Királya megbízásából szór átkot  az „I. András király korabeli Imák” szerzője Vatára, az 1046 évi nemzeti felkelés vezérére. A lázadó Vatát a poklok poklára, vagyis a gyehennába küldi.

Ne szabadítsa meg a gyehennából!

Az arámi eredetű gyehenna szó jelentése tűztó. (Az arámi a héber elődnyelve. Nem keverendő össze Jézus Krisztus anyanyelvével, az arameussal! Általában összemossák, pedig  nagyonis különbözőek.)  

Ge-ben-Hinnon , a Hinnóm völgye. Moloch isten lerombolt oltára helyén lett Jeruzsálem szeméttelepe. – hu.wikipedia.org)

A héber ’geh veneh Hinnom’ (Hinnom fiá[i]nak völgye[1]) elnevezés görög megfelelője Ge’enna. Rendeltetését tekintve a gyehenna tökéletesen fedi a tűztó értelmet, hiszen itt az ókorban a bálványimádó izraeliek rémisztő dolgokat cselekedtek. Jósiás, Júda királya, hogy borzalmaknak elejét vegye, „megfertőztette a Tófetet, a Hinnom völgyében, hogy senki az ő fiát vagy leányát át ne vihesse a tűzön Moloknak”[2]

Vajon, mit rejteget e mondat?

Első pillantásra talán azt, hogy az ókori zsidók átvitték a gyermekeiket a tűzön. Ez amolyan tűzkeresztségnek tűnik. Ám a valóság hátborzongató: „…felépítették Tófet magaslatait… hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben…[3]”

A Kr.e. VIII-VII. századi zsidóknak különös vallási szokásuk volt: Az elsőszülötteket, lett légyen az állat, vagy ember fel kellett áldozniuk az istenüknek, Molochnak. A Tófeten felállították Moloch isten üreges ércszobrát. A belsejében tüzet raktak, és a szobor tűzforró karjába helyezték az elsőszülött gyermekeket. Az áldozat a szobor karjáról a tűzgyomorába gurult. Tehát a Bibliában említett "a gyermekek átvitele a tűzön” kifejezés elevenen való megégetést[4] jelentett. A gyermekek kínhalált haltak Moloch karján, miközben a papok zajjal, kiáltozással és dobszóval fedték el az áldozatok sikolyát.[5]

Juda királya hiába tette tisztátalanná völgyet, még  Jeremiás próféta korában (Kr.e. VII-VI. sz.) is szokás volt az elsőszülöttek ilyetén feláldozása.

A későbbi századokban a Hinnom völgye gyűlöletes, utálatos hely lett, ezért ide helyeztetett Jeruzsálem folyton füstölgő szeméttelepe.

Moloch szobra (Athanasius Kircher illusztrációja, 1652 – en.wikipedia.org)

Vata, az első magyar nemzeti felkelés vezére nem jutott a gyehennára. Valamilyen úton-módon megszabadult, s nagy bizonyossággal bolgárföldre menekült.

Talán a „bolgárföld” elszlávosodott népének ’szvobodan’ szava, esetleg a szerb-horvát ’slobodan’, és még ki tudja miféle szláv nyelv ösztökélte a szavak eredetét kutató szótárírókat, hogy a magyar szabad kifejezést szláv eredetűnek tartsák. 

Vata jól megjárta. Nem elég, hogy megszabadult I. András király egyházi embereinek karmaiból, még az is kiderült, hogy szabad volta nem magyar, hanem szláv(!): A szabad „szláv eredetű szó, alighanem igen korai jövevény, az óegyházi szláv szvobod átvétele, mivel az élő szláv nyelvekben csak képzett alakjai… vannak… A szóelejei mássalhangzó torlódást a v [vagy a l] kiesése oldotta fel…”[6]

Mivel a szabad szónak a mai szláv nyelvekben csak képzett alakjai vannak, a magyarban pedig alapszó, akkor valójában a magyar nyelvből vagy elődnyelvéből került a szlávba és nem fordítva. 

A szabad kifejezés szlávból való származtatását a CF[7] is visszautasítja: „Mi nem hiszszük, hogy azt más nyelvek a magyartól kölcsönözték; viszonylag nem elégszünk meg azon indokolatlan puszta állitással, hogy a szabad szót mi vettük volna akár a szlávoktól, akár másunnat. A magyar szabad szónak és származékainak nem is minden érteményét lehetne a mondott nyelvekből megfejteni.” (CF)

 Szabadulna -  Dárdaaalakú kövön levő rovásírás[8] 

Az 1046-ban írt Imákban a „sobathaya” alapszava a szabad, melynek gyöke a szab, vág, eltávolít, ehhez járul a –d főnévképző, utána az y-nal jelzett nyelvjárási felszólító mód és az egyes szám 3. személyű igerag.

Régiesen: szabadojt és szabadejt. Jelen esetben (ő) szabadaja ~ szabadíjja ~ szabadítsa. A зobathaya szóban benne rejlik az -ít névszóképző, ami az alapszónak valamilyenné tesz értelmet ad: tanít (=tanulttá tesz), szabadít (=szabaddá tesz), hárít (=mentessé tesz), ehhez járul az -a, -ja igei személyrag. Kiejtve: taníjja, szabadíjja, háríjja stb. 

A HB.-ben zoboducha alakban fordul elő, amit Révai Miklós szabadocsának olvas.

Szombathy Ignác szerint az I. András király korabeli Imák a Dunántúlon készültek, ahol a régiségben és a tájnyelvben szokványos volt egyes szám, 3. személyű felszólító módú szabadíjja igealak. 

A szabad gyöke a sza, ebből ered a leválasztást jelentő szab, szak, szakad, és a távolságra vonatkozó szana (=szét) szó. A sza gyökből a b ajakhanggal képződött a szab (tav, tov), s -ad képzővel a szabad szó. Hangra és jelentésre hasonló a szanszkrit szva-pati (maga ura), a mongol dzabta (szabad vagy üres idő) szó is.[9]

Eleinte Subad, majd Puabi-ra módosított nevű sumir királynő lakomája (pecséthenger III. Úr-i dinasztia, Kr. e. 2600 körül, British Museum, London– ancient.eu)

A szabad szó és a toldalékai a sumir nyelvre vezethetők vissza, ami megcáfolja a szláv vagy más nyelvből való eredeztetést. 

Olvasata:  ŠU.BAD.DU.A.

Jelentése: nyitott keze(t) csinál, vagyis elenged. Ez értelmezés teljes mértékben megfelel a magyar szabad, szabadul kifejezésnek,  ami szintén azt jelenti, hogy mentesít minden köteléktől, nyitott tenyéren tart, nem tart vissza, hanem elenged.

A magyarok erőszakos keresztény térítése idején, Géza fejedelem és I. István király korában került a héber eredetű gyehenna szó a magyar nyelvbe; és az Imákban átokként párosult az ősrégi magyar eredetű szóval a szabaddal. 

[1] Szent Biblia, Bibliatársulat, Bp. Józsué könyve, 15,8. 220.p.

[2] Szent Biblia i.m. Királyok II. könyve, 23.10. 379. p.  

[3] Szent Biblia i. m. Jeremiás próféta könyve, 7.31. 667. p.

[4] Szent Biblia i. m. Ézékiel könyve, Ez 16,21; 20,26. 731, 736. pp. .

[5]Jean Chevalier-Alain Gheerbrant: Dictionnaire des Símbols, Seghers, Paris, 1973-1974. Moloch címszó.

[6] arcanum.hu; In: Magyar etimológiai szótár, Sz, szabad címszó

[7] A magyar nyelv szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából. Készítették? Czuczor Gergely és Fogarasi János. Emich Gusztáv Akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862. Szabad címszó  (A továbbiakban CF)

[8] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008. 115-116 pp.

[9] A magyar nyelv szótára (CF) szabad címszó

A nyelvek anyját tudom én, nem pedig „tudtam”, ahogy Erdélyi József[1] írta, mert a csoda a magyar anyanyelvünkben van.

Erdélyi József 1939-ben megjelent könyve

A mai magyar akadémista nyelvészek, történészek szinte hisztérikusan utasítják vissza mind a képzett, mind az önképzett magyar és külföldi nyelvészek, történészek komoly érvekkel alátámasztott véleményét, miszerint a magyar a világ legősibb nyelve: „Noé bárkájából” bukkant elő, sőt az ékiratok bizonysága szerint már a Vízözön előtt létezett. (Ezt bizonyítja blogomra feltett „sumir-magyar szófejtésekkel foglalkozó minden írásom.) 

Arany János 1867-ben – Simonyi Antal felvétele

A kiegyezés óta a finnugor eredet- és nyelvelmélet teljesen eluralta/eluralja a magyar nyelvészeti kutatásokat, olyannyira, hogy még a szolid, békés lelkületű Arany Jánost is felháborította:   

„Kisütik, hogy a magyar nyelv

Nincs, nem is lesz, nem is volt;

Ami új van benne, mind rossz,

Ami régi, az meg tót.”[2]

Anyanyelvünk erőszakos finnugrista besorolása mintegy 150 éve szilárdan tartja magát. Mostanság ugyan mutatkozik némi repedés, de az is inkább felülről diktált, hiszen az idegen kifejezések, szavak, régebben a szláv, a latin és a német nyelv majmolása, manapság meg az angolé, megteszi a hatását. Lassanként már teljesen mindegy lesz, hogy a magyar nyelv finnugor-e vagy turáni (szkíta) úgy eluralja nyelvünket az angol. Századok múltán majd töprenghetnek a nyelvészek, milyen nyelv is valójában a magyar.

Az angol amolyan „lopkovic nyelv”. Az 1960-as évek szóhasználata szerint: koktélnyelv. Szedett innen, szedett onnan, a németből, a latinból, görögből és más nyelvekből. Régi angol nyelvtanok[3] írják, hogy „az angol nyelvnek mindegy 100.000 szava van: egy angol földműves rendesen 300 szóval is beéri…, hogy ha 300 szó elegendő arra, hogy az ember vele mindent kifejezzen, akkor e szám, több mint háromszorosának elegendőnek kell lennie a művelt ember számára.” (Schidlof)  A „…magyar nyelv szókészletét mintegy 800.000-1,065.000-re tehetjük. „Ez persze nem jelenti, hogy ennyi szót a társadalom egyszerre használt vagy használni fog; de még a ma ismert és használt szavak mennyisége is több százezerre rúghat.”[4] („Óh, jaj!” - sikolthatna fel a magyar nyelvérzék, hiszen a „jelenti” után hiányolná a mutatószót, és megváltoztatná a szórendet is: Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar társadalom ennyi szót egyszerre használt… Sőt, a „fog” szócskát is kifogásolná…)

Jókai Mórnak 40-45 ezer szava van. „A mai diplomás szülők 4 éves gyermekének használt szókincse a 2100-at is elérheti.”[5]

S mi az angolt tartjuk mérvadónak! Laposítjuk vele az anyanyelvünket!? Sokan idézik, mondják, használják, holott a jelentését is alig tudják:    

1989-90 táján szárnyrakapott kezdeményezéstől felbuzdulva, miszerint a magyar üzleteken magyar nyelvű feliratnak, cégérnek kell lennie, betértem az egyik budapesti „fehérnemű-shop”-ba, és szappant (soap) kértem. Az eladónő meghökkenve utasított rendre: Olyan „inteligencs”-nek néz ki, s azt sem tudja, hogy ez butik és nem háztartási bolt. Visszakérdeztem, hát a shop nem szappan?! Mellesleg a francia boutique/butik eredetileg „szegényes elárusítóhelyet” jelent. A kifejezés félresikerült értelmezéssel került a magyar nyelve, hiszen méregdrága holmikat árul.

Vajon kiknek épült ez a kispesti bevásárlóközpont? (origo-hu) 

Nem az angol[6], német, francia stb. nyelvvel, nyelvtanulással, nyelvtudással van a baj, hanem azzal, hogy belekeverik a magyarba, ahol nincs létjogosultsága.

Ez írással szeretném felhívni minden magyar anyanyelvű, magyarul gondolkodó figyelmét csodálatos, párját ritkító, az idők mélyéből felbukkant anyanyelvünkre. Szeretném felrázni a TV, a rádió, az újságok zagyva szóhasználatát „fejlődik a nyelvünk” legyintéssel elfogadók, elintézők lelkiismeretét, hogy érezzenek immár felelősséget édes, ékes anyanyelvünk iránt. Ne dőljenek be a „a nyelv változik; a nyelvszokás eldönti, mi a maradandó, mi nem” véleményeknek, még akkor sem, ha azt hallják, anyanyelvünk nem felel meg a kor kívánalmainak, s ezért kell a sok-sok idegen szó, kifejezés. E vélemény nem állja meg a helyét. Bele kell merülnünk anyanyelvünk feneketlen mélységébe, s kiemelni a tudatunk mélyén rejtőzködő, jól érthető magyar szavakat, s használni; barátnak és idegennek, mondani, terjeszteni! Eleinte biztos felkapják a fejüket, meghallván a modern helyett a korszerűt, a rafinált helyett a körmönfontot vagy az agyafúrtat, az epilógus helyett az utóiratot és így tovább.

Furfangos mondások kitalálós játéka - A kép szószerint vette a „körmönfont”-at. A „kvíz” kitalálós játékot, kitalálósdit jelent.   (fejtsdmegmost.com) 

Úton-útfélen majmolják a magyar gondolkodásmódot agyoncsapó idegen nyelvi kifejezésket.  Vajon „fel kell ülnünk” a hírcsatornákból áradó magyartalanságoknak?

Mostanság vetítenek egy kedves török játékfilmet[7]. A szereplők győzködik egymást mikor, melyikük léphet ki és be a másik „komfortzóná”-jába.

Néhány napon belül felismerszik, ki látta a török sorozatot, mert használja a „komfortzóná”-t, ezt az angolból-görögből összetákolt kifejezést, ami az angolban talán elmegy, de a magyarban nem.

Vajon miért? A komfort/comfort jelentése: kényelem, kényelmi berendezés; a zóna: öv, övezet körzet. Tehát „a komfortzónából való kilépés, a kellemes, kényelmes körülmények elhagyását jelenti”[8]: A meleg szobából kikerülni a hidegbe, a kényelmes fotelból a székre. A „komfortzóna” körülményekre, tárgyakra vonatkozik, nem pedig élőlények, emberek érzéseire, viselkedésére, hiszen a film azt sugallja, hogy az egyik szereplő nem közeledik a másikhoz, nem zavarja a beszédével, nem idegesíti, nem érinti meg.

Érintés nélküli tánc (Kép „A csodadoktor” c. török filmből – magazinmatik.com) 

Elköszönök Önöktől, de nem kívánok szép napot, csak jót, még akkor sem, ha zuhog az eső, és dúl a vihar.   

Adjon isten jó napot! Rossz időben, szép időben,  akkor van jó napunk, ha vidámak, jókedvűek, elégedettek vagyunk. A mostanság elburjánzott „szép napot” üdvözlést hagyjuk meg az időjósoknak, vagyis a meteorológusoknak. A magyar embernek jó napja lehet a zimankóban, és sírhat a szikrázó napsütésben.  

(Folytatása következik!)

[1] „…A nyelvek anyját tudtam én…” In: Erdélyi József: Árdeli szép Hold (Előszó), - Magyar Élet, Budapest, 1939. 

[2] Arany János: Az Orthológusokra, II. (1878 körül)

[3] Angol nyelv – Schidlof gyakorlati módszere, Schenk Ferenc könyvkereskedése, Budapest, [1907] 4-5. p.

[4] Hány szavunk van? – arcanum.hu

[5] Építeni kell a gyermekek szókincsét, Nyest, 2011. III.23.

[6] Az egyszerű angol (konyhanyelv)” 8 hét alatt elsajátítható, a művelt angolhoz több év kell!

[7] A csodadoktor, MTV, naponta kb.19.00-21.00 ig.   

[8] Lexiq.huV

Mióta világ a világ, az asszonyok mindent megtesznek azért, hogy ne legyen, és mindent, hogy legyen gyermekük. Sumerban a gyermekáldásért az asszonyok Inanna istennőhöz, a nagy BA.BÁ-hoz  fohászkodtak. Imába foglalt kérésük meghallgatásáért, beteljesüléséért finommívű edénykékben áldozati ételeket, italokat vittek a templomba, s helyeztek BA.BA oltárára.

Akár ő is vihetett volna ételáldozatot BA.BA oltárára (alabástrom szobor, Kr. e. 3900/2400, British Museum)[1]

EN.LIL isten teremtménye IN.NA.AN.NA (Inanna), az ég úrnője, az ég leánya. Minden sumir városban volt tiszteleti helye, temploma. Ő az élet adója, védője, a termékenység, a várandós- és a gyermekágyas asszonyok, az újszülöttek óvó-védő istenasszonya. Az áldott állapotban levő asszonyok BA.BA néven foglalták imáikba, és egészséges magzatért, könnyű szülésért imádkoztak. A gyermektelenek gyermekáldásért fohászkodtak hozzá. Ő volt a „nagy „bába”. Mind a feladatköre, mind a neve pontosan megegyezik a magzatot világra segítő magyar bábáéval.

1960-61-ben az amerikai Joint expedícíó az 5. évezred óta lakott településen, a mezopotámiai Nippurban a sumir városok és városállamok vallási központjában több templomot, szentélyt tárt fel. A legnagyobb, az É-KUR a város védistene, a teremtő EN.LIL isten temploma volt. A sumir istenanya, IN.NA.AN.NA istennő szentélyének romjai közt megtalálták a gyermekáldásért esdeklő előkelő sumir asszony alabástrom áldozati csészéjét.

Alabástrom, két oldalán szögletesre formált áldozati csésze (Nippur, Inanna templom, 10,5 cm, Kr.e. 2600-2500 [sic!], Metropolitan Museum of Art, New York)[2]

Az IN.NA.AN.NA istennőnek ajánlott alabástrom csésze/tálka hivatalosan Kr.e. 2600-2500-ból, a III. UR-i dinasztia korából való. A jól olvasandó és értelmezhető felirat nem ékjelekkel, hanem tisztán vonalas jelekkel íródott.

Falburkolathoz használt, ékiratos agyagtű – A III. UR-i dinasztia kora (16x4,5x6,9 cm, Tello, Kr. e. 2500/2100 (!), Walters Museum of Art, Baltimore)

E kor íráshasználata átmenet a vonalas és az ékjelek között. A korabeli szövegekben elvétve fordul elő egy-egy tisztán vonalas jel. A Kr.e. 3200-2700-ig tartó archaikus sumir kor vonalas jeleit Kr.e. 2700 után kezdte felváltani az agyagba nyomott, kőbe vésett ékírás, bár nem oly’ kiforrottan, mint a későbbi babiloni-asszír dinasztiák korában.[3]

Az áldozati csészén a tökéletesen formált vonalas jelek kiváló íráskészségről tanúskodnak, ezért a tálka készítésének idejét a sémita. hódítás előtti sumir korra, Kr. e. 3000-2800 tájára lehet tenni. 

Ez időpontot támasztja alá az Iraki Nemzeti Múzeumban a XX. század utolsó harmadáig a még  meglevő archaikus sumir agyagtáblák, kő- és alabástromtárgyak feliratai. E feliratokról készült „Régi uruki szövegek jellistája”[4] c. kiadvány alapján sikerült a csészén levő írásjeleket megnyugtatóan megfejteni.

^dInanna mint BA.BA istennő (mészkő, 16,2x20x4,7 cm, Girsu, Kr. e. 2150-2000, Louvre, Paris)

Számos régészeti lelet kormeghatározásánál feltűnő, hogy a XIX-XX. századi külföldi, angol, német, francia, vagyis az indoeurópai szakemberek, fordítók a sumir tárgyi emlékek korát nagy előszeretettel tolják a babiloni-asszír korok felé; sugallva, hogy a készítés idején már számottevő sémita kultúrhatással lehet számolni. E tálkán semmi efféle hatás nemigen fedezhető fel. Egyetlen ékjel sincs rajta.

A csésze két oldalsó széle nem kerekded, mint a mai tálkáké, hanem szögletesre formált, hogy könnyebben lehessen inni belőle.

Az archaikus sumir korban a csészéket nemcsak oválisra [5], hanem az alabástrom csészéhez hasonlóan a két átellenes szélét szögletesre is formálták.

SU.BAD, sumir királynő ovális aranycsészéjének felül- és alulnézete. A királyné „szabad” jelentésű nevét azóta PU.A.BI-ra módosították! (UR, Irak, Kr. e. 2550-2450 /sic/[6]

Az alabástrom csésze jeleinek angol fordítása némileg eltér az eredetitől. A jobbról olvasandó felirat 5 oszlopos. Mindegyik külön-külön értelmezhető szószerkezet. Az angol fordítás a 3-4. oszlopot összevonja. A fordító számozása szerint az ékiratos szöveg 4 oszlopos. Ez eléggé félrevezető, hiszen jól látszik az öt keret, ill. öt oszlop. 

A csésze angol nyelvű felirata:

¹For Inanna, ² Aka-Enlil the chief merchant³, son of Heti⁴, dedicated [this bowl].[7]

Magyarul:

¹Inannának, ²Aka-Enlil kereskedő-főnök, ³Heti fia⁴ ajánlja [ezt a csészét]. 

A fordító nagyvonalúan kezeli a neveket. Egyetlenegyet sem fordít le. Pedig igazán célszerű lenne, hiszen az ókortól kezdődően mindmáig, mind a keleti, mind más népeknél az embereknek beszélő nevük volt. E nevek sok mindent elárultak a viselőjükről. Kifejezték a szülők kívánságát, hogy a gyermekük a nevüknek megfelelően erős, okos, bátor stb. legyen. Utaltak a viselőjük küllemére, belső tulajdonságára. Ha az illető neves, tisztelt vagy éppen gyűlölt személy volt, a neve visszatükrözte.

Meghökkentő lenne, ha magyar nyelvű szövegben  II. Béla királyunkat a magyar „vak” jelző helyett „coecus”-nak említenők, mivel a latin nyelvű forrásokban így szerepel; vagyis nem fordítanók le a „beszélő” melléknevét.  

A fentemlített csésze vonalas jelekkel írt szövege jobbról balra, felülről lefelé olvasandó.

           Vonalas jel     Új-asszír jel      Olvasat         Jelentés                   Megjegyzés      

Az 1. jelcsoport, az istennő neve, vagyis megszólítás.

A 2. jelcsoport jelöletlen birtokviszony:  „^dEN.LIL étke, étele, eledele”.

A görög-római mitológiában is szó esik az istenek eledeléről, az ambróziáról (a nálunk manapság kiirtásra ítéltetett gyógynövényről, a parlagfűről). Valószínű, hogy a sumir isteneknek is lehetett a görögökéhez hasonlóan kedves áldozati ételük.

A 3. jelcsoportban a DAM.KAR az ósumir ker. szövegekben „kereskedő”-t jelent. (Ld. angol fordítás!). A mai felfogás szerint a kereskedő férfi. Mivel a magyar nyelvhez hasonlóan a sumirban sincsenek nyelvtani nemek, ezért fordíthatták (férfi) kereskedő kifejezéssel. Csakhogy a jelben ott az asszonyt jelentő vonalas jel. Így felmerül a kérdés, vajon miért kezdődik a jelcsoport a „nő” jelével, ezért nem valószínű, hogy ezesetben a „kereskedő” kifejezés a helyes fordítás.

A DAM jelentése: „asszony, előkelő nő, úrnő”. A KAR jelentése „kötelék, lánc”, jelentésbeli kapcsolatban van a magyar „kar, átkarol”, vagyis „köteléket, testi kapcsolatot létesít” valakivel. A sumir korban, éppúgy, mint ma, ha valaki köteléket létesít egy asszonnyal, az nem rabságot, hanem házastársi kapcsolatot, vagyis házassági, hitvesi viszonyt jelent.

A sumir szövegek megfejtői e „nő” jellel kezdődő kifejezést azért értelmezhették kereskedőnek, mert a vevő és az eladó közt ugyanolyan kötelék (kötelezvény) jön létre, mint a házastársak között; vagyis a menyasszonyért kötelezettséget kellett vállalni, fizetni kellett érte. Felsejlik ez a magyarban is, hiszen a „hajadon leány”, nem más, mint „eladó lány”.

A sumirok a tárgyat és a birtokviszonyt nem jelölték. E szószerkezetben a „herceg, előkelő” jelentésű GAL a birtokos, a „hitves” jelentésű DAM.KAR pedig a birtok.

Az 1-3 jelcsoport jelentése: „herceg-hitves v. előkelőség hitestársa v. hercegné”.

A 4. jelcsoport  a DUMU.TI(L).HE szószerkezet az angol szövegben „Heti fia”-ként lett fordítva. A Bizonyára azért, mert a DU, DUMU-val kezdődő kifejezést általában „vkinek a gyermeke” szerkezettel adják vissza. Csakhogy e szövegben áldozati ajándékról van szó, tehát a felajánló az istennőtől vár valamit. Erre utal az 5. jelcsoport „-ért, érte” jelentésű A jele. Tehát megneveztetett kiért történt a felajánlás, az ételáldozat.

A csészén levő szöveg szószerinti jelentése:

Mai magyarsággal:

 INANNA istennő! EN.LIL isten eledelé(t), (én) a hercegi hitves, világrajövő gyermek(em)ért ajánlom.

Áldott állapotban a magzatukat féltő magyar édesanyák, ha nem is áldoznak, de születendő gyermekük épségéért, egészségért éppúgy fohászkodnak az Istenanyához, a Boldogasszonyhoz, miként e sumir asszony tette, aki az „istenek eledelével” teli alabástrom áldozati csészét ajánlott Inanna istennőnek, az isteni Bábának.

Ambrosia artemisiifolia, az istenek eledele (nhm.ac.uk)

[1] pinterest.com

[2] metmuseum.org

[3] Kb. Kr.e. 3400-2500 közti időszak a sumir kor. A semita akkád kor kb. 2500/2400 körül kb. 3 emberöltőig tartott, utána következett a III. Ur-i dinasztia kora. A babiloniak kb. 2000 táján, az asszírok Kr. e. 1700 táján hozták létre a birodalmukat. In: Enzyklopädie der Archäologie, Weltbild Verlag, Augsburg, 1990. 320-322. pp.

[4] Zeichenliste der archaischen Texte aus Uruk – Ausgrabungen der deutschen Forschungsgemeinschaft in Uruk-Warka, Gebr. Mann Verlag, Berlin, 1987. 

[5] Megköszönném, ha az Amerikában élő valamelyik kedves olvasó, ha teheti, megtekintené a mózeumban (Metropolitan Museum of Art, New-York, Room 193, Level VIIIB), valóban így van-e?  Metropolitan Museum of Art, New-York, Room 193, Level VIIIB 

[6] penn.museum

[7] ipernitiy.com

 Minden kedves olvasómnak és ismerősömnek áldott Karácsonyt és békés, boldog Új Évet kívánok!

Szenteste, midőn kigyúlnak fények, szívbéli imádsággal forduljunk a magyarok Istenéhez, áldja meg hazánkat, adjon bátor szívet, erős lelket minden magyarnak, nyugodalmat a jótevőnknek, megbékélést az ellenségünknek, élőknek és holtaknak!

Éjféli misére menet a csendes fuvallatban régmúlt idők asszonyának halk imája hallik, aki születendő gyermekéért áldozatot helyezett az égi úrnő oltárára.  Az évezredek viharát átvészelt áldozati csésze felirata intő jelként szól a magyarokhoz, kövessék példáját, és a megmaradásunkért  sok kis magyar világrajöveteléért fohászkodjanak!

Alabástrom áldozati csésze (Nippur, Inanna templom, 10,5 cm, Kr.e. 2600-2500 [sic?], Metropolitan Museum of Art, New York)[1]

Az amerikai Joint expedició 1960-61 évi nippuri ásatásakor a sumir Inanna istenasszonynak szentelt templom romjai alól került elő a gyermekét váró előkelő asszony alabástrom áldozati csészéje/tálkája. Nippur, EN.LIL isten szent városa, sumirul EN.LIL^ki vagy NI.IB.RU^ki a sumirok vallási központja volt.  A romja a mai Bagdadtól 180 km-re délkeletre fekszik. Már a Kr. e. 5. évezredben lakott település templomát, az É-KUR-at, vagyis a „hegyházat” a sumir teremtő istennek,  EN.LIL–nek szentelték.

Enlil isten nippuri temploma, az Ékur romjai (1903 évi nippuri ásatás  képe, Pennsylvania Museum, Nippur Gallery)[2]

(A tálka szövegének megfejtése a következő részben! 

[1] metmuseum.org

[2] Hilprecht, Hermann: V. Explorations in Bible Lands during the 19th Century. Philadelphia: A. J. Holman, 1903.

Az 1046-ban Endre herceg, a későbbi I. András magyar király megrendelésére írt „I. András király korabeli Imák” ismeretlen szerzője „Grazdua lufuu wutu…” szavakkal illeti Vatát, a második magyar szabadságharc szervezőjét.

I. András király korabeli Imák[1] (A szerző hasonló című könyvéből)

I. István király halála után, Orseolo, valójában német Péter[2] király és kiszolgálói, a német hittérítő papok és fegyveres lovagok kegyetlenségei ellenében belusvári Vata vezetésével nemzeti összefogás jött létre. A magyarság régi szokása, hogy csak akkor kezd igazán harcba, ha királyi, fejedelmi, esetleg nemesi vérből való vezér áll a felkelésük élére. „Az elkeseredett nyakas magyarok… évek óta vártak az alkalomra, hogy az idegen keresztények gyűlölt uralmától szabaduljanak”, ezért „várva várták a hercegek”, a Kijebe menekült Vazulfia Endre és Levente „hazatértét, kiktől nemcsak a király és idegen tanácsosai eltávolítását kívánták, hanem ezek kiirtását, a keresztény hit és az új törvények eltörlését, a pogányság (!) és a régi jog visszaállítását”[3]. Készen állt az ország népe, hogy engedelmeskedjen nekik, mint királyi sarjaknak, csak jöjjenek Magyarországba és oltalmazzák meg őket a németek dühétől.[4]

Midőn Levente és Endre megérkezett, „Magyarország népessége csapatokban sereglett hozzájuk, és makacsul kérte engedjék az egész népet pogány vallás szerint élni, a püspököket és a papokat leöldösni az egyházakat [templomokat] ledönteni, a keresztény hitet elvetni és a bálványokat tisztelni”. A hercegek „megengedték nekik.”[5] A krónikák szinte egyöntetű megkönnyebbüléssel jegyzik meg, hogy Levente „… éppen ezekben a napokban halt meg; ha tovább élt volna és hatalmat nyer az országon, … egész Magyarországot megrontja a bálványozással, minthogy Levente nem élt katolikus módra…”[6] E a röpke elszólás, arra enged következtetni, hogy ő lehetett a Vazulfiak a legidősebbje és a trón várományosa. 

Püspökök koronázzák meg Andrást. Jobboldalon fent kezét az álla elé tartó „megszeppent” magyar. (Képes Krónika)

Titkos kezek segíthették Leventét a másvilágra, hogy a megkörnyékezhető, befolyásolható öccse (?) András, azaz Endre jusson hatalomra. 1046-ban, egy évvel a koronázása előtt íratta meg Vata imába foglalt megátkozását. A bőrhártyára írt szöveg nem elsődleges iromány, hanem egykorú, XI. századi másolat.[7]  Több is készülhetett belőle, hogy a keresztény templomokban a papok a hívőknek előimádkozhassák, s az egybegyűlteknek az udvarházakban naponta felolvassák, hogy a népben félelmet keltsenek, és a felkelés értelmi szerzője, belusvári Vata rossz hírét, garázda voltát költsék. Már akkor is tudták, a valótlanságokat, jelen esetben az imába foglalt átkot minél többször ismételgetik, annál nagyobb hitelre talál.

Az Imák szerint Vata „garázda „veszekedő, perlekedő, másokon házsártoskodó, szemtelen galiba ember” volt, aki „mások jogát nem tisztelvén s az illemet nem ismervén mindenbe bele kapczáskodik, mindenen keresztül jár”[8].

A krónikáink nem közlik, mi Vata további sorsa.

A garázda kifejezés a XV. századi okiratokban (valószínűleg korábban is) nemzetség, illetve családnévként említtetik. A Garázda családot, mely Zsigmond király korában emelkedik jelentőssé, Bolgárországból eredeztetik[9], ahova Vata I. András király, illetve a papjainak haragja elől menekült. Péterfi Károly egyházi író a magyar levéltárakból és a vatikáni könyvtárból gyűjtött adatok alapján feltételezi, hogy a „garázda lófő Vata, pörös bogumil”, a bogumilizmus hazájába, Bolgárországba menekült.

Magyarország  IV. Béla korában (1460) - (Hóman Bálint nyomán  (mek.niif.hu)

Vata, a „garázda” lófő abba a Bolgárországba menekül, ahonnan a „garázda” család származik. Az utódai, bizonyára a megtorlástól tartván Magyarországot kikerülve áttelepülnek Boszniába. Merő okoskodás ugyan, de Vatát és a leszármazottjait elkísérhette a „garázda” ragadványnév, hiszen nemcsak Bolgárországban, hanem Boszniában is „garázda” néven illették őket. Ezt támasztja alá, a család Drina parti várának, „ősi” fészkének Gorazda neve. [10]

Ne tévesszen meg senkit se Bolgárország, se Bosznia! Ez nem jelenti azt, hogy a Garázda-család bolgár vagy bosnyák lett volna, hanem azt, hogy a hon-visszafoglalás után a magyar középkorban mind Bolgárország, mind Bosznia a Magyar Koronához tartozott, s a helyi lakosság mellett jócskán élhettek ott magyarországiak is. (A mai bolgárok rokonnépnek tartják a magyarságot!) A helyi lakosság szkíta volt, miként magyarság. I. István király ezért ölethette meg az ősei hitéhez ragaszkodó bolgár Keán vezért. Nem helyénvaló, közelmúlt és a mai közigazgatási, politikai viszonyokat többszáz évvel korábbra visszavetíteni! 

István király legyőzi a bolgár Keán vezért (Képes Krónika – mek.oszk.hu)

A rosszalló jelentés ellenére a család egyik-másik ága évszázadokig viselte a Garázda nevet. A XVI. században Báthory Kristóf erdélyi vajda jó embereként említtetik Garázda János.  A névváltozás oka a pl. a leányági házasodás volt.

A Garázda-nemzetségből származott Szilágyi Erzsébet, Mátyás király édesanyja, Janus Pannonius és az erdélyi Teleki-család.[11]

Goražde, a Garázda nemzetség nevét viselő mai Drina-parti boszniai város (come-enjoy-bosnia.com)

A garázda kifejezés „hivatalosan” ismeretlen eredetű[12], holott minden egyes ékjellel jelölt szótaga legalább egy-egy sumir kifejezést jelent, vagyis négy tagból álló szószerkezetet takar[13].

Összeolvasva: GAR.AS.DU.A.

Jelentése: dúlás(t) tesz ő, vagyis dúlástevő.

A GAR szóhoz nem kapcsolódik jelölt tárgyeset, ti. a sumir nyelv jelöletlenül használta. A magyarul is mondhatnók: pusztulás-csináló ~ pusztító, felforgatás-csináló ~ felforgató, dúló. 

A szószerkezet mai magyarsággal: dúló, pusztító, felforgató, azaz garázda.

A hangzósítása mind a sumirban, mind a mai magyarban garázda. Ám az Imákban a szó mássalhangzó torlódással kezdődik: grazdua. Ezt a magyar nyelv nem szereti, és magánhangzó betoldással igyekszik feloldani: garázda. 

Az Imák szövegének írója,  fogalmazója szláv származású lehetett, és anyanyelve kiejtéséhez idomíthatta a garázda szót.

A Garázda-nemzetség címere (1409) – arcanum.hu

A Garázda nemzetség- és családnév hallatán az olvasó meghökkenhet, miért tartotta meg a család e becsmérlő nevet. Bizonyára nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a család emlékezete, a családi hagyomány őrizte meg a Bolgárországba menekült Vata garázda melléknevét,  és ragaszkodhatott nagyszerű őséének nevéhez.  

A garázda elnevezés tökéletesen ráillik az idegen-, német- és keresztényellenes nemzeti felkelést szító első nemzeti hősünkre, Vatára, akitől a keresztény térítők annyira óvakodtak, hogy imába foglal átokkal illették.  

  [1] Marton Veronika: I. András király korabeli Imák, Matrona, Győr, 2006., 62. p.

[2] A krónikaírók Péter királyt a XVIII. században még  német és nem olasz származásúnak tartották. A krónikáink németnek nevezik. Vö. Petthő Gergely: Rövid Magyar Krónika, Cassán, 1729. 22. p.

[3] Hóman Bálint: Magyar történet, I. Király Magyar Egyetemi Nyomda, Bp. 1932. 258. p.

[4] Képes Krónika, hasonmás kiadás, Nemzeti Kincseinkért Egyesület, Bp.1903., 88. p.

[5] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk., Bp. 1980, 113-114. pp.

[6] Képes Krónika i. m. 93. p. 

[7] Szombathy Ignácz: Böngészet legrégibb nyelvemlékünkben, Tanodai Lapok, 1865.19. évf. 215-217. pp.

[8]  A magyar nyelv szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából. Készítették: Czuczor Gergely és Fogarasi János, Emich Gusztv magyar akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862-1874. II. köt.    1034. p.

[9] Révai Nagy Lexikona, garázda címszó.

[10] Nagy Iván: Magyarország régi családai, I-XII. köt. 1857-1868, Garázda-család címszó - arcanum.hu    

[11] L.m.f.    

[12] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1967-1976, Akadémiai K., Bp. I. köt. garázda címszó.  

[13] Novotny Elemér: Sumer-magyar, Duna Kvk., Svájc, 65-66. pp. 

Kedves Olvasóim! 

A családunkban történt szomorú esemény utáni szemműtétemet követően folytatom a Szófejtések cikksorozatot. Elnézésüket kérem a hosszú és kényszerű hallgatásért!

x x x 

Az egyházi szertartásrend gyakori kifejezése az „angyal” mélyen beleivódott a magyar köznyelvbe: Édes kisangyalom! – becézi az anya a gyermekét. Burkolt káromkodásként így hangzik: „Az angyalát!”, esetleg „Azt a fűzfán fütyülős rézangyalát!”…

Keresztény hitünk szerint az angyalok Istent dicsőítő tiszta, magasabb rendű szellemi lények. Isten küldöttei. Az ő akaratát közvetítik az emberek felé, és végre is hajtják.[1]

Angyal (faragott homokkő-lap, 1170-1180, 59,5x36,5 cm, Szent Péter és Szent Pál Székesegyház, Dómmúzeum, Pécs - image.slidesharecdn.com) 

Az eredeti jóságukban megmaradt angyaloktól különböznek az Isten ellen fellázadt, bukott, örök kárhozatra került angyalok, szellemek, ördögök.[2] A vezetőjük Lucifer[3]. Isten ellen való fellépését, lázadását egyáltalán nem hordozza nevének jó értelmű fényhozó, fényt árasztó, világosságot terjesztő jelentése. Bár a régiségben ilyen alakok is voltak. A római mitológiában Diána istennő mellékneveként, gyermeket világra hozó értelemben is előfordul. Sőt az Esthajnalcsillag, a Vénusz bolygó egyik neve is Lucifer, vagyis fényhozó volt, ha a „Nap nyugta után a nyugati égen mint alkonycsillag, a keleti égen mint hajnalcsillag tündökölt”[4].   

Sátán - Lucifer - ördög (illusztráció, Codex Gigas, XIII. sz.– kb.se)

A görög angelosz (ἄγγελος - aggelosz) kifejezés átvétele a latin angelus, a német Engel, az olasz, angelo, a szláv andĕl és a magyar angyal. Legrégebbi magyar nyelvű írásos előfordulása, a többesszámú angheluc az 1046-ból származó magyar nyelvű nyelvemlékben, az „I. András király korabeli Imák”-ban[5] maradt meg.

Ez elnevezés középkori magyar változata jó példa a latin közvetítésű görög eredetű szavak fokozatos magyarosodására. Bár lehet közvetlen a görög átvétel, hiszen a hon-visszafoglalás korában a magyarság előbb ismerte meg a görög egyházi szertartásrende, mint a latin nyelvű római keresztényt. 

A többesszámú magyar angheluc[6] kifejezésből görög –osz, illetve a latin –us végződés elmaradt ugyan, ám nem érvényesült a magyar nyelvre jellemző magánhangzó harmónia (írásban?).

Az angheluc kifejezés második szótagja, a -ghe tehát nem a magánhangzó harmónia szerint illeszkedik. A harmadik szótag, a többesszámú –uc végződés az an- szótaghoz illeszkedne, ha nem kavarna be a második szótag. Így a többes szám mélyhangrendű végződése, az -uc (-ok) nem felel meg a hangrendi illeszkedésnek, ti. a toldalék a mélyhangrendű an- kezdőszótaghoz és nem a magas hangrendű utolsóelőtti szótaghoz idomult.[7]  

Az égben lakozó, onnan alászálló angyalok a Teremtő által a földre küldött, az embereket, s bizonyára az egész élővilágot, talán az egész földet ügyelő, óvó isteni akarat, erő megtestesítői.

Ezt tükrözi vissza a görög angelosz kifejezés követ, küldött jelentése. Mind a nyugati, mind a keleti hagyományos és nem hagyományos egyházak az angyalokat a hívekkel való könnyebb megértetés emberalakban jelenítették meg

A hét főangyal/arkangyal. Az apokrif, a rabbinikus és az ortodox iratok szerint:  Gábriel, Mihaél,  Rafaél, Uriél, Raguél, Haniél, Sariél.[8] (középkori orosz ikon –  upload.wikimedia.org)

Az égből alászálló angyalokként megtestesített isteni erő nem görög és nem római felfedezés, hanem sokkal régebbi, amit az angyal szó sumir, illetve az asszír ékírásos gyökei is visszatükröznek, sőt tovább is mutatnak.

 
 Jelentése: égi erő jön  vagy   ég(ből) jövő teljes erő

Ez egybevág az egekben, vagyis a Teremtő környezetében levő, őt dicsőítő angyal szó eredeti, küldött és Isten akaratának végrehajtója jelentéssel.

A Teremtő gondoskodó erejének felismerése jóval a legutolsó vízözön előtti világkorokra[9] nyúlik vissza: A teremtés után EN.KI[10] isten az I., a IV., a VI. és a VII. világkorban hét tanítót küldött a földre, hogy a tudatlan emberiséget megtanítsa a túlélés, a megélhetés fortélyaira. Ezek a későbbi korok félig férfi, félig halalakban ábrázolt első angyalai óvták, védték az emberiséget. Halformájú megjelenítésük teljesen ésszerű volt, hiszen az ókori források szerint a föld latyakosan, vizenyősen épp emelkedőben volt a világtengerből.

Az ó- és a középkorban hús-vér embereket, ószövetségi prófétákat, papokat, írástudókat tetteik, munkásságuk alapján angyali tulajdonságokkal ruháztak fel, angyalnak tartották.[11] Különleges képességük alapján valóban rászolgáltak e megkülönböztetésre.

Továbbgondolva a fentieket, vajon, most, a korunkban vannak-e, s ha igen, hol vannak az angyalok? Őrült, koronavírusos, eltévelyedett világunkban, a Teremtő miért hagyja tobzódni gonosz és elkorcsosult fajtánkat? Teremtő Isten! Mutass utat, s küldjed le közénk az angyalaidat! 

A Magyar Szent Korona országainak angyalos középcímere[12]

[1] Révai Nagy Lexikona, I-XXI., Révai Testvérek Irodalmi Intézet, Rt., Bp., 1911- 1935,  I/653 p., angyal címszó

[2] L.m.f.

[3] Lucifer (fényhozó), az Isten ellen fellázadt legfőbb angyal kitaszíttatott a mennyből, és a többi bukott angyallal együtt örök kárhozatra került.  A sátánnal és az ördöggel azonosították, a követőit meg a démonokkal.

[4] Révai Nagy Lexikona, i.m. VI. köt. 734 p.

[5] Marton Veronika: I. András király korabeli Imák, Matrona, Győr, 2006, 145-146. pp.

[6] Egyes számban: anghel

[7] Az angheluc szó  a mai magyar nyelvben: angyalok.

[8] wikipedia.org

[9] Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011, 37, 47, 52, pp.

[10] EN.KI elnevezés jelentése: Én, a Föld.

[11] A magyar nyelv szótára [Czuczor-Fogarasi)], I-VI.köt., Emich Gusztáv Akadémiai Nyomdásznál, Pest, 1862. I. köt. 155. p.

[12] Hugo Gerhard Ströhl: Wappenrolle Österreich-Ungarns. Erste Auflage, Wien 1890, Tafel VI.

A minap kedves barátomtól levelet kaptam. Mellékelt megfejtéssel együtt felhívta a figyelmemet az 'ANTANTÉNUSZ' c. mondóka Pass László féle  megfejtésére. E dolgozat figyelemreméltó, mégis  úgy véltem, hogy a kedves olvasó megismerje, ezúton közlöm  a rovás- és ékjelek segítségével készített megfejtésemet is. Ez írásom a "HOL REJTŐZNEK A MAGYAR TÁLTOSOK" (Matrona, Győr, 2013) c. könyvemben jelent meg. 

xxx

Az Antanténusz c. rövid, kiolvasó gyerekvers, kiszámoló, mondóka. Általában értelmetlen halandzsa-szövegnek tartják. Forrásmegjelölés nélkül némely nyelvész szerint több európai nyelvben [pl. finn[1]] is előfordul.

Bújj, bújj, zöld ág (Szék vagy Doboka vármegye, Erdély)[2]

Mások félrefordított latin eredetű versnek, vagy nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják.

A hangalakja tájegységenként kissé változó.

Ismertebb változata:

Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!

Forráshivatkozás nélkül van kutató[3], ki ősi ’sumér’ imának tartja, amit egy ékiratos cserépről olvastak le, majd a XX. sz. elején fejtettek meg: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz = Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt![4]. Úgy tűnik a felsorolt érvek, vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám pontos forrásmegjelölés nélkül legfeljebb ötletként értékelhetőek.

Ez ösztökélt, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, vajon valóban értelmezhető-e mai magyar nyelven a szöveg első és második része. A befejező rész, vagyis a …tiki-taka-alabala-bambusz(ka) megfejtése ellen magyar nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén félrevezető szót érződött benne.

Lepedőszél (szőrhímzés, Vas m., XVIII.sz., Néprajzi Múzeum)

Szőcs István, a nagyműveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”[5]   A régiségben értelemmel bíró jelentésük volt.

 Libapásztor-lányka[6]

Hasonló véleménye van az egyiptológus Borbola Jánosnak[7]: „… gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka „egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a ’varázsszavakat’ visszafelé kell olvasni.”

Pass László[8], debreceni evangélikus lelkész részletesebben foglalkozott a mondókával. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le  a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama[,] és még ma is időszerű.”

1975-ben Pass négyoldalas cikkére Komoróczy Géza, nyelvész válaszolt „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség…”[9] Ezen „ex katedra” kijelentés okozhatta, hogy az akadémikus körök nem elemezték a versikét[10], hanem megmaradtak a halandzsa besorolás mellett. 

Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes. Ám kifogásolható, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket az íráskép és a hangalak alapján azonosította. El kell olvasni és értelmezni kell a hozzájuk tartozó vonalas, illetve ékjeleket. Csakhogy ez a sumir fogalomírás és a magyar betűírás közti nagy időbeli távolság és az írások különbözősége miatt nem egyszerű.

Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást? Szabad-e a latin betűs, jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtti sumir fogalomírás jeleire?

Segítségül fel kellett használni a székely-magyar rovásírást. A mintegy két és fél ezer éves latin betűíráson és a bizonyára sokkal régebbi székely-magyar, részben szótag-, részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig. A magyar írásnál csekély eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. Még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.

A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.[11] Betűírás ez is, ám valami megőrződött benne a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók esetében a kiejtésekor, a hangzósításkor a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt[12] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni; az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem, de kiejtéskor bele kell olvasni a szóba![13]

A somogyi rovásírásos „tanító tábla” negatív képe[14]

A fenti rovásírásos palatábla fényképe[15]

 Tudott, hogy a székely-magyar (és más) rovásírás kevés jellel sokat fejez ki. Az írásban ez a betű-összevonásoknak köszönhető. Egy-egy mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy-egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. Mindezt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni. A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.

A XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok[16] felismerték, az eredeti magyar szavak és nyelvtani elemek szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Semmi nem indokolja, hogy az „antanténusz szórakaténusz…” esetében ne így lett volna. A nyomatékos, egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként[17] lehet felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása segítette elő. A Rudimenta szerint, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont jelekkel le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként egybetartoznak.

Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) mai írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, majd a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik. A latin betűs átírásnál némely magánhangzó feletti vonás nem ékezet, hanem az alsó indexszel együtt a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit nem tudatosan érzékelünk.[18] A megfejtésnél használt jelek az új-asszír szótári jelek.  A mondóka szövege ékjeles agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor írására lehetne visszavetíteni. Ti. az eredeti sumir íráskép, vagyis a kép-illetve a vonalas jel kb. 500 évenként alakult, változott, míg babiloni-asszír ékírássá lett. A XIX-XX. századi szótárak az új-asszír ékjelekre épülnek.

Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Az olvasási sorrendnek megfelelően az a betű a n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasat na lenne. 

A 2. sz. tan szótag könnyedén összevonható.

 A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a Tanító tábla első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető.

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő S =sz mássalhangzó erősen hangsúlyos, szinte teljesen elnyomja. Talányos az  ékjelének jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, tehát egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké.

A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU⁸ és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba”

A 6. sz. gyök mai kiejtése: szó. Csakhogy az első megfejtők szerint a sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[20] A ló tájnyelvi ejtése: ló-lou-lú.  A magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a sumir SZU¹⁰ kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért az u rovásjelet kisebbre, a S=sz mássalhangzót nagyobbra kellett venni.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt tükrözi ékírás, hisz a tén-hez ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k =k-hoz balról illeszkedik az a =a. Ily összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában. A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy szinte nincs olyan idegen nyelvű mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne lehetne adni, s ne lehetne érteni, még akkor is, ha kitekert magyarsággal van írva.

Ily furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, szinte megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap „kapu-közelben” van. A horizonton látszik a hajnali derengés. A Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”, de érződik, hogy közeledik a napkelte, a kikelet.

Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz., az „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” első szóképe, a második szószerkezetben kibővítve megismétlődik.

A népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is, meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…”

A mondóka esetében: Itt a pirkadat, közeledik a napkelte. A Nap már-már feltűnik a látóhatáron. A kislibák ébredése, kelése „kapuközelben” van. A hajnali hűvösség miatt reszkető kislibák, már nem szunnyadnak, hanem felébredtek, s epedve várják a napkeltét.

A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka lehetséges mai magyar értelmezése:

Égi fénykorona közeledik, kislibá(k), elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A felkelés kifejezés kétértelmű. Vonatkozhat a napkeltére, a kikeletre, de a kislibák ébredésére is.

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, de megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is.

A régiségben az „Antanténusz”-nak, a halandzsa-szövegnek tartott versikének megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy mindmáig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben.

 Pirkadat (hu.pinterest)

[1] Kiss Dénes szóbeli közlése.  In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Magyar Néprajzi Lexikon, I-V. ,Akadémiai K., Bp. 1977. I. Gyermekjátékok címszó, 383. p.

[3] Dudás Rudolf szerint a mondóka ékiratos táblán előkerült; de nem közli hol, melyik táblán található.

[4] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

¹Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[6] explow.com/nepvislet 2

[7] Borbola János: Magyarok Istene, Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.

[8] Pass László kéziratban terjesztett tanulmányának másolata.

[9] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.

[10] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[11] A rovásírás szabályai, jelek leírása a Rudimenta és a A somogyi rovásírásos kövek i. m. alapján.

[12] A nyelvújítás eredménye, hogy a magyarban eluralkodott a szóelemző (etimologizáló) írás, annak ellenére, hogy az írás elve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanulók, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák.

[13] A sok mássalhangós cseh nyelv létrejötte e nyelvszokás elhanyagolására, „nemtudására” megy vissza. A szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy a kiejtéskor a szóba bele kell olvasni a jelöletlen magánhangzót.

[14] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr, 2008. i. m. 6. p.

[15] L.m.f. 161.p.

[16] Francois Lenormant és Galgóczy János

[17] Gyök: Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, amelyekből… belváltozás… által más-más, alapeszmében egyező szók erednek. In: A magyar nyelv szótára (Czuczor–Fogarasi)- Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál, 1862-1874, Előbeszéd, 63.p.

[18]ár = cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[19] Az olvasás balról jobbra irányul; az „eredeti” szöveg latinbetűs, nem tudjuk régen hogyan írták.

[20] A magyar nyelv szótára i.m. IV. köt. 998. p.

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy a

borsodgeszti Cseh Károly Könyvtár

meghívására 

2020. szeptember 12-én

Jaj, a legyőzöttnek! – Trianon, 1920. június 4. 

c. előadást tartok.

Hely: Borsodgeszt, Kultúrház, Fő út.

Idő: 2020. szeptember 12, szombat, 17.00-18.30-ig

Az előadás ismertetése: 

A magyarság mióta visszatért a Kárpát-medencébe útjában állt és áll a világnak, jónéhány politikai érdekcsoportnak, ezért elhatároztatott, el kell tűnnie, legalábbis életképtelenné kell zsugorodnia. El kellett tűrnie, hogy az I. világháborút lezáró trianoni békediktátummal elvegyék területének 2/3-át és népességének 3/5-ét. Nagy-Magyarország nemzetiségei a hazánk testéből kiszakított területeket nem harccal, hanem cselvetéssel, hazugságokkal, a történelmi tények hamisításával szerezték meg, és adták a kezére az alig 100 éves államiságra visszatekintő országaiknak. S ehhez a I. világháború un. győztes hatalmai (USA, Anglia, Franciaország és Olaszország...) hozzájárultak.

A vetített képes előadás bemutatja a trianoni „békeszerződés” előzményeinek kulisszatitkait, továbbá rávilágít az I. vh. állítólagos győzteseinek, a „dédelgetett” nemzetiségeknek magyarpusztító törekvéseire, csalásaira, hamisításaira, melynek eredménye hazánk megcsonkítása lett.

Kedves Olvasóim!
 

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy a budapesti Attila Nagykirály Hotel Baráti Kör meghívására 2020. szeptember 8-án „Hogyan lettem sumerológus?” c. könyvemről bemutató előadást tartok.

➡ Helyszín: 1039 Budapest III. Attila u. 20.
➡ Időpont: 2020. szeptember 8. kedd, 18.00-19.30-ig

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

Írásom önéletrajzi ihletésű emlékképek, látomások sajátos szövedéke. Nemcsak az életem eseményeit idézi fel, hanem az előző élete(i)mből a jelenlegibe bevillant sorsfordító történéseket is. A földi létből való kifelé készülődés ösztökélt, hogy a megmagyarázhatatlan élményeimet, jó vagy a rossz döntéseimet eredményező, a „ki tudja honnan érkezett” sugallatokat, valóságként átélt látomásaimat megosszam a kedves Olvasóval.

ℹ Bővebben a könyvről: https://martonveronika.blog.hu/2020/05/12/megjelent_a_hogyan_lettem_sumerologus_c_konyvem

Az európai nyelvekben az úr jelentésű szavak (Herr, lord, pan stb.) általában olyan férfiembereket jelentenek, akik a társadalomban a rangjuk, méltóságuk vagy a hivataluk miatt mások fölött állnak. Születésük, rangjuk miatt módjukban áll másoknak parancsolni, felettük uralkodni stb. Az ókortól kezdődően máig a különféle társadalmak „urai” előnyös helyzetüket kihasználva nagyon sokszor kirívóan szívtelenül, mondhatni gonoszul bántak a fennhatóságuk alá tartozókkal.   

Kötelező beszolgáltatás a középkori Angliában (?) – Ki pénzt, ki libát, ki bárányt ad az uraságnak (könyv illusztráció, XIII. sz. – dailybritain.worldpress.com)

Magyarországon a magyar úr (de nem a bevándorolt, ilyen-olyan idegenekből lett jöttmentek) valóban ura, gondviselője volt a hozzá tartozóknak. Az 1848-49-es szabadságharc elfojtása után  az idegen, főleg osztrák és egyéb nációk hatására jött divatba a magyar urak befeketítése, becsmérlése, gonosznak, lelketlennek, „hülyének, ostobának” stb. való megbélyegzése. Sajnos e felfogás mindmáig tartja magát, annak ellenére, hogy a valóság teljesen más volt: A magyar úr nemcsak uralkodó, parancsoló, hanem a fennhatósága alá tartozó emberek, javak, jószágok őrzője, gondoskodója.  (A sumir  úr szóból származik a magyar őr, őriz kifejezés!) 

A magyar nemesurak védték a hazát, harcoltak a török ellen (1540-ben János király Nemes Gávay Lukácsnak adományozta címer – A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye, Orsz. Levéltár – arcanum.hu)

 Az úr és az őr kifejezés gondolati rokonságban van. A jelentésükben közös, hogy valamit egyben kell tartani, meg kell őrizni, Az úrnak a fennhatósága alatt álló embereket, a ház urának a családot, a kutyának a jószágot…

Az úr a kötelezően ellátandó őrző-védő szerepköre miatt a sumir nyelvben a „kutya” alapjelentésű jelből/szóból fejlődött ki az úr, őr, hős jelentés.

Az úr azon hasonló gyökű szók közé sorolható, melyek valami magasat, emelkedettet jelentenek, mint orr, orj, orom (mongolul: oroi), óriás, hóri(horgas) stb. Vámbéry[1] szerint ujgur nyelven uri vagy üri (=magas; előkelő). A régieknél és némely palóctáji kiejtéssel or vagy ór. Ebből származik az ország, régiesen az urszág, uruszag (uraság) szavunk. [Mindkét kifejezés a sumir nyelvből levezethető!]  A H(alotti) B(beszéd)-ben: mönnyi urusság (írva: munhi uruzag = mennyi uraság), azaz urság. Az úr szó rokonságban van a Zoroaster[2] alapította vallásos rendszer Ormuzd (jó)istenének nevével. A szó első szótagja az or a nyelvészek általános tanúsága szerint annyi, mint a latin dominus, a német Herr, de közelebbi rokonságban áll vele a magyar úr szó. Teljes, névelős alakjában zend vagy óbaktriai (hun) nyelven ahura vagy ahuró [a’ úr; ahol az a megfelel a magyar határozott névelőnek, a h pedig néma]. Ma ahura mazda (bölcs vagy nagyhatalmú úr) alakban ismerjük, amelyből az ormuzd lett.[3] (CF.)

Az úr szó jelentése ugyanazt jelenti a magyarban, mint a sumirban.

A sumirok némely nagyhatalmú istenséget[4], vagyis IGI-GI-t gyakorta úrnak nevezték, de nem közölték, mely istent értik alatta: UR volt a Napisten, Dilmun napja, a Holdisten, URSAG (uraság) volt Istar, azaz a Vénusz. Mindhárom istenség a földről nézve a Földet „körbejáró, körben kerengő” égitestet jelképez. A geocentrikus világkép szerint úgy járják körbe a Földet, mint ahogy a kutya körbejárja, körbefutja a nyájat. Terelgeti, őrzi, a birkákat, hogy egy se tévelyegjen, egy se kódorogjon.

Rackajuhokat terelő fekete pulikutya (magyarpuli.hu)

 A Pártus Birodalom megteremtőjét, első uralkodóját nem a saját nevén nevezték, hanem Arsac-nak, azaz uraságnak hívták. AR=úr, SAC/G= kiemelkedő; vagyis az urak közül a legnagyobb, azaz úrság, uraság.

Párthia első uralkodója, Arsac ezüstérméje. A jobb oldali görög nyelvű feliraton közli a nevét (musingsofclio.wordpress.com)

 Az uraság szavunk a sumir ÚR-ra, az ország az URU szóra megy vissza:  Az ÚR, azon kívül, hogy Sumer egyik jelentős,  városának a neve személyre is vonatkozik: úr, őr, hős.  

Az URU körbehatárolt területet, székhelyet, várost jelent, továbbá a települések szócsoport meghatározója. Tökéletesen megfelel a határokkal körbekerített magyar ország kifejezésnek.

 Pulikutyát formázó sumir alabástrom amulett (Kr.e. 2500-2000, Irak – touchofmodern.com)

 A mai jószándékú, ám a sumir szavakat a szótárak latinbetűs átírása alapján fejtegető, „nyelvészkedő szófejtők” csak a hasonló hangalakot veszik figyelembe, ám azt nem, hogy az azonos hangalakú szavak vonalas és ékjelei jelei különbözőek, és a jelentések még kapcsolatban sincsenek egymással. Bedőlnek a latinbetűs átírásnak és a hasonló hangzósításnak: Az UR-ból eredeztetik az országot, a város, városállam jelentésű URU-ból meg az urat, holott fordítva van.

A sumir UR kifejezés [5]) alapjelentése kutya. Másodlagos, elvont jelentése: hős, kiemelkedő ember, őr. Asszírul „isten”-t is jelent. Az URU viszont bekerített, sánccal, palánkkal, folyóval, vizesárokkal kerített település, város.

Összegzés:

A sumir ÚR szó latinbetűs átírása, esetleges hangzósítása hiába hasonlít a magyar ország, régiesen uruszag szóra, nem ebből származik, hanem a hangzásra, átírásra, jelentésre teljesen azonos ÚR szóból. A mesterséges létesítményekkel, kerítéssel vagy természetes határokkal, folyókkal, hegyekkel körülvett, bekerített ország eredője, miként a vonalas jel is mutatja, a települést, várost jelentő URU kifejezés.

 [1] Vámbéry/ Ármin/Wamberger Hermann (1832-1913). Magyarországi orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

[2] Zoroaszter/Zarathustra: Ókori iráni (?) pap, Ahura Mazdá prófétája, a mazdaizmusnak nevezett zoroasztrizmus létrehozója.

[3] Czuczor-Fograsi: „Úr” címszó

[4] Deimel, Antonius: Pantheon Babilonicum - Nomina Deorum Sumptibus Pontificii Instituti Biblici, Romae, 1914.

[5] D. 575. 2, 3.