Kedves Olvasóim, kedves érdeklődők!

 2014. június 11-én Budapesten

Táltosnak pedig születni kell…

címmel  tartok előadást .

Hely: Magyarok Háza, Budapest, V. Semmelweis u. 1-3.

Időpont: 2014. június 11., szerda, 18.00-20.00-ig.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Tisztelgés az égi istenek előtt

Az előadás ismertetése:

Mostanság megnőtt az ezotéria, a beavatottak számára hozzáférhető ismeretek, a túlvilág, a titokzatosság iránti érdeklődés.  Némelyek leleményes bűvészkedéssel ki is használják embertársaik hiszékenységet, a misztikumra való fogékonyságát, mondván, felülről jövő réges-régi táltos-sugallatokat közvetítenek. S nekiállnak jósolni, jövendölni, jól-rosszul tanítani. Ez önjelölt „táltosok” nagyon távol állnak a „táltosságtól”; hiába állítják az ellenkezőjét, hiába zenélnek hozzá, valahogy mégis hamisnak tűnnek.

Az előadás a magyar krónikák, legendák, az ókori szerzők írásai, feljegyzései és a nép emlékezete, a népmesék, népdalok alapján tárja fel a régi magyarok hitét, továbbá a táltosaiknak az emberek és az Atyaisten közti közvetítő szerepét. 

A régi magyarok vallása nem volt megkeverve babonákkal, és más testiségre utaló mítoszokkal. Nem voltak bálványimádók, mint más pogány népek, épített templomaik sem voltak, mint a keresztényeknek. Imádni csak a legfelsőbb lényt, a Teremtőt, imádták. Öreg fák aljában, patakok, csermelyek, folyók mentén, nagy lapos kövek mellett áldoztak neki. Látható megnyilvánulását, a kelő napot a szabad ég alatt papjaikkal, a táltosokkal együtt mély áhítattal várták.

Táltosnak születni kellett és kell, képzés által táltos senki nem lehet. Több évezredes összesűrűsödött, ösztönös tudással, természetfeletti erővel rendelkező táltosokat, természetfeletti lények választják ki. Az anyjuk méhében kapták táltos tudományukat, amit a világrajövetelük után szerzett tudással egészítettek ki. Minden időben ők voltak a tudók, a nyilatkozók, akik Isten végzéseit közvetítették az emberek felé. Tanácsadással, orvoslással, jövendöléssel foglalkoztak. Testet-lelket gyógyítottak. Szavaikban, tetteikben nyoma sem volt a hamisságnak, s az utóbbi ezer év alatt elburjánzott álságos számításnak.

A táltos, tátos név feltűnik az ókori Egyiptomban (Thot isten), Föníciában (Thouth), a kurdoknál (dédes papok), Indiában (Buddha Tát melléknevében) stb.; minden olyan népnél, akikhez a magyar elődöknek bármi köze volt.   

Kedves Olvasóim, kedves érdeklődők!

2014. május 26-án Szigetszentmiklóson

a Nádasdy Filmszínház NEMZETTUDAT-ÉPÍTŐ sorozat keretében

A sumiroktól a magyarokig 

címmel előadást tartok.

Hely: Nádasdy filmszínház, Szigetszentmiklós, Szilágyi u. 10.

Idő: 2014. május 26., hétfő, 19.00-21.00-ig

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 Az előadás ismertetése:

A XIX. sz. közepe óta Magyarországon a tudományos körök a magyar őstörténelem finnugortól eltérő forrásait minden eszközzel igyekeznek a hitelességétől megfosztani, hogy az idegenből származó, nem magyar érdekeket szolgáló nyelvi, történelmi stb. téveszméket tudatosíthassák. A hivatalosított magyar történelem- és nyelvtudomány még lehetőségként sem veszi tudomásul, hogy a honfoglaló magyarság egyik része a Kaukázus déli részéről származik, sőt a nyomok egészen Mezopotámiáig, a sumirokig vezetnek.  A hozzánk hasonló ragozó nyelven beszélő nép tárgyi és szellemi műveltségének emlékei továbbéltek, és mindmáig megmaradtak a Kárpát-medencei magyarság hagyományaiban. A sumir nép számos buktatón, népirtáson, a hazájából való kényszerű el- és kiköltözés után más vidéken, más néven, de megmaradt, továbbélt. A sorsa annyira hasonló a népünkéhez, hogy a történetükből, viszontagságaikból, küzdelmeikből a megmaradásunkhoz és a továbbélésünkhöz erőt lehet és kell meríteni.

A vetített képes előadás bemutatja a magyar és a kb. 5000 évvel ezelőtt Mezopotámiában élt sumir nép művelődésbeli kapcsolatának népművészetünkben és népünk emlékezetében megőrződött szellemi és tárgyi emlékeit. Mindez bizonyítja, hogy a sumirok egyik egyenesági leszármazottja a mai magyarság.

Kedves Olvasóim, Barátaim!
Az alábbi réges-régi magyar fohásszal kívánok Önöknek kellemes húsvéti ünnepeket és nyugodt, békés hétköznapokat!
"Atyáink Istene, szent és halhatatlan nagy Úristen!
Könyörülj mirajtunk!
Könyörülj az egész magyar nemzeten,
Élőkön és holtakon!"
Marton V.

1. Mezopotámia – A szemita nomádok vándorlási útvonala (Kr.e. 3200-tól)

 A sumir népességű Jemdet-Nasr kornak tisztázatlan eredetű, de egyáltalán nem biztos, hogy természeti katasztrófa vetett véget. A sivataglakó szemiták eleinte szórványosan, majd egyre nagyobb csoportokban árasztották el Mezopotámiát. A jóhiszemű, könnyen hívő sumirokat mézes-mázos ügyeskedéssel, tisztességtelen eszközökkel, hazugsággal, csalással hálózták be, s ennek folyományaként fokozatosan kiszorultak saját országuk irányításából. Elhitették, hogy az államvezetésben, a kereskedelemben nélkülözhetetlenek. Így aztán néhány évszázad alatt teljesen átvették az uralmat, s egyúttal megkezdődött „a szemita és a nem szemita népek élet-halálharca a túlélésért”. (Kramer)

2. Sumir mindennapok (fogadalmi tábla, 20.4x20x4.2. Khafaje, Irak, Kr.e. II. évezred, Oriental Institute Museum, Chicago)

Sumer dicsőségének hírét, áruikkal együtt kereskedelmi karavánok vitték a szerteszét a világba. Az ország gazdagságáról legendák keringtek. A forróságtól sivatagokban kószáló beduinoknak a gyakori délibábok tornyos városok, a hűvös esteli fuvallatban hajladozó dús pálmaligetek, csillámló vízzel csordultig teli tavak képét tükrözték vissza. Tudták ugyan, hogy átellenben a termékeny földön éppoly kellemetlen a tél, mint náluk, mégis az egész éven át biztos megélhetést nyújtó folyókból kiágazó vízerekről, sűrű csatornahálózatról járt a szóbeszéd.

 A sumir lakosság élelmezését a mocsaras ingoványokban tanyázó vadmadarak, a vizekből kifogott sokféle hal, az ültetvények, a gyümölcsöskertek bő termése biztosította. A nemegyszer fagyos téli éjszakákat, a tikkasztó nyári hónapokban fojtogató a vörös homokviharokat nekik is el kellett viselniük, de a sarjadzó, virágzó tavasz, a gazdag termésű ősz minden nehézségért kárpótolja őket.

 Nem csoda, hogy a szomszédos szegény és harcias nomádok megirigyelték a termékeny ország dolgos lakóinak jólétét, és az alig védekező gazdag folyamközi városállamokat egyre-másra meglátogatták, s „elfelejtettek” távozni. Először az Eufrátesz középső folyásánál, a mai arab-szír határvidéken, Mariban vetették meg a lábukat, majd eljutottak Kis városába.

3. Szemita típusú férfi (festett mészkő szobor, Mesilim–kor, Kr. e. II. évezred)[1]

A III-II. évezred folyamán sok-sok népmozgás, ki- és bevándorlás történt, de mindenik népcsoport beilleszkedett, dolgozott; hozott tudásával gyarapította a meglevőt. Ám az irigység hajtotta új bevándorlók, a szemiták célja a Folyamköz javainak megszerzése, munka és feltétel nélküli birtoklása, lakóinak szolgaságba való döntése volt.

4. Sumir női fej (mészkő, 11x9,5 cm, kb. Kr.e. 2700,  Museum of Fine Arts, Boston)

A szemita népcsoportok történelemelőtti és történelmi korokban kezdődő, más népek kárára történt megtelepedésének, térhódításának módszere máig sem változott. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a hazánkba való beszivárgásuk felgyorsult. A XIX-XX. század fordulóján a tömeges betelepedést/bekérezkedést, a mindmáig tartó bevándorlást követően módszeres hatalomátvétel és az eddigi foglalás szalonképessé tétele, a világ számára való elfogadtatása folyik. Ez nemigen sikerülhet, mert „kezd a föld remegni, ingadozni, sírok nyiladoznak mindenütt, s felkel, ki ezredévig ott feküdt.”(Madách) A magyarság egyre inkább eszmél, összefog; visszatekintvén a múltjára, tanul ősei jóhiszemű hibáiból, és ha lassacskán is, de a saját erejéből megmenti a jövőjét.

5. Kis-i templomkönyvtárban talált beszolgáltatási tábla jobb és bal oldala (mészkő, Kr.e 3500, Ashmolean Museum, Oxford, Anglia)

 A Vízözön előtti és utáni eseményeket, ásatások igazolta, korokban írásbeliség híján nem jegyezték fel. A Kr. e. II. évezredben jelennek meg a történelmi tárgyú agyagtáblák. Ezek egyikén, az ékiratos királylistán nemcsak a 10 vízözönelőtti őskirály, hanem a nagy áradat után uralkodó királyok neve és uralkodási ideje is szerepel.

A történelmi/mitológiai eseményeket az írnokok ékiratos táblákra, templomok, paloták alapkövére, a királyok fegyvereire írt feliratai igazolták. Bebizonyosodott, hogy a királylista említette uralkodók valós személyek, hús-vér emberek voltak. Egyiknek-másiknak isteni beütése is volt. Gilgames (és Enkidu) kétharmad részben isten, egyharmad részben ember volt. Nem valószínű, hogy ez az utókornak, ill. az írnokok fantáziájának tudható be. Sokkalta inkább arra utal, hogy a népek (jelen esetben a sumirok, de a régi magyarok is) „gyermekkorukban” sokkal közelebb álltak Istenhez, a Teremtőhöz, mint „felnőttkorukban”. Az Istennel való beszélgetésükhöz nem volt szükségük közvetítőre, nem volt szükségük papokra. Félistenekként könnyedén közlekedtek az ég és a föld között. Ezért a harmadik világkor után az „Isten, hogy az embert távol tartsa az égtől, hogy meg ne próbálja átlépni az ég és a föld határát; elrettentésül egykarú, egylábú, egyszemű őröket állított…”[2]

6. Szem, (lazúrkő, mészkő, fekete kő, Szíria, Kr. e. 2550, Mesilim kor)

 A francia Henri de Genouillac (1912-14) és az angol Stephen Langdon (1923-1933) Babilontól 13 kilométerre az Eufrátesz árterében ásta ki a Kr. e. 3000-től Kr. u. 650-ig folyamatosan lakott, a Bibliában az édenkerttel kapcsolatban említett[3] KIS városát.

7. Mesilim palotájának maradványa  (Kis/-Tall al-Uhaymir, ásatás fényképe,  1923-1933)        

Az ásatások szemita jelenlétet igazoltak. (Ők a feketefejűek, az egy évezreddel később a sumirokat leigázó I. Sargon Akkád Birodalmának első fecskéi.) Kis városhoz/városállamhoz több mint 40 település tartozott.

8. Szemita női fej (mészkő, Kr. e. 2700- 2500 körül). ([4])

Feltártak egy korai temetőt, a város védistene, ZA.BA.BA Kr. e. 2500-ra datált zikkurtját, továbbá Inanna istennőnek az Új-Káldeus Birodalom idejéből (Kr.e. 6. sz.) való templomát.

Mesilim király palotája kenyérformájú, un. plánkonvex téglából épült palotája. Hatalmas falain nyoma sincs a Jemdet Nasr-kor jellegzetes építészeti megoldásának, az un. agyagtű-berakásos falburkolatnak.

A szemita jelenlétet tükrözik az emberábrázolások, a szobrok, a domborművek test- és arcfelépítése. A kövérkés szőrtelen, szakálltalan arcú sumir tipusokat felváltották a marconább, durvább profilú, szakállas, kifejezetten szemita embertípusok.

Mind a sumir királylistában, mind a közép- és új-asszír ékiratos szövegekben említett, KIS város történelmileg igazolt királya, Mesilim Kr.e. 2600 (?) körül uralkodott.[5]

9. Mesilim 6 oroszlánfejjel díszített buzogányának feje (Tello, mészkő, 19 x 16 cm, . kb. Kr.e 2600, Louvre, Paris)

10. A fenti buzogány feliratos része

 Mesilim volt  az első mezopotámiai uralkodó, akinek valóságos mivoltát, uralkodását írásos feljegyzés Ningirsu isten templomából előkerült buzogányfej felirata bizonyítja.

„ME.SI.LIM, KIS királya, e NIN.GIR.SU istennek szentelt templom építtetője, LU.GAL.SAG.EN.GUR volt (ekkor) ADAB város ensije (IS.SAK.U-ja). ME.SI.LIM, KIS királya az E.SAR-t újjáépíttette.”[6]

A vonalas írással írt tábla szövege közli, hogy Mesilim király építtette Ningirsu isten templomát, az É.SAR, mégpedig, azidőben, amikor Adab városában Lugalsagengur patesi/ensi/iszak uralkodott. Eszerint Adab város első embere Mesilim király vazallusa volt

A felirat szerint Lugalsagengur nem uralkodó, azaz azaz király, hanem a város első embereként magasrangú papi személy volt. A főpap sumir neve háromféle olvasatban előforduló beszélő név. Leggyakrabban a főpap értelmű PA.TE.SI, esetleg EN.SI vagy is.sak.ku latin betűs átírást használják. Mindenik jelentése: eget-földet összekötő. Az első két névváltozat sumir, a harmadik asszír.[7] Az archaikus sumir korban a király és a főpap egyazon személy volt. A szemita jelenlét maga után vonta a királyi és a papi intézmény különválását. Ezt igazolta az egymástól független két épület-fajta, a templom (a hozzá tartozó zikkurattal) és a királyi palota feltárása is.

A mélyásatások napvilágra hoztak egy-egy két és négykerekű harci kocsit. A képzőművészeti alkotásokon még e korban is nagy előszeretettel ábrázolják NIN.GIR.SU isten sastestű, párducfejű madarát, az IM.DU.GUD^hu -t, vagyis az „alászálló hatalom madará”-t. Ha alakilalg egy kissé más is, de Isten küldötteként ugyanaz a szerepköre, mint a magyar turulmadárnak. A pecséthengereken, harci eszközökön, domborműveken való ábrázolása arra utal, hogy az országban nem történt meg a szemita hatalomváltás, az uralkodó réteg még nem szemita, hanem sumir. A szemita hatalomátvétel után egyre gyérül a sas-ábrázolás.

11. Mesilim ágaskodó oroszlán vésetével diszített lándzsája és a rajta levő mintázat (rézlándzsa, Kr.e. 2600-2500, Louvre, Paris)

Mesilim viselte elsőként a „Kis királya” címet[8]. Fennhatósága alá tartozott Adab és Lagas (SIR.BUR.LA.KI). Az uralkodása idején és az azt követő kb 400 évet felölelő un. korai dinasztiák korában teljesedett ki a sumir magasműveltség, ezért az egész időszakot Mesilim kornak nevezték el.

12. Mesilim és a lagasi Entemena béketárgyalásáról szóló okmány (agyagkúp, Kr. e. 2550, Tello, Louvre, Paris)

Mesilim izgága uralkodó volt. A nevéhez fűződik MU (Umma) és SIR.BUR.LA^ki (Lagas) közti első történelmileg datált háborúra való felbujtás.

 A Mesilim korral végetér Mezopotámiában a korai történelmi szakasz.

1] itemview.com

[2] Herero néger monda, In: Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011, 71. p.

[3]J. Stephen Lang: 1,001 More Things You Always Wanted to Know About the Bible. Thomas Nelson Inc, Nashville 2001, 331. p.

[4] georgeortiz.com

[5] Lexikon Alter Orient, VMA Verlag, Wiesbaden, 1997, 297. p.

[6] Schmökel, Hartmut: Das Land Sumer, W. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 1956.59. p.

[7] Az asszír változat, az „is.ak.ku” egybevág a magyar nyelvterületen használatos Iszak vezetéknévvel. Népünk elődei kisebb-nagyobb megszakításokkal többször, egyfolytában akár 100-150 évig is asszír uralom alatt éltek. Ezért a magyar elnevezésekben sokszor a nevek, titulusok asszír változata köszön vissza. A valamilyen táltos fokozatot jelölő „iszak” a magyarban vezetéknévvé merevült. MV

[8] Du Ry, Carel J.: Völker des Alten Orients = Enzyklopädie der Weltkunst, Wilhelm Heyne Verlag, München, 55. p.

Kedves Barátaim!

2014. március 29-én, szombaton 10.30-kor hagyományos Koppány-megemlékezés lesz a somogyvári Kupa-várnál , majd 10.30-kor a Szentesica-forrásnál levő Koppány emlékhelyen.

Találkozás a somogyvári Romkert bejáratánál 9.00-9.30 között.

Beszédet mond: Cey-Bert Róbert Gyula és Marton Veronika.

Ebéd Buzsákon a Hársfa étteremben, fürdési lehetőség pedig Csiszta- fürdőn lesz.

Részletesebb tájékoztatás a 36/302602848 és a 06/30/9129151-es telefonszámon.

Az ebéd és szükség esetén a szállás megrendelhető a 06/30/9129151-es telefonszámon.

Minden érdeklődőt, résztvevőt szeretettel várnak a szervezők. 

A Kupa-vár  madártávlatból (Somogyvár, Romkert)

Mezopotámia térképe (régészeti lelőhelyek és a mai városok)

A Babilontól 40 km-re észak-keletre levő Jemdet Nasr lelőhely három dombocskából áll. Ezek közül kettőből a Kr.e. 604-562-re datált új-káldeus, Nabukodonozor-korabeli feliratos téglák kerültek elő, míg a harmadikból a Kr.e. 3200-2900 közt élt népcsoportra jellemző, vonalas írásos pecséthengerek tömkelege, és több díszesen festett agyagedény.

1. Vörös-fekete kerámia edény (Field Museum, Chicago)[1]

 A sivataggal határos domb szélén kb. 3,5 m mélyen ihatatlan vizű kútra és a környékén a maga korában pocsolyás sík terület nyomaira bukkantak. A maga korában az esős időszak végén, márciusban, áprilisban e dágványt ellepő dús növényzet a szarvasoknak elegendő élelmet biztosított. A feltárt kút vize annyira ihatatlannak bizonyult, hogy a francia Watelin vezette 1923-1924 évi ásatáskor dolgozó munkásoknak kb. 25-30 km-ről kellett ivóvizet szállítani.[2] Így volt ez az ókorban szerte Mezopotámiában. A korabeli gazdasági táblákon nyilvántartották a szolgák, munkások sör-fejadagját. Nem azért kaptak, ittak sört, mert annyira jól ment a soruk, hanem mert a víz, ha nem a templomok tiszta forrásából származott, betegséget okozott.

A Jemdet-Nasr nép emlékeit őrző domb kb. 90x50 méteres templom vagy lakóépület keskeny evezőlapát-szerű agyagtéglából rakott falmaradványait rejtette. Az építmény három oldalán szobák sorakoztak, a negyedik lehetett a bejárati rész.

A ház melletti homokos részből vörös-fekete, geometrikus mintázatú korsó,  vaddisznót formázó szobrocska került elő, továbbá a kor legjellemzőbb leletei, az állatalakos, dombormű-szerűen megformált un. áldozati edények, 150 db részben kiégetett vonalas írásos agyagtábla stb. A domboralakos edények oldaláról kinyúló, életszerűen megformált állatfejek, növények a külön lettek megmunkálva, és a nyers agyagedényekre utólag lettek ráillesztve, agyaggal rátapasztva; s csak azután égették ki az edényeket.

 2. Búzakalászos bikalakos áldozati edény (Ur, szteatit, 13,5x6 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)[3]

 A tulajdon jelzésére szolgáló pecséthengerek már az Uruk-korban felbukkantak, de csak a Jemdet-Nasr korban kezdték az írnokok a gazdasági és egyéb táblák hitelesítésére használni.                                                                                                                                                                                     E korban fejlesztették ki a pecséthenger-metszők az un. „brokát stílus”-t. Az efféle pecsételőkön nem volt sem írás, sem ábra, hanem csak a mai brokátszövetek mintázatához hasonló véset.

 3. „Brokát” stílusú pecséthenger és nyomata[4]

 Szinte ezzel egyidejűleg jelentek meg a pecséthengereken a különféle ember- és állatalakok. Az aprócska, akár 1-2 cm-es kő vagy féldrágakő-hengerekbe vésett negatív kép ismertetőjelül szolgált (akár a mai pecsételők), majd a képek mellett megjelentek a vonalas írásos jelek is. Úgy tűnik a geometrikus mintázatú pecséthengerek nem elégítethették ki az igényeket, vagyis az egyre több és több pecsételő pecséthengerre és többféle mintázatra volt szükség.[5] 

Az ásatások a Kr.e. 3000-re datált rétegben óriási tűzvész nyomát fedezte fel. A települést tűzvész pusztította el. A lakosság elvándorolt, nem tért vissza. Soha nem építették ujjá, nem építkeztek rá. A leletek a pusztulás pillanatát őrizték meg. A szomszédos két dombocska viszont a már említett kb. 2000 évvel későbbi építményeket és a sorozatos ráépítések nyomát őrizte.

A Jemdet-Nasr korra jellemző leletek más településen, de ugyanarra a korra datált rétegekben is feltűntek. Ez arra utal, hogy a Kárpát-medencéből a Balkánon át érkezett népesség Mezopotámia-szerte elterjedt. A Tatárlaka-i táblácskákhoz és az un. Tiszai-kultúra leleteihez[6] (sarlós isten) hasonlókat találtak e népcsoport feltételezett vándorlási útvonalán, Délvidéken (Vinca-kultúra) Bulgáriában, Görögországban, a Kykládokon[7], Törökország északi részén, végül Mezopotámiában, sőt azon túl is.

Urukból került elő az egyik legszebb, kimagasló művészi érzékkel összerakott kagyló- és lazúrkő-berakásos korsó.

 4. Csőrös áldozati kancsó (Uruk, lazúrkő, kagylóberakás berakás, 14x7 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)[8]

 A mészkő áldozati kanna csőrös kiöntőjét két remekbe formált oroszlán veszi közre. Az oldalán tehenek álldogálnak. A kanna formája feltűnően hasonlít a magyar Alföldön használt csőrös aratókannákra.

 5. Oroszlán és bikaalakos áldozókanna (Uruk, mészkő, 20,3x11,5 cm, Iraki Nemzeti Múzeum, Bagdad, elveszett)  

A német Uruk-expedíció a Jemdet-Nasr rétegből kiásott Inanna templomnegyed kincsesházában találta meg a világhírű domborműves un. Uruk-i alabástromvázát. A vázát négy sávban a mindennapi életből vett jelenetek díszítik.[9]

A Jemdet Nasr korszak hatása megmutatkozott az egyiptomi I. dinasztia alapítása előtti időszak alkotásain. Az egyiptomi művészi alkotások stílusa, kivitelezése, sőt a palatáblák díszítő elemei is mezopotámiai eredetűek.[10]  

6. Namrer (vagy Menes), Alsó-és Felső-Egyiptom egyesítője táblájának hátoldala (pala, 64 cm, Hierakonpolis, Felső-Egyiptom, Kr. e. 3000 előtt, korai dinasztiák előtti kor, Kairói, Egyiptomi Múzeum)

 Az urukiban még nem, de Kr.e. 3000-től, a Jemdet-Nasr korszakban az Arab-félsziget felől egyre-másra kis szemita csoportok jelentek meg, és a könnyebb élet reményében húzódtak a jól megművelt Folyamköz belseje felé. Eleinte csak egy kis helyért a karámban, az éhezőknek egy kis lepényért, csak ezért, csak azért kuncsorogtak. Aztán egyre jöttek és sokasodtak. Majd szószerint kitúrták az Obeid, az Uruk-i és a Jemdet-Nasr népcsoport együtteséből kialakult sumir népet a földjéről, házából, az ország irányításából. Elvették a földjét, kertjét, vizét, átvették a műveltségét és az irányítást. (A szemita-amorita Hammurabi törvényei másról sem szólnak). A szemiták megjelenésével kezdődött a sumir nép élethalálharca a megmaradásért (Kramer). Az évezredek során a föld- és a területfoglalási módszer mitsem nem változott, csak mostanság repülővel érkeznek.[11]

A XIX. század 70-es éveiben Joseph Halévy, a Drinápolyból Párizsba szakadt asszirológus és néprajzkutató kezdte a sumir nép és nyelv egykori létezését tagadni. Tudós körökben hosszú évtizedekig erről vitáztak. Végül a régészeti felfedezések eldöntötték, hogy a toldalékoló nyelvű sumirok igenis voltak, éltek, sőt a mindmáig ható műveltségteremtő szerepük is vitathatatlan. A Halévy módszer, a sumirok létezésének teljes tagadása ma már nem járja, de azt még tagadják, (a legerőteljesebben Magyarországon), hogy a mai magyar nép, több más népcsoporttal egyetemben az egyenesági leszármazottjuk.

A külországi tudós körökben a módszer változott, de a cél, a szemita kulturális elsőbbség mindenáron való elfogadtatása, ugyanaz maradt.

A XX. század második negyedében két kiindulási feltételt állítottak fel, amit a régészeti tények, leletek ellenében mindenáron igyekeznek fenntartani és bebizonyítani.

Az egyik csoport azt vallja, hogy nem a sumirok, hanem a szemita népek voltak Mezopotámia őslakosai. Feltételezik: A sumirok csak az Uruk kor végén, jóval a szemiták, az un. protoakkádok után vándoroltak volna be Mezopotámiába. Semmibevették azon régészeti bizonyítékokat, miszerint az Ubaid-kori telepesek és az utódaikhoz csatlakozott Uruki és Jemdet-Nasr népesség hozta létre a sumir magasműveltséget. A feltárt településeken az Ubaid kortól a Jemdet-Nasr korba való átmenet folyamatos és töretlen volt, s azonos népességre utalt.[12] A szemita elsőbbségi betelepülés elméletének legfőbb indoka a városok, városállamok ősrégi neve volt: UR, KIS, URUK (örök), ERIDU (eredő, eredeti). Azóta beigazolódott, hogy egyik elnevezés sem szemita, hanem a mai magyar nyelven is érthető elnevezések.

A protoakkád elmélet Samuel Noah Kramertől származik, mondván „lehetséges, hogy a sumirok megjelente előtt szemita pásztorok vándorolgattak keresztül kasul Mezopotámián”.

A másik csoport szerint „elképzelhető, hogy már az Ubaid korban lehettek ősszemiták Mezopotámiában, illetve a közvetlen környékén.

7. Vadászfegyver szállítása szamárháton (Assur, dombormű-részlet Assurbanipal palotájából, Kr.e. 669-631)[13]

 Ezt igen gyenge lábon álló nyelvészeti eszemefuttatás próbálja alátámasztani: A sumirban a szavak alapjelentése főleg a mássalhangzókhoz tapad, eszerint a sumir nyelvnek közel kellett állnia a hamita-szemita nyelvekhez, amelyekben szintén a mássalhangzók határozzák meg a szó jelentését.[14] Ez amolyan fából vaskarika magyarázat, mert a legtöbb nyelvben a szavak jelentéshordozói a mássalhangzók. A magánhangzóknak pedig nyelvtani és szóképzési szerepük van. A toldalékoló (ragozó) nyelvekben a szavak magánhangzó változásai az alapszó jelentésétől kissé eltérő jelentésű szavakat eredményeznek; pl. a magyarban: bab, báb, bib(e), bub.

Mindkét megállapítás messzemenően ellentmond a régészeti felfedezéseknek. Kiegészítendő még azzal, hogy nem a sumir nyelv állt közel a szemita nyelvekhez, hanem az ősidőkben pidginizált formában ezekbe került át sok sumir nyelvi elem. Ez a magyarázata a magyar és a finnugor nyelvek nagyon távoli, de kimutatható kapcsolatának. A magyar elődök toldalékoló nyelvét közlekedő nyelvként használták a finnugor népek.

A hírközlő eszközök segedelmével ez elv alapján angol szavakkal, mondatszerkezetekkel szándékosan és mesterségesen rontatik meg a magyar anyanyelvünk. A sok „okézás és soppingolás” stb. után mostanság kapott lábra a „Jó napot (kívánok)!” helyett a „Szép napot! Pedig a magyar embernek lehet „jó napja” akkor is, ha odakünn esik az eső, de „szép napja” csak akkor, ha süt a nap.

[1] Schmökel, Hartmut: Das Land Sumer, Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 1956. Abb. 11.

[2] Watelin, L. Ch.: Excavations at Kish, III. 1923-1924, Paul Geuthner, Paris, 1924.

[3] Woolley, Leonard: Mesopotamien und Vorderasien, Holle Verlag, Baden-Baden, 1961., Abb. 9.

[4] Weber, Otto: Der Alte Orient, Hinrichsch’sche Buchhandlung, Leipzig, 1920. 116. p.

[5] A pecsételők összefoglaló története. In: Marton Veronika: A napkeleti pecsétnyomók és pecséthengerek, Matrona, Győr, 2004. c. könyvében.

[6] Jungsteinzeit in Ost-Ungarn, Frankfurt am Main, 1990., 59. p.

[7] Gimbutas, Marija: The Goddesses and Gods of old Europe, University of California Press, Berkeley, Los Angeles, 1996.,

[8] Hrouda, Barthel: Der Alte-Orient, Bertelsmann, Verl., München, 1991., 242. p.

[9] Schmökel, Hartmut: Úr, Assur, Babylon, Europäischer Buchklub, Stuttgart, 1955., 26-27. pp.

[10] Langdon, Stephen: The early Chronology of Sumer and Egypt, and the similarities in their Culture; In: The Journal of Egyptian Archeology, Vol. VII. London, 1921., 134, p.

[11] Ld. Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matrona, Győr, 2004., 2008.

[12] Amiet, Pierre: Die Kunst des Alten Orient, Herder, Freiburg, Basel, Wien, 1977. 522. p.

[13] bibelwissenschaft.de

[14] Christian, Victor: Beiträge zur sumerischen Grammatik, Verl. Roher, Wien, 1957, 12. p.

2014. február 27-én Budapesten a Magyarok Házában a „Hol rejtőznek a magyar táltosok?” c. könyvbemutatót és a  „Magyarország első elárultatása” c.  előadást tartok.  

Hely: Magyarok Háza, Budapest V. Semmelweis u. 1-3.

Idő: 20014. február 27-e csütörtök, 18.00-20.00-ig  

 A Magyarország első elárultatása c. előadás ismertetése:

A magyarságra 1920-ben ráerőszakolt trianoni békediktátumot több belső és külső árulás előzte meg. Az elsők egyike az un. keresztény magyar állam megalakulásához fűződik. 

 Lehel agyonüti Konrád császárt (iniciálé a Képes Krónikából)

Az előadás bemutatja a 955-ös szomorú végű Lech-mezei csata (Géza és I. István korabeli erőszakos keresztény térítés, Péter király véres uralma, Aba Sámuel megcsalatása) és I. András királlyá koronázása közti történelmi eseményeket, amelyek végkifejlete Vata imába foglalt megátkozása, és a magyarságnak a kereszténység „aklába” való terelése lett. 

Szent István és Aba Sámuel halála utáni zűrzavaros időkben Vata és az elkeseredett magyarok a Vazulfiakat, Leventét, Andrást (és Bélát) hazahívták Kijevből; bízván bízva, hogy hazánkat (Orseolo) Péter királykodása alatt elözönlő német és olasz papok, kalandor lovagok erőszakos, véres térítése elleni harc élére állnak. A szkíta szokásjogot, a Vérszerződés rendjét akarták visszaállítani, amikor még minden magyar egyforma és szabad volt, a magyar nemzetségeken kívül nem volt más hatalom és birokos, nem voltak püspökök, ispánok; csak magyar lehetett az úr és a parancsoló, s az idegenek szolgasorban juthattak magyar földre.  1046-ban Levente hirtelen meghalt. András tudhatta, hogy a testvérbátyja erőszakos halált halt. Az életét féltvén megszegte véreinek tett ígéretet: Megparancsolta egész nemzetének, hogy hagyja el „a szentségtelen és szkítiai szertartásokat…”. Vata vállalta fel a második magyar nemzeti felkelés vezetését. András a koronázása előtt az un. I. András király korabeli imák”-ban egyházi átokkal sújtatta Vatát.

Könyvbemutató:

A „Hol rejtőznek a magyar táltosok? c. gyűjteményes kötet 15 átdolgozott, és 130 képpel gazdagított cikket tartalmaz. Felidézi a több ezer éves magyar történelem iskolai tananyagból kihagyott, kimaradt sorsfordító eseményeit. Az egész kötetet belengi az óhaj-sóhaj: Hol vannak, lesznek-e még magyar táltosok, akik kivezetnék a magyarságot a jelenlegi útvesztőből? Nehogy hiábavaló legyen a vértanúk hazáért hullajtott vére, nehogy elvesszen a haza maradéka!

Mezopotámia-szerte az Urukban feltárt I-XVII. települési réteg alapján határozták meg az egyes műveltségek időrendjét. A sumir nép harmadik összetevőjének tárgyi emlékei elsőként a Jemdet-Nasr dombból kerültek elő, és megegyeztek az Uruk IV-III. réteg leleteivel. A szakirodalom a többi kortól megkülönböztetendő, e rétegre a „Jemdet-Nasr műveltség” elnevezést alkalmazza, bár az Uruk IV-III. is megfelelő. Csakhogy sem az Ubaid, sem az Uruk műveltséget nem említik anélkül, hogy a rétegszámozást ki ne egészítenék az elnevezéssel; az Uruk III-IV. réteg esetében viszont nem. Hogyha elmarad a Jemdet-Nasr elnevezés, akkor a rétegszámozás alapján az egész műveltséget könnyedén be lehet suvasztani az Uruk korba, és a Kárpát-medencéből származó Jemdet-Nasr kor és nép elsikkad.  

 1. Az angol nyelvű kiadás borítója megegyezik a magyaréval

 Jó példa erre a „Sumer : Az éden városai” c. gyönyörű, jól tanulmányozható képekkel tarkított, szép kiállítású könyv[1]. Az Ubaid kortól az új-sumer (sic!) korig mutatja be a mezopotámiai műveltség történetét. Ám valamilyen meggondolásból a külföldi szakirodalomban az Uruk III-IV réteg „Jemdet-Nasrkor” elnevezése nemcsak a leírásból, hanem a térképről és az időrendi felsorolásból is hiányzik. Talán, mert e népcsoport a régészeti leletek (Tatárlaka-i amulett) tanúsága szerint a Kárpát-medencéből származott Sumerba, s vitte magával kiforrott műveltségét, valamint az írásbeliséget.

A fenti könyv 158-159. oldalán levő időrendi táblázat a kb. Kr. e. 3200-2800-ig tartó Jemdet Nasr-kort nem nevesítette, hanem beosztotta az Uruk kor(szak)ba és a korai dinasztiákba:

Való igaz, hogy az Uruk és a Jemdet-Nasr kor között nincs törés, nincs világosan meghatározható különbség. A Jemdet Nasr műveltség szinte belesimul az urukiba. Ez azt jelenti, hogy a betelepedés nem az uruki népesség rovására, nem a leigázására és a hagyományainak eltüntetésére irányult, mint a szemita akkád-amorita-asszír hódítások esetében, hanem inkább a közös létre, együttélésre. (A régi magyarok sem a megmaradt hun és avar népesség rovására foglalták el őseik földjét, hanem az általuk üresen hagyott területeken telepedtek meg, és békén együtt éltek velük.) Az uruki hagyományok, kiegészülve az újonnan érkezettekével törés nélkül megmaradtak. Ekkor alakult ki a jellegzetes, mindmáig ható sumir magasműveltség: „A műszaki fejlődés, utak létrehozása, lovon és szekéren való gyorsabb közlekedés, áthidalta a nagy távolságokat, és az elő-ázsiai műveltségek egymáshoz idomultak”[3]. A sumir képírás hatására alakult ki a susai (elamita) írásrendszer, továbbá az egyiptomi hieroglif-írás is.[4]

2.   Tordosi idol – (Múzeum, Szászváros/Orăştie, Erdély, Románia)

 XIX. században Torma Zsófia Tordoson, a szülőhelye környékén a Maros martjából előkerült agyagedény- és táblatöredékek és a mezopotámiai leletek összehasonlításából arra következtetett, hogy a Kárpát-medence kora-kőkori népe a Balkánon keresztül vándorolt Keletre. „Tordos leletein akkor felismerém Babylon-Chaldea kulturelemeiből keletkezett, s az egyiptomi művészettel együtt Syriában tovább fejlődött azon művelődést, a mely hasonló volt Trója thrákjainak kulturájával, s amelyet Dáciában meg nem előzött az eddigi, a régészek által ismert gall-kelta, pelásg-görög, etrusk-római kultúra. „Babylon ős népe – ékírásos feliratai szerint – a turáni fajhoz tartozó sumer-akkád nép volt…”[5] A levelezéséből kiderült, hogy ezen elgondolásával Sayce, Schliemann és Haverfield is egyetértett. A Jemdet-Nasr dombból előkerült leletek a feltételezését messzemenően alátámasztották.

Torma Zsófia észrevételét kikerülve a XX. sz. ötvenes éveiben a vándorlást még fordítottnak, Mezopotámia → Balkán irányába gondolták, mondván a Kr.e. IV. évezred közepétől kezdődően bevándorlások történtek Elő-Ázsiából a Balkán északi vidékeire, Erdélybe és a Tisza mentére.[6] Tehát a Vinča-Tordos kultúra írásjelei egyértelműen sumir eredetűek, s Mezopotámiából a IV. évezed közepétől kiinduló vándorlásokkal vannak összefüggésben.

 3. Vonalas jelekkel teleírt korong, háló- v. orsónehezék (Vinca-Tordos műveltség, Romania; cariferraro.com) – A jelek a székely-magyar rovásírás jeleit formázzák.

 E megállapításra cáfolt rá az 1961-ben Nicolae Vlassa vezette román régészcsoport által az erdélyi Alsótatárlakán felfedezett un. tatárlakai lelet, a különfélejelekkel ékített három agyagtáblácska.[7]

4. A három Tatárlaka-i táblácska írásos oldala (égetett, vöröses agyag, korong: 6x2,1 cm, téglalap: 6,2x3x09 cm, és 5,2x3,5x1,6 cm, Történeti Múzeum, Kolozsvár)

 A „…három agyagtábla 3-4 méter mélységből került elő, a település legalsó, Tordosnak megfelelő, legkorábbi rétegéből. A gödör finom hamuval volt tele. A benne talált egyéb leletek (26 agyagból és 2 kyklosi alabástromból készült, embert ábrázoló szobrocska és egy spondylus kagylókarperec) és más maradványok arra utalnak, hogy kultikus, un. áldozati gödörről van szó. A leletek körül egy 35-40 éves ember elégetett, szétszórt és részben szándékosan összetört csontjai hevertek. A táblácskák mellett talált kerámialeletek a kelet-magyarországi vonaldíszes kerámia fejlett, középső szakaszából, az ún. tiszadobi csoportból származnak. Keletkezésük ideje ezek alapján a középső új-kőkorszak, a Kr.e. V. évezredben virágzó vinča-tordosi műveltség ideje.”[8]

A wikipedia.org forrásmegjelölés nélkül két tábla fordítását közli. Az átlyukasztatlan tábláét nem, mondván csak rajzok vannak rajta. Ez nem állja meg a helyét, mert a fej nélküli ágaskodó állat, az ágacska és a kőszáli kecske a régiségben írásjel (piktogram) volt.

Téglalap alakú tábla: Fogadalmi ajándékul adott az Úrnak (vagy Enlilnek) 5 kenő edényt, 10 kur árpát, 10 lovat Unu városa.

Korong: Liszt 60 + 10 kur(?) Palil istennek, 20 kur(?) a főpap-királynak, búza 60 + 60 + 2 kur(?) Usmû (istennek), Samas (istennek).

A táblákon néhány jel megegyezik az archaikus sumir írással, néhány pedig a rovásírásra hasonlít.[9]

A négy részre osztott korong alsó felén un. sumir vonalas írásos jelek vannak. Világosan kivehető a szem jele, a Napisten szent száma a 20 és a villanást is jelentő kettőskereszt. A felső részen levő jelek ősi rovásjeleknek tűnnek.[10]

Badiny Jós Ferenc vezette dél-amerikai kutatócsoport megfejtette a korongon levő szöveget, s kiderült, hogy nem gazdasági jellegű szöveg, hanem napvártára írt csodálatos naphimnusz: 

Oltalmazónk!

Minden titok dicső Nagyasszonya!

Vigyázó két szemed óvjon,

Napatyánk fényében![11]

„A leletek egyesek szerint a fellelt legkorábbi írásjeleket tartalmazzák, mivel a környező leletek a radiokarbon vizsgálat szerint Kr.e. 5500 körül keletkezhettek, így kb. ezer évvel előzik meg a legkorábbi sumir agyagtáblák írásait.”[12] A táblák „11 írásjele megegyezik az erdélyi, az un. tatárlaka-i táblákon levő jelekkel…”[13]

5. Az un.”berlini szójegyzék”[14]

 A fenti Kr.e. 3000 (hivatalosan 2000) körül készült a szakirodalomban „berlini szójegyzék”-nek nevezett táblácska szövegét egyszerű szójegyzéknek tartják, holott az emberiséggel közli: földre születik a megváltó:

„Én, a teremtett leküld(etek), (hogy) az ég-föld összeköt(tessen)”

A baloldali keretben (kartusban) szerepel a küldött neve:

„Én, a megújító herceg”,

amit esetleg fel lehet fogni MEGVÁLTÓ-nak.

 A sumir tanfolyam résztvevőivel közösen megfejtett szöveget alátámasztja Körösi Csoma Sándor azon megállapítása, hogy nem egy „megváltó”, azaz próféta született a földre, hanem több. A legutóbbi Jézus Krisztus volt.

A tatárlaka-i táblákat Kr.e. 5000-re, mintegy 1000 évvel régebbinek datálták, az Uruk-kor végéről és a Jemdet Nasr kor elejéről származó korai mezopotámiai írásos emlékeknél, az un. Blau-tábláknál.

6. A „Blau-táblák” egyik oldala (Kr. e. 3100, Uruk/Jemdet Nasr kor, lazurkő, felső:159x72x15 mm, alsó: 180x43x13 mm, British Museum, London)

 Az Blau-táblák nem a kék lazúrkőről kapták a nevüket, hanem tulajdonosáról, dr. Blau-ról. 1886-ban Uruk környékén vásárolta. Évtizedekig vitatták valódiságát. Mivel az időközben megtalált un. Uruki vázán levő alakok kiképzése, megformálása ugyanolyan, mint a Blau táblákon levőké, eredetinek fogadták el.

A Mezopotámiából a Kárpát-medencébe való elsődleges vándorlást eleve megcáfolja az a tény, hogy a fejlettebb írásbeliség (a mezopotámiai) új földrajzi környezetben sem fejlődik vissza, nem lesz tökéletlenebb, hanem esetleg módosul vagy átalakul. Arról nem is szólva, hogy a tatárlaka-i, illetve a vinča-tordosi műveltség írásjelei a legkorábbi mezopotámiai írásjelek kezdetlegesebb, elsődlegesebb formáját mutatják.

Tehát a Tatárlaka-i táblák mintegy 1000 évvel, akár „1200-1500 évvel is korábbiak, mint az első sumir képírás, amit a Kárpát-medencéből a Jemdet Nasr-inak nevezett nép vitt magával Mezopotámiába.”

A magyarság szerencséjére a táblák megmaradtak. Nem tűntek el a politika útvesztőiben, nem porosodnak a múzeumban, mint más kor-, világ- és történelemformáló leletek. Ennek oka, hogy a Nicolae Vlassa és a kutatócsoportja által felfedezett köveket elsőként a korabeli Szovjetúnióban mutatták be, és onnan szállt szét a híre a világban.

[1] Sumer : Az Éden városai (Eltűnt civilizációk), Budapest, Atheneum K., Bp. 2000 - Sumer-Cities of Eden (Lost civilization), Time-Life Books, 1993.

[2] A korbeosztás a fenti könyv adatait követi, kiegészítve a hiányzó Jemdet-Nasr korral.

[3] Hrouda, Barthel: Vorderasien I.: Mesopotamien, Babylonien, Iran und Anatolien, Beck Verlag, München 1971. I.köt.76-77. pp.

[4] Lloyd, Seton: Die Archäologie Mesopotamiens, von der Altsteinzeit bis zur persischen Eroberung, Beck Verlag, München, 1981. 77. p.

[5] Torma Zsófia: Hazánk népe ősmythosának maradványai, 1-11. pp. (aprónyomtatvány, XIX. sz., év nélkül) In: Marton Veronika: A napkeleti pecsétnyomók és pecséthengerek és az ókori mezopotámiai népek története, Matrona, Győr, 2004. 71. p.

[6] Childe, Gordon: Vorgeschichte der europäischen Kultur, Rowolt, Hamburg, 1960.

[7] wikipedia.org

[8] Carl J. Becker: A Modern Theory Of Language Evolution, iUniverse, (Bloomington, Indiana, USA) 2004, 346. o.

[9] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matrona, Győr, 2008. 81. p.

[10] A tanítványaim többször kérdezték, miért nem fejtem meg a korong szövegét. Ez nem lenne helyénvaló, - válaszoltam - hiszen a fent említett kutatócsoportnál senki sem tudná szebben, ékesebben mai magyar nyelvre átültetni. Ellenben a két téglalap-alakú táblácska és a Blau-táblák megfejtésével érdemes lenne foglalkozni. (MV)

[11] L.m.f.

[12] The Tartaria Tablets, www.romaniaphotos.ro/2011/02/tartaria-tablets.

[13] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matrona, Győr, 2008. 82. p.

[14] Deimel, Anton: Sumir nyelvtan – nyelvtani gyakorlatok, Miskolc, Miskolci Bölcsész Egyesület, 1998. 20. p.

2014. február 27-én Budapesten a Magyarok Házában a „Hol rejtőznek a magyar táltosok?” c. könyvbemutatót és a  „Magyarország első elárultatása” c.  előadást tartok.  

Hely: Magyarok Háza, Budapest V. Semmelweis u. 1-3.

Idő: 20014. február 27-e csütörtök, 18.00-20.00-ig  

 A Magyarország első elárultatása c. előadás ismertetése:

A magyarságra 1920-ben ráerőszakolt trianoni békediktátumot több belső és külső árulás előzte meg. Az elsők egyike az un. keresztény magyar állam megalakulásához fűződik. 

 Lehel agyonüti Konrád császárt (iniciálé a Képes Krónikából)

Az előadás bemutatja a 955-ös szomorú végű Lech-mezei csata (Géza és I. István korabeli erőszakos keresztény térítés, Péter király véres uralma, Aba Sámuel megcsalatása) és I. András királlyá koronázása közti történelmi eseményeket, amelyek végkifejlete Vata imába foglalt megátkozása, és a magyarságnak a kereszténység „aklába” való terelése lett. 

Szent István és Aba Sámuel halála utáni zűrzavaros időkben Vata és az elkeseredett magyarok a Vazulfiakat, Leventét, Andrást (és Bélát) hazahívták Kijevből; bízván bízva, hogy hazánkat (Orseolo) Péter királykodása alatt elözönlő német és olasz papok, kalandor lovagok erőszakos, véres térítése elleni harc élére állnak. A szkíta szokásjogot, a Vérszerződés rendjét akarták visszaállítani, amikor még minden magyar egyforma és szabad volt, a magyar nemzetségeken kívül nem volt más hatalom és birokos, nem voltak püspökök, ispánok; csak magyar lehetett az úr és a parancsoló, s az idegenek szolgasorban juthattak magyar földre.  1046-ban Levente hirtelen meghalt. András tudhatta, hogy a testvérbátyja erőszakos halált halt. Az életét féltvén megszegte véreinek tett ígéretet: Megparancsolta egész nemzetének, hogy hagyja el „a szentségtelen és szkítiai szertartásokat…”. Vata vállalta fel a második magyar nemzeti felkelés vezetését. András a koronázása előtt az un. I. András király korabeli imák”-ban egyházi átokkal sújtatta Vatát.

Könyvbemutató:

A „Hol rejtőznek a magyar táltosok? c. gyűjteményes kötet 15 átdolgozott, és 130 képpel gazdagított cikket tartalmaz. Felidézi a több ezer éves magyar történelem iskolai tananyagból kihagyott, kimaradt sorsfordító eseményeit. Az egész kötetet belengi az óhaj-sóhaj: Hol vannak, lesznek-e még magyar táltosok, akik kivezetnék a magyarságot a jelenlegi útvesztőből? Nehogy hiábavaló legyen a vértanúk hazáért hullajtott vére, nehogy elvesszen a haza maradéka!

Nemrégiben kaptam egy érdekesnek ígérkező, 2011 óta az interneten kerengő dolgozatot[1].  A cikkíró felhívja a figyelmet Lipin-Belov[2] „Az ékírás regénye c. könyv néhány érdekességére, sőt le is fordít egy mondatocskát. 

1. Az 1956-os orosz kiadás

 A sumerológiában-asszirológiában járatlan olvasó bizonnyal felujjong a „Mezopotámiai magyar nyelvemlékeink – Magyar mondatok mezopotámiai kő- és agyagtáblákon” c. cikk olvastán: Csodálatos, hogy mindezt magyarul lehet olvasni és érteni!

Ám korai az öröm, mert a szerző legalább akkora tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot, mint a jóhiszemű olvasó. Sőt, megkockáztatom még jóhiszeműnek sem tartható, mert övön aluli ütést mér a magyar nyelvre. Ha elfogadnók e dolgozatban írottakat, akkor tálcán kínálnók a finnugrászoknak, semitológusoknak (és még ki tudja kiknek) utolsó megmaradt kincsünket, édes-ékes magyar anyanyelvünket.

Miért?

A sok félremagyarázás mellett a szerző legsúlyosabb vétsége, hogy latin betűs átírású szemita-asszír mondatot igyekszik mai magyar nyelven értelmezni anélkül, hogy mellékelné, értelmezné az eredeti ékírásos mondatot.

Az asszírok szemiták voltak; a nyelvük az afroázsiai (sémi-hámi) nyelvcsaládba tartozik, ahova a héber.  A magyar nyelv pedig az ural-altáji nyelvcsalád altáji ágába, ahova a sumir.[3]  A latin betűs átírással írt asszír nyelvű mondatocska magyar nyelven való olvasása a magyar nyelv szemita/sémi voltát bizonyítaná, ha tudná, de nem tudja.  A szerző erőlködése valójában nem bizonyít semmit, hiszen az asszír szavakat kicsavarja, a betűket ide-oda tologatja, kicseréli vagy megcseréli, a szavakat összetöri, hogy valami értelmezhető süljön ki belőle.

Tanárkodása idején Arany János  a tanítványai szórakoztatására hasonló elven készített képrejtvényt.  

             hat ház              kör  ül         sás              kacsa          patkó         vályog

 A szótaghatárok és szóközök áthelyezésével a szavakból az alábbi mondatocska kerekedett:

Hat ház körül sáskacsapat kóvályog.      

Csakhogy Arany János mindezt magyarul terre, nem úgy mint, az ismeretlen cikkíró, aki egy asszír mondatocskát minden szótári segedelem nélkül gyúrt át magyarrá.

(Az alábbiakban a cikk eredeti mondatai, bekezdései vastag betűsek, a vonatkozó észrevételek pedig nem. A szövegből nem az elírás, hanem a pongyola fogalmazás miatt kimaradt szavak, névelők [szögletes] zárójelbe kerültek.)

Magyar mondatok mezopotámiai (= mezőföldi) kő- agyag-táblákon.  

E címben nemcsak értelmezési, hanem helyesírási hiba is van. Ha „mettlachi” (magyarosan metlahi) vagyis „kőagyag” lett volna az íráshordozó, akkor a kifejezés összetétel, és egybe kellett volna írni.  Csakhogy Mezopotámiában kőtáblára is vésték és puha agyagtáblába is nyomogatták a jeleket; ezért a „kő- és agyagtáblán” lett volna a helyes.

A „mezopotámiai” melléknév „mezőföldi”-nek való értelmezése, bármennyire is hasonlít a magyarra, bizony nem állja meg a helyét. A „mezo” ~ μεσο görög eredetű szó, különféle szóösszetételek előtagjaként használatos. Jelentése: közép. Ha „mező”-nek tartanók, akkor mit kezdenők a többi „mezo, mezzo” előtagú szóval?  Pl. mezolitikum (a kőkorszak középső szakasza), mezzoszoprán (középszoprán – olasz közvetítéssel) stb. A  szóösszetétel második tagja a „ποταμίός”  is görög eredetű. A jelentése folyó, nem pedig föld.  A Mezopotámia összetétel földrajzi név, görögül Μεσοποταμία, magyar jelentése: Folyamköz.

Amidőn Asszíria királya elrendelte, hogy [a] ninivei könyvtára számára… minden ékírásos tábláról vegyenek másolatot… és [a]  beküldésük előtt jelről-jelre hasonlítsák össze az eredeti példánnyal….

E bekezdés a cikkben is említett orosz szerzőpáros L. Lipin-A. Belov: Az ékírás regénye 70-71.oldalán levő szöveg rövidített változata. Az asszír király (illett volna a nevét megjegyezni) valóban nagy „könyvgyűjtő” volt. A könyvtára számára összeszedette, összeíratta a régi táblákat.

… szerepel azokon ugyanaz a mondat, amit a mai mezopotámiai tudósok megfejtettek és ábécés átírásukban így hangzósították; KIMA LABIR, ISU SATIRMA BARI. Értelme: Régi eredetijéről leírva és ellenőrizve (Lipin L - B[elov]: Az ékírás regénye Budapest, 1956. 170 sk).

Az ékiratos szövegek megfejtésében az európaiakon kívül (Paul Haupt, német; Francois Lenormant, francia stb.) „mezopotámiai tudósok” is részt vettek, de ők inkább irakiak (pl. Fuad Safar), irániak stb. voltak.  A könyvet Borzsák István oroszról fordította magyarra; ezért az említett mondat, a „kima labirisu satirma bari” cirill betűs volt, ami a magyar változatban értelemszerűen latin betűkkel lett leírva.  

Az eredeti ékírásos szöveg cirill betűkre, majd latin betűkre való átírása legalább két hibalehetőséget hordoz magában. Ti. az ötvenes években a cirill betűk átírása nem volt szabályozva, mint manapság. Nagyobb volt a fordítói szabadság. Ezért nem lehet vakon hinni, hogy az átírás valóban megfelel a hangzósításnak. Arról nem is szólva, hogy a hangzósítás, a kiejtés 5000 év távolából mindig kétséges és hozzávetőleges.  Mennyivel könnyebb lenne, ha lett volna magnó, rádió…, de nem volt.   

A könyv szerint az idézett mondat helyesen: kíma labírisu satirma bári. A cikkíró a labirisu-t önkényesen két szónak vette, holott a könyvben egy; maga a mondat meg csupa kisbetűs, központozási jelek nélküli ékezetes szó; az ékjel-határokat feltehetően a szóközök jelzik.

 A szakirodalom megkülönbözteti a sumir és a babiloni-asszír ékiratok átírását.  A sumirt nagybetűvel (vagy vastagon), az ékjel-határokat ponttal, a babiloni-asszírt kisbetűvel, az ékjel-határokat pedig kötőjellel kell jelezni, illetve írni. Az sem mindegy, hogy az eredetileg ékjelekkel írt szavakat rövid v. hosszú magánhangzóval írják át. Ti. mind az asszírban, mind a sumirban nagyon sok azonos latin hangzósítású,  de más-más írásképű (ékjeles) és jelentésű   szó van, amelyeknek. A latin betűs átírása ugyanolyan. Az átírásban a jelentésváltozatokat hosszú, illetve rövid magánhangzóval, illetve a szó utáni alsó indexes számok jelentik. (A magyarban ezek az azonos alakú szavak: ér, vár stb.)

2. Ékírásos csillagászati tábla (holdfogyatkozás leírása) Assurbanipal Ninive-i könyvtárából

Írástechnikailag megvizsgálva ezt… a négy szóval kifejezett mondatot, amely első pillanatra valamely idegen nyelv beszédjének tűnik [fel], a következő észrevételeket tehetjük.

- Az első szó végén hiányzik a befejező orrhang (N, NY), amit a fonetikus írásban - tudjuk - nem kellett külön jelölni, de mai helyesírásunkkal végzett átírásban igen.

Vajon, honnan tudja a cikkíró, hogy az első szó, a kima végéről hiányzik valamilyen nazális, azaz orrhang? A könyv a mondatocska egyik szavának sem közli az ékjeles változatát.  Anélkül pedig igen nehéz ellenőrizni és felülbírálni az átírást.

- A második szóként adott részleg valójában nem egy szó, hanem kettő: LAB IR.ISU.

Zavaró ez a megfogalmazás. A „részleg” bizonyára a szótagok együttesét akarja jelenteni. Bár a fenti kifejezés a könyvben egybe van írva (labirisu), a cikk szerzője önkényesen felbontotta, s csinált belőle „LABIR, ISU”-t. Továbbá nehogy az olvasó a szemének higgyen, közli, hogy az eredeti egybeírás valójában két szót takar, tehát az „ISU”-val együtt három szó (esetleg szótag?).  Az asszírok, a sumirokhoz hasonlóan rövid szavakat használtak. Egy ékjel egy szót, nem pedig szótagot takart. Elképzelhető a labirisu valójában több, legalább öt szóból, azaz ékjelből álló kifejezés: la-bi-ir-is-su, esetleg la-ab-ir-is-u, amit egybeolvastak. Ám ékjelek nélkül még találgatni sem ildomos.

4. Asszír katonák kegyetlenségei - Kikötözött foglyok (asszír dombormű részlet, Ninive, British Museum)

 - Miután már dereng előttünk a mondat értelme, azt is észrevesszük, hogy az átíró a harmadik szó elejébe beolvasztotta a nem odavaló, hanem külön írandó ,és' kötőszót.

Félreértés ne essék, a „SATIRNA” kifejezésről van szó. A szerző bizonyára a szókezdő „S” betűt gondolja „és” kötőszónak. Ha a satirna s mássalhangzóval kezdődik, miért nem odavaló? Vajon ki érti?  Dereng valakinek?

- Az utolsó BARI szót viszont, akárcsak a LAB szót, lágy hanggal (B) oldotta fel, holott ezúttal annak kemény ikerhangjára (P) van szükség.

A „BARI” szó első betűje a b, a képzés helye szerint zöngés ajakhangot, a képzés módja szerint zárhangot jelöl. A „(B)” nem „lágy hang”, nem lágy mássalhangzó.  A magyarban lágynak tartják a két betűvel jelölt gy, ty, ny mássalhangzót.  A „(P)” valójában a b mássalhangzó zöngés párja.

Felmerül a kérdés, vajon miért van szükség az írott a b helyett írott p-re. Csak nem azért, hogy értelmes mai magyar szót lehessen fabrikálni belőle? A beszédben nincs jelentősége. Hiszen ha valaki gyorsan beszél, vagyis hadar, gyakorta felcseréli a zöngés és zöngétlen mássalhangzókat; a  b helyett p hallik, anélkül, hogy értelemzavaró lenne. Ám az írásban szigorúan meg kell különböztetni, mert nem mindegy, hogy baba vagy papa.   

Ha ezeket az észrevételeket figyelembe vesszük, a száz meg száz esetben szereplő mezőföldi (sic!) = mezopotámiai mondat így alakul:  KIMANY LAP IRISU és ATIRMA PARI.

Minő csoda, egyetlen ékjel értelmezése nélkül a könyvben idézett   „kima labirisu satirma  bari”, latinbetűs asszír nyelvű  kifejezésből némi csűrcsavarral, betűtologatással „KIMANY  LAP IRISU   és ATIRMA  PARI”  lett.

-  Most már látjuk, hogy magyarul van, csak éppen hangrendbe kell ugrasztani a magánhangzókat és máris tudjuk, hogy a kőtáblák átírását ellenőrző írnok széljegyzete, Magyar grafikával így hangzik: Kemény lap írása és átírómé pár.

Vajon, honnan látjuk? Vajon mit ért a cikkíró a „hangrendbe kell ugrasztani a magánhangzókat” kifejezés alatt?

A hangrend az illető szóban levő magánhangzók magasságának és mélységének függvénye. A magyarban a szavak lehetnek mély (lap), magas (kemény) és vegyes (írás) hangrendűek.

Tehát a cikkíró szerint ugrasztani kell, mégpedig hangrendbe, hogy „magyar grafiká”-jú legyen: 

• A „KIMANY”-ban az í hangot e-vé változtatta, hogy illeszkedjék az a-hoz; az eredmény „kemény”. (Kissé furcsa, hogy az illeszkedés elölről történik, holott jobbára mindig az utolsó, a hátsó illeszkedik az előtte levőhöz; legalábbis a magyar észjárás szerint. Ám legyen! )

• A ’LAP” önálló szóként megúszta, sehova, semmihez sem kellett ugrasztani.   

• Mi van az „IRISU”-val? Hogyan is illeszkedett e vegyes hangrendű szó? A két i magas, az u mély hangrendű. A második í hang mély hangrendű á-ra, és az u hang a-ra való cseréje a szó hangrendi besorolását nem változtatta meg. Vegyes hangrendű maradt, mint annak előtte. Ám a csereberének meglett az eredménye, a magyarul érthető „írása” kifejezést eredményezte  

• A „S” bizonyára félt egyedül, azért kellett mellé keríteni egy é-t. Pedig tudvalevő, a magyarban az „s” önmagában is kötőszó, egyedül is megállta volna a helyét.

• Az „ATIRMA” is vegyes hangrendű, még a változtatásokkal is az maradt. Ám az első a ~ á és az utolsó a ~ é cserével,  az ó-nak a r és a m  közé való beszuszakolásával  (egyedül az i maradt) létrejött az újszülött,  az átírómé.  

• Szegény „BAR” sem úszta meg, pár lett belőle.

Ez pedig kitűnő magyar mondat, pontosan azt jelenti; hogy az eredeti példány és ez átíró másolata egymással megegyezik.

A kínkeservesen kierőszakolt mondat, a  Kemény lap írása és átírómé pár valóban kitűnő.  Csak az nem érthető, miért kellett így megbukfenceztetni a magyar nyelvet, hiszen mindennemű csűrcsavar nélkül az asszír mondatnak is ugyanaz az értelme: A szövegellenőrzés igazolta, a régi és az másolt szöveg azonosságát, vagyis „Régi eredetijéről leírva és ellenőrizve”.  Megkockáztatok egy sanda sejtést: Ha a cikkíró nem tudta volna, hol fordul elő, és mit jelent ez a mondat, ezen értelmet hozta volna ki belőle?  

Nem igaz tehát a sumerológusok világgá kürtölt elmélete, hogy a suűmér (sic!) nyelv semmi más nyelvhez nem hasonlít, páratlanul álló jelenség, utód nélkül kihalt idióma.

5. Assurbanipal (vadászati jelenet, dombormű részlet, Assurbanipal ninivei palotájából, British Museum)

 Ezzel valóban egyet lehet érteni. A bökkenő csak az, hogy a szöveg, illetve a mondatocska nem sumir, hanem asszír, mégpedig új-asszír.  A kételkedést eloszlatandó: Assurbanipal, az Új-Asszír Birodalom uralkodója parancsára, az uralkodási ideje alatt Kr.e. 668-631 (?) táján másolták a táblákat. Az írnokok is asszírok voltak. Ekkortájt a kétezer évvel korábban élt sumir népnek hírmondója sem maradt a Folyamközben. A nyelvük olyan holt nyelv volt, mint ma a latin. Az asszír másolók a sumir szövegeket úgy-ahogy érthették, hiszen a táblák képjel-szerű vonalas írással íródtak, ami sokatmondóbb volt, mint a semmihez sem hasonlító ékjelek.  

A sumér= szem-úr nyelv, ha rendesen olvassák, és úgy írják át ábécére, amint kell, jól érthető magyar nyelv!

E megállapítás elemzésével, értelmezésével a a következő cikk foglalkozik. 

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, [és] a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, [a] képek forrása [az] internet[en] szabadon bemutat[ható ott] képe[i k].)

Dr. Baráth Tibor[4] kiváló és alapos felkészültségű tudós volt, könyvét érdemes elolvasni.

E cikk jó példa arra, hogy „nem mind arany, ami fénylik”, vagyis nem minden ókori mezopotámiai ékírásos szöveg sumir, lehet asszír, babiloni…, óperzsa, sőt még pártus is; s az eredeti ékjelek nélkül mindennemű megfejtési próbálkozás zsákutcába torkollik.