Az európai nyelvekben az úr jelentésű szavak (Herr, lord, pan stb.) általában olyan férfiembereket jelentenek, akik a társadalomban a rangjuk, méltóságuk vagy a hivataluk miatt mások fölött állnak. Születésük, rangjuk miatt módjukban áll másoknak parancsolni, felettük uralkodni stb. Az ókortól kezdődően máig a különféle társadalmak „urai” előnyös helyzetüket kihasználva nagyon sokszor kirívóan szívtelenül, mondhatni gonoszul bántak a fennhatóságuk alá tartozókkal.   

Kötelező beszolgáltatás a középkori Angliában (?) – Ki pénzt, ki libát, ki bárányt ad az uraságnak (könyv illusztráció, XIII. sz. – dailybritain.worldpress.com)

Magyarországon a magyar úr (de nem a bevándorolt, ilyen-olyan idegenekből lett jöttmentek) valóban ura, gondviselője volt a hozzá tartozóknak. Az 1848-49-es szabadságharc elfojtása után  az idegen, főleg osztrák és egyéb nációk hatására jött divatba a magyar urak befeketítése, becsmérlése, gonosznak, lelketlennek, „hülyének, ostobának” stb. való megbélyegzése. Sajnos e felfogás mindmáig tartja magát, annak ellenére, hogy a valóság teljesen más volt: A magyar úr nemcsak uralkodó, parancsoló, hanem a fennhatósága alá tartozó emberek, javak, jószágok őrzője, gondoskodója.  (A sumir  úr szóból származik a magyar őr, őriz kifejezés!) 

A magyar nemesurak védték a hazát, harcoltak a török ellen (1540-ben János király Nemes Gávay Lukácsnak adományozta címer – A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye, Orsz. Levéltár – arcanum.hu)

 Az úr és az őr kifejezés gondolati rokonságban van. A jelentésükben közös, hogy valamit egyben kell tartani, meg kell őrizni, Az úrnak a fennhatósága alatt álló embereket, a ház urának a családot, a kutyának a jószágot…

Az úr a kötelezően ellátandó őrző-védő szerepköre miatt a sumir nyelvben a „kutya” alapjelentésű jelből/szóból fejlődött ki az úr, őr, hős jelentés.

Az úr azon hasonló gyökű szók közé sorolható, melyek valami magasat, emelkedettet jelentenek, mint orr, orj, orom (mongolul: oroi), óriás, hóri(horgas) stb. Vámbéry[1] szerint ujgur nyelven uri vagy üri (=magas; előkelő). A régieknél és némely palóctáji kiejtéssel or vagy ór. Ebből származik az ország, régiesen az urszág, uruszag (uraság) szavunk. [Mindkét kifejezés a sumir nyelvből levezethető!]  A H(alotti) B(beszéd)-ben: mönnyi urusság (írva: munhi uruzag = mennyi uraság), azaz urság. Az úr szó rokonságban van a Zoroaster[2] alapította vallásos rendszer Ormuzd (jó)istenének nevével. A szó első szótagja az or a nyelvészek általános tanúsága szerint annyi, mint a latin dominus, a német Herr, de közelebbi rokonságban áll vele a magyar úr szó. Teljes, névelős alakjában zend vagy óbaktriai (hun) nyelven ahura vagy ahuró [a’ úr; ahol az a megfelel a magyar határozott névelőnek, a h pedig néma]. Ma ahura mazda (bölcs vagy nagyhatalmú úr) alakban ismerjük, amelyből az ormuzd lett.[3] (CF.)

Az úr szó jelentése ugyanazt jelenti a magyarban, mint a sumirban.

A sumirok némely nagyhatalmú istenséget[4], vagyis IGI-GI-t gyakorta úrnak nevezték, de nem közölték, mely istent értik alatta: UR volt a Napisten, Dilmun napja, a Holdisten, URSAG (uraság) volt Istar, azaz a Vénusz. Mindhárom istenség a földről nézve a Földet „körbejáró, körben kerengő” égitestet jelképez. A geocentrikus világkép szerint úgy járják körbe a Földet, mint ahogy a kutya körbejárja, körbefutja a nyájat. Terelgeti, őrzi, a birkákat, hogy egy se tévelyegjen, egy se kódorogjon.

Rackajuhokat terelő fekete pulikutya (magyarpuli.hu)

 A Pártus Birodalom megteremtőjét, első uralkodóját nem a saját nevén nevezték, hanem Arsac-nak, azaz uraságnak hívták. AR=úr, SAC/G= kiemelkedő; vagyis az urak közül a legnagyobb, azaz úrság, uraság.

Párthia első uralkodója, Arsac ezüstérméje. A jobb oldali görög nyelvű feliraton közli a nevét (musingsofclio.wordpress.com)

 Az uraság szavunk a sumir ÚR-ra, az ország az URU szóra megy vissza:  Az ÚR, azon kívül, hogy Sumer egyik jelentős,  városának a neve személyre is vonatkozik: úr, őr, hős.  

Az URU körbehatárolt területet, székhelyet, várost jelent, továbbá a települések szócsoport meghatározója. Tökéletesen megfelel a határokkal körbekerített magyar ország kifejezésnek.

 Pulikutyát formázó sumir alabástrom amulett (Kr.e. 2500-2000, Irak – touchofmodern.com)

 A mai jószándékú, ám a sumir szavakat a szótárak latinbetűs átírása alapján fejtegető, „nyelvészkedő szófejtők” csak a hasonló hangalakot veszik figyelembe, ám azt nem, hogy az azonos hangalakú szavak vonalas és ékjelei jelei különbözőek, és a jelentések még kapcsolatban sincsenek egymással. Bedőlnek a latinbetűs átírásnak és a hasonló hangzósításnak: Az UR-ból eredeztetik az országot, a város, városállam jelentésű URU-ból meg az urat, holott fordítva van.

A sumir UR kifejezés [5]) alapjelentése kutya. Másodlagos, elvont jelentése: hős, kiemelkedő ember, őr. Asszírul „isten”-t is jelent. Az URU viszont bekerített, sánccal, palánkkal, folyóval, vizesárokkal kerített település, város.

Összegzés:

A sumir ÚR szó latinbetűs átírása, esetleges hangzósítása hiába hasonlít a magyar ország, régiesen uruszag szóra, nem ebből származik, hanem a hangzásra, átírásra, jelentésre teljesen azonos ÚR szóból. A mesterséges létesítményekkel, kerítéssel vagy természetes határokkal, folyókkal, hegyekkel körülvett, bekerített ország eredője, miként a vonalas jel is mutatja, a települést, várost jelentő URU kifejezés.

 [1] Vámbéry/ Ármin/Wamberger Hermann (1832-1913). Magyarországi orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

[2] Zoroaszter/Zarathustra: Ókori iráni (?) pap, Ahura Mazdá prófétája, a mazdaizmusnak nevezett zoroasztrizmus létrehozója.

[3] Czuczor-Fograsi: „Úr” címszó

[4] Deimel, Antonius: Pantheon Babilonicum - Nomina Deorum Sumptibus Pontificii Instituti Biblici, Romae, 1914.

[5] D. 575. 2, 3.

A minap az egyik beszélgetős TV műsorban hangzott el, hogy Trianon évfordulóján ”… emlékezzünk erre a tragédiára, de ünnepelni mégis van mit,… hogy a magyarság itt van a Kárpát-medencében”[1], s mindenek dacára megmaradtunk.  

A szövegkörnyezet ellenére Trianon ünneplése kétélű gondolat. Trianont ne ünnepeljük, még elszólásként sem, hiszen a megváltoztathatatlanba való belenyugvásba torkollhat.  

1920. június 4-én a Nagy Háború győztesei Magyarország területéről, mintha oktalan állat lenne, egyetlen tollvonással országrészeket vágtak le, és lakosságának több, mint a felét nemzetiségeinek hat utód-országába utasították. Magyarországot nem azért darabolták fel, mert egységes államisága a világbékét veszélyeztette, esetleg egyes nemzetiségei fegyveres harcot provokáltak, hanem külpolitikai ambíciók és a hatalmi célok miatt.

A feldarabolt Magyarország (kronikaonline.ro)

Sajnos vannak olyanok, akik ünneplősen semmibeveszik nemzeti tragédiánkat. Bárkiben merülne is fel az ünneplés gondolata, nem érzi, vagy nem tudja, hogy a Kárpát-medence és a magyarság közti viszony olyan, mint Isten szentesítette házassági kötelék. Egyszeri és megbonthatatlan: "Mert amit Isten egybekötött, ember soha szét ne válassza!" Magyarországot a Teremtő és a természet egységesnek és oszthatatlannak rendelte.

A trianoni diktátum az eladdig egységes Magyarországot a nemzetiségeivel tépette szét. A területrablással meglazult ugyan e szoros kötelék, de 100 év múltán sem szakadt el, mert az utódországok kivétel nélkül egészségtelen alapon állnak. Túl nagyra sikeredtek, túl sok magyar, német (anno) rendeltetett alájuk. Nagyobb területtel, mint amennyit a magyaroktól örökölt, átabotán átalakított állami gépezettel, a rendelkezésre álló politikai és szellemi tőkével tisztességesen kormányozni, és sokkal több magyarral, mint amennyit megemészteni, azaz aljasul kiirtani, elüldözni lehetett volna. A munkáról nem is beszélve. A műveltség csak ott fejlődik, ahol az ember dolgozni kénytelen. Mihelyt a munkakényszer megszűnik, azonnal beáll a hanyatlás.

… hanem Magyarország (plakát-részlet - hu.pinterest.com/laszloszegedi58)

A trianoni döntés még nem történelem, hanem máig ható politika. Párját ritkítja, hogy egy országot a lakosságával együtt hatfelé daraboljanak[2], és néhány kivételtől eltekintve szétosszanak az eladdig saját államalakulattal sem rendelkező nemzetiségei között. (100 év múltán ahelyett, hogy egyik-másik elcsatolt országrészünk egymásratalált volna, tovább osztódott.[3])

Akar négy Elzászt? (plakát)

Elzász-Lotaringiát nem darabolták fel, mint Magyarországot, de 1871-1944 között ötször váltott gazdát (1871-ben német;1918-ban saját köztársaság; 1919-ben francia; 1940-ben német; 1944-ben francia fennhatóság - axioart.hu)

Az új államalakulatok nem estek/esnek egybe a hegyek és folyók természetes határvonalával. A trianoni döntnökök akarata Magyarországból földrajzilag össze nem illő, védhető határokkal nem rendelkező országokat teremtett. Jól igazolja ezt Kis-Magyarország déli határait fenyegető migráció, az Ázsiából, Afrikából bevándorolni szándékozók fenyegető tömege. Feltartóztatására a magyar állam kénytelen volt kerítést állítani, tudván tudva, hogy a túloldalon le az Al-Dunáig magyarok élnek.   

A június 4-i ünnepléspártiak talán még el is hiszik, hogy hazánk feldarabolására azért volt szükség, mert üldöztettek a nemzetiségek. E mesét maga a történelem cáfolta meg: A 150 éves török hódoltság idején éppen az az országrész, vagyis Erdély és a Partium volt igazán Magyarország; amelytől Trianonban megfosztották a magyarságot, mondván, a lakossága nemhogy nem magyar, de magyarul sem beszél(!).

Sajnos ez fájdalmas valóság. Jónéhány éve tizenhat év körüli Budapestre látogató csángó legénykével beszélgettem. Zavart hallgatással állt egyik lábáról a másikra, mire kibökte, attól tart, nem értjük egymást, mert nem tud magyarul. Felvilágosítottam: Magyarul beszélünk. Jól értjük egymást, mert nekem is, neki is magyar az anyanyelve.

A nemzetiség-üldözés valótlanságát bizonyítja, hogy népünk a törökdúlás és a Habsburg ármányos beolvasztási törekvések alatt is megtartotta nemzeti jellegét, megvédte szabadságát, megőrizte anyanyelvét, anélkül, hogy oláh és a tót akadályozta volna.

Csonka-Magyarország 25 évnyi tessék-lássék függetlenség után a Trianonban létrehozott utód-országokkal együtt gazdaságilag, politikailag, katonailag és kulturálisan szovjet függőségében élt. 1956-ban a két világháborúval elrontott világunkat nem sikerült helyreállítani. A nagyhatalmaktól való függés máig megvan, csak a sarló-kalapácsos vörösről 27 csillagos kékre változott a színe.

Az idegen hatalmak befolyását akarva akaratlanul támogatja jónéhány trianoni ünneplő. A magyar nyelv ismerete, a magyar beszéd még nem teszi nemzetünk fiaivá őket. Sem magyar, sem más talajban nem vernek gyökeret, oda húznak, ahol érvényesülhetnek, ahova népen, hazán átgázoló érdekeik vetik őket.

Másokat meg a visszacsatolásért folytatott sikertelen és eladdig eredménytelen küzdelem magyar történelmi múlt felé irányított. Felismerték, hogy a múlt ismerete nélkül nem lehet tisztességes jövő. Történelmünk eseményei csak és kizárólag magyar szempontból értékelendőek, tanítandóak, tekintet nélkül a magyarellenes politikai és (a történelem bizonyította) egyházi érdekekre. A magyarság felnőtt. Alkalmas arra, hogy ne csak a vezetőktől várja az irányítást, ahogy erre évszázadokon át tanították, hanem maga vegye kézbe a sorsát. Kényszerítse ki a magyar történelmi és politikai érdekek figyelembevételét, betartását!

Az utódállamok a magyart kivetkőztették ősi örökségéből. Az elcsatolt országrészeken a szemünk láttára vedlett át a magyar műveltség szlovákká, románná, orosz-ukránná, szerbé. Innen, Kis-Magyarországból hiába kiáltanók, lopják a magyar történelmet, ha odaát a magyarok nem ügyelnének, és nem emelnék fel a szavukat.  

Valójában határon innen és túl a magasműveltségű magyar nép rendszeres, megfontolt, tervszerű testi-lelki megnyomorítása, eltüntetése a cél. A merénylők elvették az idegenbe taszított magyarság hazáját, földjét, házát, vagyonát, elvették a múltját, a történelmét, szellemi és művészeti értékeit, s ez örökségbe ők maguk ültek bele, és büntetlenül élvezik rablásuk „gyümölcseit”.

Ám nemcsak a határokon túl, hanem innen is vannak Trianon-ünneplők, akik az „új erkölcsök” talmi jelszavaival homályosítják el, szorítják a háttérbe a nemzeti törekvéseket. Semmibe véve Berzsenyi Dániel örökérvényű szavait:  

             „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.”(Berzsenyi)

Régóta ismert módi, hogy a katonailag legyőzhetetlen ellenfelet a nép erkölcseinek megrontásával belsőleg kell elgyengíteni, tönkretenni, hogy a jószága, földje, háza, országa érett, vagyis rothadt almaként az ölébe hulljon.

Manapság idehaza is előre megfontolt, jól előkésztett, szemünk láttára megvalósuló terv szenvedő részesei vagyunk: Amit a fegyver és az erőszak nem oldott meg (2006), a belső rend, békesség felforgatása (tüntetések), a társadalmi ellentétek mesterséges létrehozása (cigányság), egymás kijátszása könnyedén megold.

Ám a rendkívüli idők nemcsak rendkívüli tragédiákat eredményeznek, hanem rendkívüli lehetőséget is kínálnak azoknak, akiket az átélt tragédiák, nehézségek nem roppantottak össze, hanem bizakodva, csoda-várással néztek/néznek a jövőbe. Hiszik, tudják, hogy az unokáik észreveszik, a haza sorsát mások, jobbára az ellenségeink irányítják. A múltbeli példákkal, a nagy elődok emlékének felidézésével ösztökélik őket, használják ki a világ fordulását, a nemzetközi változásokat, hogy elcsatolt országrészeink, elszakított magyarjaink mielőbb visszatérhessenek.

Nagyapa és az unokája Nagy-Magyarország térképe előtt (budaházjudit.hu)

A trianoni diktátum aláírásának bárminemű indokkal való megünneplése égbekiáltó vétek. Vétek a Nagy Háborúban elesettek, a nemzetiségek utód-országaiba kényszerített, megtizedelt magyarság ellen, de még a kis-Magyarországba szorítottak ellen is. Trianon ürügyén az ünneplés egyenlő a lemondással, az igazságtalan terület- és lakosságrablás elfogadásával, a beletörődéssel.

„Magyarország előnye a szó szoros értelemben vett földrajzi egység. A magyar királyság földrajzi szempontból Európa egyik legösszefüggőbb területe. Bármint is alakuljon a közép-európai államok sorsa, bizonyos, hogy a magyarság mindig a legjelentékenyebb szerepet játssza Kárpátok által körülvett óriási arénában.”[4] Gondolják meg az oláhok, a tótok, a rácok, az ukránok, de az osztrákok is, hogy az ebül szerzett jószág, ebül vész el! A történelmi szükségszerűség, hogy a magyarság és a magyar föld újra egységes legyen, előbb-utóbb önmagától megvalósul.     

Igazat szóló korabeli képeslap (hu.pinterest.com/laszloszegedi58)

[1] NL újságíró:  HÍR TV, 1920. VI. 1., 21.05, Sajtóklub,

[2] Trianoni döntés: Románia, Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Ausztria, Lengyelország, Olaszország (Fiume).      

[3] Napjainkban: Románia, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Lengyelország, Olaszország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia.

[4] Reclus, Élisée: Earth and hits inhabitants – Europe, D. Appleton a. Company, New York, 1883. 73. p. 

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

Tisztelettel értesítem Önöket, hogy megjelent a

Hogyan lettem sumerológus?

c. könyvem.

 Hogyan lettem sumerológus? - Önéletrajzi ihletésű történetek,

Matrona (Marton Veronika) Kiadó, Győr 2020, 35 kép, A5,  116. p.

ISBN 978-963-88846-5-7, 

Írásom a korábbi munkáimtól eltérően nem a sumerológiáról, nem a magyar előidőkről szól, hanem önéletrajzi ihletésű különös történetek, emlékképek sajátos szövedéke. Jelenlegi életem fontosnak tartott eseményein túl, az előző élete(i)mből a jelenlegi bevillant sorsfordító történéseket idéz fel.   

Minden álomszerű élmény, látomás, benyomás olyan érzetet keltett, mintha nem e világból, hanem valahonnan máshonnan érkezett volna: súlyos betegség utáni halálközeli élmény, előző életek emlékképeinek, rég elhunyt szeretteim megjelenése stb.

Efféle jelenéseket mások is átélhettek. Mivel nem illeszthetőek be a tanult ismeretek közé, általában különös álmoknak tarhatóak, pedig nem azok. Jobbára fontos döntések előtt jelentkeztek, s nemegyszer bátorító bíztatásnak tűntek. Ha az ember elhessegette, nem hitte el, sokszor utólag, de már későn igazolódott be, a sugallatokat komolyan kellett volna venni.  

Ez írásommal szeretném megerősíteni a szavakba alig önthető sejtést, hogy az ember nem véletlenül jön a világra: Vállalt feladata van. Csak rajta, saját evilági döntésein múlik, hogyan sáfárkodik az életével, tudattalan vállalásából mit valósít meg.

Saját élményeim leírásán kívül könyvem még három dolgozatot tartalmaz.  Az első ismeretlen szerzőtől való a „4 jele annak, hogy nem ez a földi életed”, a második a súlyos betegségből felépült ismerősöm „Afázia, avagy a tömlöcből szabaduló beszéd c. írása. A harmadik az 1997-es, a sumerológia felé tett első lépésnek tartható előadásom szövege, a „Körösi Csoma Sándor megkövetése”.

A földi létből való kifelé készülődés ösztökélt, hogy jó vagy rossz döntéseimet eredményező, a „ki tudja honnan érkezett” sugallatokat, megmagyarázhatatlan élményeimet, valóságként érzékelt látomásaimat megosszam a kedves Olvasóval.

x x x

A könyv a jelenlegi járvány-intézkedések feloldásáig, Bp-re való utazási korlátozások miatt könyvárusi forgalomba  nem kerülhet. Utána kapható lesz Bp-en a Magyar Menedék Könyvesbotban; addig is megrendelhető a Matrona kiadónál.   

Érdeklődés és megrendelés: matrona.kiado@gmail.com  

 Köszönöm a figyelmüket!

A férjezett nő jelentésű „asszony” nagyon régi magyar szó. A középkori szövegekben különféle írásképpel jelenik meg. Az 1192-1195 között írt  Halotti Beszédben „ahszin”, az 1046-os I. András király korabeli Imákban "aззunt". A Halotti Beszédben az „achszin” kevésbé hasonlít a mai „asszony” szóra, mint 150 évvel korábbi  Imák „aззun” szava. 

„sent maria assunt” (I. András király korabeli imák)[1] 

„szen achszin mariat” (Halotti beszéd és könyörgés)[2]

A nyelvészek az „akszin/achszin” szót tartják régebbinek, azaz ősmagyarnak, az „azzon/asszony”-t meg ó-magyarnak[3], ám elfogadják az 1524-1527-es évekből való  prédikáció- és legendagyűjtemény, az Érdy-kódex szóhasználatát. Gellért püspök vette észre, hogy a magyarok rendkívül tisztelnek egy nőalakot, akit csak hívtak volt „asszonynak, és a liturgiában összekapcsolta Szűz Mária nevével: „Krisztus anyjának tulajdon neve a magyarok nemzetségében ki nem mondatik, hanem csak mondatik asszonynak…; tanácsának intéséből akoron kele fel, hogy az zyz Mariat az Magyarorszagban boldog azzonnak awagy ez wylágank nagy azzonyanak hyvnak, zent Istwan kiral es ez zegen orzagot bodog azzon orzaganak newezee.”[4]

Kinizsi Pálné Magyar Benigna imádságoskönyve (kb. 1465, Festetics-kódex –hu.wikipedia.org)

X-XI. században magyar földön bizonyíthatóan asszony, az asszony, ám az eredetét illetően a nyelvészek véleménye megoszlik: 

Az „asszony”, annyi, mint az any vagy anyázó, anyzó, (=leányzó), esetleg a magyar asszony a HB. achsin szava alapján összetétel lenne az akka+zen vagy hasonló szavakból.[5]

A magyarba az iráni, közelebbről alán *axsīn (=úrnő, fejedelemasszony) kerülhetett át a VIII. század körül…, [és az]  axszīn  > axszun > asszony fejlődésen ment át… A kifejezés eleinte magas rangú nők sajátja volt, ám később  már csak nőt, férjezett asszonyt jelentett.[6] (Az axsīn szó előtt ott a feltételezést, következtetést jelentő * jel!).

Révai Miklós[7] a HB-ben előforduló achszin nyomán úgy vélekedik, hogy az a héber issa módosítványa[8];

Jászay Pál[9] az aszik igéből származtatja, azon föltevéssel, hogy az asszony korosabb s mintegy aszásnak, fogyásnak indult nőt jelent…[10].

Ez utóbbi megállapítás az Ószövetséget sejteti: A körülmetélés után az Úr  így szólt Ábrahámhoz: „A feleségedet, Sárait ne hívd tovább Sárainak, hanem Sára legyen a neve. Megáldom, és általa fiút adok neked.”[11] Ábrahám és Sárai jót nevetett az Úr szaván, hiszen az asszony rég túl volt azon a koron, hogy áldott állapotba kerüljön. Ám a mondás beteljesedett és 90 éves korában Sarai világra hozta Izsákot.

Sára elűzi Hágárt és a fiát Ismaelt (XIV. sz., Ems-i Rudolf  Világkrónikája, Bohemia /Csehország – christiancentury.org)

Az Ószövetség számos nevéhez hasonlóan a Sárai/Száraj is magyarul érthető beszélő név. Az aszott, száraz „szár”-ra vezethető vissza, amely már nem hozhat új hajtást, nem hordhat ki magzatot. Ábrahám agg asszonya addig volt Szárai, amíg száraz, vagyis a kora miatt meddő volt. Az Úr fogamzóképessé tette, amit új neve a Sára, jobban mondva Sáró[12] is kifejez. A név a magyar nyelvből kikopott, elavult „sáró” szóra vezethető vissza. A szó származékai a tájnyelvben még fel-felbukkannak. „Sárló, mondják a kancalóról…, midőn nemi párosodásra ingereltetik”[13]. Baranyában a „sárlani a’ kanca hágatásra ingerlődik”[14]. „Gyöke a hígat jelentó „sár”, mert az említett ösztön némi híg folyással jelentkezik, mint a tehénnél, melyről azt mondják, folyat.”[15] Ábrahám feleségének a fogantatás előtt tisztulása lehetett, hiszen enélkül aligha kerülhetett volna áldott állapotba; ezért kaphatta az Úrtól a tisztulására utaló Sára nevet.

Eszerint az „asszony” szó az aszik-ból való származtatása nem állja meg a helyét, hiszen ellenkezik a „nő”, az „asszony” fő hivatásával, hogy új sarjat, gyermeket hozzon a világra. Ha a természettől erre képtelen, akkor a magyar nyelv megkülönböztető jelzővel illeti: öregasszony, vénasszony, aggnő (1505)...

A magyar asszony szó eredete túlmutat a Biblián, visszanyúlik a sumir korba. A régiségben e szó vonalas jele pontosan olyan, mint ahogy a gyermekek a női genitália jelét manapság is firkálják a falra:

Az ékjel-szótárakban mind a vonalas, mind az ékjel jelentése megvan, de a latin betűs átírása „ki tudja miért?”, hiányzik.

Ezért a jelet szószerkezetként kell felfogni, s elemeire bontva megkísérelni a megfejtést. Ha az elemeire bontott jelek (szószerkezet) együttes jelentése ugyanaz, mint a szótári jel jelentése, akkor helyes az értelmezés, illetve a megfejtés.

Gyermekét szoptató un. madárfejű nőalak (Kr. e. 4000 körül, Uruk, Sumer, Ubaid kor – hartfird-hwo.com)

Az „asszony” jelentésű sumir vonalas jel és a babiloni-asszír ékjel 3-3 önálló jelentésű jelből áll:

Az "asszony"  asszír szótári jele 

Összeolvasva a három ékjel a megtermékenyítésre, a Teremtő legcsodálatosabb misztériumára utal, midőn „Isten leszáll az anyaméh[be]”, vagyis  a hím ivarsejt megtermékenyíti a petesejtet, hogy kifejlődjön belőle a magzat, s világrajöjjön Isten képmása, az ember.

Isteni tudás rejlik az asszony szavunkban, akkor is, ha már nem érezzük ki belőle, ám a sumir nyelv segítségével újra felfedhető a magyar anyanyelvünkben rejtező, rég elfeledett égi tudás. 

Gyermekét szoptató anya (1973, Lészped, Moldva, Románia, Magyar Néprajzi Lexikon – mek oszk.hu)

[1] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matróna, Győr, 2006, 62-63. pp. .

[2] Pray-kódex – hu.wikipedia.org

[3] wikiszotár.hu

[4] Érdy Kódex, I-II.,  MTA, Bp. 1876.  654. b. Marg. L. 15.

[5] CF, I. köt, asszony címszó, 201. p.

[6] Magyar etimológiai szótár asszony címszó -

[7] Révai Miklós (1750-1807), magyar nyelvész

[8] CF asszony címszó

[9] Jászay Pál (1809-1852), magyar történész, oklevélkutató

[10] CF. asszony címszó

[11] Szent Biblia, Szent István Társulat, Bp. 2000, Teremtés, 17.15-16.,27. p.

[12] A héber nyelvből hiányzik az „o” hang, ezért lett a Sáró-ból Sára. 

[13] CF, V. köt. sárló címszó, 719. p.

[14] Magyar tájszótár, Kiadta a’ Magyar Tudós Társaság, Budán, 1838, sárlani címszó, 325.p. .

[15] CF. V. köt. sárlik címszó, 719. p.

Czuczor-Fogarasi szótár[1] „szekér” szócikkében nem szerepel a II. részben említett ó- és a középiráni (óperzsa, pártus stb.) kapcsolat, eredetet, hanem a szó gyökét veszi alapul. Megkísérli felfedni, a jármű megnevezése mennyiben tükrözi a rendeltetését. pl. teherhordás, kerék, gurul stb.: A „...szekér haladó, mozgékony tulajdonságától kapta a nevét, s gyöke a szök- vagy szökik, amelyből lett a szökő, szökér vagy [a] sök-től, zökér…, az ö átváltozván rokon e–re lett szekér…” E fejtegetésből úgy tűnik, hogy a magyar szavakat, kifejezéseket visszavezeti a vonatkozó szó gyökének „feltételezett” alapjelentésére.

Négyökrös szekér - Pécel (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Ismeretlen fényképész felvétele, 1940 – néprajz.hu)

A CF következtetése nemigen állja meg a helyét, mert a szekér nem szökik, hanem gurul, rosszesetben zökken, zötyög, amit csak „nyögvenyelősen” lehetne összehozni a „zökér”-el.

A régi magyar, hivatalosan ugor, török eredetű szavaink eredeti jelentését a mai magyar nyelv már nem tükrözi. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnók, egy-egy szó mit jelent, mit fed, hiszen különben nem értenők meg egymást, de a szó eredete homályban marad. Pl. a dag gyök feltűnik a dagad, daganat stb. kifejezésben. Tapasztalatból ismeretes, hogy a méhcsípés helye megdagad, de az kevésbé, hogy a török (és más keleti) nyelvben a „dag” hegyet, kiemelkedést jelent, s eszerint a régi magyarban is. Ha valaki „orra” esik, kétszeresére dagadhat az orra, orcája. A Kazinczy óta két r-rel írandó „orr” gyöke az or, az „orom”, „csúcs” kifejezésben köszön vissza.

A sumirnak, a magyar toldalékoló elődnyelvének a szavai kiválóan visszatükrözik a megnevezendő tárgyak, fogalmak eredeti jelentését, rendeltetését. Leszámítva a mintegy öt évezrednyi távolságot a sumir és a magyar nyelv szerkezete, logikája hasonló, s még mindig alkalmas, hogy rajta keresztül sok-sok szavunk eredetét, elsődleges jelentését megismerjük.

Szekérkerék (Kr.e. 3500 – idesign.wiki)

A szekér rendeltetése, hogy a terepviszonyoknak megfelelően a kerekein viszonylag könnyedén guruljon. A CF fent említett „szök” gyökből való eredeztetése e feltételnek nem felel meg. A félresiklás oka a nem megfelelő szótagolás: „szek-ér”. A magyar nyelvérzék szerint a helyes szótagolás: „sze-kér”.

Kiindulásnak veendő, hogy a magyarban, csakúgy, mint a sumirban a szótagok valaha önálló szavak voltak. Eszerint a kétszótagos „sze-kér” két önálló szó összetételét rejtheti, amely ma már nem érződik. 

Az előző dolgozatban elemzett MAR olvasatú kifejezésen kívül Kr. e. 2600-2400 körül, a sumir hanyatlás korában, vagyis az akkád-babiloni kor elején használt két gigir[2] hangzósítású jelcsoport jelentése is „szekér”.

A fenti két sumir jel összetett. Két-két jelből áll. Az új-asszír szótári jelük és a jelentésük azonos.  

Az felső sumir jel az ősibb, mert a „kör, körforgás” jelentésű négyzetes keretben vonalas jel van, míg a másodikban ékjel. Mindkettő jelentése támasz, támaszték. Ez arra utal, hogy a kerékhez (talicska), kerekekhez (kordé) valamilyen támaszrudat illesztettek, hogy szállításra alkalmas jármű legyen.

A második sumir jelnél a körforgást jelentő keretben van a „siet, előre halad” jelentésű ékjel. 

Az alábbi  négyzet alakú jel többek között forgást, körforgást, korongot (kör?) jelent. Hangzósítása: GUR, GIR, KIR, KIRIM. E szavakat a magyar nyelv legjobban a girbe-gurba ikerszóban őrizte meg.

 négyzet alakú jel többek között forgást, körforgást, korongot (kör?) jelent. Hangzósítása: GUR, GIR, KIR, KIRIM. E szavakat a magyar nyelv legjobban a girbe-gurba ikerszóban őrizte meg.

Négylovas sumir harci szekér. Ur város jelvényén több harci szekér látható. Ezen nincsenek harcosok, a többin igen. (mozaik-részlet, I. UR-i dinasztia, királysírok Kr. e. 2500 ?), UR város, Irak, British Museum, London – ancient.eu) 

A magyar „szekér” szó második szótagja a „kerék”-re vezethető vissza. Látszólag a magánhangzóban (i ~ e-é) különbözik a sumir KIR szótól, de a dunántúli nyelvjárásban még ma is úgy mondják: „szekír”. Eszerint a „szekér” szavunk utolsó szótagja a körforgásra, a kerékre utalhat, miként a sumir GUR(iga) vagy a KIR (kör) kifejezés.

A sumir nyelvben „szekér” legjellemzőbb alkatrészét, a „kerek”-et konfokális, azaz két közös gyújtópontú körrel ábrázolták.

A jel olvasata GARAK.  

A GARAK a magyar anyanyelvűek számára a „kerék” írásképét idézi. Nem véletlen, hiszen a vonalas jel is ezt mutatja, továbbá az azonos helyen képzett zöngés és zöngétlen mássalhangzók (t-d, g-k stb.) a beszédben felcserélődhetnek. Így a jel hangzósítása „kerék, kerék” lehetett. Csakhogy a szekér nemcsak kerekekből áll, hanem más is kell hozzá.

Párducbőrrel borított uralkodói díszszekér. Jól látszik a kettős kört formázó kerék és a kerékagy (dombormű töredék, sumerianshakespeare.com)

A „szekér”[3] írásánál nem kellett kihangsúlyozni a kereket, hiszen a „körforgást”-t jelentő négyzetes ékjel már kifejezte. Ezért a jelbe beleírták a „támaszték” vagy az „előre halad” jelét. A „támaszték”-nak fordított jel valójában a rúdhoz erősített szekérágas vonalas jele.

A „forgás, körforgás” jelébe illesztett szekérágas vagy inkább az „előre halad” jel kifejezi a kerekes járművet, vagyis a szekér második, –kér, -kír szótagját, ám a szófejtésből hiányzik az első szótag, a „sze-„.

A „szekér” kifejezés első szótagja megegyezik a sumir SE, „hord,visz” jelentésű szó jelével. Ez tökéletesen megfelel a szekér rendeltetésének, hogy a „keríkhez, kerekekhez” illesztett ágassal hordjon, szállítson embert, állatot, terményt...

A szekér, szekír fából készült alkotmány, ezt kiemelendő a  GIGIR, illetve a fenti elemzés szerint a SE.KIR kifejezéshez hozzáillesztették a „fából készült” szócsoport-meghatározó jelet.

Tehát a mai magyar „szekér” kifejezés a 4-5 ezer éves sumir nyelvben már megvolt. A hangzósítása ugyan nem ismert, mert a közvetítő nyelvek a sumir hanyatlás korából közlik a saját nyelvükhöz (asszír, etióp, héber, arámi) idomított kiejtést. Ezért bátran feltételezhetjük, hogy a magyarhoz közelálló hangalakkal, SE.KIR-ként hangzósíthatták, hiszen a szótár szerint a GIGIR kifejezés[4] a sumir-akkád-babiloni átmeneti korból való.

Asszír harci szekér (asszír pecséthenger-nyomat, Walters Museum, Baltimore, USA - carolashby.com)

 xxx

(A fordításokhoz Deimel, Anton: Sumerische lexikon, II. Teil. Band I-IV. Sumptibus Pontificii Instituti Biblici, Róma, 1928-1933. és Labat, René: Manuel d’Épigraphie Akkadienne, Imprimerie National, Paris, 1948. c. munkáját használtam.) 

[1] A magyar nyelv szótára, I-VI.köt., Készítették Czuczor Gergely és Fogarasi János, Emich János magyar akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862-1874. A továbbiakban: CF.

[2] Cuneiform Texts from Babylonian Tablets in the British Museum, Trustees of the Museum, London, 1901. Part XII, 31.

[3] Cuneiform Texts from Babylonian Tablets in the British Museum, Plate 12/25.b., Reprinted the Trustees of the British Museum, London, 1962.

 [4] Clay, Albert, T. :Miscellaneous Inscriptions in the Yale, Babylonian Collection, New Haven, Yale University Press, MDCCCCXV, Pl. 39. 158. p.    

Kedves Olvasóim, kedves Barátaim!

Szeretettel kívánok Önöknek boldog Húsvéti Ünnepeket. A kényelmetlen bezártság ellenére, örüljenek annak, hogy a a családon belül a legközelebbi szeretteikkel együtt lehetnek, és az elmúlt évek hajszáit, kötelező tisztelgéseiknek, "ünnepléseiknek" búcsut intsenek, és bensőséges együttléttel ünnepeljék  a húsvétot, és az év összes napját; mert a csoda a családban van. 

Megköszönve tiszteletteljes érdeklődésüket, vagyis a cikkeim olvasását, kívánok Önöknek minden jót! MV 

Az Özönvíz levonulása után Mezopotámia évszázadokig mocsaras maradt. Az emberi megtelepedésre alkalmas szárazulatokat dágványos részek választották el egymástól. A vizenyő megváltoztatta a megmaradt lakosság társadalmi berendezkedését. Az egymáshoz közeli szárazulatokon, egy-egy papkirály irányításával független városállamok jöttek létre. A kapcsolattartást, a közlekedést ladikokkal és az 1. részben említett tutaj-szerű járművekkel oldották meg. Kr. e. 3000 táján, a sémita nomádok beszivárgásakor az jobbára az Eufrátesz deltavidéke maradt mocsaras. A városállamok életében megjelentek a szállítást és a közlekedést megkönnyítő szekerek.

Szekérhajtó nő (kerámia, Tell Agrab, Irak, British Museum, London archaicwonder.tumblr.com)

A kiszáradás kedvezett a városállamok közti kapcsolattartásnak és a társadalmi változásoknak, sőt a közlekedésnek is. A vizenyő felszáradása, a mocsaras részek esetleges lecsapolása után a sumir őslakosságot leigázó sémita népek voltak a nagy birodalomszervezők.

Asszír harci szekér (asszír dombormű-részlet, Kr. e. 7. sz., Ninive, Irak – archeology.org)

Ez nem azt jelenti, hogy a sumirok alkalmatlanok lettek volna a birodalomszervezésre, hiszen némelyik papkirályuknak (ME.SI.LIM) sikerült, ám a többségük hagyománytiszteletből, esetleg megszokásból  ragaszkodtak a jól működő, önálló városállamaikhoz. Ez lett a vesztük. Az uralkodóik elhanyagolva a sémita betolakodó hódítók elleni hadi összefogást, közös fellépést, úgy vélték, önállóan, saját erőből is győzedelmeskedhetnek. Nem így történt. A kis sumir városállamokat, un. szalámitechnikával egymás után foglalták el a sémita babiloniak, asszírok. A sumirok keményen ellenálltak. Az ásatások tanúsága szerint gyalogosokat, harci szekereket is bevetettek ellenük.

Sumir harci szekér (részlet Ur város jelképéről,  British Museum, London, Art of the first Cities, Metropolitan Museum, New York, 2003)

A szekeret az őskortól kezdve minden történelmi korban használták. Közel-Kelet, Ázsia, Egyiptom, Európa földjéből előkerült rom maradványokon látható domborművek, szobrok stb. a vadat v. az ellenséget űző királyokat, hősöket kétkerekű szekereken tüntetik fel.

Görög kocsihajtó (vázakép, 67,5c38 cm-es boros amphora, Kr. e. 410-400 - brewminate.com)  

A magyarság elődei használták a kerekes járművet, s ha használták meg is nevezték. A magyar nyelvben a szekér összetett szó. Nem járunk messze az igazságtól, ha a második szótagban a „-ker”-ben a kereket véljük felfedezni.

Kocsit formázó agyagedény (az első európai kocsi-ábrázolás, Kr.e. V-IV. évezred, Budakalász – mek.oszk.hu) 

Okulásul elébb felidézendő a magyar etimológiai szótárak „szekér” szavának meghatározása:

A szekér kifejezés hivatalosított és közérthető szövegezésének alábbi egybevetése rávilágít arra, hogy az un. korszerű szakkifejezésekkel a valós ismereteket mennyire el lehet maszatolni, Az összehasonlításból rejteki módon kiderül, hogy a nyelvészek nagyon jól tudják, hogy a magyar az ókori keleti, vagyis a szkíta nyelvek (chorezmi, dravida, szaka, szogd stb) rokonnyelve, a pártus esetében egyenesági leszármazottja, de úgy csomagolják, hogy ne legyen érthető. Valójában a mai szakkifejezések mögé bújva igazat szólnak.   

A fenti meghatározás jól csomagolja a * és a talán beiktatásával a feltételezést, a bizonytalan meghatározást. Mai szakkifejezéssl, az „iráni, óiráni, középiráni” megnevezéssel alaposan összezavarja a kedves olvasót. Pedig a „* és a talán” azt jelenti, hogy a szekér nem „honfoglalás-kori”, hanem sokkal korábbi, a magyarság déli, Kaukázusontúli hazájában használt szó. Az „óiráni” nem más, mint az óperzsa/achaimenida nyelv, a „középiráni” pedig pártus, szogd, chorezmi” stb. Mindegyik a toldalékoló/agglutináló magyar nyelv nagyon közeli, mondhatni rokonnyelve.

Vajon miért nem lehet nevén nevezni a gyereket? Miért nem lehet az „iráni” megnevezést feloldani, vagy utalni a magyar rokonnyelveire? 

Talán, mert nyilvánvalóvá válna, hogy a magyar nem rokontalan, nem is finnugor nyelv, hanem a nagy ókori ázsiai nyelvek, többek között a sumir egyenesági leszármazottja.  

Székely kóberes szekér (Székelyudvarhely vm., 1935 – indafoto)

[1] A magyar nyelv történeti etimológiai szótára, III. köt. Ö-ZS, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976,  szekér címszó, 702. p.

[2] Az iráni nyelvek – gepeskonyv.btk.elte.hu/

[3] Iráni nyelvek – wikipedia.org

[4] Szentkatolnai Bálint Gábor szerint a magyar - dravida rokonnyelv; ld. még Terebess Ázsiai Lexikon, Bálint Gábor (Szentkatolnai) címszó – terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/balint

[5] Az orosz krónikák a magyarokat következetesen ugor, ugri-nak nevezik. In: Hodinka Antal: Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, a Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1916. pl. 200-201 pp. stb.

[6] A magyar nyelv történeti etimológiai szótára i. m 702. p. szekér címszó

A „Kocsi szekér, kocsi szán… „ c. népdal első megközelítésben személyszállító járművek felsorolásának tűnik; nyáron szekér, télen szán. Kivétel a kocsi, bár manapság minden kerekes járművet így hívunk. Ez valójában egy dunántúli falucska, Kocs neve. A középkorban e faluban a helyi mesteremberek kiváló utazószekereket gyártottak. Így  akár szekeret, akár szánt készítettek,  mind kocsi, azaz kocsi illetőségű volt.

Középkori kocsi szekér (autoszektor.hu)

A „kocsi” kerekes jármű első okleveles említése 1267-ből való. Kocson, Tatától alig 20 km-re fekvő településen fejlesztették ki a magyar szekérből a szíjakra felfüggesztett „hinta-szekeret”, a kényelmes és gyors „kocsi szekeret”. 1485-ben Bécsbe menet Mátyás király is használta. Eljutott a lengyel fejedelemhez, onnan a francia királyhoz, és fokozatosan kiszorította az eladdig utazásra használt kényelmetlen taligákat, zötyögős szekereket.[1] 

Középkori kétkerekű szekér/kordé (reneszánsz miniatúra, 1455-1460 közt, Angers, Fraciaország - ica.themorgan.org)

A becses utazószekér kocsi néven bejárta Európát; németül Kutsche-nek, angolul coach-nak nevezték; cocher-ként, azaz kocsisként még a francia nyelvben is visszaköszön. Manapság nemes egyszerűséggel kocsinak neveznek minden négykerekű járművet, akkor is, ha nem ló vontatja, hanem benzin stb. hajtja.

Római utazókocsi (dombormű, 115x70 cm, Maria Saal templom, Zollfeld, Ausztria - akg-images.com)

A „kocsi szekér” szószerkezetben az „i” képzős melléknév átvette a  főnév, a „szekér” szerepét. Így lett a népdalban említett „kocsi szekér”-ből kocsi, miként a tokaji borból tokaji stb.

A régi magyar nyelvtanok kiemelik a földrajzi nevekhez járuló i melléknévképző „térség, terjedés” jelentését. Az idegen, a külső szemlélő szempontjából a Kocs községben készített jármű „kocsi illetőségű”, de csak akkor, ha elkerül a faluból, ha más tájékra viszik. A többi szekértől megkülönböztetendő viszi magával a „valahova való tartozást” kifejező melléknévképzős megnevezését. Így járt a „kocsi szekér”. A földrajzi név és a hozzáillesztett –i melléknévképző elveszítvén melléknévi jellegét főnévként kezdett új életet.

A "kocsi" megnevezés alig néhányszáz éves. Szekérként, taligaként az ókorban mindenütt használták, csak a dél-amerikai Andokban nem. Ez érthető, hiszen a meredek hegyoldalakba vágott ösvényeken életveszélyes lett volna kerekes járművel közlekedni.

A „szekér” írásos említése a sumir-akkád korba nyúlik vissza.

Kétféle írásjellel jelölték, ám kortól függően mindegyiknek volt vonalas és ékjeles[2] változata. Minden bizonnyal a két írásjel a szekér rendeltetését különböztette meg (társzekér, katonai szekér stb.). Az írásjelek elemzése némi támpontot ad arra, hogy mire használták, mit szállítottak vele.

Az alábbiakban a szótárban található két „szekér” jelentésű ékjel közül az első kifejezés elemzése következik, míg a másik jel bemutatása a következő részben lesz:

A jel jelentése: szekér.[3] Egyértelmű sumir hangzósítása nincs. Nagy fantáziával lehetne a sumir olvasatát a MAR-t és asszír olvasatát, a „gar”-t összekapcsolni a magyar „szekér”-rel.

A jel alapjelentése szekértest, „szekérdoboz”, szekér, távolodik stb. Mind a magyarban, mind a sumirban a jelentése: szállítóeszköz. A szekér valóban arra való, hogy az egyik helyről (távolodva) vigyen valamit a másik helyre.

Az alábbi „szekér” jelentésű jelnek sem a latinbetűs átírása, sem a hangzósítása nem kapcsolható a magyar nyelvhez, érdekességként mégis megemlítendő.

A képszerű vonalas jel a jólismert rúddal húzható kiskocsit formázza.

Nemcsak az ék-, hanem a vonalas jelen is jól felismerhető, hogy a két jel összetétel: 

A sumir olvasata MAR, az asszír gar; két jelből álló összetett szó. Az első jel jelentése a „fa”, a szekér anyagára utal. Mezopotámiában valamilyen fából, bambuszból készíthették. Az összetétel második tagjának jelentése: „nyelv”. A képjelen látszik, hogy a kiöltött nyelvhez hasonló T alak, a  „szekértestet” (tutajt ?) húzó rúdféle volt. Az összetételben semmi jelzés nincs a szekérre jellemző kerékre. A Vízözön után a folyamközi vizenyős, tocsogós, mocsaras talajon a hosszúkás méretes falaphoz, nádköteghez illesztett rúd, a „nyelves fa” volt a legcélszerűbb jármű, vontatható, húzható  szállítóeszköz. Teherrel megrakva botokkal, rudakkal csúsztathatták a vízen, a vizenyőn, ahol a kerekes szekér beragadt volna. A zsombékok közti vizes részeken is hasznos „jármű” lelhetett. Valójában tutajként működött.

Bambuszszárból készített „tutaj” (újbabiloni dombormű részlet, Kr. e. 700 körül – mesopotamien.de)

Az akkád-babiloni-asszír korban a fenti összetett ékjelből már nem érezték ki a „jármű” anyagát, a „fá”-t, ezért a szót szócsoport meghatározóként[4] megtoldották a „fa” ékjelével.

Így az eredetileg MAR olvasatú szekér a „fa” jelentésű GIS jellel együtt szerepel az agyagtáblákon. Asszír olvasata: marru vagy nar-kab-tum.[5]

A fenti sumir, illetve asszír jelet mind a szótárak, mind a fordítók „szekér”-ként adják vissza, ami a  mi  fogalmaink (és az ókoriak) szerint „kerekes jármű”. A fenti elemzésből kiderül, hogy sem a sumir vonalas, sem az asszír ékjel nem adja vissza a szekér „kerekes jármű” tartalmát, míg a következő részben bemutatandó „szekér” jelentésű jel viszont igen. Ezért célszerűnek tartanók, ha az elemzett kifejezést egyszerűen „jármű, szállítóeszköz” értelemben adnók vissza.

Magyar nyelvterületen egészen az újkorig a fentemlített sumir „jármű”-höz hasonlót használtak a vízi, lápi emberek.    

A sumir vonalas jelet formázó (vizi)talpak, azaz  tutaj-típusok a XIX. század végén (Vág, folyó, Nyitra vármegye.)[6]

A Kárpát-medencei Nagyalföld a magyar középkorban vizenyős, mocsaras terület volt. A szárazulatokkal való összeköttetést, közlekedést az alábbi kép mutatja be.  

Átkelés a Tiszán lábón (Közép-Tisza –vidék)[7]

A sumir MAR kifejezés fenti megfejtését és értelmezését, továbbá a magyar „tutajjal” való egybevetését csak és kizárólag a magyar nyelv ismeretében lehetett elvégezni.

 (Folytatása következik)

 [1] Réthei Prikkel Marián: A kocsi eredete, In: Egyetemes Philológiai Közlöny, 1897, Budapest, Értekezések, 53-56. pp.; Tóth Béla: Mende-mondák Bp., 1900,  kocsi

[2] A Labat-, és a Deimel szótár a képszerű vonalas jeleket új-asszír ékjelekké alakítja át, s eszerint adja meg a szótári alakot.

[3] A szekér jelentésű jel szövegkörnyezetben megtalálható: Delitzsch: Assyrische Lesestücke, Hinrichs’ Buchhandlunlung, Leipzig, 1876., 89-89. p.,  továbbá Meißner, Bruno: Assyriologische Forschungen, I. Leyden by Brill, 1916. sz. 21. p. 1. sz. 

 [4] Szócsoport meghatározó: az egyes jelek, kifejezések elé vagy mögé illesztett önálló jelentésű megkülönböztető, figyelemfelhívó jel, amelyet nem olvasnak bele a vonatkozó kifejezésbe: Földrajzi neveknél a föld KI olvasatú jele, megkülönbözteti a KI-vel jelölt városállamot a hasonnevű várostól. A fenti esetben a „fa” GIS olvasatú jele arra utal, hogy az eszkö valamilyen fából készült.

[5] Meißner, Bruno: Assyrologische Forschungen, Altorientalische Texte und Untersuchungen, Bd. I., Ed. Brill, Leiden, 1916, 1. 21.1

[6] Magyar Néprajz, I-VIII., Akadémiai Kiadó, Bp, 2001. II. k, Gazdálkodás, Vizi közlekedés és szállítás, 206. ábra

[7] Magyar Néprajz, II. k., 208. ábra

Reméljük, mielőtt a szentek a mennyország kapuján bebocsátást kérnének, megegyeznek, hogy „szent” megnevezésük melyik nyelvhez tartozik. Ha az etimológiai szótárakat vennék alapul, saját magukkal is komoly nyelvi vitába, ellentmondásba keverednének. Nem tudnák eldönteni latin vagy szláv néven kopogtassanak, s vitájuk közepette magyarul libbenne be a sumir eredetű „szent”.

Szent Péter mint pápa (Schedel: Nürnbergi Krónika, 1493. – wikimedia.org)

A "szent" szó csak azért nem magyar eredetű, mert az elődnyelvet, a sumirt,  az erdélyi Tatárlaka-i amulett népének beszélt nyelvét nem ismerjük. Pedig ők vitték az írásbeliséget és minden bizonnyal a hangzósítását is Mezopotámiába.   

Kis hazánkban mindig fogas kérdés szavaink származása, eredete. A józan ész nem hiszi, a magyar nyelvérzék nem igazolja, hogy műveltségszavaink javarésze a szlávból (a latinból, németből és még ki tudja honnan) származik, csak azért mert a számukat tekintve nem férnek bele a mintegy hatszáz „finnugor eredetű” alapszavaink közé.

A ”szent” szavunk is ezek közé tartozik. Eredetéről a régebbi és az újabb etimológiai szótárak sem egyeznek. Az egyik szerint latin, a másik szerint ismeretlen szláv eredetű. Akár így, akár úgy, mindenképpen átvétel. Pedig létezik a „nevető harmadik”, a közvetítő nyelv, a sumir.

A „szent” kifejezés lényege, jelentése minden nyelvben ugyanaz: Szentek azon megdicsőült lelkek, akik kegyes [ember]életük miatt még a földön tiszteletben részesültek, akik a földön Istennek híven szolgáltak és [a földi életük befejezése után] istenes életük jutalmául a mennyei dicsőséget elnyerték[1].

Szent Péter jelképe - A mennyország kulcsa (részlet, Szent Péter szobra, Münster, Überwasserkirche – wikipedia.org)

Csakhogy nem mindenik kegyes életű ember szent, hanem csak azok, kiket a katolikus anyaszentegyház e címmel fölruház. Hiába voltak mind a nép, azaz a közvélemény, mind a valóságban kegyesek és szentéletűek, nem lehettek felavatott szentek. Csak akkor, ha az egyház, vagyis a római pápa ünnepélyesen megadta nekik (canonisatio) a „szent” címet, és elrendelte, hogy az élő hívek által kegyeletben tartassanak és nyilvánosan tiszteltessenek. 

A háromarcú Szentháromság. Középen a szakállas Atya, a jobb oldalon fiatal férfiarcként a fiú, a bal oldalon a női arcú Szentlélek. A régi magyarok tudhatták az ősi titkot, hogy a Szentlélek nem más, mint a "Magna Mater," a magyar ősvallás istenasszonya. Talán a  katolikus egyház változtathatta lélekké, hiszen 1628-ban  Orbán pápa  betiltotta   háromarcú ábrázolást. A freskón az alak baljában az élet könyve, jobbjával áldást oszt. Az isteni hármasság harmadik tagja a sumiroknál is nő volt: Enlil-Enki-Ninhursag. (Szkíta stílusú freskó. Gömörrákos, Gömör, Felvidék/Szlovákia – kiváncsiturázo.blog.hu)

Háromarcú szkíta aranyfüggő (Kul-Oba kurgan, Ukrajna – enciklopediaofukraine.com)

Szentek minden vallásban vannak. A hagyományos vallásokban leginkább elfogadottak a latin (római) és a görög egyház szentjei: az arkangyalok, a szent család tagjai, az apostolok, a kereszténység első hirdetői, az egyházatyák, a vértanúk, a különféle rendű-rangú egyházi emberek, a remeték, a szüzek, és az egyháznak nagy szolgálatot tett királyok, uralkodók stb.[2]

1083-ban a nagyhatalmú Szent (I.) László magyar király pápai engedéllyel (?) avatta szentté I. István magyar királyt. (Szent Lászlót formázó konzol a besztercebányai Mária Mennybemenetele templomban, XIII. sz. Fényképezte: Görföl Jenő – felvidék.ma) 

A magyar ember számára az örökigazságok, eskütételek, adott szavak is lehetnek szentek, s a régiségben ezt be is tartották. Átvitt értelemben szent, ami igaz, amit vitathatatlanul hinni és teljesíteni kell: szent igaz, szent igazság. Szent az ígéret, a fogadás, az eskü, az adott szó stb.[3]

„A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára”  szerint a „szent szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén svet, szlovák sväty. A magyarba egy igen régi, még nazális –et tartalmazó, k(örül)b(belüli).  [szvent] ejtésű déli szláv szó kerülhetett, amelyből a szóeleji mássalhangzó-torlódás miatt a v kiesett, akárcsak a szabad esetében.”[4]

Íme, itt a feltételes mód!

Tehát a nyelvészek nem tudják, csak feltételezik, hogy a „szent” XI. századi [déli] szláv jövevényszó, mert a honfoglaló magyarság a Kárpát-medencében szláv lakosságot talált, s rájuk települvén a szavaikat átvette:  „Az állami élet kialakulásával esett időben egybe a kereszténység felvétele is, melyben szláv térítő papok jelentékenyen közreműködtek. Innen van, hogy – a latin hatás mellett – egyházi terminológiánk tekintélyes része szláv eredetű: kereszt, szent, malaszt”[5] stb.

A X-XI. században valóban volt a Kárpát-medence peremvidékén némi szláv lakosság, ám a nagymérvű nyelvi és egyéb műveltségi átvétel elutasítandó. A régészeti leletek tanúsága szerint a magyarság műveltebb volt, mint az itt talált szlávság. A szláv sírokban szinte semmi mellékletet nem találtak, a „hon-visszafoglaláskoriak” viszont fejlett műveltségre valló, gazdagon díszített tárgyakkal voltak tele. Fordított okoskodásnak tűnik, hogy a műveletlenebb szlávságtól vettük volna át a legismertebb vallási szavunkat, a „szent”-et és még sok mást.

A magyar „szent” szó nem lehet szláv átvétel, hiszen a latin sanctus (szent), az óperzsa zend és a szpenta a magyar szent szóhoz hangzásra is jobban hasonlít, mint a szláv szvatihoz (cseh: svatý).  A szláv kölcsönzésének ellentmond, hogy a X-XI. században a Kárpát-medencében zömében latin nyelvű német papok terjesztették a római kereszténységet. Voltak köztük szlávok, de nekik is a latin nyelvet kellett használniuk. VIII. János pápa Kr. u. 873-ban, majd utána többször megtiltotta Metódnak a liturgiában  a szláv nyelv használatát.[6]

Cirill és Metód, a két görög szerzetes  a glagolita ábécé és az óegyházi/ószláv nyelv megalkotója  (XV. századi ószláv krónika – magyarkurir.hu)

Metód próbálkozhatott ugyan szláv nyelv használatával, de a pápa nem járult hozzá. Kikötötte, hogy a hittérítők ”ne szláv nyelven végezzék a szertartásokat, mint ezt a bolgárok és oroszok teszik”. 973-ban jött létre a regensburgi püspökséghez tartozó prágai püspökség. Ez előtt Csehországban sem volt szláv nyelvű a liturgia.[7] Több évtizeddel az 1054 évi egyházszakadás előtt már mutatkoztak a vallási ellentétek az egységesnek tűnő római és a bizánci kereszténységben.  A pápa azért tiltakozhatott a szláv nyelv használata ellen, hogy ezzel is különbözzön bizáncitól, amely az bolgár és orosz nyelvterületen megengedte az anyanyelv használatát. Metód bizánci keresztény lévén természetesnek találhatta, hogy Bohémiában[8] szláv nyelven "prédikáljon", térítsen.

Kétlem, hogy a hittérítők a magyaroknak szlávul vagy latinul prédikáltak volna, hiszen a megtérítendő nép egyik nyelvet sem értette. Ezt bizonyítja I. András 1046-ban íratott Vata imába foglalt megátkozása, az I. András király korabeli magyar nyelvű imák: Templomi, gyülekezeti zsolozsmázásra készült, s addig kellett imádkoztatni a hívekkel, míg bizonyosan el nem hitték, hogy Vata a magyar szabadságharc vezetője „garázda lófő”. 

Az „Imák”-ban háromszor fordul elő a „szent”. Kétszer Máriát írja szentnek: „sent maria assunt hyveuc” és „sent maria hyveuc”; egyszer pedig I. Andrást, a későbbi magyar  királyt: „sent ieleus Andoreus urut”.[9] 

András király korabeli Imák (OSZK, 1365.fol.Hung. A hamisítványok között van, pedig nem az – mek.oszk.hu  és  MartonVeronika: I. András király korabeli Imák, Matrona, Győr, 2006.)

Az első hitelesnek tartott nyelvemlékünkben, a Halotti Beszéd-ben is előfordul a „szent” szó: „És vimádjuk mend szentököt” stb.[10]

A magyar „szent” kifejezés a XIX. századi etimológiai szótára latin sanctusnak felel meg, s a Czuczor-Fogarasi szótár a latinból eredezteti. Hangtanilag közel áll az ugyancsak a latinból származott francia saint, a szláv szvieti, szväti, szvati szóhoz stb. Csaknem ugyanilyen a zend[11] nyelven írt ősrégi Zendaveszta szövegében előforduló szpenta vagy a román sfinta (szent) szó, melyekhez hangokban a fönti szláv szavak közelebb állnak, mint a latin sanctus szóhoz. A mongol szain (= jó, szép, nemes) gyakran a vallásos és isteni dolgok jelzője.[12]

A fentiek szerint a magyar „szent” szónak a latinból és a szlávból való eredeztetése  megnyugtatón nem hihető

A nagyfokú latinbetűs átírási és jelentésbeli hasonlatosság miatt a sumir SzA.AN.GU olvasatú, templomi elöljáró jelentésű szóból egyeneságon, de külön-külön eredeztethető a magyar „szent” és a latin „sanctus”, s e kettőből vagylagosan a szláv „szent” kifejezés. 

Sumerban minden templomnak csak egy szanguja, vagyis legfőbb papja, elöljárója lehetett. Ő volt a templomi papság vezetője, a templom főpapja.[13] A feladatköre megfelelt a „szent” szó mai értelmezésének: „Szent az, aki a földön Istennek szolgál”. A templom főpapja, s valamennyi pap valóban Isten és az emberek közötti összekötő kapocs, s ilyetén minőségben különbözik az egyszerű embertől, hiszen istent szolgálja, vagyis szent, még akkor is, ha esetleg a mai papokhoz hasonlóan nem is élt/él Istennek tetsző életet.

A három jelből álló, háromszótagos SzA.AN.GU szó ékjeleinek jelentése: 

 SZA - nép

AN - Isten, istent jelentő szócsoport meghatározó

GU - kötelék, csomó

Összeolvasva: Népet és Istent összeköt[ő].

A fordítás  tökéletesen egybevág a „szent” szó értelmével.

A magyarság elődei a szkíta-magyarok egy része a Kaukázusba majd a Meotisz vidékére húzódott a népirtó sémita asszírok elől, s megalapította Dentumagyariát, a Don-tövi Magyarországot. Másik részük a Pártus Birodalomból a szászánida perzsa bekebelezést kikerüledő a szkítafajú hunoknál talált menedékre. Majd ellenállva a kazár kagán beolvasztó törekvéseinek, nem vette fel zsidózó vallást, hanem elindult Etelköz, majd a Kárpát-medence felé. Vitte magával a zoroaster és a manicheus vallás szertartásrendjének számos szavát, köztük a „szent”-et is.

Manicheus próféták: Mani, Zoroaster, Buddha és Jézus – Az Univerzum négyessége  (XIII-XIV. sz. – csct.ugent.be)

A görög és a latin szertartásrend szavait a magyarság nem a szlávoktól kölcsönözte, hanem már a hon-visszafoglalás előtt a dontövi Magyarországban, vagyis Dentumagyariában már ismerte, és a saját anyanyelvén, magyarul használta.  

[1] A magyar nyelv szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Készítették: Czuczor Gergely és Fogarasi János. Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862. szent címszó –  A továbbiakban Czuczor-Fogarasi

[2] Révai Nagy Lexikona, I-XXI., Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Bp., 1911-1935.   szent címszó

[3] Czuczor-Fogarasi i. m.

[4] arcanum.hu (Magyar etimológiai szótár, szent címszó)

[5] MNyT. i. m.  287-289. pp.

[6] Böhm János: A liturgikus nyelvekről, Az Érseki Lyceum Könyvnyomdája, Eger, 1897. 39. p. 

[7] Böhm János i. m. 52. p.

[8] Csehország (Morvaország nélkül) középkori latin neve.

[9] Marton Veronika: I. András király korabeli Imák, Matrona, Győr, 2006. 62. p.

[10] Révai Lexikon i.m. szent címszó

[11] A parszik, az óperzsák utódainak szent könyve zend nyelven íródott. A vallásalapító Zoroaszter tanait tartalmazza. A mai nyelvtudomány szerint a zend iráni nyelv. Horvát István és Szabó József szerint közeláll a magyarhoz, a magyar rokonnyelve.

[12] Czuczor-Fogarasi i. m. szent címszó.

[13] D. 314. 28. sz.

Kedves Olvasóim, kedves Érdeklődők!

A Tatai Nyugdíjas Klub meghívására 

2020. február 10-én, Tatán

„A sumir Bau istennő és a magyar Boldogasszony” 

c. előadást tartok.

 Hely: Magyary Zoltán Művelődési Központ, 2890 Tata, Váralja u. 4.

Idő: 2020. február 10., hétfő,  15.00-tól…

Bau, Lagas védistennője (alabástrom - wikiwand.com)

Az előadás rövid ismertetése:

A magyar Boldogasszony és  BA.U, a mezopotámiai Lagas város védistennője közti hasonlóság, sok esetben azonosság nem véletlen egybeesésnek, hanem valamiféle közös eredetnek tudható be. Az I. István király korabeli keresztény térítés ellenére a magyarság hite megőrizte ősi Istenasszonyának emlékét, és minden tulajdonságát a Boldogasszonyra ruházta rá. A BAU, vagyis a „dús legelőt adó” istennő feladatköre szinte pontosan megegyezik a Boldogasszonyéval. A különbség csak az, míg a Boldogasszony maga az élet adója, védője, a bőség, a termékenység, az aratás, a növény és állat szaporodásának, egészségének óvó-védő istenasszonya, addig e feladatokat a sumir istennő 7 leánya végzi el. A Boldogasszonyhoz hasonlóan BA.U istennő, a BA.BA, vagyis a bába is segíti a magzat világrajövetelét, védi az áldott állapotú és a gyermekágyas asszonyokat.

A vetített képes előadás BAU istennő és a leányai feladatkörét egybeveti a Boldogasszonyéval, és bemutatja, népünk hite az istennő ősi örökségéből mit őrzött meg