófő” jelentését sokféleképpen magyarázzák, de a Rákosi-korszak egyetemi gyorstalpalóján végzett történelemtanárom meghatározásánál badarabbat, azóta sem hallottam: „Azért lófő, mert a hadbavonuláskor a székelyek a csapat élén levágott lófejet vittek.” A középiskolás gyerekeknek fantáziája rögvest megmozdult… Elképzelték, miként masíroztak a székelyek a vértől csöpögő lófej nyomán…” 

Kézdimárkosfalvi Barabás Mihály székely hadnagy 1619. júl. 13-án Bethlen Gábortól kapott nemeslevél értelmében lófő lett. (A címerében nincs ló, ahogy nincs más lófő címerében sem!) – hu.wikipedia.org

Jelenlegi ismereteink szerint a székelyek vezetőit, első embereit hívták lófőknek. „A székely nemzet hajdani rangsorozása szerint lófő (lovasfő, lófejű) székelyek ama rendbeliek voltak, kik a hadban lóháton, a maguk lován voltak kötelesek szolgálni.[1] A lófő első írásos említése, „loohfeu” alakban 1050-ből, a második 1096-ból származik.[2]

Csakhogy a X. századi magyar nyelvemlékben, az „I. András király korabeli Imák”-ban az első nemzeti felkelés vezetője, a Békés-megyei[3] illetőségű Vata is lófő, mégpedig „garázda lófő” volt.[4]. Ám Békés még a régiségben sem tartozott Erdélyhez.

...lufuu wutu… (lófő Vata) – I. András király korabeli Imák (részlet)[5]

Péter-király ellen „a magyarok közül elsőnek egy Vata nevezetű” szállt hadba „…Belus várából, aki magát a démonoknak szentelte…”[6] Belus vára meg valahol Trencsénben lehetett.[7] Ám Trencsén sem Erdélyben, hanem a Felvidéken van.

Akár alföldi volt, akár felvidéki, Vata lófő volt.   

Eszerint nemcsak a Székelyföldön, hanem Magyarország más vidékein is voltak lófők, és a megnevezésüket kiemelten sem kapcsolták a lóhoz. Természetes volt, hogy hazánkban minden magára valamit adó férfiembernek volt lova, hátaslova, hiszen ló nélkül még embernek sem nézték.

A lófő összetett szó. Az „előtagja arra utal, hogy a gyalog harcoló közszékelyekkel szemben a lófők lovon harcoltak.”[8] Az, hogy a lovas lófő elkülönült volna a gyalogszékelyeitől, és a csatában beállt volna a magyar lovasok közé? Aligha. A vezérnek, lett légyen az lófő, vagy nem, együtt kellett lennie, harcolnia az embereivel.  

Az utótag a fej ~ fő névszó. A fő a mai értelmezés szerint első ember, első fej, felettes: „Szófaji átcsapás eredménye: a fej főnév eredetibb fő alakváltozatának melléknevesülésével jön létre.”[9]

A magyar szavak elemzésekor a szakirodalomban akár bizonyítékként, akár cáfolatként elkerülhetetlenül fel-felbukkan a finnugorral való egybevetés.

„A magyar etimológiai szótár”[10] a lófő összetétel elő- és utótagjának eredetét finnugrista módon magyarázza: A ló – ősi örökség az ugor korból: vogul ló, luv. Az átvett alak a lovu lehetett, a ló az átmeneti lou formából fejlődött ki. (Szerintem a vogulok vették át a magyarok elődeitől!) Érdemes megjegyezni, hogy az ószláv/pravoszláv nyelvben az ugor mindig magyart jelent! Hodinka Antal[11], az orosz évkönyvek fordítója az ószláv ugor népnevet magyarnak fordítja. Tehát a finn-ugor jelentése finn-magyar.

Az ugor megnevezést a magyar olvasó nemigen vonatkoztatja saját népnevére, a magyarra, hanem valamiféle urali, szibériai „finnugor” népnek tartja. Vajon, ésszerű a „finnugor” összetétel első tagját magyarul, másodikat pedig ószláv nyelven használni? Ez nem más, mint megtévesztés.

Tehát a ló szavunk a vogultól, attól a néptől, ered, amelyik a mindennapjaiban nem használt lovat. A vogul hősi énekekben megjelenik ugyan a ló, de ez átvétel a magasabb műveltségi szintű ugorok, vagyis a magyarok elődeitől[12].  

A voguloknál nem a ló, hanem a medve dívik. (nyest.hu)

A magyar nyelv fejlődésére vonatkozóan elfogadott a p > f mássalhangzó változás: A finnugor nyelvek p mássalhangzója a magyarban f lett. A fej szó finnugor, illetőleg az uráli alapalakja *päηз lehetett. Az uralinak tartott szó előtt ott a feltételezést jelentő * jel. A finn pää azonos a magyar fej szóval.[13] A nyelvészeknek tehát írásos emlék híján, fogalmuk sincs, mi volt az „urali alapalak”.

A lófő „összetétel keletkezése, az összetevők jelentésviszonya tisztázatlan.”[14] Magyarán a nyelvészek külön-külön talán ismerik az összetevőket, de sejtésük sincs, mikor kapcsolódtak össze és az összetétel valójában mit takar.

E „hivatalosított” bizonytalanság azt rejti, hogy mind a ló, mind a fej eredeti magyar szó! 

A mai magyar nyelv elődje a négy-ötezer évvel ezelőtt beszélt, írásos emlékekkel rendelkező sumir nyelv. A sumir szavaknak szinte mindegyike visszaköszön az un. finnugor alapnyelvhez tartozó és a törökből átvett magyar szavak szótagjaiban. Csakhogy ma már nem értjük, nem tudjuk, mit jelentenek anyanyelvünk valaha önálló jelentésű szótagjai. A sumir nyelvet kell segítségül hívni, hogy megtudjuk, hogy a pásztor feladata benne van a nevében.. Ez egyébként ismert, hiszen foglalkozásnév, csak az nem, hogy a szótagok pontosan kifejezik, hogy a „karám gyapjasainak őre”. 

A Vata beszélő név. A keleti népekhez hasonlóan a régi magyarok is beszélő neveket használtak. Némelyiken még felismerhető az eredeti jelentés (pl. Szépmezőszárnya, Csinosomdrága stb.). A Vata név jelentése is a sumir nyelvből ismerszik meg.   

Két szóból, azaz két ékjelből álló[15]  U.DU kifejezés jelentése pap(herceg), a Napistené, a Napisten papja, vagyis táltos. Mivel a sumirban nincs v hang (mivel a közvetítő nyelvekben nem volt), az átírásban sem jelölték. Az (v)U.DU a mai nyelvhasználattól eltérő jelöletlen birtokviszony: pap, a Napistené. E hátravetett birtokos jelzős szerkezetet a magyar nyelv ismerte, némely költőnk is használta: „éhe a szónak, éhe a szépnek”[16]

A „lófő” elő- és utótagjának eredete, jelentése valahol az idők mélyben keresendő.

 Subás juhász - illusztráció, Vasárnapi Újság, 1870. február 17. (hu.wikipedia.org)

A sumir nyelvben[17] a LU ékjel jelentése nem a négylábú patás állat, mai szóhasználattal ló, mén, paripa hanem ember, férfi. Valójában a képjel emberalakot, pusztában álló subás embert formáz.

A PA olvasatú ékjel jelentése sem fő, fej, hanem parancsnok, elöljáró. Mai ellaposodott nyelvhasználatunk nem különbözteti meg, annak ellenére, hogy gondolati összefüggés van a fő és a parancsnok között, ti. mindkettő főembert, első embert jelent, mégsem azonos. A fő, főnök valamely embercsoport vezetője, első feje, az utasítást osztó parancsnok meg inkább szigorúbb katonai vezető.  

Megjegyzem, én is azt hittem, hogy a „lófő” összetétel második szava fej, fő. míg véletlenül rá nem bukkantam LU.PA, KIS város parancsnoka, főnöke töredékes fejének képére: A nyakán levő felirat felfedte, nevének mi a jelentése.

1908-ban, Toscanne[18] az archaikus ékjelekről szóló könyvében megjelentette, LU.PA, Kis város kerület-főnöke szobortöredékének képét. A nyakon levő felirat pontosan felfedi, a LU.PA név jelentését.

Az 1. sz. oszlop két jelének olvasata LU.PA. Az első jel, a LU jelentése ember (ld. fent). A második jel, a PA  főleg a korai sumir szövegekben előforduló két jelből álló összetétel: szem + felvet, vagyis szemmel tart, ügyel, utasít, vagyis parancsol.

A LU és a PA, vagyis az „utasításban jártas ember” kifejezés együttesen „parancsoló ember”-t,  „parancsnok”-ot jelent.

Úgy tűnik a magyar nyelv parancs, a parancsnok szavának első szótagja őrizte meg az elsődleges sumir jelentést.

A sumir nyelv segítségével derült fény derül lófő eredeti jelentésére. A lófő embercsoportok, csapatok, parancsnoka, vezére. (A vezér szó pártus közvetítéssel a óperzsából került a magyarba!) Fejér György gyűjteményes kötetében[19] említi, hogy egy 1227 utáni oklevélben loohfeu alakban fordul elő. (Később ez okmányt hamisítványnak tartották!) 

Magyar nyelvterületen a lu szót nagyjából a tatárjárásig használhatták ember, lovasember értelemben. Később csúszhatott át a „parancsoló ember” jelentésű lu a lóra, a négylábú patásállatra. A magyaroknál és minden szkítafajú népnél csak azt tekintették embernek, akinek paripája volt.

A „parancsnok, katonai vezér” értelmű „lófő” kifejezés összetevőinek eredeti jelentése elfelejtődött, kikopott a nyelvhasználatból, csak a székelyek őrizték meg. A nyelvészek meg ismertebb, későbbi, hangzásban, kiejtésben hasonló szavak jelentésével, értelmével töltötték meg. Így vedlett át az eredetileg parancsoló embert, parancsnokot jelentő lófő-vé, lovas vezérré.

Lófő-tisztás, Bükkszentkereszt (indafoto.hu)

[1] Báthory István levele, 1583, Magyar Történelmi Tár, 1855-1934, VIII. 234. p.

[2] Jerney i. m. 85.p.

[3] Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, Budapest, 1963. I.494. p.

[4] Marton Veronika: I. András király korabeli Imák, Matróna, Győr, 2006, 118-119. pp.

[5] Marton Veronika: I. András királykorabeli Imák, Matróna, Győr, 2006, címoldal

[6] Jerney János: Nyelvkincsek az Árpádék korszakából, Pest, Bucsánszky Alajos könyvnyomdája, MDCCCLIV. (1854), 13. p. 

[7] L.m.f.

[8] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, Akadémiai K., Bp. 1970. II. köt., lófő címszó, 781. p. 

[9] TESz. i.m. I. köt. fő címszó 962. p.

[10] Arcanum.hu

[11] Hodinka Antal.Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, A Magyar Tud. Akadémia kiadása, 1916. 40-41. stb. pp,

[12] Leszállt a medve az égből. Vogul népköltészet, Európa, Bp. 1980. 

[13] TESz i.m. fej címszó

[14] TESz i.m.II. köt. 781. p.

[15] D. 411. 28. és D. 381. 86.b.

[16] Ady Endre: Csák Máté földjén

[17] Novotny Elemér i.m. 66. pp. 

[18] Toscanne, Paul: Les ideogrammes cunéiformes, Ernest Leroux, édeteur, Paris, 1908.,118. p.  

[19] Codex diplomaticvs Hungariae ecclesiasticvus ac civilis. Studio er opera Georgii Fejér. I-XI. (in 43 vol.) Budae, 1829-1844. [I.], Index, 1831. [II.] Index. 1835. 17. p. (Rövidítve: CD)

Királya megbízásából szór átkot  az „I. András király korabeli Imák” szerzője Vatára, az 1046 évi nemzeti felkelés vezérére. A lázadó Vatát a poklok poklára, vagyis a gyehennába küldi.

Ne szabadítsa meg a gyehennából!

Az arámi eredetű gyehenna szó jelentése tűztó. (Az arámi a héber elődnyelve. Nem keverendő össze Jézus Krisztus anyanyelvével, az arameussal! Általában összemossák, pedig  nagyonis különbözőek.)  

Ge-ben-Hinnon , a Hinnóm völgye. Moloch isten lerombolt oltára helyén lett Jeruzsálem szeméttelepe. – hu.wikipedia.org)

A héber ’geh veneh Hinnom’ (Hinnom fiá[i]nak völgye[1]) elnevezés görög megfelelője Ge’enna. Rendeltetését tekintve a gyehenna tökéletesen fedi a tűztó értelmet, hiszen itt az ókorban a bálványimádó izraeliek rémisztő dolgokat cselekedtek. Jósiás, Júda királya, hogy borzalmaknak elejét vegye, „megfertőztette a Tófetet, a Hinnom völgyében, hogy senki az ő fiát vagy leányát át ne vihesse a tűzön Moloknak”[2]

Vajon, mit rejteget e mondat?

Első pillantásra talán azt, hogy az ókori zsidók átvitték a gyermekeiket a tűzön. Ez amolyan tűzkeresztségnek tűnik. Ám a valóság hátborzongató: „…felépítették Tófet magaslatait… hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben…[3]”

A Kr.e. VIII-VII. századi zsidóknak különös vallási szokásuk volt: Az elsőszülötteket, lett légyen az állat, vagy ember fel kellett áldozniuk az istenüknek, Molochnak. A Tófeten felállították Moloch isten üreges ércszobrát. A belsejében tüzet raktak, és a szobor tűzforró karjába helyezték az elsőszülött gyermekeket. Az áldozat a szobor karjáról a tűzgyomorába gurult. Tehát a Bibliában említett "a gyermekek átvitele a tűzön” kifejezés elevenen való megégetést[4] jelentett. A gyermekek kínhalált haltak Moloch karján, miközben a papok zajjal, kiáltozással és dobszóval fedték el az áldozatok sikolyát.[5]

Juda királya hiába tette tisztátalanná völgyet, még  Jeremiás próféta korában (Kr.e. VII-VI. sz.) is szokás volt az elsőszülöttek ilyetén feláldozása.

A későbbi századokban a Hinnom völgye gyűlöletes, utálatos hely lett, ezért ide helyeztetett Jeruzsálem folyton füstölgő szeméttelepe.

Moloch szobra (Athanasius Kircher illusztrációja, 1652 – en.wikipedia.org)

Vata, az első magyar nemzeti felkelés vezére nem jutott a gyehennára. Valamilyen úton-módon megszabadult, s nagy bizonyossággal bolgárföldre menekült.

Talán a „bolgárföld” elszlávosodott népének ’szvobodan’ szava, esetleg a szerb-horvát ’slobodan’, és még ki tudja miféle szláv nyelv ösztökélte a szavak eredetét kutató szótárírókat, hogy a magyar szabad kifejezést szláv eredetűnek tartsák. 

Vata jól megjárta. Nem elég, hogy megszabadult I. András király egyházi embereinek karmaiból, még az is kiderült, hogy szabad volta nem magyar, hanem szláv(!): A szabad „szláv eredetű szó, alighanem igen korai jövevény, az óegyházi szláv szvobod átvétele, mivel az élő szláv nyelvekben csak képzett alakjai… vannak… A szóelejei mássalhangzó torlódást a v [vagy a l] kiesése oldotta fel…”[6]

Mivel a szabad szónak a mai szláv nyelvekben csak képzett alakjai vannak, a magyarban pedig alapszó, akkor valójában a magyar nyelvből vagy elődnyelvéből került a szlávba és nem fordítva. 

A szabad kifejezés szlávból való származtatását a CF[7] is visszautasítja: „Mi nem hiszszük, hogy azt más nyelvek a magyartól kölcsönözték; viszonylag nem elégszünk meg azon indokolatlan puszta állitással, hogy a szabad szót mi vettük volna akár a szlávoktól, akár másunnat. A magyar szabad szónak és származékainak nem is minden érteményét lehetne a mondott nyelvekből megfejteni.” (CF)

 Szabadulna -  Dárdaaalakú kövön levő rovásírás[8] 

Az 1046-ban írt Imákban a „sobathaya” alapszava a szabad, melynek gyöke a szab, vág, eltávolít, ehhez járul a –d főnévképző, utána az y-nal jelzett nyelvjárási felszólító mód és az egyes szám 3. személyű igerag.

Régiesen: szabadojt és szabadejt. Jelen esetben (ő) szabadaja ~ szabadíjja ~ szabadítsa. A зobathaya szóban benne rejlik az -ít névszóképző, ami az alapszónak valamilyenné tesz értelmet ad: tanít (=tanulttá tesz), szabadít (=szabaddá tesz), hárít (=mentessé tesz), ehhez járul az -a, -ja igei személyrag. Kiejtve: taníjja, szabadíjja, háríjja stb. 

A HB.-ben zoboducha alakban fordul elő, amit Révai Miklós szabadocsának olvas.

Szombathy Ignác szerint az I. András király korabeli Imák a Dunántúlon készültek, ahol a régiségben és a tájnyelvben szokványos volt egyes szám, 3. személyű felszólító módú szabadíjja igealak. 

A szabad gyöke a sza, ebből ered a leválasztást jelentő szab, szak, szakad, és a távolságra vonatkozó szana (=szét) szó. A sza gyökből a b ajakhanggal képződött a szab (tav, tov), s -ad képzővel a szabad szó. Hangra és jelentésre hasonló a szanszkrit szva-pati (maga ura), a mongol dzabta (szabad vagy üres idő) szó is.[9]

Eleinte Subad, majd Puabi-ra módosított nevű sumir királynő lakomája (pecséthenger III. Úr-i dinasztia, Kr. e. 2600 körül, British Museum, London– ancient.eu)

A szabad szó és a toldalékai a sumir nyelvre vezethetők vissza, ami megcáfolja a szláv vagy más nyelvből való eredeztetést. 

Olvasata:  ŠU.BAD.DU.A.

Jelentése: nyitott keze(t) csinál, vagyis elenged. Ez értelmezés teljes mértékben megfelel a magyar szabad, szabadul kifejezésnek,  ami szintén azt jelenti, hogy mentesít minden köteléktől, nyitott tenyéren tart, nem tart vissza, hanem elenged.

A magyarok erőszakos keresztény térítése idején, Géza fejedelem és I. István király korában került a héber eredetű gyehenna szó a magyar nyelvbe; és az Imákban átokként párosult az ősrégi magyar eredetű szóval a szabaddal. 

[1] Szent Biblia, Bibliatársulat, Bp. Józsué könyve, 15,8. 220.p.

[2] Szent Biblia i.m. Királyok II. könyve, 23.10. 379. p.  

[3] Szent Biblia i. m. Jeremiás próféta könyve, 7.31. 667. p.

[4] Szent Biblia i. m. Ézékiel könyve, Ez 16,21; 20,26. 731, 736. pp. .

[5]Jean Chevalier-Alain Gheerbrant: Dictionnaire des Símbols, Seghers, Paris, 1973-1974. Moloch címszó.

[6] arcanum.hu; In: Magyar etimológiai szótár, Sz, szabad címszó

[7] A magyar nyelv szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából. Készítették? Czuczor Gergely és Fogarasi János. Emich Gusztáv Akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862. Szabad címszó  (A továbbiakban CF)

[8] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008. 115-116 pp.

[9] A magyar nyelv szótára (CF) szabad címszó

A nyelvek anyját tudom én, nem pedig „tudtam”, ahogy Erdélyi József[1] írta, mert a csoda a magyar anyanyelvünkben van.

Erdélyi József 1939-ben megjelent könyve

A mai magyar akadémista nyelvészek, történészek szinte hisztérikusan utasítják vissza mind a képzett, mind az önképzett magyar és külföldi nyelvészek, történészek komoly érvekkel alátámasztott véleményét, miszerint a magyar a világ legősibb nyelve: „Noé bárkájából” bukkant elő, sőt az ékiratok bizonysága szerint már a Vízözön előtt létezett. (Ezt bizonyítja blogomra feltett „sumir-magyar szófejtésekkel foglalkozó minden írásom.) 

Arany János 1867-ben – Simonyi Antal felvétele

A kiegyezés óta a finnugor eredet- és nyelvelmélet teljesen eluralta/eluralja a magyar nyelvészeti kutatásokat, olyannyira, hogy még a szolid, békés lelkületű Arany Jánost is felháborította:   

„Kisütik, hogy a magyar nyelv

Nincs, nem is lesz, nem is volt;

Ami új van benne, mind rossz,

Ami régi, az meg tót.”[2]

Anyanyelvünk erőszakos finnugrista besorolása mintegy 150 éve szilárdan tartja magát. Mostanság ugyan mutatkozik némi repedés, de az is inkább felülről diktált, hiszen az idegen kifejezések, szavak, régebben a szláv, a latin és a német nyelv majmolása, manapság meg az angolé, megteszi a hatását. Lassanként már teljesen mindegy lesz, hogy a magyar nyelv finnugor-e vagy turáni (szkíta) úgy eluralja nyelvünket az angol. Századok múltán majd töprenghetnek a nyelvészek, milyen nyelv is valójában a magyar.

Az angol amolyan „lopkovic nyelv”. Az 1960-as évek szóhasználata szerint: koktélnyelv. Szedett innen, szedett onnan, a németből, a latinból, görögből és más nyelvekből. Régi angol nyelvtanok[3] írják, hogy „az angol nyelvnek mindegy 100.000 szava van: egy angol földműves rendesen 300 szóval is beéri…, hogy ha 300 szó elegendő arra, hogy az ember vele mindent kifejezzen, akkor e szám, több mint háromszorosának elegendőnek kell lennie a művelt ember számára.” (Schidlof)  A „…magyar nyelv szókészletét mintegy 800.000-1,065.000-re tehetjük. „Ez persze nem jelenti, hogy ennyi szót a társadalom egyszerre használt vagy használni fog; de még a ma ismert és használt szavak mennyisége is több százezerre rúghat.”[4] („Óh, jaj!” - sikolthatna fel a magyar nyelvérzék, hiszen a „jelenti” után hiányolná a mutatószót, és megváltoztatná a szórendet is: Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar társadalom ennyi szót egyszerre használt… Sőt, a „fog” szócskát is kifogásolná…)

Jókai Mórnak 40-45 ezer szava van. „A mai diplomás szülők 4 éves gyermekének használt szókincse a 2100-at is elérheti.”[5]

S mi az angolt tartjuk mérvadónak! Laposítjuk vele az anyanyelvünket!? Sokan idézik, mondják, használják, holott a jelentését is alig tudják:    

1989-90 táján szárnyrakapott kezdeményezéstől felbuzdulva, miszerint a magyar üzleteken magyar nyelvű feliratnak, cégérnek kell lennie, betértem az egyik budapesti „fehérnemű-shop”-ba, és szappant (soap) kértem. Az eladónő meghökkenve utasított rendre: Olyan „inteligencs”-nek néz ki, s azt sem tudja, hogy ez butik és nem háztartási bolt. Visszakérdeztem, hát a shop nem szappan?! Mellesleg a francia boutique/butik eredetileg „szegényes elárusítóhelyet” jelent. A kifejezés félresikerült értelmezéssel került a magyar nyelve, hiszen méregdrága holmikat árul.

Vajon kiknek épült ez a kispesti bevásárlóközpont? (origo-hu) 

Nem az angol[6], német, francia stb. nyelvvel, nyelvtanulással, nyelvtudással van a baj, hanem azzal, hogy belekeverik a magyarba, ahol nincs létjogosultsága.

Ez írással szeretném felhívni minden magyar anyanyelvű, magyarul gondolkodó figyelmét csodálatos, párját ritkító, az idők mélyéből felbukkant anyanyelvünkre. Szeretném felrázni a TV, a rádió, az újságok zagyva szóhasználatát „fejlődik a nyelvünk” legyintéssel elfogadók, elintézők lelkiismeretét, hogy érezzenek immár felelősséget édes, ékes anyanyelvünk iránt. Ne dőljenek be a „a nyelv változik; a nyelvszokás eldönti, mi a maradandó, mi nem” véleményeknek, még akkor sem, ha azt hallják, anyanyelvünk nem felel meg a kor kívánalmainak, s ezért kell a sok-sok idegen szó, kifejezés. E vélemény nem állja meg a helyét. Bele kell merülnünk anyanyelvünk feneketlen mélységébe, s kiemelni a tudatunk mélyén rejtőzködő, jól érthető magyar szavakat, s használni; barátnak és idegennek, mondani, terjeszteni! Eleinte biztos felkapják a fejüket, meghallván a modern helyett a korszerűt, a rafinált helyett a körmönfontot vagy az agyafúrtat, az epilógus helyett az utóiratot és így tovább.

Furfangos mondások kitalálós játéka - A kép szószerint vette a „körmönfont”-at. A „kvíz” kitalálós játékot, kitalálósdit jelent.   (fejtsdmegmost.com) 

Úton-útfélen majmolják a magyar gondolkodásmódot agyoncsapó idegen nyelvi kifejezésket.  Vajon „fel kell ülnünk” a hírcsatornákból áradó magyartalanságoknak?

Mostanság vetítenek egy kedves török játékfilmet[7]. A szereplők győzködik egymást mikor, melyikük léphet ki és be a másik „komfortzóná”-jába.

Néhány napon belül felismerszik, ki látta a török sorozatot, mert használja a „komfortzóná”-t, ezt az angolból-görögből összetákolt kifejezést, ami az angolban talán elmegy, de a magyarban nem.

Vajon miért? A komfort/comfort jelentése: kényelem, kényelmi berendezés; a zóna: öv, övezet körzet. Tehát „a komfortzónából való kilépés, a kellemes, kényelmes körülmények elhagyását jelenti”[8]: A meleg szobából kikerülni a hidegbe, a kényelmes fotelból a székre. A „komfortzóna” körülményekre, tárgyakra vonatkozik, nem pedig élőlények, emberek érzéseire, viselkedésére, hiszen a film azt sugallja, hogy az egyik szereplő nem közeledik a másikhoz, nem zavarja a beszédével, nem idegesíti, nem érinti meg.

Érintés nélküli tánc (Kép „A csodadoktor” c. török filmből – magazinmatik.com) 

Elköszönök Önöktől, de nem kívánok szép napot, csak jót, még akkor sem, ha zuhog az eső, és dúl a vihar.   

Adjon isten jó napot! Rossz időben, szép időben,  akkor van jó napunk, ha vidámak, jókedvűek, elégedettek vagyunk. A mostanság elburjánzott „szép napot” üdvözlést hagyjuk meg az időjósoknak, vagyis a meteorológusoknak. A magyar embernek jó napja lehet a zimankóban, és sírhat a szikrázó napsütésben.  

(Folytatása következik!)

[1] „…A nyelvek anyját tudtam én…” In: Erdélyi József: Árdeli szép Hold (Előszó), - Magyar Élet, Budapest, 1939. 

[2] Arany János: Az Orthológusokra, II. (1878 körül)

[3] Angol nyelv – Schidlof gyakorlati módszere, Schenk Ferenc könyvkereskedése, Budapest, [1907] 4-5. p.

[4] Hány szavunk van? – arcanum.hu

[5] Építeni kell a gyermekek szókincsét, Nyest, 2011. III.23.

[6] Az egyszerű angol (konyhanyelv)” 8 hét alatt elsajátítható, a művelt angolhoz több év kell!

[7] A csodadoktor, MTV, naponta kb.19.00-21.00 ig.   

[8] Lexiq.huV

Mióta világ a világ, az asszonyok mindent megtesznek azért, hogy ne legyen, és mindent, hogy legyen gyermekük. Sumerban a gyermekáldásért az asszonyok Inanna istennőhöz, a nagy BA.BÁ-hoz  fohászkodtak. Imába foglalt kérésük meghallgatásáért, beteljesüléséért finommívű edénykékben áldozati ételeket, italokat vittek a templomba, s helyeztek BA.BA oltárára.

Akár ő is vihetett volna ételáldozatot BA.BA oltárára (alabástrom szobor, Kr. e. 3900/2400, British Museum)[1]

EN.LIL isten teremtménye IN.NA.AN.NA (Inanna), az ég úrnője, az ég leánya. Minden sumir városban volt tiszteleti helye, temploma. Ő az élet adója, védője, a termékenység, a várandós- és a gyermekágyas asszonyok, az újszülöttek óvó-védő istenasszonya. Az áldott állapotban levő asszonyok BA.BA néven foglalták imáikba, és egészséges magzatért, könnyű szülésért imádkoztak. A gyermektelenek gyermekáldásért fohászkodtak hozzá. Ő volt a „nagy „bába”. Mind a feladatköre, mind a neve pontosan megegyezik a magzatot világra segítő magyar bábáéval.

1960-61-ben az amerikai Joint expedícíó az 5. évezred óta lakott településen, a mezopotámiai Nippurban a sumir városok és városállamok vallási központjában több templomot, szentélyt tárt fel. A legnagyobb, az É-KUR a város védistene, a teremtő EN.LIL isten temploma volt. A sumir istenanya, IN.NA.AN.NA istennő szentélyének romjai közt megtalálták a gyermekáldásért esdeklő előkelő sumir asszony alabástrom áldozati csészéjét.

Alabástrom, két oldalán szögletesre formált áldozati csésze (Nippur, Inanna templom, 10,5 cm, Kr.e. 2600-2500 [sic!], Metropolitan Museum of Art, New York)[2]

Az IN.NA.AN.NA istennőnek ajánlott alabástrom csésze/tálka hivatalosan Kr.e. 2600-2500-ból, a III. UR-i dinasztia korából való. A jól olvasandó és értelmezhető felirat nem ékjelekkel, hanem tisztán vonalas jelekkel íródott.

Falburkolathoz használt, ékiratos agyagtű – A III. UR-i dinasztia kora (16x4,5x6,9 cm, Tello, Kr. e. 2500/2100 (!), Walters Museum of Art, Baltimore)

E kor íráshasználata átmenet a vonalas és az ékjelek között. A korabeli szövegekben elvétve fordul elő egy-egy tisztán vonalas jel. A Kr.e. 3200-2700-ig tartó archaikus sumir kor vonalas jeleit Kr.e. 2700 után kezdte felváltani az agyagba nyomott, kőbe vésett ékírás, bár nem oly’ kiforrottan, mint a későbbi babiloni-asszír dinasztiák korában.[3]

Az áldozati csészén a tökéletesen formált vonalas jelek kiváló íráskészségről tanúskodnak, ezért a tálka készítésének idejét a sémita. hódítás előtti sumir korra, Kr. e. 3000-2800 tájára lehet tenni. 

Ez időpontot támasztja alá az Iraki Nemzeti Múzeumban a XX. század utolsó harmadáig a még  meglevő archaikus sumir agyagtáblák, kő- és alabástromtárgyak feliratai. E feliratokról készült „Régi uruki szövegek jellistája”[4] c. kiadvány alapján sikerült a csészén levő írásjeleket megnyugtatóan megfejteni.

^dInanna mint BA.BA istennő (mészkő, 16,2x20x4,7 cm, Girsu, Kr. e. 2150-2000, Louvre, Paris)

Számos régészeti lelet kormeghatározásánál feltűnő, hogy a XIX-XX. századi külföldi, angol, német, francia, vagyis az indoeurópai szakemberek, fordítók a sumir tárgyi emlékek korát nagy előszeretettel tolják a babiloni-asszír korok felé; sugallva, hogy a készítés idején már számottevő sémita kultúrhatással lehet számolni. E tálkán semmi efféle hatás nemigen fedezhető fel. Egyetlen ékjel sincs rajta.

A csésze két oldalsó széle nem kerekded, mint a mai tálkáké, hanem szögletesre formált, hogy könnyebben lehessen inni belőle.

Az archaikus sumir korban a csészéket nemcsak oválisra [5], hanem az alabástrom csészéhez hasonlóan a két átellenes szélét szögletesre is formálták.

SU.BAD, sumir királynő ovális aranycsészéjének felül- és alulnézete. A királyné „szabad” jelentésű nevét azóta PU.A.BI-ra módosították! (UR, Irak, Kr. e. 2550-2450 /sic/[6]

Az alabástrom csésze jeleinek angol fordítása némileg eltér az eredetitől. A jobbról olvasandó felirat 5 oszlopos. Mindegyik külön-külön értelmezhető szószerkezet. Az angol fordítás a 3-4. oszlopot összevonja. A fordító számozása szerint az ékiratos szöveg 4 oszlopos. Ez eléggé félrevezető, hiszen jól látszik az öt keret, ill. öt oszlop. 

A csésze angol nyelvű felirata:

¹For Inanna, ² Aka-Enlil the chief merchant³, son of Heti⁴, dedicated [this bowl].[7]

Magyarul:

¹Inannának, ²Aka-Enlil kereskedő-főnök, ³Heti fia⁴ ajánlja [ezt a csészét]. 

A fordító nagyvonalúan kezeli a neveket. Egyetlenegyet sem fordít le. Pedig igazán célszerű lenne, hiszen az ókortól kezdődően mindmáig, mind a keleti, mind más népeknél az embereknek beszélő nevük volt. E nevek sok mindent elárultak a viselőjükről. Kifejezték a szülők kívánságát, hogy a gyermekük a nevüknek megfelelően erős, okos, bátor stb. legyen. Utaltak a viselőjük küllemére, belső tulajdonságára. Ha az illető neves, tisztelt vagy éppen gyűlölt személy volt, a neve visszatükrözte.

Meghökkentő lenne, ha magyar nyelvű szövegben  II. Béla királyunkat a magyar „vak” jelző helyett „coecus”-nak említenők, mivel a latin nyelvű forrásokban így szerepel; vagyis nem fordítanók le a „beszélő” melléknevét.  

A fentemlített csésze vonalas jelekkel írt szövege jobbról balra, felülről lefelé olvasandó.

           Vonalas jel     Új-asszír jel      Olvasat         Jelentés                   Megjegyzés      

Az 1. jelcsoport, az istennő neve, vagyis megszólítás.

A 2. jelcsoport jelöletlen birtokviszony:  „^dEN.LIL étke, étele, eledele”.

A görög-római mitológiában is szó esik az istenek eledeléről, az ambróziáról (a nálunk manapság kiirtásra ítéltetett gyógynövényről, a parlagfűről). Valószínű, hogy a sumir isteneknek is lehetett a görögökéhez hasonlóan kedves áldozati ételük.

A 3. jelcsoportban a DAM.KAR az ósumir ker. szövegekben „kereskedő”-t jelent. (Ld. angol fordítás!). A mai felfogás szerint a kereskedő férfi. Mivel a magyar nyelvhez hasonlóan a sumirban sincsenek nyelvtani nemek, ezért fordíthatták (férfi) kereskedő kifejezéssel. Csakhogy a jelben ott az asszonyt jelentő vonalas jel. Így felmerül a kérdés, vajon miért kezdődik a jelcsoport a „nő” jelével, ezért nem valószínű, hogy ezesetben a „kereskedő” kifejezés a helyes fordítás.

A DAM jelentése: „asszony, előkelő nő, úrnő”. A KAR jelentése „kötelék, lánc”, jelentésbeli kapcsolatban van a magyar „kar, átkarol”, vagyis „köteléket, testi kapcsolatot létesít” valakivel. A sumir korban, éppúgy, mint ma, ha valaki köteléket létesít egy asszonnyal, az nem rabságot, hanem házastársi kapcsolatot, vagyis házassági, hitvesi viszonyt jelent.

A sumir szövegek megfejtői e „nő” jellel kezdődő kifejezést azért értelmezhették kereskedőnek, mert a vevő és az eladó közt ugyanolyan kötelék (kötelezvény) jön létre, mint a házastársak között; vagyis a menyasszonyért kötelezettséget kellett vállalni, fizetni kellett érte. Felsejlik ez a magyarban is, hiszen a „hajadon leány”, nem más, mint „eladó lány”.

A sumirok a tárgyat és a birtokviszonyt nem jelölték. E szószerkezetben a „herceg, előkelő” jelentésű GAL a birtokos, a „hitves” jelentésű DAM.KAR pedig a birtok.

Az 1-3 jelcsoport jelentése: „herceg-hitves v. előkelőség hitestársa v. hercegné”.

A 4. jelcsoport  a DUMU.TI(L).HE szószerkezet az angol szövegben „Heti fia”-ként lett fordítva. A Bizonyára azért, mert a DU, DUMU-val kezdődő kifejezést általában „vkinek a gyermeke” szerkezettel adják vissza. Csakhogy e szövegben áldozati ajándékról van szó, tehát a felajánló az istennőtől vár valamit. Erre utal az 5. jelcsoport „-ért, érte” jelentésű A jele. Tehát megneveztetett kiért történt a felajánlás, az ételáldozat.

A csészén levő szöveg szószerinti jelentése:

Mai magyarsággal:

 INANNA istennő! EN.LIL isten eledelé(t), (én) a hercegi hitves, világrajövő gyermek(em)ért ajánlom.

Áldott állapotban a magzatukat féltő magyar édesanyák, ha nem is áldoznak, de születendő gyermekük épségéért, egészségért éppúgy fohászkodnak az Istenanyához, a Boldogasszonyhoz, miként e sumir asszony tette, aki az „istenek eledelével” teli alabástrom áldozati csészét ajánlott Inanna istennőnek, az isteni Bábának.

Ambrosia artemisiifolia, az istenek eledele (nhm.ac.uk)

[1] pinterest.com

[2] metmuseum.org

[3] Kb. Kr.e. 3400-2500 közti időszak a sumir kor. A semita akkád kor kb. 2500/2400 körül kb. 3 emberöltőig tartott, utána következett a III. Ur-i dinasztia kora. A babiloniak kb. 2000 táján, az asszírok Kr. e. 1700 táján hozták létre a birodalmukat. In: Enzyklopädie der Archäologie, Weltbild Verlag, Augsburg, 1990. 320-322. pp.

[4] Zeichenliste der archaischen Texte aus Uruk – Ausgrabungen der deutschen Forschungsgemeinschaft in Uruk-Warka, Gebr. Mann Verlag, Berlin, 1987. 

[5] Megköszönném, ha az Amerikában élő valamelyik kedves olvasó, ha teheti, megtekintené a mózeumban (Metropolitan Museum of Art, New-York, Room 193, Level VIIIB), valóban így van-e?  Metropolitan Museum of Art, New-York, Room 193, Level VIIIB 

[6] penn.museum

[7] ipernitiy.com

 Minden kedves olvasómnak és ismerősömnek áldott Karácsonyt és békés, boldog Új Évet kívánok!

Szenteste, midőn kigyúlnak fények, szívbéli imádsággal forduljunk a magyarok Istenéhez, áldja meg hazánkat, adjon bátor szívet, erős lelket minden magyarnak, nyugodalmat a jótevőnknek, megbékélést az ellenségünknek, élőknek és holtaknak!

Éjféli misére menet a csendes fuvallatban régmúlt idők asszonyának halk imája hallik, aki születendő gyermekéért áldozatot helyezett az égi úrnő oltárára.  Az évezredek viharát átvészelt áldozati csésze felirata intő jelként szól a magyarokhoz, kövessék példáját, és a megmaradásunkért  sok kis magyar világrajöveteléért fohászkodjanak!

Alabástrom áldozati csésze (Nippur, Inanna templom, 10,5 cm, Kr.e. 2600-2500 [sic?], Metropolitan Museum of Art, New York)[1]

Az amerikai Joint expedició 1960-61 évi nippuri ásatásakor a sumir Inanna istenasszonynak szentelt templom romjai alól került elő a gyermekét váró előkelő asszony alabástrom áldozati csészéje/tálkája. Nippur, EN.LIL isten szent városa, sumirul EN.LIL^ki vagy NI.IB.RU^ki a sumirok vallási központja volt.  A romja a mai Bagdadtól 180 km-re délkeletre fekszik. Már a Kr. e. 5. évezredben lakott település templomát, az É-KUR-at, vagyis a „hegyházat” a sumir teremtő istennek,  EN.LIL–nek szentelték.

Enlil isten nippuri temploma, az Ékur romjai (1903 évi nippuri ásatás  képe, Pennsylvania Museum, Nippur Gallery)[2]

(A tálka szövegének megfejtése a következő részben! 

[1] metmuseum.org

[2] Hilprecht, Hermann: V. Explorations in Bible Lands during the 19th Century. Philadelphia: A. J. Holman, 1903.

Az 1046-ban Endre herceg, a későbbi I. András magyar király megrendelésére írt „I. András király korabeli Imák” ismeretlen szerzője „Grazdua lufuu wutu…” szavakkal illeti Vatát, a második magyar szabadságharc szervezőjét.

I. András király korabeli Imák[1] (A szerző hasonló című könyvéből)

I. István király halála után, Orseolo, valójában német Péter[2] király és kiszolgálói, a német hittérítő papok és fegyveres lovagok kegyetlenségei ellenében belusvári Vata vezetésével nemzeti összefogás jött létre. A magyarság régi szokása, hogy csak akkor kezd igazán harcba, ha királyi, fejedelmi, esetleg nemesi vérből való vezér áll a felkelésük élére. „Az elkeseredett nyakas magyarok… évek óta vártak az alkalomra, hogy az idegen keresztények gyűlölt uralmától szabaduljanak”, ezért „várva várták a hercegek”, a Kijebe menekült Vazulfia Endre és Levente „hazatértét, kiktől nemcsak a király és idegen tanácsosai eltávolítását kívánták, hanem ezek kiirtását, a keresztény hit és az új törvények eltörlését, a pogányság (!) és a régi jog visszaállítását”[3]. Készen állt az ország népe, hogy engedelmeskedjen nekik, mint királyi sarjaknak, csak jöjjenek Magyarországba és oltalmazzák meg őket a németek dühétől.[4]

Midőn Levente és Endre megérkezett, „Magyarország népessége csapatokban sereglett hozzájuk, és makacsul kérte engedjék az egész népet pogány vallás szerint élni, a püspököket és a papokat leöldösni az egyházakat [templomokat] ledönteni, a keresztény hitet elvetni és a bálványokat tisztelni”. A hercegek „megengedték nekik.”[5] A krónikák szinte egyöntetű megkönnyebbüléssel jegyzik meg, hogy Levente „… éppen ezekben a napokban halt meg; ha tovább élt volna és hatalmat nyer az országon, … egész Magyarországot megrontja a bálványozással, minthogy Levente nem élt katolikus módra…”[6] E a röpke elszólás, arra enged következtetni, hogy ő lehetett a Vazulfiak a legidősebbje és a trón várományosa. 

Püspökök koronázzák meg Andrást. Jobboldalon fent kezét az álla elé tartó „megszeppent” magyar. (Képes Krónika)

Titkos kezek segíthették Leventét a másvilágra, hogy a megkörnyékezhető, befolyásolható öccse (?) András, azaz Endre jusson hatalomra. 1046-ban, egy évvel a koronázása előtt íratta meg Vata imába foglalt megátkozását. A bőrhártyára írt szöveg nem elsődleges iromány, hanem egykorú, XI. századi másolat.[7]  Több is készülhetett belőle, hogy a keresztény templomokban a papok a hívőknek előimádkozhassák, s az egybegyűlteknek az udvarházakban naponta felolvassák, hogy a népben félelmet keltsenek, és a felkelés értelmi szerzője, belusvári Vata rossz hírét, garázda voltát költsék. Már akkor is tudták, a valótlanságokat, jelen esetben az imába foglalt átkot minél többször ismételgetik, annál nagyobb hitelre talál.

Az Imák szerint Vata „garázda „veszekedő, perlekedő, másokon házsártoskodó, szemtelen galiba ember” volt, aki „mások jogát nem tisztelvén s az illemet nem ismervén mindenbe bele kapczáskodik, mindenen keresztül jár”[8].

A krónikáink nem közlik, mi Vata további sorsa.

A garázda kifejezés a XV. századi okiratokban (valószínűleg korábban is) nemzetség, illetve családnévként említtetik. A Garázda családot, mely Zsigmond király korában emelkedik jelentőssé, Bolgárországból eredeztetik[9], ahova Vata I. András király, illetve a papjainak haragja elől menekült. Péterfi Károly egyházi író a magyar levéltárakból és a vatikáni könyvtárból gyűjtött adatok alapján feltételezi, hogy a „garázda lófő Vata, pörös bogumil”, a bogumilizmus hazájába, Bolgárországba menekült.

Magyarország  IV. Béla korában (1460) - (Hóman Bálint nyomán  (mek.niif.hu)

Vata, a „garázda” lófő abba a Bolgárországba menekül, ahonnan a „garázda” család származik. Az utódai, bizonyára a megtorlástól tartván Magyarországot kikerülve áttelepülnek Boszniába. Merő okoskodás ugyan, de Vatát és a leszármazottjait elkísérhette a „garázda” ragadványnév, hiszen nemcsak Bolgárországban, hanem Boszniában is „garázda” néven illették őket. Ezt támasztja alá, a család Drina parti várának, „ősi” fészkének Gorazda neve. [10]

Ne tévesszen meg senkit se Bolgárország, se Bosznia! Ez nem jelenti azt, hogy a Garázda-család bolgár vagy bosnyák lett volna, hanem azt, hogy a hon-visszafoglalás után a magyar középkorban mind Bolgárország, mind Bosznia a Magyar Koronához tartozott, s a helyi lakosság mellett jócskán élhettek ott magyarországiak is. (A mai bolgárok rokonnépnek tartják a magyarságot!) A helyi lakosság szkíta volt, miként magyarság. I. István király ezért ölethette meg az ősei hitéhez ragaszkodó bolgár Keán vezért. Nem helyénvaló, közelmúlt és a mai közigazgatási, politikai viszonyokat többszáz évvel korábbra visszavetíteni! 

István király legyőzi a bolgár Keán vezért (Képes Krónika – mek.oszk.hu)

A rosszalló jelentés ellenére a család egyik-másik ága évszázadokig viselte a Garázda nevet. A XVI. században Báthory Kristóf erdélyi vajda jó embereként említtetik Garázda János.  A névváltozás oka a pl. a leányági házasodás volt.

A Garázda-nemzetségből származott Szilágyi Erzsébet, Mátyás király édesanyja, Janus Pannonius és az erdélyi Teleki-család.[11]

Goražde, a Garázda nemzetség nevét viselő mai Drina-parti boszniai város (come-enjoy-bosnia.com)

A garázda kifejezés „hivatalosan” ismeretlen eredetű[12], holott minden egyes ékjellel jelölt szótaga legalább egy-egy sumir kifejezést jelent, vagyis négy tagból álló szószerkezetet takar[13].

Összeolvasva: GAR.AS.DU.A.

Jelentése: dúlás(t) tesz ő, vagyis dúlástevő.

A GAR szóhoz nem kapcsolódik jelölt tárgyeset, ti. a sumir nyelv jelöletlenül használta. A magyarul is mondhatnók: pusztulás-csináló ~ pusztító, felforgatás-csináló ~ felforgató, dúló. 

A szószerkezet mai magyarsággal: dúló, pusztító, felforgató, azaz garázda.

A hangzósítása mind a sumirban, mind a mai magyarban garázda. Ám az Imákban a szó mássalhangzó torlódással kezdődik: grazdua. Ezt a magyar nyelv nem szereti, és magánhangzó betoldással igyekszik feloldani: garázda. 

Az Imák szövegének írója,  fogalmazója szláv származású lehetett, és anyanyelve kiejtéséhez idomíthatta a garázda szót.

A Garázda-nemzetség címere (1409) – arcanum.hu

A Garázda nemzetség- és családnév hallatán az olvasó meghökkenhet, miért tartotta meg a család e becsmérlő nevet. Bizonyára nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a család emlékezete, a családi hagyomány őrizte meg a Bolgárországba menekült Vata garázda melléknevét,  és ragaszkodhatott nagyszerű őséének nevéhez.  

A garázda elnevezés tökéletesen ráillik az idegen-, német- és keresztényellenes nemzeti felkelést szító első nemzeti hősünkre, Vatára, akitől a keresztény térítők annyira óvakodtak, hogy imába foglal átokkal illették.  

  [1] Marton Veronika: I. András király korabeli Imák, Matrona, Győr, 2006., 62. p.

[2] A krónikaírók Péter királyt a XVIII. században még  német és nem olasz származásúnak tartották. A krónikáink németnek nevezik. Vö. Petthő Gergely: Rövid Magyar Krónika, Cassán, 1729. 22. p.

[3] Hóman Bálint: Magyar történet, I. Király Magyar Egyetemi Nyomda, Bp. 1932. 258. p.

[4] Képes Krónika, hasonmás kiadás, Nemzeti Kincseinkért Egyesület, Bp.1903., 88. p.

[5] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk., Bp. 1980, 113-114. pp.

[6] Képes Krónika i. m. 93. p. 

[7] Szombathy Ignácz: Böngészet legrégibb nyelvemlékünkben, Tanodai Lapok, 1865.19. évf. 215-217. pp.

[8]  A magyar nyelv szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából. Készítették: Czuczor Gergely és Fogarasi János, Emich Gusztv magyar akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862-1874. II. köt.    1034. p.

[9] Révai Nagy Lexikona, garázda címszó.

[10] Nagy Iván: Magyarország régi családai, I-XII. köt. 1857-1868, Garázda-család címszó - arcanum.hu    

[11] L.m.f.    

[12] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1967-1976, Akadémiai K., Bp. I. köt. garázda címszó.  

[13] Novotny Elemér: Sumer-magyar, Duna Kvk., Svájc, 65-66. pp.