Tisztelettel értesítem Önöket, hogy Budapesten

a Kerecsenfészek – Értékőrző Hun-Magyar Műhely meghívására

A sumiroktól a magyarokig

c. előadást tartok

szeptember 11-én vasárnap du. 14.30-kor (Bp. III. Karácsony Sándor u. 9.).

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség.

Italt szállító sumirok

A Kr. e. 4000 és 2800 között Mezopotámiában élt sumir nép egyik leszármazottja a mai magyar nép.  A vetített képes előadás tárgyi, régészeti emlékekek keresztül mutatja be és bizonítja a két nép művelődéstörténeti és néprajzi hasonlatosságát, továbbá néhány példán keresztül igazolja a sok-sok nyelvi, nyelvtani azonosságot.. 

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy  a

Kerecsenfészek – Értékőrző Hun-Magyar Műhely

meghívására

2022. szeptember 4-én 14.30-16.00-ig (Bp. III. Karácsony S. u. 9.)

KI VOLT NIMRÓD, A HUN-MAGYAROK ŐSE? 

c. előadást tartok

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség.

Nimród/Orion az égbolton (Johannes Hevelin: Firmamentum,  Gedani, 1687 - iberlibro.com)

A Biblia kurtán-furcsán bánik Nimróddal? Noé leszármazottjai között hatalmas vadászként, városalapítóként szerepel a neve. Más keleti források Nimródot Bábel tornya építtetőjének tartják, de a Biblia ezzel kapcsolatban a nevét sem említi, a leszármazottjairól is hallgat. A Biblia a történelemelőtti és az ókori közel-keleti népek hagyományait, megmaradt történeteit erősen szűri. 

A vetített képes előadás bemutatja Nimródot, a "Napisten párducfiá"-t, amit a régiek uralkodó, király vezér értelemben használtak. A Bibliában ezért nem tartozik hozzá egyetlen nép sem. Nimródot több nép  (arab, kus, magyar, szkítafajú népek) különféle korokban ősüknek, ősatyjuknak tartották. Ez is alátámasztja, hogy a Nimród elnevezés nem személy-, hanem méltóságnév. Ki kellett éremelni. Az lehetett Nimród, aki népének méltán kieérdemelt hőse, vezetője volt, s népe  boldogulásának szentelre életét. Jelképe, jelvénye a párducből.   

A mai magyar irodalomtörténet az 1192-95 között III. Béla király korában írt latin nyelvű miséskönyvben, a Pray-kódexben talált magyar nyelvű „Halotti Beszéd [és Könyörgés]”-t tartja az első magyar nyelvű szövegemléknek. Holott  megmaradt ennél kb. 150 évvel korábbi magyar nyelvű szöveg, az un. I. András király korabeli Imák. A kettő közt a különbség, hogy a Halotti Beszédről  1770-ben, a finnugrizmus derengésekor a jezsuita Pray György történetíró számolt be, míg az Imákat  Jerney János, nyelvtörténész 1852-ben közölte, amikor az Akadémiát már kezdte beborítani az osztrák köd. 

Írásomban bemutatom e kevéssé, sokak által hallomásból ismert nyelvemléket, a valódiságát állító, illetve kétségbevonó immár százötven éve tartó, lassan csendesedő vitát. Idézek irodalomtörténészeket, akik mindennemű vizsgálat nélkül hamisítványnak nyilvánították, és másokat, akik komoly érvekkel álltak ki az eredetisége mellett. Az 1842 évi megtalálásakor eredeti voltát senki nem vonta kétségbe, sőt a Nemzeti Múzeum legféltettebb nyelvemléke volt. Az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után, az MTA nemzetellenes irányítása idején Toldy Ferenc irodalomtudós véleményét követve a hamisítványok közé sorolták. Mai szakszerű felülvizsgálata, ellenőrzése várat magára.  A régi magyar nyelvemlékek közt nincs megemlítve, a magyar iskolákban nem tanítják, pedig némely irodalomtudós szerint a XI. században, I. András koronázása előtti évben (1046) készült.

I. András király koronázása (1047. Képes Krónika)

1842-ben Klagenfurtban Literáti Nemes Sámuel régiségárus több más könyvvel együtt vásárolt „negyedrétalakú, bőrhártyára írt, mindössze 155 levelet magában foglaló… a XIII. században készült Breviárium[1]”-ot eladta Jankovich Miklósnak. A halála után a „Jankovich’ Diplomaticai gyűjteménnyel egyetemben a’ Magyar Nemzeti Múzeum’ birtokába került, hol [1851]-ben mint ritka nemzeti ereklye őriztetik.”[2]. Jerney János a tábláról a magyar és a latin nyelvű bőrhártyákat lefejtette. Kiderült, hogy a magyar szöveg I. András király korabeli, a Halotti Beszédnél megállapíthatóan régebbi három latin nyelvű tagmondattal, ill. mondattal megtört magyar nyelvű szövegemlék.

A hártya leírása[3]

A Breviárium  „háta… bőrhártyával van behúzva, tábláját pedig ősnyomati … vallásos dolgokat tárgyazó levelekből összeraggatott boríték képezi: minek külsejére mind a’ két tábla’ színén ismét bőrhártya-boríték lőn ragasztva, oly módon hogy a’ fölső, vagyis a’ könyv előlapjánáli oldalán magyar, alsó vagy véglapjánáli részin latin szövegü elég homályos régi irat vehető észre; következőkép e’ két külső borítéki hártya a’ könyvvel, vagy annak tartalmával legkisebb kapcsolatban sem áll, hanem észrevehetőleg ujabb időkben alkalmaztatott táblaborítékaul.”

A lefejtett viszonylag durva bőrhártyák egyenlő vastagságúak. A mellső oldaluk sárgásdrapp; a ragasztásnyomok alig látszódnak. A hátoldaluk sötétebb vöröses drapp; ezeken több a ragasztásnyom.

1. A hártyák méretarányos rajza cm-ben (A jobboldalin van a két magyar nyelvű ima)

A előlapról lefejtett bőrhártya színén egy XI. századból származó, némelyek szerint két szakaszban írt, mások szerint két különálló, egymással egybefolyó 21 soros magyar nyelvű ima van. A  visszáján levő hártyán a 19 soros latin szöveg halványabb.

2. Magyar és latin nyelvű szöveg a borítóról lefejtett hártya elő- és hátlapján  

A hátsó borító belsejéről lefejtett bőrhártya színén és a visszáján 18-18 soros latin szöveg eléggé jól olvasható.  

3. Breviáriumról hátsó borítójáról lefejtett latin nyelvű fóliáns két oldala

Jerney János szerint az írás, a betűk formája és a bőrhártya eredeti. Csergubacs tintával írták, a piros latin sorokat meg cziromfestékkel (cinóber?) mint a Halotti Beszédet. Ez iromány a’ diplomaticai szabályok szerint a’ kor kivánatainak mindennemű kellékeit a homlokán viselő régiség. Jerney az MTA-nak 1854-ben bemutatott A nyelvkincsek az Árpádék  korszakából c. II. közleményében rézmetszet-másolatban tette közzé a Breviárium első borítóján levő kétoldalas latin/magyar nyelvű szöveget. Elvégezte az írástani egybevetést. Megállapította a betűformák hasonlóak; a tartalom nem azonos, egyik a másiknak nem fordítása[4]

4.  A magyar nyelvű szöveg Jerney féle rézmetszet-másolata

Szombathy Ignác (1865) tanár szerint mind a német, mind a magyar nyelvű iromány valódi 11. sz-i régiség; de nem eredeti, hanem egykorú másolat, vagyis dupplikcatum…. A betűk mindkét hártyán rideg kis írásból (literae minutae) állanak, ami a 12-ik század előttre mutat…

A magyar szövegben pontozás, ékezés, mondatválasztás nincs, tehát az írás még régibb időből való. „A hártya szövegének írója nem lehetett az ima szerzője… A hártya durva, aligha volt hivatalos egyházi használatra szánva, hanem valamely magán egyén az imákat lemásolta betanulás, vagy családi vagy más kisebb kör számára előolvasás végett… maga a téma, a [széles körben elterjesztendő egyházi átok] feltételezi, hogy több példányban forgott és így másolatok és ezek másolatai keletkezhettek.”[5]

A XIX. században I. András király korabeli imák eredeti hártyáját Szabó Józsefen[6], aki az Imákat először elolvasta, továbbá Jerney Jánoson és Szombathy Ignácon senki nem vizsgálta meg![7]

 Az Imák eredetiségéről az 1848-49-es szabadságharc óta vitáznak. A XIX. század közepétől a magyar nyelvtudomány Literáti hamisítványának tartja, bár némely irodalomtörténész a XI. századi eredetet nem vonja kétségbe, sőt megerősíti. A hamisítvány-pártiak meg sem kísérelték a nyelvemlék alapos pergamen-, tinta- és írásvizsgálatát.

Toldy (Schedel) Ferenc irodalomtörténész az 1851-es kiadású magyar irodalomtörténetében[8] még nem vonta kétségbe az Imák valódiságát: A Halotti Beszédhez „kor szerint legközelebb áll két, hártyára írt imádság ’hogy András király a keresztyén hitben megmaradjon’, melyet legelőször Jerney János ismertetett meg az akademiában…, és 1049. és 1054. között készültnek tart.

Toldy véleménye idővel megváltozott. 1862-ben az irodalomtörténete harmadik kiadásában már gyanúsnak[9] találta, 1872-ben meg kijelenti:“alig kétséges, hogy az ima Literáti Sámuel gyártmánya”.[10] Tehát Toldy a Kis magyar irodalomtörténet 1852-es első és az 1872-es utolsó kiadása közti röpke húsz év alatt eljutott az Imák valódiságának elismerésétől a teljes tagadásáig.

Lóskay Bekény (1863) bencés művelődéstörténész szerint a hártya „tentája elsárgult…, hogy néhol csak a képzelet teremthet betüket a puszta nyomokon[11].”

Fejérpataky László (1878) historikus és oklevéltani író egyenesen Literáti hamisítványának tartja az Imákat: „…gyanús az írás; ingadozó kézről tesz  tanúságot… „Gyanus az imák nyelve is… a kifejezései szokatlanok, erőltetettek, világosan látható, hogy a koholó erőnek erejével… keresett mennél szokatlanabb, régiesnek látszó kifejezéseket, hogy hitelesség mázát kenhesse reá.”[12] 

A Tihanyi Alapítólevél a helyhatározókat ragos főnevek helyett főnevekkel és határozószavakkal (feherwaru rea, holmodi rea) fejezi ki, az Imákban pedig ragos főnevek (hazuctul, feuldun) állnak.

Tóth Béla (1899) a Magyar ritkaságok[13] c. könyvben koholmánynak minősítette. Literáti Nemes Sámuelnek felrótta, nem tudni, hol született, nemesi származása sem deríthető ki. Bár a Nemzeti Múzeum számos régiségét megvásárolta, az András-kori ima mégis az egyik hamisítványa.

Pintér Jenő (1930) irodalomtörténész Literátit szélhámosnak, félműveltnek, hamisítónak nevezi. „Ez erdélyi származású régiségárus többízben beutazta Magyarországot s Ausztriát,…gyűjtötte a történeti és természeti ritkaságokat, s a régiségeit a maga gyártmányaival is gyarapította… Jerney meg nem vette figyelembe, milyen tudatlan elírások s nyelvi furcsaságok éktelenkedtek a szövegben.”[14]

Pintér „tudatlan elírások és nyelvi furcsaságok éktelenkednek a szövegben” megjegyzését Novotny Elemér cáfolta meg: „A szövegben lehetnek elírások, de helyesebb ezeket XI. századi szokványos szövegfordulatoknak tartani.”

A korabeli írnokok lassan, alaposan, pontosan és lassan dolgoztak, ezért írásközbeni hebehurgyaság kevésbé feltételezhető, mint manapság. Többszáz éves szövegben nem ildomos írnoki tollhibát, elírást feltételezni. A késői olvasó tévedhet, az írnok nem. Tudta, mit ír! Nem helyes sem a XIX. századi, sem a mai nyelvi jelenségeket visszavetíteni a XI. századba! 

Pintér Szabó Károly józan kritikájára hivatkozik: Az I. András korabeli Imákról mint „szövegkoholmányról lerántotta le a leplet. (1866.)”[15].

1866-ban Szabó Károly A régi hún-székely írásról c. munkájában kritikának sem mondható néhány sort valóban írt az Imákról. „Én részemről, mióta ezen irományt Jerney munkája után megismertem, mindig koholmánynak tartottam...”[16] Bevallása szerint Jerney tanulmányát és a rézmetszet másolatot vizsgálva alakult ki e véleménye. Az eredetiség kétségbe vonása, elutasítása Jerney János „legnagyobb hűségben”[17] készült rézmetszet-másolatán alapult.  

Toldy Ferenc akadémikus tudományosnak nem mondható és Szabó Károly jóhiszemű véleménye alapján az Imák hamisítvány volta terjedt el. „Hiába kérte Szombathy Ignác a hártya hamis voltát megerősítő… okok, illetve bizonyítékainak megjelölésére” [18], nem történt meg!

Tompa (Techert) József[19] (1905-1990) nyelvész szerint a szövegben sok a nyelvi furcsaság. Literáti a kódexeket forgatta, a hamisításhoz szükséges anyagot ebből merítette. Vagyis, ha az anyag nincs meg a kódexekben, nyelvi furcsaság, ha megvan,a kódexek forgatására vall. Akár így, akár úgy,  hamisítvány.

Sárkány Kálmán[20] jogász idézett cikkében minden elérhető adatnak utánanézve indokolta az Imák valódiságát, s értékelte a megjelent véleményeket és kritikákat. 

Novotny Elemér[21] jogász tárgyilagosan bizonyítja az Imák valódiságát, s cáfolja a kétkedést sugalló véleményeket. Megjegyzi, „dr. Pataki János tud. kutató, kódexszakértő megvizsgálta a bőhártyát, és megállapította, hogy az valódi. Erről nyilatkozatot adott. Olvasatommal kapcsolatban – amelyből egyes részeket… bemutattam – pedig közölte, hogy ahhoz sem hozzátenni, sem elvenni valója nincsen.”

      I. András király korabeli imák (OSZK, 1365.Fol.Hung.I. - OSZK fénymásolata) 

Az I. András király korabeli imák, Vatára, a XI. századi idegen hódítás, erőszakos keresztény hittérítés ellen kirobbant magyar nemzeti felkelés vezetőjére, és az ősi szokások és a régi vallás híveire mondott, imába foglalt súlyos átok. 

Az imákban előforduló személyek mindegyike a XI. században élt, s a kereszténység magyarországi terjesztésének részeseként vagy szenvedőjeként I. András magyar király kortársa volt. András a koronázása előtt a római kereszténység iránti elkötelezettségét bizonyítandó írathatta a két imádságot, s átkoztatta meg benne Vatát, a nemzeti felkelés vezetőjét:  „garázda lófő Vata, pörös bogumil, törvénye urunknak ne szabadítsa meg a gyehennából!”[22]

Megjegyzés: Az „I. András király korabeli Imák” c. könyvem rövid és részleges kivonata e cikk. A megírásához felkutattam az Imákra vonatkozó minden megjelent tanulmányt, újságcikket, kritikát, értékelést. Megkíséreltem feltárni a szöveg XI. századi keletkezésének történelmi hátterét. Kerestem a magyarázatot, vajon mi indíthatta I. András királyunkat az Imák megíratására. Vázoltam népünknek a magyarellenes érdekeket kiszolgáló, az országunkat az idegenek szabad prédájává tevő uralkodói ellen folyó küzdelmét. Igyekeztem rávilágítani a háttérben már akkor megbújó idegen érdekcsoportok és magyarországi kiszolgálóik hazánk gazdasági, erkölcsi, területi és nyelvi megsemmisítését célzó nemzetközi ténykedésre. Jerney János idézett szövegmagyarázata alapján pásztáztam végig az Imákat, s művelődéstörténeti szempontból értelmeztem a szavakat, szószerkezeteket, mondatokat. Jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban a Literáti-hamisítványok közt őrzött[23] 1046-ban írt nyelvemlék, ha nem is elsődleges fogalmazvány, de korabeli „másodlat” és a magyar nyelvű szövegemlékeink közt lenne a helye. 

[1] Breviárium: katolikus papi zsolozsmás könyv.

[2] Jerney János: Magyar nyelvkincsek az Árpádék korszakából.  Második közlemény, mely I. András kir. korabeli 800 éves imádságokat tartalmazza, Kiadta a’ Szent-István-Társulat Pesten, 1854, 4. p.

[3] Jerney János i. m. és  Szombathy Ignác: Böngészet legrégibb nyelvemlékünkben = Tanodai Lapok, 1865. 19. évf. 215-217. pp. alapján. 

[4] Jerney i.m. 11. p., és az I., II. tábla.

[5] Szombathy i.m. 216. p.

[6] Századunk, 1844. Pozsony, 7. sz. 

[7] 2005-ben az OSzK-ban módomban állt a bőrhártyát megszemlélni. XIX. sz-i sima papírlapba volt beletéve. A könyvtáros ráírta Szabó József, Jerney János és Szombathy Ignácz kölcsönözte. Más nem!   

[8] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Emich és Eisenfels könyvnyomdája, Pesten, 1852.     

[9] Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Pest, 1862. I. k. 77. p.

[10] Novotny Elemér: Sumer-magyar, Duna Kvk. Vállalat, Svájc, 1977. 62-63. pp. 

[11] Lóskay Bekény. i.m. 90. p.

[12] Fejérpataky László: Irodalmunk az Árpádok korában, Rudnyánszky A. Könyvnyomdája, Bp. 1878. 23. p.

[13] Tóth Béla: Magyar ritkaságok, = Curiosa Hungarica, Az Atheneum Irod. És Nyomdai R.T. kiadása, Bp., 1899. 5-10. pp.

[14] Pintér Jenő magyar irodalomtörténete, I. köt., Stephaneum nyomda és könyvk., Bp, 1930., 724. p.

[15] Pintér Jenő i.m. 724. p.

[16] Szabó Károly: A régi hún-székely írásról. Második közl. 123-124. p. In: Budapesti Szemle, Első közlemény, 1866. V. köt. 115-143. pp., Második közl.  1866. VI. köt. 106-130. pp. 

[17] Szombathy i.m. 215. p.

[18] Novotny Elemér i.m. 63. p.

[19] Tompa József: Művészi archaizálás és nyelvemlékhamisítás 1772-1873 közt, MTA Nyelv- és Irodalomtud. Oszt. (I.) Közleménye, XXIV. köt., Akadémiai Kiadó., Bp. 1967. 112. p. és  A művészi archaizálás és a régi magyar nyelv, Akadémiai K. Bp. 1972. 53, 97, 289. pp.

[20] Sárkány Kálmán: Koholmány-e az I. András-korabeli magyar imádság? In: Magyar Történelmi Szemle, II. évf. 1971. 2. sz. Buenos Aires,

[21] Novotny Elemér i.m. 57-76. pp.

[22] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006, 63. p.

[23] Jelzete: 1365. Fol. Hung. I.

A közelmúltban az interneten több írás jelent meg az Antanténusz c. mondóka megfejtési kísérleteiről. Ám miként, mi módon jutottak el a megfejtésig senki nem részletezte. A „Hol rejtőznek a magyar táltosok? c. könyvemben a mondóka két kifejezését, az ANTANTÉNUSZ SZÓRAKATÉNUSZ –t az ékírás és a rovásírás segítségével megfejtettem, amit a blogomra már többször feltettem. A változatlan blog-cikkben, lépésről lépésre részletezem a megfejtés menetét, míg a FB-n a rövidített, levezetés, képek és hivatkozások  nélküli változat olvasható. 

1. Balatoni aranykapu (Egry József festménye, 1943-44, Magyar Nemzeti Galéria)

Az Antanténusz rövid, gyermekeknek való „kiolvasó vers”, kiszámoló, mondóka. Hivatalosan értelmetlen halandzsa-szövegnek tartják. Forrásmegjelölés nélkül némely nyelvész szerint több európai nyelvben [pl. finn[1]] is előfordul. Mások latin eredetű elhallott versnek, nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják. Hangalakja tájegységenként kissé változó. Ismertebb változata:

Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!

Forráshivatkozás nélkül némely kutató[2] ékiratos cserépről leolvasott ősi ’sumér’ imának tartja. A wikipedia.hu[3] tudni véli a XX. az. elejéről való megfejtést: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz (Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt!)

E vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám forrásmegjelölés nélkül legfeljebb ötletként értékelhetőek.   

Ez ösztönzött arra, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, mai magyar nyelven értelmezhető-e a versike. A mondat második részének megfejtése ellen a nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén megzavaró kifejezést éreztem benne.

Szőcs István, a nagy műveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”[4] .  

Hasonló vélekedett az egyiptológus Borbola János[5]: „…nyelvünk mellett … gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a „varázsszavakat” visszafelé kell olvasni.”

2. Libapásztor lányka (explow.com/nepviselet 2.)

Pass László[6], debreceni evangélikus lelkész részletesen foglalkozott a mondókával. Megállapításai helytállóak. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek feltüntetésének mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le  a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama és még ma is időszerű.”

3. Lepedőszél (szőrhímzés, Vas m., XVIII.sz., Néprajzi Múzeum)

1975-ben Pass László írására Komoróczy Géza nyelvész válaszolt: „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség.”[7] Bizonyára ez „ex katedra” kijelentés miatt az akadémikus körök azóta sem foglalkoznak a versike mélyreható elemzésével[8], hanem maradtak a halandzsa besorolás mellett.  

Úgy tűnik, Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes. Kifogásolható, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket nem elegendő az ékjelek a latin betűs hangzósítása, feltételezett hangalakja alapján meghatározni. Mindenképpen el kell olvasni és értelmezni kell a hozzárendelt vonalas, illetve ékjeleket.

Ez a sumir és a magyar nyelv időbeli távolsága, szerkezetileg és írásképileg eltérő volta miatt nem egyszerű. Ti. a magyar szöveg „az egy betű, egy hang” írással készült,  míg a sumir fogalomírással.

Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást?  Vajon szabad-e a latin betűkkel rögzített, ám jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtt használt sumir fogalomírás jeleire?

Összekötő kapocs a székely-magyar rovásírás volt. A ma használt kb. két és fél évezredes latin betűírástól[9] és a még régebbi székely-magyar, részben szótag- részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig.

Vitathatatlan, hogy a mai írásoknál kisebb-nagyobb eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. A magyar nyelvben még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.

A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.[10] Betűírás ez is, ám valami megmaradt a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók írásakor a kiejtésekor, a hangzósításkor  a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt[11] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni, de az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem. A rovásírás esetében az „e” zöngét bizonyos szabályok figyelembevételével bele kell olvasni szóba! A kemény, sok mássalhangzós cseh nyelv létrejötte ez elv „nemtudására” megy vissza. A sztyeppei szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy a mássalhangzók olvasásakor az adott szóba bele kell érteni, olvasni az ejtéskönnyítő magánhangzót. Ez ismeret hiánya miatt lett a nyelvükben ily sok mássalhangzó. Pld. "krk" jelentése "torok", a "kerek" szóból származhat. 

4. A mondóka megfejtéséhez használt un. „Somogyi (rovásírásos) Tanító Tábla”negatív képe[12]

A betű-összevonásoknak köszönhetően a székely-magyar rovásírás kevés jellel sokat fejez ki. Egy-egy mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy-egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. Mindezt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni.

A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.

Az ékírásos szövegek fordításában szerzett tapasztaltakkal messzemenően egybevág a XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok[13] felismerése, miszerint az eredeti magyar szavak (beleértve a nyelvtani elemeket is)  szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Az „antanténusz. szórakaténusz” esetében semmi nem indokolja, hogy ez ne lenne igaz. Ennek alapján az erőteljes nyomatékkal egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként[14] lehetett felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását segítette elő a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása. A Rudimenta említett szabályainak figyelembevételével, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont rovásjelekkel[15] le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként szószerkezetet alkotnak.  

Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szavának, azaz szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) a mai ejtés szerinti írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik. A latin betűs átírásnál az egyes magánhangzók feletti vonás nem ékezet, hanem és az alsó indexszel egyetemben a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit a ma már nem hallunk.[16] A megfejtésnél használt jelek nem sumir vonalas, hanem új-asszír szótári jelek.

Sajnos a mondóka szövege ékiratos agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor ékjeles írását lehetne használni. Ti. az íráskép kb. 500 évenként alakult, változott. A XIX-XX. századi szótárak az új-asszír ékjelekre épültek, feltüntetve az egyes ókori népek feltételezett kiejtését, hanzósítását.

5. Megfejtés (1)

Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Így az olvasás iránya szerint az a betű feje az n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasat na lenne. 

A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a Tanító tábla első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető. 

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő erősen hangsúlyos sz mássalhangzó szinte teljesen elnyomja.

Talányos 4. sz. nusz ékjel jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, így egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban[18] az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké. A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU₈ és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba” 

 Megfejtés (2)

A 6. sz. „SZU” gyök mai mondókabeli kiejtése: szó. Az első megfejtők szerint a káld-sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[19] A tájnyelv a lovat többféleképpen ejti: ló-lou-lú. Tehát a magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a káld-sumir SZU₁₀ kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért célszerűnek tűnt az u jelet kisebbre, a sz mássalhangzót nagyobbra venni.  

A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k-hoz balról illeszkedik az a. Ily összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában.  A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt az tükrözi ékírás, hisz a tén ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy nincs olyan idegen nyelvi mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne lehetne adni,  amit a magyar anyanyelvű olvasó ne értene, bármilyen kitekert magyarsággal lett légyen is fordítva.   

Ilyen furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés szokatlan, de magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, már majdnem megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit esetleg kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap „kapu-közelben”, vagyis felkelőben van. A horizonton feltűnik a hajnali derengés, jelezvén, közeledik a napkelte. Ám a Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”. Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz. „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” népdal első szóképe, a második szószerkezetben kissé kibővítve megismétlődik.  Vagyis a népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…” A mondóka esetében: Közeledik a napkelte, a Nap már-már feltűnik a látóhatáron.

A kislibák ébredése, kelése is „kapuközelben” van. Hajnaltájt a kislibák összebújva reszketnek. A  hajnali hidegben bizonyára nem szunnyadnak, hanem epedve várják a napkeltét.

A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka mai magyar nyelvű értelmezése: 

Égi fénykorona közeledik, kisliba, elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, ám megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is. 

7. Bújj, bújj, zöld ág (Szék v. Doboka vármegye, Erdély, Gyermekjátékok, Magyar Néprajzi Lexikon)

A halandzsa-szövegnek tartott „Antanténusz…” versikének a magyar előidőkben megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy mind a mai napig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben.

 [1] Kiss Dénes szíves szóbeli közlése In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Dudás Rudolf szerint a mondóka szövege ékiratos táblán előkerült; ám sehol nem írja, hol, melyik táblán található.  

[3] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

[4] Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[5] Borbola János: Magyarok Istene,  Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.   

[6] Pass László kéziratban terjesztett tanulmányának másolata.

[7] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.   

[8] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[9] A hagyomány szerint Romulus 753-ban alapította Rómát. 

[10] A rovásírás szabályait, és az egyes jelek leírását Thelegdi János: Rudimenta azaz a hunok régi nyelvének elemei, 1598 (Ars Libri, Bp.,1994.) és Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek (Matrona, Győr, 1998.) c. könyvben elemzett Tanító tábla c. szerint vettem figyelembe. 

[11] A Kazinczy-féle nyelvújítás, ill. -rontás eredménye: a magyar nyelvben eluralkodott a szóelemző, az un. etimologizáló írásmód. A régiségben az írás alapelve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanuló magyar anyanyelvű gyermekek, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák

[12] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008., 6. p.

[13] Francois Lenormant és Galgóczy János

[14] Gyök: Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, amelyekből… belváltozás…által más-más, alapeszmében egyező szók erednek. In: Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, I-VI. 1862-1874. I. Előbeszéd, 63.p. 

[15] ligatura

[16] Ár: cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[17] Latin betűk esetében az olvasás balról jobbra, ék- ill. rovásírásnál jobbról balra irányul.

[18] Deimel, Anton: Šumerisches Lexikon, Teil II., Bd. 1-4. Sumptibus Pontifici Instituti Biblici, Roma, 1930.

[19] Czuczor-Fogarasi i. m. IV. köt. 998. p.

Az 1950-es években az általános- és a középiskolákban kötelezően okították az oroszt. A szerencsésebbeket még megérintette a görög, a latin, esetleg a német. A gyorstalpalón végzett orosztanárok, ha nem voltak szabadult hadifoglyok, jó, ha két leckével jártak előbbre a diákjaiknál. Kiváló alkalom volt a „docendo discimus” gyakorlására. A cirill betűket fél évig tanították. A latinnál jól bevált un. drill-módszerrel bifláztatott ragozási sorokat könnyedén visszakérdezték.

Coboly (Az ázsiai kontinens jellegzetes állatai - bille.hu)

Több évtized távolából sokan még végig tudnának ragozni egy-egy szót, sőt gondolkodás nélkül elszámolnának tízig, ötvenig…: один (1),  два (2), три (3)…  десять (10), двадцать (20), тридцать… utána a coрoк (40), majd a пятьдесят (50)…

A magyar lett légyen az gyermek vagy felnőtt, ha belé nem fojtják, hajlamos a gondolkodásra. Így akkoriban sokaknak feltűnt, hogy a 40 a maga „coрoк”-jával kilóg a sorból.

A nyugati szláv nyelvekben a 40 képzése szabályos (négy-tíz): четиридесет (bolgár), čtyřicet (cseh), štyridsat’ (szlovák; a cseh déli nyelvjárása), četrdeset (szerbhorvát). E szám nem szláv eredetű, hanem jövevényszó, valamelyik keleti nyelvből átvétel, annak ellenére, hogy az oroszon kívül az ukránban, sőt a bjeloruszban is coрoк, ami közös eredetre vall.  

Derszu Uzala, a tajgavadász – mögötte felaggatva a száradó gereznák (fényk: Arszenyjev, 1906. – wikipedia.org)

Az orosz kurgánokban talált régészeti leletek szerint a sztyeppei népek, köztük a magyarság elődei kiváló vadászok voltak. Az elejtett vadak bőréből, szőrméjéből készítették a ruházatukat. A felhasználatlan szőrös bőröket negyvenes csomókba kötve eladták a Volga-menti kaganátusok városaiban (Asztrahan, Caricin, Kazan stb.)

Negyven csomóba kötött cobolyprém szállítása adóba vagy a vásárba ba (metszet, 1576  - ru-wikipedia.org)

Az európai részen jelentős adásvételi gócpont volt a magyar Olma (Álmos[1]) fejedelem által 840-ben alapított Kijev. Előd, majd az utódja Álmos ügyesen kivonta magát és népét a kazár kagán fennhatósága alól, és nyugat felé, a Kárpát-medencébe távozott.[2] Álmos a varég Dirt és Askoldot[3] nevezte ki Kijev ispánjának, mígnem 882-ben az önállósuló szlávok (ekkor az oroszok, az ukránok és a bjeloruszok még nem váltak szét!) vezére, Oleg meg nem gyilkoltatta őket, és a helyükre nem lépett. Ez időtől számítják a Kijevi Rusz létrejöttét. A lakói varégok/skandinávok, szlávok és magyarok voltak, akiket a hivatalosított történetírás még ma is finnugornak tart. Álmos népéből hátramaradt turkok (magyarok) nem vonultak be a Kárpát-medencébe, hanem Kijevben és a környéken maradtak.

Bőrruhás szkíták - Foghúzás (aranykorsó - wikipedia.org)

A Kína nyugati határvidékéről és a Kaukázuson túlról származó turk/türk népesség, vagyis a magyarság elődei hozták magukkal Európába a közép-ázsiai bőrkereskedés fontos szakkifejezését a „coрoк”-ot. Az elejtett állatok szőrös bőreit, gereznáit negyvenes csomókban vitték a szőrmepiacra.  Sem több, sem kevesebb nem lehetett. A XIX. századig az oroszban a „coрoк” kifejezés a 40 darabos gereznák megnevezése, vagyis mértékegység volt.[4] Oly gyakran használták, hogy számként belekerült a köznyelvbe, kiszorítván az eladdig bizonyára szabályos képzésű 40-est. Mivel az oroszban nincs „ö” hang, ezért a mértékegység megnevezésére használt magyar „szőrök” a keleti szláv nyelvekben „coрoк”-ként honosodott meg. A közvetlen átvételt alátámasztja, hogy a kifejezés nem tükörfordítás, hanem cirill betűs átírás.   

Prémfeldolgozás a cári Oroszországban (rusplit.ru)

Felmerülhet a kérdés, miért éppen a magyar „szőrök” került át 40-es számként a keleti szláv, továbbá a finnugor nyelvekbe, a volgulba, az osztjákba stb.

Az ázsiai pusztákon a magyarság elődei a szláv és a finnugor népecskékhez képest jóval magasabb műveltségűek voltak, ebből kifolyólag jó értelemben véve „uralkodó népként”ként tekintettek őket, és a nyelvüket összekötő nyelvként használták. Ez vezette félre a nyelvészeket, akik bedőltek a korabeli indogermán nyelvészeknek, és a finnugor népecskék műveltségéből vezették le a messze felettük álló magyarokét! Tarthatatlan, hogy az idegenek által ösztökélt hagyományos történelmi és nyelvi szerénységre (ostobaságra) nevelt magasműveltségű magyarság a finnugoroktól kölcsönözött volna bármit is.

A „coрoк-szőrök” azonos volta és kétféle írásmódja, a keleti-szláv nyelvekben való meghonosodása az egyik cáfolhatatlan bizonyíték, hogy a műveltség, ill. a nyelvátvétel fordítva történt: a finnugor népek voltak az átvevők a magyarság elődei pedig az átadók.    

XVI. századi számszeríj (Vadászat a magyarságnál – arcanum.com)

[1] Álmos fejedelem népével hátrahagyván Kijevet a varég Askoldot és Dyrt nevezte ki ispánnak, akit a ruszok megöltek, és átvették a hatalmat. A kijevi Rusz a Magyar Királysággal jóviszonyban volt, hiszen hiszen több Árpád-házi királyné kijevi volt. (Anasztázia, I. András felesége)

[2] A magyar honfoglalás kútfői, MTA, Bp, 1900. 372.p.

[3] vikipedia.org Kijevi Rusz, továbbá Askold és Dyr címszó.

[4]  БСЭ -  Большая Советская Энциклопедия,    coрoк címszó: Старинная русская единица счёта, применявшаяся (до начала 19 в.) главным образом в меховой торговле (например, 2 С(орок) соболей — 80 шкурок) – A XIX. századig főleg a bőrkereskedelemben használatos régi orosz számolási egység (Pl. 2 x negyven coboly – 80 kikészített szőrme bőr) 

 v

Egy kedves facebook-os hozzászóló megjegyezte, nem kellene ÁMEN-t mondani, mert a jelentése nem éppen megfelelő. [Sajnos másodjára nem leltem a hozzászólást, ezért  nem idézhetem,  pedig megígértem, hogy kifejtem a szó eredetét, jelentését.]

Kérdés, fohászkodáskor mondjunk-e ÁMENt vagy ne mondjunk?  Álljunk be az ámentagadók sorába, s a héber jelentés szellemében irtsuk ki nyelvünkből? 

Az „ámen” kifejezés a kusita Ámon névből származik. Nagyjelentőségű istenember lehetett, ha a neve „a zsidóknál, a keresztényeknél és a mohamedánoknál az imák, esküvések, ünnepélyes zárszava, a középkorban az oklevelek megerősítő záradéka lett.[1] A héber eredetűnek tartott „ámen” szó jelentése:„úgy van, úgy tartom, vallom”.  Minden bizonnyal zsidó koppintás, mert az ó-héber nyelvben nincs  o zönge, ezért a névben levő o hang e lett: Ámon-Ámen. 

Az „ámen” szó eredete a legutóbbi Vízözön idejére nyúlik vissza.

 A népek emlékezete, az amerikai indián, ír, görög és indiai mítoszok megőrizték az Atlantisz, a Vízözön pusztította csodás sziget, emlékét. A szigetet darabokra szaggató földrengések sziget belsejében élőket a földjükkel együtt az óceán mélyére süllyesztették. A partlakók a háborgó tengeren csónakon, hajón a megmaradt szárazulatokra menekültek. Kis-Ázsiában feneklett meg a bibliai Noé bárkája. Ámon isten tisztelői, a kusiták, az afrikai Núbiában kötöttek ki. Az Európa-Ázsia felé menekülőkről a klasszikus írások alig szólnak, a létezésükről főleg a föld mélyén rejtező, s időről-időre előbukkanó régészeti leletek árulkodnak.

A Vízözönt túlélők életéről a Biblia tájékoztat. A történelemelőtti és az ókori népek hagyományai, történetei erősen szűrve kerültek bele, ennek ellenére a sokak által mesének tartott Ószövetségnek meglehetős a valóságalapja.   A sumirok agyagtáblára írt szövegeit mind a babiloniak, mind az asszírok, a káldeusok könyv- és levéltárakban tárolták, őrizték.  A zsidó írástudók a Kr. e. 597-től 536-ig tartó II. babiloni fogság idején az engedékeny új káldeus királyok jóvoltából használhatták a templomi és udvari levéltárak ékiratos anyagát. A bibliai történeteket készen találták. Kissé átmázolták, sémitásították a neveket, megmásították a történések sorrendjét; így hozták össze szent irataikat (Ószövetség)..  

A Vízözön múltán Noé a fiai közt szétosztotta a lakható földet: Khám kapta Afrika északi és keleti részét és a Földközi-tenger keleti partvidékét.. Sém az idővel elsivatagosodott Arab- félszigetet és környékét. Jáfet a Földközi- vagy Közép-tenger északi partvidékét, vagyis az európai részt és a Kaukázus  vonaláig Ázsiát.

Noé fiainak személyneve  népősöket, népeket jelölnek. Kivétel Nimród, mondván a neve „személynév”, ám népcsoport nem tartozik hozzá. Ennek ellenére némely nép Nimródot istenként tisztelte, s első uralkodójának tekintette. A magyar krónikák szerint ő a hun-magyarok ősatyja. amit a hivatalosított történelemtudomány mesének tart, nem foglalkozik vele.

Khám/Hám leszármazottjai a hamiták, Jáfeté pedig jáfetiták. Sém utódai a sémiták; a zsidók sémiták, de a többi sémita nép nem zsidó. A közhittel ellentétben nem Sémtől, hanem a tizenkét nemzedékkel később született Jákobtól számíttatik „Izrael egész nemzetsége”.[2] Előtte sem az Ószövetségben, sem a zsidó szent iratokban a zsidóságról nincs szó.

Noéfia Khám, a testvéreihez hasonlóan saját örökrészét elosztotta a fiai, Khús, Miczráim, Pút és Kanaán között.  Khús az afrikai Etiópiában telepedett le. Miczráimnak jutott Egyiptom. Pút a Vörös- tenger menti Eritreát, Etiópiát és a kis-ázsiai oldalon Arábia egy részét kapta. Kanaán és az utódai a Földközi-tenger termékeny keleti partvidékét, Kánaánt[3] népesítették be. A „későbbszületett” Nimródnak sem föld, sem nép nem jutott.

Eddig a Biblia.

Az ókori írástudók szerint a kusita, vagyis az etióp nép az atlantiszi törzs korai ága.[4] Nimród, a toldalékoló nyelven beszélő kusita nép sarja.  Szigethazája, az Atlantisz pusztulásakor népével együtt elmenekült.[5]; az afrikai Etiópiában, ill. Núbiában telepedett le. A magyarság elődeinek, őseinek eredeti hazája Afrika[6], pontosabban Núbia[7]. Nimród és a kusitái Egyiptomot érintve vándoroltak Kis-Ázsiába. A régiségben etiópoknak/kusoknak nevezték a kisázsiai Medea és Elam hegyeiben, továbbá a Babilóniában élő kassukat[8] v. kossaiakat. A kusita eredetű V. arábiai dinasztia felségterülete ugyanaz volt, mint Nimródé.[9] 

Elamita férfifej (festett égetetlen agyag, Susa, Kr.e. XV-XIV. sz., 24x15 cm, Louvre, Paris)[10]

A Biblia az ázsiai és az afrikai kusokat nem különbözteti meg, de a magyar krónikák igen. Elam őslakói a kassuk a kis-ázsiai kusiták. A kőemlékeken etióp típusúak.

A „teremtéskor”[11] az emberiség még nem létezett, de kusok földje igen. S ha az istenek szülőföldje, azaz a kusok földje az ember teremtéskor létezett, akkor a kusok az emberiség legelső népe.[12] [Ez azt jelenti, hogy a magyarság ősei Vízözön előtti nép volt! ] 

…amikor a Föld minden szárazulata még együvé tartozott, és jött az áradat...– Az Atlantiszról kiinduló kusita vándorlás Európa, Közel-Kelet és Afrika felé[13]

A blogon látható mai szerkesztésű világtérkép az Atlantisz pusztulása előtti föld geológiailag igazolt állapotát mutatja: Az egybefüggő szárazulat, a Pangea kezd darabjaira töredezni, körvonalazódnak a mai földrészek.. Távolodóban van az eurázsiai kontinens. Az Indiai-tábla még nem ér el Ázsiáig, nem gyűrte fel a Himaláját. A meghatározhatatlan, besorolhatatlan régészeti leletek, eszközök igazolják, hogy a kontinensek formálódásakor már élt az ember.  

Az Atlantisz szigetét elsüllyesztő földrengés, nemcsak az atlantiszi birodalom peremvidékeit, hanem az egész bolygót, szárazföldestül, tengerestül megrázta. A pusztító szökőár elől számos partlakó menekült a közeli amerikai kontinensre.Noé és a családja Kis-Ázsiában kötött ki.  Khám, vagy a fia, Khús vezetésével egy csoport Etiópiában talált hazára, ők a kusiták.  [A Biblia Khám, ill. Khús nevét Noé egyik fiának, ill. unokájának sajátította ki!]  A harmadik rész a mai Európa nyugati partvidékén érhetett partot, és a Kárpát-medence szárazulatain maradt.  Ők lehettek a medence első telepesei. A továbbvándorlók a mai Balkánon és Kis-Ázsián át Mezopotámiáig jutottak. Őket nevezi a történelem Jemdet-Nasr népnek. Csatlakoztak a kusok földjéről korábban érkezett Ubaid-i, és az Aral-tó felől érkezett Uruk-i népességhez.[14] Nemzetiségi ellentét nem volt, és nem is lehetett köztük, hiszen mindenik szkítafajú, ill. kusita volt. E három népcsoportból tevődött össze a sumir nép. 

A Biblia szerint a lakott föld Vízözön utáni felosztáskor Khám része a a Földközi-tenger keleti partvidékétől Kelet-Afrikán át, a Nílus mentén felfelé, onnan a Vörös-tengeren túl Arábiába nyúlt. Félívben vette körül a ma terméketlen Arab-sivatagot. .A Vízözön előtt ez egybefüggő terület volt. Bizonyára ezért nevezték az ókorban a Vörös-tenger menti arábiai részt kis Etiópiának.

A kusita hagyomány szerint az afrikai Etiópiát Ámon, a „nyugati etiópok ősatyja”[15] igazgatta. A Bibliában pedig e terület első ura Noéfia Khám volt. A földjét felosztotta a fiai között: A legkisebb, a Noé átka sújtotta Kánaán bár megbocsátást nem nyert, mégis megkapta a róla elnevezett Kánaánt, a Földközi-tenger termékeny keleti partvidékét.[16] Miczráimnak a „fekete ország”, ókori egyiptomi nyelven Kemet, azaz Egyiptom jutott. Pút a népével a Vörös-tenger afrikai és arábiai partvidékét, Puntot lakta.[17] Khúsé lett a Kus-országnak nevezett Núbia és Etiópia.. A hagyomány őt tartja az ottani föld és a róla elnevezett kusita nép első királyának, ősatyjának.[18] (Némely forrás Khámról, hamitáknak hívja őket). Khám és a fia, Khús személye annyira összefonódott, hogy esetenként Khámot is Khúsnak nevezték. (Itt követhető nyomon a Biblia ferdítése, miszerint Khámot és Khust két különbözö személynek tartja, holott a kusita hagyomány szerint  Atlantiszról menekült  Kus a népével Núbiában telepedett le.!!!) 

Az ókori görög írók minden időben hajlamosak voltak az idegen népek isteneinek nevét „kitekerni”, és a saját anyanyelvükön megnevezni. Ámonra, a kusita ősatyára is a saját főistenük nevét ruházták. Idegen volta és barna bőre miatt napégette Zeusznak hívták.[ A „Zeusz” névmagyarul érthető: ’Z.EUS, vagyis „’z ős”.]

Valójában igazuk volt, hiszen egyetlen népnek sincs külön teremtője, főistene. Teremtő isten(erő) csak egyetlenegy van, akit a népek a saját anyanyelvükön így vagy úgy neveznek. Az egyetlen, a világot összetartó isteni erő lényegét nem értő kései utódok a sokféle istennéven nem igazodván ki, úgy vélték, minden népnek saját külön teremtő istene van.

Vajon elképzelhető-e, hogy a Vízözön után az afrikai Kus-országnak egyszerre, egyidőben három ura, Khámnak, Ámonnak és Zeusznak nevezett népőse legyen? Aligha.  

Ha egy területnek ugyanazon időben több uralkodója van, annak két magyarázata lehet:

• Az uralkodónak egy vagy két uralomra törekedő ellenlábasa támad, és uralomra törekedvén ellenkirályként lép fel. Az „ellenkirály-eshetőség” elvethető, mert ezidőtájt a kusoknál, a Bibliát is beleértve, egyetlen ókori forrás sem említ hatalmi harcot.

• A nevük és a szerepkörük alapján a kusitaÁmon és a bibliai Khám és a görög  napégette Zeusz  nem három, hanem egyetlen mitológiai ős, ősatya lehetett. A népek (kusita, görög és héber) az első király  és birodalomszervező  más-más tulajdonságát emelték ki, és aszerint  nevezték meg. A birodalomalapító ősatya többféle elnevezéséhez a nyelvi különbözőség is hozzájárult, bár a Biblia kinyilvánítja: „Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.”[19]

A személyazonosságot alátámasztja a Khám és az Ámon név összecsengése.. Némely bibliafordító Khám nevét Hám-nak adja vissza. A nyelvek többségében a h hang a kiejtésben elsikkad, néma: az _HÁm^on név a Hám nevet rejti.

Ha egy népnek csak a nevekben különböző hagyománya egybevág a másikéval, akkor a két történetnek, a két uralkodónak azonosnak kell lennie!

„Ámon azonos Hámmal”[20]. Nem lehetett másképp a leszármazottjuk esetében sem. Afrikai vonatkozásban a bibliai Khám, kusita nevén Ámon Etiópia/Núbia, azaz Kus-ország népének első „ura” ugyanazon időben, ugyanazt a területet teljesen önszántából, jogos jussaként adta át a fiának Khúsnak, kusita nevén Bakkhusnak.

A XVIII-XIX. század fordulóján még tudták, és le is írták, hogy Khámfia Khús azonos Ámon fiával, a kusita Bakkhussal[21]. Ezidőtájt  A kusita hagyomány Etiópiában nem tud párhuzamos uralkodóról, ellenkirályról: Kus országnak egyetlen ura, uralkodója, királya volt. A bibliai Khúst, a kusita hagyomány Bakkhusnak nevezte, az egyiptomi Oziriszként, a görög Dionüszoszként tisztelte[22]; a régi írások is így említik.

Az etiópok, a nyugati kusok Ámont nemigen tartották istennek, hanem annak, ami volt, első uralkodójuknak, ősatyjuknak. A halála után lett istenné. Az emberiség aranykorában az istenek emberek, az emberek istenek voltak, alig volt köztük különbség. Az etióp főváros, Meroé lakói az istenek közül „csak Ámont és a fiát Bakkhust imádták.[23], a többieket tisztelték.

Ámon  isten kos-maszkja (arany, 3x1,6 cm, Meroe, Núbia,Napata periódus, Kr. e. 550-500 ?, Harvard University-Boston Museum of Fine Arts Expedition, USA)[24]

Ámon nevének jelentése: „aki rejtve van”. A  feladatköre teljes egészében megegyezett EN.LIL-ével, a sumirok főistenével. Némi különbség a megjelenítésükben volt. Míg Enlilt, a mindenben és mindenkiben jelen levő istent, isteni erőt sem képen, sem szobron nem ábrázolták, addig a kusita Ámonról, a levegő és a lég istenéről több freskó, szobor készült;  mégis összekapcsolhatóak: Istenarcát Ámon soha nem láttatta! A világ és az emberek szemében „láthatatlan” volt.

Egyszer Héraklész, Zeusz fia, látni kívánta Ámont. Ám ő, hogy igazi arca ne lássék, egy „… kos fejét levágta, bőrét felhúzta, úgy mutatta meg magát neki”[25] Ámon rejtőzködése vallási szokássá nőtte ki magát: Núbiában kihangsúlyozott szarvú kosként, Egyiptomban emberalakként, alig felismerhető kosszarvakkal ábrázolták.  Neve az egyiptomi Napisten Ámon-Rá/Ré[26] nevében él tovább. A görög Zeusz kicsi szarvakat viselt.

Terhakah, Núbia uralkodója Ámon, a kusita kos-isten védelme alatt. (szürke gránit, Karnak, Egyiptom, Kr. e. 675, British Museum)

Hogyan lett Ámon, a birodalomalapító isten? Idővel Etiópiában hitték, hogy Ámon, az emberek megmentője  szent állata a kos képében jelenik meg: Afrika belsejéből a sivatagon át hazafelé tartó fiát, Bakkhus/Dionüszoszt[27] és a seregét a szomjhalál kerülgette. Hirtelen egy kos tűnt fel előttük, a közeli oázis éltető vízforrásához vezette őket. „Dionüszosz a kost isteni jelnek vélvén, úgy gondolta, az atyja, Zeusz/Ámon kos képét öltötte magára, hogy megmentse őket. A tiszteletére azon helyt templomot emeltetett. Jelképét, a kost a csillagok közé helyezvén elrendelte, midőn a Nap a Kos csillagképben időzik, akkor [tavasszal] keljen új erőre a természet.”[28] Ámon isten a Kos/Aries csillagképét a sumir csillagászati hagyomány ^mulLU.HUN.GA, a „hun ember csillagá”-nak nevezte.

Az ókori közel-keleti és a kelet-afrikai népeknél a Napisten jelképe a párduc. A sémiták mezopotámiai megjelenésekor a párducot az oroszlán váltotta fel. Az etiópiai kusitáknál és Egyiptomban jelképként megmaradt a párduc, a magyaroknál szintén.

A Biblia Noé leszármazottjaihoz egy-egy népet, népcsoportot kapcsolt. Nimród volt a kivétel. Joggal, mert személynévként a méltóságnevét, a foltos párducbőr általvető, a kacagány elnevezését viselte. A Nimród név nm személynév, hanem méltóságnév. A jelentése „király, uralkodó”. Khúsként a kusita nép tartozott hozzá, Nimródként meg a hun-magyar,

A Biblia az ázsiai és az afrikai kusokat nem különbözteti meg, de a magyar krónikák igen. Kézai a magyarság elődeit az afrikai Etiópiából származtatja[29], amit Horvát István „Rajzolatai” megerősítenek.[30] A mai történetírás e megállapítást tévelygő álmodozásnak tartja, mondván, a magyarságnak, ha lehetett is valami köze Etiópiához, akkor sem az afrikaihoz, hanem inkább a kis-ázsiaihoz.

Ámon, a maga korában világ legrégebbi népének, a kusitának jótevője, védelmezője és tanítója volt. Ezért istenként tisztelték. A sumir Enlilhez hasonlóan, láthatatlan volta miatt mindig, mindenütt és mindenben jelen volt. Ő a teremtő Isten. A népek más és más néven nevezték, imájukkal minden időben hozzá fohászkodnak, és nem a gonoszt idézik. Láthatatlan volta miatt nevét a későbbiekben a sötét erők sajátították ki. A gonosz szolgálatába szegődött emberfajta változtatta kultuszát az ellenkezőjére, hogy az embereket félelemben, rettegésben tartsák, s uralkodjanak felettük.  

A magyar embert a kusiták istenembere nevének ne a héber jelentés vezérelje, hanem maga Ámon, s akkor szeretet lesz a szívekben, s rend a fejekben: Ámen

Forrás: Marton Veronika: Nimród, a hun-magyarok őse, Matrona, Győr 2017- 11-20. pp.

[1] Révai Nagy Lexikona, I-XXI. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Bp. 1911.   Ámen címszó, I. köt.,  532. p. 

[2] Szent Biblia i. m. Mózes I. 11, 26-27.

[3] Szent Biblia, Mózes, I. 10.6.

[4] Donelly i. m. 194. p.

[5] Donelly, Ignatius: Atlantis: The antediluvian World, Harper & Brothers, 1882. New York, 358. p.

[6] Kézai Simon mester magyar krónikája, Ráth Mór, Pest,1862, 6. p.

[7] Horvát István: Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből, 12, p.

[8] Delitzsch, Friedrich: Wo lag das Paradies, Hinrichs’sche Buchhandlung, Leipzig, 1881. 127. p.

[9] Delitzsch, Friedrich: Die Sprache der Kossäer, Leipzig, 1884. 49. p.

[10] ircanhamber.com

[11] Marton Veronika: A káldeai teremtés-mítosz (Matrona, Győr, 1999)

[12] Oláh Imre: A Nimród hagyomány, Karpatia Műhely, Budapest, 2006. 134. p.

[13] showme.com nyomán

[14] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Matrona, Győr, 2008.

[15] Jeremias, Alfred: Das Alte Testament im Lichte des alten Orients, Hinrichs’sche Buchhandlung, Leipzig, 1904. 64-65. pp.

[16] L.m.f. i. m.  155-157.

[17]^. L.m.f. i. m. 156. p.

[18] Bryant, Jacob: A new System Or, An Analysis of Ancient Mythology, Vol. I., Printed for J. Walker et. al, London, 1807. 7. p.

[19] Mózes I. kv, 11.1.

[20] Williams, William: Primitive History, from the Creation to Cadmus, Printed and fold J. Seagrave, Chichester, 1789. Preface, VI. p.

[21] Bryant i.m. 2. p.

[22] Baldwin, John. D.: Pre-Historic Nations, Harper and Brothers, New York, 1877. 112. p.

[23] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX. A Magy. Tud. Ak. kiadványa, Bp, 1892-1893. II. 29.

[24] mfa.org

[25] Hérodotosz i. m. II. 42

[26] Mai szóhasználattal: Ré

[27] Diodorus Siculus/Diodórosz Szikulosz : Bibliotheca Historica, Vol. III. 73.

[28] Baldwin i.m. 284. p. 

[29] Kézai i.m. 6. p.

[30] Horvát István: Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből, Pesten, Trattner Mátyás Betűivel, 1825 (Debrecen, 2001) 16-22. pp.

Manapság a sumir, de a későbbi korok isteneire hivatkozó szerzők hajlamosak minden istenséget, az anunnakik körébe sorolni.

 Nintu/Ninhurság, az emberi nem szülőanyja, a bába (égetett agyag, 10 cm, Kr. e. II. évezred, Bagdad, Iraq-Museum)[1]

Holott voltak igigik, voltak földönkívüliek, voltak szokatlan emberformájú lények…, s ki tudja, még kik-mik vannak, voltak és lesznek.

A wikipedián az „anunnaki” címszó legelső magyar nyelvű találata részletezi az elnevezést: Kicsoda, micsoda, mit jelent a név, hol, melyik szövegben fordul elő stb. A szócikk szerzője alapos munkát végzett, sok mindent összeszedett, ám szinte mindenik csak a „hivatkozások hivatkozásai”-nak tűnik. Idézi Zecharia Sitchint (A tizenkettedik bolygó), a világ teremtésének történetét (Enuma elis) és néhány más forrást. Említi, hogy az „Enuma elis, a sumir teremtésmítosz szerint ők [az anunnakik] alkották az embert”. Magának a névnek az „égi ember, a világmindenség építőköve” jelentést tulajdonít. stb. A hét istenasszonynak, a Föld Urának (sic!), majd Enki gyermekeinek tartja őket. „Mivel „Enki[2] volt az egyetlen az emberek iránt könyörületes isten, és az anunnakik is többnyire jóindulatúak voltak az emberek iránt, nagy tisztelet övezte őket…”. Tehát a szócikk szerzője idéz innen, idéz onnan, mindezt teszi anélkül, hogy végiggondolná, illetve pontosan utánanézne a forrásoknak.

Sem az ékiratokban, sem az „Enuma elisben” szó nincs arról, hogy az anunnakik embert alkottak volna. Az első ember létrehozója NIN.HUR.SÁG, az anyaistennők egyike, az asszír mitológia bölcs Mamija.

Heten voltak a magyar Boldogasszony leányainak megfelelő sumir istenasszonyok. Az ókori Babilon bölcsei a Fiastyúk csillagképben hét csillagot számláltak stb.

Vajon miként lett a többől, vagyis a hétből egy, a Föld Ura?  Ha Enki gyermeke(i)ként ő(k) volt(ak) a föld ura(i), akkor ki volt Enki? Az asszír szövegezésű Gilgames eposzban ^dEN.KI, én, a föld v. a föld ura,  valóban megkönyörül az embereken, ám ennek nem folyománya az anunnakik könyörületessége.

Hosszadalmas és bonyolult lenne az ékiratok alapján minden állítást értelmezni, ezért csak felhívnám a figyelmet arra, hogy az ókori mezopotámiai, vagyis az ékiratos nevek idézése előtt célszerű ellenőrizni, mit jelent eredeti vonalas, illetve ékjel! Ha ez nem megy, akkor legalább tanulmányozni a legkorábbi XIX. századi fordításokat, értelmezéseket, mert azokban szinte elenyésző a félreértés; szándékos félremagyarázásról kb. 1880-ig szó nem volt. Addig a nyelvészek a tudásuknak megfelelően válogatás nélkül mindent lefordítottak.

Jószándékú félremagyarázás akkor fordul elő, ha az idézendő kifejezést, nevet, valaki megpróbálja ékjelekké visszafordítani, anélkül, hogy megnézné az eredeti forrás, jelen esetben az ékiratos tábla betűhív átírását.

Az említett szócikk szerzője az anunnaki kifejezést AN-U-NA-KI/AN-U-NA-KU összetevőkre bontotta. 

Csakhogy a név az eredeti ékjeleknek megfelelően az ^dA.NUN.NA^ki szavakból (ékjelekből) tevődik össze. Az összehasonlításból kitűnik, hogy csak a két szó, a NA és a KI azonos, a többi nem. 

Az alábbi ékiratos sor az A.NUN.NA.^ki  kifejezés Gudea-kori betűhív másolata. Alatta a jelek latin betűs átírása és a magyar fordítás.

A ^kisbetűvel írt dingir és a KI szócsoport meghatározó.

Az ^dA.NUN.NA^ki név jelentése: földi helyen feltörő vizek istene.

Magyarosan: földi forrásvizek istene(i)

A régiségben az isteneknek, az uralkodóknak, de az anyaszülte embereknek is un. beszélő neve volt. A népek a legjellemzőbb tulajdonságaiknak, tetteiknek, a velük szembeni elvárásoknak megfelelő nevekkel illették őket. Ezért az isteneknek, történelmi személyeknek akár több neve, mellékneve is lehetett. Ha méltatlannak bizonyultak kapott, szerzett nevükhöz, akkor más neveket kaptak.  Újabb nevük lehetett akkor is, ha megszerették, esetleg valamiért hálával tartoztak nekik.  

Mezopotámiában, de másutt is a hódítók, jelen esetben a szemita foglalók a saját isteneik tiszteletét kényszerítették rá a meghódított lakosságra. Tették ezt annak ellenére, hogy az istenek feladatköre nem változott. Pl. a sumir istenkör az EN.KI (én a föld)nevű istene  a babiloni-asszír korban E.A (vízház) lett, de hívták EN.AB.ZU-nak, TAL.TAL-nak stb. Az uruki IN.NA.NA istennőből pedig ^ilIstar lett. 

A komolyabb lexikonok, tanulmányok megegyeznek abban, hogy az A.NUN.NA^ki kifejezés az istenek gyűjtőneve: istenek az égen-földön, esetleg valamely helyi istenkör tagjai. Az eddig előkerült, illetve lefordított Kr. e. 3000 körüli sumir szövegekben e név még nem bukkant fel. Kr.e. 2400 körül Gudea  korában fordul elő először. Ám akkor még nem szerepel benne a „KI” fogalomjel, a földet, a földhöz való tartozást hangsúlyozó szócsoport-meghatározó. Minden bizonnyal a sumirok számára szükségtelen volt a földre való utalás kihangsúlyozása, hiszen az ANUNNA beszélő név utalt rá.

Gudea, sirburlaki/lagaszi páteszi a Louvre-ban őrzött B jelű hengerfeliratán[3] ekképp szólítja meg őket: „Óh, A.NUN.NA, A.NUN.NA, Sirburlaki [Lagas] csodál benneteket, ti vagyok a föld géniuszai, a nevetek: magasztosan bugyogó forrásvíz...” E fohász nemcsak azt közli, hogy a város népe tiszteli, csodálja, hanem a csobogó tiszta forrásvíznek tartja őket.

  Gudea A és B jelű ékiratos hengere (Louvre, Paris)[4]

Egy későbbi szöveg[5]kihangsúlyozza, az A.NUN.NA^ki elnevezés Eriduból, EA isten városából csorgó forrásvizet jelent. (Itt már szerepel a KI, a földhöz való tartozást jelentő szócsoport-meghatározó.) Az A.NUN.NA-k, illetve az A.NUN.NA^ki –k eredetileg forrásistenek, jóságos géniuszok (szellemek), vagyis teljességgel földi istenek voltak. Kiosztották az égben meghatározott sorsot, megítélték mi a rossz, mi a jó. Jelen voltak az alsó (földi) világban, de ők voltak a holtak bírái is. Összességében ők voltak a földi segítő istenek. Hammurabi törvénykódexe többször említi őket.

A babiloniak hite szerint 300-an voltak a földön és 600-an az égben. Ám ez utóbbiakat Hammurabi[6], babiloni király korában már ^dI.GI.GI-knek hívták. Ők voltak a magasságos ég csillagai. Az élükön ANU (vagy Marduk) isten állt.  A földhöz kötődő ^dA.NUN.NA^ki-k a horizont alá szálló  csillagok voltak.

 Gudea, sirburlaki városállam papkirálya (Kr.e. 2200, diorit, 45 cm, Louvre, Paris)[7]

Az ókorban a csillagnézéssel a teremtő Isten akaratát igyekeztek kifürkészni. Ezt az un. tanácsadó csillagok, számszerint harminchatan közvetítették a földi emberek felé. A földről nézvén három körkörös sávot képeztek; mindenik csillag, csillagkép a saját sávjában mozgott, haladt a megszabott égi körforgásban. A régiek hite szerint minden égitestnek (bolygó, csillag, csillagkép) egy-egy isten felelt meg. Mind a sumir, mind a babiloni-asszír vallásos képzet az égitesteket emberalakban jelenítette meg. Minden 10 napban a magas égből a tanácsadó csillagokon keresztül két-két csillag indult követségbe a Földre. Az egyik az alsó, a másik a felső félteke felé. E földre jött istenségek voltak az A.NUN.NA^ki-k, vagyis a földi segítő istenek, az égben maradottak pedig az I.GI.GI-k, az égi segítő istenek.

A megnevezésük először Hammurabi törvényoszlopán fordul elő: „^ilAnum, ^dEN.LIL, és  ^ilMarduk az I.GI.GI-k között nagyot alkottak”[8]. 

Hamurabi törvényoszlopán többször említett ^dI.GI.GI nevet jelen esetben nem kellett új-asszír szótári jelekre áttenni, mert a Bauer féle átírás e jeleket használta.

Meg kell jegyezni, hogy a törvényoszlop eredeti szövege sumir jelekkel íródott,. Nem babiloni, hanem un. sumir nyelven lehet és kell olvasni.

Az ékjelek alatt van a latin betűs átírás közvetlenül alatta a jelek magyar megfelelője, végül a szószerkezet jelentése. A GI[9] jel kettőzése többesszámra utal. Az ^dI.GI.GI név jelentése: felső irányító(kat) irányító istenek.

Összegezve: Az ékiratos források megkülönböztetik, és más-más néven nevezik az istenek második sorába tartozó a földi és az égi segítő isteneket. A főistenek rendelése szerint a földi életet segítőkhöz tartoznak a ^dA.NUN.NA^ki -k, vagyis mindazon istenek, akiknek valamilyen okból kifolyólag kapcsolatuk van a földdel, a földi emberekkel. Velük szemben a ^dI.GI.GI-k a főistenek égi segítői. Mindkét elnevezés gyűjtőfogalom. A tévedések elkerülése végett célszerűbb az isteneket a gyűjtőnév helyett a saját nevükön nevezni, hiszen mindegyiknek megvolt a maga tevékenységi köre és ezáltal  a neve is.

[1] Seibert, Ilse: Die Frau im Alten Orient, Kunst und Kultur, Leipzig,1973.,31. p.

[2] A sumir korban az istenneveket az istent jelentő szócsoport-meghatározó jelezte. Így a szövegben az „isten” fogalomjel feltüntetésére már nem volt szükség. Ma kiírandó az „isten” szó, ami feleslegessé teszi a sumir ^d vagy az asszír ^il szócsoport-meghatározó ismételt feltüntetését.

[3] Gudea A és B feliratos hengere II.1. In: Price, Ira Maurice: The great Cylinder Inscriptions A & B of Gudea, Hinrichs’sche Buchhandlung, Leipzig, 1899.

[4] L.m.f.

[5] Schrader Eberhard: Mythologische, religiöse und verwandte Texte, Reuther –O. Reichard, Berlin, 1915. - Keilinschriftliche Bibliothek Bd. VI. 548,5

[6] Hammurabi törvénykódexe, I.14. In: Bauer, Theo: Akkadische Lesestücke, Pontificium Institutum Biblicum Róma, 1953.

[7] Parrot, i. m. 222.p.

[8] Hammurabi törvénykódexe, i. m. I.14.

[9] A GI kettőzése önmagában is többesszám. Ezért a név fordításakor hiba a többesszám –k jelét használni. A mai magyar nyelvérzék a kettőzést nem érzi többesnek, ezért jelölni illett.

Mióta világ a világ az ellenfelet, ellenséget félreállították, eltették láb alól. Idővel módszerek egyre kifinomultabbak lettek, a gyilkot felváltotta a vadkan agyara, a szentelt ostya, házasságkötési ceremónia és az egész egyszerű vendéglátás stb. Manapság meg kézfogással, bolgár esernyővel, számítógépen keresztül stb.

A kitervelőknek és az elkövetőknek eszükbe sem jut, hogy hosszabb-rövidebb idő múltán a bűnt bűnhődés követi, s a megszerzett javakat, előnyöket, pénzt, országot, népeket stb. nem viszik magukkal a másvilágra, sőt a következő életükben keményen megbűnhődnek a tetteiért. A gondolkodó magyarban felvetődik a kérdés, akkor miért teszik, miért gonoszkodnak, miért hazudnak…? A válasz egyszerű: Így születtek, a vérükben van.[1]

A szkítáknál a legnagyobb vétek a hazugság volt. Mondván, aki hazudik, minden rosszra képes, miként a gyermekkori csúfolkodó mondja: Aki hazudik, az lop is, aki lop az…

A magyar honvisszafoglalás óta a Német-Római Birodalom mindent megtett, hogy megszerezze, elvegye a magyarságtól Pannóniát, a „tej-méz folyó Kánaán”-t.[2]

A Lech-mezei csata (Hector Mülich, 1490 – en.wikipedia.org)

Bár a 955-ös Lech-mezei német győzelem dühödt magyargyilkolásba torkollott, nem bizonyult valós sikernek. Pannónia/Magyarország szilárdan ellenállt minden bekebelezési próbálkozásnak, sőt az un. magyar kalandozások keletnek, Bizánc felé még folytatódtak is. I. Ottó herceg, a későbbi német-római császár felismerte, nyílt harccal nem lehet a magyarságon úrrá lenni, ezért taktikát változtatott: Ami nem ment fegyverrel, menjen hímes szavakkal, ármánnyal és csalárdsággal!

Tudtán kívül XII. János római pápa ehhez segítette hozzá Ottót. Ezidőtájt a római pápa tekintélye alig volt nagyobb, mint egy püspöké. XII. János pápa reménylette, hogy a szász I. Ottóban rátalál azon hatalmasságra, amely visszaadja pápasága fényét és nagyságát, ezért 962-ben császárrá koronázta.

1. Ottó császárt és az udvaroncát fogadja XII. János pápa és a kardinálisa (festett fóliáns, 1450)

Az újsütetű császár ’hálából’ rögvest kinyilatkozta, a pápánál nagyobb hatalma lévén, teljes engedelmességet követel. A pápa nem nyugodott bele, és döntőbírául a korabeli legnagyobb „világi” méltóságot, a magyarság vezérét kérte fel:  Salectus püspököt és Zacheus[3] passaui segédpüspököt küldte Taksonyhoz, és felkérte a vita eldöntésére.[4] Taksony a római pápa mellé állt, remélve, hogy a későbbiekben a pápaság a szövetségese és támogatója lőn.[5] Sajnos nem így lett, sőt ezzel I. Ottó, német-római császárt is maga ellen fordította.

Taksony vezér a Képes Krónikában

 Innen ered a római pápák magyarellenessége. Azokat gyűlölték, akik segítették pápai trónjuk megmentését. A Vatikán soha nem bocsátották meg a magyaroknak, hogy két pápájuk fejet hajtott előttük: Először Leó pápa Atilla király, másodjára meg XII. János pápa Taksony előtt alázkodott meg. Egy évezred múltán elmondható, hogy Magyarországnak semmi nem okozott nagyobb kárt, és nem szőtt/sző ellene annyi ármányt, mint a római pápa.

Székely István[6] XVII. századi krónikaíró a római keresztény egyházfőkről, pápákról alkotott, lesújtó véleménye a múltban gyökerezett, de látnoki módon jövőbe mutatott: A 605-ös évtől  „Sabiniánus Papa… papalkodec Romaba eg’ eßtendeig. Ettól fogvá a papac mind Antichristosoc, es Lucipernec hel’tartoi.” [Szabinianusz pápa... pápálkodik Rómában egy esztendeig. Ettől fogva a pápák mind Antikrisztusok, és Lucifernek helytartói.] E kijelentés igazságát ezeréves államisága alatt a magyarság a saját bőrén tapasztalta/tapasztalja. [Vajon 2022-ben a magyar miniszterelnök közvetlenül aa megválasztása után mivégre látogatott elsőként a római pápához, holott előzőleg az első útja az USÁ-ba vezetett. Vajon mi instrukciót kaphatott? Bizonyára titok maradna, ha a bekövetkező események nem árulkodnának.]

Ottót aggasztotta Taksonydöntése, attól tartott, a pápa megerősödése csorbítaná a hatalmát, ezért álságos lépésre szánta el magát: 971-ben felszólította Pilgrim, passaui püspököt, hogy elhunyt pápák nevében hamisítson[7] néhány bullát, miszerint Pannóniaföldje egyházilag a lorchi, ill. az utód passaui püspökséghez tartozik. Pilgrim[8] négy bullát hamisított; s egy ötödiket, melyet VII. Benedek pápa nem a passaui püspök, hanem a salzburgi vikárius javára hitelesített.[9]

Pilgrim, passaui püspök (fametszet részlet 5,7x4,4, cm, 1565/66, Basel)

Ottó a császári udvarban székelő Cluny-i apát közreműködésével békejobbot kínált Taksonynak, melynek végkifejlete a quedlinburgi egyezmény és a magyar vezér, az özvegy Géza másodszori kiházasítása lett.

’Farkasjáró’ Wolfgangot[10] a Harz-hegységben az einsiedelni monostor magányában érte a hír, induljon Pannóniába ’pogány’ magyarokat téríteni. Passau püspöke, Pilgrim készítette elő az utazását, és adta az útbaigazítást.

972-ben Wolfgang úttalan utakon, a gyepüket kikerülve jutott Taksony elébe. I. Ottó császár békeajánlatát és üzenetét vitte: Ha engedélyezi a hittérítő papok szabad bejárását Pannóniába[11], a nyugati keresztény világ elismert uralkodója lőn. [Évek múltán querfurti Brunó ugyanezzel ámította Gézát!]

Taksony 972-ben, a német követjárás idején hunyt el. A halála évét  Aloldus[12] szerzetes-író jegyezte fel.

Wolfgang küldetése folyásáról hallgat a fáma. A német források mentegetik, sajnálkoznak, hogy Pannóniában „a hit magvait vetni hasztalan fáradozik vala”.  ’Sikertelen’ térítéséért mégis a lehető legnagyobb egyházi elismerésben részesült, sőt német nyelvterületen mindmáig szentként tisztelik. Valami ’nagy dolgot’ kellett véghezvinnie, hisz’ soha senkinek, lett légyen az világi vagy egyházi ember, ha vállalt feladatát nem teljesítette, nem járt jutalom. Sőt megrótták, megbüntették, birtokát elkobozták, rossz esetben a fejét vették. Egyetlen forrás sem említi, mivégre lett Wolfgang  püspök. Ám az „írásban nem rögzített titkos tárgyalásokat, egyezményeket, az időközben megsemmisített megállapodásokat mindig, minden időben a bekövetkező események igazolják.”[13]  

Szent Wolfgang, Regensburg püspöke (anastpaul.com)

Pilgrim magához rendelte a Pannóniából visszatért Wolfgangot. Megfeddte, mert leendő pannóniai egyházmegyéjében az engedelme nélkül szándékozott téríteni.  Úgy tett, mintha nem is az ő tanácsait követte volna. Pilgrim Wolfgang hitbéli tudományát megvizsgálván, meggyőződött, hogy nem kóborló barát, hanem a hit igaz követője. Nem bocsátotta vissza Pannóniába. Tudván tudta, köze volt Taksony halálához vagy halálos betegségéhez[14]. Büntetés helyett kieszközölte, hogy a 972. szeptember 23-án elhunyt Mihály, regensburgi püspök helyét elnyerhesse.[15] Wolfgang e hivatalba 972 karácsonyán iktattatott be.[16] Annak a Regensburgnak lett a püspöke, ahol 18 évvel korábban Bulcsút, Lélt és Súrt felakasztották. 

Ottó császár számíthatott Taksonyhalálára, hiszen rögvest követséget menesztett Taksony fiához, Gézához, az újdonsült fejedelemhez, hogy rajta, az ifjú és tapasztalatlan vezéren keresztül szerezze meg pannóniai befolyását. 

973-ban a quedlinburgi birodalmi gyűlés után Ottó,német-római császár elhunyt. Nem érte meg terve végkifejletét. A megvalósítás a leszármazottjaira, II. és III. Ottóra, illetve az utódaikra maradt. Kb. 500 évnek kellett eltelnie, mire a Német-Római Birodalom apránként megszerezte Magyarországot.

A németek találékonyságban nem jeleskedtek; ellenfeleik elhallgattatásában évezredes mintát követtek.  A jóhiszeműségükről, szavatartásukról, törvénytiszteletükről híres szkíták, hunok, avarok, magyarok mindig minden alkalommal hittek nekik, pedig szemlélőik voltak királyok, főemberek idő előtti távozásának.  

Wolfgang követjárásakor hunyt el Taksony. Gyorsan hazaiszkolt. Pilgrim nem engedte vissza Pannóniába, nehogy az ottlétét összekapcsolják „fejedelmük” halálával, és meglincseljék.  

A papok Géza és a lengyel Adelhaid házassága óta jelen voltak Pannóniában.  Adalbert prágai püspök Rómából jövet „elfelejtett” továbbenni Prágába.[17] Géza áldozópapja és Vajk/István nevelője lett. Géza 997 évi halálakor sürgősen távozott, mondván, ha a támogatója nincs többé, megy  Poroszföldre téríteni. A pogány poroszok ütötték agyon. Áldozópapként szentelt (mérgezett) ostyával[18] eltehette a „véreskezű” Gézát láb alól, hiszen a térítendő magyarok kiirtása kezdett az egyháznak kellemetlen lenni.[19]

Imre herceg koronázása előtt négy nappal német küldöttség érkezett István király udvarába. A ceremóniához hagyományos vadkan-vadászat is hozzátartozott; s lám, német vadkan sebezte halálra Imrét.

A majdnem királlyá lett Zrínyi Miklós költő és hadvezért, gubernátort az osztrák küldöttség Új-Zerinvári tartózkodásakor szintén német vadkan ölte meg. 

Artabán pártus király leánya és Caracalla császár eljegyzésekor a nagyszámú római leánykérő küldöttség adott jelre előkapta a ruhája alá rejtett fegyvert, és az ünneplő pártus vendégsereget lekaszabolta.[20]

902-ben a bajorok úgy tettek, mintha egyezkedni kívánnának Kurszán vezérrel ezért „… lakomára invitálták, a királyukat Chussolt, és a többi vele levőt…”[21] A békés lakmározókat a ruhájuk alá rejtett fegyverekkel orvul legyilkolták.

… és így tovább…

Marton Veronika: Magyarország a kereszt árnyékában, Matrona, Győr, 2018. c. könyve nyomán. (31-34 pp.)

 [1] Andrássy Kurta János szíves szóbeli közlése.

[2] Marton Veronika: I. András király korabeli Imák, Matrona, Győr, 2006. borító.

[3] Mindkét püspök avar származású volt. In: Fehér M. Jenő: Az avar kincsek nyomában, Magyar Történelmi Szemle kiadása, Buenos Aires, 1972. 112. p.

[4] Sackur Ernst: Die Cluniacenser: In ihrer kirchlichen und allgemeingeschichtlichen Wirksamkeit bis zur Mitte des elfter Jahrhunderts, I-II. Niemeyer, Halle, 1892-1894. 441.p. 

[5] Luitprand, In: Ernst Dümmler- Köpke, Rudolf –: Kaiser Ottó der Grö3e, Verlag von Duncker & Humblot, Leipzig, 1876, 589. p.

[6] Székely István/Szekel Estván: Chronica ez világnak yeles dolgáirol, Craccoba, Niomtatot Striykuiai Lázár Által, Christvs. ßw^eletesenec M.D.LIX (1559) eßtendeiebe. 129. p.

[7] Catholic Ökumenisches Heiligenlexikon, Pilgrim von Passau címszó, In: heiligenlexikon.de

[8] Pilgrim bullahamisításai (Die lorcher Fabel) 971-től 991-ig, a püspök haláláig folytak.

[9] Ld. A lorchi bullahamisítás c. fejezetet  a Magyarország a kereszt árnyékában c. kv.63. oldalán!

[10] A Wolfgang beszélő név, a jelentése: farkasjárás.

[11] A XII. századig a Kárpát-medencei Magyarországot a források nagyvonalúan Pannóniának hívták.

[12] Katona, Stephanos: Historia Critica primorum Hungariae Ducum, Pestini, Sumptibus Iohannis MiIchaelis Weingand, et Ioannis Georgii Koepf, Bibliopol, MDCCLXXVIII.[1778], 501. p.

[13] Marton Veronika: Az I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006. 24-25. p.

[14] Imre herceg „vadkan” okozta halálakor is német-római küldöttség látogatta a magyar udvart.

[15] Szabó Károly: A magyar vezérek kora, Ráth Mór, Pest, 1869. 346. p.

[16] Arnoldus Wohburgensis: De memoria S. Emmerami. In: Pertz i. m. 530-531. pp. és az Annales Einsidlenses, In: Pertz i. m. III. 143. p.

[17] Rómából tartott hazafelé, midőn Géza maradásra bírta.

[18] A papok mérgezett ostyával tették el láb alól az egyház számára nemkivánatos személyeket. Az étekfogók ételt-italt ellenőriztek, de a szent ostyát nem. (Püspöki Nagy Péter szíves szóbeli közlése) 

Helyreigazítás: A  fenti, 18. sz. jegyzetben tévesen hivatkoztam Püspöki Nagy Péterre,  Nem ő, hanem Szőcs István kolozsvári újságíró közölte Csontos Péterrel, aki elmondta nekem. A tévedésért a Professzor Úr szíves elnézését kérem!   

[19] Hartvik: Vita s. Stephani…, Podhradczky, Buda, 1836.  

[20] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona, Győr, 2010, 111-112.pp.

[21] Annales Sangallenses majores, 902. Pertz, Script. I. 902. In: Monumenta Germaniae Historica 1-3, Berlin, 1864-1869. év.

A közelmúltban az interneten több írás jelent meg az Antanténusz c. mondóka megfejtéséről. Felsoroltatott több megfejtés kísérlet, ám a teljes megfejtést, értelmezést senki nem említette, holott a „Hol rejtőznek a magyar táltosok? c. könyvemben a mondóka első két kifejezését, az ANTANTÉNUSZ SZÓRAKATÉNUSZ –t az ékírás és a rovásírás segítségével megfejtettem. 

xxx

 Balatoni aranykapu (Egry József festménye, 1943-44, Magyar Nemzeti Galéria)

Az Antanténusz c. rövid, verses gyermekeknek való „kiolvasó vers”, kiszámoló, mondóka. Hivatalosan értelmetlen halandzsa-szövegnek tartják. Forrásmegjelölés nélkül némely nyelvész szerint több európai nyelvben [pl. finn[1]] is előfordul. Mások latin eredetű elhallott versnek, nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják. Hangalakja tájegységenként kissé változó. Ismertebb változata:

Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!

Forráshivatkozás nélkül némely kutató[2] ékiratos cserépről leolvasott ősi ’sumér’ imának tartja. A wikipedia.hu[3] tudni véli a XX. az. elejéről való megfejtést: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz (Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt!)

E vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám forrásmegjelölés nélkül legfeljebb ötletként értékelhetőek.   

Ez ösztökélt arra, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, mai magyar nyelven értelmezhető-e a versike. A mondat második részének megfejtése ellen a nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén félrevivő szót éreztem benne.

Szőcs István, a nagy műveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”[4] .  

Hasonló vélekedett az egyiptológus Borbola János[5]: „…nyelvünk mellett … gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a „varázsszavakat” visszafelé kell olvasni.”

Libapásztor lányka (explow.com/nepviselet 2.)

Pass László[6], debreceni evangélikus lelkész részletesen foglalkozott a mondókával. Megállapításai helytállóak. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le  a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama és még ma is időszerű.”

Lepedőszél (szőrhímzés, Vas m., XVIII.sz., Néprajzi Múzeum)

1975-ben Pass László írására Komoróczy Géza nyelvész válaszolt: „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség.”[7] Bizonyára ez „ex katedra” kijelentés miatt az akadémikus körök azóta sem foglalkoznak a versike mélyreható elemzésével[8], hanem maradtak a halandzsa besorolás mellett.  

Úgy tűnik, Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes.  Kifogás az, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket nem elegendő az ékjelek a latin betűs hangzósítása, feltételezett hangalakja alapján meghatározni. Mindenképpen el kell olvasni és értelmezni kell a hozzárendelt vonalas, illetve ékjeleket.

Ez a sumir és a magyar nyelv időbeli távolsága, szerkezetileg és írásképileg eltérő volta miatt nem egyszerű. Ti. a magyar szöveg „ az egy betű, egy hang” írással készült,  míg a sumir fogalomírással.

Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást?  Vajon szabad-e a latin betűkkel rögzített, ám jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtt használt káld-sumir fogalomírás jeleire?

Összekötő kapocs a székely-magyar rovásírás volt. A ma használt kb. két és fél évezredes latin betűírástól[9] és még régebbi székely-magyar, részben szótag- részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig.

Vitathatatlan, hogy a mai írásoknál kisebb-nagyobb eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. A magyar nyelvben még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.

A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.[10] Betűírás ez is, ám valami megmaradt a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók írásakor a kiejtésekor, a hangzósításkor  a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt[11] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni, de az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem. A rovásírás esetében az „e” zöngét bizonyos szabályok figyelembevételével bele kell olvasni szóba! A kemény, sok mássalhangzós cseh nyelv létrejötte ez elv „nemtudására” megy vissza. A sztyeppei szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy a mássalhangzók olvasásakor az adott szóba bele kell érteni, olvasni az ejtéskönnyítő magánhangzót. Ez ismeret hiánya miatt lett a nyelvükben ily sok mássalhangzó.

A mondóka megfejtéséhez használt un. „somogyi rovásírásos tanító tábla” negatív képe[12]

A betű-összevonásoknak köszönhetően székely-magyar rovásírás kevés jellel sokat fejez ki. Egy-egy mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy-egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. Mindezt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni.

A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.

Az ékírásos szövegek fordításában szerzett tapasztaltakkal messzemenően egybevág a XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok[13] felismerése, miszerint az eredeti magyar szavak (beleértve a nyelvtani elemeket is)  szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Az „antanténusz. szórakaténusz” esetében semmi nem indokolja, hogy ez ne lenne igaz. Ennek alapján az erőteljes nyomatékkal egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként[14] lehet felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását segítette elő a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása. A Rudimenta említett szabályainak figyelembevételével, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont rovásjelekkel[15] le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként szószerkezetet alkotnak.  

Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szavának, azaz szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) a mai ejtés szerinti írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik. A latin betűs átírásnál az egyes magánhangzók feletti vonás nem ékezet, hanem és az alsó indexszel egyetemben a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit a ma már nem hallunk.[16] A megfejtésnél használt jelek nem káld-sumir vonalas, hanem új-asszír szótári jelek.

Sajnos a mondóka szövege ékiratos agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor ékjeles írását lehetne használni. Ti. az íráskép kb. 500 évenként alakult, változott. A XIX-XX. századi szótárak az új-asszír ékjelekre épültek, feltüntetve az egyes népek kiejtését.

 Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Így az olvasás iránya szerint az a betű feje az n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasat na lenne. 

A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a Tanító tábla első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető. 

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő erősen hangsúlyos sz mássalhangzó szinte teljesen elnyomja.

Talányos 4. sz. nusz ékjel jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, tehát egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban[18] az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké. A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU₈ és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba” 

A 6. sz. „SZU” gyök mai mondókabeli kiejtése: szó. Csakhogy az első megfejtők szerint a káld-sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[19] A tájnyelv a lovat többféleképpen ejti: ló-lou-lú. Tehát a magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a káld-sumir SZU₁₀ kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért célszerűnek tűnt az u jelet kisebbre, a sz mássalhangzót nagyobbra venni.  

A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k-hoz balról illeszkedik az a. Ily összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában.  A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt az tükrözi ékírás, hisz a tén ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy nincs olyan idegen mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne lehetne adni. Nincs, amit a magyar anyanyelvű ne értene, bármilyen kitekert magyarsággal lett légyen fordítva. .  

Ilyen furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés szokatlan, de magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, már majdnem megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit esetleg kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap „kapu-közelben”, vagyis felkelőben van. A horizonton feltűnik a hajnali derengés, jelezvén, közeledik a napkelte. Ám a Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”. Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz. „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” népdal első szóképe, a második szószerkezetben kissé kibővítve megismétlődik.  Vagyis a népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…” A mondóka esetében: Közeledik a napkelte, a Nap már-már feltűnik a látóhatáron.

A kislibák ébredése, kelése is „kapuközelben” van. Hajnaltájt a kislibák összebújva reszketnek, hidegben már nem szunnyadnak, hanem epedve várják a a melegítő napocskát.

A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka mai magyar nyelvű jelentése:

Égi fénykorona közeledik, kisliba, elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, ám megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is.

Bújj, bújj, zöld ág (Szék v. Doboka vármegye, Erdély, Gyermekjátékok, Magyar Néprajzi Lexikon)

A halandzsa-szövegnek tartott „Antanténusz…” versikének a magyar előidőkben megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy mind a mai napig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben.

[1] Kiss Dénes szóbeli közlése In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Dudás Rudolf szerint a mondóka szövege ékiratos táblán előkerült; ám sehol nem írja, hol, melyik táblán található.  

[3] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

[4] Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[5] Borbola János: Magyarok Istene,  Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.   

[6] Pass László kéziratban terjesztett tanulmányának másolata.

[7] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.   

[8] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[9] A hagyomány szerint Romulus 753-ban alapította Rómát. 

[10] A rovásírás szabályait, és az egyes jelek leírását Thelegdi János: Rudimenta azaz a hunok régi nyelvének elemei, 1598 (Ars Libri, Bp.,1994.) és Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek (Matrona, Győr, 1998.) c. könyvben elemzett Tanító tábla c. szerint vettem figyelembe. 

[11] A Kazinczy-féle nyelvújítás, ill. -rontás eredménye: a magyar nyelvben eluralkodott a szóelemző, az un. etimologizáló írásmód. A régiségben az írás alapelve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanuló magyar anyanyelvű gyermekek, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák

[12] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008., 6. p.

[13] Francois Lenormant és Galgóczy János

[14] Gyök: Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, amelyekből… belváltozás…által más-más, alapeszmében egyező szók erednek. In: Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, I-VI. 1862-1874. I. Előbeszéd, 63.p. 

[15] ligatura

[16] Ár: cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[17] Latin betűk esetében az olvasás balról jobbra, ék- ill. rovásírásnál jobbról balra irányul.

[18] Deimel, Anton: Šumerisches Lexikon, Teil II., Bd. 1-4. Sumptibus Pontifici Instituti Biblici, Roma, 1930.

[19] Czuczor-Fogarasi i. m. IV. köt. 998. p.

Késmárk szabad magyar királyi város, háttérben a Magas-Tátra (1463; fóliáns. Részlet III. Ferdinánd német-római császár és magyar király adományleveléről)

A magyar címerben levő kettőskeresztet és a hármashalmot a szlovák nemzeti törekvés képviselői a XIX. században sajátították ki. Semmi mást nem tettek, mint átszínezték és kiemelték e két jelképet a magyar címerből.

Az 1800-as évek elején a tót írók még magyarországi hegységnek tekintették a Tátrát. A franciák, a svájciak, az olaszok és a németek romantikus alpesi kultuszának hatására ekkoriban kezdődött a Tátra-imádat. E hegyben a tót nacionalizmus a szlávság szimbólumát vélte felfedezni; s 1814-ben a szláv nemzeti gondolat megtestesítőjeként szerepel. Šafarik[1] költeményeinek alaptémája a Tátra. Ján Kollár[2] a „Tátra fia”-ban már csak szláv Tátrát ismer. 1836-ban a tátrai szlávokról ekképp ír: „Tatry jsú hnízdo a kolébka všech Slávov.” (A Tátra minden szláv fészke és bölcsője.) A felvidéki szláv ifjúság a Tátra romantikájában élt. Megjelenik a Tatranka és az Orel Tatranský c. folyóirat, megalapíttatik a szláv Tatrin egyesület, ekkor születik meg a „Nad Tatrou sa blýska” (A Tátra felett villámlik) c. dal stb. Nyelvüket a tótok tátrai nyelvnek tartották/tartják, mert hitük szerint a Magas-Tátra völgyeiben, annak védelme alatt a maga eredeti érintetlenségében maradt meg, s idegen nyelvek nem torzították el.

Neogrády László (1896-1962): Tél a Tátrában ,festmény (magas-tatra.info)

A valóság egészen más.[3]

Czambel[4], tót nyelvész kimutatta, hogy a Felvidék legismertebb hegy- és folyóneveinek (Tátra, Fátra, Poprád, Vág, Nyitra, Garam stb.) szláv eredetét nem lehet etimológiailag bizonyítani [ti. mind eredeti magyar elnevezés]. Šašinek[5], tót történetíró szerint a Kárpátokon túli szlávok csak a hun birodalom megszűnte után kezdtek apránként a Fekete-tenger és a Visztula vidékéről idevándorolni. Mások szerint az avarok határőrnépként telepítették őket a Felvidékre.

Bizonyos, hogy a tótság a XII. században még az áthatolhatatlan erdőségekkel borított Felvidék keleti és középső részét szállta meg. Nagyobb összefüggő település csak a Morva (szlovákul: Morava) folyó és a Garam alsó folyásáig elterülő részen volt; nem bizonyítja semmi, hogy Szvatopluk morva-szlávjai a tótok elődei lettek volna.

Kikből áll a tót[6] etnikum?  

A felvidék tót nép mind nyelvében, mind szokásaiban különbözik a szomszédos szlávságtól, még a nyelvileg hozzá legközelebb álló cseh-morváktól is. A cseh nyelvészek mégis is tanítják, hogy a szlovák a cseh-morva nyelv keleti nyelvjárása.

A tót népdalnak úgyszólván semmi közös vonása nincs a cseh népdallal, ellenben feltűnő a rokonsága, sőt az azonossága a magyar népdallal. A tót népmese, a népszokások nem a szomszédos szláv népekével közösek, hanem a magyarral. A tótnak nincs nemzeti tánca, a magyar csárdást járja.

Szomorú, hogy nemcsak a szlovák, hanem a magyar néprajzi kiadványok is a törzsökös felvidéki magyar népviseletet pl. a gömörit stb. a szlovák közé sorolják. Pedig a XIX. században jelentősen különbözött a felvidéki szlovákság és a magyarság viselete. Ezzel együtt több példa is bizonyítja, hogy mind régen, mind manapság a magyarországiak adják az ötletet, ajándékozzák oda a hagyományainkat a szlovákoknak. 

1. Felvidéki tót legény,  XIX. sz. vége (mütargy.com)

Vitathatatlan, hogy az 1848-49-es szabadságharc leverése, továbbá az 1920-as trianoni döntés után a Csehszlovákiához került felvidéki területek magyar lakosságának jelentős része józan meggondolásból vagy az erőszakos beolvasztás hatására fokozatosan elszlávosodott. Megnézvén a régi felvidéki temetőket, szembeszökő, hogy a XIX. századi sírköveken magyar nevek szerepelnek. A családok maradtak, nem költöztek el, de az újabb sírköveken ugyanazon vezetéknevek már szlávosan vannak írva. Így lett pl. a ghimeskosztolányi temetőben Szegény Anna leszármazottja Szegény János Jan Segen stb.

A szlovákok történelme belesimul az ezeréves Magyarország, a magyar nemzet történelmébe, mert a Felvidék soha nem volt önálló államalakulat, mindig Magyarország szerves része volt. A XVII-XVIII. században a magyar politikai és egyházi hatalom nem bánta, sőt támogatta, hogy a felvidéki magyar bencés papok és más tanító rendek a hegyi szlávságnak tanítsák a tót nyelvet, s megteremtsék a tót írásbeliséget (Fel sem ötlött bennük, hogy magyar hazájuk későbbi ellenlábasait pátyolgatják.)

Tót mátkapár az 1900-as évek elején (antikvarbudan.hu) 

A Szlovák Televízió jelenlegi műsoraiban feltűnően sok a népi jellegű műsor. Az előadók mesterkélt, operett-népviseletben magyar táncokat ropnak, szlovák nyelven magyar népdalokat énekelnek. (Megjegyzem a himnuszuk eredetileg az „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” c. magyar népdal volt.) Mindez arra vall, hogy a szlovák politikai vezetés a magyarság rovására gőzerővel építgeti a magyar múltból táplálkozó hagyományait, történelmét.

Miként lett a magyar hármashalom és a kettőskereszt szlovák nemzeti jelkép?

A XIX. században Ludovit’ Štúr[7] a szlovákságról szövögetett ábrándos gondolatokat politikai tartalommal töltötte meg. Szerinte a Tátra volt a szlávság őshazája, ebből a fészekből kelt ki a többi szláv nyelv (sic!). E romantikus gondolkodásmód ismer rá a magyar címer hármashalmának (és a kettőskeresztnek) szlovák eredetére és jellegére, s hamarosan ez lesz a politikailag függetlennek kívánt Szlovenszkó (Slovensko) jelképe. E felfogás nemcsak Štúr költészetében, hanem Josef Hurbanéban[8] is megjelenik: „Tatrí sú skamenala, v tvrdej hmote vtelená idea Slovenska.” (A Tátra megkövesedett, kemény anyagában testesíti meg Szlovákia eszméjét.)

A magyar történelemben imitt-amott előfordult, hogy becsületes, régi magyar családok szülöttei hiúságból, sértődöttségből magyar voltuk ellenére idegen érdekek szolgálatába álltak. Miként a szlovákság nagy költője Pavol Hviezdoslav (1849-1921) is. Andekdótába illő esete közismert: Országh Pál néven böcsületes magyar emberként élt a Liptóval határos Árva-vármegyében. Verselgetett. Néha magyarul, néha tótul. Egyszer beállított a Magyar Tudományos Akadémiára, s valamelyik öntelt akadémikus gúnyosan megjegyezte: „Liptóból nem verset várunk, hanem túrót”. Olyannyira megbántódott, hogy magyar voltát megtagadván a tótság legnagyobb irodalmi szószólója, költője lett.

Országh Pál – Pavol Hvezdoslav (1849-1821), a szlovák Shakespeare – wikipedia,org)

Az irodalmárok után következtek a tót történészek, politikusok. 1848 májusában a liptószentmiklósi nemzeti gyűlés döntötte el, hogy a tót nép, „a Tátra szabad fiai” nemzetiségüket színnel és zászlóval is kifejezzék. Háromféle hivatalos zászlót fogadtak el:

1. a piros-fehér-zöld (červeno-bielo-zelené) színű magyart,

2. a piros-fehér (červeno-biela) színű szlovákot (ekkor még hiányzik a zászlóból a kék szín. A mai a szlovák zászló fehér-kék-piros színű[9], benne a szlovák címerrel.

3. a piros-fehér-zöld (červeno-bielo-zelené) színűt a magyar címerrel, mint birodalmit.

E gyűlés az osztrák magyar dualizmus keretében „két egyenrangú népet ismer el a magyart és a szlovákot”[10]. E megállapításnak külpolitikai háttere is volt. A XIX. század negyvenes éveiben az un. kultúr-pánszlávizmus cseh-tót-illír mozgalommá alakult, amely a magyarokkal, ill. az osztrákokkal szemben hatalomra áhítozott. Eladdig a felvidéki tótok nagy szülöttei Kollár, Safarik, szinte semmivel nem járult hozzá népük műveltségének emeléséhez (ezt a cseh befolyás is jelentősen akadályozta). Štúr és Hurban munkássága révén a szlovák nemzeti mozgalom egyre inkább kikerült a cseh befolyás alól. 1848 áprilisában Prágában összehívták a szláv kongresszust: A csehek a nagy-morva birodalomra hivatkozva a szlávok lakta területek Csehországhoz való csatlakozását sürgették. Štúr és a társai tiltakoztak, mondván, ők csak védelmet keresnek a magyarokkal szemben, de nincs szándékokban azt a történelmi kapcsot felbontani, mely őket Magyarországhoz fűzi.

A csehek a Habsburg-dinasztia árnyékában éppen ezidőtájt [1848] dolgozták ki a Monarchia újfelosztási tervét, miszerint a Felvidéket Csehországhoz csatolja, és nem hagy a magyaroknak egyebet, mint a Dunántúlt és a Nagy-Alföldet”[11], tehát nagyjából a trianoni Magyarország területét.

[A magyar közvélemény mindmáig úgy tudja, hogy a trianoni területrablás eszméje a XX. század elején fogalmazódott meg, pedig nem sokkal a 1848-49-es szabadságharc előtt  nagyvonalakban tervként már készen volt.]

Az 1848. június 12-én kitört prágai forradalom leverése után Štúrék csatlakoztak az ausztroszláv[12] mozgalomhoz. A Szlovák Nemzeti Tanács bécsi megalakulása és a „júniusi felkelés után bizonyos lett…, hogy ellenállásra készültek a magyar kormány ellen. A magyarok és a bécsi kormány közt kitört fegyveres felkelés után bekapcsolódtak a magyar forradalom elleni harcba…”[13] Bécsben Stúr hívei ígéretet tettek, hogy a tótság a magyarok ellenében Ausztria mellé áll. Ám, amikor szeptemberben inkább rabolva, mint harcolva betörtek Miavába[14], alig néhányszáz tót csatlakozott hozzájuk. E megmozdulásukat a magyar kormánybiztos vezette magyar honvédcsapatok könnyedén leverték. ”1849 tavaszán a cári hadsereggel együtt harcoltak a magyar kormány erői ellen.”[15] Az osztrákok gyorsan megbizonyosodtak arról, hogy Štúrék mozgalmának a tótság körében nincs gyökere. Nyilvánvaló, hogy ekkor még a magyar állameszme erősebbnek bizonyult, mint az ausztro- [és a pán-]szlávizmus.[16]

Az 1848 évi magyarellenes forradalmi megmozdulásához fűződik a későbbi Szlovenszkó (Slovensko) címerének és zászlajának létrehozása. Ti. a Miava ellen támadó tótok „a háromszínű (kék-fehér-piros) szlovák és a magyar hármashalmon álló kettőskereszttel díszített zászlóra esküdtek fel. A hármashalmot itt már átfestették kékre. E címer került a Štúr, Hurban és Hodža[17] irányításával felállított Szlovák Nemzeti Tanács pecsétjére. Így lett a magyar hármashalom és a kettőskereszt szlovák címerré.”[18]

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ekkor még a pánszlávizmus az ausztroszlávizmusnak és a tót nemzeti mozgalomnak csak a vezetőit[19], csekély számú követőit állította szembe a magyarsággal, magát a tót népet még nem, hisz az 1848-49-es szabadságharcban az osztrákok ellen a magyarok mellett kb. 40.000 tót is harcolt.

Sajnos utólag bebizonyosodott, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt és után az osztrákoknak a magyarországi nemzetiségekben sikerült elhinteni a gyűlöletet, amely a trianoni döntés idejére kibontakozott. A következménye az lett, hogy a tótsággal együtt a többi nemzetiség javarésze is a magyarság ellen fordult. Csehszlovákia és jelenlegi Szlovák Köztársaság égisze alatt a történelmi magyar Felvidéken intézményesen szítják a magyargyűlöletet. Megjegyzem, efféle mesterségesen szított magyarellenesség dúl majd minden Kis-Magyarországgal határos országban. Pedig a mai politikai események alakulását tekintve egyre nyilvánvalóbb, hogy a Kárpát-medence kis országainak egymás elleni acsarkodása, széthúzása mindeniknek káros. Nekünk is, nekik is.

A hazánkkal szomszédos országok még nem eszméltek, nem vették észre, hogy Magyarországon folyó egyre nyíltabb, erőszakosabb felülről/kívülről irányított magyarellenes gazdasági, társadalmi és szociálpolitikai mesterkedések előbb-utóbb hozzájuk is elérkeznek, ám akkor már nem kizárólagosan magyarellenesek lesznek.    

A feldarabolt Magyarország

A trianoni döntés kívülről szabdalta szét Magyarországot. Jóelőre kigondolták, több kis országgal könnyebb elbánni, mint egy naggyal. Köszönet Horthy Miklós ügyes politikájának ez csak félig-meddig sikerült. A II. világháború ellenére Magyarország időt nyert, és valami megmaradt belőle Ám mostanság az idegenszívű politikusok s a tanácsadóik jóvoltából mind a határokon kívül, mind belül a magyarság ellen (remélhetőleg nem halálos kimenetelű) immár alig álcázott pusztító támadás irányul.  

[1] Šafarik, Pavel Josef (1795-1861) – szlavista. A késmárki líceumban és Jénában tanult. A prágai egyetem könyvtárnoka.

[2] Kollár, Ján (1793-1852) – költő és pánszláv agitátor, Pesten evangélikus lelkész, a bécsi egyetem archeológiai tanára. A tót (szlovák) irodalom egyik megteremtője, a csehektől való elszakadás szorgalmazója.

[3] Révai Nagy Lexikona i.m., XVIII. köt.  388-389. pp.

[4] Czambel, Samuel (1856-1909) – tót nyelvész. Több könyvet írt a szlovák nyelvről. A tót nyelvet a cseh édestestvérének és déli szláv nyelvnek vallotta. Műve: Slovenský pravopis, Slováci i ich reč stb.

[5] Sasinek,  František Vit’azoslav (1830-1914) - szlovák történész. Magyar kollégiumokban, egyetemeken tanult.

[6] 1920 előtt Magyarországon a szlovák nép neve tót volt. A szlovák elnevezést a trianoni békediktátum folyományaként  hivatalosították. (MV)

[7] Štúr, Ludovit’ (1815-1856) – tót nemzetiségű agitátor és író. A tótok nemzeti érzületét igyekezett a magyar ellenében felkelteni. Hurbannal és Hodzsával együtt a tót nemzeti mozgalom vezetője. A tót irodalmi nyelv (liptó-túróc-zólyomi nyelvjárás) első szószólója.

[8] Hurban, Jozef Miloslav (1817-1888) – tót író és agitátor. A liptószentmiklósi gyűlésen a „Mit kíván a tót nemzet” c. memorandum szövegezője. Ezt a magyar kormány elutasította, ezután szervezte meg a tótok (több) fegyveres felkelését a magyarok ellen. 

[9] E színösszeállítás megegyezik az Oroszország zászlajának színeivel. Az oroszok hivatalosan tiltakoztak, azért mégse használják az ő zászlajukat; ekkor tették bele a hármashalmon álló kettőskeresztet. (MV)

[10] Chaloupecky, Vaclav: O znaku Slovenska. In: Chaloupecky: Staré Slovensko, Vyd. Filosofická fakulta University Komenského, v Bratislavĕ, 1923. 166-167. pp.

[11] Hóman Bálint - Szegfű Gyula: Magyar történet, V. köt., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1939. 403. p.   

[12] Az ausztroszlávizmus Palacky ideája volt, mondván „hogyha Ausztria nem volna, ki kellene találni”. Palacky hozta létre a pánszláv-orosz álmok helyébe az ausztroszlávizmust, amely a német magyar hegemónia ellenében Ausztriából szláv birodalmat akart alkotni. Hóman-Szegfű i.m. 402-403. p. nyomán. (MV)

[13] Mala Československá Encyklopedie, I-VI, 1982., Nakl. Československé akademie vĕd, Praha, 1987. V. köt. 686. p. Č

[14] Nagyközség Nyitra mellett (MV)

[15] Mala československá encyklopedie, I-VI. 1982. Nakl. Československé akademie vĕd, Praha, 1987. V. köt. 686. p. Č

[16] Hóman-Szegfű i. m. 404. p.

[17] Hodža, Michal Miloslav (1811-1870) – tót agitátor és író. Liptószentmiklóson evangélikus lelkész. A tót irodalmi nyelv egyik megteremtője. 1849-ben a magyarok elleni szlovák fegyveres felkelés egyik irányítója.

[18] Chaloupecky I. részben i. m. 170. p.

[19] A tót nemzeti mozgalom minden egyes kezdeményezője, vezetője magyar kollégiumokban, egyetemen tanult. Magyar műveltséget szerzett. Elenyészően kevés volt köztük, ki osztrák v. cseh egyetemet is látogatott. (MV)